Erdély világa...

Erdély a Néprajzi Lexikon szerint:

[FONT=Arial, Helvetica, sans-serif]Erdély[/FONT]

Erdélyi specialitások:

Miccs:

Hozzávalók (4 személyre): 30 dkg darált marhahús, 30 dkg darált borjúhús, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál szódabikarbóna, borsikafû, só, bors, pirospaprika.

A darált húsokat otthon még egyszer daráljuk le, majd zúzott fokhagymával, sóval, borssal, paprikával fûszerezzük ízlés szerint. Szórjunk bele szódabikarbónát is, majd gyúrjuk alaposan össze. Lehetõleg sütés elõtt egy nappal készítsük el, hogy az ízek összeérjenek. A masszából vizes kézzel formázzunk kb. 10 cm hosszú, 2-3 cm vastag kolbászkákat, és grillrácson, parázs fölött süssük meg. Mustárral, ecetes uborkával, kenyérrel tálaljuk.

Kolozsvári rakott káposzta:

Hozzávalók (4 személyre): 1 kg savanyú káposzta, 60 dkg darált hús, 30 dkg füstölt szalonna, 1 tojás, 2 pohár tejföl, 1 bögre rizs, 1 fej hagyma, olaj, só, bors, pirospaprika.

A hagymát olajon megpirítjuk, a rizst pedig félig megpároljuk. A darált húst fûszerezzük, és belekeverjük a rizst, a hagymát és a tojást. A szalonnát kissé megpirítjuk. Egy kiolajozott tepsi aljára egy rétegben savanyú káposztát fektetünk, arra rátesszük a húst. A húsra rászorjuk a szalonnát, erre pedig egy újabb réteg káposztát. A tetejét bõven megöntözzük tejföllel. Sütõben, 150 0C-on aranybarnára sütjük.

Noci87 írta:

Kürtös kalács- Húshagyó keddi finomság

Hozzávalók:1 kg liszt, 2 db tojás, 4 db tojássárgája, 12 evőkanál porcukor, 2 dkg porcukor, 2 dkg élesztő, csapott kávéskanál só, 5 dl tej, 12 evőkanál olvasztott vaj

Elkészítés:A liszthez hozzáadunk 2 egész tojást, 4 tojássárgáját, 12 evőkanál olvasztott vajat, 12 evőkanál porcukrot, 2 dkg porcukorral elkevert és kevés tejben feloldott élesztőt, 1 csapott kávéskanál sót, fél liter tejet. Jól kidolgozott tésztát készítünk belőle, és kelni hagyjuk. Mikor félig megkelt, szeleteket vágunk, kisujjnyi vastagságúra sodorjuk, és az előre elkészített sütőfára gömbölyűn rácsavarjuk. Parázs fölött forgatva sütjük, és közben olvasztott vajjal kenegetjük. Miután megsült, a parázs fölött porcukorral megszórjuk úgy, hogy a cukor lángot fogjon és üvegessé váljék. Ekkor a sütőfáról a kürtőskalácsot szépen lehúzzuk. Változat: Egyes vidékeken durvára tört dióbél és cukor keverékében is megforgatják a forró kalácsot.

Kattints a kibontásához...

Szia,

szerinted lehetseges sutoben, lerben is megsutni a kurtos kalacsot vagy csak parazson?
Amerikai barataimnak szeretnek sutni, de hat nagy a ho odakint es nemigazan tudok a hazban parazsat krealni ;o).
Koszi!

Szia Picuka!

Igen, meglehet kivajazott tepsiben is sütni, csak fel kell tekerni valamire. (A sütôfát is vajazd meg!)

Jó étvágyat!

A Perkő csúcsán

Messziről látszik a Kézdiszentlélek fölötti Perkő csúcsán (719 m) található, Szent István királyunk tiszteletére emelt kisméretű, négykaréjos körtemplom. Ottjártamkor felmásztam én is a csúcsra. A torony és a tornyocskák, a bejárat különös volt, az egész templomnak szokatlanok az arányai. Lehet, hogy nem is középkori?
Ez a kérdés sokakban felmerült, Orbán Balázstól Entz Gézán és Kralovánszky Alánon át a mai műtörténészekig sokan foglalkoztak a kérdéssel. Újabban a Sepsiszentgyörgyön élő Jánó Mihály (Kovács András részletes és tudományos dolgozatára hivatkozva) írt hosszabb méltatást a kerek templomról. Ebből az írásból idézünk néhány megállapítást.

A négyzetes alaprajzú, megközelítőleg keletelt, oldalainak középtengelyében félköríves apszisokkal bővített épület a kiskászoni határhoz tartozó Perkő tetején, legalább részben mesterségesnek tűnő halmocskán áll. A kápolna bádogfedeléből az apszisok, illetve a központi kupola középpontjának megfelelően négy alacsonyabb és egy magasabb tornyocska emelkedik ki, ugyancsak bádoggal héjazott, gúla alakú sisakkal. A kisebb tornyoknak csak a külvilág felé nyílik három-három, a középső toronynak minden oldalán egy-egy ugyancsak téglából kialakított keskeny és félköríves résablaka.
A nyugati apszis portáléja négyszirmú rózsával és levelekkel díszített szemöldököt hordoz, amelynek mezejében a megrendelők, K(álnoky) S(ámuel) és felesége, L(ázár) E(rzsébet) monogramos címereit, valamint a Non est mortale qvod… opto A(nn)o 1686 D(ie) 23 Mart(ii) feliratot láthatjuk.
Kovács András végső következtetésként megállapítja, hogy a régebbi irodalom a Perkő kápolnát a – már Orbán Balázs által is említett – „castrum Zentelek” nevű várral hozta kapcsolatba, „amelynek centrális, négykaréjos alaprajza valóban emlékeztet a román kori kápolnákéra. Ám ha a felépítésére is tekintettel vagyunk, megfigyelhetjük, hogy az épület arányai – viszonylag nagy átmérője, csekély magassága, homlokzatának tagolatlansága, törtkő falazása, téglából épített boltozata, amelyből kis tornyocskák emelkednek ki – együttesen olyan jelenségek, amelyek már nehezen illeszthetők be az erdélyi középkor építészetének világába.”

