Tác, Gorsium
Tác, Gorsium
A város nevét a III. század végén megjelent Itinerarium Antonini, (római útikönyv) leírásából ismerjük: „Gorsium”, illetve „Gorsio sive Hercule” megfogalmazásban. A kettős megnevezés a 260-as szarmata dúlás nyomán felépülő város régi, közhasználatú és az új, hivatalos elnevezésére utalt.
A rómaiak megjelenése előtt a terület a kelta civitas Eraviscorum-hoz tartozott. Az I. század közepén az Aldunáról idevezényelt ala Scubulorum elnevezésű légió két út keresztezésében (Sopianae-Aquincum, Sopianae-Brigetio) árokkal és palánkfallal körülvett katonai tábort épített. Az itt állomásozó mintegy 500 fős lovascsapat (ala) feladata a sárvízi átkelő védelme és a tartomány belsejének védelmében az ide befutó útvonalak mentén őrszolgálat biztosítása. A Duna parti limes teljes kiépülése után az akkor itt állomásozó csapatot tovább vezényelték a birodalom más területeire.
A felszámolt castrum helyén 103-tól új város építését kezdték meg. Traianus császár Gorsiumot jelölte ki az ugyanebben az évben megszervezett Alsó-Pannónia (Pannonia Inferior) provincia tartománygyűlésének (concilium provinciae) székhelyéül. Ma még nem bizonyított, mikor kapta meg a település a városi (municipium) rangot. Az elkövetkező években kiépült település virágkorában elérte a 400 hektárt. A „szent kerületen” belül hatalmas csarnokokat emeltek a tartománygyűlés és a császárkultusz ceremóniáinak megrendezésére. Az ünnepségek fényének emeléséhez elengedhetetlen cirkuszi játékok megrendezésére 20 000 fő befogadóképességű amfiteátrum épült.
A markomann-háborúkban (167-180) a szarmaták felgyújtották a várost. Ekkor nemcsak a külső negyedek égtek porrá, de a szent kerületben is nagy pusztítást végzett a tűz. Ezt a csapást hamar kiheverte a város. Helyreállították a császárkultusz épületeit. Ekkor újult meg a tartománygyűlés csarnoka is. Ezt követően 90 évig a severusi kor virágzását élte a város. Az afrikai származású felső-pannóniai helytartóból lett császár, Septimius Severus kiváltságok sorával hálálta meg az őt trónra segítő katonaság szolgálatait. (A katonák zsoldját 1/3-ával megemelte, melyet később újabb zsoldemelések követtek. A fizetőképes kereslet ilyen mérvű növekedése ösztönzőleg hatott a teljes gazdaságra.
A császár 202-es pannóniai látogatása alkalmából, az uralkodó költségén építették újjá az istenné vált császárok templomát. A vicus vályogból épült házainak nagyobb részét is ebben az időszakba építették át tartósabb építőanyagból.
258-ban egy gyorsan levert polgárháború veszélye elől a föld alá menekítették a városi tanács pénztárát. A 3134 db dupla dénár 1725 évvel később, az ásatások során került elő.
Sokkal komolyabb volt a két évvel későbbi szarmata-roxolán-támadás. Az egész Pannóniát sújtó fosztogatás során Gorsiumot a földdel tették egyenlővé a barbárok. Az ezt követő, az egész birodalomra kiterjedő gazdasági politikai és katonai válság mintegy három évtizedre elhúzta a helyreállítás megkezdését.
A III. század utolsó éveiben ismét központi akaratból épült újjá a város. Diocletianus utasítására a szentkerület romjait elegyengették és teljesen új koncepció szerint kezdték meg az építkezést. A fallal körülvett városrész továbbra is a provincia kiemelt települése maradt. Az új város új nevet kapott, Diocletianus császár társuralkodójáról, Maximinus Herculius-ról Herculiának nevezték el. A város jelentősége ezután sem csökkent.
Az ezt követő évszázadban a város folyamatosan épült-szépült. Helytartói rezidenciának alkalmas palotát emeltek, vele szemben testőrségi laktanya kapott helyet. A kereszténység térhódításával több ókeresztény bazilikát alapítottak.
A település hanyatlása a IV. század utolsó harmadában kezdődött. A provinciában megromlott közbiztonság, a falakon kívül élőket lakóhelyük elhagyására késztette. A városon belül összezsúfolódott lakosság egyre igénytelenebb épületeket emelt. Az elhagyott házak helyén temetők létesültek. Ebben az időben a város valószínűleg püspöki székhely is volt. Valéria provincia területét a rómaiak 430-ban a hunok-nak engedték át. A város ekkor már régi méretének töredékére zsugorodott.
A honfoglaló magyarok helyben lakó részben / egészében keresztény népességet találtak. A leletek szerint nem is telepedett le nagyobb magyar népesség ide. Árpád és István inkább a forgalmas utaktól néhány kilométerre északra alapították meg székvárosukat. A Gorsiumi település-együttes helyén létrejött négy-öt kisebb község területén, a temetők tanúsága szerint a XVI. századig folyamatosan laktak.
A legjelentősebb falu neve a XI. századtól Föveny volt. Szent István a birtokot a Székesfehérvári káptalannak adományozta. Ezt követően évszázadokon át innen szállították a követ a királyi és egyházi építkezésekhez. A mocsarakkal védett területen több országgyűlést is tartottak.
Föveny a török uralom idején pusztult el végleg. A XVIII., XIX. században az elhagyatott terület a Zichy-grófok uradalmához tartozott, akik szintén kőbányaként hasznosították a romokat.
