Hírek "Ezek ugyanazok" - művész és polgármester is megjelent Magyar Péter színpadán

A Kossuth téren tüntetnek.


Ahogy beszámoltunk róla, szombat délutánra ismét tüntetést hirdetett Magyar Péter. A színpadot a Kossuth téren állították fel, a tömeg a Deák térről érkezett meg, majd megkezdődtek a beszédek.
Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész beszédét azzal kezdte, örül, hogy itt lehet, majd Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el. Ezután Nagy Ervin lépett a színpadra, és külföldön élő magyarok leveleit olvasta fel.

"Ezek ugyanazok"

Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere arról beszélt: ébredezik a magyar társadalom. Mint mondta, saját bőrén tapasztalta, milyen a rendszer, milyenek "a magukat ellenzékinek nevező pártok képviselői", és hogy a háttérben milyen paktumok vannak. Otthagyta a munkahelyét, hogy polgármester legyen, új életet kezdett, és mint fogalmazott, másnap már jött is "a nagy demokratikus pofon", ugyanis elmondása szerint a DK képviselője arra akarta rávenni, ami ellen küzdött. "Akkor mondtam magamban először: ezek ugyanazok" - mondta a polgármester, hozzátéve, ő még mindig nyugodt lelkiismerettel tud lefeküdni aludni, mert amire a "simlis pártok simlis katonái" rá akarták kényszeríteni, azt nem tette meg.
Szerinte ha ma egy politikus tisztességes, azt eltapossák, lejáratják, azonban ő sem megszokni nem akarja ezt a rendszert, sem pedig megszökni nem akar, mert a hazáért érdemes küzdeni.
Mint mondta, hiába váltottuk le "a fideszes nagyurakat", a háttéralkukban még mindig ott vannak. Azt állította, az általa 2021-ben menesztett DK-s alpolgármester rendszeresen látogatta Kövér László házelnököt az otthonában.

Nagy János hangsúlyozta, a cél az, hogy minél több civil jusson be az önkormányzatokba, és ez sikerülhet is, hiszen "ma már sokan vagyunk, akik nem félnek".
"A társadalom beteg, ezért felelősség terheli az egyházakat"
Tarr Zoltán református lelkész, egykori zsinati tanácsos arról beszélt: a húsvét, mint ünnep a felszabadulásról is szólt, arról, hogyan léphetünk ki abból, ami minket komorrá tesz. Mint mondta, félelem nélkül jött el a tüntetésre, és örül, hogy ennyi szabad embert lát. Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom - idézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, majd hozzátette: a mai társadalom beteg, ezért felelősség terheli az egyházakat.

Szerinte az emberek ma menekülnek a kurzus kereszténységtől és tömegesen hagyják ott az egyházakat - mindezt akkor, amikor áradnak a milliárdok papok és lelkészek fizetésére és egyházi létesítményekre. Mint mondta, világos üzenet ez az egyházaknak, hogy eltértek eredeti küldetésüktől.
Tarr Zoltán szerint az egyház és az állam összefonódása "nagyban" látszik - itt említette a kegyelmi botrányt, és Balog Zoltán szerepét. Szerinte a kegyelmi ügy rámutatott, hogy némelyek helyzetükkel visszaélve olyan alapértékek fölé helyezik magukat, mint a gyermekek védelme és bírósági ítéletek. Kijelentette: elfogadhatatlan, amit Balog Zoltán tett, és amit azóta is tesz, tisztségéhez ragaszkodva.
Tarr Zoltán bocsánatot kért a bicskei gyermekotthon áldozataitól, és azt ígérte: "mi, reformátusok, meg fogjuk oldani a Balog-ügyet."




