Foci

T

TH6777

Vendég
Vadócz Krisztián Dániába szerződött

Vad%C3%B3cz-Kriszti%C3%A1n-ob.dk_-300x198.jpg
<right>

</right>

Az Odense csapatát fogja ezentúl erősíteni Vadócz Krisztián, 40-szeres válogatott középpályás. A NEC Nijmegen csapatánál nem számítottak rá, így ő a váltás mellett döntött.

Dániában még nyitva van az átigazolási piac, így a BK Odense megszerezhette Vadócz Krisztiánt a holland Nijmegen gárdájától. Vadócz tavaly került vissza a NEC-hez, ahonnan korábban az Osasunába igazolt, de ezúttal nem számított alapembernek, most Dániában bízik benne, hogy több szerephez jut.
Vadócz 2014. június 30-ig írt alá az Odense gárdájához, mely nyolc forduló után a 4. helyen áll hazája pontvadászatában. Az előző szezonban csak a 13. pozícióban zárt a kék-fehér együttes, ezért nem is csoda, hogy a vezetők meg kívánják erősíteni a keretet. Vadócz érkezésével masszívabbá válhat a középpálya, és ha a magyar futballista jó teljesítményt nyújt, akkor ismét Egervári Sándor szövetségi kapitány látószögébe kerülhet a magyar válogatottnál.

“Vadócz jó fizikumú, okos és technikailag képzett labdarúgó. Spanyol és holland élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik, ami számunka is nagyon előnyös lehet a későbbiekben. Már hosszabb ideje figyeltük őt, de csak az elmúlt héten kerültünk közel hozzá, és azonnal le is csaptunk rá. Komoly erősítést jelent Vadócz a klubunk számára”
– mondta Poul Hansen sportigazgató az Odense hivatalos oldalának.


Vadócz Krisztián két évre a dán csapat alkalmazásába áll, reméljük, hogy beváltja a hozzáfűzött reményeket és ismét olyan teljesítménnyel rukkol elő, mint korábban az Osasunában vagy a Nijmegenben.


EL: Gulácsi is tagja a Liverpool keretének!

Gul%C3%A1csi-P%C3%A9ter-liverpoolfc.com_.jpg

<right>
</right>

Gulácsi Pétert is nevezte az angol sztárcsapat az Európa Liga keretébe, amit a hivatalos oldalukon meg is erősítenek, miszerint a magyar kapus neve is felkerült Brad Jones, illetve Pepe Reina kapusok mellett.


Nem lesz könnyű dolga Brendan Rodgers együttesének már a csoportban sem, mivel az olasz Udinese, a svájci Young Boys (a tavalyi év egyik meglepetés csapata), illetve az orosz Anzsi Mahacskala is az ellenfelek közt szerepel.
Az angol ultrák csak is a továbbjutásban gondolkodnak, de az olaszoknak, illetve az oroszoknak is csak is kizárólag a továbbjutás az elfogadható eredmény, amibe a svájci YB is beleszólhat nevető harmadikként.

A Liverpool 30 fős EL kerete a következő:


Kapusok:
1 Brad Jones, 25 Pepe Reina, 42 Gulácsi Péter


Védők:
2 Glen Johnson, 3 José Enrique, 5 Daniel Agger,16 Sebastián Coates, 22 Danny Wilson, 23 Jamie Carragher, 34 Martin Kelly, 37 Martin Škrtel, 38 Jonathon Flanagan, 43 Ryan McLaughlin, 49 Jack Robinson


Középpályások:
4 Nuri Şahin, 8 Steven Gerrard, 10 Joe Cole, 14 Jordan Henderson, 19 Stewart Downing, 21 Lucas, 24 Joe Allen, 31 Raheem Sterling, 33 Jonjo Shelvey

Támadók: 7 Luis Suárez, 11 Oussama Assaidi, 12 Daniel Pacheco, 29 Fabio Borini, 30 Suso, 36 Samed Yesil, 50 Adam Morgan



Van der Wiel szerint a PSG lesz a legnagyobb klub Európában

Gregory-van-der-Wiel-Netherlands-vs-Denmark_2779618-300x159.jpg

<right>
</right>

A párizsi együttes legújabb szerzeménye szerint jobbak lesznek, mint a Real Madrid.
A nyári átigazolási időszak utolsó pillanataiban a Paris Saint-Germainnek sikerült leigazolnia az Ajax holland válogatott jobbhátvédjét Van der Wielt, ezzel tovább erősödött az eddig is klasszisokkal teletűzdelt keret. A játékos a minap a sajtónak nyilatkozott és elmondta miért a párizsi együttes ajánlatát fogadta el.

Van der Wiel szerint a PSG-nek minden lehetősége meg van arra, hogy Európa legjobb csapatává váljon és ezzel élni is fog és hatalmasabb lesz, mint a Real Madrid, amely klub szintén le akarta igazolni a szélső védőt. Hozzátette a játékos nagy, aki nagy lelkesedéssel érkezett meg Franciaországba, hogy új kihívásra volt szüksége és szeretne trófeákat nyerni a párizsi együttessel.



Amorim: Ronaldo teljesen normális


<right>
Ronaldo-desporto.sapo_.pt_.jpg


</right>

Portugália már javában készül a VB selejtezőkre. A luzitánok játékosa, Ruben Amorim a Macra című spanyol lapnak arról beszélt, hogy Cristiano Ronaldo egyáltalán nem viselkedik furcsán.Az elmúlt napokban a Real Madrid aranylabdás klasszisa, Cristiano Ronaldo szolgáltatta a legtöbb témát. A portugál támadó egyesek szerint nem érzi jól magát a spanyol fővárosban, és ezért nem ünnepelte góljait sem a hétvégén. CR jelenleg Portugália válogatottjával készül a VB selejtezőre Luxemburg ellen, és egyik csapattársa Ruben Amorim úgy véli, nincs vele semmi probléma.

“Ronaldo teljesen normálisan viselkedik”
– jelentette ki Amorim interjújában.

“Fantasztikus a hangulat a csapaton belül. Ronaldo a világ legjobbja, és mindenki támogatja őt. Igazi vezéregyénisége a gárdának, egy követendő példa” – dicsérte Cristiano Ronaldót Ruben Amorim.


A válogatottban tehát nincsenek gondok a Real Madrid futballistájával, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne hallanánk még CR lelkiállapota felől az elkövetkezendő napokban.



Montolivo célja, hogy feledtesse Pirlót


<right>
Montolivo-150x150.jpg
</right>

Riccardo Montolivo, a Milan által nyáron a Fiorentinától szerződtetett 37-szeres válogatott középpályása nyíltan kimondta, az a legfőbb célja, hogy feledtesse a szurkolókkal Andrea Pirlót, aki egy éve szerződött a piros-feketéktől a Juventushoz.

„Pontosan azért jöttem ide, hogy pótoljam Pirlót, és ne kelljen a szurkolóknak visszasírniuk őt
– mondta a jelenleg combizomszakadásból lábadozó Montolivo.

Nem is próbálok kitérni az összehasonlítások elől, felesleges volna. Sőt bizonyítani akarok azoknak, akik szerint nem érhetek fel hozzá. Komplett középpályás vagyok, aki ugyanolyan jól védekezik, mint támad, és ami még fontos: vezér tud lenni.”




jose-mourinho_86782t-233x300.jpg


Mourinho szerint a Juventus meglepetést okozhat a BL-ben


<right>A Real Madrid vezetőedzője Contét és csapatát dicsérte.
</right>
<right>José Mourinho a minap egy sportnapilapnak beszélt Antonio Contéról valamint a Juventusról. Mint ismert a „Zebrák” mestere eltiltását tölti mivel belekeveredett az Olaszországban kirobbant bundabotrányba és a szezonban nem ülhet le csapata kispadjára és csak az edzéseket tarthatja meg.</right><right></right><right></right><right>

Mourinho szerint Conte igazi karizmatikus személyiség és több mint egy edző. A portugál tréner szerint pont ezért kicsit olyan, mint ő és érdekesség hogy Conte beceneve az hogy “Special One” ahogyan többen Mourinhót is nevezik. Majd azzal folytatta a magát „Az Egyetlennek” nevező mester hogy a Juventus egy hatalmas klub és meglepetést is okozhat a Bajnokok Ligájában, hiszen akár a negyed- vagy elődöntőig is eljuthatnak, amit el is vár tőlük.
<right>
A Juve a a Chelsea, Shakhtar Donetsk és Nordsjaelland csapataival került egy csoportba a legrangosabb európai kupában.

</right>




Vb selejtező: A magyar válogatott megkezdi szereplését Andorrában!

mlsz.jpg

<right>

</right>

</right>
<right>A csoport leggyengébb ellenfelének otthonában lép először pályára nemzeti csapatunk a VB selejtezők során.</right><right></right><right>Az az Andorra az ellenfél, amelynek nemzeti együttese még soha sem szerepelt nemzetközi tornán illetve jelenleg a FIFA ranglistáján a 199. helyet foglalják el, így nem lehet kérdés, csak a győzelem az elfogadható eredmény válogatottunktól.

Utoljára a 2006-os VB selejtezők során szerzett pontot tétmérkőzésen az andorrai válogatott. Érdekesség, hogy akkor nem is egyet, hanem mindjárt ötöt, hiszen pontot rabolt a finnektől, illetve a Macedónokkal szemben négy egységet is begyűjtött a két selejtező mérkőzés alatt.

Juhász Roland az mlsz.hu-nak azt nyilatkozta, hogy korábban voltak problémáik a kötelező győzelmek kiharcolásával, elég csak a rossz emlékű máltai vereségre gondolni, de az utóbbi időszakban azonban jól veszik ezeket az akadályokat.

Érdekesség, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint Pintér Ádám sérülés miatt nem alkalmas a játékra, ezért a helyét a Ferencváros középpályása, Gyömbér Gábor veszi át a keretben. Nem csak Pintér, a Zaragoza kiválósága sérült, hanem Szabics Imre is maródi, így ő sem játszhat pénteken illetve rajta kívül Mészáros Norbert sem bevethető, aki túlterheltség miatt fog pihenni. Bíznak benne, hogy kedden a Hollandok ellen már ott lehet a pályán mind a három játékos.

Péntek este kiderül, hogy továbbra is sikeresen veszi-e a válogatott a kötelező mérkőzések kihívásait. A magyar labdarúgó válogatott 20:30-kor az “Andorra la Vella” stadionban lép pályára, míg jövő kedden Hollandiát fogadja a Puskás Ferenc Stadionban szintén 20.30-kor.

2012.09.07, VB selejtező 1. forduló, Andorra la Vella Stadion:

Andorra –
Magyarország 20:30 TV: M1

2012.09.11 , VB selejtező 2. forduló, Puskás Ferenc Stadion:

Magyarország – Hollandia 20:30

</right>
<right>Hajrá Magyarok!



</right>
images



Fernando Torres 100. válogatott meccsét játssza

Századik alkalommal öltheti magára a spanyol futballválogatott mezét Fernando Torres a Szaúd-Arábia legjobbjaival vívandó pénteki mérkőzésen.

A Kölyök (El Nino) becenévre hallgató csatár jubileumi fellépésének aligha lehet bármiféle akadálya, már csak azért sem, mert az arab ország együttesével tét nélküli, barátságos meccset játszik Pontevedrában a világ- és Európa-bajnoki címvédő gárda.


A 28 éves Torres, aki klubszinten a BL-győztes londoni Chelsea légiósa, az eddigi 99 válogatott mérkőzésén 31 alkalommal volt eredményes.


Rajta kívül az FC Barcelona védője, Carles Puyol is most érkezhetett volna el 100. fellépéséhez a spanyol nemzeti csapatban, az ő jubileuma azonban késik, mivel sérült.

<right></right>
images
images
images
<right></right><right></right><right>

</right>


<right>



</right>




 
T

TH6777

Vendég
Magyar válogatott - Ötgólos siker Andorrában a vb-selejtezők rajtján

2012. 09. 08. 04.39 <right>
</right>

foci005_xlsport.jpg



A magyar labdarúgó-válogatott Andorrában 5-0-s győzelemmel kezdte meg szereplését pénteken a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatában.



A két csapat történetének első egymás elleni meccsén Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese Juhász Roland fejesével a 12. percben szerzett vezetést, majd Gera Zoltán a 32. percben 11-esből volt eredményes. A második félidőben Szalai Ádám az 54., Priskin Tamás a 68., míg Koman Vladimir a 82. percben talált a hazai kapuba.

Eredmény:
Vb-selejtező, D csoport:


Andorra-Magyarország 0-5 (0-2)
------------------------------
Andorra la Vella, v.: Emir Aleckovic (bosnyák)

gólszerző: Juhász (12.), Gera (32., 11-esből), Szalai (54.), Priskin (68.), Koman (82.)

piros lap: Vales (67.)

sárga lap: Clemente (20.), M. Garcia (32.), Moreno (45.), Vales (55., 67.), Pujol (73.), illetve Koman (20.)

Andorra:
--------
Gómez - E. García, Lima, Vales, M. García (Maneiro, 80.) - Goncalves, Vieira, Moreno (Gomez, 69.), Clemente (Lorenzo, 72.), Pujol - Silva

Magyarország:
-------------
Bogdán - Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó - Koman, Korcsmár, Hajnal (Elek, 76.) - Gera (Priskin, a szünetben), Szalai (Németh, 82.), Dzsudzsák

I. félidő:
----------
12. perc: Dzsudzsák bal oldali szögletét követően Juhász fejelte a labdát öt méterről a bal alsó sarokba (0-1).
31-32. perc: Vanczák tolta meg a labdát a büntetőterületen belül, majd a rossz ütemben becsúszó Marc García felvágta őt. A megítélt 11-es Gera értékesítette, a jobb alsó sarokba lőtt (0-2).

II. félidő:
-----------
54. perc: Vanczák jobb oldali beadása után a hosszú oldalon érkező Szalai a rövid sarokba fejelt (0-3).
68. perc: Lipták ugratta ki a hazai védők között Priskint, aki mellel átvette a labdát, majd a kapuba bombázott (0-4).
82. perc: Dzsudzsák futott el a bal oldalon, az alapvonalnál középre gurított, egy hazai védő nem találta el a labdát, a jó ütemben érkező Koman viszont igen, s a kapu bal oldalába helyezett (0-5).

Bár összeállításában támadó szellemű volt a magyar csapat, ez a pályán eleinte kevésbé látszott. Ennek ellenére egy szögletet követően Juhász fejese révén sikerült vezetést szerezni. Ezt követően is többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt az idő, majd az egyik szórványos magyar támadás végén büntetőből Gera kétgólosra növelte az előnyt.
A második félidőt kissé álmosan kezdte Egervári csapata, két hazai helyzet után aztán egy jobb oldali akcióból megszületett a harmadik magyar gól. A találat jelezte, hogy egyre nagyobb fölényben futballoznak a magyarok. Ez később helyzetekben is megnyilvánult, s a lefújásig még két gól esett.

A magyarok kedden 20:30-tól a vb-ezüstérmes hollandokkal mérkőznek majd a Puskás Ferenc Stadionban.



Ligakupa - Újpesten nyert az Eger

2012. 09. 07. 16.36 <right>
</right>

foci001_xlsport.jpg


Az Eger 5-2-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó Ligakupa 2. fordulójának pénteki mérkőzésén.


Ligakupa, 2. forduló:
E csoport:

Újpest FC-Egri FC 2-5 (1-2)

szombat:

DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK
14 ó



Blatter: Messi vagy Cristiano Ronaldo? Mindkettő!

2012. 09. 08. 02.25

Messi-Ronaldo-elcestrocampina.com_-300x204.jpg
<right> </right>

<right>
</right>

A FIFA regnáló elnöke, Sepp Blatter korunk két legnagyobb futballistájáról beszélt egy spanyol napilapnak.

Parttalan vita folyik már évek óta arról, hogy vajon Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo a jobb labdarúgó. Ez teljes mértékig ízlés dolga, hiszen senki sem képes úgy átkígyózni védők tömkelegén, mint a kis argentin, míg a portugál zseni a legváratlanabb helyzetekben képes elképesztő trükköket bedobni. Mindemellett ráadásul mindkét játékos elképesztően hatékony a kapu előtt és az előkészítésben is jeleskedik. Sepp Blatter, a FIFA azaz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség első embere nem is tud közöttük különbséget tenni.

“Messi vagy Cristiano Ronaldo? Legyen mindkettő!”
– válaszolta a legjobb focista személyét firtató kérdésre Blatter. “Különbözőek, de mindketten kiváló labdarúgók”
- tette hozzá a sportvezető.

“Ronaldo egy vezéregyéniség, vezető akar lenni, míg Messi egy igazi varázsló”
– dicsérte a klasszisokat Sepp Blatter, aki az edzőfejedelmekről sem feledkezett meg. “Mourinho az edzők egyik legnagyobbika. Nagyon jót tesz a sportnak, hogy olyan emberek dolgoznak benne, mint Mourinho, Guardiola vagy éppen Sir Alex Ferguson. Mindannyiuknak megvan a maga stílusa, és egyikük sem szeret halkan szomorkodni a kispadon. Nagyon karizmatikus egyéniségek” – mondta a FIFA elnöke.


