Bioterror

Rockxy

Állandó Tag
Állandó Tag
:(A napokban az ausztriai székhelyű Baxter laboratórium "véletlenül" szétküldött a világ 18 másik országába egy olyan vakcinamintát, ami a H5N1 madár- és H3N2 emberinfluenza élő vírusát tartalmazta.

Németországban, Szlovéniában és Csehországban szennyeztek meg laborokat vele és egy kanadai labor fedezte fel elsőként a "tévedést".
A WHO azonnal riasztotta az érintett hivatalokat és most....

*****

( Minthogy a terrorcselekmények az élet kioltására irányulnak,
nem véletlen, hogy a halálos betegségek keltése is a bűnözők
fegyvertárába tartozik.
Ráadásul az efféle próbálkozások pánikkeltésre is alkalmasak.)

http://rockxy.extra.hu/?q=bioterror
 

Zazi76

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem ezeknek az influenza eseteknek skoszor nagyobb a füstje mint a lángja. Persze lehet, hogy mesterségesen is generálva vannak, hiszen a védőoltás foralmazása nagy üzlet lehet.
 

szmoni68

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a gáz, hogy már kétszer kiabáltak farkast (madárinfluenza és a sertésinfluenza), hogy amikor tényleg itt a lesz a baj, akkor már senki nem fogja elhinni.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
A nátriumhiányos, vagy növelt káliumtartalmú étel vegyi,- biológiai fegyver!

salt.png
x
salt_na_cl_sodium_chloride.jpg

Tegye félre minden eddigi ismeretanyagát, úgy olvassa!
...lehet állatot és embert gyilkolni a nátriumhiányos vagy káliumdús (pl. a kálisóval műtrágyázott, sózott növényi) étellel és itallal...
Vigyázat! Félretájékoztatnak!​


A NÁTRIUMHIÁNYOS, VAGY NÖVELT KÁLIUMTARTALMÚ ÉTEL IS, ÉS A NEM ÁTPÁROLT IVÓVIZ IS VEGYI-, BIOLÓGIAI FEGYVER!

"Nemzetközi tudományos kutatók", az élettani optimumnak mintegy egytizedére lecsökkentették a nátrium evést, s az öt-tízszeresére megnövelték a kálium evést, és ezúton megbontották a sejtek és környezetük közötti összhangot. A nátriumhiány miatt veszedelmes vérbesűrűsödés következik be, a káliumtöbblet pedig mérgezi a sejtmembránokat. A teljesen tiszta (desztillált) víz ivásának a tiltása miatt számos veszedelmes rovarirtó-szer és egyéb ipari- és mezőgazdasági méreg jut be a "reformtáplálkozók szervezetébe. A többlet kálium gyorsabb bejuttatása azonnal halált okoz, a lassabban túladagolása csökkenti a méregtelenítő vese működését és emiatt pl. az ivóvízzel bevitt mérgező anyagok is ártalmasabbak.

Akik kikísérletezték a módszert, jól tudhatták mindezt, mert jó előre le is írták a várható következményeit 62 tudományos értekezés (!) összefoglalásaként: "A BIOLÓGIA AKTUÁLIS PROBLÉMÁI" Szerkesztette: Dr. Csaba György. A nátriumhiányos és/vagy káliumdús étkezéssel való állat- és ember kiirtás módszere a Dr. Szabó Dezső által írt "A mellékvesekéreg biológiája" c. fejezetben található. A Medicina Könyvkiadó Budapest 1976-ban jelentette meg "Technika a Biológiában" c. sorozat 8. kötet 133-178. old.).
Nem ők szervezték, ha egyikük sem jelentette fel?

Minden emberi sejt membránjában ún. "nátrium-kálium pumpa" működik. Ennek működését közvetlenül befolyásol a körülötte lévő vér(elektrolit) nátrium- és kálium tartalma, és a víz méregtartalma. A vérelektrolit membrán működést meghatározó kapcsolatát lásd az alábbi vázlaton.​

A konyhasó-hiányos és káliumban dúsabb "reformétrend" és a mérgektől nem mentes ivóvíz ugyanis elrontják a sejtek membrán működését és ezúton az anyagcserét és a stressz elleni védekezést, a környezeti változásokhoz alkalmazkodni tudást, és ezúton közvetve minden másnál több egészség károsodást okoznak.

Például a lakosság fizikai legyengülését, ivartalanodását, vírusokkal és baktériumokkal fertőződését, allergiássá, idegbeteggé, s a vérbesűrűsödés miatt vesebeteggé, keringési- és szívbeteggé, magas-vérnyomás-beteggé, csontritkulásossá, rákossá válását.
Ezt abból is jól lehet látni, hogy amióta bebeszélték ezt a "reformétrendet", e betegségek előfordulási aránya a fiatalabb korosztályokban is több száz, több ezer százalékkal nőtt, s emiatt a hazai lakosság száma az elmúlt 20 év alatt 600.000 magyarral csökkent.
Azért nem látszik, mert spekulánsok felvásárolták az utód nélkül kipusztított magyarok hagyatéki ingatlanait, s azokba mindjárt betelepítettek negyedmillió külföldit.
(Lásd: Heti Világgazdaság, 2003. aug. 9.)

Ószövetségi Biblia és a Zsidó Törvénykönyv is foglalkozik a Nátriumklorid (konyhasó), a tiszta só használat egészségvédő, a sóhiány egészségkárosító, meddőség okozó hatásával.
A túl sok konyhasó egészségkárosító hatásáról viszont nincs szó, nyilvánvalóan azért nincs, mert a túlsózott élelmiszer ehetetlen.

Ézsaiás 30.24. Károli szerinti fordítás, ami megfelel a héber nyelvű bibliaszövegnek (ellenőriztük):
"A barmok és a szamarak, a melyek a földet szántják, sózott abrakkal élnek, a melyet megszórtak lapáttal és villával."
De ezt ellenkezőjére hamisították az újabb kiadású magyarnyelvű és angol nyelvű Bibliában, valakik valamiért kicserélték a "sózott" szót egy vele teljesen ellentétes értelmű másik szóra, a "tisztá"-ra!

Sir 39.26. "Ami a legfontosabb az ember életében az a víz, a tűz, a vas és a só, a búza java, a tej meg a méz, a szőlő leve, az olaj és a ruha.

2Kir 2.21. "Hozzatok ide nekem egy új csöbröt és tegyetek bele sót - felelte. Vittek neki. Akkor kimén a forráshoz, beleszórta a sót, és így szólt: "Ezt mondja az Úr: Egészségessé teszem ezt a vizet, ezentúl ne fakadjon belőle sem halál, sem koraszülés!". 2Kir 2.22. S a víz azóta egészséges mind a mai napig. Eliseus szava szerint.

Ez 16,4. "Születésekkor, azon a napon, amikor világra jöttél, nem vágták el a köldökzsinórodat, nem mosták meg vízzel és nem tisztítottak meg, sóval sem dörzsöltek be, s nem takartak pólyába."

Talmud (A Luzsénszky-féle kivonat hiteles magyar fordítása): "39 b. lap. Betegség alatt az epét kell érteni, még pedig azért, mert az 83 betegségnek van kitéve, a "betegség" szó ugyanis ezt a számot adja. De mindezt elűzi egy sóskenyér s rá egy korsó víz. (Ugyanez áll a Baba m. 107 b. alatt is.)".

A korsó víz tiszta esővíz (= tiszta desztilláltvíz) kell legyen, mert a Talmud ivásra alkalmatlannak nyilvánít minden másféle vizet:

10 a. lap. ..."Izrael országa esővizet iszik, az egész világ pedig a maradékot. Izrael országa iszik először és azután az egész világ, hasonlókép egy olyan emberhez, aki sajtot készít s az élvezhetőrészt kiválasztja, a hasznavehetetlent meg otthagyja".