1712418913730.jpeg
 
Téged nem szabad figyelmen kívül hagyni úgy elemzel összefoglalóidban mint egy hivatásos.Elismerésem.
Ki fogalmazza ezeket?Ha te, még jobb. a véleményem az üzeneteidről.
És igen nem épül jó ideje semmit a DK.
Nincs igazad hogy a számokkal
"felzabált egy 30%-os támogatottságú MSZP-t, egy kb. szintén 30%-os támogatottsággal rendelkező Jobbikot,"

A 30 %-l zsonglőrködöl
Emígy igaz:

AZ MSZP 30%-t
A Jobbik 30%-t
És így az: Eredmény: egy 15%-ra becsült párt!
A végeredmény ugyanaz számok nélkül: egy az önmaga számára a plafont elérő párt.
Hogy a támogatókat a saját ellenzékből szívta el ez nem kizárólag az ő rombolása.
Nem is rombolásnak nevezném mert nem erőszakkal vitte.A célt tudjuk.De hibázott,mert azt kellett volna felismerni soha nem lesz az ellenzéki oldal vezetője.
Sőt még azt több szavazó se lesz az ellenzéki oldalon.
De nem rombolt
Hisz azokat nem Ő szívta el Hanem a forrás pártok lettek sikertelenek
Ez a vándorlás oka
És mennyire a fejlődés gátja már.
Az a bűnbak szerepének jelensége.
A léte a gát. Mert állandóan tudnak Gyurcsácsozni a Fideszék
És erre a jelenségre még az történik: kétségbeesetten védik akik csak legdinamikusabban fejlődöttség miatt ennyit látnak pl. a német-francia hasonmás.
És elhitte hogy a DK a folyamatos növekedés miatt vezér gyűjtő párt lehet.
Kell észrevenni a határait!!
Köszönöm! Nincs rózsaszín szemüvegem egyik párttal kapcsolatban sem, soha nem is volt. Segíti a tisztánlátást.
 
Köszönöm! Nincs rózsaszín szemüvegem egyik párttal kapcsolatban sem, soha nem is volt. Segíti a tisztánlátást.
Menj vissza sokkal hosszabb lett az üzenet hamarább.
És ne ess "nőhibába" már ez elején azt hiszi dicséret és elkötelezi magát.
Más esetben már ez elején azt hiszi ellentmondás.
A java a második felén van.
És a tartalom medig összesen számít.
 
Utoljára módosítva:
HA adnak egy tisztességes jovoképet, akkor amellé fogok állni!
Nem ez tortenik most!
Én meg úgy gondolom.Meg lesz nélküled.
A későn ébredők maradjanak utolsó szent ilonai támogatók
Elbáról még volt 100 nap
Van egy részlet mi közös:
"Amíg ....... azt teszi, amit a tömegek várnak tőle, addig fönn van a csúcson, ha szembefordul a tömegekkel, elbukik."
Ez minden populista demagógra igaz
 
Utoljára módosítva:
Nekem tetszett, hogy sok jó dolog mellett kimondta azt is amitől a Fidesz retteg: Európai Ügyészség!

Valamint, hogy a Gyurcsány Orbán legnagyobb hatalombantartója, a puszta jelenlétével.
Evek ota benne van a DK programjaban az Eu ugyeszseghez valo csatlakozas.
Az helyes ha o is programjara tuzi mert a sok kicsi is igy kenytelen lesz tamogatni ezt az ugyet.
A Gyurcsany fobia ugy latszik ragalyos , holot mar lassan egy generacio ota a Fidesz az a part iranyit amit most o kethete otthagyott. Keso ero tipus de lagalabb neki kinyilt a szeme.
Csak a dumaja nem jo fogjunk ossze de ugyan akkor maris kirekeszti a legnagyobb ellenzeki partot.
Nem kene az Orban propagandajat atvenni es tovabb vinni.
A jovorol kene beszelni es nem a multrol .
Az egesz jogasz bagazs nem tudott a GYurcsanyon fogast talalni akkor neki is tul kell ezen lepnie.es nem a szajkozni a Gy fobiat.
Neki minden ellenzeki parttal jo kapcsolatot kell kialakitani mert mar elege kihuzta a gyufat az Orban az Eu nal meg veletlenul se szabadna egypart fele menni mert nem csak dumaba kell demokraciat epiteni hanem a valosagba is. Nem csak demokratanak kell latszodni hanem annak is kell lenni. Nem megint a 2/3 ra kell gyurnia mert semmivel se lesz jobb mint az Orban.
 
