Fölébredés az Ego álmából

"A spirituális tanítások esszenciája
Minden spirituális tanításnak a tanúság, a figyelem a lényege. Csak egyetlen egy meditáció van a világon, és az a tanúság művészete. Ez gondoskodik spirituális fejlődésünkről elménk átalakítása által. A meditáció nem más, mint a tanúval való folyamatos kapcsolat fenntartása. Kezdetben jobb, ha a test cselekedeteinek a tanúságával kezdjük. Ha ezt sikerre tudjuk vinni, tanúivá válhatunk az elme cselekedeteinek, vagyis a gondolatoknak, elképzeléseknek. És ahogy a tanúságban előrehaladunk, úgy válhatunk tanúivá a szív cselekedeteinek, vagyis az érzéseknek, a hangulatoknak, a szeretetnek, a gyűlöletnek, a szomorúságnak és a boldogságnak. Ha egész nap figyelsz, a tanúság olyan természetessé válik számodra, mint a lélegzetvétel. A többség testtel való azonosulása miatt tanácsolta Buddha az embereknek, hogy gyakoroljanak Vipassanát, amely során figyeljék a lélegzetet, ahogyan a levegő belégzésre és kilélegzésre kerül, és a belégzés és a kilégzés közötti időközt. Ha ezt komolyan gyakoroljuk, fejlődni fog érzékenységünk, és tudatossá fogunk válni a gondolatokra és az érzésekre is. E folyamat során tudatossá fogunk válni a gondolat és a következő gondolat közötti időközre, és az érzés, és a következő érzés közötti időközre. A gondolatok és érzések közötti időközben megérintjük lényünket, és tapasztaljuk a lényünkkel vele született boldogságot. Az Ön-Kutatás során, amikor gondolat vagy érzés merül fel, azt az entitást keressük, aki számára a gondolat vagy érzés keletkezik. Ez a keresés elvezet bennünket a gondolat vagy érzés forrásához, ami a mi lényünk. Az Ön-Kutatás annak a lénynek a tudomása, aki „te már vagy”. Amikor ilyen éberek vagyunk, megértjük, hogy alapvető formánk, a tudatosság, kizárólag ön-tudatosság. Ez az önmegvalósítás. Tehát az önmegvalósításhoz vezető út a tanúság, az éberség. Mindezt még akkor is végezhetjük, amikor napi tevékenységeinket végezzük, amikor bele vagyunk merülve a másokkal való kapcsolatba, olyan közvetítők segítsége nélkül is, mint papok és pszichoanalitikusok. Amint az ébrenlét során megállapodunk a tanúság állapotában, a tanúság állapota fokozatosan az elme álom és alvás állapotai során is érezhetővé válik. Amint ez megtörténik, elmondhatjuk, hogy megérkeztünk a „létezés” forrásába."

"Először tehát egyszerű dolgokon gyakorold! És persze, ahogy itt ülsz, itt is megjelenik a jelenlét.
Aztán, amikor szavak révén interakcióba lépsz más emberekkel, akkor felbukkan az első kihívás. Az első igazi kihívás. Kisebb kihívások még akkor is jelentkeznek, amikor a természetben ülsz. Az elméd… De az első nagyobb kihívás az emberekkel kapcsolatban jelenik meg. Mert az emberek legtöbbször emberi elméket jelentenek. Kondicionált elméket. És amint szavakat mondasz ki, az elme keményen bejelentkezik. Fogalmak, szavak. Te pedig beszippantódsz az elmefolyamba. Reaktív elmefolyamba. Beszélgetés… És elveszíted a mögöttes tudatosságot. Teljesen magával ragad az elmeáramlat. Nem is tudod, hogy magával sodort, az mégis egyszerűen csak teljesen magával ragadott.
Ha tehát beszélgetsz itt másokkal, és nem akarod, hogy az elmefolyam reaktivitásba sodorjon, akkor a leghasznosabb, ha figyelsz, vagyis teljes figyelmeddel hallgatod azt, aki beszél hozzád. Tehát a figyelést teszed a gyakorlatoddá, de úgy hallgatod a másikat, hogy közben érzékeled a belső testedet. Teljes figyelmedet adod a másik embernek, a figyelés ezen állapotában.
Nem sokan képesek ezt megtenni, mert a legtöbben elmerülnek az elmében. Nem figyelnek rád igazán. A saját elméjükre figyelnek. Azt készítik elő, amit majd el akarnak mondani. Vagy értelmezik az elhangzó szavakat. Címkéznek. A valódi figyelés: képesnek lenni a másik meghallgatása közben csöndben maradni. Csak így tudsz valóban figyelni. Elcsöndesedett állapotban figyelni, ami a gondolatmentes tudatosság állapota. Ez a valódi figyelés. Kizárólag ez az igazi figyelés.
És ez a képesség néha szinte véletlenül alakul ki egyeseknél, akik más emberekkel foglalkoznak, például terapeutáknál, pszichológusoknál. Sok év munka után néhányukban kialakul a képesség, hogy a másik ember meghallgatása közben ebben az állapotban legyenek. És csak ekkor válnak igazán hatékonnyá a szakmájukban. Mert csak ekkor tudja átvenni az irányítást egy nagyobb intelligencia a korlátozott, felhalmozott tudástól, amit ők a te testedre próbálnak alkalmazni, az állapotodat megcímkézve, téged ilyen vagy olyan elnevezéssel illetve. Beskatulyázva téged ebbe vagy abba a fiókba.
Néha előfordul, hogy az évekig tartó figyelés és a felhalmozódott tudás alkalmazása után belefáradnak a tevékenységükbe, és elkezdenek egyszerűen csak jelen lenni a számodra. Ekkor megjelenik a figyelem állapota. Az ekkor felbukkanó tágasság a megjelenő, gondolatmentes tudatosság állapota. A másik személy ekkor ebben az erőtérben találja magát. És ekkor lehetővé válik a valódi átalakulás és gyógyulás. Mert most már működni kezdhet az említett, kondicionálatlan intelligencia.
Még az is lehet, hogy nem rajtad keresztül jön az elő, mert ezen forma révén ott van az erőtér, a tiszta, tágas jelenlét tere. Az tehát megjelenhet a másik személyen keresztül is. Az erőtér akár valamely külső tényező révén is megjelenhet. Ami eleinte látszólag egyáltalán nem függ össze ezzel.
Tehát valahányszor beszélgetsz valakivel, figyelj rá, légy a tiszta hallgatás állapotában! A tiszta figyelem állapotában. És hogy benne is maradj, a másik hallgatása közben érezd a belső testedet! Így szinte az egész testeddel figyelsz rá. Teljes figyelmet szentelsz neki. Többé már nem oly fontos, hogy konkrétan milyen szavak jönnek elő a szájából. Már nem csupán reagálsz arra, ami a szájából előbukkan. Mert a gondolat nélküli tudatosság eme állapotában a másik személy ugyanezen dimenziójával kerülsz kapcsolatba. Képes vagy áthatolni az elme vetítővásznán, ami esetleg továbbra is próbál hatni rád, és meg tudod érteni azt a kondicionálatlan tudatosságot, ami a gondolatáram mögött a másik személyben ott található.
És gyakran nem is csupán erről van szó. Ennek révén fölébred a kondicionálatlan, és kezd a felszínre bukkanni. És természetesen éppen ez a spirituális tanítások lényege. Itt is nagyrészt ez történik. Ha a tiszta figyelés eme állapotában vagy, csodálatos átalakulások történnek a körülötted levőkben. A figyelmedet már nem teljesen a másik ember szájából előbukkanó szavak kötik le. Igen, a szavak továbbra is ott vannak, azokra is figyelsz, de ennél több történik. Ott az egész erőtér, a tágasság. Te tehát átnézel a kondicionált személyen. És eleinte ezt úgy éled meg, mint a létezés új módját. Eleinte talán kicsit furán érzed magad, mert nem készültél fel arra, hogy mi legyen a következő mondatod. Ebbe pedig félelem vegyülhet: „Jaj! Mit is fogok mondani?!…” A másik személy pedig befejezte a mondandóját. Néha ugyanis az emberek azért abbahagyják a beszélést…J Vagy kérdeznek tőled valamit. És akkor megtapasztalod. Hirtelen válaszod születik. Spontánul. Elpróbálatlanul. Gyakran pontosan az, amit a másiknak hallania kell. És meglehet, hogy meglepődsz a saját szavaidon. „Ó, ez jó! Ezt én mondtam? Ezt le kell jegyezzem!”J Mert ekkor úgy lépsz interakcióba…
Léteznek az interakciónak ezen dimenziói. Különösen itt, de másutt is. Ott van a természet világa, körülvesz, a növények, az állatok, a folyók, az égbolt… És aztán interakcióba lépsz emberekkel. Az emberek világával.
Hogyan bánjunk hát ezzel a két dimenzióval? Az emberek világa persze sokkal több kihívást tartalmaz, mint a természet világa. Az emberek komplikált lények. Azért vannak itt, hogy próbára tegyenek."

részlet Eckhart Tolle Az örökkévaló megérintése előadássorozat második napjából, melynek címe:
A halál és a meghalás a legnagyobb kapu.

"
<table width="600" align="left" border="0" cellpadding="5" cellspacing="5"><tbody><tr><td valign="top">

Az ’én létezem’ mindenkinek az egyetlen állandó nyilvánvaló tapasztalata. Semmi más nem olyan nyilvánvaló, mint hogy ’én vagyok’. Amit az emberek nyilvánvalónak neveznek, vagyis az érzékszervek révén nyert tapasztalat, távolról sem nyilvánvaló. Egyedül az Én az. Így az én-kutatás, és az ’én vagyok’-ként való lét az egyetlen dolog, amit tenni kell. Az ’én vagyok’ valóság. Az én ez, vagy én az vagyok, nem valóság. Az ’én vagyok’ igazság, másik elnevezése az Énnek.
Az önátadás semmi több, mint ismerni önmagadat.
Ha megvizsgálod, a legmagasabb önátadás és a jnana természetben egy és ugyanaz. Azt mondani, hogy egyikük a másiknak tulajdonítható, azt jelenti, hogy egyikük természetét sem ismerni. Ismerd fel, hogy a jnana útja és az önátadás útja összefüggenek. Kövesd ezt az egymástól elválaszthatatlan két utat anélkül, hogy elkülönítenéd egyiket a másiktól.






Megjegyzendő, hogy Sri Ramana a ’Self-awareness and Self-ignorance’ fejezetben kijelentette, hogy az Énre való ráébredés elérhető a testen és elmén keresztül funkcionáló individuális én puszta feladásával. Haladottabb hívei közül néhányan képesek voltak ezt könnyen és gyorsan végrehajtani, a többiek azonban jóformán lehetetlennek találták, hogy életük során meggyökeresedett szokásaiktól megszabaduljanak anélkül, hogy ne végeznének spirituális gyakorlást valamilyen formában. Átérezvén nehéz helyzetüket, valahányszor arra kérték, hogy adjon számukra spirituális gyakorlatot, amely lehetővé teszi az Ön-tudatosságot, Sri Ramana az általa én-kutatásnak nevezett technikát tanácsolta. Ez a gyakorlat volt a sarokköve az ő gyakorlati filozófiájának, és a következő három fejezet e gyakorlat minden aspektusra kiterjedő, részletes bemutatásának van szentelve.

Mielőtt magának a technikának a leírására rátérnénk, szükség van Sri Ramana az elme természetével kapcsolatos hozzáállásának a kifejtésére, mivel az én-kutatás célja az elme nem létező voltának közvetlen tapasztalat révén való felfedezése. Sri Ramana szerint az elme és a test összes tudatos tevékenysége arra a burkolt feltevésre épül, hogy létezik egy ’én’, aki csinál valamit. Az ’én gondolkodom’, ’én emlékezem’, ’én cselekszem’ kifejezésekben a közös tényező az ’én’, aki feltételezi, hogy ő felelős mindezen tevékenységekért. Sri Ramana ezt a közös tényezőt ’én’-gondolatnak (aham-vritti) nevezi. Az aham-vritti szó szerinti jelentése az ’én mentális módosulata’. Az Én, vagy valódi ’én’ soha nem képzeli, hogy csinál, vagy gondol valamit; a mindezeket képzelő ’én’ egy mentális kitaláció, és ezért nevezhető az Én mentális módosulatának. Mivel azonban ez az aham-vritti meglehetősen nehézkes fordítása, általában ’én’-gondolatnak fordítják.

Sri Ramana támogatta a nézetet, hogy az individualitás fogalma az ’én’-gondolat különböző módokon való megnyilvánulása csupán. Az elme különböző tevékenységeinek (például ego, értelem és emlékezet) különálló funkciókként tekintése helyett, jobb szerette ezeket az ’én’-gondolat különböző formáinak tekinteni. Mivel azonosnak tekintette az individualitást az elmével, és az elmét az ’én’-gondolattal, következésképpen az individualitás érzésének a megszűnése (azaz Énre-ébredés) magában foglalja egyúttal az elme, és az ’én’-gondolat eltűnését is. Ezt erősítik az ebben az értelemben tett gyakori kijelentései, hogy az Énre-ébredés után nincs gondolója gondolatoknak, nincs végrehajtója cselekvéseknek, és nincs tudomása individuális létezésnek.
Mivel támogatta a nézetet, hogy az Én az egyetlen létező valóság, az ’én’-gondolatot egy félreértett feltevésnek tekintette, amely nem rendelkezik saját valóságos léttel. Azzal magyarázta megjelenését, hogy elmondása szerint az csak egy objektummal való azonosulás esetén tud létezőnek mutatkozni. Amikor gondolatok merülnek fel, az ’én’-gondolat tulajdonának tekinti azokat – ’én gondolom’, ’én hiszem’, ’én akarom’, ’én cselekszem’ – de különálló, az objektumoktól függetlenül létező, velük azonosuló ’én’-gondolat nem létezik. Csupán a folyamatosan végbemenő identifikációk szüntelen áradata miatt tűnik úgy, hogy folyamatosan létező, valóságos entitásként létezik. Ezen identifikációk majdnem mindegyike visszavezethető arra a kiinduló feltételezésre, hogy az ’én’ a testre korlátozott, akár úgy, mint tulajdonos-birtokos, akár úgy, mint ami annak fizikai formájával azonos terjedelmű. Ez az ’én a test vagyok’ idea az elsődleges forrása minden későbbi rossz identifikációnak, és az én-kutatás elsődleges célja ennek a megszüntetése.
Sri Ramana azt az álláspontot képviselte, hogy ez az önkorlátozó identifikációkra irányuló tendencia megállítható az ’én’ szubjektumnak a vele azonosított gondolat objektumoktól való elkülönítés törekvése által. Mivel az individuális ’én’-gondolat nem képes létezni objektum nélkül, ha a figyelem olyan intenzitással összpontosul az ’én’, vagy az ’én vagyok’ szubjektív érzésére, hogy az ’én ez vagyok’ vagy ’én az vagyok’ gondolatok nem merülnek fel, akkor az individuális én nem lesz képes összekapcsolódni az objektumokkal. Ha ezt az ’én’ tudomást lankadatlan fenntartod, az individuális ’én’ (az ’én’-gondolat) el fog tűnni, és a helyén az Én közvetlen tapasztalata marad. Sri Ramana ezt az ’én’ vagy ’én vagyok’ belső tudomására irányuló állhatatos figyelmet nevezte én-kutatásnak (vichara), és javasolta mindig, mint az ’én’-gondolat valószerűtlensége felfedezésének leghatékonyabb és legközvetlenebb útját.
Sri Ramana terminológiájában az ’én’-gondolat az Énből, vagy Szívből emelkedik fel, és az Énbe ereszkedik vissza, amikor annak gondolat objektumokkal való önazonosítási tendenciája megszűnik. Emiatt gyakorta úgy igazította a tanácsait, hogy összhangban legyenek az ’én’-nek ezzel a felemelkedő és visszaereszkedő képével. Fogalmazhatott úgy, hogy ’haladj visszafelé az „én”-gondolat nyomain, annak forrásáig’, vagy úgy, hogy fedezd fel, ’az „én” honnan emelkedik fel’, a horderő azonban mindig ugyanaz volt. Bárhogyan fogalmazott, azt tanácsolta rajongóinak, tartsák fenn az ’én’-gondolat tudomását addig, míg az bele nem olvad a forrásba, amelyből származott.
Némelykor megemlítette, hogy az ’én’-re való gondolás, vagy annak mentális ismétlése szintén a helyes irányba vezetheti az embert, de fontos megjegyezni, hogy ez a gyakorlásnak csupán a bevezető szakasza. Az ’én’ ismétlése még mindig magában foglal egy objektumot (az ’én, én’ gondolatokat) érzékelő szubjektumot (az ’én’-gondolatot), és amíg ez a kettősség fennáll, az ’én’-gondolat továbbra is tenyészik. Véglegesen csak akkor lesz semmivé, amikor az összes objektum észlelése megszűnik, legyen az fizikai, vagy mentális. Ez nem amiatt következik be, hogy az ’én’-nek tudatában vagy, hanem egyedül amiatt, hogy az ’én’ vagy. Ez a fázis, amelyet az alany átélése jellemez, nem pedig egy objektum tudatában levés, az én-kutatás betetőzését jelentő fázis, és ezt a következő fejezet fogja részletesebben kifejteni.
Ez a jelentős különbség az én-kutatást szinte az összes többi spirituális gyakorlattól megkülönböztető kulcs elem, és ez magyarázza Sri Ramana azon következetes fenntartását, hogy minden más gyakorlat többsége hatástalan. Gyakran rámutatott, hogy a hagyományos meditációk és jógagyakorlatok egy objektumon meditáló szubjektum létezését feltételezik, és rendszerint hozzátette, hogy az ilyenfajta vonatkozás az ’én’-gondolatot táplálja, annak kiküszöbölése helyett. Nézete szerint az ilyen gyakorlatok hatásosan lecsendesíthetik az elmét, sőt, még üdvözült tapasztalatokat is szülhetnek, de soha nem fognak Ön-megvalósításban kulminálni, mivel az ’én’-gondolat nem kerül izolálásra, és identitásától való megfosztásra.





