Főzőcske magyarosan

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma "malacunk" van, mert egy igazán finom ételt készítünk

Malacsült

Hozzávalók:
1 malaccomb (kicsontozva),
2-3 gerezd fokhagyma,
1 üveg sör,
só, bors, köménymag,
1 szelet füstölt szalonna.
Elkészítése:
A malac combjának bőrét egy éles késsel szépen bevagdalom, majd
bedörzsölöm a zúzott fokhagymával, sóval, borssal és köménymaggal.
Előmelegített sütőbe teszem és 180°C -on 2 óra alatt megsütöm. Időnként
sörrel öntözgetem és kenegetem a füstölt szalonnával. Karikára szelt
krumplit süssünk hozzá a malac zsírjában köretnek.

1.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma eszünk is közben sörözünk egy kicsit

Sörös csirkeszárny

Hozzávalók:
* 1 - 1 1/2 kg csirkeszárny
* 1 üveg sör
* só, bors
Elkészítése:
A csirkeszárnyat megmossuk, és egymás mellé sorba tesszük egy tepsibe.
Sózzuk, megborsozom. A tetejére öntünk egy üveg sört. Fóliával letakarjuk
és puhára sütjük. Ha megpuhult, húzzuk le a fóliát és megpirítjuk.
Krumplipürét és ecetes uborkát adjunk mellé.

csirkeszarny.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Tészta napunk van, készítsünk valami finomat

RAKOTT METÉLT RECEPT

Hozzávalók:
40dk hosszúmetélt
fél dl olaj
1 fej vöröshagyma
50dk csirkemáj
25dk zöldborsó
6dl paradicsomlé

őrölt bors
petrezselyem
15dk sajt
olaj
zsemlemorzsa a tepsi kikenéséhez
Elkészítése:
A hosszúmetéltet sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Olajon megfuttatjuk
az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott
csirkemájat, és fehéredésig sütjük.Ezután rászórjuk a zöldborsót,
felöntjük paradicsomlével, és ha felforrt, lassú tűzön tartva, lefedve
összepároljuk. Közben sóval, borssal, aprított petrezselyemmel ízesítjük.
Egy tepsit kiolajozunk, beszórjuk zsemlemorzsával, az aljára tesszük a
tészta egyharmadát, erre jön a zöldborsós ragu fele, újból tészta
következik, majd a ragu másik fele, és tésztával zárjuk. Végül
megszórjuk reszelt sajttal, és 200 fokon pirosra sütjük. Kockákra vágva
tálaljuk, és paradicsomkockákkal. petrezselyemmel diszítjük.

Indon%C3%A9z%20h%C3%BAsos%20met%C3%A9lt.01.JPG

Jó étvágyat kívánok!
 

Ruki

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Nagyon guszták ezek a képek, imádok enni. Ha tud valaki nekem olyan recepteket írni, ami olcsó és gyorsan készen van, akkor én azt megköszönném.
Elég kevés időm van főzni, pedig nagyon szeretek, és nem nagyon tudok új recepteket,ezért kértem, hátha valaki tud.
Örülök, hogy van ez az oldal,mert ez mindennapos téma.
Köszönöm.

Családom kedvence:

Cipóban tálalt borívók kedvence


Hozzávalók: egy nagyobbacska cipó, zsiradék, szalonna,
vöröshagyma, savanyú káposzta, füstölt kolbász, füstölt csülök, gomba.




A csülköt főzzük és kockázzuk. A zsiradékon a kockázott, bőrtelenített, szalonnát kiolvasztjuk.
Ebben az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, majd hozzáadjuk a vagdalt savanyú káposztát,
a karikázott füstölt kolbászt, és félpuhára pároljuk.
Ezután beledobjuk a kockázott füstölt csülköt és az előzőleg megtisztított és szeletelt gombát.
Ízlés szerint ízesíthetjük pirospaprikával, csipetnyi őrölt köménnyel és majoránnával.
A nagyobbacska cipó tetejét levágjuk, belsejét kivájjuk, és a fenti töltelékkel megtöltjük.
Visszahelyezve a tetejét mikróban, vagy sütőben vízzel megkenve átforrósítjuk, s azonnal tálaljuk.
Salátaként vágott káposztasalátát, vagy az idénynek megfelelő vegyes salátát adunk mellé.


Megjegyzés: ha valaki nem szereti a csülköt helyettesítheti füstölt sonkával is.