Tényleg nem értek sokmindent.
Miért kell hulyenek nezni mindenkit?
MP baratnoje azt nyilatkozta a tuntetésen, hogy a logojukat egy rendkivul tehetséges, kulfoldi magyarokbol allo grafikuscsapat tervezte.
Valojaban egy vektorgrafikus logokat tervezo oldalrol toltheto le ingyenesen.
A szinosszeallitas meg egy indiai ragasztoszergyerto cege.

Ugyan ő nyilatkozta azt is, hogy a szombati tuntetést felerészben kulfoldi tamogatok finansziroztak.
Aztan hogy ez a videoriport megjelent a Blikk oldalan, fel ora mulva eltunt, és csak egy ido utan tunt fel ujra, amibol mar hianyoztak az ominozus mondatok.
A blikk elismerte, hogy MP felhivta oket és ragaszkodott hozza, hogy vagjak ki.

Ennyire amator modon akarnak becsapni?
 

Csatolások

  • logo.jpg
    logo.jpg
    23.6 KB · Olvasás: 20
Ezzel az erővel a lopott plakatokon is rugózhatnál, így meg simán kettos merce.
Ahogy téged nem izgat a plakát, ugyanugy nem izgat mást h honnan a logo ötlet.
Max önigazolásra jó amit csinalsz, a sajat oldallal szembeni hallgatasod, reszrehajlasod hiteltelenné tesz.
 
Utoljára módosítva:
Ezzel az erővel a lopott plakatokon is rugózhatnál, így meg simán kettos merce.
Ahogy téged nem izgat a plakát, ugyanugy nem izgat mást h honnan a logo ötlet.
Max önigazolásra jó amit csinalsz
Ha valaki valamit TISZTESSÉGESEN csinal, azert jár a megbecsulés.

Logo, modszerek, cenzutazott videoriportok...ez lenne az amire mi magyarok annyira vágyunk?
 
Plakátok, módszerek, kézivezérelt sajtó/média, csapból is ömlő hazugságok,... ez lenne az amire mi magyarok annyira vágyunk?
 
Plakátok, módszerek, pártkatonák, elszórt milliárdok, korrupt tisztségviselők, csapból folyó hazugságok, kézivezérelt sajtó,média... ez lenne az amire mi magyarok annyira vágyunk?
Látod ez jellemzi a magyar kozéletet!
Van egy téma, de nem azzal foglalkozol, hanem valakit támadsz!

Mi nem igaz abbol amit irtam?
 
Nem tudom eddy mi nem igaz abból amit írtál, mert nem érdekel.
Amit te támadásnak vélsz, az pedig a magyarázata annak, hogy miért nem érdekel.
Vitázni szerintem azokkal érdemes, akik mindkét oldal hibáira nyitottak, ha már tisztességről szónokolunk, számomra ez a tisztességes vita alapfeltétele
 
Nem tudom eddy mi nem igaz abból amit írtál, mert nem érdekel.
Amit te támadásnak vélsz, az pedig a magyarázata annak, hogy miért nem érdekel.
Vitázni szerintem azokkal érdemes, akik mindkét oldal hibáira nyitottak, számomra ez a tisztességes vita alapfeltétele
Ez rád igaz?
Mert én ugyan koprmanypartokat támogatom, de látom és szová is teszem a hibaikat, de nem egy elsosorban ellenzéki beállitottságu forumon!

Tudod Én mit szeretnék?
Valaki végre azzal álljon elem valasztasok elott, hogy igy szeretnenk csinalni, tisztességesen, a társadalom érdekében!
Vegre már valamire szeretnek szavazni, és nem valami ellen!
 