Jelen fejezet párbeszédei Sri Ramana nézeteinek főként az elméleti alapjaival foglalkoznak.




Kérdés: Mi a természete az elmének?

Válasz: az elme semmi más, mint az ’én’-gondolat. Az elme és az ego egy és ugyanaz. A többi elmebeli képesség, mint az értelem, és az emlékezet is csupán ez. Az elme [manas], az értelem [buddhi], a mentális hajlamok tárháza [chittam], és az ego [ahamkara]; mindezek csupán az egyetlen elme maga. Ez olyan, mint különböző neveket adni valakinek, különböző funkcióinak megfelelően. Az individuális lélek [jiva] semmi más, mint ez a lélek, vagy ego.

K: Hogyan fedezhetjük fel az elme lényegét, vagyis annak végső okát, vagy azt a magánvaló dolgot, amelynek az megnyilvánulása?


V: A gondolatok értékrendjében az ’én’-gondolat a legfontosabb gondolat. A személyiség-idea, vagy gondolat szintén a gyökere, vagy a törzse az összes többi gondolatnak, mivel minden idea vagy gondolat csak valaki gondolataként merülhet fel, és nem ismeretes az egótól függetlenül létező gondolat. Következésképpen az ego gondolati tevékenységen keresztül mutatkozik meg. A második és a harmadik személy [ő, te, az, stb.] nem jelenik meg, hacsak nincs az első személy [én]. Tehát ezek csak az első személy megjelenése után keletkeznek, ezáltal úgy látszik, mintha mind a három személy együtt emelkedne fel, és hanyatlana alá. Kövesd nyomon, tehát, az ’én’-nek vagy személyiségnek a végső okát.
Honnan emelkedik fel ez az ’én’? Keresd belül; ekkor szem elől tűnik. Ez a bölcs foglalatossága. Amikor az elme szakadatlanul saját természetét kutatja, kitudódik, hogy olyan dolog, mint elme, nem létezik. Ez mindenhez a közvetlen út. Az elme csupán gondolatok. Minden gondolatnak az ’én’ gondolat a gyökere. Következésképpen az elme az ’én’ gondolat csupán.
Az ’én’-gondolat születése az ember saját születése, halála a személy halála. Miután az ’én’-gondolat felmerült, jelenik meg a testtel való hamis önazonosság. Távolítsd el az ’én’-gondolatot. Amíg az ’én’ él, szomorúság uralkodik. Amikor az ’én’ megszűnik, nincs többé szomorúság.

K: Igen, de amikor megragadom az ’én’-gondolatot, más gondolataim támadnak, és háborgatnak.

V: Vizsgáld meg, kinek a gondolatai azok. El fognak enyészni. A magányosan álló ’én’-gondolatban gyökereznek. Tartsd, és el fognak tűnni.

K: Az ego által kezdeményezett kutatás hogyan tárhatná fel a saját valószerűtlenségét?

V: Az ego fenomenális létezése meghaladásra kerül, amikor alámerülsz a forrásba, ahonnan az ’én’-gondolat felmerül.

K: De az aham-vritti az egyike csupán a három formának, amelyben maga az ego megnyilvánul. A Yoga Vashistha és más ősi szövegek az egót úgy írják le, mint amely háromszoros formával bír.


V: Így van. Az egót úgy írják, le, mint ami három testtel bír, durva, finom és kauzális, de csak analitikus kifejtési célzattal. Ha a kutatás módszere függene az ego formájától, azt lehetne feltételezni, hogy bármiféle kutatás teljesen lehetetlen, mivel az ego tömérdek számú formát magára vehet. Ezért, ha szándékodban áll én-kutatást végezni, azon az alapon kell eljárnod, hogy az egónak egy formája van csupán, mégpedig az aham-vritti.

K: De ez alkalmatlannak bizonyulhat a jnana megvalósításához.

V: Az aham-vritti vezérfonalát követő én-kutatás éppen olyan, mint amikor a kutya a gazdájának a szagát követi. A gazdi valamilyen távoli, ismeretlen helyen is lehet, de ez nem állja útját a kutyának, hogy rátaláljon a nyomára. A gazdi szaga csalhatatlan vezérfonal az állat számára, és minden mást, például ruhaviseletet, alakot vagy termetet, stb., figyelmen kívül hagy. Keresés közben eltéríthetetlenül a szagon tartja a figyelmét, és végül a gazdi utáni nyomozás sikerrel jár.

K: A kérdés továbbra is fennáll, miért az aham-vritti, mint az elme többi vrittijétől [elme módosulatától] eltérő vritti forrását kell kutatni, miért ezt kell az Ön-megvalósítás közvetlen eszközének tekinteni?


V: Habár az ’én’-ség vagy ’én vagyok’-ság fogalmát a nyelvszokás aham-vrittiként ismeri, valójában az nem olyan vritti [módosulat], mint az elme többi vrittije. Mivel eltérően a többi vrittitől, amelyek nem rendelkeznek lényegbeli kölcsönkapcsolattal, az aham-vritti azonos módon, és lényegileg kapcsolódik mindenhez, és az elme mindegyik vrittijéhez. Az aham-vritti nélkül nem létezhetnek más vrittik, de az aham-vritti létezhet önmagában, az összes többi vrittitől való függés nélkül. Az aham-vritti ezért különbözik alapvetően a többi vrittitől.
Így tehát az aham-vritti forrásának keresése nem pusztán az ego egyik formája alapjának a keresését jelenti, hanem valójában magának a forrásnak a keresését, amelyből az ’én vagyok’-ság felemelkedik. Másszóval, az egó forrásának az aham-vritti formájában való keresése és megvalósítása szükségszerűen maga után vonja az ego meghaladását, minden embernél a lehetséges formában.

K: Elismerve, hogy az aham-vritti lényegében magában foglalja az ego összes formáját, miért egyedül ezt a vrittit kell kiválasztani az én-kutatás eszközeként?


V: Mivel ez tapasztalatod egyetlen tovább nem egyszerűsíthető premisszája, és mivel forrásának keresése az egyetlen járható út, amelyet az Énre való ráébredés érdekében követhetsz. Az egó, azt mondják, rendelkezik egy kauzális testtel [az ’én’ alvás közbeni állapota], de hogyan tudnád ezt tárgyává tenni a kutatásodnak? Amikor az ego ezt a formát veszi fel, te az alvás sötétségében vagy elmerülve.

K: De az ego az ő szubtilis és kauzális formáiban nem túl megfoghatatlan ahhoz, hogy meg lehessen ragadni az aham-vritti forrásába irányuló kutatás révén, miközben az elme ébren van?


V: Nem. Az aham-vritti forrásába kutatás révén való belemerülés éppen az ego létezését érinti. Tehát az ego formájának a szubtilitása nem materiális tényező.

K: Miközben az ember célja ráébredni a kondicionálatlanra, az Én tiszta létére, amely semmilyen módon nem függ az egótól, hogyan járhat bármilyen haszonnal az egó aham-vritti formájában való vizsgálata?


V: Funkcionális szempontból az egót egy és csak egy dolog jellemzi. Az ego összekötő elemként funkcionál az Én, amely tiszta tudatosság, és a fizikai test között, amely tehetetlen és érzéketlen. Az egót ezért nevezik úgy, hogy chit-jada-granthi [a tudatosság és a tehetetlen test közötti kapocs]. Az aham-vritti forrásának kutatása során az ego lényegi chit [tudatosság] aspektusát ragadod meg. Ezért kell a kutatásnak az Én tiszta tudatosságára való ráébredéshez vezetnie.
Meg kell különböztetned az ’én’-t, tisztán önmagában véve, és az ’én’-gondolatot. Az utóbbi, egy puszta gondolat lévén, szubjektumot és objektumot lát, alszik, felébred, eszik és gondolkodik, meghal és újjászületik. De a tiszta ’én’, ami a tiszta lét, örökkévaló létezés, tudatlanságtól és gondolat-illúziótól mentes. Ha úgy időzöl, mint az ’én’, egyedül lévén, gondolatok nélkül, az ’én’-gondolat el fog tűnni, és a káprázat örökre el fog enyészni. Egy filmelőadáson a képeket csak nagyon gyenge fényben, vagy sötétségben láthatod. De amikor minden fény felgyullad, a képek eltűnnek. A legfelsőbb atman reflektorfényében ugyanígy tűnik el minden objektum.

K: Ez a transzcendentális állapot.

V: Nem. Mi transzcendentál, és ki által? Te létezel egyedül.

K: Azt mondják, hogy az Én az elmén túl van, és a rábredés mégis az elmével történik. ’Az elme nem tudja ezt elképzelni. Nem lehet elgondolni az elmével, és az elme egyedül nem tud erre ráébredni.’ Ezek az ellentmondások hogyan békíthetők össze?


V: Az atman felismerése mruta manas [halott elme] által lehetséges, vagyis akkor, ha gondolatoktól mentes vagy, és befelé fordultál. Ekkor az elme meglátja saját forrását, és azzá [az Énné] válik. Ez nem olyan, mint a szubjektum általi objektumot észlelés.
Amikor a szoba sötét, szükség van egy lámpára a világításhoz, és szemekre, az objektumok érzékelésére. De amikor a nap felkelt, nincs szükség lámpára, hogy lássuk az objektumokat. A Nap látásához nincs szükség lámpára, elegendő ha szemedet a világító nap felé fordítod.
Hasonló a helyzet az elmével. Az objektumok látásához az elme visszavert fénye szükséges. A Szív látásához elegendő, ha az elme feléje fordul. Akkor az elme elveszíti önmagát, és a Szív felragyog.
Az elme lényege tudat és tudatosság csupán. Amikor azonban az ego uralkodik felette, úgy funkcionál, mint következtetés, gondolkodás, vagy érzékelő képesség. A kozmikus elme, nem lévén korlátozva az ego által, semmit nem különít el önmagától, és ezért tudat csupán. Ez az, amit a Biblia az ’én vagyok az én vagyok’ alatt ért. Amikor az elme az ember saját Énje legfelső tudatosságában megsemmisül, tudja, hogy az összes különféle képesség , kezdve a szeretet képességével [és beleértve a cselekvés képességét, és a tudás képességét] teljesen el fog tűnni, minthogy az az ember saját tudatosság formájában megjelenő, valótlan képzelődés. A gondolkodásként és felejtésként funkcionáló tisztátalan elme, egyedül a samsara, amely születés és halál körforgása. A valódi ’én’, amelyben a gondolkodás és felejtés tevékenysége megsemmisült, egyedül a tiszta megszabadulás. Ez híján van a pramadának [az Énről való elfelejtkezésnek], amely a születés és halál oka.

K: Hogyan kell az egót megsemmisíteni?

V: Ragadd meg előbb az egót, és utána kérdezd, hogyan kell azt megsemmisíteni. Ki teszi fel a kérdést? Az ego. Ez a kérdés biztos módszer, hogy az egónak gondját viseld, ahelyett, hogy megölnéd azt. Ha keresed az egót, fel fogod fedezni, hogy az nem létezik. Ez a módszere a megölésének.

K: Hogyan lehet elérni a ráébredést?

V: Az abszolút Énből, akár egy tűzből, szikra pattan elő. A szikrát egónak nevezik. A tudatlan ember esetében ez, megjelenésével egy időben, egy objektummal azonosítja önmagát. Nem tud független maradni az objektumokkal való ilyetén gondolattársítástól. Ez a gondolattársítás ajnana, vagy tudatlanság, és ennek megsemmisítése a célja erőfeszítéseinknek. Ha ennek objektiváló tendenciáját megöljük, akkor tiszta marad, majd beleolvad a forrásba. A testtel való helytelen önazonosítás dehatma buddhi [az ’én vagyok a test’ idea]. Ennek mennie kell, mielőtt a jó eredmények bekövetkeznének.
Az ’én’ a maga tisztaságában két állapot vagy két gondolat közötti időközökben tapasztalható. Az egó ahhoz a hernyóhoz hasonlít, amely csak akkor hagyja ott támaszát, miután megragad egy másikat. Valódi természetét akkor lehet felfedezni, amikor az objektumokkal vagy gondolatokkal való kapcsolata megszűnik.
Ez a kísérteties egó, amely forma nélküli, akkor jön létre, amikor megragad egy formát; egy forma megragadásával fennmarad; az általa megragadott formákkal táplálkozva tovább dagad; ha elengedi az egyik formát, megragad egy másik formát, de amikor keresik, megszökik.
Csak ha az első személy, az ’én vagyok a test’ formában létező ego létezik, akkor fog a második és a harmadik személy [te, ő, ők] létezni. Ha az első személy igazságának alapos vizsgálatával az első személy megsemmisül, a második és harmadik személy megszűnik létezni, és saját természeted, amely ekkor felragyog, valóban egy lesz az Én állapotával.
Az ’én vagyok ez a hús és vér test’ gondolat az egyetlen fonál, amelyre fel vannak fűzve a különféle többi gondolatok. Ezért, ha befelé fordulunk, azt kutatva, hogy ’hol ez az én?’ minden gondolat (beleszámítva az ’én’-gondolatot) véget fog érni, és az Ön-ismeret akkor spontán felragyog.

K: Amikor Sri Bhagavan munkáit olvasom, úgy találom, hogy a vizsgálódást tekinti a ráébredés egyetlen módszerének.

V: Igen, ez a vichara [én-kutatás].

K: Hogyan kell ezt csinálni?