Tuti tipp: Ha a cipót reszelt sajttal beszórjuk még finomabb.
Jó étvágyat!
:D
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Elkezdődött a szüret, együnk mi is egy finom szüreti ételt

Badacsonyi mustos pecsenye

Hozzávalók:
80 dkg sertéscomb,
4 dl must,
1 sárgarépa,
1 gyökér,
2 zöldpaprika,
2 paradicsom,
l kisebb hagyma,
3 szem feketebors,
8 dkg sertészsír,
3 borókabogyó,
2,5 dkg liszt,
só.
Elkészítése:
A hagymát apróra vágom, a zöldpaprikát kicsumázom és a
paradicsommal együtt nagyobb kockákra vágom, a gyökérféléket pedig
tisztítás után lereszelem. Egy lábasban a zsíron körben megpirítom a
húst, majd mellédobom a hagymát, a paprikát és a reszelt gyökérféléket
és néhány percig együtt pirítom. Most jönnek a paradicsomkockák és
újabb néhány perces pirítás. Felöntöm a musttal, sózom és fedő alatt
puhára párolom. A húst felszeletelem és egy előmelegített tálra
rendezem. A mártást leszűröm, liszttel megszórom, összeforralom és
a pecsenyére öntöm. Alufóliában, héjában süssünk krumplit mellé.

DB441287EE685A652C908C67B3E31E23.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Akinek van horgász ismerőse, hozzájuthat ehhez a hal csemegéhez

ZÖLDSÉGEN SÜLT KECSEGE

Hozzávalók:
4 kisebb, egész kecsege,
12 vékony szelet bacon szalonna,
60 dkg tisztított vegyes zöldség
(pl. sárgarépa, zöldborsó, karfiol, spárga),
só, ételízesítő,
margarin.
Elkészítése:
Az egész halakat sütésre előkészítjük (kibelezzük, a fejét kitisztítjuk és
kívül-belül alaposan megmossuk). A lecsöpögtetett halak belsejét enyhén
megsózzuk, majd 3-3 vékony szelet bacon szalonnával mindegyiket
körbetekerjük. (A szalonnaszeleteket fogvájóval rögzíthetjük.) Tepsibe
vagy nagyobb tűzálló tálba egy evőkanál margarint teszünk, és ízlésesen
feldarabolt, vegyes zöldségeket rakunk bele. Ételízesítővel megszórjuk,
egy kevés vizet öntünk alá, letakarjuk, és előmelegített sütőben
félpuhára megpároljuk. Akkor eltávolítjuk a fedőt (vagy az alufóliát),
rátesszük az előkészített halakat, és készre sütjük, hogy a szalonna egy
kis színt kapjon. A halakat a párolt zöldségekkel körítve tálaljuk.

kecsegecskesz.jpg

kecsege.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

Wulfi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szilvás süti

tt a zamatos szilva ideje. Készítsünk szilvás finomságokat

Mandulás szilvatorta

Hozzávalók 12 szelethez: 70 dkg szilva, 12,5 dkg vaj, 12,5 dkg cukor, 1 cs. vaniliás cukor, 3 db tojás, 15 dkg lisz, 1 csapott tk. sütőpor, 10 dkg őrölt mandula, 3 dkg durva szemű cukor

Elkészítés:
1. A szilvát megmossuk, lecsepegtetjük, félbevágjuk, kimagozzuk. A félbevágott szemeket még egyszer bevágjuk.
2. A sütőt 180 C fokra (légkeverésest 160 fokra) felmelegítjük.
A tésztához a vajat a cukorral, vaniliás cukorral habosra keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat.
A sütőporral és az őrölt mandulával elkevert lisztet beleforgatjuk a vajas-cukros-tojásos masszába.
3. A masszát 24 cm átmérőjű kivajazott tortafomába símítjuk. A vágott felével felfelé fordított szilvával -kívülről befelé haladva - körkörösen kirakjuk a tészta tetejét.
A sütő középső sínjére tolva kb. 55 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük a tésztát, és ha már nem ragad, befejezzük a sütést.
4. A formát vegyük ki a sütőből, helyezzük hőálló rácsra. A szilvát szórjuk meg durva szemű cukorral.
5. A süteményt a formában hagyjuk langyosra hülni. Azután levesszük a tortagyűrűt, és a süteményt rácsra téve hagyjuk teljesen kihülni.
Ízlés szerint tejszínhabbal tálaljuk.