A Gyurcsany fobia ugy latszik ragalyos
Nem is létezik olyan hogy Gyurcsány fóbia.
Viszont van realitás látás: ami a személyének problémái.
Az pedig kezdődött kormányzásra jutásának ellentmondásai
Folytatódott a kormányzati munkája.
Kicsúcsosodott a túl őszintére sikeredett saját pártjának tett kijutott beszéddel!!
Folytatódott az ere felépített ellen kampánnyal.
Már ekkorra személye Nagyon megosztó és ellenszenvessé vált.
Nem ismerte fel az azonnali lemondás szükségességét
Hagyott magának 2010-g pár évet hogy még inkább elutasítottá váljon.
Ezek a folyamatok vitték oda a lakosság nem kevés részét
Hogy a személye örökre elutasítottá vált
A legutolsó hiba: végig azt hitte Ő tud még lehetőséghez jutni
Valójában léte lett az Orbán propaganda eszköze
És követve és felismerése nélkül ezzel adott eszközt az Orbánnak nyerni.
 
Utoljára módosítva:
HA valaki karakter gyilkolaszasra adta a fejet akkor akit erint az bujkdokoljon el , vagy kose fel magat mert egy elmehaborodott karatergyilkolasza?
Mindenben Orban tulszarnyalta a Gyurcsanyt , meg ha allitod hogy szerinted el kelene tunie. es mi van a tamogatoival tagjaival a Dk nak azok is menjenek a levesbe vagy a mi hazankhoz?
egyszer s mindenkora be kell fejezni ezt a gyulolkodest ,mert megmergezi az emberek eletet az orszagot. Ha valaki nem tetszik nem kell oda menni , belepni hozzajuk vagy aktiv szerepet vallalni a partjukba,
De illik tisztelni annyira azokat az embereket is mint ahogy a fidesznyikok is elvarjak .
Magyar P egy honapos szereplese meggyozott hogy o aztan mar nem ner lovag es nem is lesz az , a sikeret hatalams penzbol tudta megoldani ezt is copyzasa a fidesznek a cofos giga megmozdulasoknak. Biztos sok onkentes is volt de hogy leirni nem lehet hany nulla kell hogy kijojon a valos koltseg. a tunteteseknek.
Nalunk is adnak a nagyon ordibalos tuntetoknek $50 lehet tobbet is mert mikor kijottunk akkor minket is akartak beszervezni de en nem vagyok ilyen tuntetos meg a tomeget se nagyon birom ,
 
HA valaki karakter gyilkolaszasra adta a fejet akkor akit erint az bujkdokoljon el , vagy kose fel magat mert egy elmehaborodott karatergyilkolasza?
Mindenben Orban tulszarnyalta a Gyurcsanyt , meg ha allitod hogy szerinted el kelene tunie. es mi van a tamogatoival tagjaival a Dk nak azok is menjenek a levesbe vagy a mi hazankhoz?
Írod:
"HA valaki karakter gyilkolaszasra adta a fejet akkor akit erint az bujkdokoljon el , vagy kose fel magat mert egy elmehaborodott karatergyilkolasza?"
Az mit tegyen?
Megmondom:
Ha politikus és jót akar annak akit képviselni akar vagyis álma szerint a teljes ország
Akkor ismerje fel mivel tesz jót
Kettes kérdés:
"mi van a tamogatoival tagjaival a Dk nak?"
Ne félj kiheverik találnak nem nyerő pártot másikat.
Megoldást nem tudó párt van még
Mi lett a momával a szocdemmel
Mi lett az új kezdettel?
Vagy visszamehetnek ahonnét jöttek
Talán az MSZP az se tudott megoldást
Mind jött valahonnan
A kérdés rossz
az ellenzéki térfélről jöttek
Ugyanazt a tortárt osztogatják újra.
És félő Magyar Péter se a fideszeseket gyűjti össze
Még ha az távolmaradókat aktivizálja az még nagyon jó.
 