V: A kérdező el kell, hogy fogadja Énjének a létezését. Az ’én vagyok’ a ráébredés. Nyomon követni a vezérfonalat a ráébredésig, ez a vichara. Vichara és ráébredés azonosak.
K: Ez nehezen megfogható. Min kell meditáljak?
V: A meditáció megkíván egy objektumot, amin meditálni kell, míg ellenben a vicharában csak a szubjektum van, az objektum nélkül. A meditáció ilyenformán különbözik a vicharától.
K: Nem a dhyana [meditáció] az egyik leghatékonyabb azon eljárások közül, amelyek a ráébredéshez vezetnek?
V: A dhyana egy tárgyra való összpontosítást jelent. Kielégíti a különféle gondolatok távol tartásának a szándékát, és egyetlen gondolatra rögzíti az elmét , amelynek szintén el kell tűnnie a ráébredés előtt. De a ráébredéshez semmiféle új dolgot nem kell megszerezni. Az már itt van, de el van rekesztve a gondolatok függönye által. Ha minden igyekezetünket ennek a függönynek a felemelésére irányítjuk, akkor a ráébredés meg fog valósulni.
Ha a keresőknek azt tanácsolják, hogy meditáljanak, lehet, hogy sokuk elégedetten távoznak el ezzel a tanáccsal. De lehet, hogy néhányuk megfordul, és megkérdezi, ’Ki vagyok én, aki meditáljon egy objektumon?’ Az ilyen emberrel közölni kell, hogy keresse meg az Ént. Ez a végkifejlet. Ez a vichara.
K: Fog a vichara önmagában működni, a meditáció hiányában?
V: A vichara a folyamat, és a cél is. Az ’én vagyok’ a cél, és a végső valóság. Erőfeszítéssel megtartani, vichara. Amikor spontán és természetes, ráébredés. Ha félredobod a vicharát, a legeredményesebb sadhanát, nem marad semmilyen más megfelelő eszköz az elme lecsillapítására. Ha más eszközökkel csillapítottad le, úgy tűnik, mintha úgy maradna, lecsillapodva, de újra fel fog éledni. Az Én-kutatás az egyedüli biztos eszköz, hogy ráébredj a kondicionálatlanra, az abszolút létre, ami valójában vagy.
K: Miért kizárólag az én-kutatást kell a jnana közvetlen eszközének tekinteni?
V: Mert mindenféle sadhana, az atma-vicharát [én-kutatás] kivéve, megkívánja az elmének, mint a sadhana hordozó eszközének a fenntartását, és elme nélkül az nem gyakorolható. Az ego különböző és finomabb formákat vehet fel a gyakorlás különböző fázisaiban, de ő maga soha nem semmisíthető meg.
Amikor Janaka felkiáltott, ’Most lelepleztem a tolvajt, aki egész végig vesztemet okozta. Intézzük el rövid úton’, a király valójában az egóra, vagyis az elmére utalt.
K: De lehetséges, hogy a tolvaj más sadhanákkal ugyanolyan sikeresen elfogható.
V: Az egó, vagy az elme elpusztítását atma-vichara helyett sedanokkal megkísérelni éppen olyan, mint amikor a tolvaj rendőrnek színleli magát, hogy elkapja a tolvajt, vagyis önmagát. Egyedül az atma-vichara képes feltárni az igazságot, hogy sem az ego, sem az elme valójában nem létezik, és lehetővé tenni, hogy az ember ráébredjen az Én, vagyis az abszolút tiszta, differenciálatlan létére.
Az Énre való ráébredés után semmi nem marad, amit meg kellene ismerni, mert az tökéletes boldogság, az a minden.
K: Az én-kutatás miért közvetlenebb a többi módszernél?
V: Az egyetlen osztatlan, tiszta valóságra, a szüntelenül ’én’-kén ragyogó saját Énedre való figyelés az egyetlen tutaj, amely révén az ’én vagyok a test’ gondolat által megtévesztett individuum átkelhet a vég nélküli születések óceánján.
A valóság egyszerűen az ego elvesztése. Semmisítsd meg az egót identitásának keresése által. Mivel az ego nem létező dolog, automatikusan el fog enyészni, és a valóság fel fog ragyogni önmagától. Ez a közvetlen módszer, míg ellenben minden más módszer csak az ego megőrzésével gyakorolható. Azokon az utakon nagyon sok kétség merül fel, és a ’ki vagyok én?’ örök kérdése hátra marad, amellyel végül meg kell birkózni. De ebben a módszerben a végső kérdés az egyetlen, és ez már a kezdettől fel van téve. Semmiféle sedan nem szükséges ahhoz, hogy belekezdj ebbe a kutatásba.
Nincs nagyobb misztérium, mint ez – hogy valóság lévén a valóság elnyerésére törekszünk. Azt képzeljük, hogy van valami, ami elrejti a valóságunkat, és hogy azt le kell rombolni, mielőtt a valóságot elnyerhetnénk. Ez nevetséges. Fel fog virradni a nap, amikor te magad is nevetni fogsz múltbeli erőfeszítéseiden. Az a nap, amelyen nevetni fogsz, szintén itt és most van."
<center>
<table id="web-buttons-idcqiks" width="0" border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"> <tbody> <tr> <td style="padding-right: 0px;" title="Előzetes megjegyzés">
</td> <td style="padding-right: 0px;" title="Tartalomjegyzék">
</td> <td style="padding-right: 0px;" title="5. fejezet">
</td> </tr> </tbody> </table> </center>


</td> </tr> <tr> <td>
</td> </tr> </tbody></table>
http://nem2.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1090634








<form action="" method="post" style="margin:0px;"> <table width="165" align="center" border="0" cellpadding="1" cellspacing="0"><tbody><tr> <td align="right">
</td><td align="left">
</td> </tr><tr><td align="right">
</td><td align="left">
</td> </tr><tr><td>
</td><td align="left">
</td> </tr><tr><td align="left"> </td><td align="left">
</td> </tr></tbody></table></form>

folyt:

"
Az én-kutatásban kezdők számára Sri Ramana azt ajánlotta, hogy irányítsák figyelmüket az ’én’ belső érzésére, és tartsák fenn ezt az érzést, ameddig csak lehet. Hozzátette, ha figyelmüket más gondolatok terelték el, térjenek vissza az ’én’-gondolat tudomásához, valahányszor tudatára ébrednek, hogy figyelmük elkalandozott. Különféle segédeszközöket ajánlott e folyamatot segítendő – például, az ember megkérdezheti önmagától ’ki vagyok én?’, vagy ’honnan jött ez az én’ – de a végső cél, folyamatos tudatában lenni az ’én’-nek, amely feltételezi, hogy ő a felelős a test és az elme minden tevékenységéért.
Az ’én’ érzésre irányított figyelem gyakorlata, annak korai stádiumában egy olyan mentális tevékenység, amely gondolat vagy érzékelés formáját ölti fel. Ahogy a gyakorlat fejlődik, az ’én’ gondolat utat enged egy alanyként átélt ’én’ érzésnek, és amikor ez az érzés megszűnik a gondolatokkal és objektumokkal kapcsolódni és azonosulni, teljesen eltűnik. Ami fennmarad, a lét tapasztalata, amelyben az individualitás érzése ideiglenesen beszüntette a működését. A tapasztalat eleinte lehet, hogy ki-kihagy, de ismétlődő gyakorlással egyre könnyebbé válik elérni, és fenntartani. Amikor az én-kutatás ezt a szintet eléri, a létnek egy erőfeszítés mentes tudomása van jelen, amelyben egyéni erőfeszítés nem lehetséges többé, mivel az ’én’, aki az erőfeszítést teszi, ideiglenesen megszűnt létezni. Ez nem Énre való ráébredés, mivel az ’én’-gondolat periodikusan újra megerősíti önmagát, hanem csak a legmagasabb szintje a gyakorlásnak. A lét ezen állapotának ismétlődő megtapasztalása legyengíti és elpusztítja a vasanákat (mentális hajlamokat), amelyek az ’én’-gondolat erősödését okozzák, és amikor befolyásuk elegendően meggyengült, az Én hatalma olyan tökéletesen elpusztítja a megmaradt hajlamokat, hogy az ’én’-gondolat nem támad fel soha többé. Ez a végső és visszafordíthatatlan állapota az Énre-ébredésnek.
Az én-figyelésnek, vagy az ’én’-gondolatról való tudomásnak ezen gyakorlata az elme uralásának szokásos elnyomó módszereit mellőző, szelíd technika. Nem koncentrációs, és nem is a gondolatok elnyomását célzó gyakorlat; egész egyszerűen segítségül hívja annak a forrásnak a tudomását, amelyből az elme kisarjad. Az én-kutatás módszere és célja az elme forrásában időzni, és tudatában lenni annak, ami valójában vagy, a figyelemnek és az érdeklődésnek arról való elvonása révén, ami nem vagy. A korai stádiumokban lényeges a figyelemnek a gondolatokról a gondolóra való áthelyezésének formájában jelentkező törekvés, de amint az ’én’-érzés tudomása megszilárdult, a további erőfeszítés a kívánttal éppen ellentétes hatású. Ettől kezdve a folyamat sokkal inkább létezési, mint cselekvési, sokkal inkább az erőfeszítés mentes lét, semmint a létre vonatkozó erőfeszítés folyamata.
Annak lenni, ami már vagy, erőfeszítést nem igénylő dolog, mivel a létezőség mindig jelen van, és mindig tapasztalható. Ezzel szemben azt színlelni, hogy az vagy, ami nem (vagyis a test és az elme), folyamatos mentális erőfeszítést követel, még ha az erőfeszítés majdnem mindig tudattalan szinten van is. Ebből következően az én-kutatás magasabb fokán az erőfeszítés elvonja a figyelmet a lét tapasztalatáról, míg a mentális erőfeszítés megszüntetése felfedi azt. Alapvető törvény, hogy az Ént senki nem valamiféle cselekvés eredményeképpen fedezi fel, hanem csupán létezés által. Ahogyan Sri Ramana egy ízben megjegyezte:

’ Ne meditálj – legyél!
Ne gondold, hogy vagy – legyél!
Ne gondolkodj a létről – vagy!’
Az én-kutatást nem meghatározott órákban, és meghatározott pozíciókban végzendő meditációs gyakorlatnak kell tekinteni, hanem végig az ébrenlét idején folytatnod kell, függetlenül attól, mit csinál. Sri Ramana nem látott ellentmondást a munkavégzés és az én-kutatás között, és azt képviselte, hogy kis gyakorlással bármilyen körülmények között végezhető. Azt is elmondta olykor, hogy a rendszeresen ismétlődő formális gyakorlás a kezdők számára hasznos lehet, de sohasem javasolt hosszú ideig tartó meditációs üléseket, és mindig rosszallotta, amikor hívei olyan vágyat nyilvánítottak ki, hogy szeretnének világi tevékenységeikről lemondani egy meditatív élet kedvéért.
K: Ön azt mondja, hogy az Énre annak keresése révén ébredhetek rá. Mi jellemzi ez a keresést?

V: Te az elme vagy, illetve azt gondolod, hogy az elme vagy. Az elme semmi más, mint gondolatok. Na már most, minden gondolat mögött ott van egy általános gondolat, az ’én’, vagyis önmagad. Nevezzük ezt az ’én’-t az első gondolatnak. Tapadj ehhez az ’én’-gondolathoz, és kérd meg, fedezze fel az ő mibenlétét. Ha ehhez a kérdéshez erősen ragaszkodsz, nem fogsz tudni más gondolatokat gondolni.
K: Miközben ezt végzem, és énemhez, vagyis az ’én’-gondolathoz ragaszkodom, más gondolatok is jönnek-mennek, de azt mondom magamnak, ’ki vagyok én?’, és semmilyen válasz nem érkezik. Az ebben az állapotban való tartózkodás a gyakorlat. Így van?
V: Ez egy olyan hiba, amelyet az emberek gyakran elkövetnek. Amikor komolyan kutatod az Ént az történik, hogy az ’én’-gondolat eltűnik, és a mélyből valami más ragad meg téged, és ez nem azonos az ’én’-nel, amely a kutatást elkezdte.
K: Mi ez a valami más?
V: Az ’én’-t magában foglaló valódi Én. Ami nem az ego. Hanem maga az Isten, a legfelsőbb lény.
K: De ön gyakorta mondta, ha valaki elkezdi a kutatást, el kell, hogy utasítsa a többi gondolatot, de a gondolatok kimeríthetetlenek. Ha egy gondolatot elutasítottam, másik jön, és nem látszik a vége egyáltalán.
V: Én nem azt mondom, hogy a gondolatok elutasítását kell erőltetned. Ragaszkodj önmagadhoz, vagyis az ’én’-gondolathoz. Ha érdeklődésed ott tart téged ennél az egyedüli ideánál, a többi gondolat automatikusan meg fog szűnni, és el fog enyészni.

K: És így a gondolatok elutasítása nem szükséges?
V: Nem. Szüksége lehet rá bizonyos ideig, némelyeknek. Agyszülemény csupán, hogy a gondolatok felmerülésükkori elutasításának, sosincs vége. Ez nem igaz, van vége. Ha éber vagy, és komoly erőfeszítést teszel, hogy elutasíts minden gondolatot, amikor az felmerül, hamarosan úgy fogod találni, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre mész saját belső énedbe. Azon a szinten nincs szükség erőfeszítésre, gondolatok elutasítására.
K: Akkor lehetséges, hogy erőfeszítés mentessé, erőlködésmentessé váljak.
V: Sőt, lehetetlen, hogy erőfeszítést tegyél, egy bizonyos határon túl.
K: Szeretnék még tisztábban látni. Egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem kell próbálnom kifejteni?
V: Lehetetlen, hogy most erőfeszítés mentes légy. Amikor mélyebbre mész, lehetetlen lesz, hogy bármilyen erőfeszítést tegyél.
Ha az aham-vritti forrásának kutatása révén az elme befelé fordulóvá válik, a vasanák el fognak hamvadni. Az Én fénye a vasanákra vetül, és létrehozza a visszatükröződésnek azt a jelenségét, amelyet elmének nevezünk. Ennél fogva a vasanák elhamvadásakor az elme is semmivé válik, elnyelődik az egyetlen valóság, a Szív fényében.
Ez az összegzése és lényege mindannak, amit egy törekvőnek tudnia kell. Határozottan elváratik tőle az aham-vritti komoly és egyhegyű kutatása.
K: Hogyan kezdje el a kezdő a gyakorlást?
V: Az elme csak a ’Ki vagyok én?’ kutatás révén fog lecsöndesedni. A ’Ki vagyok én?’ gondolat elpusztít minden más gondolatot, majd végül maga is elpusztul, mint a hamvasztó máglya piszkáló botja. Egyéb gondolatok keletkezése esetén azok tovább gondolása nélkül kérdezd meg, ’Kinek a gondolatai ezek?’. Mit számít, mennyi gondolat keletkezik? Ha minden egyes gondolat felmerülésének a pillanatában éberen rákérdezel ’Kinek a gondolata?’, tudni fogod, hogy az ’Enyém’. Ha ezután megkérdezed ’Ki vagyok én?’, az elme vissza fog térni saját forrásához [az Énhez], egyúttal a felmerülő gondolat is el fog csöndesedni. Ennek ismétlődő gyakorlása révén az elme ereje, hogy forrásában időzzön, megnövekszik.
Habár az érzéki objektumok felé irányuló, korszakokon átívelő ismétlődésben legyűrő hajlamok [vishaya vasanák] felbukkanása megszámlálhatatlan, mint hullámoké az óceánban, mind el fognak pusztulni, ahogy saját természeted feletti meditációd egyre intenzívebbé válik. Anélkül, hogy helyt adnál a kétség gondolatának, hogy ’Lehetséges-e mindezen hajlamokat [vasanák] elpusztítani, és az egyedüli Énként megmaradni?’, állhatatosan és szilárdan az én-figyeléshez kell ragaszkodnod.
Ameddig az elmében jelen vannak érzéki objektumokra irányuló hajlamok, addig a ’Ki vagyok én?’ kutatásra szükség van. Amint és amikor gondolatok merülnek fel, azonnal meg kell semmisítened mindegyiküket, kutatás által, akkor és ott, pontosan a keletkezésük helyén. A más [anya] figyelemben nem részesítése nem más, mint nem ragaszkodás [vairagya] vagy vágynélküliség [nirasa]. Az Én nem elhagyása nem más, mint tudás [jnana]. Valójában e kettő [vágynélküliség és tudás], egy és ugyanaz. Mint ahogy a derekára követ kötő gyöngyhalász alámerül a tengerbe, és felszedi a fenéken fekvő gyöngyszemet, úgy találhatja meg mindenki az Én igazgyöngyét, ha nem ragaszkodással alámerül önmagába. Csupán elég lesz annyi, hogy egyfolytában emlékezetében tartsa saját valódi természetét [swarupasmarana], amíg az Ént el nem éri.
Egyedül a ’Ki ez a rabságban lévő én?’ kérdése és valódi természeted [swarupa] megismerése jelent megszabadulást. Az elme moccanatlan Énre rögzítése nevezhető csupán ’én-kutatásnak’, míg meditáció az, amikor úgy tekinted, te vagy az abszolút [Brahman], amely lét-tudat-üdv [sat-chit-ananda].
K: A jógik azt mondják, le kell mondanom erről a világról, és el kell mennem egy távoli erdőbe, ha meg akarom találni az igazságot.
V: Nem kell lemondani a tevékeny életről. Ha minden nap egy-két órát meditálsz, teljesíteni tudod kötelességeidet. Ha a megfelelő módon meditálsz, akkor az elme indukálódott árama még munkád közepette is tovább folyik. Olyan, mintha kétféle módon fejeznéd ki ugyanazt az ideát; amit meditáció során felveszel, ugyanaz az irányvonal fog kifejeződni tevékenységeidben is.
K: Milyen eredménnyel jár az ilyen a cselekvés?
V: Ahogy haladsz, úgy fogod találni, hogy az emberekhez, eseményekhez és objektumokhoz való hozzáállásod fokozatosan megváltozik. Tetteid olyan irányt fognak venni, hogy a meditációddal való összhangot kövessék.
K: Akkor Ön nem ért egyet a jógikkal?
V: Az embernek fel kell adnia a személyes egoizmust, amely ehhez a világhoz kötözi őt. Feladni a hamis ént, a valódi lemondás.
K: Hogyan lehetséges önzetlenné válni, egy világi tevékenység vezérelte élet közepette?
V: Nincs ellentmondás munkavégzés és bölcsesség között.
K: Úgy érti, hogy folytathatom minden korábbi tevékenységemet, a hivatásomat például, és ugyanakkor el tudom érni a megvilágosodást?