Kovács András a kézdiszentléleki plébániatemplom erődítésének stílusát is megvizsgálja, s arra a következtetésre jut, hogy a kápolna és templomerőd a XVI. századi olasz építészeti traktátusok illusztrációinak felhasználásával készülhetett, az azok eredetéül szolgáló XV. századi híres sienai építész, Francesco di Giorgo Martini rajzainak fantáziadús módosításával. „A léptékvesztés, ami a kézdiszentléleki erődítményt és a sienai mester eredeti elképzelését elválasztja egymástól, ugyancsak közvetett bizonyítékot kínál arra, hogy a székely közösség egy tanult fia vagy éppen művelt, bibliofil patrónusa által közvetített rajz választotta ezt a megoldást a XVIII. század húszas éveiben.”
Tehát megoldódott a középkori – nem középkori eredet kérdése. Nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy a mai kápolna helyén volt már egy korábbi épület, amelynek alapjára és anyagából Kálnoky Sámuel 1686-ban újat építtetett. Erre utalnak a kápolna újabban feltárt díszes freskói is.

Biharfüred ideális helyzetu klimatikus gyógyhely, tengerszint feletti magassága 1102 méter. Köröskörül rengeteg fenyves veszi körül, egy szélcsendes völgykatlanban épült. Régóta és messze földön ismert volt az itteni 5,5 C0-os Csodaforrás (Izvorul Minunilor), melynek a fürdo létrejöttét köszönheti. A gyógyhatásúnak gondolt hideg vízhez az egész környékrol zarándokolt a nép enyhülést keresve bajaira. Az üdülohely igazi fejlodése 1892 után kezdodött, amikor megépítették az idevezeto szerpentin utat.

<TABLE align=center><TBODY><TR><TD></TD><TD align=middle>Biharfüred</TD><TD></TD></TR><TR><TD> </TD><TD> </TD><TD> </TD></TR><TR><TD> </TD><TD> </TD><TD> </TD></TR><TR><TD> </TD><TD> </TD><TD> </TD></TR><TR><TD> </TD><TD> </TD><TD> </TD></TR><TR><TD> </TD><TD> </TD><TD> http://images.google.ro/imgres?imgu...&prev=/images?q=csodaforras&hl=hu&newwindow=1</TD></TR><TR align=middle><TD></TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE>
Biharfüreden négy sípálya muködik, a legfontosabb az 550 méter hosszúságú Magarul, a másik három (Nina, Mariana és Mosului) azonban nem rendelkezik felvonóval.
A síszezon általában decembertol márciusig tart. A pálya teljes hosszában kivilágított. A sípályát állandó jellegel karbantartják. A szánkozni vágyoknak külön pálya áll rendelkezésre. A településen nagyon sok, pedáns ház fogad túristákat. A villákban fürdoszoba és konyha áll a vendégek rendelkezésére. A helybeliek kedves, vendégszereto emberek. Az éjszakai élet is pezseg, hiszen bárok, diszkók várják a szórakozni vágyókat.

Ma van a bőjt első vasárnapja. Mint tudjátok vasárnap a böjt alatt is lehet húst enni.
Valódi székely almás-hús

Hozzávalók:
1 kg sertéscomb,
4 db alma,
evőkanálnyi tárkonylevél,
kávéskanálnyi liszt,
kevés só,
5 deka zsír.
Elkészítése:
Lábosban, olajban szép pirosra sütünk 1 kg sertéshúst, vagy bárányhúst,
föleresztjük egy kis vízzel és födővel befödjük, hogy lassan puhára
párolódjon. Megsózzuk. Néhány szép almát megtisztítunk és szeletekre
vágva, a hús közé rakjuk. Lehet birsalma is. Egy csomó tárkonyt apróra
vágunk és beletesszük, hogy ezzel együtt főjön. Vigyázni kell, hogy
mindig maradjon egy kis lé rajta. Egy kis vízzel lehet pótolni a hiányt néha-néha.
Ha megfőtt a hús, a levébe egy csipet lisztet szórunk, hogy
jó mártás képződjék és ezzel átpároljuk. Tálalni szépen lehet, a húst
almával köríteni, a szaftot ráöntjük. Sült burgonyát is lehet a tál szélére rakni.

Jó étvágyat kívánok!

Márciuska





A vékonyka selyemzsinórban piros és fehér öleli egymást. Tavaszhozó üzenet a kabáton, a szívek fölött, a szeretet, a remény jelképe a kikelet virágcsokrán.
A régi szokás immár polgárjogot nyert, a millió piros-fehér zsinór láttán felcsillannak a szemek, mosolyognak a lányok, asszonyok.
Semmi kétség: ez már a tavasz!





