Hírek Döbbenetes látvány: fotón a Margit hidat elfoglaló óriási tömeg

Több ezres tömeg foglalta el a Margit hidat szerda este.

A diákok által szervezett hídfoglalás eredeti tervei szerint 17:30-kor zárták volna csak le a hidat, ám olyan gyorsan megtelt a Jászai Mari tér, hogy már negyed 6 körül elkezdtek felvonulni a tüntetők az úttestre.

Az utolsó villamos vezetője, aki még át tudott menni a hídon, mielőtt még lezárták volna, kiszólt a tüntetőknek, hogy: Hajrá diákok, hajrá tanárok, tietek a jövő.

A hatalmas tömeget a közút kameráin is jól lehetett látni:

Az ATV Híradó riportere szerint az egyik szervező 6 óra körül bejelentette, hogy a Margit híd megtelt, és felszólította a tömeget, hogy induljanak el a Kossuth tér felé, ahová este hét órára a noÁr Mozgalom és a Tanítanék Mozgalom közösen szolidaritási koncerttel egybekötött tüntetést szervezett a pedagógusokért.

1665015214445.png
 
„Jogos lenne, ha már holnap a helyemre állna egy másik matek–kémia szakos, de nem fog. Az a nevetséges, hogy azzal az indokkal rúgtak ki minket, hogy veszélyeztettük a diákok tanuláshoz való jogát. Na most én voltam bent ma is, tegnap is, az óráink ki vannak húzva, nincs, aki megtartsa. Teljesen jogos volt az igazgató írása, ami megjelent a Facebookon, hogy a tankerület veszélyezteti az oktatást. Azzal, hogy kirúgtak, sokkal több óra marad el, mint ami a polgári engedetlenség miatt elmaradt” – jelentette ki Palya Tamás.
 
„Jogos lenne, ha már holnap a helyemre állna egy másik matek–kémia szakos, de nem fog. Az a nevetséges, hogy azzal az indokkal rúgtak ki minket, hogy veszélyeztettük a diákok tanuláshoz való jogát. Na most én voltam bent ma is, tegnap is, az óráink ki vannak húzva, nincs, aki megtartsa. Teljesen jogos volt az igazgató írása, ami megjelent a Facebookon, hogy a tankerület veszélyezteti az oktatást. Azzal, hogy kirúgtak, sokkal több óra marad el, mint ami a polgári engedetlenség miatt elmaradt” – jelentette ki Palya Tamás.
George Orwell megmondta: "Minden **** egyenlő, de vannak egyenlőbbek"
 
ovi Berlinben : "Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement,,,,,Aki velünk együttműködik, az jól jár"

Az összes uniós pénzt egy összegben és azonnal kéri a Fidesz


 
A fizetések kb. 32-35 %-át elvonja az állam különböző jogcímen, s a költségvetésbe folyik.

Minden egyes tejfölön, kolbászon, mosógépen, zoknin, kiló krumplin 27%-nyi adó van.
Ez is befolyik a költségvetésbe.

A megemelkedett árak után még több, mint amit terveztek.


Hol van ez rengeteg pénz, ha az állami rendszerekre - oktatás, egészségügy - nem futja???

Hol van a pénzünk, amit a mi érdekünkben költhetne csak el egy kormány??
 
Ezzel önmagában még nem is lenne baj, máshol sem kevesebb a levonás.
Az a baj, hogy a bruttó bér töredéke az európai bérnek, és nagyon nem mindegy, hogy mennyinek a 32-35%-át vonja el.
Ezt egyszer már kitárgyaltujk...Németországban ugyanez az érték 82 % /a különbözö adók, járulékok, kötelezettségek mértéke/. Azaz, 7000 bruttó Euróbol ami ténylegesen tetszés szerint elkölthetö, annak 18 %-a felett rendelkezik a polgár. Hacsak nem ruház be adócsökkentö modellekbe.
 
Tömeg?
Itt nem volt tömeg de, tüntetés az igen...
Péntek este a Szikra Mozgalom nagyjából 50 aktivistája a NER-elit és Orbán Viktor egyik kedvenc helyének számító Felix luxusétterem előtt tüntetett a társadalmi egyenlőtlenségek ellen "Fizessenek a gazdagok!" molinókkal,
Önmagában a demonstráció talán nem zavart volna sok vizet hogy mégis nagyot szólt, arról magának az étteremnek a dolgozói gondoskodtak: az akció hatására néhányuk felpaprikázott hangulatban gyakorlatilag azonnal kiviharzott az épületből a zuhogó esőbe, megpróbálta kitakarni a kamerák képét, egyikük, egy vezetőként fellépő férfi pedig láthatóan annyira felfokozott idegállapotba került, hogy egyoldalúan végig veszekedte a mozgalmárokkal a következő másfél órát.
  • a Felix tulajdonosainak és vendégeinek érdekvédelme: "ezek az emberek fizetik a legtöbb adót az országnak!"
  • bűntudatkeltés: "amíg itt vagytok, adóbevételektől esik el az ország"
  • az étterem egy dolgozója egy tálca forró teával kínálta a tüntetőket, akik ezt nem fogadták el,
  • 1670656242795.png
 
