Bill Gates megjósolta, milyen világunk lesz a járvány után

A világ egyik leggazdagabb embere szerint az idén bekövetkezett, irodai munkához és utazáshoz köthető változások akkor is velünk maradnak, ha ennek a borzalomnak egyszer vége lesz.

A Microsoft alapítója a The New York Times DealBook konferenciáján fejtette ki gondolatait a Covid19 várható hatásaival kapcsolatban. Úgy véli, a legkomolyabb változás az üzleti utakat érinti. “A jóslataim szerint az üzleti jellegű utazások több mint ötven, az irodában töltött napok több pedig mint harminc százaléka eltűnik – mondta Bill Gates. – Az üzleti utak azon típusa, amikor lényeges elrepülni valahová, hogy aztán személyesen legyünk jelen egy megbeszélésen, már nem lesz alapvető fontosságú.”

A távmunkát illetően szerinte szélsőségek lesznek megfigyelhetők, vagyis akadnak majd olyan vállalatok (például a Twitter), melynek alkalmazottai gyakorlatilag bárhonnan dolgozhatnak.

Beszélt többek között a virtuális találkozókról, illetve a személyes és az online meetingek közti különbségről is.

Utóbbihoz kapcsolódóan elárulta, idén nem szerzett új barátokat, mert nem ismerkedett meg véletlenszerűen emberekkel.

Számos vállalat újragondolja egyébként munkafolyamatainak jövőjét, mivel a világjárvány ebben az évben gyakorlatilag lenullázta az utazást és a napi irodai munkát. Nem a Twitter az egyetlen, amely lehetővé tette az alkalmazottainak az örökös távmunkát: a Slack, a Stripe és a Facebook dolgozóinak sem muszáj bejárniuk, bár egyes esetekben ez a megoldás fizetéscsökkenéssel járhat. A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft afféle hibrid munkahelyként működik tovább, az alkalmazottaknak csupán a munkahét felét kell az irodában tölteniük.

Gates üzleti utakra vonatkozó előrejelzései megfelelnek az iparági szakértők becsléseinek, mely szerint jó néhány év múlva térhetnek csak vissza a járvány előtti állapotok. A Bank of America októberi kutatása megállapította, hogy az üzleti utak 2023 végén vagy 2024-ben lendülhetnek fel újra.
 
*
Az egész világot szinte "befagyasztja" ez a járvány. Nem ismétlem a dolgokat, mindnyájan tudjuk és többen át is élik a nehézségeket. Nem szokás a Hírek rovatba dalt feltenni, de most ezt képtelen vagyok kihagyni, mert pontosan ide való és ide illik... sajnos. Bár ne lenne igaz, bár visszakapnánk -mielőbb!- a régi életünket. Azt, hogy büntetlenül ölelhettem át a leányomat, a szeretteimet, hogy nem kellett maszkot használnom és minden bolt, étterem nyitva volt és felhőtlenül örülhettünk az életnek. Most? A legtöbb ember elszigetelődik, félő, hogy mi lesz ennek a pszichikai "eredménye". Félek, nagyon félek, hogy rossz... egyre rosszabb. Az emberek nagy része feszült, nem bírja a bezártságot. Sőt a családokba született kisbabák csak arc maszkkal láthatják nagyszüleiket, közeli rokonjaikat. Mi is maradt nekünk? A skype, a telefon, a videó telefon, az email, hiszen papír alapú levelet, amit kézzel kellene megírni, lassan már el is felejtjük. Pedig azoknak a régi képeslapoknak, leveleknek "lelkük volt"... De ne lelkizzek ugye. Akkor hallgassuk meg az ide behozott dalt, melynek refrénjére különösen felhívom olvasóink figyelmét:
 
A világ egyik leggazdagabb embere szerint az idén bekövetkezett, irodai munkához és utazáshoz köthető változások akkor is velünk maradnak, ha ennek a borzalomnak egyszer vége lesz.

A Microsoft alapítója a The New York Times DealBook konferenciáján fejtette ki gondolatait a Covid19 várható hatásaival kapcsolatban. Úgy véli, a legkomolyabb változás az üzleti utakat érinti. “A jóslataim szerint az üzleti jellegű utazások több mint ötven, az irodában töltött napok több pedig mint harminc százaléka eltűnik – mondta Bill Gates. – Az üzleti utak azon típusa, amikor lényeges elrepülni valahová, hogy aztán személyesen legyünk jelen egy megbeszélésen, már nem lesz alapvető fontosságú.”

A távmunkát illetően szerinte szélsőségek lesznek megfigyelhetők, vagyis akadnak majd olyan vállalatok (például a Twitter), melynek alkalmazottai gyakorlatilag bárhonnan dolgozhatnak.

Beszélt többek között a virtuális találkozókról, illetve a személyes és az online meetingek közti különbségről is.

Számos vállalat újragondolja egyébként munkafolyamatainak jövőjét, mivel a világjárvány ebben az évben gyakorlatilag lenullázta az utazást és a napi irodai munkát. Nem a Twitter az egyetlen, amely lehetővé tette az alkalmazottainak az örökös távmunkát: a Slack, a Stripe és a Facebook dolgozóinak sem muszáj bejárniuk, bár egyes esetekben ez a megoldás fizetéscsökkenéssel járhat. A Bill Gates és Paul Allen által 1975-ben alapított Microsoft afféle hibrid munkahelyként működik tovább, az alkalmazottaknak csupán a munkahét felét kell az irodában tölteniük.

Gates üzleti utakra vonatkozó előrejelzései megfelelnek az iparági szakértők becsléseinek, mely szerint jó néhány év múlva térhetnek csak vissza a járvány előtti állapotok. A Bank of America októberi kutatása megállapította, hogy az üzleti utak 2023 végén vagy 2024-ben lendülhetnek fel újra.
*
Egy ami biztos. Az életünket alaposan felforgatta ez a járvány. A legszörnyűbb, hogy kiszámíthatatlanul csapkod fiatalra és idősebbekre, sőt a szép korúakra is. De az is különös, hogy szép korúak közül többen, szerencsések túlélték, az egészséges életet élő, sportoló fiatalok közül többen nem, meghaltak. Szomorú, mert az emberi kapcsolatokat ez a vírus fertőzéstől való félelem - szó szerint - "megmérgezi".
Többször gondoltam arra, hogy a mai újszülöttek, hogyan is emlékeznek majd a nagyszüleikre?
Úgy, hogy a mami és a papi is maszkban voltak... és elmaradt az unoka ölelgetés.
Pedig nincs jobb dolog, mint amikor átölelhetjük gyerekeinket, barátainkat és akit szeretünk. Úgy szorosan, percekig, mert a szeretetnél nincs gyógyítóbb, jobb dolog... Eddig legalábbis ezt hittük.
A képlet mára megváltozott: nincs ölelkezés, csak óvatosság, no meg elővigyázatosság. No meg többeknél pánik és félelem. Ez ami rossz, ez ami emberi kapcsolatainkat megmérgezi. S, ezért igenis szomorú vagyok. :(
 
Oldal tetejére