V: Miért ne? De ez esetben nem fogod azt gondolni, hogy a régi személyiség végzi a munkát, mert tudatosságod fokozatosan áthelyeződik, amíg abba nem összpontosul, ami túl van a kis énen.
K: Ha valakit nagyon lefoglal a munkája, kevés ideje marad, hogy meditáljon.
V: Időt elkülönítenie a meditációra csak annak kell, aki spirituálisan a legteljesebb értelemben kezdő. A haladottabb ember el fogja kezdeni élvezni a mélyebb üdvösséget, akár dolgozik, akár nem. Amíg kezei társaságban vannak, addig feje a magány nyugalmában.
K: Akkor Ön nem tanítja a jóga útját?
V: A jógi a bikát bottal terelő marhapásztorként próbálja elméjét a cél felé terelni, de ezen az úton a kereső egy marék fűvel csalogatja a bikát.
K: Hogyan kell ezt csinálni?
V: Fel kell tenned önmagadnak a kérdést, ’Ki vagyok én?’. E vizsgálódás végül el fog vezetni valami olyan dolognak a felfedezéséhez, amely elméd mögött van. Oldd meg a nagy problémát, és megoldottál minden más problémát.
K: Az ’én’ keresése során semmi nem látható.
V: Mert megszoktad, hogy önmagadat a testtel azonosítsd, és hogy a szemeddel láss, ezért mondod azt, hogy nem látsz semmit. Mit kell látni? Kinek kell látni? Hogyan kell látni? Csak egyetlen tudatosság van, amely testet ölt, mint ’én’-gondolat, azonosítja önmagát a testtel, kivetíti önmagát a szemeken keresztül, és látja az objektumokat körös-körül. Az individuum az ébrenléti állapotra korlátozódik, és azt gondolja, valami különbözőt lát. Érzékeinek a nyilvánvaló volta az autoritást fogja megerősíteni. De nem fogja elfogadni, hogy a látó, a látott és a látás ugyanannak a tudatosságnak – nevezetesen az ’én, én’-nek – a megnyilvánulásai. Kontempláció segít felülkerekedni az illúzión, hogy az Énnek vizuálisnak kell lennie. Valójában semmi nem vizuális. Hogyan érzékeled az „én”-t most? Tükröt tartasz magad elé, hogy megismerd saját lényedet? A tudat az ’én’. Ismerd fel ezt, és ez az igazság.
K: A gondolkodás eredetének kutatása során jelen van az ’én’ észlelése. De ez nem elégít ki engem.

V: Nagyon helyes. Az ’én’ észlelése formához kötődik, talán a testhez. Semmit nem kell a tiszta Énhez társítani. Az Én a nem társult, tiszta valóság, amelynek a fényében a test és az ego ragyog. Ha minden gondolat elcsendesül, a tiszta tudatosság marad.
Csak álomból való ébredéskor, mielőtt a világ tudatára ébrednél, található meg ez a tiszta ’én, én’. Tartsd azt fenn, anélkül, hogy elaludnál, vagy a gondolatok a hatalmukba kerítenének. Ha szilárdan fenntartod, nem számít, ha látod a világot. A látó érintetlen marad a jelenség által.
Mi az ego? Vizsgáljuk meg. A test érzéketlen, és nem tudja azt mondani, hogy ’én’. Az Én tiszta tudatosság, és kettősség nélküli. Nem tudja azt mondani, hogy ’én’. Alvás közben sem mondja senki, hogy ’én’. Mi hát az ego? Valamilyen, a tehetetlen test és az Én közötti közbülső dolog. Nincs tartózkodási helye [locus standi]. Ha keresik, kísértetként szertefoszlik. Éjjel az ember az árnyak játéka miatt azt képzelheti, hogy kísértetet lát maga mellett. Ha közelről megnézi, felfedezi, hogy a kísértet valójában nincs ott, és amit kísértetnek vélt, az csupán egy fa, vagy egy pózna. Ha nem nézi meg közelről, a kísértet lehet, hogy megrémíti őt. Mindössze arra van szükség, hogy közelről megnézze, és a kísértet eltűnik. A kísértet soha nem is volt ott. Így van ez az egóval is. Egy megfoghatatlan kapcsoló elem a test és a tiszta tudatosság között. Nem valóságos. Amíg az ember nem nézi meg közelről, továbbra is gondot okoz. De ha keresi, úgy találja, hogy nem létezik.
Ez egy másik történettel illusztrálható. A hindu házasságkötési ceremóniák szerint az ünnepi lakomák gyakran öt vagy hat napig is eltartanak. Az egyik ilyen alkalommal a menyasszony társasága azt hitte egy idegenről, hogy a vőlegény tanúja, és ezért őt megkülönböztetett tisztelettel kezelték. Látván, hogy a menyasszony társasága megkülönböztetett tisztelettel kezeli őt, a vőlegény társasága úgy vélte, hogy valamilyen tekintélyes rokonról van szó, a menyasszony társaságából, és ezért ők is megkülönböztetett tiszteletet mutattak iránta. Az idegen mindent egybevetve jól érezte magát ez idő alatt. Ő azonban tudatában volt a valódi szituációnak is. Egyszer aztán a vőlegény társasága hozzá akart fordulni valamilyen kérdésben, ezért a menyasszony társaságától érdeklődtek felőle. Az idegen azonnal megszimatolta a bajt, és elhordta magát. Így van ez az egóval is. Ha nyomoznak utána, eltűnik. Ha nem, továbbra is gondot okoz.
K: Ha megpróbálkozom a ’Ki vagyok én?’ kutatás végzésével, álomba esem. Mit tegyek?
V: Tartsd fenn a kutatást végig az ébrenléti óráid alatt. Ez bőven elég. Ha a kutatást egészen elalvásodig fenntartod, az folytatódni fog az alvás során is. Kezdd el újra a kutatás, amint felébredsz.
K: Hogyan nyerhetem el a békét? Nem tűnik vichara útján megszerezhetőnek.
V: A béke a természetes állapotod. Az elme az, amely akadályozza a természetes állapotot. Ha nem tapasztalsz békét, azt jelenti, hogy vicharádat csupán elmével végezted. Vizsgáld meg, hogy mi az elme, és az el fog tűnni. Nincs olyan, hogy gondolkodástól független elme. Azonban, mivel gondolatok keletkeznek, feltételezed, hogy van valami, ahonnan azok elindulnak, és elnevezed elmének. Amikor vizsgálat alá veszed, hogy lásd, mi az, úgy találod, hogy valójában nincs olyan dolog, hogy elme. Amikor az elme ennek következtében eltűnt, ráébredsz az örök békére.
K: Amikor elmerülök a forrás kutatásába, amelyből az ’én’ ered, elérkezem elmémnek egy olyan nyugalmi állapotába, amelyből úgy érzem, képtelen vagyok önmagam továbblépni. Nincs semmiféle gondolatom, csak semmiség, üresség. Egy szelíd fény jár át, és úgy érzem, ez az én testetlen önmagam. A testet és a formát se nem észlelem, se nem látom. Ez a kellemes tapasztalat közel fél órán keresztül tart. Helyes lenne a következtetésem, hogy mindössze arra van szükség, hogy megerősítsem az örök boldogságot, azaz szabadságot, vagy üdvözítést, vagy bárhogy is nevezzük azt, és folytassam a gyakorlást, amíg ezt a tapasztalatot órákig, napokig és hónapokig fenn nem tudom tartani?
V: Ez nem jelent üdvösséget. Az ilyen állapotot a manolaya elnevezéssel illetik, vagyis ez a gondolat átmeneti nyugalma. Manolaya koncentrációt jelent, a gondolatok mozgásának átmeneti megállítását. Amint ez a koncentráció abbamarad, a gondolatok, régiek és újak, a megszokott módon özönlenek; és ha az elmének ez az átmeneti nyugalma akár ezer évig tartana is, soha nem vezetne a gondolatok teljes megsemmisüléséhez, amelyet a születéstől és haláltól való megszabadulásnak neveznek. A gyakorlónak ezért örökké ébernek kell lennie, és belső kutatás kell végeznie, hogy ez kinek a tapasztalata, ki ismeri fel annak kellemes voltát. E kutatás nélkül hosszú transzba vagy mély álomba [yoga nidra] merül. Megfelelő vezetés hiánya esetén a spirituális gyakorlásnak ezen a pontján sokan becsapódnak, és áldozatául esnek egy hamis megszabadulás tudatnak, és csak néhányuknak sikerül biztonságban célba érni.
A következő történet igen jól illusztrálja a lényeget. Egy jógi éveken át végezte aszketikus gyakorlatait [tapas] a Gangesz partján. Amikor a koncentráció eljutott magas fokára, azt hitte, hogy az ezen állapotban való hosszú időn keresztüli tartózkodás, és ennek gyakorlása jelenti a megszabadulást. Egyik nap, mielőtt mély koncentrációba merült volna, szomjúságot érezvén odakiáltott tanítványának, hogy hozzon egy kis vizet a Gangeszből. De mielőtt a tanítvány megérkezett volna a vízzel, yoga nidrába merült, és számtalan évig ebben az állapotban maradt, mely idő alatt sok víz átfolyt a híd alatt. Amikor felébredt e tapasztalásból, azonnal azt kiáltotta, ’Vizet! Vizet!’; de már sem a tanítványt, sem a Gangeszt nem látta.
Az első dolog, amit kért a víz volt, mivel mély koncentrációba merülését megelőzően elméjében a víz volt a gondolatok legfelső rétegében, és koncentráció révén, lett légyen az akármennyire mély és hosszú, csak átmenetileg volt képes lecsendesíteni a gondolatait. Amikor visszanyerte öntudatát, ez a legfelsőbb gondolat a gátakat átszakító áradat teljes sebességével és erejével tört fel. Ha ez a helyzet a meditációba merülés előtt alakot öltött gondolatokkal, akkor kétségtelen, hogy azok a gondolatok, amelyek korábban eresztettek gyökeret, szintén megsemmisítetlenek maradtak. Ha a gondolatok megsemmisítése jelenti a megszabadulást, mondhatja-e, hogy elérte az üdvösséget?
A sadhakák [keresők] ritkán értik meg az elmének ezen átmeneti elcsendesedése [manolaya], és a gondolatok végleges megsemmisítése [manonasa] közötti különbséget. Manolayában a gondolathullámok ideiglenesen lecsillapodnak, és jóllehet, ez az átmeneti időszak akár ezer évig is tarthat, a gondolatok, amelyek ily módon kerültek lecsendesítésre, feltámadnak, amint a manolaya abbamarad. Ezért az ember körültekintően kell, hogy figyelemmel kísérje spirituális fejlődését. Nem szabad megengednie, hogy legyőzze őt a gondolatok nyugalmának ilyetén varázslata. Amint ezt az ember tapasztalja, vissza kell nyernie tudatosságát, és belső kutatást kell végeznie, hogy ki az, aki ezt a nyugalmat tapasztalja. Miközben nem engedi, hogy bármilyen gondolat betolakodjon, ugyanakkor nem szabad hagynia magát legyőzetni a mély álom [yoga nidra], vagy az önhipnózis által. Jóllehet ez a cél felé való haladás jele, ugyanakkor ezen a ponton történik meg a megszabadulás és a yoga nidra felé vezető utak szétválása is. A kutatás módszere a könnyű út, a közvetlen út, az üdvösséghez vezető legrövidebb út. Ezen kutatás révén a gondolkodás erejét mélyebbre fogod tudni vezetni, mígnem a forrást eléri, és összeolvad vele. Ekkor fogod a választ megkapni belülről, és fogod úgy találni, hogy ott megnyugszol, megsemmisítve minden gondolatot egyszer s mindenkorra.
K: Ez az ’én’-gondolat tőlem származik. De nem ismerem az Ént.
V: Mindezek mentális koncepciók csupán. Te most egy rossz ’én’-nel, az ’én’-gondolattal azonosítod önmagad. Ez az ’én’-gondolat felemelkedik, és alámerül, míg az ’én’ valódi jelentősége mindegyik felett áll. Léted nem tartalmazhat szakadást. Alvás közben ugyanaz voltál, mint most ébren. Mély álmod során nem létezik boldogtalanság, most ellenben igen. Mi történt, hogy ezt a különbséget tapasztalod? Álom közben nem volt ’én’-gondolat, míg most jelen van. A valódi ’én’ szemmel nem látható, a hamis ’én’ pedig magamutogató. Ez a hamis ’én’ az akadálya helyes megismerésednek. Fedezd fel, honnan ered ez a hamis ’én’. Akkor el fog tűnni. Akkor csupán az leszel, ami vagy, vagyis abszolút lét.
K: Hogyan csináljam? Mostanáig nem jártam sikerrel.
V: Keresd az ’én’-gondolat forrását. Mindössze ennyit kell tenned. Az univerzum az ’én’-gondolat következtében létezik. Ha annak vége, vége a szenvedésnek is. A hamis ’én’ csak akkor fog megszűnni, ha forrását megtaláltad.
Az emberek ellenben azt kérdik gyakran tőlem, hogy az elme hogyan uralható. Én azt mondom nekik, ’mutasd meg nekem az elmét, és akkor tudni fogod, hogy mit kell tenned’. Az a helyzet, hogy az elme egy halom gondolat csupán. Hogy tudnád azt kioltani az arra gondolás, vagy annak vágya révén? Gondolataid és vágyaid lényeges alkotórészei elmédnek. Az elmét egyszerűen hizlalja, ha új gondolatok merülnek fel. Ez az, amiért ostobaság, ha az elmét az elme eszközeivel próbálod elpusztítani. Egyetlen esélyed, hogy ezt véghezvidd, ha felfedezed a forrását, és nem tágítasz tőle. Az elme ekkor saját összhangjától fog elfonnyadni. A jóga a chitta vritti nirodhát [az elme tevékenységeinek uralását] tanítja. De én az atma vicharáról [én-kutatásról] beszélek. Ez a praktikus út. A chitta vritti nirodhát álom, ájulás, vagy éhezés is előidézi. Amint az ok megszűnik, felélednek a gondolatok. Mi haszna akkor ennek? A kábultság állapota békés, és fájdalommentes. De a szenvedés a kábulat elmúltával újra jelentkezik. Vagyis a nirodha [uralom] haszontalan, és nem járhat maradandó előnyökkel.
Akkor hogyan tehető az előny maradandóvá? A szenvedés okának a felfedezésével. A szenvedés az objektumok észlelésének a következménye. Ha ezek hiányoznak, nem lesznek feltételes gondolatok sem, és így a szenvedés is eltűnik. ’Hogyan szűnnek meg az objektumok létezni?’ a következő kérdés. A strutik [szent könyvek] és a bölcsek azt mondják, hogy az objektumok elme teremtmények csupán. Nem rendelkeznek független léttel. Vizsgáld meg a problémát, és derítsd ki a kijelentés igazságát. Az eredmény az a következtetés lesz, hogy az objektív világ a szubjektív tudatosságban van. Ily módon az Én az egyetlen valóság, amely áthatja, és be is burkolja a világot. Mivel nincs kettősség, semmilyen gondolat nem fog felmerülni, hogy békédet háborgassa. Ez az Én megvalósulása. Az Én örök, és így a megvalósulás is az.
Az abhyasa [spirituális gyakorlat] az Énbe való visszavonulásból áll, valahányszor gondolatok zavarnak meg. Nem koncentráció, vagy az elme megsemmisítése, hanem visszavonulás az Énbe.
K: A koncentráció miért alkalmatlan?
V: Megkérni az elmét, hogy ölje meg az elmét olyan, mint megtenni a tolvajt rendőrnek. Veled fog menni, és színlelni fogja a tolvaj elfogását, de semmit nem fog elérni. Így hát befelé kell fordulnod, és szemügyre kell venned, honnan ered az elme, és akkor az meg fog szűnni létezni.
K: Az elme befelé fordítására nem éppen, hogy az elmét alkalmazzuk?
V: Természetesen az elmét alkalmazzuk. Köztudomású és általánosan elfogadott igazság, hogy az elme csak elme az segítségével pusztítható el. De ahelyett, hogy megtámadnád, azt mondva, ott egy elme és meg akarom ölni, kezdd el keresni az elme forrását, és fel fogod fedezni, hogy az elme egyáltalán nem létezik. Az elme kifelé fordulva gondolatokat és objektumokat eredményez. Befelé fordulva magává az Énné válik.
K: Még most sem értem. Az ’én’-ről Ön azt mondja, hogy rossz ’én’. Hogyan kell kiküszöbölni a rossz ént?
V: Nem kell kiküszöbölnöd a rossz ’én’-t. Hogyan tudná az ’én’ kiküszöbölni önmagát? Mindössze annyit kell tenned, hogy fedezd fel a forrását, és időzz ott. Erőfeszítéseid csak idáig terjedhetnek. Azután a túlnani fog gondot viselni önmagára. Te ott tehetetlen vagy. Semmilyen erőfeszítéssel az nem elérhető.
K: Ha ’én’ mindig vagyok, itt és most, miért nem érzem így?
V: Ez az. Ki mondja azt, hogy nem érződik? A valódi ’én’ mondja, vagy a hamis ’én’? Vizsgáld meg. Fel fogod fedezni, hogy a rossz ’én’. A rossz ’én’ az akadály. El kell távolítani avégből, hogy a valódi ’én’ ne rejtőzhessen. A nem vagyok ráébredett érzés az akadálya a ráébredésnek. Valójában már ráébredett vagy, és semmi nincs, amire még rá kellene ébredni. Máskülönben a ráébredés valami újat jelentene. Akkor kellene ezután létrejönnie, ha eddig nem létezett volna. Ami született, meg is kell halnia. Ha a ráébredés nem örökérvényű, akkor nincs értéke a birtoklásának. Következésképpen, amit keresünk, annak nem kell újból megtörténnie. Az kizárólag az, ami örökkévaló, de most az akadályok következtében nem ismerjük. Ez az, amit keresünk. Mindössze annyit kell tennünk, hogy eltávolítjuk az akadályt. Az, ami örökkévaló, nem ekként ismert a tudatlanság miatt. A tudatlanság az akadály. Vess véget a tudatlanságnak, és minden rendben lesz.
A tudatlanság azonos az ’én’-gondolattal. Keresd meg a forrását, és az el fog enyészni.
Az ’én’-gondolat a lélekhez hasonló, amely bár nem érzékelhető, a testtel egy időben keletkezik, vele együtt virágzik, és válik semmivé. A test-tudatosság a rossz ’én’. Add fel ezt a test-tudatosságot. Ezt az ’én’ forrásának a keresésével lehet megtenni. A test nem mondja, hogy ’én vagyok’. Te vagy az, aki azt mondja, ’én vagyok a test’. Fedezd fel, ki ez az ’én’. A forrását keresve el fog tűnni.
K: Meddig tud az elme a Szívben időzni, vagy ott megmaradni?
V: Az időtartam gyakorlás révén növelhető.
K: Mi történik az időtartam végén?
V: Az elme visszakerül a mostani szokásos állapotba. A Szív egységét az érzékelt jelenségek sokfélesége váltja fel. Ezt nevezik kifelé irányuló elmének. A Szív felé irányuló elmét nyugvó elmének nevezik.
Ha mindennap egyre többet és többet gyakorolsz ezen a módon, az elme rendkívül módon megtisztul, annak köszönhetően, hogy hibái eltávolításra kerülnek, és a gyakorlat annyira könnyűvé válik, hogy a megtisztult elme rögtön alá fog merülni a Szívbe, amint a gyakorlást elkezded.
K: Lehetséges, hogy aki egyszer meditáció során megtapasztalta a sat-chit-anandát, az a meditáció végeztével a testtel azonosítsa magát?
V: Igen, lehetséges, de gyakorlása közben fokozatosan megszabadul identifikációjától. Az Én reflektorfényében a káprázat sötétsége örökre szertefoszlik.
A vasanák gyökerestül való megsemmisítése nélkül elért tapasztalat nem tud megszilárdulni. Törekedni kell a vasanák megsemmisítésére; a tudás csak azután maradhat rendületlen, hogy minden vasanát gyökerestül kiirtottunk.
Harcolnunk kell a hosszú ideje tartó mentális hajlamok ellen. Mindnek el kell távoznia. Csak azok esetében távoznak viszonylag hamar, akik végeztek már sadhanát a múltban, a többiek esetében pedig később.
K: Ezek a hajlamok fokozatosan távoznak, vagy hirtelen mindegyik eltűnik egy napon? Azért kérdem, mert bár hosszú ideje itt vagyok, nem észlelek semmilyen fokozatos változást magamban.
V: Amikor a nap felkel, a sötétség fokozatosan távozik, vagy egyszerre?
K: Honnan tudhatom, hogy elértem-e haladást a kutatásom révén?
V: A gondolatok hiányának a mértéke az Énre való ráébredés felé való haladásod mércéje. De maga az Énre-ébredés nem ismeri a haladást, az örökké ugyanaz. Az Én mindig megvalósulásban marad. Az akadályt a gondolatok jelentik. A haladás az Én mindig megvalósultsága megértési akadályai eltávolításának a fokával mérhető. A gondolatokat tehát annak keresésével kell ellenőrizni, akinek a számára azok fölmerülnek. Menjél el tehát a forrásukhoz, ahol azok nem merülnek fel.
K: Kétségek merülnek fel minduntalan. Ebből ered a kérdésem.
V: Felmerül egy kétség, majd eloszlik. Másik merül fel, és az is eloszlik, utat engedve egy következőnek, és így tovább. Nincs tehát lehetőség minden kétség eltüntetésére. Vedd szemügyre azt, akinek a számára a kétségek felmerülnek. Menj le a forrásukhoz, és időzz abban. Akkor nem merülnek fel többé. Így kell a kétségeket eloszlatni.
K: A ’Ki vagyok én?’ kérdezősködést akkor is folytatnom kell, ha nem kapok választ? Ki kérdez kicsodát? Milyen bhavanát [hozzáállást] kell felvennie az elmének a kutatás ideje alatt? Mi az ’én’, az Én, vagy az ego?
V: A ’Ki vagyok én?’ kutatásban szereplő ’én’ az ego. A kérdés valójában azt jelenti, hogy mi a forrása vagy eredete ennek az egónak? Nem kell felvennie semmilyen bhavanát [hozzáállást] az elmének. Mindössze az szükséges, hogy add fel azt a bhavanát, hogy te a test vagy, ilyen és ilyen személyleírással, ilyen és ilyen névvel, stb. Nincs szükség bhavanára valódi természeteddel kapcsolatosan. Létezik, mint ahogy örökké teszi. Valódi, és nem bhavana.
K: De nem különös, hogy az ’én’-nek kell az ’én’-t keresnie? A ’Ki vagyok én?’ kutatás nem válik a végén üres formulává? Vagy végtelenszer fel kell tennem önmagamnak a kérdést, mint valami mantrát ismételgetve?
V: Az én-kutatás semmi esetre sem üres formula, és több, mint bármilyen mantrának az ismételgetése. Ha a ’Ki vagyok én?’ kutatás merőben mentális kérdezősködés lenne, a legkevésbé sem lenne értéke. Az én-kutatás valódi célja, hogy a teljes elme saját forrására összpontosítson. Következésképpen ez nem az egyik ’én’ keres egy másik ’én’-t esete. Az én-kutatás a legkevésbé egy üres formula, mert egy intenzív tevékenységet foglal magában, az elme tiszta Ön-tudomásban való szünet nélküli nyugalmi állapotának a megtartását.
K: Elegendő, ha reggelente és esténként egy rövid időt erre az atma-vicharára fordítok? Vagy pedig állandóan csinálnom kell, még amikor írok, vagy sétálok is?
V: Mi a te valódi természeted? Írás, sétálás, vagy pedig létezés? Az egyetlen megváltozhatatlan valóság a létezés. Amíg a tiszta létezés állapotára rá nem ébredsz, folytatnod kell a kutatást. Amint megállapodtál benne, minden aggodalmaskodás megszűnik.
Senki nem fogja kutatni a gondolatok forrását, csak, ha a gondolatok felmerülnek. Ameddig azt gondolod, hogy ’én sétálok’, vagy ’én írok’, kutasd, hogy ki teszi azt.
K: Ha a gondolatok elutasítását folytatom, azt nevezhetem vicharának?
V: Ez egy lehetséges lépcsőfok. De valójában a vichara akkor kezdődik, amikor hozzátapadsz az Énedhez, és már leálltak a mentális mozgások, a gondolat hullámok.
K: Akkor a vichara nem intellektuális?
V: Nem, hanem antara vichara, belső keresés.
Az elme megfékezése és vizsgálata kezdőknek ajánlott. De mi az elme, végső soron? Az Én kivetülése. Vedd szemügyre, hogy kinek a számára és honnan jelenik meg. Az ’én’-gondolatot fogod gyökér okként megtalálni. Menj mélyebbre. Az ’én’-gondolat eltűnik, és egy határtalanul kiszélesedő ’én’-tudatosság marad.
K: Feltettem Anyának a Sri Aurobindo Ashramban a következő kérdést: ’Elmémet tisztán tartom a felmerülő gondolatoktól, így Isten megmutathatja önmagát igaz valójában. De nem észlelek semmit.’ A válasz az értelmét tekintve ez volt: ’A hozzáállás helyes. Az erő le fog jönni fentről. Ez egy közvetlen tapasztalat.’ Kell tennem bármit a továbbiakban?
V: Legyél ami vagy. Semminek nem kell lejönnie, vagy megnyilvánulnia. Mindössze az egótól szükséges megszabadulnod. Ami van, az mindig van. Még most is az vagy. Nem vagy attól különálló. Az üresség általad látható. Te azért vagy, hogy lásd az ürességet. Mire vársz? A gondolat, hogy ’még nem láttam’, a várakozás, hogy meglásd, és a vágy, hogy kapj valamit, mindegyik ego működés. Beleestél az ego csapdájába. Az ego mondja mindezeket, nem te. Légy önmagad, és semmi több!
Mihelyt megszületsz, elérsz valamit. Ha eléred, vissza is fogod adni. Hagyj fel tehát mindezen üres fecsegéssel. Légy, amint vagy. Vedd szemügyre ki vagy, és maradj az Énként, mentesen születéstől, jövéstől, menéstől, és visszatéréstől.
K: Hogyan kell megismernem az Ént?
V: Az Én megismerése az Énként való létet jelenti. Mondhatod azt, hogy nem ismered az Ént? Noha nem láthatod a saját szemeidet, és nem szolgálhatok tükörrel sem, hogy belenézz, tagadod-e a szemeid létezését? Hasonlóképpen van tudomásod az Énről, noha az Én nem tárgyiasult. Vagy megtagadod Énedet, mert nem tárgyiasult? Amikor azt mondod, ’nem ismerem az Ént’, ez a mindennapi viszonylagos tudás hiányát jelenti, mivel annyira hozzászoktál a viszonylagos tudáshoz, hogy azzal azonosítod önmagadat. Az ilyen rossz identifikáció miatt találtad ki a nyilvánvaló Én nem ismeretének nehézségét, mivel az nem tárgyiasítható. És azután azt kérdezed ’hogyan kell megismernem az Ént?’
K: Ön létezésről beszél. Minek a létezéséről?
V: A te feladatod az, hogy legyél, és nem az, hogy ez, vagy az legyél. Az ’Én az én vagyok vagyok’ a teljes igazság summázata. A módszer a ’légy csendes’ szavakkal summázható. Mit jelent a csendesség? Azt jelenti, pusztítsd el önmagad. Mivel bármilyen forma, vagy alak szenvedést okoz. Add fel a képzetet, hogy ’én ez és ez vagyok’. Az Énre való ráeszméléshez mindössze arra van szükség, hogy csendes légy. Mi lehet könnyebb, mint ez? Ennélfogva az atmavidyát (Én-ismeretet) a legkönnyebb elérni.
Egyedül önmagad igazságát érdemes felkutatni, és megismerni. Figyelmed céljául választva, szenvedélyesen meg kell azt ismerned a Szívben. Ezt az önmagáról szóló ismeretet csak azon tudatosság fogja feltárni, amely csendes, tiszta, és a zavaros és szenvedő elme tevékenységétől mentes. Ismerd fel, hogy a tudatosság, amely mindig a Szívben ragyog, mint a forma nélküli Én, amely anélkül, hogy az ’én’, és ami az ember lényeként ismert, akármit is létezőnek vagy nemlétezőnek gondolna, egyedül a tökéletes valóság"