Van egy igen kedves román népszokás. Március elsején Mãrtisorral, márciuskával ajándékozzák meg a fiúk a lányokat, férfiemberek a fiatal és idôsebb asszonyokat egyaránt. A márciuska lehet apró, fémbôl vágott-zománcozott-festett kis négylevelû lóhere, virág vagy más, akár parányi iparmûvészeti remek, divatékszer is. Piros-fehér zsinegre fûzik és rendszerint néhány szál hóvirággal együtt adját át a kislányoknak-asszonyoknak-nénikéknek. Ôk pedig mellükre-gomblyukba tûzve, vagy óraszíjukra kötve viselik ezt a férfiúi figyelmességet, amely március elsô napján illeti meg Ôket.
Kedves szokás. Immár mi, romániai magyarok is átvettük részben. A mi lányaink-asszonyaink óraszíján-gomblyukán-kabáthajtókáján is egyre gyakrabban megjelenik a márciuska.
Igaz, vannak közöttünk, akik idegenkednek a márciuska-ajándékozásnak az átvételétôl, meghonosodásától. Azt mondják, van minékünk éppen elég kedves néphagyományunk-szokásunk. Miért "kölcsönöznénk" másoktól?
De — miért ne?!
Gondoljuk meg: bennünket, magyarokat a németekhez se köt különös történelmi rokonszenv, a két világháború végzetesnek bizonyult szövetségétôl eltekintve. S mégis : a karácsonyfát, a karácsonyi fenyôfa hagyományát például éppen tôlük vettük átal. És milyen jól, milyen mélyen belegyökerezett a magyar néplélekbe! Az ötvenes évek tilalmai-tiltásai még idôlegesen se tudták eltörölni, de még késôbbre (január 1-re) halasztani sem a gyertyás-csillagszórós-aranydiós karácsonyfák állítását. Miért ne honosodnék meg nálunk is végképp ez az igen kedves román szokás, a "mãrtisor"-ajándékozás. Azt hiszem, alig van népszokás, amelyet — így vagy úgy — át ne vettünk volna egymástól. A húsvéti öntözést — például — az erdélyi románok tôlünk. A Kárpátokon kívül alig itt-ott kezd (talán) meghonosodni.
Nem kell tehát idegenkednünk a márciuskától. Azt hiszem, jó is, ha átvesszük és magunkénak tekintjük, és mi is ajándékozgatjuk lányainknak-hölgyismerôseinknek, kislányoknak és nénikéknek ezt a piros-fehér zsinoros kis divatékszert. Ezzel semmit sem adunk fel magunkból. Mint ahogy más nyelvek-nemzetek irodalmának, szellemi kincseinek anyanyelvünkre való tolmácsolása sem hervasztja nemzeti kultúránkat. Ellenkezôleg: gazdagítja azt. Úgy gazdagodhatunk egymás hagyományaiból, szellemi kincseibôl, hogy senkit sem szegényítünk vele. A márciuska derût, bizakodást fakasztó ajándék. A tavasz érkeztét jelzi. Vajon miért ne kelthetné fel bennünk a reményt az ország közösségi életének az annyira áhított, bizonyosságot, virágzást jelentô tavaszában is?!

http://www.google.ro/imgres?imgurl=...g&sa=X&oi=image_result&resnum=3&ct=image&cd=1

A tavaszt sok féleképp köszöntik az emberek, most
megnézzük a székelyek hogy ünnepelnek tavasz előn.

Medvés tánc Csíkszentdomokoson

Az erotikus vonatkozású állatutánzó megnyilvánulásoknak jelentős hagyományuk van az egész magyar nyelvterületen.1 Minden tájegység életformájának, életkörülményeinek, gondolkodásának megfelelően különböző formában jelenítette meg az ezzel kapcsolatos szokásokat. A székelyföldi Csíkszent-domokoson ennek egyik legkifejezőbb formája a tavasz köszöntő medvés tánc. Ez a táncos szokás ma is az élő hagyomány része, csak funkcióváltozáson esett át. A táncházmozgalmak hagyományőrzés céljával elevenítették fel újra, ezért kommersz jellegűvé vált, és elsődleges célja a szórakoztatás.
A csíkszentdomokosi medvést két férfi járja zenei kísérettel. Az egyik az anyamedve, a másik a hím medve szerepét tölti be. Az anyamedvét jelképező férfi hasra fekszik egy földre terített lepedőre. A tánc azzal kezdődik, hogy a hím medve hátulról az anyamedve fenekéhez tartva egy furulyát vagy botot, muzsikaszóra kezdi felajzani a párját, aki lassan négykézlábra emelkedik. Ekkor a hím medvét alakító alakoskodó ráül a hátára, és a nyakában, derekában fogózva körbeszaglássza, befekszik alája, majd minden oldalról körüljárja, párosodó mozdulatokat végezve. Ez többször is megismétlődik, és egyre gyorsabb üteművé válik, amit a zene ritmusa is követ, a végsőkig fokozva a hangulatot. Befejezésül a két férfi, a „medvepár” még táncol egyet ugyanerre a dallamra, ez esetben már csárdást.

A csíkszentdomokosi medvéssel a legközelebbi rokonságban a gyimesi és a moldvai medvés táncok állnak. Jelentésbeli összefüggés fedezhető fel még a szatmári és a szlovák (medvedy tanec) virtuskodó botoló táncokkal is.

Székelyudvarhely - Erdély - Székelyföld


Székelyudvarhely a hajdani Udvarhelyszék anyavárosa, a későbbi
Udvarhely vármegye székhelye volt.
Székelyudvarhely Hargita megye második legnépesebb városa.
Fontos közúti csomópont, vasúton viszont végállomás.
Székelyudvarhely az előnyös forgalmi helyzete miatt a hegyaljai
mezővárosvároskából ( a Tolvajos-hágó felé) Székelyföld egyik
gazdasági és művelődési központjává emelkedjen.
Ma Székelyudvarhely Hargita megye nyugati harmadát magában foglaló
udvarhelyi körzet központja, az erdélyi magyarság egyik szellemi fellegvára.
A város számos rejtett értéket kínál a látogatóknak.
Székelyudvarhely, a 660 éves kisváros, az Erdélyi-medence keleti-
délkeleti peremövében, a Küküllő-dombvidék keleti szegélyén, a Nagy-
Küküllő folyó felső szakasza mentén fekszik.

A Székely Támadt vár
A középkori vár Udvarhely egyik jelentős építészeti emléke . Négy
bástyáját a különböző időszakokban itt parancsnokló várkapitányokról
nevezték el: Fóris-bástya, Hajdú bástya, a Bánffy-bástya, a Telegdy-bástya
Az ó- és új-olasz rendszerű bástyákkal ellátott reneszánsz vár több
szakaszban (1490-92, 1561-65) épült az egykori domonkos illetve
ferencrendi rendház helyén.

A mai állapotában látható várat János Zsigmond fejedelem építtette
1562-65 között, az ellene fellázadt székelyek megfékezésére és így több
évtizeden át a fejedelmi elnyomó hatalom támaszaként szolgált.