... mert azt akarják, hogy rétegesen öltözködjenek, ez is benne volt a hírben.
Ezzel csak az a gond, hogy pl. kesztyűben nem lehet írni, a 15 fok pedig nem igazán tesz jót az ereknek, vérkeringésnek. Aki ezt kitalálta, annak kellene rétegesen öltöznie, három réteg szamárbőrbe, mert az való neki, aztán tehénlepényt az arcára, három rétegben, nehogy a bolond lyukból fújó bolond szélben arcüreg-gyulladást kapjon, a szájába meg egy maréknyi kutyagumit, nehogy torokgyulladást kapjon, és hogy ne hordjon össze annyi marhaságot.
 
és még egyszer az ársapkákról, mert minden mindennel összefügg
ajánlom Balatoni András /MNB/ tanulmányát, amely szerint az ársapkák 4-5 %-kal emelték az inflációt, és azt, ugye, tudjuk, hogy a benzinár emelkedése mindenbe begyűrűzik. Nem szankciós infláció van, nem is háborús, hanem orbános.
/Mo.szeretlek oldalról/
"Komoly, vádiratnak is beillő írás jelent meg a hétvégén a Magyar Nemzeti Bank blogján egyik vezető elemzőjük, Balatoni András tollából. Az Ársapkák és infláció: mit üzen a múlt és mit mutat a jelen? című tanulmányban (amit a 444 is szemlézett) arról írnak, hogy a kormány rossz döntései hogyan járultak hozzá, hogy jelenleg hazánkban a legmagasabb az infláció egész Európában.

Az írás első fele hosszan foglalkozik az alapvető élelmiszereknél alkalmazott ársapkákkal, felhívva a figyelmet egy 1970-es évekbeli amerikai kísérletre, ami szintén kudarccal végződött. Rámutat arra, hogy az árak maximalizálásával az úgynevezett helyettesítő termékek ára nő meg irreálisan. Példaként említi, hogy a kristálycukor ugyan ársapkás, de a porcukor 222 százalékkal drágult február óta. A sima liszt ársapkás, de a rétesliszt 146 százalékkal, míg az étolajat kiváltó sertészsír 215 százalékkal drágult. A hatósági áras sertéscombhoz hasonló karaj 152 százalékkal lett drágább. A csirkecemell ársapkás, de a szabadáras csirkecomb 167, míg a pulykamell 180 százalékkal drágult.

„A rögzített árú termékek esetén elmaradt áremelkedéseket a kereskedők teljes egészében áthárították más termékekre”
– áll a tanulmányban az egyértelmű konklúzió.

„Az ársapka által nem érintett termékeknél bekövetkezett áremelkedés kioltotta az 1,2 százalékpontos technikaiinfláció-csökkentő hatását az intézkedésnek” – teszi hozzá a szerző.

Az írás – és a cikk – azt is megemlíti, hogy végső soron az élelmiszerárak Magyarországon emelkednek a legnagyobb mértékben Európában, miközben egyes feldolgozott termékek az ellátási zavarok miatt versenyhátrányt szenvednek el a külföldiekhez képest.

Balatoni András az üzemagyagárak maximalizálásáról is ír. Mint olvashatjuk, a BRENT ára a nemzetközi piacokon 2021 november 14-én, az ársapka bevezetése előtti napon, literenként 166 forint volt, míg az ársapka kivezetésekor, december 9-én, 193 forint. Azaz 27 forinttal lett drágább az olaj.

Azonban míg tavaly november 14-én 506 forint volt egy liter 95-ös benzin, addig most 632 forint. Azaz az áremelkedés nem 27, hanem 126 forint volt.
A dízelnél még nagyobb az emelkedés, 181 forinttal lett drágább egy liter, mint tavaly november közepén volt. A nagyobb drágulást a magasabb áfa, az egyéb költségek és az adók emelése okozta.

A tanulmány szerint az ársapkák 2022 végére összességében 3-4 százalékponttal emelték a magyarországi inflációt.
Korábban mi is írtunk róla, hogy az üzemanyag ársapkáját a kormány decemberben megszüntette, míg az élelmiszerekét áprilisig meghosszabbította."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,399
Tagok
615,940
Legújabb tagunk
coda
Oldal tetejére