Balogh József Lino: Roma- gádzsó viszonyról, Magyarországon

Fontosnak tartom a magyarországi cigányság írásos történelméből kiindulva,hogy e két nép találkozásakor és utána sok-sok évszázadon keresztül nem voltak egymás ellenségei. Sőt maga a történelem formálta őket minket egybe s lemerem írni egy néppé. Így történelmi sorstudatunk minden keserve és boldogsága egy és ugyanaz.

Nem lehet a Magyar történelemből kiszakítani és elhallgatni az 1396-óta itt élő cigányság történetét. Mialatt más országokban kegyetlenül bántak velünk, cigányokkal, addig Magyarországon már 1396-ban a pécsi püspök 25 sátoros cigány családnak ad letelepedési engedélyt a városfal tövében. De nem teljesen igazolt említések is vannak, hogy az Árpád-házi királyok seregeiben már harcoltunk. Több királyi menlevél és földesúri szabályzatokban is feltűnik a befogadás, jogokkal való felruházás. Néhány esetben igaz, megesett, hogy áldozatokká váltak, de ezek inkább a történelem hadurainak és hatalomra vágyó gonoszságuknak tudható be.

Persze, a sötét középkori szokások és Werbőczy törvénykönyvének alkalmazása is megszedte a maga cigány áldozatait. Nem szabad megfeledkezni: ez egy feudális, elbutult, kőkemény korszak volt. De összességében kijelenthető, hogy a gádzsó-roma viszony egy közös jobbágyi keretek közt elégségesnek mondható. Nem születtek központilag egyértelmű és általánosítható előítéletes, népirtásra felszólító intézkedések. ( Inkább sokszori helyi belvillongások törtek ki). Ez az többé-kevésbé elégséges társadalmi kapcsolat 1867 után pár évvel, úgy 1875-1885 között kezdett átfordulni, bomladozni. A cigányság számára az 1703-tól 1891-ig tartó korszak Magyarországon virágzó korszaknak ismerhető el. Világhíres zenészek, zeneszerzők alkottak, ekkor alakult meg a Cigány Tudósok Társassága is. Ahogy Nagy Pál jeles történész, szakértő írja: " Egyetlen más országban sem fordult elő a kora újkorban, hogy földesurak kézműves cigány jobbágyaik védelmében pereskedtek, ügyvédet fogadtak és állták a költségeket. Egyetlen más országból sem ismerünk példát arra, hogy cigány diák a professzorával szótárt készít (18. sz. vége, Kolozsvár). Melyik országban fordult még el, hogy a helyi társadalomban cigányok és kisnemesek között vegyes házasságok jöttek létre? Hol fordult még elő, hogy cigány férfi nemesasszonyt 'fürdetett' a Tapolcában? ".

A magyar történelemre rátelepedett bécsi udvar éreztette átformáló, romboló hatásait. Amíg az ipari forradalom és technikai fejlődés a nyugati országokat átformálta, addig a magyarságot megtartotta feudális viszonyokban. Sok tudós erről azt állítja, hogy a fejlődésből a cigányságot kilökték. Ez a Magyarországi cigányok viszonyára csak részben igaz. 1711 után az udvar igyekezett egyre jobban megosztani, irányíthatóvá tenni a Kárpát-medence magyarságát. Ekkor keletkezett a román-magyar konfliktus, ugyanígy minden más, ezen a területen lévő népességgel, ami hozta magával a cigány ellenességet. 1867-után már ténylegesen jobbágyi sorban hagyták a romákat. Az ipari fejlődéssel együtt a bécsi udvar sokéves hatására a gyűlölet is felütötte a fejét. Amíg 1882 előtt a fafaragás és teknővájás célszerszámjainak cigány nevük volt a magyar szakirodalomban, 1885-re már Budapesten a Fogházi utcát már Cigány utcára nevezik át. A fogolykönyvek ekkora már külön fejezetekben hozzák le a cigány rabokat. Istróczy gyűlölködő pártja és Bécs hatása olyan erős, hogy 1906-ban áltudományos írások, szakirodalomnak titulált cigány ellenes könyvek jelennek meg a polcokon. 1916-ban már a parlament előtt törvénycikkekben özönlik a cigányság gyűlölete. Megjegyzem, ebben az időben Hitler Bécsben tölti fiatal éveit és magában szívja eme gonosz szellemiséget.