Szováta - A világ legnagyobb heliotermikus tava


A kiterített medvebőrhöz hasonlíható szovátai Medve-tó két világrekordot mondhat magáénak. A Medve-tó a legnagyobb heliotermikus-tó a világon, egyedi Európaban. A Medve-tó egyedüli természetes tó a világon, amelynek keletkezését szinte perc pontossággal ismerjük, 1875. május 27-én, 11 óra körül jött létre egy víznyelő természetes eltömésével.
Kalecsinszky Sándor vegyész három következtetést vont le 1901-ben a sóstavakra vonatkozóan, a tavak meleg-sós vize nem termális eredetű, vizük nem vegyi bomlás következtében melegszik fel, ő az első aki heliotermia jelenségről beszél a Medve-tó kapcsán. A tó felszínét csapadék utánpótlásból származó édesvíz fedi, mely segítségül szolgál a víz felmelegedéséhez. Az 1-2 méter mélyre behatoló napsugarak a nagyobb sűrűségű, édesvízzel nem keveredő réteget felmelegítik, amely elraktározza a kapott energiát.
A sóstó felszíne 40.235 m2, legnagyobb mélysége 17,5 m, hőmérséklete a mélységgel változik és az év időszakától függ, másfél méter mélyen 50-55°C. Vize NaCl-ban, Ca-ban, Mg-ban, Fe-ban rendkívül gazdag. A Medve-tó mellett még több kisebb, hasonló adottságokkal rendelkező tó is található itt, mint például a Fekete-, a Mogyorósi-, a Zöld- és a Veres-tó.
A sósvizes fürdő különböző betegségekben szenvedő embereknek jelent megváltást együtt a gyógyiszap kezeléssel (nőgyógyászati-, mozgásszervi-, poszttraumatikus-, perifériás idegrendszeri-, endokrin-, emésztési-, szív és érrendszeri betegségek gyógyítása).

http://www.erdelykalauz.com/images/latvanyossagkepek/Szovata.jpg

Tamás Gáspár Miklós: Nussbächer Melitta


"...én ötéves korom óta pontosan tudom, hogy az, hogy „zsidó”, meg az, hogy „soha”, ugyanazt jelenti. Azt jelenti, hogy soha többé nem mehetsz be a kerted kapuján. Hogy múlttá válsz még életedben. Hogy máshol kell lenned, soha nem térhetsz vissza...."


<HR>2009. február 4.

A kolozsvári Hétvezér teret az 1940-es évek legvégén Július 14-e térnek keresztelték át, s a belé torkolló kis, kertes utcákat forradalmárokról nevezték el – volt Marat utca és Danton utca is – , de hát az egész város tele volt a forradalmi mártirológia jeleivel: volt utcája Gabriel Périnek, a nácik által kivégzett francia kommunistának, utca- vagy emléktáblája a romániai kommunista mozgalom vértanúinak: Józsa Bélának, Chaia Lifschitznek, Encsel Mórnak, Breiner Bélának (a kommunisták által kivégzett kommunistáknak, Köblös Eleknek, Fóris Istvánnak persze nem), a hős bőrmunkásról, Herbák Jánosról nevezték el a Dermata Műveket (Marosvásárhelyen meg a bútorgyárat Simó Gézáról), utcát kapott Horia, Cloşca és Crişan meg Budai Nagy Antal, Marcel Cachin, Ernst Thälmann. A Bocskai teret Malinovszkij marsallról nevezték el (a román opera előtt egy tank bronzszobra állt…), a Deák Ferenc utcát Molotovról.


<TABLE style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#000000 cellSpacing=0 cellPadding=3 width=0% align=left border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top width="100%">
</TD></TR><TR><TD vAlign=top width="100%"> Tamás Gáspár Miklós

</TD></TR></TBODY></TABLE>(Később még Gaál Gábor is kapott egy kis utcát; ez legutóbb még megvolt.) A Danton utcában volt az óvoda.
Oda járt Nussbächer Melitta. Nussbächer Melitta – pedig az ötéves gyerekek ilyesmiről általában nem sokat sejtenek – gyönyörű volt és édes volt, ezt még mi is tudtuk, szív alakú arcocskája izzott az elevenségtől és az energiától, az elemi erőtől, nagy, fényes, fekete szeme volt, olyan szép és kedves volt, hogy minden gonosz kölyök – fegyvereit letéve – szeretni volt kénytelen. Egyszer bejött az édesanyja a Danton utcai óvodába, és meghívott valamennyiünket hozzájuk gyermekzsúrra, mert – mondta – ők elutaznak, búcsúzzunk el Melittától.

Ők is ott laktak valahol, talán éppen magában a Danton utcában – vagy a Garibaldi utcában? – , ez egyike volt azoknak a kolozsvári házaknak, amelyeket magamban mindig úgy neveztem, hogy „mély”; elvadult, hars kert, ezt a zöldet ti nem ismeritek, Kolozsvár két dombvonulat között fekszik, mély völgyben, közel vannak a Gyalui-havasok, ködös, esős az idő, ez – akárcsak Írországban – smaragdzöld füvet növeszt, kékeszöld levelű bokrokat, ebben a kertben fekszik „a mély ház”, alacsony, bévül kissé sötét, mélybarna tónusú, a padlóviasz és a bútorfény szaga érződik, gyakran üt a falióra, a kurta lábú díványon perzsaszőnyeg. A gyermekzsúrra nem nagyon emlékszem, ott voltunk mind – az óvodában volt magyar tagozat és román tagozat, de a román tagozatra is magyar gyerekek jártak (különben nem lett volna hová menniük), lehettünk vagy huszonöten. Biztosan kaptunk házi bodzaszörpöt.

Jól mulattunk, ha nem tévedek, amikor bejött Nussbächer Melitta édesanyja, és azt mondta: „Gyerekek, búcsúzzatok el Melittától, mi pár nap múlva elutazunk Izraelbe, búcsúzzatok el tőle, mert soha többé nem fogjátok már látni.”

Gondolom, ekkor csönd lett.

Aztán valaki fölsírt, aztán mind a húsz-huszonöt kisgyerek elkezdett sírni, mi tagadás, éktelenül bömbölni. Utoljára Nussbächer Melitta fakadt el sírva. Ott zokogtunk valamennyien, amikor megjöttek a szüleink – biztosan azt gondolták, milyen ügyetlen, milyen tapintatlan ez a Nussbächerné – , és hazavittek bennünket.

Soha többé?

Soha többé.

Nem sokkal korábban halt meg Sztálin, emlékszem a sápadt arcokra, a fekete zászlóra Oroszi bácsiék házán – Nussbächer Melitta elment, nem látjuk többé soha.

Miért ment el örökre Nussbächer Melitta? Mert zsidó.