folyt:
"

Sri Ramana tanításának filozófiai jellege nagyon hasonlít az ezer éve virágzó indiai filozófiai iskola, az advaita vedanta követői által képviseltekhez. Sri Ramana és az advaitinok a legtöbb elméleti kérdésben egyetértenek, de a gyakorlathoz való hozzáállásuk radikálisan különbözik. Miközben Sri Ramana az én-kutatás szószólója volt, a legtöbb advaita tanító egy olyan meditációs rendszert javasolt, amely mentálisan erősítette, hogy az Én az egyetlen valóság. Az ’én vagyok Brahman’, ’én vagyok Ő’, és hasonló állításokat rendszerint mantraként alkalmazták, ritkábban jelentésük felett elmélkedtek, és az ezen állításokban foglaltakat igyekeztek megtapasztalni.

Mivel az én-kutatás gyakran indul a ’ki vagyok én?’ kérdéssel, az advaita hagyományos követői közül sokan azt feltételezték, hogy a kérdésre adandó válasz az ’én vagyok Brahman’, és elméjüket ennek a mentális válasznak az ismételgetésével foglalkoztatták. Sri Ramana kritikusan állt ehhez a megközelítéshez, mondván, ha az elme állandó elfoglaltsága a válaszok keresése, illetve ismételgetése lenne, sosem merülne bele saját forrásába, és tűnne el. Ugyanígy, ugyanilyen okból bírálta azokat is, akiknek a törekvése a ’ki vagyok én?’ kérdés mantraként való használata volt, mondván, hogy mind a két megközelítés félreérti az én-kutatás lényegét. A ’ki vagyok én?’ kérdés, mint mondta, nem az elmének szóló felhívás, hogy végezzen elemzést, és jusson következtetésre saját természetével kapcsolatban, nem is mantrikus formula, egyszerűen egy eszköz, amely elősegíti a figyelemnek a gondolt és észlelt objektumokról a gondolóra illetve észlelőre való átirányítását. Sri Ramana felfogásában a ’ki vagyok én?’ kérdés megoldása nem az elmében benne illetve általa megtalálható, mivel az egyetlen valódi válasz az elme hiányának a megtapasztalása.

A másik széles körben elterjedt, hindu meggyőződésből fakadó félreértés az, hogy az Ént fel lehet fedezni az objektumok, gondolatok és észlelések nem-Énként való elutasításával. E szemlélet neve a hagyomány alapján a neti-neti [nem ez, nem ez]. Az e rendszer szerint gyakorlók abban a reményben utasítanak el verbálisan minden objektumot, amellyel az ’én’ azonosul – ’én nem vagyok az elme’, ’én nem vagyok a test’, stb. –, hogy az ’én’ végül annak színtiszta, szennyezetlen formájában lesz megtapasztalható. A hinduizmus e gyakorlatot ’önkutatás’-nak nevezi, és mivel az elnevezések azonosak, gyakran keverik össze Sri Ramana módszerével. Sri Ramana hozzáállása ehhez a hagyományos rendszerhez teljesen negatív volt, és eltanácsolta saját követőit annak gyakorlásától, mondván, ez egy intellektuális tevékenység, amely nem vezetheti őket az elmén túlra. Iránymutatásai során a gyakorlat hatékonysága felől érdeklődő kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az ’én’-gondolatot a megkülönböztetés ilyetén cselekedetei fenntartják, és hogy a testet és az elmét kiküszöbölő ’én’ soha nem tudja ’nem-én’-ként kiküszöbölni önmagát.

Az ’én vagyok Brahman’ és a ’neti-neti’ iskolák követői osztoztak hitükben, hogy az Én felfedezhető az elmével, akár állítás, akár tagadás révén. A hiedelem, hogy az elme saját tevékenysége révén elérheti az Ént, a gyökere az önkutatás gyakorlatát övező félreértések többségének. Ennek klasszikus példája az a meggyőződés, hogy az én-kutatás velejárója a test konkrét, Szív-központnak nevezett helyére való koncentrálás. Ez a széles körben elterjedt nézet Sri Ramanának a Szívről tett egyes kijelentései félremagyarázásának az eredménye, és hogy e nézet létrejöttét megértsük elengedhetetlen, hogy közelebbről megvizsgáljunk néhány ezzel kapcsolatos ideát.
Az ’én’-gondolat eredetének a leírása során arról is beszélt olykor, hogy az agyba az egy, a mellkas közepén jobb oldalt található központból egy csatornán keresztül emelkedik fel. Ezt a központot ő Szív-központnak nevezte, és azt mondta, hogy az ’én’-gondolat, miután az Énné válik, visszatér a központba, és eltűnik. Azt is mondta, hogy az Én tudatos tapasztalata során nyilvánvaló tudomásunk van róla, hogy ez a központ a forrása mind az elmének, mind a világnak. Mindazonáltal, ezen állítások nem szigorú megfelelői a valóságnak, és Sri Ramana időnként úgy minősítette őket, hogy azok csupán sematikus reprezentációk, amelyek azoknak szólnak, akiknél továbbra is fennáll a testükkel való azonosulás. Azt mondta, a Szív valójában nem a testben lokalizálódik, és hogy magasabb nézőpontból az a kijelentés is hasonlóképpen valótlan, hogy az ’én’ ebből a mellkas jobb oldalában lévő központból emelkedik fel, és oda tér vissza.

Mivel Sri Ramana gyakran fogalmazott úgy, hogy ’keresd meg az „én” keletkezési helyét’, vagy ’keresd meg az elme forrását’, sokan e kijelentéseket úgy értelmezték, hogy az én-kutatás végzésekor nekik erre a konkrét központra kell koncentrálniuk. Sri Ramana gyakran elutasította ezt az értelmezést, mondván, hogy az elme vagy az ’én’ forrása csak az ’én’-gondolatra való figyelés révén fedezhető fel, nem pedig a test egy bizonyos pontjára való koncentrálással. Néha megjegyezte, hogy a figyelemnek erre a központra való irányítása koncentrációs gyakorlatnak jó, de soha nem hozta kapcsolatba az én-kutatással. Azt is mondta néhanapján, hogy a Szíven való meditáció hatékony útja az Én elérésének, ellenben soha nem mondta, hogy ezt a Szívközpontra való összpontosítással kellene végezni. Ehelyett aláhúzta, hogy a Szív ’ami van’ felett kell meditálni. A Szív ’ami van’ nem hely, hanem az immanens Én, és csak azt megélve lehet a természetéről tudomásod. Nem elérhető koncentrációval.