A fentiek ma is helytállóak, amit az bizonyít, hogy amióta a dr. Oláh Andor és Vadnai Zsolt által írt REFORMKONYHA c. könyv orvosi tanácsai szerinti sóhiányos étkezésre rábeszélés folyik a kormányzat részéről is, egyre több a betegség, a meddő nő és férfi, a fiatalkorú immunbeteg, vesebajos, szívbeteg, rákos, daganatos, bőrbeteg, csontbeteg, idegbeteg ember, a nemzésképtelenség, a korai halál. Sóhiányos étkezésnél besűrűsödik a vér, kevesebb a víz a szervezetben, s miután a vér emiatt elvonta a sót a csontokból és inakból, csontvelőből, minden szerv tönkremegy, egy bizonyos idő múlva.
Meggyorsul ez a tönkremenetel a káliumban dúsabb ételektől, amelyeket az említett szerzők javasolnak enni só nélkül, pl. a szóját.

Ők eltorzították a Ringer infúziós oldatból ismert élettanilag legjobb víz: só arányt, ami 99:1, 99:0,1-re. Vagyis a 2 liter napi ivóvíz mellé nem 18 gramm, hanem csak 2 gramm konyhasót engednek fogyasztani a terhes nőknek is:
"Nincs szükség napi 2 g-nál több konyhasóra. A fokozott sózás vesekárosodást, a terhességi nefropátiát segíti elő, ugyanakkor a vízvisszatartást is növeli (Dr. Oláh Andor-Kállai Klára - Vadnai Zsolt: Reformkonyha, a természetes életmód és étrend elmélete és gyakorlata. Mezőgazdasági Kiadó Budapest, 1990. , 200. oldal.)

Ugyanők javasolják a gyermekek természetes folyadékigényét is korlátozni a sófogyasztás korlátozásával: "A gyereknek nagy a folyadékigénye (a csecsemőé a legnagyobb). A reformétrenden élő gyereknek kisebb, mint a kórosan szomjazó, szokásos étrendet fogyasztó gyermeké (sózás!)". U.o., 216. oldal.

Hazánkban egy vallási alapokra hivatkozó, külföldről behozott könyv kezdte el terjeszteni a sózás-ellenes nézeteket.
Vadnai Zsolt eldicsekedett nekem azzal, hogy ő hozta be az országba elsőnek. Magyarországon a LIVING EARTH - ÉLŐ FÖLD Kiadó hozta kereskedelmi forgalomba ezt a könyvet (2002.). Prof. dr. Edmond Bordeau Székely: "Természetes Élet és Gyógymód I. rész: Kozmoterápia. bevezetés és gyakorlati alkalmazások".

Só: Huzamosabb időn keresztül való felhalmozódása érelmeszesedést okoz. Csökkenti a csontrendszer vitalitását, és rugalmasságát. Rohamosan salakosítja a szervezetet. Felesleges szomjúságot, és így folyadék túltengést okoz." (108. oldal).

..."Milyen legyen a kenyerünk: Az erjesztett és sózott kenyér nagyon egészségtelen táplálék. A tészta készítéséhez ugyanis nem szabad sem élesztőt (sem sót) használni." (140. oldal).

A vallástörténeti képzettségű Váradi Tibor könyve is lebeszél a sózásról (Váradi Tibor: Népbetegségek megelőzése és szelíd gyógymódjai. Napfényes Élet Alapítvány Budapest, 2003).

"...Teljesen sómentes táplálkozás mellett kevesebb folyadék is elégséges". (28. oldal).

"A legtöbb embernek azért sós a könnye, mert túl sok sót visz a szervezetébe: az ember onnan tudja leellenőrizni, hogy megfelelő mennyiségűre csökkentette-e már a sóbevitelt, hogy könnyének sós íze eltűnik." (76.oldal).

"... szigorúan kerülni kell a sót" (78. oldal). "... Mellőzendő a só..."(90. oldal).

"... A vegyes étrend további problémája, hogy rengeteg meszesítő étel - só, ... is bekerül a szervezetbe". "A meszesedés egyrészt fájdalmat, másrést mozgáskorlátozottságot okoz, amit tehát úgy lehet elkerülni, ha az ember nem fogyaszt sót." (118. oldal)

"sóbevitel csökkentése (a maró hatású só irritálja a szervezetet; egy orvosi tanulmány szerint például komoly összefüggés van a sóbevitel és a gyomorrák között)" (150. oldal).

Vadnai és társai könyvei számos gyanútlan orvossal és beteggel is elhitették, természetgyógyászokkal is, hogy nem szabad sózni.

Vadnai és társai mialatt hangsúlyozzák, hogy milyen fontos a konyhasó és a kálisó megfelelő pótlása, felcserélték egymással a pótolandó nátrium és kálium súlyarányát és ezúton a szervezet ionegyensúlyának a súlyos zavarait idézik elő.

Vadnai és társai só- és vízhiányos táplálkozást előíró hamis tanai személyes áldozata lett pl. az azóta már elhunyt Ferencsik István természetgyógyász is. Ferencsik tisztességes ember volt, és amint ellenőriztettem vele a fiziológiás infúziós oldat víz:só arányát, Ő azonnal közzétette, hogy tévedés volt a sózás tiltása. (Lásd a Kúrák 2. című könyve legutóbbi kiadásának a hátlapján, "Mi is az infúziós sóoldat" címmel, amit erről írtam, és amit Ő ott azonnal közzétett

Hazánkban jelenleg 40-50%-os kálisó tartalommal is forgalmazzák a szabványosnak feltüntetett különféle étkezési sókat állami engedéllyel, holott a szabvány (MSZ 01-10007) tiltja a kálisó legkisebb mennyiségben előfordulását is valamennyi étkezési sóban.

A Magyarországon és külföldön elvégzett nagyszámú klinikai kísérlet mérési eredményeit 62 tudományos értekezés alapján összefoglaló könyv szerint (Dr. Csaba György és társai: A biológia aktuális problémái. Medicina Könyvkiadó Budapest, 1976., Dr. Szabó Dezső: A mellékvesekéreg biológiája. 173-177. oldal) is teljesen egyértelmű, hogy tudatosan rontják a nem kóser étrendűek egészségét a sóevésről lebeszélők és a nagy káliumtartalmú étel fogyasztását szorgalmazók közül mindazok, akik a lehető legsürgősebben nem hajlandók korrigálni a könyveiket. Velük szemben, mint méréstani szakértő, a bünetőjogi felelősségem teljes tudatában, ezúton is kijelentem:

Az idézett publikációk félrevezetik a gyanútlan lakosságot, számos gyermek emiatt lett nyomorék, sokan belepusztultak, a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel megnőtt a fiatalkorú betegek, az ivartalanok, allergiásak, rákosok száma, többszázezerrel csökkent a magyar lakosság létszáma, sokan kihaltak, utódok nélkül.

Nyilvánvaló apartheid, ha elrontják étkezéssel a nemkóser étrendűek sejtjeit a vérelektrolit (Na:K:Cl:víz) optimumát, a nemkóser étrendűekkel itatott szabványsértő vízzel, és a velük etetett szabványsértően, a kálisóra kicserélt "étkezési" sókkal, s eközben a kóserétrendűek a szabványnak megfelelő vagy annál is tisztább ivóvizet ihatnak, és a szabványnak megfelelő, tehát teljesen kálisómentes sóval normális mértékben sózhatnak.

I./ Ivartalanító, halálos sócsere

Az akadémiai ellenőrzéseink alkalmával felvett emlékeztetőkben az alábbiak a leglényegesebbek: a nátriumhiányos és káliumban dús élelmiszerek etetésével, amit pl. a kálisónak a konyhasó helyett ételízesítésre használatával lehet a legkönnyebben előidézni, vagy azáltal, hogy a műtrágyaként használt kálium-vegyülettel fokozzák az élelmiszernövények káliumtartalmát (3-5-szörösére is fokozható!), ivartalanítani és megölni lehet állatot is, embert is.

A klinikai mérések szerint a konyhasó hiányos (azaz nátriumhiányos) étkezés lehetetlenné teszi a szervezet védekezését a stressz ellen, besűríti a vért, ami szívműködési és keringési zavarokat okoz, emiatt elromlik a veseműködés is (mert rothadást idéz elő a vesében!), emellett tönkreteszi a mellékvesét, abban mirigydaganatokat hozhat létre, az agyat és idegrendszert is károsítva, magas vérnyomást okoz.