Sepp Blatter már csak hivatalból sem tehet különbséget a legjobbak között, és nem emelheti ki őket, de biztosak lehetünk benne, hogy titkon neki is van kedvence, de természetesen a munkája során ezt félre kell tennie.




Vb-selejtezők - Francia jutalom csak továbbjutás esetén

A francia labdarúgó-válogatott tagjai csak akkor kapnak jutalmat, ha kijutnak a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

A selejtezősorozatot a finnek elleni, pénteki 1-0-s győzelemmel kezdő gárda minden tagja elvileg mérkőzésenként 15 ezer eurót kapna, de a felhasználható 2,4 millió eurós keretet kizárólag akkor osztják szét, ha sikerül kiharcolni a vb-részvételt.


Noel Le Graet, a francia szövetség elnöke azt is jelezte: a barátságos mérkőzésekért mostantól már nem jár jutalom.



Vb-selejtezők - Holland siker a törökök ellen


A holland labdarúgó-válogatott pénteken kétgólos győzelmet aratott a vendég török csapat felett a 2014-es brazíliai világbajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjában.

A legutóbbi vb-n ezüstérmes németalföldiek négy egymást követő vereség után tudtak nyerni, s jövő kedden a Puskás Ferenc Stadionban éppen az andorrai ötgólos sikerével éllovas magyarok vendégei lesznek.



Eredmény, D csoport (a FIFA honlapja alapján):


Hollandia-Törökország 2-0 (1-0)

gól: van Persie (17.), Narsingh (92.)

korábban:


Észtország-
Románia 0-2 (0-0)

gól: Torje (55.), Marica (75.)

Andorra-
MAGYARORSZÁG 0-5 (0-2)

gól: Juhász (12.), Gera (32., 11-esből), Szalai (54.), Priskin (68.), Koman (82.)

Az állás:


1. MAGYARORSZÁG 1 1 - - 5-0 3 pont

2. Hollandia 1 1 - - 2-0 3
Románia 1 1 - - 2-0 3
4. Észtország 1 - - 1 0-2 0
Törökország 1 - - 1 0-2 0
6. Andorra 1 - - 1 0-5 0




 
T

TH6777

Vendég
Saját szurkolóik miatt bosszankodnak a brazilok

Éles kritikával illették saját szurkolóikat a brazil labdarúgó-válogatott tagjai, miután a drukkerek pfujoltak és kifütyülték őket a Dél-afrikai Köztársaság elleni, 1-0-s győzelemmel végződött hazai barátságos mérkőzésen.

A Sao Pauló-i Morumbi Stadionban rendezett találkozón az 50 ezer néző folyamatosan nemtetszésének adott hangot, a játékosokat és a szövetségi kapitány Mano Menezest is bírálva.


"Ha hazai környezetben játszol, arra számítasz, hogy buzdításban lesz részed. Sajnos most nem ez történt" - kommentálta a történteket a brazil csapat egyik védője, Dani Alves.


A játékosok elismerték, hogy ezúttal elmaradt az a látványos futball, amelyre a szurkolók vártak, de szerintük a drukkereknek így is mögéjük kell állniuk, különösen annak fényében, hogy két év múlva náluk rendezik a világbajnokságot.


"Ha támogattak volna, minden könnyebb lett volna" - vélekedett Alves.


Vb-selejtezők - Nem született gól Koppenhágában

Nem bírt egymással a házigazda dán, valamint a cseh labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának szombati játéknapján; a koppenhágai mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott.

Európai vb-selejtezők:

B csoport:

Dánia-Csehország
0-0


pénteken játszották:


Málta-
Örményország 0-1 (0-0)

Bulgária-Olaszország 2-2 (1-2)


korábban:

A csoport:

Skócia-Szerbia
0-0


pénteken játszották:


Horvátország
-Macedónia 1-0 (0-0)

Wales-Belgium 0-2 (0-1)


Vb-selejtezők - Lionel Messi ellenállhatatlan volt

A labdarúgó vb-selejtezők péntek esti dél-amerikai fordulójában hazai sikerek születtek; a legbiztosabban Kolumbia nyert, amely 4-0-ra verte Uruguayt, míg Argentína - többek között Lionel Messi szabadrúgásból szerzett bombagóljával - 3-1-re múlta felül Paraguayt.


eredmények:

Argentína-Paraguay 3-1
Kolumbia-Uruguay 4-0
Ecuador-Bolívia 1-0
Peru-Venezuela 2-1




 
T

TH6777

Vendég
Ligakupa: Nyert a Fradi, Török szerint nevetséges volt a játékvezetés


Ferencv%C3%A1ros-c%C3%ADmer.png

<right>
</right>
A Ferencváros a szezon során második alkalommal látta vendégül a Kecskemét gárdáját, és ezúttal már le is győzte a lila-fehéreket.


A válogatott szünet miatt a hétvégén nem rendeznek mérkőzéseket az OTP Bank Ligában, viszont a Ligakupában már a már a második fordulót bonyolítják a héten. A mai nap nagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Ferencváros – Kecskemét összecsapás volt.


Az első félidőben a hazaiak irányították a játékot, és Somalia távoli lövése nyomán a vezetést is megszerezték. A brazil támadónak ez már a második találata volt a sorozatban. Némi meglepetésre a szünet előtt Balázs Zsolt góljával egyenlített a KTE-Phoenix Mecano.

A fordulást követően nem sokat változott a játék képe, a zöld-fehérek domináltak, de helyzeteket ők sem nagyon tudtak kidolgozni. A 66. percben azonban ismét előnybe került a Ferencváros. Böde Dániel egy egyéni akció végén talált be. A 73. minutumban felpaprikázódott a hangulat. Mohl Dávid rúgott bele a földön fekvő Csukicsba. A szerb légiós ugyan rájátszott az esetre, de a piros lap így is járt a Kecskemét védőjének. A kiállítás a hazaiakat zavarta meg jobban, akik kapkodtak, és sokszor el is adták a labdát. Erre panaszkodott a győztes gólt szerző Böde Dániel is a lefújás után. A Ferencváros támadója szerint higgadtabban kellett volna játszaniuk emberelőnyben.

A 2-1-es végeredményt hozó találkozón több vitatott eset is volt. Török László, a vendégek szakmai igazgatója ezt nehezményezte Sport TV-nek adott interjújában. A szakember szerint nevetséges volt a bíráskodás, és ha 20 évvel fiatalabb lenne, akkor megmutatná, hogyan kell vezetni egy mérkőzést.

Ennek a nyilatkozatnak biztosan lesz még visszhangja, ami az eredményt azonban már nem fogja befolyásolni.

Ligakupa, 2. forduló:

Ferencváros – KTE-Phoenix Mecano
2-1(1-1)

G.:
Somalia (28.), Böde (66.) ill. Balázs (44.)
Kiállítva: Mohl (73.)

A nap másik meccsén a Győr valósággal átgázolt a Haladás gárdáján a duplázó Kronaveter vezetésével.

Győri ETO Haladás Sopron Bank 5-1 (1-0)

G.:
Kronaveter (33., 50.), Dudás (60.), Alekszidze (68.), Strestik (75.) ill. Tóth L. (50.)



Drogba nem akarja elhagyni Kínát

2012. 09. 10. 03.12
<right>
Drogba-metro.co_.uk_1-300x177.jpg


</right>

Didier Drogba nyáron a Bajnokok Ligája győzelem után elhagyta a Chelsea-t, és Kínába a Shanghai Shenhua együtteséhez igazolt.
Pletykák szerint az elefántcsontparti támadó már az Európába való visszatérésen gondolkodik, de ezeket az értesüléseket ő maga cáfolta.

“Az első meccsek után jó és rossz vélemények is keringtek, de én igyekszem kihasználni ezt a lehetőséget. Mindent meg fogok tenni, hogy a 2013-as Afrikai Nemzetek Kupájára tökéletes állapotban utazzak, és ezért Kínában fogok mindent megtenni”mondta Didier Drogba.
Nem olyan régen Angliában járt Drogba, és a szigetországi lapok kaptak is az alkalmon, hogy összeboronálják néhány csapattal. Korábbi együttesével, a Chelsea-vel is hírbe hozták, de arról is lehetett hallani, hogy a Liverpool venné őt kölcsön a télen.

Nos, Drogba szerint ezek a híresztelések csak kacsák, ő boldog Kínában, és esze ágában sincs távozni az ázsiai csapattól.



madridista.jpg



Zamora - Real Madrid C 1-1 (0-0)

2012. 09. 10. 01.12 <right>

</right>

Egy gólos döntetlent játszott idegenben a Real Madrid C a Segunda División B (1. csoport) 3. fordulójában:Zamora - Real Madrid C 1-1 (0-0). Gólszerzők:Javi Rodríguez (75. perc); Rubén Sobrino (89. perc).


Louis-Van-Gaal-guardian-300x180.jpg


Van Gaal: A 4-3-3 az üdvözítő felállás


2012. 09. 10. 01.11 <right>

</right>

Louis van Gaal, a hollandok régi-új szövetségi kapitánya kijelentette, eltér kapitányelődei gyakorlatától, amennyiben a 4-3-3-as taktikai formációban játszatja majd nemzeti együttesét. S ebben megerősítette őt a törökök elleni pénteki vb-selejtezőn kiharcolt 2-0-s siker.
Ezek szerint Egervári Sándornak, a magyarok szakvezetőjének is ilyesmire kell felkészülnie kedden este a Puskás-stadionban. Van Gaal ugyan további részletekről nem szólt, de kiemelte, a 4-3-3 az igazi “holland iskola”, azaz az üdvözítő felállás.

- Ez az a formáció, amelyet előzetesen megbeszéltem a holland szövetség vezetőivel is – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. – Az Oranje a múltban akkor volt igazán rámenős és támadó szellemű, amikor ezt a megoldást alkalmazta.

Aztán aláhúzta, egy új út kezdetén van a holland válogatott, és mindenki előtt nyitva annak kapuja. Ezt hallván persze a Hamburgba visszatért Rafael van der Vaart meglepetésének adott hangot:

- Arra számítottam, hogy Van Gaal behív a törökök és magyarok elleni selejtezőre. Hiába vártam ilyesmire, és emiatt mérhetetlenül csalódott vagyok.

A szakember reakciója ez volt:

Van der Vaart, továbbá Nigel de Jong, Ibrahim Afellay és Gregory van der Wiel remek játékos, ám játékhiánnyal küszködnek, ezért most eltekintett a behívásuktól.



images



Buffon 2016-ig meghosszabbította szerződését a Juventusnál


Három évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését klubjával, a bajnok Juventusszal Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-válogatott kapusa.

A 34 éves játékos 2001 óta szerepel a torinóiaknál, akiknél a szezon végén járt volna le az aktuális kontraktusa.

images
images


Buffon 1997 óta tagja a nemzeti együttesnek, amellyel 2006-ban világbajnokságot nyert. Az idei Eb-n - szintén Buffonnal - ezüstérmet szereztek az olaszok



 
T

TH6777

Vendég
Válogatott: most jön az igazi teszt

<right>
</right>
mlsz1.jpg
<right>

</right>

Nemzeti csapatunk kedden MA Hollandia ellen folytatja a VB-selejtező sorozatot. A mieink számára hazai pályán is igazi kihívás lesz legalább az egyik pontot megszerezni.

Két olyan válogatott mérkőzésére kerül sor a 2014 Világbajnoki selejtezők során, mely egyaránt győzelemmel kezdte a küzdelmeket. A mi csapatunk idegenben ütötte ki Andorrát, míg a hollandok 2-0 arányban múlták felül a törököket.


Az Oranje az Európa-bajnokságon alaposan leszerepelt, hiszen pont nélkül esett ki négyeséből. Azóta jelentős változások mentek végbe Hollandiában. Bert van Marwijk helyett immáron Louis Van Gaal a szövetségi kapitány, aki jó néhány rutinos sztárt már száműzött a keretből. Ennek megfelelően a hollandok nem is brillíroztak a felkészülési mérkőzéseken, azonban a Törökország elleni selejtezőn már nyert 2-0-ra. Van Gaal ennek ellenére nem volt elégedett midnen fiatallal, sőt egyiküket, Janmaatot már a szünetben le is cserélte, de hasonló sorsra jutott Clasie is az 50. percben.

A támadó szekció továbbra is félelmetes a hollandoknál, hiszen Van Persie és Robben mellett legutóbb még Narsingh kapott szerepet, aki parádés góllal jelezte, hogy lehet rá számítani. Mögöttük Sneijder osztogat, aki ha jó napot fog ki, akkor zseniális passzokkal képes helyzetbe hozni társait.

A hátsó alakzat azonban már nem ilyen fényes. Sok az új fiatal, akiket még be kell építeni, és hozzá kell szokniuk még a nemzetközi meccsekhez. Ez lehet a mi esélyünk is. Az Andorra elleni győzelem szép, de Hollandia ellen több kell elől is. Koman Vladimir pénteken agilisen futballozott, és ha kedden is hasonlóan tesz, és meg meri csinálni az egy az egyeket, akkor zavarba hozható az Oranje védelme. Persze ő egyedül kevés lesz, bízzunk benne, hogy a többiek is tudásuk legjavát nyújtják, és akkor lehet keresni valónk. Persze a hátul is mindennek rendben kell lennie, a Juhász Roland vezette alakzatnak kemény dolga lesz.

A legutóbbi budapesti magyar-holland találkozót a vendégek nagyon simán nyerték, de most olyan mérkőzésre van kilátás, melyet tavasszal játszott a két gárda Hollandiában. Akkor 5-3-ra nyert az Oranje egy fordulatos összecsapáson. Most is sok gólra lehet számítani, és bízzunk benne, hogy most mi jövünk ki jobban az adok-kapokból.

VB-selejtező, E csoport, kedd:

Magyarország Hollandia 20:30

Helyszín: Budapest, Puskás Ferenc Stadion. Vezeti: Pedro Proenca (portugál)



Ibrahimovic: Kezd kerekké válni a világ

2012. 09. 11. 00.31

Zlatan-Ibrahimovic-sportige.com_-300x159.jpg

<right>
</right>

Végre nyert a Paris Saint-Germain, és svéd csatára nem hagyott sok kétséget afelől, hogy ezt a jó szokását meg is tartja.

Három döntetlen után megszerezte végre első győzelmét a francia bajnokságban a PSG, a Lille elleni idegenbeli 2-1-es diadal hőse a fővárosiak skandináv támadója, Zlatan Ibrahimovic volt.

A kiváló csatár kétszer (1., 21. perc) is betalált, és érthetően örömmel nyilatkozott.

- Egy olyan új szupercsapat, amely a nyári átigazolási időszakban tett szert nagyágyúkra, nyilvánvalóan több időt tölt el az építkezéssel, amint az más együttesek esetében megszokott – értékelt Ibrahimovic. – Tény, az első három fordulóban elért döntetlenjeink miatt kicsit letörtünk, kezdett elillanni az önbizalom, de a Lille felett aratott győzelmünk és főleg a mutatott látványos játék már azt igazolja, hogy beindulunk, azaz kezd kerekké válni a világ.

Ibrahimovic tréfásan hozzátette, nemcsak Franciaországot akarja lángba borítani, de a Bajnokok Ligájában is emlékezetes szereplést tervez.

- Most kezd beérni az hogy az edzéseken egyre inkább megismerjük egymást. Így például nekem még további időre lesz szükségem ahhoz, hogy Javier Pastore középpályáról érkező labdáival szorosabb barátságba kerüljek. Javier kiválóan indít, és éppen ennek is köszönhető az egyik, Lille-nek rúgott gólom.



Neymar nem érti a kritikákat (videó)

2012. 09. 11. 07.36

Neymar-caughtoffside.com_-300x223.jpg
<right>

</right>

Dél-Afrika ellen a brazil közönség a Selecao játékosait kifütyülte, mivel a válogatott meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott.

A Brazília – Dél-Afrika válogatott barátságos mérkőzés érdekes véget ért, hiszen a győzelem ellenére a dél-amerikai publikum kifütyülte és fújolta övéit.

“Nagyon rosszul érzem magam a történtek miatt. Nem vagyok gép, nem tudom mindig a maximumot nyújtani”– mondta Neymar a Globo Esportének. “A pénteki meccsen kimerült voltam, mind fizikailag, mind szellemileg” – tette hozzá a tehetséges brazil, aki nem rég még az olimpián vitézkedett.
“Csupán szeretnék mindent megtenni a brazil válogatottért és a Santosért” – zárta mondandóját Neymar.

Brazíliára most sokáig nem vár még tétmeccs, hiszen rendezőként automatikusan kijutott a Világbajnokságra. A nyáron esedékes Konföderációs Kupáig csak barátságos találkozók várnak a dél-amerikaiakra.