Jóllehet léteznek ilyen különféle, potenciálisan félreérthető magyarázatok a Szívről és a Szív-központról, írásainak és feljegyzett beszélgetéseinek egyetlen kijelentése sem támasztja alá azt az állítást, hogy az én-kutatást erre a központra való koncentrálással kellene gyakorolni. Tény, hogy kijelentéseit közelebbről megvizsgálva csak arra lehet következtetni, hogy míg az Én megtapasztalása magában foglalja az erről a központról való tudomást, addig a központra való koncentrálás nem fogja az Én megtapasztalását eredményezni.
K: Először felteszem önmagamnak a ’ki vagyok én?’ kérdést, kiküszöbölöm a testet, mint nem ’én’-t, a lélegzés, mint nem ’én’-t, és nem vagyok képes tovább folytatni.
V: Nos, ami az értelmet illeti, eddig tud elmenni. Eljárásod pusztán intellektuális. Valójában a szent könyvek csak azért tesznek említést az eljárásról, hogy rávezessék a keresőt az igazság megismerésére. Az igazságra nem lehet közvetlenül rámutatni. Innét ez az intellektuális eljárás.
Tessék észrevenni, hogy az, aki kiküszöböl mindent ami ’nem én’, nem képes kiküszöbölni az ’én’-t. Annak kijelentéséhez, hogy ’én nem vagyok ez’, vagy ’én az vagyok’, léteznie kell az ’én’-nek. Ez az ’én’ az ego, illetve az ’én’-gondolat csupán. Ezen ’én’-gondolat létrejötte után keletkezik minden egyéb gondolat. Az ’én’-gondolat ezért a gyökér gondolat. Ha a gyökér kihúzásra kerül, ugyanakkor minden más gyökértelenné válik. Ezért keresd az ’én’ gyökerét, megkérdezve önmagadtól ’ki vagyok én?’. Fedezd fel a forrását, és akkor minden más idea eltűnik, és a színtiszta Én fog megmaradni.
K: Hogyan csináljam?
V: Az ’én’ mindig jelen van – mély alvásban, álomban, ébrenlétkor. Az alvás közbeni ember azonos a most beszélővel. Mindig jelen van az ’én ’ érzése. Máskülönben cáfolod létezésedet? Nem teszed. Azt mondod ’én vagyok’. Fedezd fel, ki van.
K: Neti-neti [nem ez, nem ez] meditációt folytatok.
V: Nem – ez nem meditáció. Keresd a forrást. A forrást kell elérned, feltétlenül. A hamis ’én’ el fog tűnni, és a valódi ’én’ tudatosodik. Az előbbi nem létezhet az utóbbin kívül.
Ami most van, az az Én rossz azonosulása a testtel, érzékszervekkel stb. Szabadulj meg ezektől, és ettől a netitől. Ezt csak azáltal tudod megtenni, ha megragadod azt, amit nem tudsz elvetni. Ez az iti [ami van].
K: Amikor azt gondolom ’ki vagyok én?’, megérkezik a válasz, ’én nem ez a halandó test vagyok, hanem chaitanya, atma (tudatosság, az Én) vagyok. És hirtelen egy másik kérdés merül fel, ’atma miért lépett mayaba [illúzióba]?’, más szavakkal, ’Isten miért teremtett a világot?’
V: ’Ki vagyok én?’-t kutatni valójában azt jelenti, az ego, vagy az ’én’-gondolat forrásának megtalálására törekedni. Nem kell más gondolatokat gondolnod, mint például ’én nem ez a test vagyok’. Az ’én ’ forrásának keresése szolgál eszközként ahhoz, hogy az összes több gondolattól megszabadulj. Ne adjunk teret a többi gondolatnak, mint amit te is említesz, hanem figyelmünket rögzítsük az ’én’-gondolat forrásának a felfedezésére, rákérdezve minden felmerülő gondolatra, hogy ki gondolja. Ha a válasz ’én gondolom’, folytasd a kutatást a következő kérdéssel, ’ki ez az „én”, és mi a forrása?’
K: Ismételgessem a ’ki vagyok én?’-t, vagyis mantrázzak vele?
V: Ne. A ’ki vagyok én?’ nem mantra. Azt jelenti, fel kell fedezned, hol keletkezik az ’én’-gondolat, amely minden más gondolat forrása.
K: Meditáljak azon, hogy ’én vagyok Brahman’ [aham Brahmasmi]?
V: Az idézetnek nem az a célja, hogy az ’én vagyok Brahman’-on elmélkedj. Az aham [’én’] mindenki számára ismert. Brahman ahamként lakik mindenkiben. Fedezd fel az ’én’-t. Az ’Én’ eleve Brahman. Nem szükséges, hogy te úgy hidd. Egyszerűen fedezd fel az ’én’-t.
K: Nem a sastrák említik a burkoktól (neti-neti) való megszabadulást?
V: Az ’én’-gondolat keletkezése után az ’én’ helytelenül a testtel, érzékekkel, elmével stb. azonosul. Az ’én’ tévesen ezekhez kapcsolódik, a valódi ’én’-t pedig szem elől tévesztjük. A tiszta ’én’ szennyezett ’én’-ből való kirostálása érdekében említik ezt a megszabadulást. De ennek nem az a pontos jelentése, hogy a nem-Éntől való megszabadulás, hanem az, hogy a valódi Én felfedezése. A valódi Én a végtelen ’én’. Ez az ’én’ tökéletes. Örökkévaló. Nincs kezdete, és nincs vége. A másik ’én’ született, és meg is hal. Átmeneti. Vedd szemügyre, hogy a változó gondolatok kihez tartoznak. Meg fogod látni, hogy az ’én’-gondolat után keletkeznek. Ragaszkodj az én gondolathoz, és lecsöndesednek. Kövesd az ’én’-gondolat nyomát, vissza a forrásig. Az Én fog egyedül megmaradni.
K: Nehéz követni. Értem az elméletet. De mi a gyakorlat?
V: A többi módszernek azok számára van jelentősége, akik nem képesek az Én kutatására. Még az aham Brahmasmi ismételgetéséhez, vagy a rágondoláshoz is szükség van egy cselekvőre. Ki az? Ez az ’én’. Legyél ez az ’én’. Ez a közvetlen módszer. A többi módszer is végül mindenkit ehhez a módszerhez, az Én kutatásához vezet.
K: Tudatában vagyok az ’én’-nek. A gondjaim mégsem szűntek meg.
V: Ez az ’én’-gondolat nem színtiszta. A testtel és az érzékekkel való képzettársítással szennyezett. Vedd szemügyre, kinek a számára jelentkezik a gond. Az ’én’-gondolat számára. Ragadd meg. Akkor a többi gondolat elenyészik.
K: Igen. Hogyan csináljam? Ez a gond.
V: Gondold ’én, én’, és ragaszkodj ehhez az egy gondolathoz, amivel az összes többi kizáródik.
K: Isten igenlése nem hatékonyabb, mint a ’ki vagyok én?’ kérdés? Az igenlés pozitív, míg a emez tagadás. Másfelől, elkülönülésre utal.
V: Amíg te azt keresed, hogyan kell megvalósulni, addig ez a tanács Éned felfedezésére irányul. A metódus utáni kutatásod az elkülönülésedre utal.
K: Nem jobb azt mondani ’én vagyok a legfelsőbb lény’, mint azt kérdezni ’ki vagyok én?’
V: Ki állít? Kell lennie valakinek, aki ezt teszi. Azt fedezd fel.
K: Nem jobb meditálni, mint kutatni?
V: A meditáció mentális képalkotást jelent, míg a kutatás a valóságra irányul. Az előbbi objektív, míg az utóbbi szubjektív.
K: Kell, hogy legyen tudományos megközelítése ennek a témának.
V: Elkerülni a valótlanságot, és keresni a valóságot, tudományos.
K: Arra célzok, kell, hogy legyen fokozatosan haladó kiküszöbölési módszer, először az elméhez, aztán az intellektushoz, aztán az egóhoz.
V: Az Én egyedül valóságos. Minden más valótlan. Az elme és az intellektus nem fog fennmaradni nélküled.
A bibliában olvasható, ’légy csendes, és tudd, hogy az én vagyok Isten’. A csendesség az Én Istenként való felismerésének egyetlen kelléke.
K: A soham (az ’én vagyok ő’ állítása) nem ugyanaz, mint a ’ki vagyok én?’
V: Az aham [’én’] az egyetlen közös bennük. Az egyik soham. A másik koham [ki vagyok én?]. Különböznek. Miért kellene azt mondogatnunk, soham? Az embernek a valódi ’én’-t kell felfedeznie. A ’ki vagyok én?’ kérdésben az ’én’ az egóra utal. Ha nyomon követésére törekszünk, és felfedezzük a forrását, látni fogjuk, hogy nincs független léte, hanem a valódi ’én’-nel egy.
Vedd szemügyre a nehézséget. Metódusát tekintve a vichara eltér a sivoham vagy soham [’én vagyok Siva’ vagy ’én vagyok ő’] meditációtól. Én inkább az Ön-ismeretre helyezem a súlyt, mert először magaddal törődj, mielőtt a világ és annak Urának megismerésével folytatnád. A soham meditáció vagy ’én vagyok Brahman’ meditáció meglehetősen mentális gondolati alapú. De az Én kutatása, amiről én beszélek, közvetlen módszer, tényleg minden más meditációnál magasabb rendű. Amint az én felkutatására indulsz, és egyre mélyebbre és mélyebbre mész, a valódi Én ott vár rád, hogy befogadjon. Akkor akármi történik, azt valami más teszi, és neked nincs benne a kezed. E folyamatban minden kétség és vita automatikusan megoldódik, mint ahogy az alvó is elfelejti minden gondját pillanatnyilag.
K: Mennyire biztos, hogy van ott valami, ami vár engem?
V: Amikor valakinek elég érett a lelke [pakvi], akkor erről természetes módon meg fog győződni.
K: Hogyan érhető el ez a fejlődés?
V: Különböző válaszok adhatók. De akármilyen fejlett is légy előzőleg, a vichara felgyorsítja a fejlődést.
K: Ez körkörös érvelés. Fejlett vagyok, és így alkalmas a kutatásra, de a kutatás maga idézi elő a fejlődésemet.
V: Az elmének mindig ilyen nehézségei vannak valahogy. Mindig valamilyen elméletet akar, hogy megnyugtassa önmagát. Valójában semmiféle elméletre nincs szüksége annak, aki komolyan vágyakozik, hogy közeledjen Istenhez, vagy hogy saját valódi lényét megértse.
K: Kétségtelen, hogy a Bhagavan tanította módszer közvetlen. De annyira nehéz. Nem tudjuk, hogyan kell elkezdeni. Ha elkezdjük ismételgetni ’ki vagyok én?’, ’ki vagyok én?’, az olyan, mint egy japa [Isten nevének ismétlése], vagy mint egy mantra, és unalmassá válik. Más módszerek esetében van valamilyen bevezető és pozitív, amivel az ember elkezdheti, és aztán lépésről lépésre halad. De Bhagavan módszerében nincs ilyen dolog, és egyből az Ént keresni közvetlen bár, de nehéz.
V: Te magad is elfogadod, hogy ez a közvetlen módszer. Ez a közvetlen és könnyű módszer. Amikor más, számunkra idegen dolgok után futni annyira könnyű, hogy lehetne nehéz az embernek a saját Énjéhez való közeledés? Arról beszélsz, ’hol kell elkezdeni?’ Nincs kezdet és nincs vég. Te önmagad vagy a kezdetkor is és a végén is. Ha te itt vagy, és az Én valahol máshol, és el kell érned az Ént, meg tudod mondani, hol kell indulni, hogyan kell utazni, és aztán hogyan kell megérkezni. Tegyük fel, hogy te most itt a Ramanasramamban azt kérded, ’A Ramanasramamba akarok menni. Hogyan kell elindulnom, és hogyan érkezem oda?’, mit lehet erre mondani? Amikor az Énjét keresi az ember, az éppen ilyen. Ő mindig az Én, és semmi más.
Azt mondod, a ’ki vagyok én?’ japává válik. Nincs értelme folyton azt kérdezgetned magadtól, ’ki vagyok én?’ Ez esetben a gondolat nem halna meg egykönnyen. A közvetlen módszer szerint, ahogy nevezed, a ’ki vagyok én?’ kérdésben arra szólítod fel önmagad, hogy koncentrálj önmagadon belülre, ahol az ’én’-gondolat minden más gondolat gyökereként ered. Minthogy az Én nem kívül van, hanem rajtad belül, arra kéred magad, merülj befelé, ahelyett, hogy kifelé haladnál. Mi lehetne könnyebb, mint önmagadhoz fordulni? De továbbra is tény, hogy némelyeknek ez a módszer nehéznek fog tűnni, és nem lesz vonzó. Ezért tanítanak olyan sok különböző módszert. Mindegyik vonzó lesz valaki számára, mint legjobb és legkönnyebb. Ez pakvájukkal, vagy megfelelésükkel függ össze. De lesznek, akik számára, csak a vichara marga [a kutatás ösvénye] lesz vonzó, semmi más. Ők azt fogják kérdezni, ’Ön azt akarja, hogy tudjam, vagy lássam ezt, vagy azt. De ki a tudó, a látó?’ Választhatod akármelyik másik módszert, mindig lesz cselekvő. Ez elkerülhetetlen. Azt kell felfedezned, ki a cselekvő. Addig a sadhana nem érhet véget. Így végül, mindenkinek el kell jutnia a ’ki vagyok én?’ felfedezéséhez. Panaszkodsz, hogy nincs semmi előkészítő, vagy pozitív, amivel kezdeni lehetne. Rendelkezel az ’én’-nel, kezdd azzal. Tudod, hogy te mindig létezel, míg ellenben a test nem létezik mindig, például alváskor. Az alvás a tanúja, hogy még test nélkül is létezel. Azonosítjuk az ’én’-t a testtel, az Énre úgy tekintünk, mint aminek teste van, és korlátai vannak, és az összes gondunk ebből ered. Mindössze annyit kell tennünk, hogy feladjuk az Énnek a testtel, formával és korlátokkal való azonosítását, és akkor az Énként fogjuk önmagunkat ismerni, amik mindig is voltunk.
K: Arra kell gondolnom, ’ki vagyok én?’
V: Fel kell ismerned, hogy az ’én’-gondolat honnan bújik elő. Ragadd meg az ’én’-gondolatot, és fedezd fel a forrását.
K: Megtudhatnám a módját?
V: Tedd, amit most hallottál és láttál.
K: Nem értem, mit kell tennem.
V: Ha ez valami objektív lenne, akkor a módszer objektív módon megmutatható lenne. De ez szubjektív.
K: De nem értem.
V: Mifene! Nem érted, hogy vagy?
K: Mondja el, kérem, a módszert.
V: Meg kell, hogy mutassák az utat a saját otthonod belsejében? Az benned van.
K: Ön azt mondta, a Szív az Én központja.
V: Igen, ez az egyetlen legfelsőbb központja az Énnek. Efelől nem kell kételkedned. A valódi Én a Szívben a jiva, vagyis az ego-én mögött van.
K: Most legyen kedves elmondani nekem, hol van ez a testben.
V: Nem tudod megismerni az elméddel. Nem tudod felismerni képzelet útján, ha azt mondom, itt van a központ [mellkasának jobb oldalára mutat]. Felismerésének az egyetlen közvetlen módszere, hogy abbahagyod a fantáziálást, és arra törekszel, hogy önmagad légy. Amikor felismered, automatikusan érzed, hogy a központ itt van.
Ez a központ, a Szív, amelyről a szent könyvekben úgy beszélnek, hrit-guha [a szív barlangja], arul [kegyelem], ullam [a Szív].
K: Egyetlen könyvben sem találtam olyan állítást, hogy ott van.
V: Jóval azután, hogy erre a helyre érkeztem, ráakadtam az Ashtangahridayam, az ayurveda [hindu orvoslás] irányadó munkája malayalam nyelvű változatában egy versre, amelyben az ojas sthana [a test életerejének forrása, illetve a fény helye] kerül említésre, mint ami a mellkas jobb oldalán található, és a tudatosság székhelyének nevezik [samvit]. De nem ismerek egyéb munkát, amely úgy utalna rá, mint ami ott helyezkedik el.
K: Biztos lehetek-e benne, hogy a régiek ezt a központot jelölték a ’Szív’ szóval?
V: Igen, ez így van. De ahelyett, hogy helyileg be akarod határolni, a megtapasztalására kellene törekedned. Az embernek nem kell tudnia, hol helyezkednek el a szemei, ha látni akar. A Szív örökké nyitva áll számodra, feltéve, hogy hajlandó vagy belépni, örökké támogatva minden mozdulatodat, még ha tudattalan vagy is. Talán helyesebb lenne azt mondani, hogy az Én a Szív maga, mint azt, hogy a Szívben van. Valójában az Én a központ maga. Mindenhol van, önmagának úgy van tudatában, mint ’Szív’, mint az Én-tudomás.
K: Ez esetben hogyan lokalizálható a test bármely részébe? Ha a Szív számára kijelölünk egy helyet, az fiziológiai korlátozásokat jelentene annak számára, ami téren és időn túl van.
V: Így van. De aki a Szív pozíciójával kapcsolatban kérdez, önmagát a testtel, illetve a testben létezőnek gondolja. Miközben a kérdést felteszed, úgy beszélsz, hogy egyedül a tested van itt, de te valahonnan máshonnan beszélsz? Nem, elfogadod a tested létezését. Ebből a nézőpontból kell a fizikai testre történnie bármilyen hivatkozásnak.
Igazat szólva, a tiszta tudatosság oszthatatlan, részek nélküli. Nincs formája és alakja, nincs rajta ’belül’ és ’kívül’. Nincs ’jobbra’ vagy ’balra’. A tiszta tudatosság, amely a Szív, mindent magában foglal, és semmi nem külső, vagy rajta kívüli. Ez a végső igazság.
Ebből az abszolút álláspontból a Szív, Én vagy tudatosság nem rendelkezhet konkrét hozzárendelt hellyel a fizikai testben. Mi az oka? Maga a test egy projekciója csupán az elmének, az elme pedig csak egy gyenge tükörképe a tündöklő Szívnek. Az, ami mindent magában foglal, hogyan lehetne bezárva egy parányi részébe annak a fizikai testnek, amely csak egy végtelenül kicsi, fenomenális megnyilvánulása az egyetlen valóságnak?
De az emberek nem értik ezt. Ők nem tudnak a fizikai test és a világ kategóriáiban gondolkodni. Te például azt mondod, ’én ide ebbe az ashramba az én Himaláján túli országomból jöttem’. De ez nem fedi a valóságot. Hol van ’jövés’ vagy ’menés’, vagy bármiféle mozgás az egy számára, a mindet átható lélek számára, ami valójában vagy. Te ott vagy, ahol mindig is voltál. A tested az, amely mozgott, vagy helyről helyre továbbítódott, míg el nem érkezett ebbe az ashramba. Ez az egyszerű igazság, de annak számára, aki önmagát egy objektív világban élő szubjektív lénynek tekinti, ez az egész valamiféle képzelgésnek tűnik!
Az általános megértés szintjére leszállva a Szívhez hozzárendelt hely a fizikai testben van.
K: Hogyan kell akkor értenem Sri Bhagavan kijelentését, hogy a Szív-központ tapasztalata a mellkas konkrét helyéhez köthető?
V: Mihelyt az igaz és abszolút nézőpontból elfogadod, hogy a Szív mint tiszta tudatosság túl van téren és időn, könnyű lesz megértened a többit, a saját korrekt perspektívájában.
K: A Szívről mondják, hogy jobb oldalon, hogy bal oldalon,hogy középen van. Ilyen eltérő vélemények mellett hogyan meditáljunk rajta?
V: Te vagy, és ez tény. A dhyana [meditáció] veled, általad, és benned van. Annak ott kell folynia, ahol te vagy. Nem folyhat rajtad kívül. Tehát te vagy a dhyana központja, vagyis a Szív.
Kétségek csak akkor merülnek fel, amikor valamilyen tapinthatóval és fizikaival azonosítod magad. A Szív nem koncepció, nem objektum, amin meditálni lehet. Azonban a meditáció székhelye. Egyes-egyedül az Én marad. A testet a Szívben látod, a világ is abban van. Semmi nem különül el tőle. Így mindenféle erőfeszítést is csak ott található.
K: Ön azt mondja, az ’én’-gondolat a Szív-központból száll fel. Ott kell keresnünk annak forrását?
V: Amikor arra kérlek, vizsgáld meg, hogy az ’én’ hol keletkezik a testedben, valójában nem teljesen korrekt úgy fogalmazni, hogy az ’én’ a mellkas jobb oldalán elhelyezkedő Szívben keletkezik, és abba merül el. A Szív a valóság másik neve, és ahogy nincs a testen belül, úgy azon kívül sincs. Számára nem létezik kinn vagy benn, mivel egyedül ő van.
K: A mellkas jobb oldalán kell meditálnom, a Szíven való előírás szerű meditációhoz?
V: A Szív nem fizikai. Nem a bal vagy a jobb oldalon kell meditálni. Az Énen kell meditálni. Mindenki ismeri az ’én vagyok’-ot. Ki az ’én’? Nincs sem belül, sem kívül, sem jobb oldalt, sem bal oldalt. ’Én vagyok’ – ez minden. Hagyd békén a jobb és a bal ideáját. Azok a test velejárói. A Szív az Én. Ezt értsd meg, és akkor saját szemeddel is meg fogsz győződni. Nem szükséges tudni hol van a Szív, és mi az. El fogja végezni a feladatát, ha az Én kutatásába bocsátkozol.
K: Mi az a Szív, amelyre az Upadesa Saram egyik verse utal, mondván, ’a Szívben való időzés a legjobb karma, jóga, bhakti és jnana’?
V: Arra a Szívre utal, amely a forrása mindennek, amelyben minden él, és amellyel a végén minden egyesül.
K: Hogyan tudunk megérteni egy ilyen Szívet?
V: Miért kellene megértened bármit? Csupán szemügyre kell venned, hogy az ’én’ honnan ered. Ahonnan minden testet öltött lény gondolata származik, azt nevezik a Szívnek. Annak minden leírása mentális koncepció csupán.
K: Azt beszélik, hogy a mellkasban hat különféle színű szerv van, amelyek közül a Szívről azt mondják, hogy két ujjnyira kell legyen a középvonal jobb oldalán. De a Szív szintén forma nélküli. Úgy kell tehát elképzelni, hogy alakja van, és így kell felette meditálni?
V: Nem. Csak a ’ki vagyok én?’ kutatásra van szükség. Ami mély alvásban és ébrenlét során s ugyanaz marad. De az ébrenléti állapotot a boldogtalanság, és az ennek eltávolítására irányuló erőfeszítés jellemzi. Ha megkérdezik ki ébred fel az alvásból, azt mondod ’én’. Most mondtam el, hogy ragaszkodj szilárdan ehhez az ’én’-hez. Ha ezt teljesíted, az örökkévaló lét fel fogja fedni önmagát. Az ’én’ kutatása a lényeg, nem a Szív-központ feletti meditáció. Semmi olyan nincs, hogy belül, vagy kívül. Ezek vagy ugyanazt a dolgot jelentik, vagy semmit.
Természetesen van olyan meditációs gyakorlat is, amelyet a Szív-központ felett folytatnak. Ez csak gyakorlat, és nem kutatás. Csak aki a Szív felett meditál maradhat tudatos, mikor az elme beszünteti a tevékenységét, és csendben marad, mivel akik más központok felett meditálnak, olybá nem képesek tudatosak maradni, hogy csak akkor következtetnek arra, hogy az elme csendes volt, miután az ismét működésbe lépett.