Aztán elkezdtünk iskolába járni, az első elemiből elment Neumann Laci. Aztán a házunkból elment Hirsch Robi, Koltai Péter és Koltai Mari. (Az apjukat, Koltai Imrét lefogták holmi kétes sikkasztási ügyben – valamit ráfogtak a románok, mondta titokzatosan Szőke néni, a házmester – , s mire hazajött a börtönből… No mindegy, még kisgyerek voltam, Imre ott cigarettázott az esti udvaron, s tőlem kérdezte: „Gazsikám, láttad, mikor ment el a feleségem?” Én ugyan láttam, de – mit akarnak tőlem a fölnőttek. Hallgattam.) A szemközti házból elment Kertész Zsuzsi és Kertész Mari. (Az ő lakásukba költöztek később Balogh Edgárék, a két fiukkal, akikkel jóban voltam.) A későbbi években aztán elment Erős Gyuri és Erős Robi, elment Grünfeld Gyuri, elment Katz Iván, elment Léb Juli és Léb Anikó, elment a legszebb pár Kolozsvárt –Farkas Gabi és Steuermann Zsuzsi – és elment Kiss Árpád doktor bácsi fia, Péter (az egyetlen igaz maoista, akit valaha ismertem Kelet-Európában, és az egyik legműveltebb fiatalember, akivel összehozott a sors, tele volt a szobája, a Bartha Miklós utca egyik kis mellékutcájában volt „mély” szobája, tele nyugati szélsőbaloldali lapokkal és tizenkilencedik századi kiadású klasszikusokkal, évekkel ezután a Bukarest—Kolozsvár expresszen, azaz a rapidon találkoztam vele, a fején kipa, dühösen kérdeztem tőle, „mit jelent ez az izé a fejeden?”, azt válaszolta: „azt jelenti, hogy valaki van fölöttünk”, legyintettem, otthagytam), elment Kallós Vera, elment Gyalui Mariann, elment Spatz Márta, elmentek Gherman-Grünbergerék, elment Farkas Péter és a felesége, Donka, elment Farkas Anna, aztán elmentek a szüleik is, elment Farkas Gyuri, elment Weiszmann Kati és Juli, elment Schwartz Andris (és vele az ártatlan Piskolti Tünde), elment Ditrói Tamás, elment Földes Ági, és akkor már elkezdtek masszívan disszidálni a román értelmiségiek és még masszívabban áttelepülni Magyarországra a magyarok, de ezek már későbbi fejlemények.

Úgyhogy én ötéves korom óta pontosan tudom, hogy az, hogy „zsidó”, meg az, hogy „soha”, ugyanazt jelenti. Azt jelenti, hogy soha többé nem mehetsz be a kerted kapuján. Hogy múlttá válsz még életedben. Hogy máshol kell lenned, soha nem térhetsz vissza.
A régi Erdély, vagy: „a régi magyarság” Erdélyben nem képzelhető el zsidók nélkül. Ámde az erdélyi zsidóság bennem a régi szavakat idézi föl: véka liszt, akó bor, szabóarasz, két ár szántó, angol szövet, fésűsgyapjú, szitavászon, kaplis cipő, zoknitartó, hecsenpecs, muroklé, aladárok, savanyúcukor, kanaszta, az aprozár, a szfát, a „pontokra” vásárolt fölöltő, a pionírosztag, az enyedi bor, a sorbaállás, a kenyérjegy. Egyszóval: a múlt.

Kivándorlási engedélyért jelentkezni: ezt úgy hívták, „föliratkozni”. Aki föliratkozott, az már elveszett számunkra, kísérteties volt. Szemünk láttára vált egykorivá, néhaivá.
Szóval: múlttá.

Erdély ma – és egész Románia – voltaképpen judenrein. Az a sok minden, ami nem térhet vissza, ami nem lesz többé, az nemcsak zsidó. De ami zsidó, azt nem látjuk már soha többé.

Miért kell elmenniük a zsidóknak? Miért kellett föliratkozniuk?
Óvatosan kérdeztem ezt a fölnőttektől. Zsidó dolgokban – haláláig – mindig apámnál érdeklődtem, aki nem volt zsidó. Hiába volt ő rendkívül haladó, ebben – s általában „etnikai” ügyekben, amelyekről (1914-ben született Székelyudvarhelyen) többet tudott a kelleténél – sötéten pesszimista volt. Hagyd el, kisfiam. El kell menniük. (Az ő híres szellemessége volt: „a világon több az antiszemita, mint a nem zsidó”.) El kell menniük. Itt most a magyarok következnek: ebben a zsidók helyzete tarthatatlan. Nincs itt jövőjük. A regátból (az Erdély nélküli román „ókirályságból”) már mindenki elment. Menniük kell. Nem ezért jöttek haza a haláltáborokból. Néhány fanatikus kommunista marad. Meg az anyanyelvükhöz, a közönségükhöz, az élményeikhez láncolt művészek. De miért, miért? Hagyd, kisfiam. Megölnék itt őket megint? Nem, nem, de talán mégis olyan, mintha. Ne gondolj rá, kisfiam. A második világháború előtt – a mozgalomban, persze – a közeli barátai főleg zsidók voltak apámnak, annak az érzékeny, téveteg fiatalembernek, akit nem ismertem. Senki – értitek, senki – nem maradt közülük életben. (Egyébként a nem zsidó barátait is kivégezték, halálra kínozták.) Minek magyarázzon.
Fusson, aki bír.

„Ha elfeledkezem rólad, Jeruzsálem.” Persze. De hát nekünk Kolozsvár a Jeruzsálem. A zsidóknak is. Oda kellene visszatérni. De nem lehet. Nem bántaná őket senki. A magyarokat se. Mégse lehet.
Nem látjuk Nussbächer Melittát soha többé.

Népi mesterségegek Erdélyben -a fafaragás

A Székelyföldi fafaragás művészete a kapuk ácsolásában és ezek kifaragásában tetőzik. Készültek ugyan díszes kapuk országszerte a faluk bejáratánál. Szép kapuk voltak a Dunán túl, például Győr vidékén, az Alföldön és a Nagykunságban. De mindezeknél díszesebb az erdélyi, különösképpen a kalotaszegi és a székelyföldi. A kalotaszegi kapuk nagy részén festettek, mértani jellegű rozettafélék gyakoriak, helyenként szerény virágelemekkel váltakozva. Van csupán virágfüzérrel, cserepes bokrétával díszített kapufélfa is, amelyen a mértani díszítmény a szélekre húzódott vissza.
A székely kapukat a virágos minták jellemzik, bár ritkán előfordulnak mértani jellegű díszítések is.