Brazília
Dél-Afrika 1-0:


<object type="application/x-shockwave-flash" data="http://www.dailymotion.com/swf/xtdzqt&colors=&autoPlay=0&related=0" width="480" height="221" id="vvq-28376-dailymotion-1" style="margin: 0px; padding: 0px; border: 0px; font-style: inherit; font-family: inherit; vertical-align: baseline; max-width: 100%; visibility: visible; "></object>




Beckham lehet a Málaga következő tulajdonosa



images
images
images


David Beckham, a 115-szörös angol válogatott labdarúgó lehet a spanyol élvonalban szereplő Málaga tulajdonosa.


A madridi sportnapilap, a Marca internetes kiadásában a Los Angeles Timesra hivatkozva azt írta: a 37 éves játékos - az amerikai exfutballista Alexi Lalasszal közösen - az előző szezont a bajnokság negyedik helyén záró klub legnagyobb részvényesévé válna.


A Málagának jelenleg katari tulajdonosa van Abdullah al-Thani személyében, aki állítólag a nehéz gazdasági helyzet miatt válna meg részvényeitől.


Amennyiben az üzlet létrejön, Beckhamék az andalúziai klub tulajdonjogának 75 százalékát fogják birtokolni.


Nagy kihívás a spanyoloknak a brazíliai vb

Nagy kihívásnak és jó lehetőségnek nevezte a 2014-es brazíliai világbajnokságot Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Szerinte az elmúlt két Európa-bajnokságon és a 2010-es dél-afrikai vb-n egyaránt győztes csapatán nagy a teher, ám kiváló motivációt jelent az, hogy két év múlva egy olyan ország rendezi a világbajnoki tornát, mely nagyhatalomnak számít a sportágban.


"Nagy ösztönzést jelent, hogy éppen ott lesz a világbajnokság"
- mondta del Bosque a grúzok elleni, keddi vb-selejtező előtt.

"Teljesen bízom a játékosaimban, régiekben és újakban egyaránt. A rutinosabbak közül többen 30 év körüliek, vagy még idősebbek, biztos vagyok benne, nagy kihívás számukra, hogy ott lehessenek a vb-n."

A szakember kitért a selejtezősorozatra is.

"Az elmúlt négy év alatt két selejtezősorozatban vettünk részt, s mind a 18 mérkőzésünket megnyertük. Most is ilyen szereplés a cél" - mondta del Bosque, aki a 2008-as, megnyert kontinenstorna után váltotta Luis Aragonést a "Selección" élén
.

Hasonlóan gondolja Xavi, az FC Barcelona és a válogatott középpályása is.

"A világbajnokság mindig csodálatos esemény, s a következő egy nagy futballhagyományokkal rendelkező országban lesz - mondta a 32 esztendős játékos. - A mi korosztályunk sosem találkozott Brazíliával. Ez nagy motiváció nekünk és nem felejtjük el: az, hogy mi vagyunk a világ- és Európa-bajnokok, nem garancia semmire. Jól kell játszanunk, hogy ott lehessünk Brazíliában."


Az I jelű selejtezőcsoportban
Spanyolország és Grúzia mellett Franciaország, Fehéroroszország és Finnország együttese szerepel.




 
T

TH6777

Vendég
Súlyos árat fizettünk a hibáinkért, nyert Hollandia


<right>
Magyarorsz%C3%A1g-Hollandia-newshopper.sulekha.com_-300x193.jpg


</right>

Nagy reményekkel vártuk a második VB selejtező mérkőzésünket. A 2010-es ezüstérmes hollandok azonban érvényesíteni tudták a papírformát.

Ahogy az várható volt, Louis Van Gaal, az Oranje szövetségi kapitánya kitartott a fiatalok mellett, és jó néhány, szinte még tinédzser is helyett kapott a kezdőben. Egervári Sándor két védekező-középpályással küldte fel a pályára a mieinket, bízva abban, hogy egy-egy kontrával majd eltudunk menni az ellenfél kapujáig.


A magyar szövetségi kapitány elmélete már a 3. percben megdőlt, amikor az eredetileg szűrő, ezúttal bal bekk pozícióban helyet kapó Elek mellett beadták a labdát, Jermain Lens pedig a hálóba bólintott. Nem kellett azonban sokat várni a válaszra. Négy minutummal később Gera tört be a 16-oson belülre, csak szabálytalanul tudták megállítani, Pedro Proenca pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Dzsudzsák értékesítette. A folytatásban a hollandok uralták a játékot, de helyzetet csak a mi hibáinkat követően tudtak kialakítani. A 19. percben ismét előnybe kerültek a vendégek. Sneijder szabadrúgása után Juhász csúnyán lemaradt emberéről, Martins Indi pedig kihasználta védőnk hibáját, és Bogdán kapujába csúsztatott. Kapusunk ezúttal is tehetetlen volt, hátvédeink kiszolgáltatott helyzetbe hozták. A játékrész utolsó percében az egyik holland játékos kezezett saját büntetőterületén belül, a portugál játékvezető viszont nem vette észre, így a büntető elmaradt.

Fordulás után továbbnövelte előnyét Hollandia. Elek nagyon rossz megoldást választott, hiszen egy beívelést a mi kapunk elé fejelt vissza, a kóbor labdára Lens csapott le, és bár nagyon rosszul találta el a labdát, de az éppen ezért átpattant a kivetődő Bogdán fölött és a hálóban kötött ki. Néhány perccel később szépségdíjas akciót vezettünk Varga, Gera és Hajnal főszereplésével. A sok rövid passz után végül Priskin elé került a labda a holland kapu előterében, azonban az Alanija támadója rossz megoldást választott. Átakarta pörgetni a játékszert Stekelenburg fölött, aki azonban hárítani tudta a kísérletet. Az ezt követő szögletből Hajnal lőtt kapásból, de a Sneijderen megpattanó labda végül kapu fölé szállt. A sorsunk a 74. percben pecsételődött meg. Ekkor Sneijder végzett el gyorsan egy szabadrúgást, Lenshez passzolt, aki a cserként beálltHuntelaarhoz továbbított, neki pedig már csak az üres kapuba kellett passzolnia. Az utolsó negyedórában mi már nem tudtunk sok veszélyt okozni a vendég kapu előtt, és az eredmény sem változott.

A hollandok nem mutattak túl sokat, de kevesebbet hibáztak, és sokkal jobban használták lehetőségeiket. Akart a válogatott, de kijött a két csapat közötti technikai különbség. A kilátogató, mintegy 22 ezer néző az eredmény alakulása ellenére végig biztatta a csapatot, és űzte, hajtotta a fiúkat.


Egervári Sándor
szövetségi kapitány a lefújás után elmondta az MTV kamerái előtt, hogy bosszantó egyéni hibákat követtek el, de el kell ismerni, hogy a jobb csapat győzött ma este.


Folytatás októberben
Észtország és Törökország ellen.
Azok a találkozók vízválasztók lehetnek, melyeken eldőlhet, hogy mi a realitás a csoporton belüli helyezésünket illetően.



VB selejtező, D csoport:


MagyarországHollandia 1-4 (1-2)

G.: Dzsudzsák (7.) ill. Lens (3., 53.), Martins Indi (19.), Huntelaar (74.)



Ligakupa: nem bírt egymással a Szolnok és az MTK


Mindkét gárda vereséggel kezdte a sorozatot, és bár most egyikük sem kapott ki, elégedettek sem lehetnek, hiszen a csoport utolsó két helyét foglalják el. A kvartett élén a Ferencváros áll, második a Kecskemét.

Ligakupa, D csoport, 2. forduló:


Szolnoki MÁV – MTK Budapest
0-0


madridista.jpg


Callejón: ,,Mi vagyunk a Real Madrid, úgyhogy mindenhol nyernünk kell..."

<right>
</right>
A Real Madrid a Sevilla ellen mérkőzik meg a bajnokságban a most következő szombaton (22:00), azzal az egyértelmű céllal, hogy megnyerje az idegenbeli mérkőzést. José Callejón a Realmadrid TV-nek és a realmadrid.com honlapjának adott nyilatkozatot, melyben beszélt többek közt a Sevilla elleni meccs nehézségeiről, az edzésekről és a BL-ről is.„Tudjuk, hogy Sevillában minden meccs iszonyú nehéz. Nagy csapatuk van, tele nagy játékosokkal, akik mindig gondot okoznak nekünk. De mindig azt mondom, mi vagyunk a Real Madrid, úgyhogy mindenhol nyernünk kell, hisz ez a célunk” - mondta a spanyol.

Jövő héten indul a madridiak számára a másik nagy kihívás, a Bajnokok Ligája is, amelynek óriási elvárásokkal vág neki a Királyi Gárda. Ráadásul rögtön az angol bajnoki címvédő Machester City ellen kezdődik meg a sorozat az együttes számára.


„Nagy kedvvel várjuk, hogy elkezdődjön a BL. Mindannyian szeretünk ezen a tornán játszani. Nehéz csapatokat kaptunk ellenfélnek, de megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból annak érdekében, hogy csoportelsőként zárjunk és így könnyebb ellenfelet kaphatunk az egyenes kieséses szakaszban.”


Callejón nagyon magas szinten kezdte az új évadot, ő lett az előszezon gólkirálya, azonban tisztában van vele, hogy az idény lényegi része csak most kezdődött.

10253_.jpg


„Nagyon jó érzés az előszezon gólkirályának lenni. Az ember mindig a lehető legjobbat akarja kihozni magából és abban a formában maradni. Mindannyian nagyszerű felkészülésen vagyunk túl, és erőnlétileg is jó formában vagyunk a jó kezdéshez. A Ligában nem úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna, azonban sikerült megnyernünk, amit nagyon akartunk, azaz a Spanyol Szuperkupát. Nagyon szeretnénk jól teljesíteni a hátralévő bajnoki- és BL mérkőzéseken.”


A habfehér gárda ezen a héten a „Real Madrid Városban” folytatja a munkát a válogatott mérkőzéseken lévő játékosok nélkül, a Fehér Balett játékosa mesél az eheti készülődésről:


„Azzal a tudattal élek nyugodtan, hogy csak másfél hetet kell kibírni mérkőzések nélkül, mi néhányan Valdebebasban maradunk edzeni, illetve fejlesztjük az erőnlétünket, többet dolgozunk, mivel nincsenek mérkőzéseink, gyorsítunk kicsit a tempón, hogy hamarabb formába lendüljünk”
- zárta sorait a Madrid jobb szélső.


<right></right>
<right>Vb-selejtezők - Otthon botlottak az angolok
</right>
<right></right><right>
</right>
A keddi játéknap legpikánsabb mérkőzésén Ukrajna 1-1-es döntetlent ért el Anglia vendégeként a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában.

A két csapat a nyári kontinensviadal csoportkörében találkozott egymással. Akkor a szigetországiak úgy nyertek 1-0-ra, hogy az ukránok egyenlítő gólját Kassai Viktor annak ellenére nem adta meg, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Az eredmény azt jelentette, hogy az angolok negyeddöntőbe jutottak, míg a társházigazda ukránok kiestek.


Az idei Eb-n négy közé jutott csapatok mindegyike nyert: a címvédő spanyolok után az ezüstérmes olaszok Máltát múlták felül, míg az elődöntős németek Ausztriában győztek, a portugálok pedig Azerbajdzsánt verték.

A játéknap meglepetése, hogy Luxemburg pontot rabolt Észak-Írország vendégeként.


Eredmények, európai vb-selejtezők:


A csoport:

Szerbia-Wales 6-1 (3-1)
Belgium-Horvátország 1-1 (1-1)
Skócia-Macedónia 1-1 (1-1)

Az állás:

1. Szerbia 4 pont/2 mérkőzés (6-1),
2. Belgium 4/2 (3-1),
3. Horvátország 4/2 (2-1),
4. Skócia 2/2,
5. Macedónia 1/2,
6. Wales 0/2


B csoport:

Bulgária-Örményország 1-0 (1-0)
Olaszország-Málta 2-0 (1-0)

Az állás:

1. Olaszország 4 pont/2 mérkőzés (4-2),
2. Bulgária 4/2 (3-2),
3. Örményország 3/2,
4. Dánia és Csehország 1/1 (0-0),
6. Málta 0/


C csoport:

Svédország-Kazahsztán 2-0 (1-0)
Ausztria-Németország 1-2 (0-1)

Az állás:
1. Németország 6 pont/2 mérkőzés,
2. Svédország 3/1 (2-0),
3. Írország 3/1 (2-1),
4. Ausztria 0/1 (1-2),
5. Kazahsztán 0/2 (1-4),
6. Feröer-szigetek 0/1 (0-3)


E csoport:

Norvégia-Szlovénia 2-1 (1-1
Svájc-Albánia 2-0 (1-0)

korábban:

Ciprus-Izland 1-0 (0-0)

Az állás:

1. Svájc 6 pont/2 mérkőzés,
2. Izland 3/2 (2-1),
3. Albánia 3/2 (3-3),
4. Norvégia és Ciprus 3/2 (2-3),
6. Szlovénia 0/2


F csoport:

Észak-Írország - Luxemburg 1-1 (1-0)
Portugália-Azerbajdzsán 3-0 (0-0)

korábban:

Izrael-Oroszország 0-4 (0-2)

Az állás:
1. Oroszország 6 pont/2 mérkőzés (6-0),
2. Portugália 6/2 (5-1),
3. Luxemburg 1/2 (2-3),
4. Észak-Írország 1/2 (1-3),
5. Azerbajdzsán 1/2 (1-4),
6. Izrael 1/2 (1-5)


G csoport:

Bosznia-Hercegovina - Lettország 4-1 (2-1)
Szlovákia-Liechtenstein 2-0 (1-0)
Görögország-Litvánia 2-0 (0-0)

Az állás:
1. Bosznia-Hercegovina 6 pont/2 mérkőzés (12-2),
2. Görögország 6/2 (4-1),
3. Szlovákia 4/2,
4. Litvánia 1/2,
5. Lettország 0/2 (2-6),
6. Liechtenstein 0/2 (1-10)


H csoport:

San Marino-Montenegró 0-6 (0-2)
Lengyelország-Moldova 2-0 (1-0)
Anglia-Ukrajna 1-1 (0-1)

Az állás:

1. Montenegró 4 pont/2 mérkőzés (8-2),
2. Anglia 4/2 (6-1),
3. Lengyelország 4/2 (4-2),
4. Ukrajna 1/1,
5. San Marino 0/1 (0-6),
6. Moldova 0/2 (0-7)


I csoport:

Franciaország-Fehéroroszország 3-1 (0-0)

korábban:

Grúzia-Spanyolország 0-1 (0-0)

Az állás:
1. Franciaország 6 pont/2 mérkőzés,
2. Spanyolország 3/1 (1-0),
3. Grúzia 3/2 (1-1),
4. Finnország 0/1 (0-1),
5. Fehéroroszország 0/2 (1-4)


Korábban:

D csoport:

Törökország-Észtország 3-0 (1-0)

--------------------------------
gól: Belozoglu (44.), Bulut (60.), Inan (75.)
piros lap: Jaager (19., Észtország)


Románia-Andorra 4-0 (2-0)

-------------------------
gól: Torje (29.), Lazar (44.), Gaman (90.), Maxim (92.)


MAGYARORSZÁG-
Hollandia 1-4 (1-2)

--------------------------------
gól: Dzsudzsák (7., 11-esből), illetve Lens (3., 53.), Martins Indi (19.), Huntelaar (74.)

Az állás:

1. Románia 2 2 - - 6-0 6 pont
2. Hollandia 2 2 - - 6-1 6
3.MAGYARORSZÁG 2 1 - 1 6-4 3
4. Törökország 2 1 - 1 3-2 3
5. Észtország 2 - - 2 0-5 0
6. Andorra 2 - - 2 0-9 0
<right>
</right>
<right></right><right></right>




 

Newcomer

Új tag
Szervusztok, üdvözlöl miden sport-és futballbarátot!
Örülök, hogy távol Magyarországtól és Európától ennyire népszerű a foci. Mint minden magyar , én is imádok focizni, szeretem nézni a meccseket és még jobban szeretek játszani. Tetszik, hogy ilyen sok helyen nyílik alkalom arra, hogy focizni lehessen, de az furcsa, hogy a klasszikus értelemben vett klubok (kis stadionok, öltözőkkel stb.) nincsenek.
 
T

TH6777

Vendég
Európa Liga - Genkben háromgólos vereséggel rajtolt a Videoton


2012. 09. 21. 04.23
<right>

</right>

foci1_xlsport.jpg


A sérült Köteles Lászlót nélkülöző Genk otthonában 3-0-s vereséggel rajtolt a Videoton a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki nyitófordulójában.




A belga együttes Jelle Vossen találatával a 22. percben szerzett vezetést, majd Thomas Buffel a 78. percben növelte az előnyt, a végeredményt pedig Benjamin De Ceulaer állította be a 92. percben.

A székesfehérváriak legutóbb a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, a szlovák Slovan Bratislava vendégeként kaptak gólt az Európa Ligában, összesen 536 percig maradt érintetlen Mladen Bozovic kapuja.

