Folytatsd a verset!

Lépegetnek szótlanul
S mikor éjfél eljő,
Férfiasan kezet fog
Múlttal a jövendő.

Kányádi Sándor: Ballag már

------

Fölfelé megy borban a gyöngy,
Jól teszi,
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.

De hogy borban feljebb száll a
Telek-ár,
Csalfa város, hej! nekem ez
Tele kár.

...
Borközraktár, terményraktár,
Gépraktár,
Nemsokára nekem is fel-
Virrad már.

Mert nem a bor itt a fő! Nem
Kertelek!
Tetszik nekem szörnyen az a
Beltelek!

Tóth Árpád: Bordal
------------------------------------


Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.
...

...
De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hirdetői örök Szerelemnek.

Juhász gyula: Áldás a fenyőkre
-------------------------------------

Csikországban,hol az erdők
zöldebbek talán,mind máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen,csak kettétörve,
van ott a sok hegy között
egy szeliden,szépen hajló,
mint a nyereg,kit viselne
mesebeli óriás ló.

(...)

...
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.

Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.

Kányádi Sándor: Nyergestető
A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve

--------------------------------------


Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa-ajtó, erős, barna.
Egy kilincs, hajlott, halkannyíló,
egy lábtörlővas, régibb fajta.

Egy szoba: csupa kedves árnyék,
egy ágy – fekvéskor megnyikkanó.
Egy lámpa: derűs sárgafényű,
s egy öreg asztal, persze: dió.

Egy képen ködös őszi-tájék,
egy ablak mely nem néz, csak lát.
Egy szék, ívelt sima karfájú,
egy kályha, s hozzá parázslapát.
...

...
Egy kutya: komoly házőrző,
– bár nincs mit őriznie soha –
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzon a nagy kutya.

És egy árva szomszéd is lehet!
Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok.
És megtaláljon álmomban békén,
megtaláljon, ha meghalok.

Fekete István: Egy
********************

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
(...)

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

József Attila: Kopogtatás nélkül
------

Ki átható, egyhangu dalaiddal
betöltöd a nyugalmas éjszakát,
milyen lehet tenéked a világ?

Csend van; a hangok alusznak az éjben.
A te zenéd van ébren egyedül,
mint láthatatlan, éles hegedű.

...
A te zenéd a csöndnek része immár,
és mint a szférák, titkon muzsikál:
az hallja csak, aki magába száll.

Csendnek és éjszakának hegedűje,
milyen lehet tenéked a világ?
Érzed-e a csöndet s az éjszakát?

Zenéd olyan, mint a lelkem zenéje
s talán a fájó unalom dala:
egyforma volt tegnap s egyforma ma.

Bokrod alatt, ah, kétségbeesetten
érzed a csöndet és az éjszakát,
s szegény vak lélek, sírsz az éjen át.

Babits Mihály: Az őszi tücsökhöz
--------------------------------------------------


Sorsom: te rekedt, marcona parancsnok,
ki mindig rútul bántál el velem,
elédbe állok most és szalutálok,
mert én a rendet szívből kedvelem.
És összecsapván keményen bokámat,
jelentem néked, hogy fáradt vagyok;
ha napsütésbe űznél, ott megégnék,
ha kikergetsz a hóba, megfagyok!
(...)

Lásd: gúnyámon a folt is újra feslik,
a pityke rajta már nem fényesül.
A fegyver reszket már alélt kezemben,
s ha elsütöm is, már csak félresül.
A kommandót csak félfüllel, ha hallom,
a célt nem látja elbúsult szemem.
Ne küldj többé az ellenség elébe,
galléromról a rangom leveszem!

Lemondok én a szűkre szabott zsoldrul,
zsebelje más, ki nálam éhesebb!
Ki még keményen jobbra-balra fordul
s a dobpregéstül lépte kényesebb.
Rohamra nékem kürtös már ne fújjon,
nem ér hozzám a harcnak bősz hire...
Parancsnok, én lefekszem és elalszom,
mert én már nem haragszom senkire!...

