Hírek "El sem kellett volna kezdeniük

Donald Trump azt üzente Zelenszkijnek a háborúval kapcsolatban, hogy "el sem kellett volna kezdeniük, meg kellett volna állapodniuk" és hogy az ukrán elnök diktátor, amúgy meg "Zelenszkijnek gyorsan kell lépnie, különben nem marad országa"

Trump ezekkel a megszólalásaival -szerintem- az ukrán elnök összes támogatóját is lehúzta a sárba, a NATO és EU tagállamokat és a szövetségeket is, hiszen ők is a -szerinte- Zelenszkij által kezdett háborút támogatják.
(Igen, ez pontosan a Kreml és EU-n/NATO-n belüli khmmm... "békepárti szövetségeseinek" retorikája. Nem "de" nem "csak", ez ugyanaz.)

Tehát jelen állás és az eddigi információk szerint nagyon úgy tűnik, hogy Trump épp ezekben a napokban-hetekben dobja kukába a 80 éve tartó európai béke zálogát, vagyis a transzatlanti kapcsolatokat.
Trump ilyen, oké, ezt tudtuk, csak nem sejtettük, most már látjuk, lapozzunk.

Ami innentől engem igazán érdekel az az, hogy hogyan tovább, Trump meddig tudja feszíteni a húrt, mekkora az amerikai és európai társadalom -politikai oldaltól függetlenül (!!!)- demokrácia ás kollektív biztonság iránt elkötelezett tagjainak, valamint magának az USA jogállami intézményeinek az ingerküszöbe, mennyire hatékonyak a demokrácia őreinél a fékek és ellensúlyok.
Valamint hogy mennyire maradt meg az USA-ban az az erkölcsi és morális tartás, amelyre a szabad világ mítosza épült az elmúlt két évszázadban.
Ugyanis:
23 és fél éve példátlan támadás érte az Amerikai Egyesült Államokat és a teljes nyugati civilizációt, amikor 2001 szeptember 11.-én három eltérített repülőgép csapódott az ország legikonikusabb épületeibe. Két Boeing a WTC ikertornyaiba, egy pedig a Pentagonba vágódott, a tornyok összedőltek, a Pentagon pedig súlyosan megrongálódott. Volt egy negyedig gép is, melynek feltételezett célpontja a Capitolium vagy a Fehér Ház lett volna, de azon a gépen az utasok hősiesen felvették a harcot a terroristákkal, a gép pedig soha nem érte el Washingtont, Stonycreek Township közelében lezuhant.