A Videoton legközelebb, október 4-én a portugál Sporting Lisboát fogadja.


Európa Liga, G csoport, 1. forduló:


Genk
(belga)-Videoton FC 3-0 (1-0)

----------------------------------
Genk, 12 000 néző, v.: Laurent Duhamel (francia)
gólszerző: Vossen (22.), Buffel (78.), De Ceulaer (92.)
sárga lap: Brachi (90.)


Genk:
-----
Van Hout - Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Fernández (Nadson, 77.) - Hyland, Gorius, Buffel - Joseph-Monrose (Plet, 81.), Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer

Videoton FC:
------------
Bozovic - Brachi, Vinicius, Caneira, Stopira - Sándor, Mitrovic, Walter Lee, Tóth B. (Kovács I., 65.), Oliveira (Gyurcsó, 58.) - Torghelle (Nikolics, 73.)


Az első perctől kezdve a Genk játszott mezőnyfölényben, de a magyar csapat szervezett és masszív védekezésének köszönhetően nagy gólhelyzeteket nem tudott kidolgozni. A játékrész derekán aztán egy beadásnál Brachi lemaradt Vossenről, s ezt rögtön góllal büntette a hazaiak csatára. A belga vezetés után sem változott a játék képe: többet volt a labda a hazaiaknál, ám mezőnyfölényük meddő volt, míg a gyors ellentámadásokra alapozó székesfehérváriak próbálkozásai szintén kevés veszélyt jelentettek.

A folytatásban megélénkült a játék, ennek eredményeként szinte kettészakadt a pálya, s felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Gyurcsó beállításával pedig a Videoton került fölénybe, többször beszorította ellenfelét és számos ígéretes támadást vezetett. Igaz, a genki kontrák szintén góllal kecsegtettek, sőt, egy ilyen akció végén egy ízben csak a keresztléc mentett Bozovic helyett. Az utolsó negyedórához közeledve alábbhagyott a magyar együttes lendülete, a Genk pedig egy újabb gyors ellentámadás végén betalált, ezzel eldöntötte az összecsapást, ráadásul a hosszabbításban a hazaiak a kegyelemdöfést is megadták.



champions-league-logo-300x296.jpg


Bajnokok Ligája: Nyolc meccs, négy rangadó

2012. 09. 21. 06.09 <right>

</right>

A BL csoportkörének első napján igazi rangadókat rendeznek.

A nap csúcsmérkőzése kétségtelenül az angol illetve a spanyol bajnok összecsapása lesz.

A Manchester City a nagy gondokkal küzdő Real Madrid otthonába látogat és a „Királyi Gárda” veresége esetén José Mourinhót is elvesztheti, aki egyes információk szerint távozni készül. Emellett visszatér a Bajnokok Ligájába a Paris Saint-Germain és lesz még Dortmund-Ajax csata is.


Pikánsnak ígérkezik az Arsenal francia vendégjátéka. Az Ágyúsok támadója, Olivier Giroud épp a mai ellenfél Montpellier-től érkezett Londonba a nyáron. Az olasz bajnokságban gyengélkedő Milan Juhász Roland csapatát, az Anderlechtet látja vendégül. A keddi játéknap egyik legizgalmasabb összecsapása lehet a nyáron nagy bevásárlást tartó Zenit fellépése a La Rosaledában a Malaga pályáján.


A mai nap programja:


A-CSOPORT


Dinamo Zagreb (horvát)–FC Porto (portugál)
20.45


PSG (francia)–Dinamo Kijev (ukrán)
20.45


B-CSOPORT


Montpellier (francia)–Arsenal (angol)
20.45


Olympiakosz Pireusz (görög)–Schalke (német)
20.45


C-CSOPORT


Málaga (spanyol)–Zenit (orosz)
20.45


Milan (olasz)–Anderlecht (belga)
20.45 (TV: Digi Sport 1)


D-CSOPORT


Borussia Dortmund (német)–Ajax (holland)
20.45 (TV: Digi Sport 2)


Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol)
20:45 (TV: Sport 1)



Európa Liga: Az összes eredmény


A-CSOPORT

Udinese (olasz)–Anzsi Mahacskala (orosz)
1–1

(Di Natale 92., ill. Padelli 45. – öngól)

Young Boys (svájci)–
Liverpool (angol) 3–5

(Nuzzolo 38., Ojala 52., G. Zárate 63., ill. Ojala 4. – öngól, Wisdom 40., Coates 67., Shelvey 76., 88.)


B-CSOPORT


Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–
Atlético Madrid (spanyol) 0–3

(C. Rodríguez 37., Diego Costa 40., Raul García 63.)

Plzen
(cseh)–Académica (portugál) 3–1

(P. Horvath 47., Duris 57., Rajtoral 80., ill. Wilson Eduardo 19.)

C-CSOPORT

AEL Limassol (ciprusi)–Mönchengladbach (német)
0–0

Fenerbahce (török)–Marseille (francia)
2–2
(Caner Erkin 28., Alex 57., ill. Valbuena 83., A. Ayew 94.)


D-CSOPORT


Bordeaux
(francia)–FC Bruges (belga) 4–0

(Sané 13., Gouffran 27., Engels 47. – öngól, Jussie 66.)

Marítimo (portugál)–Newcastle (angol)
0–0


E-CSOPORT


Köbenhavn
(dán)–Molde (norvég) 2–1

(Claudemir 20., Cornelius 74., ill. P. Diouf 45+1.)

Stuttgart (német)–Steaua Bucuresti (román)
2–2

(Ibisevic 5., Niedermaier 85., ill. Chipciu 6., Rusescu 80. – 11-esből)

F-CSOPORT


Dnipro
(ukrán)–PSV (holland) 2–0

(Matheus 50., Hutchinson 58. – öngól)

Napoli
(olasz)–AIK (svéd) 4–0

(Vargas 6., 46., 69., Dzemaili 91.)
Kiállítva: Hamsík (75.)

G-CSOPORT


Genk
(belga)–VIDEOTON (magyar) 3–0

(Vossen 22., Buffel 78., De Ceulaer 92.)

Sporting CP (portugál)–Basel (svájci)
0–0

Kiállítva: Xandao (50.)

H-CSOPORT


Internazionale (olasz)–Rubin Kazany (orosz)
2–2

(Livaja 39., Nagatomo 92., ill. Rjazancev 17., Rondón 84.)

Partizan Beograd (szerb)–Neftci (azeri)
0–0

I-CSOPORT


Athletic Bilbao (spanyol)–Ironi Kirjat Smona (izraeli)
1–1

(Susaeta 40., ill. Lencse 14.)

Lyon
(francia)–Sparta Praha (cseh) 2–1

(Gomis 59., L. López 62., ill. Krejcí 77.)

J-CSOPORT


Maribor (
szlovén)–Panathinaikosz (görög) 3–0

(Beric 25., Ibraimi 62., Marcos Tavares 90. – 11-esből)
Kiállítva: Szpiropulosz (93.)

Tottenham (angol)–Lazio (olasz)
0–0


K-CSOPORT


Leverkusen (német)–Metaliszt (ukrán)
0–0


Rapid Wien (osztrák)–
Rosenborg (norvég) 1–2

(Katzer 66., ill. Elyounoussi 19., Dorsin 60.)

L-CSOPORT


Twente (holland)–Hannover (német)
2–2

(Janssen 7., Chadli 54., ill. Sobiech 67., Wisgerhof 73. – öngól)

Levante
(spanyol)–Helsingborg (svéd) 1–0

(Juanfran 40.)



BL: Az összes eredmény a szerdai játéknapról


E-CSOPORT

SAHTAR DONECK
(ukrán)–NORDSJAELLAND (dán) 2–0

Gólszerző: Mkitarjan (44., 76.)

CHELSEA (angol)–JUVENTUS (olasz)
2–2

Gólszerző: Oscar (31., 33.), ill. Vidal (38.), Quagliarella (80.)


F-CSOPORT


LILLE (francia)–
BATE BORISZOV (fehérorosz) 1–3

Gólszerző: Chedjou (60.), ill. Volodko (6.), Rogyionov (20.), Olehnovics (43.)

BAYERN MÜNCHEN (német)–VALENCIA (spanyol) 2–1

Gólszerző: Schweinsteiger (38.), Kroos (76.), ill. Valdéz (91.)


G-CSOPORT


BARCELONA
(spanyol)–SZPARTAK MOSZKVA (orosz) 3–2

Gólszerző: Tello (14.), Messi (72., 80.), ill. Dani Alves (29. – öngól), Romulo (58.)

CELTIC (skót)–BENFICA (portugál)
0–0

Gólszerző: –


H-CSOPORT


MANCHESTER UNITED
(angol)–GALATASARAY (török) 1–0

Gólszerző: Carrick (7.)

BRAGA (portugál)–
CFR CLUJ (romániai) 0–2

Gólszerző: Bastos (19., 34.)



 
T

TH6777

Vendég
images


Bundesliga - Frankfurti győzelmi mérleg: négyből négy

Továbbra is százszázalékos, és péntek esti sikerével a tabella élére ugrott a német labdarúgó-bajnokságban a Frankfurt, amely a Bundesliga negyedik fordulójának nyitómérkőzésén az újabb kör előtt hatodik Nürnberg otthonából vitte el a három pontot.


Bundesliga, 4. forduló:


1. FC Nürnberg-
Eintracht Frankfurt 1-2 (0-1)


szombaton játsszák:


Fortuna Düsseldorf-SC Freiburg
15:30 ó

FSV Mainz 05-FC Augsburg 15:30
Hamburger SV-Borussia Dortmund 15:30
FC Schalke 04-Bayern München 15:30
VfL Wolfsburg-Greuther Fürth 15:30

vasárnap játsszák:


Bayer Leverkusen-Borussia Mönchengladbach
15:30 ó

1899 Hoffenheim-Hannover 96 17:30
Werder Bremen-VfB Stuttgart 17:30


images


Premier League - Dupla rangadó vasárnap

Az angol labdarúgó-bajnokság kedvelői vasárnap egymás után két rangadót tekinthetnek meg a Premier League 5. fordulójában: előbb a Manchester United látogat az FC Liverpoolhoz, majd a címvédő Manchester City fogadja az Arsenalt.

Az MU liverpooli vendégjátéka az ősi rivalizálás mellett ezúttal két további szempontból is érdekes lesz. A hazaiak először lépnek pályára otthonukban azóta, hogy egy független vizsgálóbizottság a múlt héten megállapította, az 1989-es hillsborough-i tragédiáért - amelynek során 96 Liverpool-szurkoló vesztette életét - nem a Vörösök drukkerei, hanem a rendőrség a felelős. Ennek nyomán a két csapatkapitány, hazai részről vélhetően Steven Gerrard, a Unitedből pedig valószínűleg Nemanja Vidic 96 léggömböt enged majd a magasba a kezdő sípszó előtt.


"Teljes mértékben a Liverpool mellett állunk ebben a helyzetben" - nyilatkozta Sir Alex Ferguson, az MU skót vezetőedzője. "Ez a vasárnap számukra érzelmekben gazdag lesz, mi pedig minden lehetséges módon támogatjuk majd őket."


Mindemellett érdekesnek ígérkezik a Pool uruguayi csatárának, Luis Suareznek és a United francia védőjének, Patrice Evrának a találkozása: előbbit tavaly nyolc mérkőzésre eltiltották, mert rasszista kijelentésekkel sértegette Evrát.

A találkozó esélyesének egyértelműen a Manchester számít a szezont ilyen rosszul legutóbb 101 évvel ezelőtt kezdő, 17. helyen szerénykedő Liverpoollal szemben. A Unitedhez - amely a legutóbbi négy liverpooli bajnokiján nem tudott nyerni - lehetséges, hogy visszatér a sérüléséből felépült válogatott csatár, Wayne Rooney.

A vasárnap kora esti találkozón a négy meccs után a liga legjobb gólarányával rendelkező, kedden a Bajnokok Ligája csoportkörében győzelemmel rajtoló Arsenal bizakodva utazhat a címvédő Cityhez, amely - szintén kedden - 3-2-re kapott ki a Real Madrid otthonában a BL-ben.


"Ez egy nehéz hét mindkét csapat számára, de ha úgy tudunk futballozni, mint a legutóbbi két bajnokinkon, akkor jó eséllyel szerezhetünk három pontot" - mondta Lukas Podolski, az Arsenal német válogatott támadója.


Szombaton Gera Zoltán együttese, a West Bromwich Albion a Readinget fogadja, a listavezető Chelsea pedig a Stoke Cityt látja vendégül.



Premier League, 5. forduló:


szombat:

--------
Swansea City-Everton 13:45 ó
Chelsea-Stoke City 16
Southampton-Aston Villa 16
West Bromwich Albion-Reading 16
West Ham United-Sunderland 16
Wigan Athletic-Fulham 16

vasárnap:

----------
FC Liverpool-Manchester United 14:30 ó
Newcastle United-Norwich City 16
Manchester City-Arsenal 17
Tottenham Hotspur-Queens Park Rangers 17


images


Primera División - Madridban nyerhet először idegenben a Real

Első idegenbeli győzelmét szerezheti meg a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a címvédő Real Madrid, amely a városi rivális Rayo Vallecano otthonába látogat.

José Mourinho együttese a Sevilla vendégeként, valamint a Getafe otthonában kapott ki, ezzel négy fordulót követően már annyi vereséget szenvedett el, mint az előző szezonban összesen.


Ugyanakkor a madridi alakulat kedden a Manchester City elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtva 3-2-re nyert.


A legutóbbi szezonban ezüstérmes, százszázalékosan listavezető FC Barcelona - amely az orosz Szpartak Moszkva nehéz legyőzésével rajtolt a BL-ben - ezúttal a nyeretlen Granadát fogadja. Tito Vilanova csapatának még úgy is kötelező a három pont begyűjtése, hogy két belső védőjét, Gerard Piquét és Carles Puyolt is hosszabb időre elvesztette sérülés miatt.


"A kiesésük nagy veszteség a csapatnak, ugyanakkor olyan játékosaink vannak, akik képesek a helyükre lépni" - nyilatkozta Xavi, a katalánok világ- és Európa-bajnok irányítója.


A szintén még veretlen Málaga, amely a BL-ben az orosz Zenit felett aratott háromgólos győzelemmel kezdett, ezúttal a legutóbbi szezonban Európa Liga-döntős Athletic Bilbao vendége lesz, míg az EL-győztes Atlético Madrid a Valladolidot fogadja.



Primera División, 5. forduló:


szombat:

--------
Real Zaragoza-Osasuna 16 ó
Celta Vigo-Getafe 18
Real Betis-Espanyol 20
FC Barcelona-Granada 22

vasárnap:

---------
Real Mallorca-Valencia 12 ó
Levante-Real Sociedad 16
Atlético Madrid-Valladolid 18
Athletic Bilbao-Málaga 19:50
Rayo Vallecano-Real Madrid 21:30

hétfő:

------
Deportivo La Coruna-Sevilla 21:30 ó


images


Oda az MTK veretlensége, rangadót nyert a DVTK



<right>Pénteken délután a Haladás simán verte az MTK-t, este pedig a Diósgyőr már a 4. percben megszerezte a győztesgólt a Paks ellen.</right><right></right>

Két pénteki mérkőzéssel indult az OTP Bank Liga 8. fordulója. A rossz formában lévő Haladás a listavezető és veretlen MTK-t látta vendégül, míg a vidékiek rangadóján a Diósgyőr fogadta a Paksot.
A Haladás támadólag lépett fel a fővárosi kék-fehérek ellen, és ennek eredménye is lett. Igaz, a vezető találat egy véleményes tizenegyesből született, melyet Iszlai csak némi szerencsével értékesített. Három perccel az első gól után már jött is a második. Nagy Gábor beadását Kenesei fejelte a vendégek kapujába. Az MTK fordulás után sem tudott felpörögni, Halmosi Péter az 55. percben pedig megszerezte a szombathelyiek harmadik találatát is, amivel beállította a 3-0-s végeredményt. A hazaiak teljesen megérdemelten tartották otthon a három pontot.
A Diósgyőr nem volt illedelmes vendéglátó, hiszen már a 4. percben előnybe került a Paks ellen. Fernando ugratta ki Bacsát, aki remekül pótolta a sérült Seydit és a rövid felsőbe küldött lövésével megszerezte a vezetést, és mint utóbb kiderült a győzelmet is a DVTK számára. A találkozó igazi izgalmakat az utolsó félórában tartogatott, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes lehetőségek, de újabb gól már nem született, így a piros-fehérek kerültek közelebb az élmezőnyhöz.

Haladás
– MTK 3-0 (2-0)
G.: Iszlai (24. – 11-esből), Kenesei (27.), Halmosi (55.)


DVTK
– Paks 1-0 (1-0)
G.: Bacsa 84.)




images


NB I: Ezt ígéri a 8. forduló!



<right>A Haladás a listavezető ellen törné meg rossz sorozatát, az Európa Ligában vitézkedő Videotonra rangadó vár vasárnap délután.