Tejfalussy András
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
II/. A testalkotó 70 % víz cseréjének veszélyei

earthday2.jpg


Az a lényeg: hogy mialatt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat is "tiltja" azt, hogy a nem kóser étrendűek az olcsón előállítható teljesen tiszta átpárolt (desztillált) ivóvizet igyák, ráiratja az étkezési desztilláltvíz palackokra hogy "csak túlszennyezett vízhez keverve szabad a desztillált vizet inni" (!), a vallásos zsidók tudják, hogy csakis a tiszta desztillált víz (pl. a tiszta esővíz) hasznavehető, mint egészséges ivóvíz. Ők életben maradnak, a többi zsidó és nemzsidó, akik nem kóser étrendűek, valamennyiben kipusztulnak utód nélkül, miután a sómentes, káliumdús étel és ital ivartalanítja, meddővé is tette őket. A biblia szerint Mózes írta elő azt, hogy lassan kell kipusztítani a nem vallásos zsidókat (is) ahhoz, hogy "a mezei vadak nehogy megsokasodhassanak" a kipusztításban érdekelt vallásos zsidókkal szemben. (Mózes V. 7:22.)​


A nem kóser rendűeknek bebeszélt szennyezett ivóvíz ivás is apartheidet okoz. Pl. a budapesti 2 millió embernek az ürüléke és a háztartásá
nak a vegyszerekkel teli egyéb szennyvize 80%-ban anélkül ömlik a Dunába, hogy átmenne szennyvíztisztításon, majd a Dunából, a parti kavics- és homok rétegeken át szívják vissza a parti kutak, és ennek a mindenféle veszélyes mérgekkel (pl. ciános rovarirtó szerekkel is!) sokszor szennyezett vízhez többnyire már csak klórt adagolnak, mielőtt az ivóvíz-hálózatba, a budapesti körvezetékbe juttatnák.


a_fovarosi_vizmuvek_zrt_ujabb_osszegeket_szed_be_a_fogyasztoktol-00007492-v%C3%ADz%C3%B3r%C3%A1k.jpg



A Fővárosi Vízművek saját adatszolgáltatása szerint is, csupán 202 db. vízminta 11 szennyező paraméterét mérték évente "ellenőrzésként" Bp. II. kerületében.
Vagyis nincs műszeres ellenőrzés. Tiszta vízbázisnál is legalább 25 paraméter mérését írja elő az Európai Unió, és a Magyar Szabvány pedig 64 paraméter mérését írja elő.
A mezőgazdaság és ipar miatt ma ciántartalmú rovarirtó-, ill. gyomirtó-szer, kálisóműtrágya, stb. tömege szennyezi, mérgezi a Dunát, a Tiszát és a többi hazai vízbázist is.

BANDITÁK VANNAK AZ "EZO-TÉRBEN"

dr. Edmond Székely, dr. Oláh Andor, Vadnai Zsolt, Váradi Tibor és társaik az ételek nátriumtartalmát kb. a tizedére, a káliumtartalmát pedig a kb. tízszeresére fokozó, vallásos, ezoterikus "életmódreformnak" feltüntetett olyan hamis propagandát szerveztek, amely miatt ivartalanodnak, és kipusztulnak a nekik hívők.
Ők és tanítványaik sorra publikálják a sózás teljes abbahagyását és a káliumból többet evést ajánló könyveket, újságcikkeket, és ezzel egészségi károkat, számos ember kipusztulását okozták, okozzák (állami segítséggel).
Mások az Ószövetségi Biblia szövegét is meghamisították, kihagyták a sózásra ösztönző előírást (Ézsaiás 30:24) "sózott abrak" helyére "tiszta abrakot" írtak.

A MEDICINA 1976-ban publikálta, hogy lehet állatot és embert gyilkolni a nátriumhiányos vagy káliumdús (pl. a kálisóval műtrágyázott, sózott növényi) étellel és itallal:
a nátriumklorid hiányában besűrűsödik a vér és ez keringési elégtelenséget okoz, a kálium túladagolás pedig deformálja a sejtmembránokat és ezúton megmérgezi a méregtelenítő vesét és valamennyi többi szervet is, akadályozza a cink, és egyéb elemek beépülését a sejtekbe és ezáltal ivartalanít, ill. akadályozza a nitrozamminok lebomlását a szervezetben, és ezzel is rákot idéz elő, és az elrontott sejtfalon behatolhatnak a vírusok és a baktériumok, és a sejtek megfertőződése is betegségeket okoz. Ezek lerövidítik az életet.

Azt hazudták a bíróságnak, hogy "az ételek sózására szolgáló só bármelyik természetes eredetű és állapotú só lehet". A mérgező kálisó is természetes eredetű, nem csak a konyhasó. A kósersó tiszta NaCl. A nem kóser sók részben kálisóból állnak, pedig ez szabványsértés!
"Természetes só", meg "tengeri só", "kristálysó", " kősó", "nátrium-szegény só" stb. hamis feliratok álcázzák a szabványsértést.
A természetgyógyász lapok folytatják a rendkívül nagy káliumtartalmú élelmiszerek nagyobb mennyiségben fogyasztására rábeszélést, miközben lebeszélnek a teljesen megtisztított konyhasóról, és a teljesen megtisztított ivóvízről is.

/ A kálium-klorid (KCl) egy fém-halogenid, melyet ahogy neve is mutatja kálium és a klór alkot.
A kálium-klorid nagy adagban halálos. Szájon át a szervezetbe kerülve a halálos adag 2500 mg/testsúly-kilogramm. Intravénásan 100 mg/testsúly-kilogramm a halálos adag, mely a szívinfarktus tüneteit okozva szívmegálláshoz vezet, ami a keringés teljes összeomlását idézi elő. Ezután nyom nélkül felszívódik a szervezetben, ezért utólag a boncoláskor nem mutatható ki, ha valakit kálium-kloriddal mérgeztek meg./

Utóbbi helyett áltisztított csapvizet, ún. "kristályvizeket" ajánlanak. Ezek szűrt, de több száz (egyes szakértők szerint kb. 60.000!) mérgező anyagot hígítva tartalmazó egészségkárosító "ivóvizek".


Az elmúlt 20 év alatt, amióta ezt folytatják állami és ezotérikus köntösben, semmibe véve a sószabványt és az ivóvízszabványt, mintegy 600 000 magyar pusztult ki, főleg értelmiségi, mert őket lehetett a legkönnyebben átejteni az áltudományos, ezotérikus stb. hamis magyarázatokkal.

Áltisztított ivóvíz + szabványsértő só = halál

Az ember 60-80%-a víz, az életkorától függően, s a vérében egy elektrolit van, ami a sejtfalak "nátrium-kálium pumpa" mechanizmusát (környezettel és egymással való kapcsolatát) biztosítja.

Ezen elektrolit víz:nátrium:kálium:klór elemei jól pótlása javítja, hibásan pótlása rontja az egészséget.
A hibás víz- és sópótlás allergizál, szív- és vesebeteggé, magasvérnyomásossá tesz, rákot és ivartalanságot is okoz!

A csapvíz 10-90% gyakorisággal szabványsértően szennyezett a KÖJÁL szerint (1988-1991, azóta se volt mitől javulnia). A csatornalé 80%-a jut tisztítatlanul a Dunába Budapesten, s az ilyen Duna-víz a kavicsszűrők és klórozás után 70%-ban a lakosokat ivóvízzel ellátó fővárosi körvezetékbe jut. Csak napi pár tucat vízmintát, s kb. 11 szennyezőt mérnek, és a szántóföldekről a Dunába bejutó több száz mérget sem mérik. Egy 100 M Ft-os vizsgálat eredményéből az Állami Számvevőszék jelentése is írja, az 1997.októberi R/381-b.jelentés.

