Igen, megálltunk Egerszegen, de a kérdést csak most vettem észre, bocsánat. Még a Tesco-nál is megálltunk ... anyagcserére.
Azt hittem valahogy, hogy nagyobb rendezvény, de talán csak azért, mert itt helyi viszonyok között a Tojás-fesztivál elég nagy cécó, bár idén elmarad. Nagyon vártam, hogy majd veszek szép nagy sárga tököket, de érdekes módon csak egy-két helyen volt dísztök, olyan pici, és egyáltalán nem kedvezményes áron, ahogy az ember képzelte volna, ha már Őrség, akkor tök. Ennyiért a Balatonnál , a S.p.a..r..ban is lehet venni. Mindegy, jó volt a kirándulás, én legalábbis, ha tehetem, szeretek csak úgy menni, is, egyszerűen, céltalanul. Szép idő lett végül, voltak finomságok... a végén már rajban jöttek utánam a méhek,
, citromos méz, capuccinós méz, málnás méz, mákos méz, mézes méz........ Huhhh. A végén azért álltam meg a csíraárusnál, hogy szűnjön meg a számban az az íz. (Ilyen helyeken, távol az otthontól, nem szeretek semmit enni, akkor sem, ha szeretem. Mert már nem vagyok mai kiadás, és néha az emésztés megtréfálja az embert... mák ... dió ... Inkább nem kockáztattam, csak vágyakoztam.
Egyet hagytam volna ki, de érzékeny gyomrúak itt lapozzanak el. A legelső állomásnál, a buszról leszállva, már az alsó lépcsőfokon egy kislány, aki addig nem érezte, hogy a zalai utakon - aki nem volt még arra, kilométerhosszú falvak, melyekben azt a kifejezést, hhogy a kanyarban lakom, nem lehet használni, mert jobbra-balra, azzal egyidőben fel-le kanyarognak az utak...) , de felállva a gyomra azt mondta, hogy hejjjj, szóval nem túl költői módon a hátam közepétől a bokámig ... hát, végighányt. És én szerveztem-találtam ki az utat.
Ilyenkor szoktam fohászkodni: Köszönöm, Istenem, hogy a mai napon is adtál alkalmat jellemem nemesítésére.
Mer' az első reakció jönne, hogy a búbánatos k.......... életbe,
, meg akár rá is duplázna az ember, de akkor belenéz a rémült, elzöldült tinédzserarcba, aki halálra vált a vércikitől, még pluszban, hogy ez történt, attól, hogy a tanító nénire, pláne, hozzá, hogy anyukája remek diplomáciai érzékkel azonnal szidni kezdte, hogy nem vagy normális, minek jöttél el.... Akkor én csak annyit tehetek, hogy zsebkendőt veszek, és ásványvízzel megoldom, és egy szál pólóban a talpig érő szélben vidáman elbaktatok a vásár irányába... És csak délután jut először eszembe, hogy egyáltalán ebédeljek.