(Szeletenként 5 g fehérjét, 15 g zsírt, 31 g szénhidrátot tartalmaz)

Forrás: Food-express
images


Rácsos szilvás

Hozzávalók 12 szelethez: 1 kg szilva, 20 dkg cukor, egy darabka fahéj, 3 ek. rum, 30 dkg liszt, késhegynyi sütőpor, 2 tojás sárgája, csipetnyi só, 18 dkg vaj, 3 ek. ételkeményítő, 5 dkg aprított mandula, 2 ek. tej

Elkészítése:
1. A szilvát megmossuk, és negyedekbe vágjuk. A gyümölcs felét 10 dkg cukorral, fahéjjal, rummal összekeverjük. kb. 60 percig érleljük.
2. A sütőporos lisztből, 10 dkg cukorból, 2 tojás sárgájából és vajból csipetnyi sóval gyorsan sima tésztát gyúrunk. A tésztát fóliába csomagolva 30 percig a hűtőszekrényben pihentetjük.
3. A szilvás keveréket 3 percig főzzük, majd hozzáadjuk a 4 ek. hideg vízzel simára kevert ételkeményítőt. a gyümölcsöt felforraljuk, majd hagyjuk kihülni. Kivesszük belőle a fahéj darabkát.
4. Kivajazunk egy 26 cm-es tortaformát. Kinyújtjuk a tészta kétharmad részét, és a szélén peremet húzva kibéleljük vele a formát. A tészta alját villával többször megszurkáljuk.
A mandula felét rászórjuk a tésztára, majd megrakjuk szilvamasszával. Rászórjuk a maradék mandulát is, majd rásimítjuk a többi (negyedelt) gyümölcsöt.
5. A sütőt 175 C fokra (légkeverésest 155 fokra) felmelegítjük A megmaradt tésztát kb. 4 mm vastag lappá gyúrjuk, nyújtjuk. Rádlival 1 cm széles csíkokra vágjuk, majd berácsozzuk a sütemény tetejét. A maradék tojássárgáját tejjel elkeverjük, és megkenjük a tésztarácsot. Kb. 70 percig sütjük.

(Szeletenként 5 g fehérjét, 16 g zsírt, 44 g szénhidrátot tartalmaz)

Forrás: Food-express

Jó sütögetést és jó étvágyat kívánok!
 

tokalso

Állandó Tag
Állandó Tag
tálán valaki még nem ismeri a következő egyszerü receptet:

készítünk 4főre 8db sós palacsintát. tej liszt tojás szódaviz v. ásványvizet csomomentesen kikeverünk. amig 15-20 percig a hűtőben állni hagyjuk addig sürübb besamelt készítünk vaj liszt tej segitségével melybe tetszés szerint tehetünk füstölt sonkát piritott gombát hagymát föttojást reszelt sajtot vagy bármit bármilyen kombinációban ki mit szeret. a besamelbe tehetünk szerecsen diót reszelve borsot sót petrezselymet majorannát vagy a beletett betéthez illő füszereket. simithatjuk a krémet tejszínnel v. tejföllel de azért ne higitsuk túl mert ha szépen megtöltöttük a palacsintáinkat a töltelékkel,akkor ügyesen feltekerjük miután az oldalát gondosan behajtottuk azután kirántjuk. liszt tojás zsemlemorzsa klasszikus verzióval de akár párizsiasan is készíthetjük. arra figyeljünk oda , hogy olyan ételeket tegyünk a töltelékbe amelyek megfönek pár perc alatt vagy elötte készítsük el majdnem készre. legyünk bátrak és engedjük el a fantáziánkat szinte korlátlan lehetőségünk van a töltelék variálására
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet hogy ilyen forró levest öntöttek az egri nők a törökök nyakába?

Egri húsgombócleves


Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál zsír
25 dkg darált hús
só, bors
1 teáskanál pirospaprika
1 mokkáskanál kakukkfű vagy majoránna
5 dkg búzadara
1 tojás
1.5 liter húsleves zöldséggel
Elkészítése:
Az apróra vágott hagymákat zsíron
megfuttatjuk,kihűtjük.A darált húshoz hozzákeverjük a hagymát,a sót,a
borsot,a pirospaprikát,a kakukkfüvet vagy a majoránnát,a búzadarát,a
tojást.10 percig hideg helyen pihentetjük.
Közben megpucolom és apróra vágom a zöldségeket,és fűszerezve
felteszem főni.A húsmasszából diónyi gömböket formálok,és kifőzöm a levesben.

