Hatalmas hibák akadályozták meg a Vidi-bravúrt
2011.07.20 22:19
A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Videoton hazai pályán 3-2-re legyőzte a Sturm csapatát, de 4-3-as összesítéssel az osztrák gárda jutott tovább.
A Videoton kezdett lendületesen, előbb Mitrovics szabadrúgása, majd Sándor lövése után kellett védenie az osztrákok kapusának. A fehérváriak diktálták az iramot az első negyedórában, a terveknek megfelelően gyors gólra pályázott a hazai csapat. A Sturm csapatában Szabics volt aktív, a magyar támadó a bal oldalon többször is zavart okozott a Vidi védelmében. A 20. percben Nagy lövése volt veszélyes, majd öt perc múlva egy tizenhatoson belüli kezezés borzolta a kedélyeket. A bíró nem ítélt büntetőt a Vidi javára, amely azonban így is előnybe került. A 27. percben Gosztonyi remek kiugratása után Elek tört kapura, majd higgadtan ballal a bal sarokba helyezett. Azonban csak egy percig örülhetett a fehérvári publikum, ugyanis hatalmas védelmi hibát kihasználva Hölzl egalizált. A játékvezető percekig konzultált asszisztensével a gól után, a fehérváriak a partjelző intésére hivatkozva reklamáltak, de végül megadták az osztrák találatot. A 31. percben Sándor a félpályáról kapott csodálatos indítást, remekül átvette, majd a tizenhatoson belülre érve kilőtte a bal alsót. A 37. percben egy szöglet után Feldhofer fejelt, Tujvelről kipattant a labda, a védő pedig közelről a léc alá lőtt. Az első játékrész hosszabbításában újra előnybe került a Vidi: Brachi szabadrúgása gurult el a kapu előterében, a hosszú saroknál Lipták érkezett, és közelről a kapuba talált.
A második játékrész elején kiegyenlített játék alakult ki, mindkét csapat óvatosabb lett a szünet után. Hazai oldalon egy Gosztonyi-lövés volt veszélyes, míg a magyar kapu előtt Feldhofer fejese okozott zavart, Tujvel bravúrral hárított. A Videoton az osztrákok tizenhatosa előtt kissé elbizonytalanodott, míg Szabicsék nem erőltették a támadásokat. A 62. percben a jobb oldalon Nagy vett lendületet, de megkerülős csele kudarcba fulladt. A 70. percben Polonkai indult be az üres területre a bal oldalon, kapta a labdát, majd az alapvonalról visszapasszolt, középen Sándor érkezett, de mellé lőtt. A 74. percben Brachi beadása elszállt a védők között, a túloldalon egyedül hagyott Gosztonyi lábáról viszont messzire pattant a labda. A magyar bajnok egyre görcsösebben támadott, de a kapu előtt rendre rossz megoldást választottak a fehérvári játékosok. A 81. percben Nikolicsot rúgták fel a tizenhatos előtt, az ígéretes szabadrúgást Brachi lőtte jól, de a Sturm kapusa szögletre hárított. A Vidi derekasan harcolt a hajrában, de nem volt esélye ledolgozni hátrányát, a fehérváriak nyertek, de búcsúztak a sorozattól.
Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágó:
Videoton-Sturm Graz 3-2
Székesfehérvár
v.: Alekszandar Sztavrev (macedón)
Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Héctor Sánchez - Nagy D., Mitrovic, Sándor Gy. (Nikolics, 76.), Elek (Polonkai, 65.), Gosztonyi (Walter Lee, 79.) - Alves
Sturm Graz: Gratzei - Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher (Popkhadze, 46.) - Wolf (Ehrenreich, 83.), Weber, Koch, Hölzl - Szabics (Kienast, 46.), Muratovic
gól: Elek (27.), Sándor (32.), Lipták (45.), illetve Hölzl (29.), Feldhofer (39.)
sárga lap: Alves (30.), Lipták (57.), illetve Wolf (35.), Pürcher (45+1.), Gratzei (71.), Standfest (75.)
Tj.: a Sturm 4-3-as összesítéssel.
Európa Liga - Mindhárom magyar csapat idegenben a továbbjutásért
Mindhárom magyar csapat idegenbeli visszavágón próbálja kiharcolni csütörtökön a továbbjutást a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójából. Az első meccsen 2-1-re diadalmaskodott FTC a norvég Aalesund, a múlt héten egyformán 1-1-re végzett Paks és Kecskemét pedig a szintén norvég Tromsö, illetve a kazah Aktobe vendégeként lép pályára.
Prukner László, a fővárosiak vezetőedzője szerint a fegyelmezett játék lehet a siker titka:
"Nem szabad olyan helyzetet teremtenünk, hogy pontrúgásokkal veszélyeztessenek a norvégok. Az első mérkőzésen is ilyen szituációból kaptunk gólt. Fegyelmezetten kell játszanunk - fogalmazott a csapat honlapján a szakember, hozzátéve ugyanakkor, hogy a műfüves pálya gondot okozhat tanítványainak. - Erre nem lehet felkészülni. Kedd délelőtt ugyan Budaörsön speciális talajon edzettünk, de egyetlen tréning nem elég ahhoz, hogy megszokjuk ezt a felületet."
A bajnoki ezüstérmes Paksnak és a kupagyőztes Kecskemétnek (a két csapat éppen egymással csapott össze az NB I múlt hétvégi, első fordulójában, s a meccs a tolnaiak 3-2-es sikerével zárult)egyformán bravúrra lenne szüksége a továbblépéshez.
"Felkészültünk, bár a sorozatmeccsek miatt nem sok időnk volt erre. - mondta a klub honlapján Kis Károly, a paksiak mestere. - A Tromsö játékosai már az első meccsen bizonyították, hogy erősek, gyorsak, és a klasszikus skandináv stílus mellett képesek a kombinatív játékra is. Ahhoz, hogy meglegyen a bravúr, száz százalékot kell nyújtanunk, mindenkinek a tudása legjavát kell adnia. Fontos, hogy ne legyen olyan periódus a mérkőzésen, amikor ők uralják a játékot, illetve minél kevesebb ilyen szakasz legyen."
A legnehezebb helyzetben talán a Kecskemét van, amely egyrészt egy több ezer kilométeres utazás után lép pályára Kazahsztánban, másrészt várhatóan rekkenő hőség és fanatikus helyi drukkerek várnak rá, a háromórás időeltolódásról már nem is beszélve. Az együttes játékosai szerint a legfontosabb az, hogy a találkozó első húsz percét átvészeljék kapott gól nélkül, s ha ez sikerül, talán meglehet a továbbjutás.
A múlt pénteki sorsolás alapján a Ferencváros a litván Suduva és a svéd Elfsborg párharcának győztesével, a Paks a skót Heartsszal, a Kecskemét pedig az orosz Alanyija Vlagyikavkazzal mérkőzhetne a 3. selejtezőkörben. Az FTC és a Paks otthon, a Kecskemét pedig idegenben kezdené következő párharcát jövő csütörtökön.
A magyar csapatok programja:
csütörtök:
Aktobe (kazah)-Kecskemét 17 ó (az első mérkőzésen 1-1)
Aalesund (norvég)-Ferencváros 19 ó (1-2)
Tromsö (norvég)-MVM Paks 19 ó (1-1)