Ezután az USA szinte azonnal visszavágott a támadást elkövető és Afganisztánban rejtőzködő Al-Kaidának, de nem egyedül.
Szinte azonnal a segítségére sietett az EU és NATO tagállamok szinte mindegyike, valamint a szövetségeken -akkor még- kívül lévő, valamint az azóta sem tag országok egy jelentős része.
Az ISAF misszióban szerepet vállalt (közvetlen amerikai parancsnokság alatt)
- Belgium, kb. 410 fő
- Bulgária, kb. 465 fő
- Csehország, kb. 415 fő
- Dánia, kb. 700 fő
- Nagy-Britannia, kb. 8 190 fő
- Észtország, kb. 130 fő
- Franciaország, kb. 2890 fő
- Görögország, kb. 140 fő
- Hollandia, kb. 1700 fő
- Izland, kb. 8 fő
- Lengyelország, kb. 1590 fő
- Lettország, kb. 70 fő
- Litvánia, kb. 200 fő
- Luxemburg, kb. 10 fő
- Kanada, kb. 2 830 fő
- Magyarország, kb. 240 fő
- Németország, kb. 3 400 fő
- Norvégia, kb. 490 fő
- Olaszország, kb. 2350 fő
- Portugália, kb. 40 fő
- Románia, kb. 770 fő
- Spanyolország, kb. 800 fő
- Szlovákia, kb. 120 fő
- Szlovénia, kb. 70 fő
- Törökország, kb. 800 fő
NATO partner országok:
- Albánia, kb. 140 fő
- Ausztria, 1 fő
- Azerbajdzsán, kb. 45 fő
- Finnország, kb. 100 fő
- Horvátország, kb. 280 fő
- Írország, kb. 7 fő
- Macedónia, kb. 140 fő
- Örményország, 0 fő
- Svédország, kb. 290 fő
NATO-n kívüli országok:
- Ausztrália, kb. 1090 fő
- Új-Zéland, kb. 150 fő
ÉS:
Ukrajna szintén részt vett a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erőben, a NATO ISAF-missziójának részeként.
A tartományi újjáépítési csapatokat (PRT-k, Provincial Rebuilding Team) támogató egészségügyi személyzettel, valamint kiképzőket biztosított a NATO kiképzési misszióihoz.
Az ISAF 2014-es misszióját követően Ukrajna támogatta az azt követő Resolute Support Missiont (2015-2021), amely az afgán biztonsági erők kiképzését, tanácsadást és segítségnyújtást biztosította.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/ISAF
és: https://en.wikipedia.org/.../Participants_in_Operation...
És mi történt? Ezen országok jelentős részébe az elmúlt három hétben így, vagy úgy, kicsit vagy nagyon már belerúgott az USA 47. elnöke, amivel az alapból fennálló morális mélység mellett egy telerakott morális pöcegödörbe sikerült lerántania az USA és az elnöki tisztség reputációját.
Ugyanis mint fentebb írtam, ezen országok nem hezitáltak, egyből rohantak segíteni az USA harcát a terror ellen.
Persze a teljes nyugati civilizációt is védték, de a fő motiváció a transzatlanti segítség volt.
Közülük több ország -így Magyarország is- a katonái vérével, életéért fizetett a segítségért, csak Magyarország hat katonát veszített Afganisztánban és még többen megsérültek.
És egyetlen ország részéről sem merült fel olyan, hogy az USA fizessen a részvételért vagy az elveszített életekért és sérülésekért, nem kérték el az USA ásványkincseinek jelentős részét, nem kértek pénzt, mentek és segítettek.
A feneketlen sötétségű gonosz elleni háborúban jó bajtársakhoz méltóan azt tették, amit és ahogy kell.
De a legfontosabb:
Bárki el tudná képzelni, a következő jelenetsort?
A világ döbbenten nézi a WTC-be és Pentagonba csapódó repülőgépekről, az összeomló tornyokról, a kétségbeesetten menekülő, a rájuk zúdult portól és törmelékektől, emberi testrészektől egy horrorfilmben főszereplő zombiknak kinéző túlélőkről sugárzott felvételeket.
És ekkor az EU és NATO szövetségek és/vagy a tagországok vezetői, és/vagy az ezen szövetségekbe utat kereső országok bármelyikének vezetői kiállnak a nyilvánosság elé és a következőt üzenik George W. Bush elnöknek: "el sem kellett volna kezdeniük, meg kellett volna állapodniuk" valamint hogy "Bushnak gyorsan kell lépnie, különben nem marad országa."
Ugye hogy nem.
Ugyanis ez a stílus, ez a tartalom nem XXI. századi, nem felvilágosult, nem civilizált, nem európai, nem amerikai, ezek nem a demokrácia és szabadság szavai.
Ezek az agresszor szavai, ezek a gyengébbet fenyegető szavai.
Ezek a szavak, amelyek az áldozatot teszik felelőssé az agresszor által rajta okozott sebekért, a halottaiért, nem mások, mint a gonosz bármilyen emberi együttérzést nélkülöző, cinikus szavai.
Véleményem szerint ezek a szavak azoknak az országoknak is szóltak, akik negyedik éve -az USA-hoz hasonlóan, de összegezve nagyobb mértékben- segítik Ukrajnát.
Lehet hogy nem ez volt a szándék, de -a Zelenszkij és Ukrajna, de akár Dánia, Grönland, Kanada, Ausztrália, az EU, a NATO, Tajvan, stb, ugyanakkor Putyin irányába is intézett üzeneteiből következtetve- simán lehet, hogy Trump fel sem fogja, hogy melyik mondata mit is jelenthet és hogy kit és miként talál el, vagy éppen mennyire simogatja-olajozza a gonosz tengelyét.
És az eddigi információk alapján kirajzolódó kép szerint ugyanezen -főleg kelet-európai- országok egy részét készül most de facto magukra hagyni, épp akkor amikor még a hidegháborúnál is komolyabb az orosz fenyegetés, illetve az orosz elnök deklaráltan arra készül, hogy Európában visszaállítsa az 1989 előtti állapotokat.
Vagyis újra az orosz érdekszférába akarja visszarángatni a volt Varsói Szerződés mára NATO tag országait.
Azt gondolom, hogy Trumpnak ezen mondatai után (is) alaposan ki kellene mosnia a száját (is), valamint magának az USA-nak igen sok tisztítószerre és vízre lesz szüksége, hogy lemossa magáról az a gyalázatot, amit rákentek a szájasok.
És ha ez így megy tovább, napról napra több sikamika fog kelleni.
Ugyanis a MAGA (Make America Great Again) eddig leginkább a MASA (Make America Small Again) irányába mutat.
És ebből egy komolyabb nagymosás lehet.
Mosó MASA mosodája.

