Óriási a versenyfutás az orosz olajért az ázsiai államok körében, azután, hogy már több mint egy hónapja tartanak az Irán elleni amerikai és izraeli csapások, amelyekre válaszul Teherán lezárta a Hormuzi-szorost, így bénítva meg a világ nagy részének kőolajellátását.
Amikor Washington látta, mekkora bakot lőttek, gyorsan engedélyezte, hogy egy hónapig vásárolható a szankciós orosz olaj, amely már tankerekbe töltve a háború kitörésekor a tengereken úszott. Miközben a kereslet kielégíthetetlennek tűnik, azért látszik az orosz olajexport szűk keresztmetszete is. Márciusban már napi 3,8 millió hordónyit exportáltak, szemben a februári 3,2 millióval, viszont ez még elmarad a 2023-as csúcstól, ami akkor 3,9 millió hordó volt naponta.
A délkelet-ázsiai országok olyan szorult helyzetben vannak, hogy mindenre hajlandóak, hogy olajhoz jussanak. Voltak olyan lekötött és Európába indult szállítmányok, amelyekre rálicitálva elérték, hogy a tanker megforduljon, és Ázsia felé vegye az irányt.
Az iráni Forradalmi Gárda, amelynek egységei a reguláris erőkkel tartják ellenőrzésük alatt a Hormuzi-szorost, a „barátinak” nevezett országok – például Kína, vagy India – szállítóhajóit kiemelik a sorból, és átkísérik a szoroson. De ha valaki hajlandó tankerenként kétmillió dollárt fizetni az irániaknak, akkor azt a hajót is átviszik a részben elaknásított szoroson.
Kőolajpiaci elemzőjük, Muyu Xu szerint az egyik legfőbb kérdés, hogy mennyi elérhető tankert tudnak még a szükséget szenvedő államok felhajtani. Kérdés az is, hogy Amerika meghosszabbítja-e az orosz olajra engedélyezett szankciós enyhítéseket. Ezek az országok még az USA-ból, Dél-Amerikából vagy éppen Nyugat-Afrikából szerezhetnek be kőolajat, viszont ezek a térségek nagyon messze vannak Ázsiától, és félő, hogy mire megérkeznek, már régen kifogytak a tartalékokból.
Siklós András
Amikor Washington látta, mekkora bakot lőttek, gyorsan engedélyezte, hogy egy hónapig vásárolható a szankciós orosz olaj, amely már tankerekbe töltve a háború kitörésekor a tengereken úszott. Miközben a kereslet kielégíthetetlennek tűnik, azért látszik az orosz olajexport szűk keresztmetszete is. Márciusban már napi 3,8 millió hordónyit exportáltak, szemben a februári 3,2 millióval, viszont ez még elmarad a 2023-as csúcstól, ami akkor 3,9 millió hordó volt naponta.
A délkelet-ázsiai országok olyan szorult helyzetben vannak, hogy mindenre hajlandóak, hogy olajhoz jussanak. Voltak olyan lekötött és Európába indult szállítmányok, amelyekre rálicitálva elérték, hogy a tanker megforduljon, és Ázsia felé vegye az irányt.
Az iráni Forradalmi Gárda, amelynek egységei a reguláris erőkkel tartják ellenőrzésük alatt a Hormuzi-szorost, a „barátinak” nevezett országok – például Kína, vagy India – szállítóhajóit kiemelik a sorból, és átkísérik a szoroson. De ha valaki hajlandó tankerenként kétmillió dollárt fizetni az irániaknak, akkor azt a hajót is átviszik a részben elaknásított szoroson.
Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Vietnám, Indonézia és Ausztrália bajban van
A térségben Amerika egyik legrégebbi szövetségese, a Fülöp-szigetek például öt év után döntött úgy, hogy mégiscsak Oroszországtól vásárol olajat. Valószínűleg a többiek is követik, és bekapcsolódnak a versenybe azért 126 millió hordónyi olajért, amely jelenleg a világ tengerein hajózik – írja az AP News a Kpler alapján. Ez egyébként egy gyorsan növekvő adatelemző és technológiai vállalat, amely elsősorban arra specializálódott, hogy átláthatóvá tegyen olyan szektorokat, mint például az olaj-, gáz- (LNG) és hajózási piacok. Nyomon követi a nyersanyagokat szállító hajók mozgását és rakományát világszerte.Kőolajpiaci elemzőjük, Muyu Xu szerint az egyik legfőbb kérdés, hogy mennyi elérhető tankert tudnak még a szükséget szenvedő államok felhajtani. Kérdés az is, hogy Amerika meghosszabbítja-e az orosz olajra engedélyezett szankciós enyhítéseket. Ezek az országok még az USA-ból, Dél-Amerikából vagy éppen Nyugat-Afrikából szerezhetnek be kőolajat, viszont ezek a térségek nagyon messze vannak Ázsiától, és félő, hogy mire megérkeznek, már régen kifogytak a tartalékokból.
Siklós András