Szombat:

Újpest FC (13.) KTE-Phoenix Mecano (14.) 14:00(TV: M2)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion. Vezeti: Vad II István.

Lila-fehérek csapnak össze a lila-fehérekkel szombaton kora délután a fővárosban. Az Újpest otthonába látogat a Kecskemét, mely együttesnél nem túl rózsás a helyzet. A héten lemondott a vezetőedző Török László, akinek nem hiányoznak a hétvégi feszültségek és inkább a kecskeméti akadémiát irányítja. A hazai csapatnál sincs minden rendben, hiszen két mérkőzés óta nem találtak kapuba és annak ellenére, hogy tetszetős támadójátékot mutat be az együttes igencsak vérszegény a támadók produkciója. A begyűjthető három pont megszerzése mindkét csapatnak fontos lenne, mert akár az utolsó előtti helyre is csúszhat a vesztes.

Budapest Honvéd (5.) – Kaposvári Rákóczi (11.) 16:00
Helyszín: Bozsik Stadion. Vezeti: Iványi Zoltán.

Remek rajtot vett a kispesti gárda, mely az elmúlt egy-két fordulóban valamelyest visszaesett és már csak az 5. helyen áll a táblázaton. Legutóbb a címvédő otthonában 4-1-re kapott ki Marco Rossi legénysége, így van mit jóvá tennie a Kaposvár ellen. Persze a Rákóczi nem azért érkezik a fővárosba, hogy asszisztáljon a Honvéd sikeréhez. Prukner László tanítványai két meccs óta képtelenek az ellenfelek kapujába találni, de az biztos, hogy ezt a szériát meg kell szakítania a zöld-fehéreknek ha legalább az egyik pontot el akarják vinni a Bozsik Stadionból.

Egri FC (15.) – DVSC-TEVA (2.) 16:00(TV: Sport 1)
Helyszín: DVTK Stadion. Vezeti: Szőts Gergely.

Az élvonalba idén feljutó Eger még egyetlen meccsét sem játszhatta hazai pályán és a címvédő elleni találkozót is semleges pályán rendezik szombat délután. A Debrecen középpályása Bódi Ádám a klub hivatalos honlapjának azt nyilatkozta, hogy a kötelező győzelmek a legnehezebbek és ebben lehet valami, hiszen Simon Antal együttese igazán feltüzelve várja a regnáló bajnok elleni összecsapást. Még felkészülési mérkőzést is játszottak a héten, ami 3-3-as döntetlennel zárult egy alacsonyabb osztályú együttes ellen. A Lokinak, akár csak az Egernek létfontosságú lenne a győzelem, de míg a Debrecen a bajnoki címért folyó küzdelemből nem szeretne kiesni addig az Eger az élvonalban maradásért csatázik.


Lombard Pápa (10.) –
</right>Lombard Pápa (10.) – PMFC-Matias (12.) 18:30 (TV: Sport 1)PMFC-Matias (12.) 18:30

<right>Helyszín: Perutz Stadion. Vezeti: Berger József.

A Pápa az elmúlt hétvégén edzőt buktatott Kecskeméten, és ha szombaton is begyűjti a három pontot a Péccsel szemben, akkor bizony a vendég kispad is igen ingatag lesz Supka Attila alatt. A trénerváltás azonban a Lombard számára sem ismeretlen, hiszen épp a KTE elleni meccs előtt bontottak szerződést Bene Ferenccel, akinek a helyét Zsivóczky Gyula vette át. A Széktói Stadionban aratott siker sorozatban a második pápai győzelem volt, ahova duplával tért vissza a kazahsztáni kitérőt követően Goran Marics. Épp a gólszerzéssel áll hadilábon a PMFC. A Baranya megyei klub az első hét bajnoki során négyszer nem tudott az ellenfelek hálójába találni. Amennyiben Pápáról pontot, pontokat akar elvinni a Pécs, úgy a kapu előtt jóval eredményesebbnek kell lennie, mint korábban.

Vasárnap:

Videoton (4.) – Győri ETO (3.) 16:30(TV: M1)
Helyszín: Sóstói Stadion. Vezeti: Fábián Mihály.

Kétségkívül a forduló rangadójára kerül sor vasárnap délután Székesfehérváron. Az Európa Liga csoportkörében vereséggel rajtoló Videoton a bajnokságban ellenállhatatlan Győrt látja vendégül. A hazaiak már hatodszor lépnek pályára az idény során, az OTP Bank Liga keretein belül, a Sóstói Stadionban, azonban az eddigi mérleg nem túl fényes, hiszen a megszerezhető 15 pontból csak nyolcat gyűjtött be Paulo Sousa legénysége. Az ETO zsinórban öt mérkőzést nyert meg a bajnokságban, középpályása, Koltai Tamás pedig kirobbanó formában van, hiszen a legutóbbi három összecsapáson ötször volt eredményes. Igazi hatpontos derbi lesz, melyen mindkét csapat számára létfontosságú a győzelem megszerzése.

FGSZ Siófok (16.) – Ferencvárosi TC (8.) 18:30(TV: Sport 2)
Helyszín: BFC Stadion. Vezeti: Takács János.

Az OTP Bank Liga 8. fordulójának záró meccsén az egyedüli nyeretlen csapat, a Siófok látja vendégül az egyre jobb formába lendülő Ferencvárost. Ricardo Moniz keze munkája kezd meglátszani és az igazi „holland iskolát” tehát a támadójátékot részesíti előnyben, amivel jóval ütőképesebb lett a Fradi. A Balaton-parti együttesnek is mutatnia kell most már valamit, hiszen négy pontra van az utolsó előtti helyen álló Eger mögött és egy újabb vereség végzetes lehet a Siófok számára annak ellenére, hogy még nagyon a bajnokság elején járunk.
</right>





images


Mexikó jelentkezik a 2026-os futball-vb lebonyolítására

Mexikó jelentkezik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság lebonyolítására.

"1970-ben és 1986-ban nagyszerű vb-t rendeztünk, úgyhogy harmadszor is pályázunk, nagy versenyfutásra van kilátás az Egyesült Államokkal" - jelentette be Justino Compean, az ország futballszövetségének az elnöke, hozzátéve: Mexikóban folyamatosan fejlődik a labdarúgás infrastruktúrája, és a 14 év múlva esedékes torna teljes mértékben megvalósítható.


Brazília 1950 után rendez ismét vb-t 2014-ben, majd 2018-ban Oroszország, 2022-ben pedig Katar lesz a házigazda.


Sikeres pályázat esetén Mexikó lehet az első ország, amely három világbajnokságnak ad otthont, a közép-amerikaiakon kívül még három ország rendezett kétszer vb-t: Olaszország (1934, 1990), Franciaország (1938, 1998) és Németország (1974, 2006).



Maradona ötödször lesz apa


images


Ötszörös apa lesz Diego Armando Maradona, minden idők egyik legjobb labdarúgója.


Az argentinok élő legendájának párja, Veronica Ojeda a ciudad.com internetes oldalnak nyilatkozta, hogy négy hónapos terhes. Az 51 éves, 1986-ban világbajnok exfutballista partnere 2010-ben egyszer már állapotos volt, de akkor várandósságának 19. hetében elvetélt.


Maradonának eddig két házasságon kívüli gyermeke született és szintén kettő Claudia Vallafanével kötött házasságából.

images
images
images




Ganso a Santos után a Sao Paulóban futballozik tovább

images


A Santostól a Sao Paulóhoz szerződött át a brazil futball egyik legnagyobb ígérete, Paulo Henrique Ganso.
A 22 éves válogatott játékmester a latin-amerikai média hírei szerint 12 millió dollárért cserélt klubot az ottani átigazolási szezon pénteki zárónapján.

Gansót sokáig nem akarta átengedni egyik legnagyobb hazai riválisának a Santos, végül azonban győztek az anyagi érvek.


A nagyszerű képességekkel megáldott középpályás öt esztendőre ígérkezett el új csapatához, amely a múltban hatszor volt brazil bajnok, háromszor nyert a Libertadores Kupában, s három klubvilágbajnoki titulus is van a gyűjteményben, ám az utolsó diadal még 2008-ból való. Ganso érkezésétől azt várják, hogy újabb sikerszéria kezdődik a klub életében.


images


Vb-2018 - Jövő szombaton jelentik be a rendező városokat



Jövő szombaton, élő televízióadásban jelentik be az orosz szervezők, hogy mely városok adhatnak otthont a 2018-as labdarúgó-világbajnokságnak.

A magyar idő szerint 19:20 órakor kezdődő műsor vendége Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke és Vitalij Mutko sportminiszter lesz.

Tizenhárom város - Moszkva, Szentpétervár, Kalinyingrád, Jaroszlavl, Nizsnij Novgorod, Kazany, Szamara, Szaranszk, Volgográd, Krasznodar, Rosztov, Szocsi és Jekatyerinburg - van versenyben a rendezésért, kettőt törölnek a listáról. Mutko korábban úgy nyilatkozott, hogy leginkább Szaranszk, Volgográd, Jaroszlavl, Kalinyingrád és Rosztov "van veszélyben".

Oroszország az angol, a spanyol-portugál és a belga-holland pályázatot megelőzve nyerte el a rendezési jogot 2010 decemberében.











 
T

TH6777

Vendég
images


Serie A - Továbbra is százszázalékos a Juventus


A címvédő Juventus magabiztosan győzött a Chievo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén és továbbra is százszázalékos.

Az éllovas torinói alakulat a pontvadászatban már 43 mérkőzés óta veretlen.


Serie A, 4. forduló:


Juventus-Chievo 2-0 (0-0)


korábban:

Parma-Fiorentina 1-1 (0-1)

vasárnap:

Sampdoria-Torino 12:30 ó
Atalanta-Palermo 15
Bologna-Pescara 15
Cagliari-AS Roma 15
Catania-Napoli 15
Internazionale-Siena 15
Udinese-AC Milan 15
Lazio-Genoa 20:45


images


Primera División - Betis-siker


A Real Betis hazai pályán 1-0-ra nyert az Espanyol ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Eredmények:

Primera División, 5. forduló:

Real Betis-Espanyol 1-0 (0-0)


korábban:


Celta Vigo
-Getafe 2-1 (0-0)

Real Zaragoza-Osasuna 3-1 (2-1)

később:

FC Barcelona-Granada 22 ó

vasárnap:

Real Mallorca-Valencia 12 ó
Levante-Real Sociedad 16
Atlético Madrid-Valladolid 18
Athletic Bilbao-Málaga 19:50
Rayo Vallecano-Real Madrid 21:30

hétfőn:

Deportivo La Coruna-Sevilla 21:30 ó


 
T

TH6777

Vendég
images


Serie A - A Lazio elvesztette veretlenségét

Az eddig százszázalékos Lazio hazai pályán 1-0-ra kikapott a Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoától az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának vasárnap esti záró mérkőzésén.

A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.


A Lazio vereségével már csak a címvédő Juventus hibátlan a Serie A-ban.


Serie A, 4. forduló:


Lazio-
Genoa 0-1 (0-0)


korábban:

Atalanta
-Palermo 1-0 (0-0)

Bologna-Pescara 1-1 (1-1)
Catania-Napoli 0-0
Internazionale-Siena 0-2 (0-0)
Udinese-AC Milan 2-1 (1-0)
Sampdoria-Torino 1-1 (0-0)


images


Primera División - Elhalasztották a Real Madrid meccsét

Elhalasztották a Rayo Vallecano-Real Madrid mérkőzést a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, mivel a világító berendezést megrongálták.

Jelentések szerint elvágták a kábeleket, emiatt borult félhomályba a stadion, és így nem lehetett elkezdeni a 21:30 órára kiírt találkozót.



Primera División, 5. forduló:


Athletic Bilbao-Málaga
0-0

Atlético Madrid-Valladolid 2-1 (2-0)
Levante-Real Sociedad 2-1 (0-1)
Real Mallorca-Valencia 2-0 (1-0)

szombaton játszották:


FC Barcelona-Granada 2-0 (0-0)

Real Betis-Espanyol 1-0 (0-0)
Celta Vigo-Getafe 2-1 (0-0)
Real Zaragoza-Osasuna 3-1 (2-1)

hétfőn:

Deportivo La Coruna-Sevilla 21:30 ó
A Rayo Vallecano-Real Madrid elhalasztották.


images


Bundesliga - Nyert a Hoffenheim, döntetlen Brémában

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover 3-1-es vereséget szenvedett vasárnap a Hoffenheim otthonában, a német labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.

A magyar válogatott csatár a Werder Bremen ellen kapott piros lapja miatt nem segíthetett együttesének.


A Stuttgart 2-2-es döntetlent játszott Brémában, a vendégeknél Hajnal Tamás végig a cserepadon ült.


Bundesliga, 4. forduló:


1899 Hoffenheim
-Hannover 96 3-1 (1-1)

Werder Bremen-VfB Stuttgart 2-2 (2-0)

korábban:

Bayer Leverkusen-Borussia Mönchengladbach 1-1 (1-1)



images



Premier League - Pontot mentett az Arsenal a címvédő ellen


Az Arsenal a hajrában szerzett góllal ért el 1-1-es döntetlent a címvédő Manchester City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának második vasárnapi rangadóján.

A londoniak a középhátvéd Laurent Koscielny 82. percben szerzett találatával egyenlítettek.



Premier League, 5. forduló:


Manchester City-Arsenal
1-1 (1-0)

Tottenham Hotspur-Queens Park Rangers 2-1 (0-1)

korábban:

FC Liverpool-Manchester United 1-2 (0-0)
Newcastle United-Norwich City 1-0 (1-0)



Brazil futballmeccsen szállt le egy siklóernyős;)
Egy alsóbb osztályú brazil futballmeccsen szállt le egy siklóernyős.

A 29 esztendős ernyős Itú városában - mintegy száz kilométerre Sao Paulótól - a helyi csapat és a Botafogo de Riberao Preto összecsapásán szállt le az égből a Novelli Stadion gyepére. A biztonságiak azonnal elfogták a fiatalembert, aki azzal védekezett, hogy eredeti célja Pirapora do Bom Jesus városa volt, de szerencsétlenségére elfújta a szél.

A beszámolók szerint nem esett baja senkinek, a mérkőzés nyugodt légkörben folytatódott.






 
T

TH6777

Vendég
images


Klubvilágbajnokság - Elkészült a menetrend


Elkészítették hétfőn Zürichben a decemberi labdarúgó-klubvilágbajnokság sorsolását, amelynek értelmében a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea az elődöntőben az ázsiai BL-győztessel vagy az uruguayi Monterrey-jel találkozik majd.

A Japánban sorra kerülő klub-vb selejtezőjében az új-zélandi Auckland City a japán bajnokkal találkozik, a dél-amerikai BL megfelelője, azaz a Libertadores Kupa győztese, a brazil Corinthians pedig a Chelsea-hez hasonlóan majd csak az elődöntőben játszik először.


A klub-vb-n a hat kontinens legjobbja, valamint a házigazda ország bajnoka indulhat. Az idei tornát december 6. és 16. között bonyolítják le Tojotában és Jokohamában, s a nemzetközi szövetség (FIFA) két, a játékvezetőket segítő technológiai újítást tesztel majd az eseményen.



A klubvilágbajnokság programja:

-------------------------------

december 6.,
csütörtök (Jokohama):


selejtező-mérkőzés:

Auckland City (új-zélandi)-Japán bajnoka
december 9., vasárnap (Tojota):

negyeddöntők:

Ázsiai BL győztese-Monterrey (uruguayi)
Afrikai BL győztese - selejtező-mérkőzés győztese
december 12., szerda (Tojota):

az ötödik helyért:

1. negyeddöntő vesztese-2. negyeddöntő vesztese

elődöntő:

Corinthians (brazil)-2. negyeddöntő győztese
december 13., csütörtök (Jokohama):

elődöntő:

Chelsea (angol)-1. negyeddöntő győztese
december 16., vasárnap (Jokohama):

a 3. helyért:

1. elődöntő vesztese-2. elődöntő vesztese

döntő:

1. elődöntő győztese-2. elődöntő győztese



images


Primera División - A Sevilla győzött idegenben


A Sevilla idegenben legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában:

Eredmények:

Primera División, 5. forduló:

Deportivo La Coruna-
Sevilla 0-2 (0-0)

Gól: Negredo (75.), Rakitic (84.)



madridista.jpg


Nyert a Real Madrid


A címvédő Real Madrid 2-0-ra győzött a Rayo Vallecano otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.

Az eredetileg vasárnap estére kiírt összecsapást azért bonyolították le hétfőn, mert a világító berendezést ismeretlen tettesek megrongálták (Rayo Vallecano vezetése szerint „terroristák” tették).


Eredmények:

Primera División, 5. forduló:

Rayo Vallecano-
Real Madrid 0-2 (0-1)



images


Serie A - A Roma 3-0-val megkapta a Cagliari elleni meccset


A vasárnap elmaradt Cagliari-AS Roma összecsapást 3-0-ás eredménnyel a vendégcsapat kapta meg.