Viktor Veres

1740192121439.jpeg
 
A háborút USA kezdte, de Európában jó partnereket talált;
1. Elfeledkeznek;
2018. március 2 "Az Egyesült Államok kormánya minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítését"
2021.09.10 "Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése - közölte pénteken a Gazprom orosz gázipari cég"
2021. őszi bejelentésről!! "Az Északi Áramlat 2 engedélyezési eljárás felfüggesztésének hírére emelkedni kezdtek az árak a holland gáztőzsdén. Az energiaválság miatti pánik hetek óta tart Európában."

2. 2022.01.21. "A Kreml fő célja, hogy Ukrajna ne legyen NATO-tag. A lépés azonban épp az orosz katonai manőverek matt kizárt jelenleg."
2022. február 24-én vette kezdetét orosz-ukrán háború, vagyis kérdés az hogy ki kezdte a háborút vagy érthetőbben ki provokálta ki?
Akik "összegezve nagyobb mértékben- segítik Ukrajnát." szöveg az szerintem először meg kellene nézni mi célból? Csak azt ne mondják már humanitárus célból!!! Segitek egyik a haszon, a másik hűbéres szemlélet miatt, stb.

3. WTC-be és Pentagonba csapódó repülőgépekről, az összeomló tornyok esetéből az utobbit kiragadva. Gondolkodott e már az ikyen sorokat író hogy a kerozin 800 fokos égéshője, hogyan volt képes 1500 °C olvadáspontú acélt megolvaszatani? Akkor a vas kohosításához miért használnak kokszot és miért nem barna- vagy fekete szenet?

Végezetül egy idézet; „Nem hiszem, hogy kötelességem volna a tudatlanoknak a legalapvetőbb dolgokat megtanítani. Én sohasem kényszerítettem senkit sem, hogy fogadja el az elméletem…” Milutin Milanković, 1950
Azt gondolom, Putyinnak mindegy volt, mit talál ki éppen.

Azzal értek egyet, hogy hatalmat akar Ukrajna felett, mert érdeke gazdaságilag is, politikailag is az ukrán területet is uralni.
Fél a NATO-tól, mint ördög a tömjénfüsttől.

Ha mindenképpen háború lesz, akkor első körben kellene az ukránokat felvenni a NATO-ba, és nagy erőkkel szembenézni Putyinnal, mert úgy sem lesz nyugalom, amíg ezt a mocsok embert és a fals nézeteit vissza nem szorítják.

Ezzel kell szembenézni.
Sajnos.

(S akkor még nem beszéltünk az atomfegyverekről - amilyen szemét alak ...)

S nem tudom kihagyni a mi köpcösünket, aki már 2009-ben megegyezett ezzel a patkányarcúval (elnézést a patkányoktól), hogy mi lesz a közös stratégiájuk.
Az elhízott köpönyegforgatót is ideje lenne fenékbe rúgni, hogy szálljon messze, mint a vadlibák.

Ebben a helyzetben ne várjon türelmet és udvariasságot tőlem senki ...
Elég ideig vártunk.
 
Orbán, az államférfi és diplomata.

Bundestagswahl 2025​

Orbán beglückwünscht Weidel und nicht Merz​

Nach der Bundestagswahl freut sich Ungarns Ministerpräsident überschwänglich über das starke Abschneiden der AfD.

DER SPIEGEL

"2025-ös szövetségi választás
Orbán Weidelnek gratulál és nem Merznek

A szövetségi választások után Magyarország miniszterelnöke áradozva örül az AfD erős teljesítményének."
 
