Czeglédyt arra kérték, jelezze, mikor készíthetik elő Gyurcsány zárkáját

Csütörtökön kiengedték a szegedi börtönből Czeglédy Csabát, az ügyészség a hivatalos képviselőjelölt mentelmi joga miatt megszüntette a bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsított politikus előzetes letartóztatását.


Czeglédy csütörtök este az Hír TV Egyenesen című műsorában az elmúlt 8,5 hónapról azt mondta, rémálomszerű volt, de hamar rájött, ez a valóság.

Kívülről azt gondolnánk, hogy az előzetes borzalmas hely, de ott is tisztességes emberek dolgoznak, próbálnak szarból várat építeni

Elmondása szerint az előzetesben 99 százalékban csak normális emberi hozzáállással találkozott. Egy 10 négyzetméteres cellában kellett lennie, minden más fogvatartottól el volt zárva.

Kijelentette, eredetileg is országgyűlési képviselőjelölt lett volna, hozzátette, négy évvel ezelőtt is az volt az MSZP listáján. Leszögezte, nem azért akart az lenni, hogy kijöjjön az előzetesből.

Az, hogy ennyi ideig előzetesben voltam, nyilvánvalóan kényszervallatás volt.

8,5 hónap alatt önmagától egyszer sem hallgatták ki, szeptemberben volt egy kihallgatása, amit októberben folytattak. Többször kapott olyan célozgatásokat, mint „Czeglédy úr, nem akar-e innen minél hamarabb hazakerülni”.

Aztán elmondása szerint akkor vált egyértelművé, mi is a szándék, amikor azt mondták neki,

jelezze, mikor Gyurcsánynak előkészíthetjük a zárkát.

Ezt egy hivatalos személy közölte vele.

Czeglédy jelezte, hogy így sokkal hamarabb is hazakerülhetett volna, de ő csak egyenes gerinccel akart kijönni.

A képviselőjelölt szerint száznál kevesebb olyan ember van, aki nem kapta meg a fizetését, azért, mert június 13-án reggel zárolták a cég és az alvállalkozók számláját, ellehetetlenítették a munkát.

Megjegyezte, hogy nemcsak ő, a hozzátartozói is kaptak különböző jelzéseket és „jó tanácsokat”, elmondása szerint arra próbálták terelgetni, hogy

köpje szembe magát és tegyen meg olyan dolgokat, amiket az ember józan fejjel nem tenne meg.

Világosnak tűnt számára, hogy

az MSZP-t, a DK-t, az ügy kezdetén még Botka Lászlót és Gyurcsány Ferencet kellene befeketíteni.

Közvetett közreműködésével, már korábban sokan megkapták a bérüket, Czeglédy szerint olyan kevés károsult van, hogy akár ők is ki tudnák őket fizetni. A képviselőjelölt leszögezte, minden károsultat ki tudnának fizetni.

Czeglédy szerint Szombathelyen is egy erős ellenzéki jelöltre van szükség a Fidesz ellen. A legnagyobb bántásnak magával szemben azt tartja, hogy azt hiszik, meg akar lépni, mivel közölte:

ez a hazám.

Azzal kapcsolatban, mi ez az egész ügy, annyit mondott, szerinte beavatkoztak a 2018-as választásokba. Azt elismerte, hogy ő és a cég is sokak útjában volt, ő azonban az előzetesben sem tétlenkedett, kézzel írt anyagokat és bentről próbálta koordinálni a teendőit.

24.hu

czeg-696x463.jpeg


https://hirtv.hu/egyenesen/mentelmi-jogasz-2450840
 
Utoljára módosítva:
Setni , gondolom sehol , csak "védik a demokáréjukat" az UN segitségével , mint Vietnámban , Irakban , Afganiisztánban esetleg most Sziriában , de nefelejtsük el Libiát sem :rohog:lehetne még sorolni gondolom.
Mit kellene csinálniuk?
Nézni a mészárlásokat és azt hogy a rivális birodalom meg odamegy és segít ezáltal megerősődik?
 
Hol robbantottak ki háborút??