Már ősi iratok (pl. Talmud. Taanith. 10 a. lap.) is ajánlják a desztilláltvíz ivást. Külföldi országokban (pl. USA) is, a biztonságossága, gyógyhatása, élvezeti értéke miatt isszák a desztillált vizet. De pl. a SALSOLA infúziós oldat 99%-a is desztilláltvíz, s 2 liter ilyen oldat 18 gramm konyhasót pótol naponta, más ásványi anyag nem kell a tiszta vízhez.

A sportorvos napi 15-25 gramm körüli konyhasó fogyasztást ajánl. Bizonyítja, hogy nem igaz, hogy elegendő napi 0,5-5 gramm konyhasó, s hogy az izzadástól függően legalább napi 10-25 gramm konyhasót célszerű étellel s itallal pótolni.

A mérésekből, szakirodalomból is az bizonyítható, hogy árt a szennyes ivóvíz, s a nátriumhiányos és/vagy kálium túladagoló étrend.
Az USA is beismerte már a "só-csalást". (USA központi tudományos fóruma, a SCIENCE, lásd a Népszabadság A komisz só című tájékoztató cikke alapján, 2002.nov.15.).

Hazánkban 1976-ban is publikálták, hogy a nátriumhiányos s káliumdús élelem betegítő, pusztító hatású. 61 tudományos értekezés mérési eredményeit összegezték így, s akadémiánk egyik elnöke is szerepelt a publikációs jegyzékben. Mégis, ma is tele van a sajtó a nátriumhiányos diéta ajánlásával, s bebeszélik, hogy célszerű napi 3-10 gramm káliumot enni. (0,4-0,8 gramm kálium pótlás kell naponta, de 0,8 gramm is 50%-ra rontja a veseműködést, ha egyszerre szívódhat fel, 10 egészséges felnőttből mind a 10-nél ezt mérték, az OÉTI által hazai klinikákon végeztetett orvosi kísérletekben! )

Nem a desztillált víztől és a konyhasótól kell félni, hanem az ellenkezőjétől, a nem desztillált víztől és a konyhasóhiányossá és káliumdússá tett élelmiszerektől, italoktól.

A nátrium helyett etetett kálium és a nem tiszta ivóvíz is elhárítható az alábbi módszerrel: Az MSZ-01-10007 szabvány tiltja a kálisót minden étkezési sóban, s pl. a kósersóban sincs kálisó, ezeket használjunk ételízesétésre. Csupán 40 eFt egy házi vízdesztilláló anyagköltsége, csak 6 Ft/liter a lepárlási költség az energia-visszanyerő készülék esetén /licenc/, ami 20 litert vizet is tud desztillálni naponta.

A kálisó és vízszennyezés észrevételéhez néhány ezer Ft-os műszer kell.
A vér-elektrolit-optimumunk biztosításához a Ringer infúziós oldat víz:Na:K:Cl arányát (99:04:0,02:0,6)
kövessük (az élelmek nátrium és kálium tartalma táblázatok alapján számítható).

Az AQUANET.FW.HU nyomán
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Csak a vízről valamit--
Az ivóvíz különböző ásványianyagtartalmát -és ennek ellenőzrzését- előírják, külünböző kötelező érvényű szankciókban.
A magyarországi ivóvizekben -általában- igen kevés a kálium, nátrium pedig van, néha sok is. A Kárpátmedence tengerfenék volt..Igaz különböző a nátriumtartalma az ivóvizeknek, de ha a lakosság nagyjából tudja, hogy mivel főz, mit iszik, akkor nemlehet probláma.
A mai korban szinte elengedhetetlenek az elemi vízkémiai ismeretek.
Meglepő, de a háború után erről még a "vizes" mérnökök sem tanultak, ugyanugy mint pl a szennyvíztisztítás alapjairól sem. .L egfeljebb vegyészt alaklmaztak a tervezőirodákban és máshol.
A budapesti vízben nincs trágyalé, azaz a Duna által hígított szennyvíz nem jelenik meg, ilyen badarsággal kár ilyesztgetni. Ez tehát nem igaz. Sokan ásványvizet isznak és azthiszik ezzel mindennek eleget tettek. Pedig az ásványvizek ásványtartalma is nagyon változó. Érdemes legalább megkeresni azokat a palackos vizeket -hamár nem hiszünk a vízműveknek- mellyek legalábbb 100 mg/l Ca-t és vagy 100 mg/L Na-t tartalmaznak és káliumot nem többet 10 mg/l-nél. A túl sok nátrium ugyanolyan káros lehet mint a sok Ca. Ez egyéni dolog is. De a vízben azért más ionok is vannak, néhánnyról jó tudni egyet-smást.
A pesti víz azonban számos un ásványvíznél sokkal jobb minőségű. Sohasem jutott eszembe palackos löttyöt hazacipelni...Bővebben -tanulmányt- erről nem irhatok...
Tehát általában a kárpátmedencei vizek megfelelelőek, azonban nem árt a vízmminőségről pár meghatározó ionkoncentrációt megsimerni.
A palackozók pedig sokesetben rémísztgetik az embereket: ne igyál a csapból...meghalsz.
Az ivóvizeket rendszeresen ellenőrzik a komolyabb vízműveknél...persze kivétel akadhat (Miskolc). Vannak olyan érzékeny vízbázisaink, mellyek ellenőrzése fokozottan kívánatos.
 

zsuzsanna03

Állandó Tag
Állandó Tag
A világ legnagyobb biológiai kísérlete - Rádióhullámok

EMhullam.JPG
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>

*​

Arthur Firstenberg 2007. október 5-én megjelent cikkének Bertók Gábor által készített fordítása.

2002-ben, Gro Harlem Brundtland, aki akkoriban a WHO vezetője volt, elmondta egy norvég újságírónak, hogy genfi irodájából kitiltotta a mobiltelefonokat, mert ha kevesebb, mint 4 méterre van egy ilyen készüléktől, akkor rosszul lesz.
Bundtland asszony orvos, Norvégia korábbi miniszterelnöke.
Ezt a fantasztikus hírt, melyet a Dagbladet 2002. március 9-én hozott nyilvánosságra, semelyik más újság nem közölte le. A következő héten Michael Repacholi, aki Bundtland asszony beosztottja volt, a Nemzetközi Elektromágneses Tér Projekt vezetője erre egy hivatalos közleménnyel reagált, melyben főnöke aggodalmait lekicsinyelte. Öt hónappal később, valószínűleg a fenti okok miatt, Bundtland asszony bejelentette, hogy otthagyja hivatalát, pedig mindössze egy félévet töltött el.
Semmi sem illusztrálhatná jobban kollektív skizofréniánkat az elektromágneses sugárzással kapcsolatban. Kritizáljuk azokat, akik aggódnak a veszélyek miatt (emiatt is hozták létre a Nemzetközi Elektromágneses Tér Projektet), ugyanakkor semmibe vesszük és próbáljuk elhallgattatni azokat, akik érzik ezeket a hatásokat.

szulo_stressz_nelkul_4.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​

Mint mobilkommunikációs szakértő, minden nap telefonon hívnak olyan emberek, akiket nagyjából két csoportra lehet osztani: az egyik csoport aggódik a mobilozás mellékhatásai miatt, akiket A csoportnak fogok hívni, a másik csoport pedig már érzi a szimptómákat, őket B csoportnak hívom. Bárcsak képes lennék egy hatalmas konferencia-hívást létrehozni, ahol a két csoport beszélgethetne egymással – meg kell hallgatnunk egymást, ha végére akarunk járni ennek a problémának. Az A csoport egyik tagja aggódva kérdezi, hogy miféle védőpajzsot rakhat mobiljára, vagy hogy milyen headset-et vásároljon. Néha azt szeretnék tudni, hogy mi a biztonságos távolság, amennyire még lehet mellékhatások nélkül élni egy mobil-átjátszótorony mellett. A B csoport tagja már belebetegedett és azt szeretné tudni, hogy milyen sugárzásvédelmet rakhatna a házára, milyen orvosi kezelések léteznek, illetve egyre gyakrabban azt kérdezik, hogy az ország melyik részébe kellene költözniük, ahol nincs sugárzás, életük megmentése érdekében.
A következő cikk egyfajta bevezető, hogy mindenki értse miről is van szó és hogy eloszlassunk pár félreértést, ezáltal racionális döntést hozhassunk egészségünk védelmében.