Hogy az elterelési hadmüveletröl az eredeti témára jussunk vissza, egy info.Még meleg:

Nem szavazták meg a Zelenszkij hivatali idejének folytatásáról szóló határozatot.
Igy a - további - hatalomgyakorlás végképp teljességgel illegitim ami 2024.V.20 óta amugy is tény. S ez most már parlamenti határozatban is rögzödött.

A káosz kezd kiteljesedni..
Amugy, a komplett EU-vezetöség jelen volt, imigyen megtámogatandó Zs.-t. Ez most nem jött össsze.
 
Hogy az elterelési hadmüveletröl az eredeti témára jussunk vissza, egy info.Még meleg:

Nem szavazták meg a Zelenszkij hivatali idejének folytatásáról szóló határozatot.
Kik? Az orosz hírek.hu?
Es miért kellett volna egyáltalán szavazni.
Már megírtam, hogy az alkotmány szerint a mandátuma az új elnők beitstáséig tart.
Az ukrán választási törvény pedig kimondja, hogy háborús helyzetben nincs választás
Mindezt az ukrán aRada, az alkotmánybíróság és az ukrán kormány is elfogadta.
 
Ehhhh
Meg azt sem tudod, hogy a demokracia elso szamu alapelve, hogy az tortenik, amit az EU vezetes akar?
Az ukran parlament le van xarva! Has nagyon ugatnak majd ugy jarnak min t a romanok, és jol feloszlatjak oket
 
Egyebkent asz ukran torvenyhozas ma tárgyalta ezt a kerdest, és annyi tortent, hogy hatarozatot szerettek volna hozni a valasztasokrol, ami nem kapta meg a szukseges tobbseget.

"A Verhovna Rada (az ukrán parlament) nem szerezte meg azt a 226 szavazatot, amely az ukrajnai demokrácia orosz agresszióval szembeni támogatásáról szóló nyilatkozatról szóló állásfoglalás támogatásához szükséges. A közlemény kijelenti, hogy a parlament elnökválasztást hirdet, amint "az átfogó, igazságos és fenntartható béke biztosítva van Ukrajnában"...." irja az Ukrainska Pravda
 
Honnan a hír?

Ma 3 éve támadta meg Oroszország, bocsánat Putyin putyinovics putyin Ukrajnát.

Hol volt választás????
Mert Zelenszkij egész nap Európa vezetőit fogadta (miniszterelnökök, EU-vezetők).
1740418812395.png

Vagy beugrott a pariba is kicsit?

Adj elérhetőséget kérlek szépen, hogy a hírt megnézhessem!
Köszönöm!
 
Honnan a hír?

Ma 3 éve támadta meg Oroszország, bocsánat Putyin putyinovics putyin Ukrajnát.

Hol volt választás????
Mert Zelenszkij egész nap Európa vezetőit fogadta (miniszterelnökök, EU-vezetők).
Csatolás megtekintése 2047913

Vagy beugrott a pariba is kicsit?

Adj elérhetőséget kérlek szépen, hogy a hírt megnézhessem!
Köszönöm!
Sajnalom, de a forras ukran.
Zelenszij pártja szerette volna megerositeni azt, hogy a haboru alatt nem lehet valasztasokat tartani,majd a haboru vege utan tartjak azt meg.
A kepviselok tobbsege ezt elutasitotta.
Ennyi tortent
A cikk leirja reszletesen az elutasitott állásfoglalást
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Sajnalom, de a forras ukran.
Zelenszij pártja szerette volna megerositeni azt, hogy a haboru alatt nem lehet valasztasokat tartani,majd a haboru vege utan tartjak azt meg.
A kepviselok tobbsege ezt elutasitotta.
Ennyi tortent
A cikk leirja reszletesen az elutasitott állásfoglalást
Köszönöm, közben megtaláltam, igaz, a majdnem teljes szöveget.

A portfolio is idézte:

A határozati javaslatot a 450 tagú parlament jelen lévő képviselői közül 218-an támogatták.

A dokumentum - amelyet az Ukrainszka Pravda hírportál idézett - leszögezi, hogy "az ukrán parlamentet és Volodimir Zelenszkijt, Ukrajna elnökét szabad, átlátható, demokratikus úton választották meg nemzetközi megfigyelők részvétele mellett, és ezeknek a választásoknak az eredményét az egész nemzetközi közösség elismerte".