H%C3%BAsgomb%C3%B3cleves.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma a pokol konyhájába látogatunk el

Ördögmáj

Hozzávalók:
ízlés szerint konyhasó
ízlés szerint bors
1 teáskanál erős paprika-krém
1 evőkanál pirospaprika
1 evőkanál mustár
1 teáskanál paradicsompüré
1 dl száraz vörösbor ?
5 dkg füstölt szalonna
50 dkg csirkemáj
Elkészítése:
A csirkemájat szeletkékre vágjuk. Az apró kockára vágott szalonnát zsírjára
sütjük és a csirkemájdarabkákat megpirítjuk rajta. Ha megpirult rádobjuk a
fűszereket és aláöntjük a bort. Nagy lángon rövid lére forraljuk.
l Tetejére tükörtojást teszünk, lángossal vagy burgonyalepénnyel tálaljuk

z%C3%B6ldbors%C3%B3s-m%C3%A1j.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma a kecskék kedvencét főzzük meg, remélem nekünk is ízleni fog

Currys-paradicsomos káposzta

Hozzávalók:
1 közepes fej új fejeskáposzta (kb. 70dkg)
1 hagyma, vékonyra szeletelve
fél csokor újhagyma, vékonyra karikázva
ujjnyi friss gyömbér, finomra aprítva
1 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
1tk őrölt római kömény*
1tk őrölt koriander
1tk őrölt pirospaprika
1kk currypor
1 doboz konzerv hámozott paradicsom
2-3 paradicsom, meghámozva, kimagozva, felkockázva
Só, bors, olívaolaj
Tetejére: újhagyma zöldje, friss koriander
Elkészítése:
A káposztát negyedekre vágjuk, torzsáját eltávolítjuk, vékonyra
szeleteljük. Egy nagy tálban besózzuk, és 15 percig állni hagyjuk.
(Ha ezt a lépét kihagyjuk, akkor főzés során rengeteg vizet eresztene,
és túlpuhulna). Közben az olívaolajon üvegesre pároljuk a felszeletelt
hagymát, újhagymát, fokhagymát és gyömbért. Hozzáadjuk a
fűszereket, kevergetve pirítjuk. Felöntjük a konzerv hámozott
paradicsommal, hozzáadjuk a friss paradicsomkockákat is. Sózzuk,
borsozzuk. Erős lángon főzzük, amíg a mártás kicsit besűrűsödik. A
káposztát alaposan kinyomkodjuk, amennyire csak lehet. A mártáshoz
adjuk, összekeverjük, néhány percig fedő alatt pároljuk, amíg
megpuhul, de még kicsit ropog. Végül fedő nélkül, erős lángon is főzzük,
hogy a paradicsommártás éppen csak bevonja a káposztát. Újhagyma
zöldjével és/vagy friss korianderrel megszórva tálaljuk.
Fasírtot adhatunk mellé feltétnek, de önállóan is laktató

110_tv12menu___kep2___paradicsomos_burgonyakremleves.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma Bácskába látogatunk el ebédelni

Bácskai rizseshús

Hozzávalók:
* 50 dkg sertéslapocka
* 1 nagy fej hagyma
* 30 dkg zöldpaprika
* 15 dkg paradicsom
* 4+2 evőkanál olaj
* 1 kávéskanál pirospaprika
* 25 dkg közepes szemű rizs
* 4-5 szál petrezselyem
Elkészítése:
A húst leöblítjük, apró kockákra vágjuk. A hagymát meghámozzuk,
finomra aprítjuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk,
felkarikázzuk. A paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, apróra vágjuk.
Felforrósítunk 4 evőkanál olajat, és megfonnyasztjuk benne a hagymát,
rádobjuk a húst, erős tűzön fehéredésig pirítjuk. Megszórjuk a
pirospaprikával, ízlés szerint sóval, és saját levében, fedő alatt 20 percig
főzzük. Hozzáadjuk a zöldpaprikát és a paradicsomot, és az egészet
további 20-25 percig pároljuk, azaz pörköltet készítünk. A sütőt
előmelegítjük 200 °C-ra (gázsütő 3. fokozat) A rizst megmossuk,
lecsepegtetjük. A maradék 2 evőkanál olajat felforrósítjuk, rádobjuk
a rizst, 2-3 percig pirítjuk. A rizst a húshoz adjuk, felöntjük 5 dl forró
vízzel, egy kevés sót adunk hozzá, összekeverjük, felforraljuk, és
áttesszük egy csinos tűzálló tálba (ebben fogjuk tálalni). Lefedjük, és a
forró sütőben az egészet puhára pároljuk (20 perc), félidőben egyszer
megkeverjük, és többet nem! Néhány paprika- és paradicsomszelettel,
vágott petrezselyemmel díszíthetjük, azonnal tálaljuk.