Alapok

A legalapvetőbb tény a mobiltelefonokról és átjátszótornyokról az, hogy mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki, mint ahogy a Wi-Fi (drótnélküli internet) antennák, a Wi-Fi-t fogó kompjúterek, a hordozható telefonok és minden hasonló dolog. Egy olyan kommunikációs eszköz, ami nem csatlakozik a falhoz dróttal, biztos hogy sugárzást bocsát ki. A legtöbb Wi-Fi rendszer és pár hordozható telefon ugyanazon a frekvencián sugároz, mint a mikrohullámú sütő, míg más készülékek más frekvenciát használnak. A Wi-Fi mindig be van kapcsolva, és mindig sugároz. A hordozható telefonok alapegysége mindig sugároz, még akkor is, ha senki sem használja a telefont. Egy bekapcsolt mobiltelefon szintén mindig sugároz. Természetesen a mobil-átjátszótornyok is mindig sugároznak.

BR15_mikrohull_sugarzasmero.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>
De hát mi itt a probléma? A tudósok az elektromágneses spektrumot ionizáló és nem-ionizáló sugárzásra bontják fel. Az ionizáló sugárzás, mint a röntgen és az atomerőművek sugárzása rákot okoz. A nem-ionizáló sugárzás, amelybe a mikrohullámú sugárzás is beletartozik, a feltételezések szerint biztonságos. Ez a fajta felosztás mindig is Orwell Állatfarm című könyvének a propagandájára emlékeztetett: „A négy láb jó, a két láb rossz.” „Nem-ionizáló jó, ionizáló rossz.” Körülbelül ugyanannyira leegyszerűsító mindkettő.

Egy űrhajós egyszer megjegyezte, hogy ha Neil Armstrong magával vitt volna egy mobiltelefont a Holdra 1969-ben, akkor az lett volna a mikrohullámú sugárzás harmadik legerősebb forrása az univerzumban a Nap és a Tejút után.
Igaza volt.
Az élet úgy alakult ki, hogy elenyésző mennyiségű mikrohullámú sugárzás volt környezetünkben.
Egyre több tudós töpreng azon, hogy testünk sejtjei ezt a mikrohullámú spektrumot használják arra, hogy egymással kommunikáljanak, mint a sötétségben suttogó gyerekek, és a mobiltelefonok ezeket a jeleket zavarják. Mindenesetre az tény, hogy egész nap mikrohullámú sugárzás vesz minket körül, még akkor is, ha nem használunk mobiltelefont és ez a sugárzás a természetes mennyiségű sugárzásnál tízmilliószor erősebb.
Az is tény, hogy ez a sugárzás egy olyan technológiából jön, ami csak a 70-es években fejlődött ki.

sar.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​

Ha egy mobiltelefont tartasz a fejedhez, az különféle módokon károsítja a fejedet.
Először is, gondolj a mikrohullámú sütőre. A mobiltelefon, csakúgy, mint a mikrohullámú sütő, belülről melegíti a fejet kifelé, pontosan ellenkezőleg, mint pl. a zuhany, ami kívülről melegít befelé. Agyunkban nincsenek hőérzékelő receptorok amelyek figyelmeztetnének a fej túlmelegedésére, mivel az evolúció során erre nem volt szükség, mert nem volt mikrohul lámú sugárzás és ez sohasem történik a természetben. Ennél még az a rosszabb, hogy a fej és az agy felépítése annyira komplex, hogy bizonyos helyeken „forró foltok” képződnek, ahol a melegítő hatás tízszer, százszor erősebb, mint az ahhoz közeli helyeken. Ezek a forró pontok lehetnek a koponya felszínéhez közel, de akár az agy belsejében is, az is lehetséges, hogy csak molekuláris szinten játszódik ez le.


BioPro_-thermograph_no_chip.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​


A mobilokat a Szövetségi Kommunikációs Bizottság kontrollálja, és ahogy azt a legtöbb új telefon használati útmutatójában olvasni lehet, létezik a Specific Absorption Rate (SAR), mely elvileg megmutatja, hogy adott modellból mennyi mikrohullámú sugárzás éri a fejet. A probléma az egészben az, hogy azt feltételezik, hogy az agyat nem károsítja, ha óránként egy Celsius-fokkal melegszik, és ezen alapul a Szövetségi Kommunikációs Bizottság szabályozása. Ez alapján fogadják el egy telefonnál a sugárzási értékeket. A SAR mennyiségét egy fej alakú plexiformában homogén folyadékkal mérik, ami egyáltalán nem alkalmas arra, hogy kimutassa azt, hogy keletkeznek-e forró pontok. Valójában azok az emberek, akik naponta több órán át is használják a mobilt, fejükön bizonyos pontokat felforrósítanak. A bizottság biztonsági értékeit egyébként nem doktorok kísérletezték ki, hanem mérnökök.

A vér-agy gát

20110118mikrobakb.jpg
Az agyat a hajszálerek falában levő tömören záró sejtek is védik, az ún. vér-agy gát, melynek szerepe az, hogy a vérben levő tápanyagot átengedi, a mérgeket viszont nem engedi be.
1988 óta a svéd idegsebész, Leif Salford és kutatói nagyszámú kísérletet végeztek, melynek lényege a következő: kísérleti patkányokat sugároznak mobiltelefonokkal vagy másfajta mikrohullámú eszközzel, majd a patkányt felboncolva az agy albumin szintjét mérik meg.
Az albumin egy olyan fehérje, ami a vérben előfordul, a vér-agy gátat azonban nem lépi át. Az agyszövetben talált albumin mindig annak a jele, hogy az agyi erek károsodtak és az agy valamennyire elvesztette védelmét.

Íme a kísérletek eredménye, mely 18 éven keresztül mindig ugyanazt a következtetést engedte levonni: mobiltelefonok sugárzásával egyenlő mikrohullámú sugárzás esetén albumint lehet találni az agyban.
Mindössze egyszeri, két perces mobilozás után is albumin kerül az agyba.
Egy kísérletsorozatnál mindössze ezredét használták a „normál” sugárzásnak és ebben a sorozatban a vér-agy gátat még jobban károsította a sugárzás, ami azt jelenti, hogy a sugárzás minden esetben káros és hogy nem csak a mennyiségtől függ, a sugárzás erejének csökkentése nem teszi biztonságosabbá a drótnélküli technológiát.

Végezetül egy kísérlet szerint, melyet 2003 júniusában publikáltak, egyszeri, két órán át tartó sugárzás visszavonhatatlan károsodást okozott a vér-agy gátban és egy 50 nappal később történt boncolás szerint az állat agysejtjeinek 2%-ában okozott károsodást, főleg az agynak abban a részében, amely a tanulásért, a memóriáért és a mozgásért felelős. Nem lett sokkal jobb a helyzet, ha a sugárzás mértékét csökkentették a tizedére vagy a századára, szimulálva ezáltal a headset viselését, vagy a mobiltelefont kicsit távolabb tartva végezték a kísérletet. Ez azt jelenti, hogy ha más telefonja van a közelünkben, az is károsít minket. Még a legkisebb sugárzásnál is az állatok felénél károsodtak az idegsejtek.
Mit jelent ez számunkra?
Két percnyi mobilozás már károsítja a vér-agy gátat, két órányi beszélgetés visszavonhatatlan károsodást okoz és a mások mobiljából származó sugárzás is romboló hatású. A vér-agy gát ugyanúgy megvan a patkányoknál is, mint az embernél.

Ezek az eredmények nyugtalanságot szültek Európában, emiatt 2003 novemberében tartottak is egy konferenciát, melyet az Európai Unió finanszírozott. A téma: „A vér-agy gát – hatással lehetnek-e rá a rádiófrekvenciák?” Ezzel a népet próbálták megnyugtatni: nézzzétek, csinálunk valamit az ügy érdekében.
Természetesen semmi kézzelfogható eredmény nem született, mint ahogy 30 éve sohasem.