A szardíniai klub stadionja nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, ezért a Serie A illetékesei még korábban úgy döntöttek, hogy a meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani, a Cagliari azonban erre nem volt hajlandó.


Az olasz liga hétfőn a döntését azzal indokolta, hogy a Cagliari kirívó módon szegült szembe a szabályokkal. A csapat egyébként komolyabb büntetésre is számíthat, mivel az ügyben az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága is eljárást kezdett.


A tabella:


1. Juventus 4 11- 2 12 pont

2. SSC Napoli 4 8- 2 10
3. SS Lazio 4 7- 2 9
4. Sampdoria 4 7- 4 9
5. AS Roma 4 10- 6 7
6. Fiorentina 4 6- 4 7
7. Internazionale 4 6- 5 6
8. Genoa 4 6- 6 6
9. Atalanta 4 3- 2 5
10. Catania 4 5- 6 5
11. Torino 4 4- 3 4
12. Parma 4 4- 6 4
13. Udinese 4 6- 9 4
14. Bologna 4 5- 8 4
15. AC Milan 4 4- 5 3
16. Chievo 4 3- 7 3
17. Cagliari 4 2- 7 2
18. Pescara 4 3-10 1
19. Palermo 4 1- 8 1
20. Siena 4 5- 4 -1



images


Allegrit eltiltották


Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága hétfőn egy mérkőzésre eltiltotta Massimiliano Allegrit, az AC Milan vezetőedzőjét.

A szakember vasárnap az Udinese otthonában 2-1-re elveszített bajnokin keveredett összetűzésbe a játékvezetővel azt követően, hogy az két játékosát, Cristian Zapatát és Kevin-Prince Boatenget is kiállította. Mindkét futballistára egy mérkőzés kihagyás vár.


A legutóbbi szezonban ezüstérmes Milan négy fordulót követően mindössze három ponttal a tabella 15. helyén áll.




images
images


Csalódott Terry döntése miatt a szövetségi kapitány

Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csalódott John Terry döntése miatt, aki hétfőn lemondta szereplését a nemzeti együttesben.

"Szeretném megköszönni Terrynek mindazt, amit a válogatottért tett, mióta én vezetem a csapatot" - mondta a 65 éves szakember. "Természetesen csalódott vagyok, hogy elvesztünk egy ilyen rutinos és kiváló képességű játékost. Nehezen bár, de elfogadom a döntését."


A 31 esztendős futballista - akit júliusban egy londoni bíróság felmentett a rasszizmus vádja alól - közölte: tarthatatlanná vált a helyzete, mivel a szövetség (FA) tovább vizsgálódik ellene.


A vád szerint a Chelsea idén Bajnokok Ligája-győztes hátvédje egy tavaly október 23-án lejátszott bajnoki találkozón rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers futballistájára. Terry mindvégig ártatlannak vallotta magát, de az incidens miatt az FA úgy döntött, hogy nem lehet a válogatott csapatkapitánya. Válaszul Fabio Capello szövetségi kapitány februárban lemondott posztjáról.


Amennyiben az FA bűnösnek találja Terryt, a liverpooli Luis Suárez nyolc mérkőzéses eltiltásához hasonló büntetést kaphat: az uruguayi játékost az előző szezonban tiltották el azért, mert sértegette a Manchester United védőjét, Patrice Evrát.


Terry 2003 óta 78-szor szerepelt a válogatottban, legutóbb szeptember elején a Moldovában 5-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn húzta magára a háromoroszlános mezt.


images


Edzőváltás a Dinamo Kijevnél

A Dinamo Kijev hétfőn menesztette a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Jurij Szemint.

images


Olekszij Szemenko, a klub szóvivője közölte: a keddi edzés előtt jelentik be, hogy ki lesz Szemin utódja.

Azt nem árulta el, miért kellett távoznia a trénernek, de a döntés egy nappal azután született, hogy a Dinamo Kijev 4-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális Sahtar Donyecktől az Ukrán Kupában. Hét közben pedig ugyanilyen arányban maradtak alul a Paris Saint-Germainnel szemben a Bajnokok Ligájában.


Az elküldött szakember 2007 és 2009 között irányította először a Dinamo Kijevet, amelyhez 2010-ben tért vissza.


images


A Zenit a tartalékok közé száműzte Gyenyiszovot

Az orosz Zenit vezetősége a tartalékcsapatba száműzte Igor Gyenyiszovot, az együttes orosz válogatott labdarúgóját, aki magasabb fizetést követelt arra hivatkozva, hogy a klub két új játékosáért, a brazil Hulkért, illetve a belga Axel Witselért csillagászati összeget fizetett.

"Nem a külföldi játékosok ellen vagyok, de a csapatban egyensúlynak kell lennie" - mondta a nemzeti csapat kapitánya.

"Valóban nagyszerű játékosokat igazoltunk, de komolyan azt gondolják, hogy háromszor annyit érnek, mint mi?"


A szentpétervári klub az átigazolási időszak utolsó napján több mint 100 millió eurót fizetett a két futballistáért.


Helyi sajtóértesülések szerint Genyiszov évi 3,9 millió eurós fizetésénél két millióval többet követelt a vezetőktől, akik erre közleményben is reagáltak:

"a játékos igényei teljesen megalapozatlanok, ugyanis így is az orosz bajnokság egyik legjobban fizetett labdarúgója."


"A Zenitnek kiváló játékosai vannak, akik több trófeát nyertek, mint az új fiúk. Azt megérteném, ha Lionel Messit vagy Andrés Iniestát hoznák ide, ők minden pénzt megérnek" - tette hozzá a 28 éves középpályás, aki kilátásba helyezte távozását abban az esetben, ha nem teszik vissza az első csapat keretébe.



images


Gerrard: nincs ok a pánikra


Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya szerint az együttesnek "nincs oka a pánikra". A "vörösök" vasárnap hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek a Manchester Unitedtól.

"Az eredmény ugyan nem hízelgő számunkra, ennek ellenére jól játszottunk. Egy sor meccset nyertünk meg ennél sokkal rosszabb focival" - mondta a 32 éves válogatott középpályás.


Gerrard kifejtette, ha a csapat továbbra is ebben a szellemben futballozik, akkor "csak idő kérdése", mikor indul be a győzelmi sorozat.


A Liverpool öt fordulóban mindössze két pontot szerzett, és a
18. a húszcsapatos angol bajnokságban.




images
images


Túlsúlyos, ezért diétázik a brazil Ronaldo


Alaposan elhízott, ezért diétába kezdett Ronaldo, a brazilok exvilágbajnok futballistája.

A 36 esztendős sportember azt mondta, amióta tavaly visszavonult, folyamatosan szedi fel a kilókat, testmozgása a nullával egyenlő, kivéve azt a néhány lépést, amit golfozás közben tesz meg.


"Kifejezetten rosszul érzem magam, mindenem fáj, néhány méter után kimerülök" - panaszkodott a "Fenoménnek" becézett Ronaldo, aki többek között a Real Madrid, a Barcelona, az Internazionale és az AC Milan együttesében játszott.


A labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb futballistája, aki jelenleg 118 kiló, azt mondta, "szigorú" lesz a diéta:


"Hetente maximum egyszer iszom valamit, és már a cigarettáról is lemondtam az egészségem érdekében, most az ennivaló következik" - kesergett Ronaldo, aki aktív játékos korában is sokat küzdött a kilókkal.











 
T

TH6777

Vendég
Uraim lehet gyakorolni!!!

A magyar lányok nem csak szépek, ügyesek is!


2012. 09. 25. 17.04
<right>
</right>
Sz%C3%A1sz-Kitti-Facebook2-195x300.jpg
<right>

</right>

Szász Kitti megvédte freestyle világbajnoki címét.

A Leccében rendezett versenyen Filippo Inzaghi emelte magasba a magyar lány kezét.


Szombaton este Olaszországban, Leccében rendezték a Redd Bull Freestyle Világbajnokság döntőjét. Az esemény utolsó napján olyan sztárok kaptak helyet a zsűriben mint Filippo Inzaghi vagy éppen Fabio Cannavaro.

A női mezőnyben ott volt a fináléban Szász Kitti is, a címvédő. Honfitársunk az elődöntőben a hazaiak versenyzőjét, Laura Biondót győzte le, csupán Inzaghi vélte úgy, hogy az olasz hölgynek kellett volna továbbjutnia. A döntőbben a francia Melody Donchet következett, akivel Szász Kitti már az elődöntőben is összecsapott. Akkor is és a fináléban is Kitti bizonyult jobbnak, így idén is ő lett a freestyle világbajnok.



Sz%C3%A1sz-Kitti-Filippo-Inzaghi.jpg


Filippo Inzaghi emelte a magasba a győztes, azaz Szász Kitti kezét


A freestyle futballban egy meccsen ketten mérik össze erejüket. Minden csata három percig tart, ezalatt mindkét résztvevőnek másfél perc áll rendelkezésére, hogy bemutassa gyakorlatát, a labdát 30 másodperces váltásokkal kapják meg.


A döntő összefoglalója (Szász Kitti ekkor még ingben):

<object type="application/x-shockwave-flash" data="http://www.youtube.com/v/qTSP51VySi0&rel=0&fs=1&showsearch=0&showinfo=0&hd=1" width="425" height="344" id="vvq-29838-youtube-1" style="margin: 0px; padding: 0px; border: 0px; font-style: inherit; font-family: inherit; vertical-align: baseline; max-width: 100%; visibility: visible; "></object>


A leccei amfiteátrumban Szász Kitti megvédte tehát tavaly megszerzett címét, amivel a magyar lányok szépsége mellett ügyességüket is hirdeti így a világban.

Gratulálunk!

 
T

TH6777

Vendég
Vb-2022 - Platini továbbra is a téli rendezés mellett


images


Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke továbbra is kitart véleménye mellett, hogy télen kellene megrendeznie Katarnak a 2022-es világbajnokságot.



A francia sportdiplomata a London Evening Standard című napilapnak azt mondta, hogy a nyári rekkenő hőség miatt a játékosoknak és a szurkolóknak is ez lenne a legmegfelelőbb megoldás.


"Az európai bajnokságokban lehetne szünetet tartani valamikor november eleje és karácsony között, így a vb nem ütközne a 2022. februári téli olimpiával sem" - jelentette ki Platini.


Az angol Premier League-ben decemberben és januárban is folyamatosan zajlik a bajnokság, Spanyolországban pedig csupán két hét szünetet tartanak december vége és január eleje között.

Németországban viszont négy hét telik el játék nélkül a Bundesliga őszi és tavaszi szakasza között.


A világbajnokság nagyjából egy hónapig tart.



images


Papin szerint Ibrahimovic eléri a 30 gólt a francia bajnokságban



Zlatan Ibrahimovic lesz az első labdarúgó 1990 óta, aki eléri a 30 gólt a francia labdarúgó-bajnokságban - legalábbis így vélekedik Jean-Pierre Papin egykori kiváló francia csatár.

"Lenyűgöző formában van. Szerintem ő túlszárnyalja az én teljesítményemet" - mondta a Le Parisien című napilapnak nyilatkozva a korábbi 54-szeres válogatott játékos, akinek ez a bravúr az Olympique Marseille színeiben sikerült.


Ibrahimovic nyáron Olaszországból, az AC Milantól igazolt a Paris Saint-Germain együtteséhez, s az eddigi hat bajnoki találkozón hétszer volt eredményes.


Papin ugyanakkor úgy vélte, a svéd támadó nem fogja megdönteni az abszolút rekordot, amelyet - szintén az Olympique Marseille csatáraként - Josip Skoblar az 1970/71-es szezonban állított fel 44 góllal.




images


Serie A - Pontokat vesztett a Juventus


Négy győzelem után döntetlent játszott a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokságban.

Az ötödik forduló egyetlen keddi mérkőzésén a torinói csapat Firenzében volt kénytelen megelégedni egy ponttal, mivel nem tudta bevenni az ugyancsak gólképtelen Fiorentina kapuját.


A 0-0-s eredmény azt jelenti, hogy már nincs százszázalékos csapat a Serie A-ban.


Serie A, 5. forduló:


Fiorentina-Juventus
0-0


szerdán játsszák:


Pescara-Palermo
18:30 ó

AC Milan-Cagliari 20:45
AS Roma-Sampdoria 20:45
Catania-Atalanta 20:45
Chievo-Internazionale 20:45
Genoa-Parma 20:45
Napoli-SS Lazio 20:45
Torino-Udinese 20:45

csütörtökön játsszák:


Siena-Bologna
20:45 ó




images


Bundesliga - Megszakadt a Frankfurt győzelmi sorozata


Hatgólos, fordulatos mérkőzésen döntetlent játszott egymással az Eintracht Frankfurt és a Borussia Dortmund a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának keddi játéknapján.

A liga megnyeréséért járó salátástálat sorozatban kétszer elhódító Borussia több mint egy év - 31 veretlenül megvívott összecsapás - után múlt szombaton kikapott Hamburgban, így jól jött neki a pontszerzés az eddig remeklő Frankfurt stadionjában.
A vendéglátó együttes a Bundesliga történetének első olyan csapata, amely újoncként győzni tudott az első négy bajnoki találkozóján.


A keddi összecsapáson a Dortmund az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, majd a Frankfurt a második játékrész elején két perc alatt egyenlített. Nem sokkal később megint a Borussiánál volt az előny, de ezt sem tudta megőrizni.


Az éllovas Bayern München magabiztosan győzött a Wolfsburg ellen, ezzel a bajor alakulat egyedüliként maradt hibátlan a bajnokságban.


A Mainz - amelyben Szalai Ádám a 75. percig volt a pályán - simán kikapott a Schalke vendégeként, míg a Greuter Fürth - Stieber Zoltán nélkül - otthon szenvedett vereséget a Düsseldorftól.


Bundesliga, 5. forduló:


Bayern München-VfL Wolfsburg 3-0 (1-0)

Eintracht Frankfurt-Borussia Dortmund 3-3 (0-2)
Greuther Fürth-Fortuna Düsseldorf 0-2 (0-2)
FC Schalke 04-FSV Mainz 05 3-0 (1-0)

szerdán játsszák:


FC Augsburg-Bayer Leverkusen
20 ó

SC Freiburg-Werder Bremen 20
Hannover 96-1. FC Nürnberg 20
Borussia Mönchengladbach-Hamburger SV 20
VfB Stuttgart-1899 Hoffenheim 20



images


Oleg Blohin a Dinamo Kijev kispadján


Oleg Blohint nevezték ki kedden a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

Az 59 esztendős szakember, aki négyéves szerződést írt alá a fővárosi klubbal, egyúttal az ukrán nemzeti együttest is irányítja.


Az ukránok október 12-én a moldovaiakkal, négy nappal később pedig a montenegróiakkal játszanak világbajnoki selejtezőt.

"Utána már csak a klubra koncentrálok" - mondta Blohin.

Elődjét, Jurij Szemint a csapat gyenge szereplése miatt menesztették hétfőn, azt követően, hogy a Kijev 4-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális Sahtar Donyecktől az Ukrán Kupában, hétközben pedig ugyanilyen arányban maradt alul a Paris Saint-Germainnel szemben a Bajnokok Ligájában.


A játékosként aranylabdás, 112-szeres szovjet válogatott Blohin, 1969 és 1988 között 433 alkalommal szerepelt a Dinamo Kijev csapatában.



images


Két hónapig nem játszhat a Manchester United csapatkapitánya



Legalább két hónapra harcképtelenné vált Nemanja Vidic, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitánya.

A szerb hátvéd térdszalagsérülés miatt kihagyta az elmúlt idény utolsó öt hónapját, és a klub keddi tájékoztatása szerint ismét a problémás (jobb) térdét kellett megműteni.


Sir Alex Ferguson vezetőedző a vasárnapi, Liverpool ellen 2-1-re megnyert rangadón pihentette Vidicet, mivel a játékos a térdére panaszkodott, de a hétfői orvosi vizsgálaton kiderült, hogy azonnali beavatkozásra van szükség.



images


A Barcelona pályafutása végéig meg akarja tartani Xavit


A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona pályafutása végéig meg akarja tartani Xavi Hernandezt, a csapat világ- és Európa-bajnok irányítóját.

Ivan Corretja, a 32 éves középpályás menedzsere az Esport3 katalán televíziónak azt mondta, a klub tárgyalni akar a futballistával arról, hogy az eredetileg 2014-ben lejáró szerződését meghosszabbítsa.


"Az eddigi megállapodások megkötésénél mindig egyetértettünk, azt gondolom, ezúttal sem lesz probléma" - mondta Corretja.

"A játékosnak mindig nagyon fontos tudnia, hogy a klub számít rá."


Xavi 11 éves korában csatlakozott a Barcelonához, a felnőtt gárdában 1998-ban mutatkozott be.