A székely kapuk mérete is monumentális, három oszlopra (zábéra) tett fedél alá fogott kis- és nagykapu (embereknek és szekereknek). A kapu mindkét nyílása gyakran ívelt, fedele galambbúbos, három zábéja, kiskapuföle domború faragással, festéssel vagy mindkettővel díszített. A keleti részen általában csak faragott, nyugatin többnyire festett is. Legszebb faragású a háromszéki, a legszínesebb az udvarhelyi.
Régi erdélyi úri udvarokban is hasonló nagy íves kapu vezetett. "Törpébb kőfalak vagy fakerítéseknél - írja Kővári László - a kapu óriás kapufélfákon forgott, melyek tetején keresztül galambbúg húzódott, mint a magyar úrilak egyik ismertető jele. II. József Erdélyben tett útja alkalmával, ha galambbúgos kaput látott, olykor rámutatott: ím, ott is egy uralkodótársam lakik." Az olyan háromszéki faragott kapu, amilyen kettő a Székely Nemzeti Múzeum bejáratát díszíti, kétségkívül fejedelmi. Az ilyen szabású fagalambbúgós - de egyébként kőből épült régi kapuk legtovább állt a tordai fejedelmi kúriáé; Báthory címere, felirata szerint 1588-ban épült.
A székely kapuk közül a ránk maradt (s ma a Nemzeti Múzeum tulajdonában levő) legrégibb fakapu 1673-ban épült a marosszéki mikházi ferencrendi kolostor elé. Minden díszítménye mértani jellegű.

A székely kapu címerszerű díszítményei, gyakran latin feliratai, szakállszárítói, ellenségnek szóló szentenciái, a díszítmények történeti stíluselemei arra vallanak, hogy úri várkastélyok s egykori várak kapuinak utódai. A galambbúg is aligha az egykori várkapuk erkély, filagória, tekintő nevű ügyelőhelyének csökevényes maradványa, a szakállszárító a régi várak morgószínjének az utóda.
A székely kapu nagy mestere a régi székely faragómolnár volt, az egykori (törökvilágbeli) várak ugyancsak faragó hivatású abrakos molnár utóda.
Maga a székely kapu alakja, az egy födél alá fogott kis- és nagykapu a székelységen kívül egyéb helyeken is előfordul Erdélyen kívül a tót Felföldön, Csehországban, de még Oroszországban is.

A székelykapu díszítményei között történetileg a többféle mintázatban sorakozó, mértani jellegű szegélydíszítmény az egyik említésre méltó motívum, amely a középkori román stílusban a változatos fűrészfogszerű, szalagos, kötelékszerű hornyolásokból álló kapubélletek formájában jut magasabbrendű művészi szintre. A korábbi népies fatechnika elemeinek ily művészi (de kőben való) alkalmazása nálunk talán legjellemzőbben a 13. század első évtizedeiben épült, vasmegyei jáki templom szép főkapuján tárul elénk. A székelykapun e faragott hornyolás sorai megapadtak s az elhatalmasodó renaissance, barokk virágdíszítmények szerény szegélyképen mellékes szerepre szorultak. De ezek a pompás erdélyi kapukeretek és kapubélletek igen jellemző emlékeit őrizte meg az oláhság a maga fatemplomai ajtókeretein, amelyekből visszaállíthatjuk középkori díszes kapuinak képét.
Ez a szalagszerűen haladó, részben horonyszerű, kötélalakú díszítmény nem csupán a kapu, ajtó tulajdona, hanem általában majdnem minden faragott munkán ismétlődik: mestergerendán, malompadon, mángorlón, sulykon, borotvatokon, ostornyélen, stb. A virágos díszítő mód valószínűleg későbbi történeti korokban más műveltségű területekről jutott el a Csíki medencébe és ez lett jellemző a mai napig is a székely kapuk faragásán.

Székelykapu Vargyason

A Vargyas Völgye

<TABLE class=contentpaneopen><TBODY><TR><TD vAlign=top colSpan=2>A természet e helyen annyi nagyszerût, annyi megragadóan szépet halmozott egybe, hogy a bámulat valójában kimerül azoknak csudálásában.” – írta Orbán Balázs a Vargyas szorosról csaknem másfél századdal ezelõtt.

A Vargyas-szoros kétségkivül Erdély és ezenbelül a Székelyföld egyik legszebb és legérdekesebb természeti látnivalója, barlangjaival, mészkõszirtjeivel, tanúszikláival, jellegzetes élõvilágával egyaránt.
A szoros barlangjait az ember már az õsidõktõl kezdve menedékhelyéül használta, errõl tanúskodnak az idõk folyamán a barlangokból elõkerült leletek, tárgyak sokasága, késõbb pedig már inkább a szoros szépségei iránt érdeklõdõk látogattak el ide csodálattal. Nehézkes megközelítése,a róla szóló kevés turisztikai információ ellenére napjainkra a szoros közkedvelt táborozó,- és kirándulóhellyé vált, évente egyre többen és többen keresik fel.

A barlangok sötét világa, a különös sziklalakzatok mindig is hiedelemeket, mondákat keltettek életre a közelükben lakók körében és ez nem volt másképp a Vargyas- szoros barlangjaival, szikláival sem. Az egyik legismertebb legenda a tatárjáráshoz és Csala vitéz nevéhez füződik. A nép az almási barlangba húzodott vissza a tatárok elõl míg azok a Kőmezõn vertek tanyát. Fogyott az élelem kegyetlenül mindkét táborban és bizony a barlangba szorultak már azon gondolkodtak, hogy megadják magukat, mikor egy eszes vénleány összekaparta a még maradék lisztet és azt hamuval és kőtejjel összegyúrva hatalmas kenyeret sütött. Ezt egy hosszú rúdra szúrva kinyújtották a barlang száján, hadd higgyék azt a tatárok, hogy még rengeteg fölösleges ennivalójuk van, úgy forgatták, mutogatták. A tatárok be is dőltek a csalinak és bosszúsan, nagy porfelhőt kavarva eltakarodtak a Kõmezõrõl. Csala vitéz azonban, hogy meggyõzõdjék ennek bizonyosságáról, felmászott a barlanggal szemközti sziklatoronyra és látván, hogy a tatárok valóban elmentek, örömében heves mozdulattal felkiáltva megtántorodott és a mélybe zuhant.