Manapság az úgynevezett proxy háborúkat vívják... Nem olyan nehéz látni egyik, vagy másik fél mögött melyik nagyhatalom, gazdasági érdekcsoport áll, amelyik biztosítja a pénzt, paripát fegyvert...
S amikor esetleg nem úgy alakulnak a dolgok Amerika esetében ahogy az előzetes forgatókönyvben megálmodták, megjelenik hivatalosan, a demokrácia nevében , hogy helyreállítsa az "alkotmányos" rendet.. Így már korrekt?
Vagy szeretik azt a változatot is, mint pl. Szerbiában, lebombázzák a hidakat, aztán nemzetközi pénzből Ők építik újjá..
 
Úgy tűnik a Fidesz nem vonta le a tanulságot a hódmezővásárhelyi példából, ahol az egyház bevonása okozott kárt a párt hitelességének, hiába szólt minden tény a Fidesz jelölt mellett.. Egyre többször csak az ügyészség és a NAV menti a menthetetlent...
Csak hogy kibillentsem az amcsiésorosz szidásból a témát vissza.Valaki mindég oda tér
No de Ceglédy ügyén?
Úgy tűnik a Fidesz nem vonta le a tanulságot a hódmezővásárhelyi példából, ahol az egyház bevonása okozott kárt a párt hitelességének, hiába szólt minden tény a Fidesz jelölt mellett.. Egyre többször csak az ügyészség és a NAV menti a menthetetlent...
Nincsen legfontosabb rész amit írtál
De ez mindenkinek érthető
Visszakérdezek: Miért szólt minden tény a Fidesz jelölt mellett?Miért pont mellette más mellett miért nem
Jó, ellene se
A Ceglédy ügy pedig nyilvánvalóan politikai ellenfél kiiktatása a NAV felhasználásával
A NAV a ma AVH-ja?
Csengőfrásszal jön ez is mert sötét volt a videón?
Ha hajnali 4 akkor igen.
 
Utoljára módosítva:
Cezegledy elozetes letartoztatasa adocsalas miatt volt.
A szabadlabra kerules oka nem a NAV azon allitasa, hogy nem kovette el, hanem ismerosok osszeszedtek annyi ajanloszelvenyt, aminek a reven, mint fuggetlen kepviselojelolt indulhat az orszaggyulesi valasztason.
Mint ilyet mentelmi jog illeti meg.
A valaasztasi bizottsag lesz illetekes a mentelmi jog felfuggesztesere, amennyiben a nyomozo hatosagok ezt kerik
Koztorvenyes ugyekben(az adocsalas ilyen) altalaban fel szoktak fuggeszteni a mentelmi jogot.
A majad tovabbra is pottyos. Vegul semmilyen ugyben nem tudtak elmarasztalni meg ha annyira nyomod is a suket sodert.
 
A majad tovabbra is pottyos. Vegul semmilyen ugyben nem tudtak elmarasztalni meg ha annyira nyomod is a suket sodert.
Idezz egyetlen sort is a hozzaszolasombol ami banto dehonesztalo barkire nezve is!

A hozzaszolas oka informacio atadasa volt.
Ezek az infok akkor megalltak, tenyek voltak!

Veled ellentetben en nem sertegettem senkit!
 
Eleg felhaborito hogy akarmirol is legyen szo , meg ha artatlan a birosag szerint is Czegledy csak tovabb karektergyilkolasszak a fidesznyikok.
Meg akkor is mikor a bunlajstromuk a lopas a csalas a felrevezetest mester fokon uzik az ORban csaladtagjai hivei akik akar milyen pozicioba vannak huek a fonokukhoz.
Tiborcrol nem allitasz semmit , hogy "mentelmijoga" van az aposa miatt, de a Czegledyrol igen.
Addig meg a kormanypartiak a Meszaros gazszerelo vagyonai nem utik ki a biztositekot akkor meg megemliteni se szabadna az ellenzekbol senkit /foleg hogy artatlanul leultettek/mert ilyen handa bandas , bugas kormanya meg nem volt Mo-nak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

hramcsi wrote on GNRDL's profile.
Sziasztok! A Peabody teszt engem is érdekelne. Megkaptátok végül?
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,624
Tagok
615,954
Legújabb tagunk
T.G.Kornél
Oldal tetejére