A test bármelyik helyére gondolja az ember az Én tartózkodását, az ezen gondolat erejének köszönhetően úgy fog megjelenni az ezt gondoló embernek, mintha az Én azon a helyen tartózkodna. Azonban, a szeretett Szív az egyedüli menedék, ahol az ’én’ felkel és lenyugszik. Ismerd fel, hogy bár a Szívet mind kívül, mind belül létezőnek mondják, az abszolút valóságban nincs sem belül, sem kívül, mivel a test, amely a ’kívül’ és a ’belül’ eltérésének az alapja, a gondolkodó elme kitalációja. A Szív, a forrása, a kezdete, a közepe, és a vége mindennek. A Szívnek, a mindenek fölött való űrnek, soha nincs formája. Az az igazság fénye."

"Nisargadatta - I Am unborn

16. Mindenki hallgat, kevesen gyakorolnak
1979. december 26.
Maharaj: Használd a gondolatokat a gondolatoktól való megszabadulásra.
Vendég: Lépjek hátra, nézzem, amint felbukkannak, és tudjam, hogy nem vagyok velük azonos?
M: Éppen úgy, ahogy hozzám is idejönnek emberek, és én azt mondom néhányuknak, hogy ’menjenek el’, ugyanezt kell tenni a gondolatokkal. Ha téves hívást kapsz, te is ilyesmit mondasz, és leteszed a telefont. Hasonlóképpen, ne foglalkozz nemkívánatos gondolatokkal, ne diskurálj velük, de szentelj figyelmet nekik. Tedd szokásoddá, hogy elutasítod a nemkívánatos gondolatokat azzal, hogy figyelmedet rájuk irányítod, azt követően ez válik természetessé. A test-elme gyermekkorodtól fogva benne foglaltatik a nem kívánt gondolatokban.
V: Alakítsak ki jó szokásokat?
M: Ez az információ nem azoktól a ’Jnaniktól’ származik, akik összezavarnak téged, azt közvetítve tanításaikkal, hogy az elme ez vagy az.
V: A negatív gondolatokat pozitívakkal kell felváltanom?
M: Igen, ha azt gondolod, hogy ’én nem személy vagyok’, akkor cseréld ki azt az ’én forma nélküli vagyok’-ra. Valahányszor egy gondolat támad, fecsegés indul az elmében.
V: Igen.
M: Úgyhogy, küldd vissza a gondolatot.
V: A gondolatok a test velejárói.
M: Ehelyett fogalmazz úgy, hogy hatással van rá a Sattva. A legjobb gondolatok nélkül lenni, ha ez nem lehetséges, kántálj egy mantrát; szét fog terjedni az egész testedben, az öt vitális lélegzet révén. A sadhunak nincsenek tendenciái vagy hajlamai, az ő individualitása szertefoszlott. A Guru szavaiba vetett hit az énbe vetett hit, amely automatikusan megváltoztatja az embert. Azonosnak tekintheted magad a Guruval, amikor a forma szertefoszlik. Az elmének nincs formája, az értelemnek nincs formája, és te vagy az ismerője ezeknek. Hogyan lehetne formád? Meggyőződéseddé kell válnia, hogy nincsen formád. Ne azonosítsd magad semmivel, bármivel azonosítod magad, az kötelék. Voltaképpen nincs különbség a tanítvány és a Guru között, ha a Guru nem lenne megszabadult, akkor tanítvány volna. Valahányszor határozottan saját önazonosságán kontemplál valaki, előre fog haladni, és odaérkezik, ahol a Guru van. Akármilyen koncepciókkal mész a Guruhoz, ha ő Jnani, akkor megszabadít minden koncepciódtól. De mi az a fő koncepció, amelytől az minden függ? Az ’én vagyok’ az, maga az ’én vagyok’ ez a koncepció. Ez a kiindulási forrás, amelyből minden más koncepció következik. Szilárd meggyőződés kialakításával te magad válsz a Sadguruvá (azzá, aki az ’én vagyok’-on túl van). Bármi legyen is, amit Parabrahmannak – az Abszolútnak – neveznek, az a te valódi Éned.
V: Amíg a Gurut formaként látom, addig a Guru koncepciókat fog adni, amibe bele fogok kapaszkodni. Ha például, a Guru azt mondja ’Parabrahman’, az egy koncepció.
M: Igen. De ennek a koncepciónak az alkalmazása segít megszabadulni a többi koncepciótól, és miután (a tanítvány) minden koncepciótól megszabadul, végül ez a koncepció is szertefoszlik. A tanítvány számára, amit a Guru mond, koncepció, de meditációt fog eredményezni. Amikor a virágra nézel és önmagadra, mi a különbség? Az Abszolút miatt jutsz el oda, hogy tudod, hogy te vagy, ez az igazság, amit tudsz, ebben a tudásban maga az univerzum van benne, ez a tudás, amely mindent áthat. Általános esetben azt gondoljuk, hogy individuumok vagyunk, ez nem változik az idővel, és a változatlan tudja ezt. Sok ember nem változik, de aki magába fogadja a tudást, abban létrejön a változás.
Az általános tendencia szerint az ember a testnek gondolja magát, ami kapcsolatokkal és képzettársításokkal jár, mivel az individuumot sikerre akarod vinni, és az ember nem készül arra, hogy változzon. Meg kell, hogy értsd, a valóság te saját magad vagy, ezt nem fogadod el puszta ’elmondás’ alapján. Én tudom, hogy én nem a test vagyok, ez az én felismerésem, ennél fogva, meg vagyok róla győződve.
V: A meggyőződés ebből származik.
M: Mindenki hallgat, kevesen gyakorolnak. Ez nagyon egyszerű, de borzasztó módon komplikált. Láttam, hogy sokak számára nagyon nehéz elvágni a koncepciókat, könnyebb számukra elvágni a semmit. Bármi, amit itt hallani fogsz, annak e változásoknak megfelelően kell zajlania.
V: Az embernek nyitottnak, koncepciómentesnek kell lennie.
M: Igen. Ha nem hiszel abban, aki a tudásban részesít, akkor nem nyersz semmit."

"
Maharaj: A ’szubjektum’ absztrakt, de ténylegessé válik a test születésével, és annak halálával. Eredetileg az élet során nincs tényleges tudatosság a testben egy ideig, végül ismét absztrakt, és az eredeti állapot absztrakt. Ha az ember beszél csupán róla, tudhat róla valamit? Csak addig merül fel gondolat, téma, vagy fogalom, amíg tudatosság van jelen. Mi volt a ’nem-szubjektum’, ami ’szubjektum’-má válik a tudatosság megérkezése után, a végén pedig ismét ’nem-szubjektum’-má? Ha kedvére akarsz tenni Istennek, ha egyáltalán, akkor tegyél kedvére az Istennek, amely a létezőség. Ez az egyetlen Isten, az ’én vagyok’ az egyetlen Isten, akinek kedvére lehet tenni. Akármit is tudsz e pillanatban Istenről, az csupán alkudozás. Valójában létezésed, vagy létezőséged a bizonyítéka Isten létezésének. Ha én nem vagyok, Isten nincs. Isten a tudatosság, az ’én vagyok’ miatt létezik, járj a kedvében, és ez el fog vezetni téged annak forrásáig.
Amikor a tudatosság cselekszik a világban, az életadó lehelet és az elme révén cselekszik. Ez teljes megnyilvánulás; az elme tevékenysége valójában a tudatosság tevékenysége.
A mozgás elválaszthatatlan a tudatosságtól, valójában ez a természete. A kő vagy drágakő értéke a belsejében van, lehet, hogy ezüst van benne.
Vendég: Hogyan keletkezett a tudatosság?
M: Amikor egy vagy a tudatossággal, akkor tudni fogod, és nem külsődlegesen. Válj eggyé vele hosszú időre, és meg fogja mutatni számodra önmagát.
V: Hogyan jön?
M: A válaszok sora a tudatosságon magán belül van; kívülről nem kaphatsz választ.
V: A keresztény vallásnak vannak válaszai, mi a véleményed?
M: Ha mesélsz róla, akkor elmondom, egyébként nem tudom.
V: Isten úgy döntött: ’legyen teremtés’.
M: Ez csupán egy fogalom, de arról, hogy ő tette ezt, vagy nem tette, csak lesz tudomásod, amikor Istenné váltál. A testtel való egyesülésed, az anyagi világ, és a kémiai (létezőség), de te egyik sem vagy.
V: Az ’én vagyok’-nak ez az érzése túl kell, hogy legyen a szavakon. Az érzés a testben van, vagy a szavakon túl?
M: A tudás, hogy létezel, spontán keletkezett, vagy valaki megmondta neked?
V: Spontán.
M: Erre alapozva, mi a kérdésed?
V: Ez egy érzés, vagy felette áll az érzésnek?
M: Akármilyen nevet adsz egy objektumnak, az ugyanaz a név, a tudatosság.
V: Túl van az érzékelésen? Az érzés kézzelfogható.
M: Bármilyen érzékelést megelőzően, te nem vagy ott?
V: Tehát ez érzések előtti, szavak előtti.
M: Valaki megrázott, és azt mondta, hogy létezel?
V: De ki vagyok én?
M: Erről a formáról azt hiszed, hogy az önmagad; amint megtudod, hogy te nem a test vagy, és meg is vagy erről győződve, bármi legyél, ki fog derülni számodra. Bármi is legyen, az a testen belül van, és nem kívülről jön.
V: Nehéz meghatározni, ha nincs test, akkor belül vagy kívül?
M: Bármit mondasz, a jelentés a szavakban van.
V: Igen.
M: A jelentés a szavakban van, nem azoktól elkülönülten. Így ebben a testben, amely az öt elemből jött létre, benne van az eszencia, a Sattva. A tudatosság maga a testen belül van, anélkül, hogy kérte volna azt, vagy folyamodott volna érte. Mennyi ideje tanulmányozod a spiritualitást?
V: Hat éve.
M: Hogyan viszonyulsz a megnyilvánulthoz, legyen az önmagadon kívül, vagy belül? Vagy, amikor ezekről a kérdésekről gondolkozol, mit tekintesz az identitásodnak? Ki mondja azt, hogy ez nehéz, és így tovább?
V: A szavak egészen egyszerűek, de amikor az ember róluk gondolkodik, bonyolulttá válnak.
M: Bármire gondolok, az nem én vagyok.
V: Én arról beszélek, ami túl van…
M: Túl, micsodán?
V: A fogalmakon.
M: Add fel a fogalmakat, és ott vagy.
V: Amikor belemerülök a vizsgálatba, hogy mi ez az ’én vagyok’, nem látom azt, még ha csend is van.
M: Ha valaki tudja, és csendességbe merül, ami az, miért kell nevet adnod neki? Csak add fel a szavakat.
V: Ha elhagy valakit a felesége, és máshová megy, nem rosszalja őt a férje? Az ember nem fog máshová menni, ha meg van győződve a Guru potenciáljáról, csak kétségei esetén fog elmenni.
M: Hisz abban ez az ember, hogy feltétlenül szükség van Gurura? Ha nélküle is meg tudod csinálni, csináld meg. Ha segítségre van szükséged, akkor keress valakit, és mondd, hogy ő az én Gurum.
V: Helyettesíthetik a könyvek a Gurut?
M: Igen, a könyvek képesek helyettesíteni a Gurut. Egy bizonyos stádiumban te magad válsz a Guruvá; akkor rájössz, hogy a könyvek nem használnak többé. A Guru az az ember, aki ismeri életének kezdetét, folytatását, és végét, és tisztában van az elmével, amelyre a környezet olyan nagy hatással van.
V: Ez az érzés, a mellkas jobb oldalán, amiről Ramana beszélt, milyen összefüggésben áll az ’én vagyokkal’? A spirituális szív a jobb oldalon van.
Tolmács: Maharaj a testben lévő agy középpontját tekinti a tudatosság központjának, az a ’Brahma apertura’ (Brahma Randha), ahol a yogi a létét feltételezi, és önmagát összpontosítja, és árasztja a szavakat a test egészébe, ami ha megszűnik, a doktor azt mondja rá, ’nincs tovább’
M: Mi a véleményed a spiritualitásról?
V: Aurobindo, Gurdjieff…
M: Gyűjtsd össze, és olvasd el, de azután dobjál ki mindent, és gyere ide. Az a fontos, hogy milyen identitással olvasol? Személyként olvasol?
V: Az intellektus révén.
M: Amikor sétálsz, nem rendelkezel a fogalommal, hogy, ahogy gondolom, Európai vagy?
V: Nem tudom elfelejteni.
M: Az intellektus révén olvasol, vagy az ember az, aki használja az intellektust?
V: Te használod az intellektust.
M: Az intellektus a megértés eszköze, de te nem az intellektus vagy.
V: Tudom.
M: Te nem vagy a test, az intellektus, vagy az elme, akkor hát mi vagy?
V: Azt gondolom, hogy fogalomnak kell lennie.
M: Ki van a fogalom előtt? Ki gondolkodik?
V: Ez csak egy érzés.
M: Ki az, aki érez, és megérti, hogy az egy érzés? Minek nevezed azt, ami a gondolkodási folyamatot megelőzően létezik?
V: Nem tudom megmagyarázni.
M: Az, amit nem tudsz megmagyarázni, te vagy; bármi, amit meg tudsz magyarázni, nem te vagy.
V: (nincs válasz)
M: Az embernek nem lehet válasza önmagáról. Az, ami előtte van, csak jelen van, nem tud választ adni önmagáról. Tanulsz, és felejtesz, amit elfelejtesz, nem az, amit tanulsz, te azt megelőzően vagy."

