Egyre gazdagabbak a leggazdagabbak

Soha nem volt még annyi dollármilliárdos a világon, mint most - állítja a Forbes magazin, mely elkészítette legfrissebb milliárdos listáját.

A lap összesen 1826 dollármilliárdosról tud, kiknek összvagyona kicsit több mint 7000 milliárd dollár, ez 600 milliárddal magasabb a 2014-es állapotnál. Tavaly összesen 290 új szereplő került a listára, 71-en Kínából jöttek, 46-an pedig 40 évnél is fiatalabbak. Ezzel párhuzamosan 128-an kiestek a listáról, köztük az ukrán elnök, Petro Poroshenko is, vagy a divat világában ismert Michael Kors. A leggazdagabbak átlagos vagyona 3,86 milliárd dollár, ami 60 millióval kevesebb az előző évinél, ám a csökkenés feltehetőleg csak a statisztikának köszönhető és az újonnan csatlakozók vagyona húzza le az átlagot.

Talán nem nagy meglepetésre, idén is Bill Gates lett a leggazdagabb a világon, az elmúlt 21 évben immár 16. alkalommal szerepel az ő neve az első helyen. Vagyona 3,2 milliárd dollárral nőtt 79,2 milliárdra, annak ellenére, hogy 1,5 milliárdot a feleségével vezetett közös alapítvány részére adományozott.

A második Carlos Slim Helu 77,1 milliárd dolláros vagyonnal, a harmadik helyre pedig Warren Buffett került.

Ő volt egyébként a tavalyi év legnagyobb nyertese is, hiszen 14,5 milliárd dollárt keresett köszönhetően a Berkshire Hathaway's emelkedő részvényárainak. A Facebook-alapító, Mark Zuckerberg pedig először bekerült az első 20-ba, pontosabban a 16. helyre 33,4 milliárd dolláros vagyonának köszönhetően.

A nyertesek mellett olyanok is voltak, akik nagyot buktak. A legnagyobb veszteség a nigériai Aliko Dangote nevéhez kötődik, akinek vagyona 25 milliárd dollárról 14,7-re apadt egy év alatt. Köszönhető ez a gyengülő nigériai fizetőeszköznek és a cement iránt csökkenő nemzetközi keresletnek. Azonban még így is Afrika leggazdagabb emberének nevezheti magát a Forbes listája alapján.

Országok alapján a legtöbb milliárdost Oroszország veszítette el egy év alatt, 111-ről ugyanis 88-ra esett a számuk, így már Németország és India is megelőzi az országot. Eközben története során először lett milliárdosa Guatemelának, a telekommunikációs szektorban tevékenykedő Mario Lopez Estrada, aki 1 milliárd dolláros vagyonával az 1741. leggazdagabb. Izland pedig 5 év után visszakerült a listára Thor Bjorgolfssonnak köszönhetően, aki az 1415. leggazdagabb lett a világon 1,3 milliárd dolláros vagyonával. Az ország történetében egyébként ő az egyetlen milliárdos. Magyarországi milliárdos idén sem került a listára.

A Forbes listáján 1191 olyan milliárdos van, aki saját maga teremtette meg a vagyonát és "mindössze" 230 olyan, aki örökölte azt. 405-en pedig bár örökölték a vagyont, azóta jelentős mértékben megnövelték az akkor kapott összeget.

mfor

Bill_Gates1.jpg
 
Én anno valami olyat olvastam, hogy az alapító tulaj kilépett, mert összeveszett a finanszírozóval és aki a helyére került az “csak” a pénzügyi dolgokkal foglalkozott (profitmaximalizálás) és hanyagolta a termékfejlesztést. ez vezetett a cég és a márka bukásához.
A Windows-ra nehezen tudtak volna átállni, mert a Motorola processzor az biz nem Intell és merőben más az utasításkészlete, azaz Újra meg kellet volna írni a Windwos forrásprogramját. (Bár tudtommal Amigára sosem létezett C nyelv, amiben a Win készült, úgyhogy ez okozott volna némi gondot.)

És mégis a világ egyik legnagyobb és legprofittermelőbb cége lettek…

Tudod Flamingo ezt olvastam és ebben lehet valami. Amit irsz biztos igaz de processzort lehet változtatni akármikor. Egy Motorola Amiga kapcsolatban nyilván az Amiga az erösebb. Biztos nem lett volna egyszerü és költségmentes az átállás a windowsra de most már úgy tünik megérte volna. Nos a szakemberek szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a windows nélkül az Amiga nem tudott kommunikálni a PC-vel például. Aztán ugye egy ilyen eltünést mindenki úgy magyaráz ahogy akar.
 