A spanyol válogatott irányítója a gránátvörös-kékekkel háromszor nyert Bajnokok Ligáját, hatszor spanyol bajnoki címet, két alkalommal pedig a Király Kupát is elhódította.



images


Hazugságvizsgálat vár a Lokomotív Plovdiv játékosaira és edzőire



Hazugságvizsgálatnak vetik alá a bolgár labdarúgó-bajnokságban szereplő Lokomotív Plovdiv játékosait és a klub szakmai stábját, miután a csapat meglepetésre kikapott szombaton a sereghajtó Botev Vracától.

A liga 2004-es győztese az idei szezonban még veretlen volt, míg riválisa, a Botev Vratsa sorozatban öt meccsen nyeretlen maradt, ezért sokan fogadási csalást sejtenek a meglepetés mögött.


"A vereség ellen egyik csapat sincs bebiztosítva, de el kell ismernem, hogy a legutóbbi mérkőzésünk nagyon furcsán alakult" - nyilatkozta a helyi médiának Veszelin Mareski, a Lokomotív tulajdonosa. "Mivel a tisztességes, becsületes játék számomra nagyon fontos, a hazugságvizsgálaton minden labdarúgó és edző részt vesz majd."


A bolgár szövetség (BFU) szeptemberben bejelentette, hogy egy ügyész négy bajnoki mérkőzés ügyében indított vizsgálatot, mert ezekkel az összecsapásokkal kapcsolatban felvetődött a fogadási csalás gyanúja.


A bolgár média jelentései szerint az ország futballjában évek óta jelen van a korrupció és a mérkőzések befolyásolása, de eddig még senkiről sem bizonyosodott be, hogy érintett volna ilyen ügyben.

Az Európai Bizottság többször kritizálta a helyi hatóságokat, amiért nem hoznak szigorú intézkedéseket a probléma megelőzése és megoldása érdekében.



images


Tovább csúszik Del Piero bemutatkozása Ausztráliában


A második, szerdára tervezett felkészülési mérkőzése is elmarad a Sydney FC labdarúgócsapatának, így a klub új szerzeményének, Alessandro Del Pierónak a bemutatkozása továbbra is várat magára.

Az ausztrál bajnokság október 6-i rajtjára készülő együttes a Central Coast csapatával játszott volna zárt kapuk mögött szerdán, ám a rivális trénere jelezte, nem tudják vállalni a meccset. Az első edzőmeccsét a Newcastle ellen vívta volna a Sydney FC, ám az a mérkőzés is elmaradt.


Az olasz válogatottal világbajnok, a Juventusszal Bajnokok Ligája-győztes és hatszoros olasz bajnok csatár szeptember elején szerződött két évre az ausztrál együtteshez, amely évi kétmillió dollárt fizet szolgálataiért.
















 
T

TH6777

Vendég
images


Primera División - Újabb gólzáporos Atlético-siker

Az Atlético Madrid, a kétgólos Radamel Falcao vezérletével 4-2-re nyert a találkozót kilenc emberrel befejező Real Betis vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójából elhalasztott, és szerda este pótolt mérkőzésén.

Primera División, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés:


Real Betis-Atlético Madrid 2-4 (2-1)



Az állás:


1. FC Barcelona 5 14- 3 15 pont

2. Atlético Madrid 5 15- 7 13
3. Real Mallorca 5 7- 3 11
4. Málaga 5 6- 2 11
4. Sevilla 5 6- 2 11
6. Real Betis 5 10- 9 9
7. Real Madrid 5 7- 4 7
8. Rayo Vallecano 5 6- 7 7
9. Levante 5 7- 9 7
10. Deportivo La Coruna 5 7- 7 6
11. Celta Vigo 5 6- 6 6
12. Real Zaragoza 5 5- 6 6
13. Real Valladolid 5 4- 5 6
14. Real Sociedad 5 6- 9 6
15. Valencia 5 6- 8 5
16. Athletic Bilbao 5 8-12 5
17. Getafe 5 6-10 4
18. Granada 5 2- 8 2
19. Espanyol 5 7-11 1
20. Osasuna 5 3-10 1




images



Serie A – A Genoa döntetlenje, először nyert otthon a Milan


A Tőzsér Dániellel felálló Genoa hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Parma együttesével az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szerdai játéknapján. A magyar futballista végigjátszotta az összecsapást.

Először lőtt gólt és nyert hazai környezetben az AC Milan: a legutóbbi szezonban ezüstérmes piros-feketék Stephan El Shaarawy duplájával diadalmaskodtak a Cagliari ellen.


Az AS Roma 1-1-es döntetlent játszott a Sampdoriával, a rómaiak találatát Francesco Totti szerezte, akinek ez volt a 216 gólja a Serie A-ban, amivel holtversenyben feljött a vonatkozó örökranglista harmadik helyére. Totti most José Altafinivel és Giuseppe Meazzával "osztozik" a dobogó legalsó fokán. A második helyen a svéd Gunnar Nordahl áll (225 gól), míg a rangsort Silvio Piola (274 gól) vezeti.


Serie A, 5. forduló:


AC Milan-Cagliari 2-0 (1-0)

AS Roma-Sampdoria 1-1 (1-0)
Catania-Atalanta 2-1 (0-0)
Chievo-Internazionale 0-2 (0-1)
Genoa-Parma 1-1 (0-1)
Napoli-SS Lazio 3-0 (2-0)
Torino-Udinese 0-0

korábban:


Pescara-
Palermo 1-0 (0-0)


kedden játszották:


Fiorentina-Juventus
0-0


csütörtökön játsszák:


Siena-Bologna
20:45 ó



Az állás:


1. Juventus 5 11- 2 13 pont

és Napoli 5 11- 2 13
3. Sampdoria 5 8- 5 10
4. Internazionale 5 8- 5 9
5. Lazio 5 7- 5 9
6. AS Roma 5 11- 7 8
7. Fiorentina 5 6- 4 8
8. Catania 5 7- 7 8
9. Genoa 5 7- 7 7
10. AC Milan 5 6- 5 6
11. Torino 5 4- 3 5
12. Atalanta 5 4- 4 5
13. Parma 5 5- 7 5
14. Udinese 5 6- 9 5
15. Bologna 4 5- 8 4
16. Pescara 5 4-10 4
17. Chievo 5 3- 9 3
18. Cagliari 5 2- 9 2
19. Palermo 5 1- 9 1
20. Siena 4 5- 4 1

A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.




images
images


Vb-selejtezők - Van der Vaart és Afellay újra a holland keretben


Visszakerült a magyar labdarúgó-válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő holland csapat keretébe Rafael van der Vaart, a Hamburg középpályása és Ibrahim Afellay, a Schalke szélsője.

Louis van Gaal szövetségi kapitány szerdán jelezte, hogy számít a két futballistára az októberben sorra kerülő, Andorra és Románia elleni mérkőzéseken.


A 61 esztendős szakember az első két vb-selejtezőre nem jelölte Van der Vaartot és Afellayt, mellőzésüket pedig formán kívüliségükkel indokolta, valamint úgy látta, mindkét játékosból sokat kivett az átigazolásuk körül kialakult helyzet. Az együttesben az első két selejtezőn Nigel de Jong és Gregory van der Wiel sem kapott helyet, most azonban ők is visszakerültek a 30 játékosból álló előzetes keretbe.


A hollandok szeptember 7-én 2-0-ra verték a törököket, négy nappal később pedig 4-1-re nyertek Budapesten a magyarok ellen.

A D csoportot az első két meccsükön szintén győztes románok vezetik, a hollandok rosszabb gólkülönbségük miatt másodikok.

Az októberben Észtországgal és Törökországgal játszó magyarok egy-egy győzelemmel és vereséggel a harmadik helyen állnak.



images


Súlyos anyagi gondok a CSZKA Szófiánál

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vasárnapig adott időt a CSZKA Szófiának arra, hogy rendezze adósságait, különben három évre kizárja a nemzetközi kupasorozatokból.

A bolgár együttes helyi lapértesülések szerint összesen csaknem 80 millió leva (11,7 milliárd forint) tartozást halmozott fel, s a klub egyik illetékese szerint ennek az összegnek a kiegyenlítésére nagyon kevés az esély ilyen rövid idő alatt.


Az ország legeredményesebb, 31-szeres bajnok klubja négy éve hasonló gondokkal küzdött, s akkor az UEFA kizárta a csapatot a Bajnokok Ligájából.





images


Kirabolták a Chelsea futballistáit


Tolvajok jártak a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea labdarúgócsapatának edzőközpontjában az angliai Surreyben.

A Daily Mail című napilap szerdai híradása szerint a tréningről az öltözőbe visszatérő játékosokat kellemetlen meglepetés várta, ugyanis hat pénztárcának, kilenc telefonnak és több órának nyoma veszett.


A klub szóvivője annyit árult el, hogy a betörésre ebben a hónapban került sor.



images


Bundesliga - Pizarro rekordot döntött

A Bayern Münchent erősítő Claudio Pizarro lett a legtöbb mérkőzésen pályára lépett külföldi játékos a német labdarúgó Bundesligában.

A perui csatárt kedden a VfL Wolfsburg ellen 3-0-ra megnyert találkozó 79. percében cserélték be, így már a 337. bajnokiján szerepelt, ezzel megelőzte a légiósok örökrangsorában a brazil Ze Robertót és a grúz Levan Kobiasvilit.


A bajorokhoz idén Brémából visszatért, 33 éves játékos - aki 2001 és 2007 között is Münchenben futballozott - 160 gólnál tart a Bundesligában, amivel ugyancsak csúcstartó.



A legtöbb Bundesliga-mérkőzésen szerepelt légiósok:

----------------------------------------------

1. Claudio Pizarro (perui) Bayern München, Werder Bremen 337 mérkőzés

2. Ze Roberto (brazil) Leverkusen, Bayern, Hamburg
és Levan Kobiasvili (grúz) Freiburg, Schalke, Hertha 336-336
4. Sergej Barbarez (bosnyák) Rostock, Dortmund, Hamburg, Leverkusen 330
5. Ole Björnmose (dán) Werder, Hamburg 323
6. Dede (brazil) Dortmund 322
7. Hasan Salihamidzic (bosnyák) Hamburg, Bayern, Wolfsburg 321
8. David Jarolim (cseh) Bayern, Nürnberg, Hamburg 318
9. Pablo Thiam (guineai) Bayern, Stuttgart, Köln, Wolfsburg 311
10. Bum Kun Csa (dél-koreai) Darmstadt, Frankfurt, Leverkusen 308




images


Angol Ligakupa - Kiesett a Manchester City


A bajnoki címvédő Manchester City, valamint a pontvadászatban harmadik Everton is kiesett kedden az angol labdarúgó Ligakupa harmadik fordulójában.

Roberto Mancini a vasárnapi, Arsenal elleni bajnoki találkozón (1-1) pályára küldött csapatát teljesen kicserélte az Aston Villa elleni találkozóra, melyen hiába vezetett együttese kétszer is, végül hosszabbítás után, 4-2-re kikapott. A City "B csapata" olyan nevekből állt, mint Carlos Tevez vagy Mario Balotelli.


Az Everton edzője hat helyen változtatott a szombati, Swansea ellen 3-0-ra győztes kezdőcsapatán, s a felforgatott gárda nem bírt a másodosztályú Leeds Uniteddel, melytől 2-1-re kikapott.


A Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea nem botlott, 6-0-ra legyőzte Wolverhampton Wandererst.











 
T

TH6777

Vendég
images


Serie A - Nyert a Siena

A Siena egygólos győzelmet aratott a vendég Bologna felett az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának csütörtöki záró mérkőzésén.

Serie A, 5. forduló:


Siena-Bologna 1-0 (0-0)



images


Kaká két év szünet után a brazil válogatottban


Két év kihagyás után került vissza Kaká a brazil labdarúgó-válogatottba.

A 2014-es világbajnokságra házigazdaként készülő csapat szövetségi kapitánya, Mano Menezes a Real Madrid irányítójának is meghívót küldött a két közelgő barátságos mérkőzésre. A brazilok október 11-én Svédországban Irak, október 16-án pedig Lengyelországban Japán ellen lépnek pályára.


Kaká utoljára a 2010-es dél-afrikai vb-n, a hollandok ellen elveszített negyeddöntőben szerepelt hazája válogatottjában.

Menezes azóta egyszer már - tavaly - behívta a keretbe, ám sérülés miatt a futballista nem játszhatott.


images


Bajnokok Ligája - Nem utaztat szurkolókat Zágrábba a PSG


Biztonsági okokból nem utaztat szurkolókat a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a Dinamo Zagreb elleni, idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

A francia klub csütörtökön jelentette be, hogy - miután egyeztetett a horvát hatóságokkal és az európai szövetséggel (UEFA) - nem kér belépőket az október 24-i találkozóra, egyben arra kéri szimpatizánsait, ne is utazzanak el a horvát fővárosba.


Mindkét együttesnek vannak huligán szurkolói, és az utóbbi hat évben két PSG-drukker halt meg különböző összecsapásokban.



images


Nyolcéves szerződést kapott a Newcastle United vezetőedzője


Alan Perdew vezetőedző és három segítője nyolcéves szerződést kapott a Newcastle United labdarúgóklubtól.

Pardew korábban a West Ham United és a Charlton Athletic csapatait irányította, majd 2010-ben szerződött a Newcastle-hoz, és előbb a 12., legutóbb pedig az 5. helyig vezette a Premier League-ben.


Az egyesület azzal indokolta a hosszú távú megállapodást, hogy Anglia sikeres együtteseinél - mint a Manchester United és az Arsenal - a stabilitás a jellemző a vezetőedzői poszton.


Pardew kinevezése eleinte nem volt népszerű döntés a Newcastle szurkolóinak körében, mert nem értettek egyet a csapatot az élvonalba visszavezető elődjének, Chris Hughtonnak a menesztésével.


A szakember és segítői új szerződése a 2019/20-as szezon végéig szól.



images


Az angol szövetség négymeccses eltiltással sújtotta John Terryt


Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) csütörtökön négy bajnoki mérkőzésre eltiltotta John Terryt, a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea csapatkapitányát, mert tavaly októberben rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers játékosára.

Az FA emellett 220 ezer font (közel 79 millió forint) megfizetésére is kötelezte a 31 esztendős futballistát, aki hétfőn - az ellene zajló eljárás miatt - lemondta a válogatottságot.

A szankciók még nem lépnek érvénybe, a játékosnak ugyanis 14 napig lehetősége van fellebbezni az ítélet ellen.


Terryt júliusban egy londoni bíróság felmentette a rasszizmus vádja alól, az FA azonban folytatta az ügy kivizsgálását.


A vád szerint a Chelsea hátvédje a tavalyi bajnoki találkozón rasszista kijelentéssel sértette meg Ferdinandot.
Terry mindvégig ártatlannak vallotta magát, de az incidens miatt az FA úgy döntött, hogy megfosztja a válogatott csapatkapitányi karszalagjától.

Válaszul Fabio Capello szövetségi kapitány februárban lemondott posztjáról.


Terry a második Premier League-ben szereplő játékos, akit rasszizmus miatt büntetnek meg: a liverpooli Luis Suárez nyolcmérkőzéses eltiltást kapott még az előző szezonban, mert sértegette a Manchester United védőjét, Patrice Evrát.



images


Bordélyház és temetkezési vállalat a görög futballmezeken

Két futballklub felettébb különös mezreklámmal próbál bevételhez jutni a gazdasági válságtól sújtott Görögországban.

A Ta Nea napilap csütörtöki híradása szerint a regionális bajnokságban szereplő Paliopirgosz az idény eleje óta "Karaiszkaki 53 Temetkezési Vállalat" feliratú fekete trikóban lép pályára, amelyen egy világoskék kereszt is látható.


Az ugyancsak területi ligában érdekelt Vukefalasz szintén nem szokványos szponzort választott, ugyanis egy bordélyházat hirdet "Szula örömház" címen.


"Így kell játszanunk, mert a görög szövetség nem támogat bennünket" - magyarázta Ioannisz Baciolasz klubelnök.

A futballisták egy barátságos meccset vívtak eddig a rendhagyó feliratú mezben, és jelenleg a szövetség engedélyére várnak, hogy hivatalos bajnokikon is viselhessék.



images


Szoborba öntötték Párizsban, ahogy Zidane lefejelte Materazzit



Monumentális bronzszobor örökíti meg a párizsi Pompidou Központ előtti téren a 2006-os labdarúgó-világbajnokság egyik leghíresebb pillanatát, amikor Zinedine Zidane, a franciák csapatkapitánya a francia-olasz találkozó 110. percében mellkason fejelte az olasz Marco Materazzit.

Adel Abdessemed öt méter magas és több tonna súlyú alkotása abból az alkalomból látható az épület előtt, hogy az algériai-francia művésznek október 3-án nyílik kiállítása a Pompidou Központban. Párizsiak és turisták tömegesen fényképezkednek a nagyon is realista szoborkettős előtt, amely a kiállítás végéig, január 7-ig marad a téren.


"Ez a szobor szembemegy azzal a hagyománnyal, hogy a győzelmek emlékére emelünk szobrokat. Ez az alkotás óda a vereséghez" - mondta Philippe Alain Michaud, a kiállítás kurátora.