<center>12.20. „Időzz létezésedben, vagyis az Én-természetben.”
(Sri Siddharameshwar Maharaj)

</center>Kommentár: Nincs szükség semmiféle tanulásra, az Énre való ráébredést követően. A spirituális könyveket, amelyek megértésével viaskodtál, amikor kereső voltál, soha többé nem kell tanulmányozni. Felébredés előtt nem tudtad helyesen értelmezni azokat, felébredés után pedig semmi hasznukat nem veszed!

Nem kell mondogatnod önmagadnak: „én vagyok Ő, én vagyok az Én”, mert pontosan tudod. A létezésed a te tudásod. A továbbiakban nincs haszna számodra a „spiritualitásnak”. Aki az utazás végére ért, nincs szüksége többé a térképre, vagy az utasításokra, hogyan juthat el oda. De mégsem tudod egyszerűen hagyni elmédet, hogy sodródjon, és oda vándoroljon, ahová akar, mint egy rossz cseléd. Mindaddig, amíg a test fennáll, az elmének felfedett léte szilárd kontemplációjában kell maradnia.

Gangaji - The Diamond in Your Pocket

11. A TÖRTÉNETET ÖNKUTATÁS LEPLEZHETI LE

Az önkutatás nem a ki vagyok én? állandó kérdezgetése. Az önkutatás létezési mód, életmód. Az a hajlandóság, hogy bármely pillanatban megállj, és megkérdezd önmagadat: Mi folyik itt? Mit gondolunk? Mit hiszünk? Valóság ez? Igazság ez? E nyitott vizsgálódásban van lehetőség felismerni, hogy bármi is legyen a történet, az mindig gondolatokból áll. Lehetnek akármilyen erősek a gondolatok, látszódhat viszonylag akármennyire valóságosnak a történet, az csupán gondolatokból áll. Mélyebben ezeknél a gondolatoknál, azokat megelőzően, azokat követően,és még azok fennállása alatt is, jelen van a ki vagy te igazsága. Bármiféle gondolat helytállóságának tagadása nélkül ez az igazság felfedezhető.
Az önkutatás megkérdőjelezi az alapfeltevést, hogy te „valaki” vagy. E feltevés azért kerül ritkán vizsgálat alá, mert rendszerint az követi, hogy „mire van szükségem, mit akarok, mivel rendelkezem, mivel nem rendelkezem”, és így tovább. E történetek miatt azonosítod önmagad személyként, ami elválaszt valódi önazonosságod mérhetetlenségétől. Emiatt korlátozod önazonosságodat egy konkrét formára csupán, egy testre, amely születésnek és halálnak alávetett. Ez az önazonosítás tudatos. Semmi baj az individualizációval, sőt még csak nem is hiba. Az emberi lény evolúciója és fejlődése során ez természetes. Része az emberi létezőség misztériumának.
A legtöbb spirituális keresőt az a hiedelem, hogy önmegvalósítását a személyes önazonosulása akadályozza, személyes történetétől való megszabadulásra ösztönzi. De ez a történetnek csak egy újabb fejezete. Nagyon fontos ennek felismerése. A történettől való megszabadulás törekvése csak egy másik irányú történet, egy másik példa az elme hatalmának az erejére.
Gyakran megfigyeltem spirituális körökben, hogy a történetek valódi vizsgálata helyett azok elnyomása a cél. Az ilyen elfojtás során a történet látszólag eltávolításra került, de a békét mégsem érik el. Nem tudsz megpihenni a szépségben, és meghaladni önmagadat, amíg elnyomod önmagad történetét. A történet tovább folytatódik, de mivel spirituális keresőként azonosítod önmagad, a tudatos éberségen kívülre tolod azt. A világi kondicionálás helyét egyszerűen spirituális kondicionálás vette át. A történet tovább működik, de most már tudattalanul. Te pedig össze vagy zavarodva, hogy miért szenvedsz még mindig. A folytatódó szenvedés a bizonyíték rá, hogy a történet még mindig mesélés alatt áll. Ha hajlandó vagy, hogy ne címkézd rossznak a szenvedést, akkor lehetőséged lehet, hogy hajlandó legyél egyszerűen azt látni, ami a történet.

Bferi írta:

Gangaji - The Diamond in Your Pocket

11. A TÖRTÉNETET ÖNKUTATÁS LEPLEZHETI LE

Az önkutatás nem a ki vagyok én? állandó kérdezgetése. Az önkutatás létezési mód, életmód. Az a hajlandóság, hogy bármely pillanatban megállj, és megkérdezd önmagadat: Mi folyik itt? Mit gondolunk? Mit hiszünk? Valóság ez? Igazság ez? E nyitott vizsgálódásban van lehetőség felismerni, hogy bármi is legyen a történet, az mindig gondolatokból áll. Lehetnek akármilyen erősek a gondolatok, látszódhat viszonylag akármennyire valóságosnak a történet, az csupán gondolatokból áll. Mélyebben ezeknél a gondolatoknál, azokat megelőzően, azokat követően,és még azok fennállása alatt is, jelen van a ki vagy te igazsága. Bármiféle gondolat helytállóságának tagadása nélkül ez az igazság felfedezhető.
Az önkutatás megkérdőjelezi az alapfeltevést, hogy te „valaki” vagy. E feltevés azért kerül ritkán vizsgálat alá, mert rendszerint az követi, hogy „mire van szükségem, mit akarok, mivel rendelkezem, mivel nem rendelkezem”, és így tovább. E történetek miatt azonosítod önmagad személyként, ami elválaszt valódi önazonosságod mérhetetlenségétől. Emiatt korlátozod önazonosságodat egy konkrét formára csupán, egy testre, amely születésnek és halálnak alávetett. Ez az önazonosítás tudatos. Semmi baj az individualizációval, sőt még csak nem is hiba. Az emberi lény evolúciója és fejlődése során ez természetes. Része az emberi létezőség misztériumának.
A legtöbb spirituális keresőt az a hiedelem, hogy önmegvalósítását a személyes önazonosulása akadályozza, személyes történetétől való megszabadulásra ösztönzi. De ez a történetnek csak egy újabb fejezete. Nagyon fontos ennek felismerése. A történettől való megszabadulás törekvése csak egy másik irányú történet, egy másik példa az elme hatalmának az erejére.
Gyakran megfigyeltem spirituális körökben, hogy a történetek valódi vizsgálata helyett azok elnyomása a cél. Az ilyen elfojtás során a történet látszólag eltávolításra került, de a békét mégsem érik el. Nem tudsz megpihenni a szépségben, és meghaladni önmagadat, amíg elnyomod önmagad történetét. A történet tovább folytatódik, de mivel spirituális keresőként azonosítod önmagad, a tudatos éberségen kívülre tolod azt. A világi kondicionálás helyét egyszerűen spirituális kondicionálás vette át. A történet tovább működik, de most már tudattalanul. Te pedig össze vagy zavarodva, hogy miért szenvedsz még mindig. A folytatódó szenvedés a bizonyíték rá, hogy a történet még mindig mesélés alatt áll. Ha hajlandó vagy, hogy ne címkézd rossznak a szenvedést, akkor lehetőséged lehet, hogy hajlandó legyél egyszerűen azt látni, ami a történet.

Kattints a kibontásához...

kiss

A nagy spirituális "hóbelebancra" hallottam a következő mondást:
Amikor úgy hiszed nagyon megvilágosodtál, akkor költözz haza anyádhoz egy hétre....

h

kiss

talán Tolle , bár úgy emlékszem Ő a családot emlegeti

hannah22 írta:

kiss

A nagy spirituális "hóbelebancra" hallottam a következő mondást:
Amikor úgy hiszed nagyon megvilágosodtál, akkor költözz haza anyádhoz egy hétre....

h

Kattints a kibontásához...

a meditáció nem szélesség...mélység...csak is itt és most lehet belezuhanni....nincs út mely hozzá vezet....nincs technika mi létre hozza...csupán el kell engedned mindent...és belezuhanni önmagadba...a csend aztán majd teszi a dolgát... benned...

a szeretet a szív életben tartója...a szív a lényed központja...érezz hálát érte...és ha ez a kettő találkozik...a csend a a háládatos szívvel....hazaértél...

Bonaona írta:

a meditáció nem szélesség...mélység...csak is itt és most lehet belezuhanni....nincs út mely hozzá vezet....nincs technika mi létre hozza...csupán el kell engedned mindent...és belezuhanni önmagadba...a csend aztán majd teszi a dolgát... benned...

a szeretet a szív életben tartója...a szív a lényed központja...érezz hálát érte...és ha ez a kettő találkozik...a csend a a háládatos szívvel....hazaértél...

Kattints a kibontásához...

kiss
Kinek kapalács van a kezében, mindent szegnek lát....
Ki a szívét tartja a kezében, azzal mások szívét érinti meg...
h

Bferi írta:

[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]"A meditáció annak felfedezése, hogy az agy minden aktivitásával, tapasztalatával tud-e abszolút nyugalomban lenni. Nem erőltetve, mert mihelyt erőlteted, kettősség van jelen. [/FONT]
[FONT=Verdana, Arial, Helvetica, sans-serif]Aki azt mondja: "Csodálatos élményeket szeretnék átélni, ezért rá kell kényszerítenem az agyamat arra, hogy csendben legyen!" - az sohasem éri el. De ha elkezded a kutatást, a megfigyelést, az odahallgatást a gondolat működésére, minden manipuláltságára, törekvésére, félelmére, örömére, ha megfigyeled, hogyan működik az agy, akkor azt fogod látni, hogy az agy rendkívül nyugodttá válik, ez a nyugalom azonban nem alvás, hanem rendkívül aktív, és ezáltal nyugodt. Egy dinamó, ami tökéletesen működik, alig csap zajt, csak amikor súrlódás van, akkor keletkezik zaj."[/FONT]

Kattints a kibontásához...

dejó nekem, hogy nem az agyammal végzem eme feladatokat, mert minden a tudatban történik, és a lényege JÁTÉKOSAN NEVETVE

Bonaona írta:

a meditáció nem szélesség...mélység...csak is itt és most lehet belezuhanni....nincs út mely hozzá vezet....nincs technika mi létre hozza...csupán el kell engedned mindent...és belezuhanni önmagadba...a csend aztán majd teszi a dolgát... benned...

a szeretet a szív életben tartója...a szív a lényed központja...érezz hálát érte...és ha ez a kettő találkozik...a csend a a háládatos szívvel....hazaértél...

Kattints a kibontásához...

igen így van, de létezik a tiltás és ezt pont a tudat hozza létre számodra (mert gyorsan haladsz megtudod lepni a tudatosságot?) milyen csend az ahol nem tudsz haladni akkor és amikor akarsz. túl tudsz lépni a tudat határain, mert megállít, szívesenkiss

ionon írta:

igen így van, de létezik a tiltás és ezt pont a tudat hozza létre számodra (mert gyorsan haladsz megtudod lepni a tudatosságot?) milyen csend az ahol nem tudsz haladni akkor és amikor akarsz. túl tudsz lépni a tudat határain, mert megállít, szívesenkiss

Kattints a kibontásához...

létezik....tiltás...ki tilt és kit?...tudat maga az ami létezik...a tudat maga a csend amin minden gondolat áthalad...mozdulatlan mozgás....ki az aki akar haladni benne?.. túl lépni a tudat határán?....határ?...korlát?... ez mind az elméhez tartozik...rész az egészben...megállni jó....épp most ebben a pillanatban...nem sietek sehova...mert nincs hova...csak egyszerűen megérkeztem...most épp ide hozzád...kiss

Bonaona írta:

létezik....tiltás...ki tilt és kit?...tudat maga az ami létezik...a tudat maga a csend amin minden gondolat áthalad...mozdulatlan mozgás....ki az aki akar haladni benne?.. túl lépni a tudat határán?....határ?...korlát?... ez mind az elméhez tartozik...rész az egészben...megállni jó....épp most ebben a pillanatban...nem sietek sehova...mert nincs hova...csak egyszerűen megérkeztem...most épp ide hozzád...kiss

Kattints a kibontásához...

Tudod amikor elérsz a tudat határaihoz és tiltásban részesít másképpen fogsz gondolkodni a tudatról, ki is ő valójában mit is akar részedre elmondani. kezd formálodni a tudat nélküli létezés akármilye nem adok gondolatott neki ,majd kialakul mi is ez, de kezd elegem lenni ezekből az álló semmi dolgokból amit végül enged haladni de úgy ahogy Ő akarja, na akaratban nincs ilyen akkor nincs akarat, ha igaz a tudat. köszönöm hogy erre jártál kiss

ionon írta:

Tudod amikor elérsz a tudat határaihoz és tiltásban részesít másképpen fogsz gondolkodni a tudatról, ki is ő valójában mit is akar részedre elmondani. kezd formálodni a tudat nélküli létezés akármilye nem adok gondolatott neki ,majd kialakul mi is ez, de kezd elegem lenni ezekből az álló semmi dolgokból amit végül enged haladni de úgy ahogy Ő akarja, na akaratban nincs ilyen akkor nincs akarat, ha igaz a tudat. köszönöm hogy erre jártál kiss

Kattints a kibontásához...

...kedves Ionon....minden ebben a pillanatban van....minden....mindig csak most...másként nem is lehet....akárhol vagy, akár mit gondolsz...épp mos zajlik benned....ha korlátnak érzed, akkor azzá lesz....ha gondolkodsz a tudatról...és azt várod elmondja neked kivagy...formálod a valóságod...megteheted...álló semmi...olyan nem létezik...most is ebben a pillanatban is energiát mozgatunk...gondolatokat formálunk a csendben....de a csend a háttérben jelen marad...ahogy a levegő amin a frekvencia áthalad....kiss