„ Akkor lába alól a kő omladoza / Nyakra főre esvén halállal áldoza” – ahogy a versben is megírodott. De neve örökre fennmaradt, hisz azt a sziklatornyot ma is Csala tornyának hívják.







</TD></TR></TBODY></TABLE>

Erdély Korniss Péter "szemével"

1967 - 1998.
A két évszám: az első és utolsó képek születésének dátuma - köztük harmincegy év. Számomra különleges esztendők: erdélyi utjaim során megismerhettem falvakat, ahol szinte érintetlenül találtam a hagyományos paraszti világot, s szemtanuja lehettem annak a lassú változásnak, amelyről tudni lehetett, mélységesen megváltoztatja majd e vidékek életét. Ezekben az években készültek a kötet képei.
A válogatást nem szántam dokumentumkötetnek. Nem törekedtem a falvak pontos leírására. Nem is kerestem fel Erdély minden vidékét. Azokat a magyar és román falvakat jártam be, ahol a nyolcvanas évek végéig - Európában kivételesen hosszú ideig - sok minden megőrződött a régi paraszti kultúrából: az életforma mellett a szokások, a viselet, a zene, a tánc. S a hagyományokkal együtt a közösség összetartó ereje.
Itt a fényképezőgép számára is látható és rögzíthető volt az, amit fontosnak tartottam.

Minden akkor kezdődött, amikor visszatévedtem a múltba.
1967 őszén a széki táncházban egy eltűnő világ utolsó pillanatai tárultak elém. Tudtam, hogy amit ma látok, az a tegnap.
A "fényképez" szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: "megörökít". Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz.
A képen annak lenyomatát őrizzük - ami volt.

Beállított, megrendezett képeket csak az utolsó két évben fotografáltam. Barátaimmal, jó ismerőseimmel kezdtem, akik közel álltak hozzám.
Meglepetésemre, az állványra helyezett gép előtt különös dolog történt: visszatért a régimódi fényképezés hangulata. Amikor az emberek még várakozással teli izgalommal adták át magukat a fényképezőgépnek. Amikor ünnepélyesen fogadták a fényképezés egyszeri és megismételhetetlen pillanatát. Amikor tudatában voltak a csodának, hogy a fényképezőgép "megörökíti" őket.
Ezek az alkalmak sok mindent előhívtak. Elfelejtett pózokat, megilletődött tekintetet, nagyszülőktől örökölt tartást - a fényképezés régi varázsát.

Sohasem akartam tárgyszerű leltárt készíteni.
Úgy gondoltam, a tárgyakat a múzeumok polcain, a viseletet vitrinekben, a zenét és az éneket hangszalagon, a táncot pedig színpadon lehet megőrízni.
A fotográfia ajándéka, hogy megörökíthetjük a legtűnékenyebbet is: az embert - abban a világban, amelyet maga teremtett és éltetett.
Arra törekedtem, hogy elfogadjanak az emberek. A puszta megszokás nem lett volna elég ahhoz, hogy természetesnek vegyék ottlétemet s a fényképezőgép kattanásait. Érezniük kellett, hogy érdekel a sorsuk - hiszen ezért fényképeztem őket - s érezniük kellett a tapintatot is, amellyel ezt tettem. A rokonszenv láthatatlan szálainak kellett szővődniük, hogy otthonosan mozoghassak közöttük.
Robert Capának, a legendás hírű magyar származású fotográfusnak volt a mondása: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel a témához.
Magam számára így módosítottam: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez.
http://www.webdesign.hu/pkorniss/galso13t.html <katt ide

A székely sóbányászat kezdetei

A legelső irásos utalás a parajdi só kitermelésére-dr.schmidt Elegius Robert:”Az erdélyi sótelepek tanulmányozása”cimű munkája szerint 3. András magyar király 1291 irt levelében található.Ez a levél a sóbányák szabályozási rendeletét tartalmazta. A levélből kitűnik hogy a parajdi sóbányát az 1200-as években kezdték rendszeresen fejteni, ebben az időben a tordai sóhivatal adminisztrálta. A királyi sókamara élén a középkorban a sókamara ispánja állt, házát „domus regianak” nevezték.
A követkető hitles emlités a parajdi sóbányákról 1405-ből való, amikor Luxemburgi Zsigmond király egy törvénycikkben megtiltotta a főldesúraknak hogy saját birtokukon kereskedelmi célból sóbányát nyissanak.
1463-ban Mátyás király is megerősiti a székelyek szabad sóbányászatát és sóval történő kereskedelmét.
Mátyás királynak az erdélyi bányák 100000 aranyforint jövedelmet biztositottak.
A kitermelt só az egyházi tized levonása után a király tuljdona volt, kivételt csak a székelyföldi sóbánya képezett.
]