Az amerikai Allen Frey volt az első a hetvenes években, aki bebizonyította, hogy az alacsony mértékű mikrohullámú sugárzás károsítja a vér-agy gátat Hasonló mechanizmusok védik a szemet (vér-üvegtest gát) illetve a magzatot (méhlepény). Frey és más kutatók szerint a mikrohullámú sugárzás ezeket is károsítja. Tanulság: várandós nőknek soha sem szabadna mobiltelefont használni.

Dr Salford eléggé nyíltan beszél kutatásairól. A mobiltelefonok szerinte „az emberiség legnagyobb biológiai kísérlete.”

Nyilvánosan felhívta a figyelmet arra, hogy lehetséges, hogy a mobilozó tinédzserek egész generációja agyi problémáktól vagy Alzheimer-kórtól fog szenvedni mire középkorúak lesznek.

Rádióhullám-betegség


Szerencsétlenségünkre nem csak a mobilosok károsodnak, illetve nem csak az agyban okoz ez problémát. A következő összefoglaló egy óriási mennyiségű szakirodalom összefoglalása, mely a rádióhullámokról szól. (ez egy nagyobb spektrum, mely magában foglalja a mikrohullámot is), Felhasználtam benne tudósok és orvosok beszámolóit is, akikkel ebben a témában értekeztem.
A rádióhullámok hatásaira a tüdő, idegrendszer, szív, szemek, herék és a pajzsmirigy a legérzékenyebbek.
Az utóbbi néhány évtizedben pár betegség aránya nagyon megugrott, és jó okunk van azt feltételezni, hogy kapcsolatba hozhatók a sugárzással is.
Ezek az alábbiak: asztma, alvászavarok, idegesség, hiperaktivitás, autizmus, multiple sclerosis, Lou Gherig betegség, Alzheimer-kór, epilepszia, fibromyalgia, krónikus fáradtság szindróma, hályog, hypothyroidizmus, cukorbetegség, malignus melanoma, hererák és szívroham, illetve stroke fiataloknál.


adotorony-241x300.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>

A mobil-átjátszótornyokból jövő sugárzást kapcsolatba hozták erdőpusztulásokkal, bizonyos madárfajoknál a szaporodókészség elvesztésével, illetve haszonállatoknál rosszabb egészségügyi állapottal és születési rendellenességekkel.
A mikrohullámú sugárzás biológiai hatásait bemutató szakirodalom óriási, több tízezernyi dokumentummal és megdöbbentő, hogy az iparág szóvivői folyamatosan azt mondják, hogy ez a technika biztonságos, nincs bizonyíték arra, hogy káros lenne.
A fenti listából kihagytam egy betegséget: azt a betegséget, ami a B csoportnak van, illetve nekem is.
Íme a történet.
Az 1950-es és 60-as években a munkások, akik építették, tesztelték és javították a radarkészülékeket, nagy számban betegedtek meg. Ugyanúgy az ipari mikrohullámú gépek kezelői is. A betegséget a szovjetek találóan rádióhullám-betegségnek nevezték el és tanulmányozták is. Nyugaton a betegség létét mindig is tagadták, de a dolgozók itt is ugyanúgy megbetegedtek. 1981-ben még kongresszusi meghallgatásokat is tartottak az ügyben, melyet az akkor még csak képviselő Al Gore vezetett. Ez persze csak a „nézd, mi csinálunk valamit” show része volt, semmi lényeges dolog nem változott.

39400_528032442_small.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​

Ma, az átjátszótornyok és Wi-Fi antennák miatt ez a betegség elterjedőben van tömegesen.
Becslések szerint a népesség egyharmadát érinti, de a bajt senki sem ismeri fel, csak akkor, ha az adott ember már gyakorlatilag képtelen továbbra a társadalomban élni.
A betegség tünetei: álmatlanság, szédülés, émelygés, fejfájás, fáradtság, memóriavesztés, koncentrálóképesség megszűnése, depresszió, rossz érzés a mellkasban és fülcsengés.
Ugyanakkor olyan orvosi problémákkal is társulhat, mint légúti fertőzések, szívelégtelenség, a vérnyomás hirtelen változásai, a vércukor értékének változásai, kiszáradás, rohamok és belső vérzés.
Azért nehéz ezt a betegséget elfogadni és megbirkózni vele, mert semmiféle kezelés nem segít rajta, ha az alapokot nem szüntetjük meg - és a betegség okozója mindenhol ott van. A Kaliforniai Egészségügyi Hatóság által 1998-ban készített felmérés szerint akkoriban 120 ezer kaliforniai munkaképtelen volt az elektromágneses szennyezettség miatt.
Ez azt jelenti, hogy az USA-ban egymillióan szenvednek ettől. (4) Az ún. elektroszenzitívek száma a világ minden országában nő, akiket semmibe vesznek, megbélyegeznek és kiszorulnak a társadalomból. A sugárzás jelenlegi mértékét nézve szinte sohasem javul állapotuk, sokszor öngyilkosok lesznek.


1207elektro2_tn.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​

Ők figyelmeztető jelek mindannyiunk számára”-állítja Dr. Olle Johansson ezekről az emberekről. „Hatalmas hiba lenne az egész Föld lakosságát a nap 24 órájában mikrohullámokkal bombázni.” Dr. Johansson a híres stockholmi Karolinska Institute agykutatója. Ő egy olyan kutatócsoport vezetője, amelyik a közegészségügy látványos romlását dokumentálta, mely pontosan akkor indult be, mikor 1997 második felében Svédországban bevezették a mobiltelefonok második generációját, amely már 1800 MHz-en működik. (5, 6) A betegszabadságok száma egy évtizeden keresztül csökkent, majd 1997 második felében elkezdett emelkedni és a következő öt évben megduplázódott. Ugyanekkor az antidepresszánsok eladása is megduplázódott.

autoban_mobil_500.jpg

A közúti balesetek száma is folyamatos csökkenés után elkezdett növekedni 1997-ben. A halálozások száma az Alzheimer-kórtól sok évi csökkenés után 1999-ben hirtelen megugrott és 2001-re majdnem megduplázódott. . Ez a kétéves késés érthető, hiszen az Alzheimer-kór kifejlődéséhez némi időre van szükség.

Megállíthatatlan terjeszkedés


Ha a mobiltelefonok és az átjátszótornyok halálosak, akkor vajon a TV és rádiótornyok is veszélyesek? Hiszen azokkal már több, mint egy évszázada együtt élünk. 2002-ben Örjan Hallberg és Olle Johansson megírták a „Rák trendek a 20. században” című elemzésüket.

Arra jutottak, hogy az USA-ban, Svédországban és még egy tucatnyi országban a melanoma, a hugyhólyagrák, a prosztatarák, a végbélrák, a mellrák és a tüdőrák aránya szoros összefüggésben állt a rádióhullámoknak való kitettséggel, ha a rádióhullámok mennyisége kevesebb lett, a rákos esetek száma is csökkent.
És még egy érdekes adat: országokra lebontva a statisztikák alapján (és megyékre lebontva Svédországon belül) arra jutottak, hogy a tüdőrák kialakulásában ugyanakkora szerepe van a rádióhullámoknak, mint a dohányzásnak.

Ez egy elterjedt félreértést is megmagyaráz. A jelenlegi mobiltornyok és a régóta létező rádiótornyok közötti legnagyobb különbség nem minőségi, hanem mennyiségi. A normális rádiótornyok mennyisége az USA-ban kevesebb, mint 14.000. A mobiltornyok és Wi-Fi antennák száma több százezer, a mobiltelefonok, Wi-Fi-s számítógépek, vezetéknélküli telefonok és rádióadóvevők száma pedig több száz millió. A radarállomások mennyisége és a mentősök, rendőrök és tűzoltók által használt kommunikációs csatornák száma is szinte korlátozás nélkül nő.