Tudod Flamingo ezt olvastam és ebben lehet valami. Amit irsz biztos igaz de processzort lehet változtatni akármikor. Egy Motorola Amiga kapcsolatban nyilván az Amiga az erösebb.
Nem vagyok meggyőződve, hogy az Amiga lett volna az erősebb, ugyanis a Motorola egy majd 100 éves cég, melynek az IC, illetve processzor gyártás csak az egyik részlege volt. A híradástechnikában illetve a védelmi ágazatban sokkal erősebbek voltak a 80-as évek elején (most meg valőószínűleg a mobil telefon gyártásban, de ezt nem tudom).
Biztos nem lett volna egyszerü és költségmentes az átállás a windowsra de most már úgy tünik megérte volna. Nos a szakemberek szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a windows nélkül az Amiga nem tudott kommunikálni a PC-vel például. Aztán ugye egy ilyen eltünést mindenki úgy magyaráz ahogy akar.
Ahogy már fentebb írtam, a hálózatba köthetőség szükségességét csak a későbbi modelleknél ismerték fel, amikor már késő volt.
Nem feltétlenül a Windows hiánya volt a legnagyobb gond, bár kétségtelenül az volt a leglátványosabb.
Ahogy a PC-k nél is felismerték és gyorsan elkezdték MAC-ra formálni a képet (azaz a DOS parancssori képernyőjétől kezdtek áttérni az ikonhasználatra), itt ez késett és elkésett.
A Novell már akkor hálózatba kötötte a PC-ket, amikor a Win még csak a 3.0-s verziót indította. (a hálózati tulajdonság a 3.11-től él a Windovsban) . Az már más kérdés, hogy Gates-ék jó érzékkel mindent beletettek, ami úgy tűnt, hogy hasznos külső fejlesztés (checkdisk, böngésző….). Annyira jól csinálták, hogy még abba sem buktak bele, amikor Gates az Internetet múló szeszélynek titulálta. (Igaz ők megtehették, hogy amikor a tévedést felismerte, több ezer embert állított a fejlesztésre Redmondban).
Ez is Gates jó üzletemberi vénájára utal.
 
Nem igy értettem. Természetes a Motorola egy mammut cég volt az Amigával szemben de ebben a vonatkozásban mégiscsak az Amiga volt a Motorola megrendelöje. Egy tollvonással átnyergelhetett volna az Intelre. Most ne menjünk bele a költségekbe mert az Amiga nyilván azt csinálta ami akkor nekik a legjobbnak tünt. A windowsra való áttérést is csak az Amiga csödje után emlitették.
 
Valószínűleg áttérhetett volna, de az legalább olyan hosszas mérlegelést igényelt volna, mint a Forma 1-ben a motorszállító csere és mire elszánták volna magukat… (hú menyi volna)
 
Utoljára módosítva:
Magyarország éves nemzeti jövedelme valutaparitáson nem sokkal több mint 150 millárd USA dollár.
Ehhez kell mérni, hogy: "a leggazdagabbak átlagos vagyona 3,86 milliárd dollár.."
 
Sosem voltam írigy a tehetős emberekre, mert attól nekem nem lesz több, de egyszer nagyon-nagyon fájt a szegénység. Amikor Apám megkapta az értesítést, hogy mennyi nyugdíjra számíthat. Lerogyott a fotelba, ölébe ejtette az iratot és némán nézett maga elé. Azután összeszorította a fogát és munkát keresett. Betegen, fájdalmakkal, élete utolsó percéig dolgozott, hogy kiegészíthesse csekély nyugdíját. A testvéremmel mindketten munka mellett tanultunk tovább, hogy ne terheljük a szüleinket.Nekik meg az fájt, hogy nem nappalin tanulunk. A szomszédom fia 24 éves. Érettségi óta a szülei tartják el, még soha nem dolgozott. Edzőterembe jár , bivalyerős. Minden éjjel kettőig bulizik és délután 2-ig alszik. Legnagyobb problémája, hogy még hová készíttessen magára tetoválást. Fura, de amúgy kedves srác és a múlt héten segített a férjemnek kerítést festeni. Talán csak későn érő tipus...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére