Ezzel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy teljesen felesleges lett volna feljelentést tennie, a világon semmi sem történt volna. 50 liter borral még néhány horgászbottal, amiknek a gazdája számára csak eszmei értékük van, egyáltalán nem foglalkozott volna a rendőrség.
Ez így igaz! De (ezt most nem kötekedésként írom), társadalmi megítélés szempontjából, fontos lett volna (legalábbis szerintem). Uborkás-áramos történetre visszatérve: ott, a gazdát azért nem hurcolták meg, mert egy csomó mindent megtett azért hogy megvédje az uborkáit. Csak emlékezetből írom (lehet rosszul emlékszem), de mintha ő azt hiszem feljelentette a rendőrségen az illetőket, mozgásérzékelős lámpát is beszerelt, de azt ellopták, kutyát is tartott, de azt megmérgezték, aztán jött a villanypásztor, amit először AKKURA kötött (ami így még nem halálos), de mivel azt is ellopták, utána már rákötötte a 220-ra. + ugye ő nem volt rest és kiírta a kerítésére, hogy áramütés veszély... szóval mindent megtett. De! Aki átmászott a kerítésen, annak "elméletileg" gyenge volt a szíve (az más kérdés, hogy akinek gyenge a szíve, minek mászik kerítésekre, és miért teszi magát ki plusz stressznek, ugyebár?) + még esett is az eső... (erről meg a gazda nem tehet) és az eső + az áram nem túl jó komináció...
Ez az éhenhal a családom és azért kell lopni... na ne mááárrr.... főleg ne vidéken: emberke vesz egy darab paprikát, a magot kikaparja belőle, megszárítja, és ott az ingyen mag (vagy kér a szomszédtól csutkát). Dettó paradicsommal... elülteti és gondozza, majd azt eladja: aki vidéken él: föld van ingyééééé, eső van ingyéééé, csak azt ügyebár össze kellene gyűjteni, de aki lusta és akinek büdös a munka... persze könyebb a másét lejmolni...
Egyébként az egész ottani közösséget nem értem: ha sokakat zavar, hogy össze vissza lopnak (egyesek), akkor azokat a fazonokat nem kellene kivetniük maguk közül? Most nem verésre és mérgezésre gondolok, csupán inteligens elintézésre: "rossz szomszédság török átok" címszóval? Miért vesznek ilyenektől bármit is? Hisz ha a kereslet megszűnik ,akkor nem lenne értelme lopni, mert csak a nyakukon maradna...
Ez a jogos tulajdon védelem meg egy vicc: azt mondják (ügyészek), hogy ha 100-as szöget szórt volna ki vagy ha medvecsapdát tesz ki a gazda azzal jobban járt volna, mert azok alkalmatlanok az élet kioltására: csakhogy mi van akkor ha a h*lye béna lopó a tök sötben elesik és az egyik szög beleáll a fejébe... vagy esetleg megbotlik majd fejjel a medvecsapdába esik bele, és kettészedi azt.. az pedig élettel össze nem egyeztethető állapot... Ezek szerint ha beleáll a lábába a szög ÉS NEM MEGY EL IDŐBEN ORVOSHOZ és vérmérgezést kap, akkor majd ez miatt megint meghurcolható a gazda... röhej...
Egyetértek veled teljes mértékben! Ez nekem is eszembe jutott a riport láttán. Elég érdekes nevelésben részesülhetett... kíváncsi elnnék arra, hogy ez miatt a kedves faternak és a környezetének nincs-e lelkiismeretfurdalása: mert ha nem úgy neveli a fiát, ha nem azt a példát látja maga előtt amit feltételezhetően a családjától látott, akkor nagy valószínűséggel nem is jutna eszébe lopni...