Téged nem szabad figyelmen kívül hagyni úgy elemzel összefoglalóidban mint egy hivatásos.Elismerésem.
Ki fogalmazza ezeket?Ha te, még jobb. a véleményem az üzeneteidről.
És igen nem épül jó ideje semmit a DK.
Nincs igazad hogy a számokkal
"felzabált egy 30%-os támogatottságú MSZP-t, egy kb. szintén 30%-os támogatottsággal rendelkező Jobbikot,"

A 30 %-l zsonglőrködöl
Emígy igaz:

AZ MSZP 30%-t
A Jobbik 30%-t
És így az: Eredmény: egy 15%-ra becsült párt!
A végeredmény ugyanaz számok nélkül: egy az önmaga számára a plafont elérő párt.
Hogy a támogatókat a saját ellenzékből szívta el ez nem kizárólag az ő rombolása.
Nem is rombolásnak nevezném mert nem erőszakkal vitte.A célt tudjuk.De hibázott,mert azt kellett volna felismerni soha nem lesz az ellenzéki oldal vezetője.
Sőt még azt több szavazó se lesz az ellenzéki oldalon.
De nem rombolt
Hisz azokat nem Ő szívta el Hanem a forrás pártok lettek sikertelenek
Ez a vándorlás oka
És mennyire a fejlődés gátja már.
Az a bűnbak szerepének jelensége.
A léte a gát. Mert állandóan tudnak Gyurcsácsozni a Fideszék
És erre a jelenségre még az történik: kétségbeesetten védik akik csak legdinamikusabban fejlődöttség miatt ennyit látnak pl. a német-francia hasonmás.
És elhitte hogy a DK a folyamatos növekedés miatt vezér gyűjtő párt lehet.
Kell észrevenni a határait!!
_____________
Még van egy fontos igazság
Gyurcsány védelmében
Joggal fél hogy még kisebb lesz.
Mert Magyar Péter is lehet hogy téved,
Ő is arra épít meghatározó erő lesz 3 útként!
Lehet de az is lehet:
Ő is csak a teljes ellenzéki palettát osztja újra.
Ekkor elérheti a plafonját Ő is.
Akkor lesz igaza Ha Ő sokkal profibban szólítja meg az országot
És a szavazóit a távol-maradókból szerzi.
A fő változás mindenképpen:
Egy eddig még oly mélyre le nem járatódott személy lehet a központi figura.
Akit nem lehet Gyurcsányozni Őt árulózni fogják
De hát a mocskolódást(karakter-gyilkosságot) nem egyszerű elkerülni.
Az itteni figurák még azzal is elkövetik a hibát.Ellenzékből támadva Magyart, segítik Orbánt.
Nem látok a jövőbe, nem tudom hogy ez a Magyar-szál hová fog, hová tud kifutni.
Ami számomra egyértelmű, hogy a DK elérte azt a bizonyos üvegplafont. Nem tud szavazókat begyűjteni sem a kormányoldalról, sem a Mi hazánktól, de még a Kutyapárttól sem.
A Magyar köré gyűlt csoportosulás üzenete is elég egyértelmű szerintem.
Magyarnak szerintem több mozgástere van/lesz, mert a fidesz és DK kemény magon kívül bőven van mozgástere. A fidesznek hiába van/volt 3 millió szavazója, az közel sem mind elkötelezett. Nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyi lehet az, aki jobb híján szavazott rá, vagy két rossz közül a kevésbé rossznak látta.
És nem utolsósorban, lehetetlen megbecsülni, mennyi lehetett legutóbb a bosszúból fideszre szavazó. Korábban billegő körzetet Baranyából is tudott a fidesz 3/4-es győzelemmel elvinni.
A karaktergyilkolászáshoz meg a szavazók már hozzászoktak szerintem, kb egyik fülükön be 60-nal, a másikon meg ki 120-al.
 
Csak a dumaja nem jo fogjunk ossze de ugyan akkor maris kirekeszti a legnagyobb ellenzeki partot.
Melitta, nem ő, hanem a támogatói! Nincs abban a helyzetben, hogy szembemenjen a választói akarattal. Ez a tömeg amilyen gyorsan feltűnt körülötte, ugyanolyan gyorsan kámforrá is tud válni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,159
Tagok
615,926
Legújabb tagunk
Szegedi Anikó
Oldal tetejére