Sziasztok, jó pár évvel ezelőtt egy gyógyszergyárban dolgoztam, az egyik barátnőm szólt, hogy volna egy fiúcica aki rettenetesen szelid és szeretetéhes és ha nem viszi el aznap valaki, akkor felhasználják kisérleti célra. Az előzményekhez tartozik, hogy sose volt macskánk és ráadásul kamaszként egy nagyon nagy kandúr jól elbánt velem a simogatásért cserébe, de nagyon megsajnáltam és a férjemmel kicsempésztük. Gyönyörű cica volt, azóta lettem cicabolond. Boborjánnak kereszteltük el nagyon sok szeretetett kaptunk tőle, teljesen megrészegült a szabadság érzésétől, a gyerekeim bármit megtehettek vele mindent elviselt, pl. a két első mancsát fogva forogtak vele. Amikor hazahoztuk az első időben csak az ágy végében volt hajlandó aludni, emlékszem amikor életében először felmászott egy fára, létrával kellett lehozni mert nem tudta, hogy mükszik ez a dolog. Imádta a görögdinnyét, étkezéseknél az elején felugrott az férjem ölébe és mindig jelzett ha falatot kért. Abban a rövid időben amig velünk volt mindent megélt ami egy mackaéletbe belefért, galambvadászás közben valaki lelőtte, hazajött meghalni, egy gyönyörű nyírfa alatt nyugszik és ha rénézek a fára, valahogy tudom hogy ő még itt van.