A Környezetvédelmi Hivatal utoljára 1978-ban térképezte fel az USA rádiófrekvenciáktól való szennyezettségét, azóta az átlagos városlakót ért sugárzás szintje több, mint ezerszeres, a legtöbb növekedés az utóbbi kilenc évben következett be. Ez alatt az idő alatt a rádióhullám-szennyezettség a városokból kiszabadult és most már az egész Földet beborítja.

2248153447.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>​

A következményeket világszerte semmibe veszik.
Az 1990-es évek második fele óta egy új osztály született itt, az USA-ban, a mikrohullámú sugárzás elől menekülők osztálya. Egyre több beteg, haldokló ember hagyja ott otthonát, hogy távoli helyeken próbáljon új életet kezdeni, akik sokszor autókban, lakókocsikban vagy sátrakban próbálnak élni. A hurrikánok és földrengések áldozatai segítséget szoktak kapni, mi semmi ilyesmiben nem részesülünk. Senki sem ad pénzt a mi megsegítésünkre, hogy rádióhullámoktól védett helyen lakhassunk, senki sem kapcsolja ki a mobiltelefonját, vezetéknélküli telefonját vagy a Wi-Fi-s számítógépét, hogy a szomszédai lehessünk.
Az aggodalmaskodók és a betegek még nem fogtak össze, de már legalább felteszik a kérdéseket.

Válaszom az A csoport hívójának:
Semmi mobilpajzs nem tud igazából megvédeni és a headset sem megolodás.
Nincs „biztonságos távolság” mobil átjátszótoronytól. Ha be van kapcsolva a mobilod, vagy olyan helyen élsz, ahol van Wi-Fi, akkor a nap 24 óráján keresztül bombáz a mikrohullám.

Válaszom a B csoport hívójának:
egy ház mikrohullámok ellen való leszigetelése nagyon nehéz és ritkán sikeres. Az USA-ban mindössze pár orvos van, aki egyáltalán foglalkozik a rádióhullám-betegséggel és az ő gyógyítási sikerük sem túl nagy, hiszen nagyon kevés hely van a Földön, ahol az ember nem kapja ezeket a sugarakat és meggyógyulhat.
Igen, a sugárzás a műholdakról is jön, ők is a probléma részei, nem a megoldásé.
Egyszerűen nincs mód arra, hogy a drótnélküli technológiát biztonságossá tegyük.

Társadalmunk szociálisan és pénzügyileg is függője lett egy olyan technológiának mindössze egy évtized alatt, amelyik hatalmas károkat okoz nekünk.
Minél jobban belemélyedünk ebbe, annál nehezebb lesz változtatni rajta.

Egyénileg és kollektíven is változtatnunk kellene,

MOST!!!


foldbolygo.jpg
<SCRIPT type=text/javascript src="http://download.divx.com/hiQ/hiQSupported.json"></SCRIPT>


Forrás:Orgridea.org
Az eredeti cikket írta: Arthur Firstenberg
Az eredeti cikk megjelent: 2007. október 5.
Fordítást készítette : Bertók Gábor

 

william112

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a cikk azért valamennyire túloz, nem? Emberek milliói beszélnek mobiltelefonon nem 2, de 200 órákat is és azért még valahogy életben vannak...
 

karesz6

Új tag
Ez a cikk nem valamennyire túloz hanem ez is és a hölgy által a topicban lévő összes többi megnyilvánulás egy iszonyatos katasztrófális baromság.
1: Ha deszt vizet iszol meghalsz. Ki is lehet próbálni. Beleraksz egy szőlőszemet nap végére szétreped.
2:A Na-K pumpában épp az a poén hogy egyáltalán nem függ a működése a Na és K ionok koncentrációjától. A sejt energiát táplál bele az pedig koncentrációtól függetlenül egyik irányba Na ionokat a másik irányba pedig K ionokat visz. Álltalános iskolai tananyag és minden ingerületképző működése ezen a kis cuccon alapul.
3:Ha a mobilok sugárzása 2 óra után lyukat ütne a vér agy gáton halott lennél. Sok nagyon elterjedt gyógyszer azért létezhet mert nem jut át a vér agy gáton így az agyra nem fejt ki hatást. Egyébként méreg lenne.
4: A mikrohullámú sugárzás pedig nem veszélyes, a mobiloké meg pláne nem. A who egy több milliárd fős mintából statisztikailag nem tudta bizonyítani a probléma létét. A mobilok ugymond klinikailag kellőképpen teszteltek. Bár ez az egyetlen téma ami ettől a hölgytől ugymond szóra érdemes de itt is csak mérhetetlen ezoterikus sötétségét bizonyította. Lövése sincs arról ha mégis károsak miért károsak a mobilok. Amíg az általános iskolai biosz hiányzik addig sajnos még abban sem bízom hogy megértethetem a hölgyel hol vannak a hibái.
 

bendeguz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Új törzs okozza az E. coli járványt

2011. június 3. 05:34, Péntek

Európa a németországi E. coli baktérium pusztításától hangos, melynek következményei az egészségügyön túl a gazdaságba is kezdenek begyűrűzni. A közegészségügyi szakértők mindent megtesznek a forrás azonosítása érdekében, illetve igyekeznek kideríteni, hogyan fejlődhetett ki az új törzs. A kutatók legfrissebb jelentései szerint két létező baktérium egy hibrid változatával állunk szemben, ami elődei legvirulensebb tulajdonságait ötvözte.

Hirdetés


Az Egészségügyi Világszervezet beszámolója szerint a baktérium eddig 18 ember halálát okozta, ebből 17 esetet Németországban regisztráltak, és több mint 1500 embert betegített meg összesen hat országban. Még az Egyesült Államokban is találtak két esetet, két Németországból hazatérő utazónál, akik miután elkapták a betegséget, súlyos állapotban tértek haza, másokat azonban nem fertőztek meg. "Van egy meglehetősen kellemetlen E. colink, ami géneket szerzett egy másik toxikus E. colitól, így még kellemetlenebbé vált" - taglalta Paul Wigley, a Liverpooli Egyetem élelmiszer eredetű megbetegedésekre szakosodott orvos professzora.

Elmondása szerint az új törzs egy enteroaggregatív E. coli (EAEC) és egy enterohemorrágiás E. coli (EHEC) kombinációja. Az EAEC egy, a fejlődő országokban felbukkanó hasmenéssel járó mikroba, ami megtapadva a vékonybél sejtjeihez súlyos, vizes hasmenést okoz. Az EHEC hasonlít a halálos hamburger-járványt okozó O157 baktériumhoz, amit először a nem megfelelően átsütött marhahúsnál izoláltak az USA-ban. Ez a mikroba súlyos, véres hasmenést okoz. "Az új hibrid sokáig lappanghat a bélrendszerben, ahová befészkelve magát toxint termel, károsítva a májat, véres hasmenést okozva" - mondta Wigley.

A baktérium valószínűleg emberi vagy állati ürülékből származik, ami kapcsolatba került az élelmiszerrel. Egy pekingi laboratórium a német egészségügyi hatóságok közreműködésével szerdán szekvenálta az antibiotikumok többségének ellenálló baktérium génállományát. Mint kiderült az antibiotikumok szétbontva a baktérium sejtjeit, többnyire csak azt érik el, hogy még több toxin szabadul fel a testben, figyelmeztet Wigley. "Mindössze annyit tehetünk, hogy pótoljuk a folyadékot, szükség esetén vérátömlesztést hajtunk végre, ha pedig károsodott a máj, akkor dialízist végzünk" - összegzett.

Az atlantai Járványügyi Központ (CDC) szakértői igyekeznek elkerülni a pánikkeltést és nem akarják "szuper-kórokozónak" nyilvánítani a baktériumot. "Élelmiszer eredetű járványról beszélünk" - mondta Christopher Braden a CDC élelmiszer- és víz eredetű, valamint környezeti betegségek részlegének igazgatója. "Meg van a lehetősége a kór emberek közötti terjedésének, azonban nincs jele, hogy ez bekövetkezett volna"

Braden arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekeket nem érintette olyan mértékben a kór, mint a felnőtteket, akik közül a nőnél a leggyakoribb a betegség kialakulása. Mindezt a táplálkozási szokásokkal hozza összefüggésbe. "Valószínűleg olyasvalamitől származik, amit a gyerekek általában nem fogyasztanak, vagy az organizmus nincs olyan hatással a gyerekekre, mint a felnőttekre. Ezt még nem tudjuk" - mondta.