Somlyó Zoltán: Fáradt katona
------

Száll az ének a mezőnek, esti szellő hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról
S körülötte elterülő néma magyar pusztaságról.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit - mást se tehet - siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Hahh!

Eddig abban a hitben éltem,hogy ez a verskezdés:

Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
Vörösmarty Mihály Fóti dal (Oct. 5. 1842.) című versére igaz

Ezek szerint Tóth Árpád plagizált egy picit 1911-ben

...
Nincsen csak egy citerája, húrjai az égig érnek,
Rajt' pengeti balladáit véres könnynek, könnyes vérnek.
Mámor esték elszállottak, ott fagytak a Karsztok alján
S ismeretlen menyasszonya tört liliom, olyan halvány.

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.

Nem nézi a délibábot, túl van az már a határon
S elkerüli zárt szemét az incselkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejcset
S fohászkodik: Uram, Hazám el egészen ne felejtsed:

Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.

József Attila: Bús magyar éneke
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ

Szomjas vagyok; de nem bort szomjazom,
És szomjamat vízzel nem olthatom.
Nem oltaná el azt a Balaton,
Nem a mézes szőlőjü Badacson.
Én lángot szomjazom, lángot, tüzet,
Szemed tüzében játszó lelkedet;
Szomjúzom a hajnalt szép arcodon,
És a mosolynak mézét ajkidon.
(...)

...
Szomjúzom édes és forró sohajt,
Mit kebled titkos szenvedélye hajt;
És szomjuzom kebled hullámait,
Szivednek minden dobbanásait;
Szomjas vagyok, leánykám, bájaidra:
Hibád, erényed - s minden titkaidra.
Jőj, lelkem várja édes ajkidat:
Ne hagyd elveszni szomjuság miatt.

Vörösmarty Mihály: A szomju
...........................................................


Fehér pillangó. Fésűlő köpenyben
A tűkörnél ült, haja szerteszét,
Jöttem, felröppent és megcsókolt engem
S a két vállamra tette két kezét.

Elmondjam ezt a halvány, semmi dolgot?
Eltévedt a tükörbe a szemem,
S a tükörből, te, délibáb mosolygott,
Egy művész pillanat tréfált velem.
...

...
Nem volt vonzóbb ábrándjaim közt semmi,
Mint vállrózsás, szép ifjú tisztnek lenni,
Már elalúdtak suhanc álmaim

S ígézve álltam a tükörrel szemben,
Kedvesem két kezét imádtam csendben:
A rózsákat a tiszt úr vállain.

Szép Ernő: Szonett
...............................

Sokféle börtönökről
Dalolt már a Szabadság
Tündérkisasszonyának
Reménytelen lovagja
Szabadság Rabszolgája
A tikkadtajkú költő
Sokféle börtönökkel
Rostázta már ragyásra
Vén Földünk ráncos arcát
(...)