A javaslat szerzői rámutatnak, hogy "ha a választásokat hadiállapot idején szervezik és tartják meg, akkor a választási jog összes nemzeti és nemzetközi alapelve sérül, ami az ilyen választásokat bohózattá változtatja, hasonlóan Vlagyimir Putyin 2024. márciusi oroszországi államfői újraválasztásához."

"Az ukrán parlament hangsúlyozza, hogy Vlagyimir Putyin a felelős azért, hogy Ukrajnában ma lehetetlen nemzetközi megfigyelők meghívásával szabad, átlátható és demokratikus választásokat szervezni, amelyeket a nemzetközi közösség is elismerne.
A Verhovna Rada (parlament) kijelenti, hogy az Ukrajnában az Oroszország által indított teljes körű háború miatt bevezetett hadiállapot nem teszi lehetővé, hogy Ukrajna alkotmányával összhangban választásokat tartsanak. Ugyanakkor az ukrán nép egységes abban, hogy ilyen választásokra a háború vége után sor kerüljön. A Verhovna Rada az ukrán nép nevében kijelenti, hogy Ukrajna, mint demokratikus ország a parlament határozatával kihirdeti az elnökválasztásokat Ukrajnában, és gondoskodik arról, hogy azok minden nemzetközi választási normával összhangban legyenek, amint biztosítottá válik a teljes körű, tisztességes és fenntartható béke a területén" - idézett az Ukrajinszka Pravda az előterjesztés szövegéből.

A dokumentumban az is szerepel, hogy Volodimir Zelenszkij elnök mandátumát az ukrán nép és a parlament nem kérdőjelezi meg.

Ukrajna elnökének, Volodimir Zelenszkijnek gyakorolnia kell hatáskörét Ukrajna újonnan megválasztott elnökének hivatalba lépéséig az ukrán alkotmány 108. cikkelyének első részével összhangban
- áll az indítványban."

Nekem ez éppen az ellenkezője - Zelenszkijt megerősítették a pozíciójában, ezzel ellentmondva a sárgahajúnak is.
 
Köszönöm, közben megtaláltam, igaz, a teljes szöveget.

Ejj Te!
Azt olvasol amit Te akarsz!
Ez volt az a hatarozat, amit elvetettek, mivel a szukseges 226 szavazat helyett csak 218-at kapott.

Látod igy szuletnek az álhirek!
A portfolio ezt az aprosagot elfelejtette megemliteni!
 
Kik? Az orosz hírek.hu?
Es miért kellett volna egyáltalán szavazni.
Már megírtam, hogy az alkotmány szerint a mandátuma az új elnők beitstáséig tart.
Az ukrán választási törvény pedig kimondja, hogy háborús helyzetben nincs választás
Mindezt az ukrán aRada, az alkotmánybíróság és az ukrán kormány is elfogadta.
Bocs de hogy te mit irsz meg, meg mit nem, annak a jelentösége zéro.
A hir pedig kijevi, ha rákerestél volna találtál volna.
Idöközben más források is megerösitették.
Idézet:
"

Megbukott a szavazáson a Verhovna Rada határozata Vlagyimir Zelenszkij hatalmának folytatásáról az újonnan megválasztott ukrán elnök hivatalba lépéséig – jelentette be Jaroszlav Zseleznyak képviselő."​

Függetlenül attól igy van ez, hogy ki kedve s kénye szerint értelmezi a zukrán alkotmányt.​

Utoljára módosítva:
Ejj Te!
Azt olvasol amit Te akarsz!
Ez volt az a hatarozat, amit elvetettek, mivel a szukseges 226 szavazat helyett csak 218-at kapott.

Látod igy szuletnek az álhirek!
A portfolio ezt az aprosagot elfelejtette megemliteni!
Nem, nem felejtette el, a cikk címe: Elbukott az indítvány, nem lesz elnökválasztás Ukrajnában a béke után.

Azonban
- egyrészt, maga az indítvány sem kérdőjelezi meg Zelenszkij törvényes elnökségét - sőt, megerősítették abban
- másrészt olyanra tettek indítványt, amit jogszabályok írnak elő, tehát egy parlamenti indítvány nem kezdeményezheti.

Az eredeti céljukat tőlük kell megkérdezni.

Mindenesetre, Zelenszkijre már senki a világon nem mondhatja, hogy nem törvényesen van ott, ahol.

A barnítókrémes sem.
 
Az inditvany elbukott! Tehat a parlament nem ért egyet azzal amit irsz!

Deeeeee
Az hogy egy haborus orszagban nem lehet valasztasokat tartani, mindenki szamara vilagos!

Az eredeti celjukat nem kell megkerdezni, mert egyertelmu, hogy a kreml és a feher haz állitásaival szemben szerettek volna megerositeni az elnokot!
Az hogy ez nem sikerult, szamomra azt mondja, hogy ukrajna belefaradt a haboruba és békét szeretne.
HA most elenszkij lemondana, az utana kovetkezo állami meltosag venne at a helyét.
Ez a parlament elnoke talan.

A parlament Zelenszij parti resze ennek akarta elejet venni. Egy parlamenti megerosites biztositotta volna az elnok legitimitasat a targyaloasztalnal. De igy ujra kerdeses, hogy meg ha le is ulnek, ha alá is irnak, mikor fogja Putyin azt mondani, hogy ez a szerzodes csak sajtospapir, mert egy lejart mandatumu elnok irta ala.

Zelenszkijek az utobbi heten teljesen vedekezésre kényszerultek.
Trump tul hatarozott!
Nagyon nem lepne meg ha ez utan a dontes utan Zelenszkijnek meginogna a posztja!
Raadasul mindenz az EU vezetok elott tortent!
Nem veletlenul voltak ott a teremben, Zelenszij erot szeretett volna nekik mutatni, de a parlament valami mast szeretne.

A fene sincs kepben ukrajna belso viszonyaiban, de a jelen állás szerint az EU nem tud azzal érvelni Trump elott, hogy az elnok birja a parlament jovahagyasat
 
Nem, teljesen rosszul magyarázod.

Az indítvány a választás azonnali kiírásáról szólt, annak az idejét (béke) meghatározva. EZT VETETTE EL A PARLAMENT.
Nem Zelenszkij elnökségének törvényességét, hiszen azt még az indítvány sem vonta kétségbe.

Az eredeti szöveg az Ukrán Pravda oldaláról:
Предыстория:
19 февраля председатель Центральной избирательной комиссии Олег Диденко отметил, что "теоретически выборы в Украине в этом году возможны", но для этого нужно завершение войны и отмена военного положения.
Президент Владимир Зеленский заявил, что выборы в Украине очень важны, но они могут состояться только после окончания горячей фазы войны и отмены военного положения.
Верховная Рада

Guglival:
Háttér:
Február 19-én a Központi Választási Bizottság elnöke, Oleh Didenko megjegyezte, hogy "elvileg még idén lehetségesek választások Ukrajnában", de ahhoz, hogy ez megtörténjen, véget kell vetni a háborúnak, és fel kell oldani a hadiállapotot. Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy Ukrajnában nagyon fontosak a választások, de csak a háború forró szakaszának vége és a hadiállapot feloldása után kerülhet sor rájuk.
Verhovna Rada

A többi szöveg megegyezik a Portfolio oldalán megjelenttel.
Összekavartok mindent - már csak az a kérdés, véletlen vagy szándékos?
 
Te már tényleg teljesen el vagy szállva!

Az Ukrainska Pravda teljes cikkenek a forditasa:

A Verhovna Rada (az ukrán parlament) nem szerezte meg azt a 226 szavazatot, amely az ukrajnai demokrácia orosz agresszióval szembeni támogatásáról szóló nyilatkozatról szóló állásfoglalás támogatásához szükséges. A közlemény kijelenti, hogy a parlament elnökválasztást hirdet, amint "az átfogó, igazságos és fenntartható béke biztosítva van Ukrajnában".

Részletek : A vonatkozó, 13039-es számú határozatra mindössze 218 képviselő szavazott. Magában a nyilatkozatban részben az olvasható, hogy "Ukrajna Verhovna Radáját és Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnökét szabad, átlátható, demokratikus választásokon választották meg, amelyekre nemzetközi megfigyelőket hívtak meg, amelyeket az egész nemzetközi közösség elismert".

Az állásfoglalás szerzői rámutatnak, hogy „ha a választásokat a hadiállapot idején szervezik és tartják meg, az a nemzeti és nemzetközi választási törvényi elvek megsértését jelenti, ami az ilyen választásokat az Orosz Föderációban Vlagyimir Putyin 2024. márciusi újbóli kinevezéséhez hasonló bohózattá változtatja”.

