Hírek Elkezdődött a fognövesztó gyógyszer emberi tesztelése

Ha minden jól megy, akkor belátható időn belül visszanöveszthetjük majd a kihullott vagy kihúzott fogainkat.

Az emberek elvileg képesek lehetnek az életük során egy harmadik fogsort is növeszteni, de alapesetben, hasonlóan a legtöbb emlőshöz, csak két fogsort van lehetőségünk elhasználni. Ezt nagyrészt az USAG-1 nevű fehérjének köszönhetjük, ami egy olyan protein, ami gátolja a fognövekedést.

Egy tudóscsoport egy ezt gátló gyógyszeren dolgozik, és mivel annak tesztelése egereken és görényeken mellékhatások nélkül bevált, így most megkezdődtek az emberi kísérletek.

A tesztelés a kiotói Egyetemi Kórházban zajlik, ahol 30 olyan, 30 és 64 év közötti páciensnek adják be a szert, akiknek legalább egy őrlőfoga hiányzik. A gyógyszert intravénásan kapják, és az első eredmények néhány hónapon belül futhatnak be. Minden előzetes felmérés szerint van okunk bizakodásra: nincs kizárva, hogy a gyógyszer forradalmasíthatja a fogorvosi kezeléseket.
Az első nyilván a biztonság, így azért még messze vagyunk attól, hogy a sarki gyógyszertárban is be lehessen ezt szerezni, de remélhetőleg egyszer eljutunk majd abba a helyzetbe, hogy ez lehetségessé váljon.

1735295534290.jpeg
 
Nem érem meg marad a pót fog.
Különben is ami kísérletben van és mire gyors kidolgozott megoldássá, válik, még drágább lesz mint a fogtechnikus.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,753
Üzenet
4,939,306
Tagok
624,428
Legújabb tagunk
Hadnagy Jolánka
Oldal tetejére