...
Hóhérok és vezérek
És tébolyult próféták
Kendőző kotyvaléka
Thotmes gúlái óta
Kajafás börtönéig
A Krisztus börtönétől
Fekélyes fekhelyéig
Ama Galileónak
Az ólomkamarákhoz
Sok hídja sóhajoknak
Nyikorgott nyirkos útján
Sok patkány foga vásott
A láncos deszkapadkán
Hol háborgó dagályok
Verték a gályabordát
Sok lábat kaszaboltak
A kaszabörtönökben
Sok felleg tornyosult a
Salamon tornya szélén
Kínai ketrecekben
Kínlódott görbe háttal
Sok mongol Koreában
Stuart langyos-puhácska
Csuklóját sok bilincsnek
Hűtötte hűs karéja
Riadtan sokszor ébredt
Lecsöppenő penésztől
A Jó s Nemes Lovagnak
Mosollyal álmodója
Kéjkertek és kövek közt
Épült sok büszke Bastille
És titokzatos Tower
Hatéves kis királyfi
Hervadt a Temple mélyén
A Conciergerieben
Várták véres haláluk
Kiábrándult királyok
És cselszövő cselédek
Szegény szelid sovány kis
Pellico Silvio is
Senyvedt sok éven által
„Ma chétive petite personne”
Spielberg falába ásva
Tíz évig a Katorgát
Kémlelte Dosztojevszki
És a readingi fegyház
Rostélyfalán keresztül
A kócból és darócból
Áradt a De Profundis
Mert lett légyen Kazinczy
Vagy Chillon képzelt rabja
Vagy Szilveszter-Apostol
Ubrik Borbála és
Sing-Singek banditája
A rabnak van reménye
Hogy egyszer összeomlik
Körötte ama látszó
És látható vasabroncs
Legyen bár mint a Vasszűz
Keble oly szűkreszabva
Vagy mint a Sárga Császár
Steppéktől Óceánig
Kiterjedt birodalmát
Körülkerítő Nagy Fal
A múmiára dermedt
Hármas kőszikla burkát
Egy szép napon kifúrja
A rabló és a régész
Harmadnapos halottnak
Kihült helyét találja
A Krisztus-sírt ki őrzi
A mozgó föld kidobja
Kicsorbult börtönéből
Ki hitte rendületlen
Keringő rendülését
Cervantes úri lelke
Átfüstöl a falak közt
Erdőn-mezőn barangol
A kőkockák a Bastille
Faláról úgy zuhognak
Mint zsarnokok falára
S fülére hányt beszédek
Raszkolnyikov megenyhül
Távol Szibériában
New-Jersey és Washington
Üvölti két világgá
Emlékét és bosszúját
Kossuth két börtönének
S még az izgága császár
Hamvát is visszahozzák
És minden börtönöknek
Egy nap csikordul zára
Egy pompás végítélet
Tárogatós szavára
Csak ezt nem látja senki
Csak ezt nem nyitja semmi
Csak ezt a láthatatlan
Testünkreforrt kalitkát
És mozgó csigaházat
A Láthatatlan Börtönt
Melyben szorongva járjuk
Szabad mezők határát
Időnek és a térnek
Kitárult messzeségét
S a nyüzsgő ucca hosszát
Ezer kusza csapásán
Testvérek lábnyomásának
Mint kristálycsöppbe cseppent
Vergődő furcsa féreg
Kinek fuldokló fintor
Rángatja néha arcát
Üvegfalon keresztül
Hogy az már kész nevetség
Így hurcoljuk lihegve
A láthatatlan börtön
Üvegfalát magunkkal
Amelyről senki nem tud
Bámulnak és nem értik
Hogy néha furcsa módon
Kinyujtott karod-lábad
Megáll a levegőben
Egy félszeg mozdulattal
Minthogyha tapogatna
Kezed amit kinyujtasz
Terített asztalokhoz
Öklöd mit felemeltél
Hogy végre szétlapítsad
A hencegő kalandort
Tenyered mit kinyujtasz
Hogy tenyerébe rejtsed
A ritka hű barátnak
És végső búcsút intsél
Te régi kedvesednek
Ki régen elfelejtett
Hívén hogy elfeledted
S hogy lebukom fejemmel
És görbítem gerincem
Bámulnak és nem értik
Nem tudják hogy ilyenkor
A láthatatlan börtön
Falába ütköződik
S verődik padmalyába
Öklöm, kezem, gerincem
Haragom és reményem
A láthatatlan börtön
Így zár el életemtől
Gyönyörű sorsom üdvét
Szabadságtól ujjongó
Minden szívdobbanásom
Mellembe így rekeszti
A láthatatlan börtön
Boldogtalan emlékek
Sok szívós szövedéke
S egy rossz természet átka
Így tett elátkozottá
Így lettem önmagamnak
Tulajdon tömlöcévé
Melynek sötét odvában
Immár sok éve vallat
Makacs kínvallatással
Magnus Magister Élet
Komoran és sötéten
Peckekkel és szögekkel
Mindég egyetlen kérdést
Egyhangú és kegyetlen
Ismétlődő változatban
Vallat s megtörni nem tud
És félni nem tanít meg
S meg nem tanít felelni
A láthatatlan börtön
Amelyből nincs menekvés
Amelynek régi kulcsát
Magadban eltemetted
S többé meg nem találod.