Trianon után a csonkított országban, annak csonkított diktatúrájában már sajátos magyar eszme él. Másolt kormánypolitika, mélypontra jutó társadalmi válság, népirtás. Horthy és Szálasi magukba szívták az olasz fasizmust, német-osztrák nácizmust, majd megpróbálták azt magyarként elfogadtatni. Szabó Dezső, Prohászka és Hóman Bálint segítsége révén Szálasi egy nem magyar elvet próbált hungarizálni, mely nagyjából 10ezer cigány áldozatot és más sok-sok ártatlan emberáldozatot hozott, csakúgy, mint elődje, Horthy mesterkedései. Szakály Sándor Fidesz közeli történész a napokban Hóman Bálintot becenevén " Pufi nyilas "-nak nevezte, ki mind a Horthy és mind a Szálasi kormányát - minden kényszerítés nélkül, önként - hűen kiszolgálta, a szobor állítást így védte meg : " Olyan pedig nincs, hogy egyeseknek lehet emlékező helyük, másoknak nem. Mindenkinek joga van emlékezni." Egy ennyire naiv relativizmussal állott elő.

Ennyi erővel joga van Rákosi szobornak, Hitler-szobornak is állni az ő felfogása szerint. Szálasiék által indukált cigány ellenességet később se sikerült eltakarítani, Kádár egyszerűen csak befagyasztotta és a szőnyeg alá söpörte. A kádári korszak egy viszonylagos jóléti felemelkedést azonban tagadhatatlanul hozott a magyar cigányság életében. Igaz, a cigányságot Kádár pusztán szociális problémaként kezelte, kellőképpen ellenőrizve azt.

Az 1989-90 rendszerváltó évek reménysége mellet inkább Csurka Pisti és néhány MDF-es politikusok által előásott híg-fasiszta és híg-nyilas elvek kerültek elő egy szabadságot hirdető liberális SZDSZ-el szemben. Annak idején úgy vélték: az afroamerikai elvek és jogok a cigányságra is érvényszerűek. Elméletben igen, de ez Magyarország volt és van, hol sosem volt meg a liberális nyugatias eszmék táptalaja. Így fordultak át a kisebbségeket védő jogok a kisebbséget elkülönítő gyakorlattá.1993-ban egyedülálló módon meghirdették a kisebbségi önkormányzatok létrehozását, amely azt jelentette, hogy a kisebbségek is rendelkezni fognak önrendelkezéssel. Ám helyette a cigányságot elkülönítették, burába zárták, ahonnan kiszólni, beleszólni a közéletben nem lehet, de megvezetni és pórázon tartani annál jobban. (lásd a kormányokat kiszolgáló Farkas Flóri semmit nem tett a cigányságért, hallgatott, vagy még inkább szervilisen hajlongott, közben kézen-közön vastag, a cigányság felemelkedésére szánt pénzek tűntek el). Ennek ellenére mégis fenntartja, el sem számoltatja az Orbán-rezsim, mivel bármilyen politikai célra fel tudja használni, akár egy WC-papírt vagy egy tampont.

Az ORÖ-t teljes egészében meg kell szüntetni, vagy teljesen átalakítva választási rendszerét, jogköreit teljessé tenni és anyagi támogatását is többszörösére emelni (paradigma váltás). Sok jogász szakember azt állítja, hogy a magyar roma stratégiához nem kell több védő jogot hozni, hiszen minden európai és magyar jogrendszer teljes hozzá. Ergo, szerintük nincs szükség a pozitív diszkriminációra. Amennyiben a Nyugat-Európai roma helyzetet nézem, akkor valóban elegendő a törvényrendszer, hiszen a joggyakorlatban csekély az esélye a joggyakorlók cigányellenességének.

Magyarország azonban a XXI-század Európájában eszmeileg még mindig a XX-század közepét idézi, azaz ahol 1945-ben abbahagyta, ott folytatta 1990-ben. Rendőrségi túlkapások, elfogult, cigány ellenes bírósági döntések, diszkriminációk, sorozatgyilkosságok rasszista indítékkal. Úgy gondolom, a magyar társadalom állapota igényli a pozitív diszkrimináció rendszerét. Új-nyilas pártok a parlament megmondói, melyek által intézményesül a rasszizmus. A drámai véget megjósolni nem nehéz.

Ezzel a gondolatmenetemmel szeretném közölni, hogy a Magyarországi Cigányság helyzete a történelmi korokhoz viszonyítva rosszabb, mint a középkorban vagy az újkorban volt. Nagyjából hasonló az 1930-40 évekéhez. Egy puskaporos közeg.

Balogh József Lino

OrbanFarkas.jpg
 
Utoljára módosítva:
Vannak azért biztató jelek is. Cserdi községben Bogdán László polgármester úr kezdeményezésére és hathatós közreműködésével alakul valami. Egyébként egyetértek a szerző mind az ORÖ-t mind az uralkodó szellemiséget illető véleményével. Ez a helyzet mindaddig nem fog érdemben változni, amíg kolompárorbánok meg farkasflóriánok szórják a közpénzt éppen aktuális kitartóik - és nem a cigányok - érdekeinek megfelelően.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,274
Tagok
615,934
Legújabb tagunk
Pránné Petrohai Ágnes
Oldal tetejére