Idézet : "Az ukrán Verhovna Rada hangsúlyozza, hogy Vlagyimir Putyin a felelős azért, hogy Ukrajnában jelenleg lehetetlen nemzetközi megfigyelők meghívásával szabad, átlátható és demokratikus választásokat szervezni, amelyeket a nemzetközi közösség ilyennek ismerne el...

Az ukrán Verhovna Rada kijelenti, hogy az Ukrajnában az Orosz Föderáció teljes körű inváziója miatt bevezetett hadiállapot nem teszi lehetővé az ukrán alkotmánynak megfelelő választások megtartását . Mindazonáltal az ukrán nép egységes abban a hitben, hogy ilyen választásokra a háború vége után kell sor kerülnie.

Ukrajna Verhovna Rada az ukrán nép nevében kijelenti, hogy Ukrajna, mint demokratikus ország, az ukrán parlament döntése alapján elnökválasztást hirdet Ukrajnában, amint az átfogó, igazságos és fenntartható béke biztosított a területén , és gondoskodik arról, hogy azok minden nemzetközi választási normának megfelelően kerüljenek megrendezésre.

Részletek : A nyilatkozatból az is kiderül, hogy Volodimir Zelenszkij elnök mandátumát sem az ukrán nép, sem a Verhovna Rada nem kérdőjelezi meg.

"Volodimir Zelenszkij elnöknek gyakorolnia kell hatalmát Ukrajna újonnan megválasztott elnökének hivatalba lépéséig az ukrán alkotmány 108.1 cikkelyének megfelelően" - áll a közleményben.

Olyan nehez annyit megerteni, hogy NEM SZEREZTE MEG?????????????????
Egyszeruen nem értem a gondolkodasod :(
Fogd mar fel azt, hogy mas a valosag, és m,ás a vágy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A leiras az elvetett hatarozati javaslatrol szol, amit ahogy az a cikk elejen áll 218-an támogattak!
Az ukran parlament 450 fős!
Ennek az 50 százalék plusz egy szavazata 226!
218 az szerinted 226 felett van????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
 
Ezt pedig kikerem magamnak jó!
Szerintem ha elolvasod a cikket, akkor bocsanatot kersz ezert a kijelentésedért!
Nem, Eddy, nem fogok.

Számtalanszor támadjátok Zelenszkijt - ez ad alapot a kételkedésemnek a jóindulatodról.

Érthetetlen a folyamatos ekézése, mintha egyedül hozna döntéseket.
Mintha az egész ország le akarná váltani, csak ő ragaszkodna a hatalmához.

Trump, ez az elkényeztetett egoista, ráadásul fennen hangoztatta ezt, meglebegtetve sok-sok pénzt az ukránok előtt, ha behódolnak és átváltanak arra az üzemmódra, amit ő akar. Putyinnak is az az érdeke, hogy orosz báb legyen az elnök.
Rögtön nem sejtene nácikat az országban.

Ukrajnában is van jogrendszer, s ez nem engedi/lehetővé teszi, hogy ne tartsanak választásokat háború idején.
Miért kellene arról bárkinek szavazni az ukrán parlamanetben, hogy
"A Verhovna Rada az ukrán nép nevében kijelenti, hogy Ukrajna, mint demokratikus ország a parlament határozatával kihirdeti az elnökválasztásokat Ukrajnában, és gondoskodik arról, hogy azok minden nemzetközi választási normával összhangban legyenek, amint biztosítottá válik a teljes körű, tisztességes és fenntartható béke a területén"?

????
Miért kellene 2025. február 24-én kihirdetni elnökválasztást Ukrajnában, ráadásul olyan képlékeny helyzetre hivatkozva, hogy majd akkor, ha "teljes körű, tisztességes és fenntartható" béke lesz?

Képzelem, ha megszavazzák, és Zelenszkij betartja, vagy a választást kiíró szervezetük - micsoda ribillió lenne!
Ráadásul azonnal meg lehetne támadni a választás kiírását azon az alapon, hogy a béke éppen nem tisztességes, nem fenntartható vagy éppen nem teljes körű.
S mehet a huza-vona még egy kicsit vagy sokat.

Csak elutasítani lehet ilyet.
Értelmetlen kezdeményezés.
 