Hozzátette:

"Abdel műve kettős értelmű. Egy mindenki által jól ismert eseményt örökít meg, amelyre azonnal rá lehet ismerni, ugyanakkor Masaccio freskóira és a realista hagyományra is utal.
Zidane lefele forduló tekintete pedig Ádámnak a paradicsomból való kiűzetésére emlékeztet".


A szobornak egy kisebb változatát korábban már bemutatta a New York-i David Zwirner galéria.




images
images
images


Real Madrid-gólparádé Di Stefano tiszteletére

Gólzáporos győzelmet aratott a Real Madrid a kolumbiai Millonarios ellen azon a madridi gálamérkőzésen, amelyet Alfredo Di Stefano, minden idők egyik legjobb futballistája tiszteletére rendeztek.

A 8-0-ra végződött találkozón Kaká háromszor, José María Callejón és Alvaro Morata kétszer-kétszer, Karim Benzema pedig egyszer talált a kapuba.


A bajnokságban bukdácsoló - egy döntetlen és két vereség mellett csupán két győzelemmel kezdő - Real Madridnak minden siker jól jön mostanában, így a szerda esti is, amely erőt adhat a Deportivo La Coruna elleni hétvégi összecsapásra.


Az argentin születésű spanyol Di Stefano 1949 és 1953 között négy bajnoki címet szerzett a Millonariosszal. Ezt követően 11 idényt húzott le a Real Madridban, mellyel többek között nyolc bajnoki címet nyert, és részese volt öt BEK-diadalnak.


Az immár 86 éves sportember - a Real Madrid tiszteletbeli elnöke - válogatott mérkőzésen legtöbbször spanyol színekben lépett pályára, de előzőleg szerepelt az argentin és a kolumbiai nemzeti csapatban is.


images












 
T

TH6777

Vendég
Labdarúgó NB I - Újabb siófoki döntetlen, ezúttal az MTK ellen

2012. 09. 29. 03.31
<right>
</right>

foci1_xlsport.jpg


A sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Siófok meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el a tabellán második MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának péntek esti mérkőzésén.


OTP Bank Liga, 9. forduló:

MTK Budapest-FGSZ Siófok
1-1 (0-0)
----------------------------------

Hidegkuti Stadion, 1000 néző, v.: Bognár

gólszerzők: Kanta J. (81.), illetve Kiss M. (58.)

sárga lap: Nikházi (87.), illetve Deák (39.), Mogyorósi (77.)


MTK Budapest:
-------------
Hegedüs - Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi - Nikházi, Zsidai - Könyves (Pál A., 65.), Kanta J., Csiki (Balajti, 76.) - Tischler

FGSZ Siófok:
------------
Kurucz - Mogyorósi, Deák, Fodor M., Fejes - Pál Sz., Horváth B. (Melczer, 66.), Kecskés, Kiss M., Gál (Nyári, 92.) - Zamostny (Molnár M., 89.)



images


Bundesliga - Döntetlen Düsseldorfban


Az újonc Fortuna Düsseldorf a szünetig kétgólos hátrányba került a vendég Schalke 04 együttesével szemben, de végül pontot mentett a német labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A hazaiak először kaptak gólt ebben a szezonban.


Bundesliga, 6. forduló:


Fortuna Düsseldorf-Schalke 04 2-2 (0-2)


szombat:


Bayer Leverkusen-Greuther Fürth
15:30 ó

Werder Bremen-Bayern München 15:30
1. FC Nürnberg-VfB Stuttgart 15:30
1899 Hoffenheim-FC Augsburg 15:30
Hamburger SV-Hannover 96 15:30
Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 18:30

vasárnap:


Eintracht Frankfurt-SC Freiburg
15:30

VfL Wolfsburg-FSV Mainz 05 17:30



images


Eto'o visszatér a kameruni labdarúgó-válogatottba


Visszatér a kameruni labdarúgó-válogatottba Samuel Eto'o, aki korábban visszautasította az Afrika Kupa-selejtezőre készülő nemzeti együttes keretébe szóló meghívást.

Az orosz Anzsi Mahacskala csatára nyolc hónapos eltiltása után szeptember 8-án léphetett volna pályára a válogatottban, de végül - a profizmus hiányával és a nem megfelelő szervezettséggel indokolva - lemondta szereplését.


A 31 éves futballista a Zöld-foki szigetek csapata elleni selejtező visszavágója előtt azonban meggondolta magát, és úgy döntött, a válogatott rendelkezésére áll az október 12-i, hazai meccsen, amelyet 2-0-s hátrányból vár Kamerun. A párharc győztese vehet részt a 2013-as afrikai kontinensviadalon.


Az első mérkőzés után a kameruni szövetség menesztette a francia Denis Lavagne szakvezetőt, és helyére Jean-Paul Akonót nevezte ki, aki azonnal európai körútra indult, hogy a válogatottságot Eto'óhoz hasonlóan lemondó futballistákat, így a Tottenham Hotspur védőjét, Benoit Assou-Ekottót és a Stade Rennes középpályását, Jean Makount rábírja a visszatérésre.


Eto'ót tavaly azért tiltották el a válogatottban való szerepléstől, mert novemberben vezéralakja volt a játékosok sztrájkjának, amelynek az volt a célja, hogy a szövetség kifizesse a futballistáknak járó bónuszokat.

A labdarúgók tiltakozása miatt Kamerunnak le kellett mondania az Algéria elleni barátságos mérkőzést.

Eto'o 106 válogatott mérkőzésén 53-szor volt eredményes.



images


Vb-2018 - Tizenegy városban rendeznek mérkőzéseket


A tervek szerint 11 városban, összesen 12 stadionban rendeznék meg a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit.

A szervezőbizottság pénteki közleménye szerint 13 város, Moszkva, Szentpétervár, Kalinyingrád, Nyizsnij Novgorod, Kazany, Szamara, Volgográd, Krasznodar, Rosztov, Szocsi, Szaranszk, valamint Jaroszlavl volt versenyben a helyekért.
Ugyan hivatalosan még nem jelentették be, de helyi sajtóértesülések szerint utóbbi kettő esett ki.


A rendező városok névsorát szombaton élő televíziós adásban jelentik be.


Oroszország 2010 decemberében nyerte el a rendezési jogot az angol, a spanyol-portugál, valamint a belga-holland közös pályázatot megelőzve.




images


Vb-2014 - Elkészült a menetrend


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nyilvánosságra hozta a 2014-es brazíliai világbajnokság menetrendjét.

A FIFA honlapja szerint a június 12-i nyitómérkőzés magyar idő szerint 22 órakor kezdődik.

A csoportmérkőzéseket - Cuiabát és Manaust kivéve, ahol egy órával több az időeltolódás - 18, 21, 22, 23 és 2 órakor rendezik közép-európai idő szerint,

míg a nyolcad- és negyeddöntőkre
18 és 22 órakor kerül sor.


images



Mindkét elődöntő
22 órától kezdődik, míg a
július 13-i döntőben 21 órától indul útjára a labda a Maracana Stadionban.


Az 1994-es, az Egyesült Államokban rendezett vb óta ez lesz az első olyan világbajnokság, ahol egyes helyszínek más-más időzónában helyezkednek el - igaz Cuiabában és Manausban csak csoportmérkőzéseket rendeznek.




images



Serie A - Juventus-Roma rangadó szombaton


A veretlenül listavezető Juventus az idegenben egyelőre hibátlan mérleggel rendelkező AS Romát fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati rangadóján.

A torinóiak a hétközi fordulóban gól nélküli döntetlent játszottak a Fiorentina vendégeként, ezzel 44 mérkőzésesre nyújtották veretlenségi sorozatukat. A fővárosiak ugyanakkor mindkét idegenbeli találkozójukat megnyerték, így nagy csata várható a Juventus Stadionban.


A tabella élén a Juvéval holtversenyben álló Napolira hasonlóan nehéz feladat vár, ugyanis a Serie A-ba egy év után visszatért, szintén veretlen Sampdoria vendégeként lép pályára.


A legutóbbi szezonban ezüstérmes AC Milan - amely szerdán a Cagliari elleni 2-0 alkalmával megszerezte első hazai góljait és győzelmét az idényben - ezúttal a Parma vendége lesz, míg városi riválisa, az Internazionale első otthoni sikerére tör a Giuseppe Meazza Stadionban, mégpedig a Fiorentina ellenében.


A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa az Udineséhez látogat.


Serie A, 6. forduló:


szombat:

--------
Parma-AC Milan 18 ó

Juventus
-AS Roma
20:45

vasárnap:
---------
Udinese-Genoa 12:30 ó

Atalanta-Torino
15


Bologna
-Catania
15


Cagliari
-Pescara
15


Lazio
-Siena
15


Palermo
-Chievo
15


Sampdoria-Napoli
15


Internazionale
-Fiorentina
20:45



images


Premier League - Londoni rangadóval indul a forduló

Londoni rangadóval indul az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi, 6. fordulója szombaton: a listavezető, Bajnokok Ligája-győztes Chelsea a szezont jól kezdő Arsenalt fogadja.

A hazaiaknál valószínűleg kiemelt figyelmet kap majd a csapatkapitány John Terry: a 31 éves védőt a szövetség (FA) csütörtökön négymeccses eltiltással büntette, valamint 220 ezer font (közel 79 millió forint) megfizetésére kötelezte, mert tavaly októberben rasszista kijelentést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers játékosára. Terry - akit júliusban egy londoni bíróság felmentett a vád alól - az ellene zajló eljárás miatt még hétfőn lemondta a válogatottságot.


Mivel a futballista az FA döntése ellen 14 napon belül fellebbezhet, egyelőre nem kell megkezdenie büntetésének letöltését, s ott lehet a pályán az Arsenal elleni találkozón. Terrynek várhatóan bőven lesz feladata, az Ágyúsok jó formában lévő támadóival ugyanis az eddigi öt meccsen meggyűlt a bajuk a védelmeknek. A Chelsea négy győzelemmel és egy döntetlennel kezdte az idényt, míg az Arsenal szintén veretlen, de csak kétszer nyert, három alkalommal pedig egy pontot szerzett.

Legutóbb a címvédő Manchester City otthonában ért el döntetlent Arsene Wenger együttese, a Chelsea viszont a szezonban most először találkozik komolyabb riválissal.


Szombat este a Chelsea legfőbb üldözője, a Manchester United az idényt felemásan kezdő - az Old Traffordon 1989 óta nyeretlen - Tottenham Hotspurt fogadja, míg a City a jó formát mutató Fulham vendége lesz. A fennállása egyik legrosszabb rajtját produkáló, 18. Liverpool a tabellán egy hellyel előrébb álló Norwichhoz látogat, míg a Gera Zoltánt is foglalkoztató, negyedik West Bromwich Albion vasárnap az Aston Villa otthonában szerepel.


Premier League, 6. forduló:


szombat:

--------

Arsenal-Chelsea
13:45 ó


Everton-Southampton
16


Fulham-Manchester City
16


Norwich City-FC Liverpool
16


Reading-Newcastle United
16


Stoke City-Swansea City
16


Sunderland-Wigan Athletic
16


Manchester United-Tottenham Hotspur
18:30



vasárnap:

--------
Aston Villa-West Bromwich Albion 17 ó

hétfő:

------
Queens Park Rangers-West Ham United 21 ó



images



Primera División - Vilanova rekordot állíthat be a Barcelonával


Klubcsúcsot állíthat be az FC Barcelona, ha győz a Sevilla otthonában, a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában, szombaton.

A katalán együttes összesen négy alkalommal rajtolt hat győzelemmel a Primera Divisiónban, ezek közül háromszor a bajnoki címig meg sem állt az együttes, legutóbb 2009-ben Josep Guardiola irányításával.


Ugyanakkor Tito Vilanovának, a Barca jelenlegi vezetőedzőjének nincs könnyű dolga, ugyanis a hazai pályán veretlen sevillai csapat ellen sem számíthat két világ- és Európa-bajnok belső védőjére, Carles Puyolra és Gerard Piquére.


"A Sevilla nagyon erős csapat, kemény mérkőzés elé nézünk" - nyilatkozta Xavi, a gárda középpályása, aki hozzátette, az ősi rivális, címvédő Real Madriddal szembeni nyolcpontos előnyt ameddig csak lehet tartaniuk kell.


A kiválóan rajtoló Atlético Madrid ezúttal az utolsó előtti helyen álló Espanyol vendége lesz. Diego Simeone együttese szerdán a harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzésen 4-2-re diadalmaskodott a Real Betis otthonában, így jó formában várja az összecsapást. Különösen Radamel Falcao, az Atlético kolumbiai támadója, aki hét találattal vezeti a góllövőlistát.


A Real Madrid ezúttal a Deportivo La Corunát fogadja, míg Pintér Ádám csapata, a Real Zaragoza Valenciába látogat.



Primera División, 6. forduló:


szombat:

--------

Valencia-Real Zaragoza
16 ó


Málaga-Real Betis
18


Real Sociedad-Athletic Bilbao
20


Sevilla-FC Barcelona
22



vasárnap:

--------

Granada-Celta Vigo
12 ó


Real Valladolid-Rayo Vallecano
16


Osasuna-Levante
18


Real Madrid-Deportivo La Coruna
19:50


Espanyol-Atlético Madrid
21:30



hétfő:

------
Getafe-Real Mallorca 21:30 ó












 
T

TH6777

Vendég
images


Premier League - Bombameglepetés: Tottenham-siker az MU otthonában

Óriási meglepetésre a Tottenham 3-2-re győzött a Manchester United stadionjában, az angol labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén.

A belga Jan Vertonghen már a második percben megszerezte a vendégek első gólját, majd félóra múlva Gareth Bale révén már 2-0-ra vezettek a londoniak. A hazaiak a második félidőben mindent elkövettek a siker érdekében, de csak a szépítésre futotta erejükből, mivel két góljuk között a fővárosiak még egyszer kapuba találtak az Old Traffordon.


Premier League, 6. forduló:


Manchester United-
Tottenham Hotspur 2-3 (0-2)


korábban:


Everton-Southampton 3-1 (3-1)

Fulham-Manchester City 1-2 (1-1)
Norwich City-FC Liverpool 2-5 (0-2)
Reading-Newcastle United 2-2 (0-0)
Stoke City-Swansea City 2-0 (2-0)
Sunderland-Wigan Athletic 1-0 (0-0)
Arsenal-Chelsea 1-2 (1-1)

vasárnap játsszák:

Aston Villa-West Bromwich Albion 17 ó

hétfőn játsszák:

Queens Park Rangers-West Ham United 21 ó



images


Bundesliga - A Dortmund kiütötte a Mönchengladbachot

A Dortmund valósággal lelépte a Mönchengladbach együttesét a német labdarúgó-bajnokságban: a házigazdák 5-0-ra győztek a szombat esti mérkőzésen.

Bundesliga, 6. forduló:

Borussia Dortmund-
Borussia Mönchengladbach 5-0 (2-0)


korábban:

Bayer Leverkusen-Greuther Fürth 2-0 (0-0)
Werder Bremen-Bayern München 0-2 (0-0)
1. FC Nürnberg-VfB Stuttgart 0-2 (0-1)
1899 Hoffenheim-FC Augsburg 0-0
Hamburger SV-Hannover 96 1-0 (1-0)

pénteken játszották:

Fortuna Düsseldorf-Schalke 04 2-2 (0-2)

vasárnap játsszák:

Eintracht Frankfurt-SC Freiburg 15:30
VfL Wolfsburg-FSV Mainz 05 17:30


images


Serie A - Magabiztosan nyert a Juventus

A veretlenül listavezető Juventus 4-1-re nyert a vendég AS Roma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén.

Az éllovas torinói alakulat a pontvadászatban már 45 mérkőzés óta nem vesztett meccset.


Eredmény:

Serie A, 6. forduló:

Juventus-AS Roma 4-1 (3-0)


korábban:


Parma-AC Milan
1-1 (0-0)


vasárnap:

Udinese-Genoa 12:30 ó

Atalanta-Torino 15
Bologna-Catania 15
Cagliari-Pescara 15
Lazio-Siena 15
Palermo-Chievo 15
Sampdoria-Napoli 15
Internazionale-Fiorentina 20:45


images



Primera División – Hosszabbításban győzött a Barcelona

A Barcelona kétgólos hátrány után, a hosszabbításban rúgott David Villa-góllal legyőzte a Sevillát a spanyol labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén.

Eredmények:

Primera División, 6. forduló:

Sevilla-
FC Barcelona 2-3 (1-0)


korábban:
Real Sociedad-Athletic Bilbao 2-0 (0-0)
Valencia-Real Zaragoza 2-0 (1-0)
Málaga-Real Betis 4-0 (2-0)

vasárnap:

Granada-Celta Vigo 12 ó
Real Valladolid-Rayo Vallecano 16
Osasuna-Levante 18
Real Madrid-Deportivo La Coruna 19:50
Espanyol-Atlético Madrid 21:30

hétfőn:

Getafe-Real Mallorca 21:30 ó







 
Oldal tetejére