Én is magyar vagyok és boldog. Most már. Amióta nem Magyarországon élek...
Méghogy a vidéki magyar ember boldog?! Mi a franctól, már bocs?! Vidéken éltem. Marhára nem volt jó. Amiatt nem, mert alig volt munka. Ami volt, nagyrészt az is feketén csak, vagy jobbesetben "szürkén". S ezzel maximálisan visszaéltek. Aztán már ilyen munka sem volt, semmilyen sem, még fekete sem. De azért ugye egyesek szerint én elvileg boldogan éltem ott, ugye, mert VIDÉKEN éltem?!
Na amikor már feketemunka se volt, akkor mentem el ebből a csodálatos országból, amit "őseink haló pora szentel meg", és bevallom nagy ívben teszek az összes efféle nosztalgikus meg szentimentális baromságra. Tudom, tudom, "szívet cseréljen aki hazát cserél", stb. Erre én azt mondom: "A jólétet könnyű megszokni". Márpedig nekem már az is jólétnek számít, hogy egyszerűen van munkám, amiért (az én fogalmaim szerint) tisztességes bért kapok, ráadásul a főnököm sem úgy bánik velem mint egy rühes ebbel. Igen, odahaza ez ment. Idekint a legutolsó senkik egyike vagyok, egy szerencsétlen csóringer, de mégis messze jobb nekem, anyagilag is, és EMBERILEG IS, megbecsültségben is!
Nem csodálom tehát, hogy a magyarok nem boldogok. Embertelen ami ott megy. De tudjátok mit?! Maguknak köszönhetik! Ők építik olyanná azt a társadalmat. És ne fogják ezt rá a kormányra. Minden népnek olyan a kormánya, amilyent megérdemel, mert ő maga választja, vagy legalábbis hagyja hogy uralkodjon felette.