Bányászat Erdélyben

Debreczeni Márton, a XIX. század első felének legjelentősebb magyar bánya- és kohómérnöke
158 éve, 1851. február 18-án hunyt el Kolozsvárott. Magyargyerőmonostoron született
1802. január 25-én. 1823-tól Selmecen, a Bányászati és Erdészeti Akadémián folytatta tanulmányait.
1825-ben bányagyakornok, később napidíjas olvasztómester lett Radnán. A csertési kohóüzem
kémlőhelyettesévé, majd Zalatnán kohóellenőrré, kohónaggyá nevezték ki. Az erdélyi kincstár tanácsosa is volt.
Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki: újítások sorát vezette be a bánya- és kohótechnikába.
Neki köszönhető a XIX. század elejére leromlott erdélyi bányászat újrateremtése, az elhanyagolt
üzemek fejlesztése. Nevéhez fűződik a vajdahunyadi vasgyár korszerűsítése és átszervezése.
Legjelesebb találmánya az olvasztókemencék levegőellátását tökéletesítő csigafúvó.
Zalatnán az 1830-as évek végén saját tervezésű gőzmozdonyt épített a kohók kiszolgálására.
A kohósalakot ő használta először kéngyártásra, és bevezette a vasgálic- és rézgálicgyártást.
Megoldotta az aranynak és az ezüstnek feketeszénből való „kiejtését”.
Debreczenit 1848-ban az erdélyi országgyűlés, az unió-bizottmány egyik tagjává választotta.
Pesten, a bányászati ügyek vezetőjeként a Pénzügyminisztériumban miniszteri tanácsosa lett.
A szabadságharc után perbe fogták, fizetését felfüggesztették. A kohók mellett szerzett
higany- és ólommérgezés leverte a lábáról. A háborús események miatt szünetelő erdélyi bányákat
és kohókat megkísérelte üzembe helyezni, eközben tüdőgyulladást kapott, és meghalt.
A hagyatékát feldolgozó gróf Mikó Imre mintegy 3000 oldalnyi, kézzel írt bányászati és kohászati
szakmunkát és szépirodalmi műveket talált

Népi időjóslások

MÁRCIUS 1.- Albin napja Székelyeink Baba Marta-napnak is emlegetik e napot. Azt tartják, ha Baba Marta mérges, azaz március első napja rossz időt hozott, akkor még kellemetlen, rossz időjárást várhatunk. 4.- Kázmér napja Kázmér napját környékünkön patkányűző napként tartják számon. Baranyában úgy vélekednek, hogy most kell tenni róla, hogy a patkányok kitakarodjanak az istállóból, esetleg a házból, ha már oda is befészkelték magukat. 7.- Tamás napja E nap egy a "közönséges" napok közül. Semmiféle különösebb szokás, cselekmény nem kapcsolódik hozzá. Mindenki teszi az időhöz alkalmazkodó és szükséges dolgát. Csak egy-két szólás maradt fenn Tamással kapcsolatban: Tamás, aki jobb ember, mint három más! Vagyis jobb, mint szeptember, november, december, azaz a három ember nevű hónap időjárása. Ami másé, nem Tamásé. Ez azt jelenti: Ami tiéd, vedd el, a másét kerüld el. Március 9.- Franciska napja Franciska napja időjósló nap. Azt tartják a bácskai meg a baranyai öregek, hogy amilyen időjárás uralkodik Franciska napján, olyan lesz egész márciusban. 10.- 40 vértanú napja Időjárásmutató nap. Azt állítják az időjárást figyelő földművesek és pásztorok, hogy e nap időjárása 40 napig tart. Különösen az e napi hideg, fagy okoz gondot, mert ha fagy 40 vértanú napján, még 40 napig várhatjuk a zord időt. 12.- Gergely napja Gergely napja a középkorban sokfelé tavaszkezdő, melegváró nap a Juliánus-naptár szerint a tavaszi napéjegyenlőség volt olvashatjuk Bálint Sándorral. 17.- Gertrúd napja ~ Guzsalyütő nap Szlavóniában általában guzsalyütő napnak tartják március 17-ét. Ez azt jelenti, hogy az asszonyoknak is be kell fejezniük a téli munkának számító szövést, fonást. Fel kell készülniük a rájuk váró tavaszi munkára, hiszen már jön a jó vetőidő, vele a vetés és más egyéb kerti munka. 18.- Sándor napja Végre megjött Sándor, az első meleghozó nap. A népi tapasztalt Sándor, József és a hivatalos tavaszkezdés napjához, Benedek napjához fűződő hiedelmet így fogalmazza meg: Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget. (Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát fűzik hozzá a Muravidéken.) Egyes kutatók szerint egy régi római hiedelem cseng vissza a szólásban. Tudniillik a rómaiak hite szerint Aeolus, a szelek atyja bőrzsákba zárva tartotta a szeleket. Ha kiszabadultak, a hajók a tengeren felborultak, az emberek elpusztultak. 19.- József napja József a meleghozók társaságába tartozik. A népi tapasztalat azt mutatja, hogy az első meleg napok megérkeztek. Most már sok helyen kieresztik a méheket a kaptárból, kitisztogatják a kaptárokat a gondos méhészek. A marhákat is kihajtják a Muravidéken a legelőre, de a rendszeres kihajtás, legeltetés csak később kezdődik. A gólyákat is ezen a napon várják vissza. 21.- Benedek napja Most van a tavaszi napéjegyenlőség, a tavasz hivatalos kezdete. Sándor, József, Benedek jünnek a jó melegek." Benedek zsákszámra hoz meleget." Benedek zsákba hozza a meleget." Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor mondja, hogy a pásztorok csúfondárosan átköltik a rigmust. A bolondos napokra emlékezve ezt mondják: Benedek zsákba hozza a hideget. A pásztorok a szeles, hideg időre is azt szokták mondani: De Benedekes idő van. 22.- Laetáre napja ~ Beáta, Izolda napja A nők számára guzsalyütő nap. Most már végképp fel kell hagyniuk a fonással, szövéssel, itt vannak a tavaszi munkák a nyakukon. Nem szabad téli munkára fecsérelni az időt. A kerti, a kinti munka fontosabb, sürgősebb, minél hamarabb hozzá kell fogni. 24.- Gábor napja Vetni kell a káposztát és a káposztaféléket � mondják a kertészkedő háziasszonyok Szlavóniában. De vigyázni kell, ha távolabbi földre esik a vető, úgy nézze, hogy ne találkozzék útközben kakassal, mert majd repce nő a káposzta helyett. 25.- Gyümölcsoltó boldogasszony ~ Gyümölcsoltó ~ fecskehajtó boldogasszony napja Balázs Mátyás oromhegyesi pásztor a pásztorok tapasztalatait összefoglalva mondja a következőket: Gyümölcsoltó indítja meg a mezőt a növekedésre. Gyümölcsoltó előtt, ha vasharapóval húzzák is kifelé a füvet, akkor se gyün ki a fődbül. De ha elmúlt gyümölcsoltó, akkor, még ha kalapáccsal verik vissza, akkor is eljön. A fecskék is megérkeznek." A hal is felveti már magát a vízben tapasztalják Palics, Ludas halászai.