Tényleg nem érted a lényeget!

Zelenszkijnel jart ma az eu v ezetése.
Ráadásul ma van az evforduloja ukrajna lerohanasanak!

Zelenszkijek szerettek v olna az eu vezetes szamara erot mutatni! Erre egy nagyon jo alkalom volt ez a mai helyzet.

Az hogy ez nem sikerult, az teszi elgondolkodtatov a ezt az egeszet!
Ha sikerul, megszavazzak a parlament inditvanyat, az egy komoly megerosites lehetett volna.
Nem értem miert nem szavaztak meg!
Ez szamiomra arra utal, hogy ukrajna is egyre megosztottabb!

Most azt latom, hogy az emberek egy jo resze beket akar!
Nem akarja Zelenszit.
Egy olyan valakit szeretnenek a helyen latni, aki el tudja hozni a megvaltast!
Akit elfogad Putyin is és Trump is!

De ahogy korabban irtam, ez azt is jelenti egyben, hogy az eu vezetes kezebol kivettek egy nagyon eros utokartyat amerikaval szemben!
Ma van Trumpnal Macron.
Anglia is nagyon katonaskodna!
Mit szol az amerikai fél ehhez ami ma tortent?
Nem érzi igazoltnak Trump a vadjait Zelenszij ellen?

Azt kellene megertened, hogy az ukran kormanyzat nem veletlenul mara idozitette ezt a szavazast!
Ezzel egy nagyon eros nyomast lehetett volna gyakorolni, mert a megszavazasa azt jelentene: az ukran nep a kormany mellett áll, és támogatja.
Na ez nem jott ossze sajna!!!

Az europai kardcsortetok szamara is egy komoly lecke, mivel ezutan joggal mondhatja barki, hogy ukrajna nem akarja tovabb a gyilkolast!
Egy ilyen hatarozatnak - vagy hatarozat el nem fogadasanak - nagyon komoly politikai kovetkezmenye lehet!

Ez nem azon mulik, hogy valaki szereti vagy nem szereti Zelenszkijt!
En nem szeretem az teny, de azt kikerem meg egyszer magamnak, hogy ellenorizetlen alhireket hoznek ide!
 
Nem, nem ezt jelenti.

Az indítványt két ellenzéki képviselő nyújtotta be, s nem Zelenszkij támogatásáról szól, bár a fagyi visszanyalt.

Ráadásul mutatok álhírt erre alapozva:

1740433738276.png

Magyar Nemzet, Vasárnap, Magyar Hírlap, Infostart, economx, Vajdaság Ma, Webrádió, Új Szó, Kárpáthír ... - mind-mind a putyini szöveget szajkózza.
"Illegitimnek tartják, de nem távozik?" "Kibulizta Zelenszkij, nem lesz elnökválasztás Ukrajnában"?
"Az ukrán parlament nem akar választást akkor sem, ha béke lesz"
???
Mi ez?!
Hazugsággyár!!
A gyomrom felfordul ettől - hogy sülne le a bőr a képéről azoknak, akik ezt leírták!
Ideje lenne az újságírók felelősségét felvetni az álhírek és a hamis hírek kiadásáért, s az emberek szándékos félrevezetéséért!

Az ukrán törvények pontosan előírják a választási szabályokat, akár más országoké (kivéve a magyart, mert itt Orbánisztánban akár holnap megváltoztathatja Don Koleszterin és a 134 bólogató jános).

Magyarázhatod akárhogy, ez a szavazás csak porhintés volt, orosz propaganda próbálkozás, és nagyon jól tették, hogy nem szavazták meg.
 
Csak csendesen jegyezném meg, hogy innen indultunk:

Hogy az elterelési hadmüveletröl az eredeti témára jussunk vissza, egy info.Még meleg:

Nem szavazták meg a Zelenszkij hivatali idejének folytatásáról szóló határozatot.
Igy a - további - hatalomgyakorlás végképp teljességgel illegitim ami 2024.V.20 óta amugy is tény. S ez most már parlamenti határozatban is rögzödött.

A káosz kezd kiteljesedni..
Amugy, a komplett EU-vezetöség jelen volt, imigyen megtámogatandó Zs.-t. Ez most nem jött össsze.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,192
Üzenet
5,049,510
Tagok
630,501
Legújabb tagunk
Makk Zsófia
Oldal tetejére