new_bacskai-rizseshus.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

Baniko

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Valami nagyon finom és különleges tortára lenne szükségem tudnátok ebben segíteni??
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma tészta nap van, dobjunk össze valamit ebédre

Húsos tészta

Hozzávalók:
* 50 dkg darált hús
* 1 csomag bacon
* 1 hagyma
* 50 dkg nagyobb kagylótészta
* 1 nagy doboz paradicsompüré
* só
* bors
* oregánó
* majoránna
* 15 dkg sajt
Elkészítése:
A hagymát kockázd fel, a bacont vágd vékony csíkokra. Egy serpenyőbe
tedd a kettőt, és pirítsd meg a szalonnát. Tedd bele a darált húst, és
fűszerezd meg jó alaposan. Nagyjából tíz percig párold, majd öntsd
hozzá a paradicsompürét, és főzd együtt öt percig. A tésztát főzd ki,
keverd össze a raguval, majd öntsd egy kiolajozott tűzálló tálba. Szórd
meg reszelt sajttal, majd előmelegített sütőben süsd meg 20-25 perc alatt.

soskas-penne1.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

Zsazsa35

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jól hangzik, biztos kipróbálom

Sziasztok!

Vendégek jönnek hozzám vasárnapi ebédre. Van valakinek valami jó ötlete mit is kéne főzni? Összesen 7-en leszünk.
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma egy alföldi ételt készítünk, azt hiszem a dunántúliaknak is ízleni fog

Alföldi hús

Hozzávalók:
4 szelet nyitott karaj,
1 közepes hagyma,
olaj, só, bors,
10 dkg bacon,
10 dkg sonka,
liszt,
tojás,
zsemlemorzsa,
sajt,
Elkészítése:
A nyitott szelet húsokat kiveregetem és félre teszem. Kevés olajon
megpirítom a karikára vágott hagymát a bacont és a sonka darabokat.
Kihűtöm. Az előkészített húsba töltött a hagymás ragut és arra rakok
egy szelet sajtot, összetűzöm. A húsokat kívülről besózóm, majd
bepanírozom. Olajban kisütöm. Bármilyen köret illik hozzá.

1231089457.4969.jpg

Jó étvágyat kívánok!

Zsazsa Kedves!

Holnap kipróbálhatod ezt a receptet, csak akkor hét szelet karajt vegyél.
Jó főzőcskézést!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma Nejem marhasültet készít, hogy melyik módját választja
nem tudom, de én elküldök Nektek egy változatot.


Egyszerű marhasült

Hozzávalók (4 személyre):
* 6-7 szelet, ujjnyi vastag marhafelsál
* 1 nagy fej fokhagyma
* só, bors, majoranna
* olaj a sütéshez
Elkészítése:
A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk. Forró olajban hirtelen megsütjük
mindkét oldalát, csak éppen hogy megkapja, majd megszórjuk a
majorannával és felöntjük egy kis vízzel. A fokhagymát karikázzuk,
rászórjuk a húsra, majd lefedjük és mérsékelt tűzön pároljuk, míg a hús
meg nem puhul. (Időnként öntsünk alá egy kis vizet, nehogy leégjen,
de mindig csak keveset!) Elég sok idő kell neki, de finom szaftos,
könnyű sült lesz belőle.
Köretként burgonyapüré vagy petrezselymes burgonya illik hozzá.

elitkonyhaFNZKCjQvmw1188649763.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 

szanté

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma Bugacra látogatunk egy finom levesért

Bugaci leves

Hozzávalók:
* fokhagyma
* petrezselyemzöld
* sárgarépa
* tejföl
* vöröshagyma
* darált hús
* füstölt szalonna
Elkészítése:
Füstölt szalonnát felkockázzuk, majd zsírjára olvasztjuk.
Apróra vágott hagymát megpárolunk a zsiradékban, majd belerakjuk
a gyufaszál vékonyságúra vágott fehér és sárgarépát. Együtt pároljuk.
Meghintjük finomra vágott petrezselyemmel, pirospaprikával, felengedjük
vízzel, sóval, borssal fűszerezzük.
Ha a víz felforrt, beletesszük a húsgombócokat: darált húst
összegyúrunk sóval, borssal, paprikával, 1 gerezd zúzott fokhagymával.
Ha a gombócok már feljöttek a leves színére, lisztes, tejfölös habarást
teszünk hozzá. Jól összeforraljuk és tálaljuk.

erdelyi_husgombocleves.jpg

Jó étvágyat kívánok!
 
Oldal tetejére