Nem vagyok fatalista, de mindig az jár az eszemben, hogy talán kollektív büntetést kaptunk az elmúlt időszak miatt, ha nem is Melittától, akkor a felsőbb hatalmaktól! Na de miért? Csak ez jár a fejemben, de nem tudom megválaszolni a saját kérdésemet.
Részemről ez nem szegi kedvemet, ezután is fogok böködni, csak nehezebb lesz a mintákat beszerezni. És természetesen titeket sem szándékozom elhagyni, hiszen olyan jó kis társaság vagyunk. Majd szomorkodunk egy kicsit (nagyon) aztán ismét felállunk.
Ez a lényeg, a végszó. Attól mi még vagyunk azok, akik, nem tesszük függővé sem a jókedvünket, sem a kapcsolatainkat az ilyesmitől. Visszatöltésre én biztosan nem vállalkozom, legalább is a nagy dolgokra gondolok - újságokra, ilyesmikre -, majd éppen aktuálisan, ami új, az jöhet.
A másikra. NE IJEDJ meg, nem őrültem meg!!! Vagyis de, viszont az gyári hiba!
Van egy elméletem, én találtam ki, ügyesen, teljesen egyedül. Egyelőre csak viccből, de az ilyen esetek kicsit hasonlítanának hozzá, olyan érzetem van, mint egy edzés ahhoz, amit kitaláltam. Lehet, hogy van ilyen elmélet, de ez a sajátom.
Akkor jutott eszembe, amikor egy ismerősömmel orvosnál járván - szerencsére nekem még nagyon kevésszer kellett, így nem vagyok benne a napi rutinban -, észrevételeztem, hogy az orvos nem adja át a leleteket, hanem a szám alapján elküldi e-mailben a háziorvosnak. Mert takarékos, mert gyors, mert.
Eltátottam a szám. Hogy az egész világ az elektromosság gyönyörében úszik, irgalmatlan energiák mennek rá, hogy az egész életünket gépek tárolják. A kórházi jelentés, a nagymama receptjei, egész könyvtárak digitalizálása, műalkotások, múzeumok, fejlesztő lapok, varrásminták, barátságok, levelezések, naplók-blogok, ismerőseink telefonszáma, adószámunk, családunk fényképei ... minden, de minden, de minden megy a gépekre, és mi még örülünk is neki, és beburkoljuk a környezetvédelem, meg tempófokozás ma oly hangzatos jelszavába.
És nagyjából már sejted, mi lett a gondolatom vége. Az, ami itt is történt, ezért edzés az egész.
Hogy valaki, úgy értem, Valaki lekapcsolja az Áramot. A világraszólót. Vagy törli a merevlemezt. Nem büntiből! Hanem: nézd meg ember, mire vagy most képes! Hm? Annyira lehetetlen? Csak halkan mondom: hiszen az öregek, akik régen a Tudás birtokosai voltak, mikor kell vetni, aratni, mi mire való, a mai modern ? világban már réges-régen parkolópályán vannak a világ szemében ...
Na, ezért mondom: nincs semmi baj, ez történt. Attól mi még vagyunk.
ui.: Viszont ezért örülök annak a hozzáállásnak, amivel a jóisten megáldott (megvert? kiss), hogy minden érdekel, ami a kézhez kapcsolódik. Minden, ami a régi kultúrához. Ami csak látszólag régi, de mindennek az alapja. Nézzétek meg: ami igazán fontos tevékenység, azt nem lehet valójában gépesíteni! Fazekasság? Üvegfúvás? Keresztszem? ... Gyerekkoromban nagyon bántónak éreztem - hülye kisgyerek voltam -, hogy úgy gázolunk át a mezőn, hogy nem tudjuk, mire lépünk rá ... erre is rávetettem magam, ismerem a gyógynövényeket, a festőnövényeket, semmit sem profin, de mindent minimumszinten. "Tudok" szőni, "tudok" varrni ... Hát egy kis elektromosság ki nem fog rajtunk! Lányok! De nem ám.
ui.: Bocsánat. Tudjátok, hogy nagy dumás vagyok. Na, gyerünk takarítani!
Andi