Karinthy Frigyes: A láthatatlan börtön
---------------------------------------------


Szoknyát varrat a bodza,
így készül a tavaszra,
csipkés szélűt
és puhát,
(...)

éppolyat, mint nagyanyja –
mert ha nem varratna,
hát csupasz maradna.

Csoóri Sándor: Tavaszi bodza-vers
**************************************
és köszi a türelmet, tudom, hogy jó hosszú vers, majdnem kísértésbe is estem, hogy csak a végéből idézzek, aztán mégsem...
**********************************

Aki előtt megemelem
láthatatlanná tevő
(...)

hát ha ennyi az annyi, akkor ne csipegessünk, hadd maradjon egyben az a vers!!

...
varázssipkám.

Mesterházi Mónika: Láthatatlan
Géher Istvánnak
--------------------------------------------------


Kék az ég és kék a zöld,
kék a fa és kék a föld…
Kék a madár, kék a tó,
kéken kék a kék folyó.

Kék a ház és kék a lány,
kék a hegy és kék az árny…
Kék a Nap és kék a folt,
kéken kéklik fenn a Hold.
...

Kék a fiú, kék a ló,
kék az égből hullott hó.
Kék a kék és kék a kép:
kiborult a kék festék…

Devecsery László: Kék-játék

------

Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok, amikor már
nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

...
Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,
évek múltán talán már
a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.
Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,
akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,
és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek
a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.
Téglák ezek, amelyekből és amelyekre
a felnőtt élet felépül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.

Janikovszky Éva: Ők ma gyerekek
--------------------------------------------


Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
...

Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

József Attila: Kész a leltár
(nekem ez még gimis memoriter volt )
-------

Most melletted vagyok
Eláll a szavam,
Mintha templomban
Érezném magam.
Keresztet nem vetek
Mégis aratok,
Ezért egy kicsit
még maradok.
A konyhában
Édesen zokogva,
Halálosan
Egymásért mozogva
Kitört belőlünk
Az ősi hajlam,
Az eszünkre káros,
a testünkre balzsam
Az érzés visszatért,
Vele én is.

Máshol kéne lennem,
Itt vagyok mégis.
Iszonyú élmény,
Gyönyörű dráma,
Megfizetünk érte,
Meg van az ára.
A kimerüléstől
A kifulladásig
A látszat nem csal,
Ez nagyon is látszik.
Csak egymásért,
Bár egymással szemben,
Ha hasad a hajnal
újra kezdem.
A múltunk már a múlt,
Jelen van még a jelen,
A jövőnket olvassák,
Ha nyújtom a kezem.
De én lazán átverem
A jósokat,
Hisz tenyerembe
Magam vésem
A sorsomat...

Baranyi Ferenc: Gyönyörű dráma
--------------

Ti nem tudjátok, milyen a hideg,
mikor a forró kőlapon olvad a por,
reszelős szárával zenél a vadkapor
s az évszámok fölött bögöly zizeg.

Ti nem tudjátok, mit ér egy kabát,
mikor a napfény száraz koszorút sodor,
tüzes kemencében tombol tovább a tor,
de aki megy, az jégmezőn megy át.
(...)

...
A csiszolt kő a szemetekbe tükröz,
most aktuálisak a domborművű csókok.
Az izzó gránitlapnak mélyen meghajoltok,
és odafagy a szátok a betűkhöz.

Nádasdy Ádám: Beszorulva tél és nyár közé
°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Mosolyod nem is nekem szólt,
csak a társnak szántad,
mosolyod csak szépen csiszolt
ékszere volt szádnak.

Mosolyod csak villanó volt
– beleringott vállad –,
s mosolyod új divatot hord;
hordja majd egy század!
(...)