Az európai hatóságok eleinte a Spanyolországban termesztett zöldségeknek tulajdonították a megbetegedéseket, azóta azonban visszavonták ezen állításaikat. A fő gyanúsított a trágyázásos eljárással termesztett uborka volt, az álláspont megváltoztatása azonban nem sokat változtat azon a tényen, hogy számos nemzet tiltólistára helyezte a spanyol élelmiszereket, Oroszország pedig teljes egészében leállította az európai élelmiszer importot.
 

bendeguz1

Állandó Tag
Állandó Tag
Előrendelhető a Chromebook

2011. június 10., péntek 15:59

A Google Twitteren jelentette be néhány órája, hogy már előrendelhető a Chromebook az Amazonnál és a BestBuynál. Korábban már jelezték, hogy nyáron kapható lesz az eddig csak fejlesztőknek szánt netbook, mostantól valamennyi modellt meg is lehet majd vásárolni.

A Google az Acerrel és a Samsunggal kötött megállapodást, ők gyártják a két (valójában négy) modellt. A Chromebook nem tipikus laptop, elsősorban internetezésre való, offline alkalmazások nincsenek rajta, bár de néhány alkalmazás offline is használható lesz. Arra késztet, hogy minden dokumentumot, játékot, képeket, videót online tároljon a felhasználó, így minden adat mindenhonnan elérhető lesz, ahol van internet is.

Négy modell lesz elérhető, a Samsung két változata lesz, a wifis 430 dollárba kerül, a 3G-s 500 dollárba. A laptop 12,1 inches 1280x800 pixeles felbontású a kijelzője, kétmagos 1,6 GHz Intel Atom processzor van benne, akkumulátora 8,5 óráig bírja átlagos felhasználás mellett, van benne egy hd webkamera, egy mikrofon, 2 usb-port, kártyaolvasó, mini-VGA port és az egész 1,45 kg. Az Acer kicsit kisebb, de nagyon hasonló felépítésű: 11,6 inches a kijelzője, 1,33 kg, akkumulátora rövidebb ideig, 6,5 óráig bírja. Ebből is lesz csak wifis és 3G változat is, előbbi 380, utóbbi 450 dollárba kerül.
 

Endorphin

Állandó Tag
Állandó Tag
Előrendelhető a Chromebook

2011. június 10., péntek 15:59

A Google Twitteren jelentette be néhány órája, hogy már előrendelhető a Chromebook az Amazonnál és a BestBuynál. Korábban már jelezték, hogy nyáron kapható lesz az eddig csak fejlesztőknek szánt netbook, mostantól valamennyi modellt meg is lehet majd vásárolni.

A Google az Acerrel és a Samsunggal kötött megállapodást, ők gyártják a két (valójában négy) modellt. A Chromebook nem tipikus laptop, elsősorban internetezésre való, offline alkalmazások nincsenek rajta, bár de néhány alkalmazás offline is használható lesz. Arra késztet, hogy minden dokumentumot, játékot, képeket, videót online tároljon a felhasználó, így minden adat mindenhonnan elérhető lesz, ahol van internet is.

Négy modell lesz elérhető, a Samsung két változata lesz, a wifis 430 dollárba kerül, a 3G-s 500 dollárba. A laptop 12,1 inches 1280x800 pixeles felbontású a kijelzője, kétmagos 1,6 GHz Intel Atom processzor van benne, akkumulátora 8,5 óráig bírja átlagos felhasználás mellett, van benne egy hd webkamera, egy mikrofon, 2 usb-port, kártyaolvasó, mini-VGA port és az egész 1,45 kg. Az Acer kicsit kisebb, de nagyon hasonló felépítésű: 11,6 inches a kijelzője, 1,33 kg, akkumulátora rövidebb ideig, 6,5 óráig bírja. Ebből is lesz csak wifis és 3G változat is, előbbi 380, utóbbi 450 dollárba kerül.


Olvastam én is ezt a hírt. Szerintem nem lesz sok sikere a következők miatt:

1. Sokan, nagyon sokan még ovakodnak az on-line tárolástól, főleg ha személyes anyagok, adatokról van szó. Egy dolog a macskád képét on line tárolni és egészen más pld a munkád tárolása online.
2. Drága. Ennyi pénzért már tudsz venni egy normál HD- es Toshiba, Acer,Asus, HP (amit nem ajánlok) netbookot és manapság talán csak Romániában árusítják plusz pénzért az operációs rendszereket, mindegyiken van operációs rendszer és az ára a kiírt.
3. nem tudom mint kommunikációs platformokat miket szándékoznak a gépen tárolni gyárilag, de kezdve a messengerektől a skype-ig(ami egyike a leghasználtabb kommunikációs platformoknak) mind tárolásigényes a gép HD-én, hacsak nem a meboo-t használja valaki, ami a skypera nem jó. És mint tudjuk az add on fejlesztései a skypenak különböző böngészőkre tele van bug-kal és nem mükődnek jól.

Minden esetre kiváncsi leszek a piaci futásáról. Meglátjuk 6-7 hónapon belül.

Orsi
 

Bor1234

Állandó Tag
Állandó Tag
Az lenne a kérdésem, hogy nektek mi a véleményetek a németországi hasmenéses járványról. Szerintetek a természet műve, vagy terro cselekmény?
 

Mirian

Állandó Tag
Állandó Tag
Az lenne a kérdésem, hogy nektek mi a véleményetek a németországi hasmenéses járványról. Szerintetek a természet műve, vagy terro cselekmény?


Némi megkönnyebbülést okozott, hogy a hatóságok a hét végén minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a járványt okozó, különösen agresszív kólibaktériumot egy alsó-szászországi biokertészetből származó növényi csíra terjesztette. Kiderült, hogy több olyan személy fertőződött meg, aki a bienenbütteli üzemből származó csírafajtát fogyasztott, de a mutáns baktériumot kimutatták laboratóriumi vizsgálaton is. Az üzemben többféle csírát termesztenek, de a hatóságok azt nem közölték, hogy melyik növény csírája a "bűnös"(részlet). ...tovább >>>



...
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Nagyon veszélyes, hogy esetleg -bizonyos arab országokban- szennyvízzel is öntözhetik a zöldségeket, gyümölcsöket. Magyarországon már az 1920-as évelben kimutatták, hogy ez óriási veszélyt hordoz...nade sok helyen (Marokkó...) kevés a víz..Persze akár Európában is így van néhol, és az ellenőrzés pedig laza, vagy nincs.
Még tisztított szennyvízzel sem szabad növényi kultúrákat direktben locsolni.
 

Bihar

Kitiltott (BANned)
Megdöbbentő, hogy a mikrohullámok mit jelentenek a számunkra. Különösen a WiFi lesz hamarosan még elterjedtebb azthiszem.
 

farkaseniko

Állandó Tag
Állandó Tag
Mikrobiologust keresek

:(A napokban az ausztriai székhelyű Baxter laboratórium "véletlenül" szétküldött a világ 18 másik országába egy olyan vakcinamintát, ami a H5N1 madár- és H3N2 emberinfluenza élő vírusát tartalmazta.

Németországban, Szlovéniában és Csehországban szennyeztek meg laborokat vele és egy kanadai labor fedezte fel elsőként a "tévedést".
A WHO azonnal riasztotta az érintett hivatalokat és most....

*****

( Minthogy a terrorcselekmények az élet kioltására irányulnak,
nem véletlen, hogy a halálos betegségek keltése is a bűnözők
fegyvertárába tartozik.
Ráadásul az efféle próbálkozások pánikkeltésre is alkalmasak.)
Talan mikrobiologus vagy mint en, akkor szivesen kerdezgetnek ezt-azt ! Szeretnek egy mikrobiologussal beszelgetni, ugy mint testverek kozt.
 
Oldal tetejére