Folytatsd a verset!
- Téma inditó diana526
- Kezdés dátuma
...
Csupasz talpamhoz nő az út.
Tarisznyámban a
háborúk.
Megyek, hazátlan énekes.
Amerre járok,
béke lesz.
Birtalan Ferenc: Gyermekdal
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Van, aki nem ért valamit
vagy mehetünk tovább?
Mit lehet itt nem érteni,
nyissak egy óvodát?
Kérdés, óhaj, sóhaj, egyéb?
Nem csoportmunka volt!
Én nem állok jót magamért,
ha abba nem hagyod...
Lehet, hogy szigorú vagyok,
de miattad teszem,
hiszen az életnek tanulsz,
és biztos nem nekem.
Megvárom, míg befogja a
száját Kovács Peti,
de tűvel is bevarrhatom,
majd megemlegeti!
Nem árulhatom el, ki volt,
azt sem, hogy mit csinált,
de aki tette, tudja jól,
és szégyellje magát!
Tehozzád képest gyorsvonat
egy reumás csiga.
Mozogjál úgy, mint aki él,
vihogsz, mint egy liba!
Na, csak gratulálni tudok,
ez ám a színvonal.
Szólj, ha befejezted, fiam,
a magánszámodat!
Ő kezdte? Te meg folytatod!
Kipenderítelek!
Mi ez a macskakaparás?
Írásnak nevezed?
Ez nem divatbemutató,
gombold be a köpenyt!
Öltözködjél rétegesen,
még megfázol nekem...
Nem kapsz szemtengelyferdülést?
Hányszor mondjam, ne less?!
Megbukik a szomszédod is
úgyhogy felesleges.
Iskolaundorítiszed
Volt neked, azt hiszem,
Hiányoztál! De kinek is?
Biztosan nem nekem...
Köszönni luxus? Felelés!
Most legyen nagy a szád!
Mással etesd meg ezt, szívem,
én is voltam diák!
Mire vársz, tapsra, kiskomám?
Füleden ülsz talán?
Édesanyád mit szól ehhez?
Tudja egyáltalán?
Mi lenne, ha lélekben is
visszatérnél közénk?
Kérvényt nyújtsak be majd neked,
vagy szóban is elég?
Édeskevés és harmatos
volt ez a felelet,
te hányasra értékeled?
Ne adjunk tippeket!
Csak a jószívemnek köszönd,
kegyelemkettes ez.
(...)
Csupasz talpamhoz nő az út.
Tarisznyámban a
háborúk.
Megyek, hazátlan énekes.
Amerre járok,
béke lesz.
Birtalan Ferenc: Gyermekdal
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Van, aki nem ért valamit
vagy mehetünk tovább?
Mit lehet itt nem érteni,
nyissak egy óvodát?
Kérdés, óhaj, sóhaj, egyéb?
Nem csoportmunka volt!
Én nem állok jót magamért,
ha abba nem hagyod...
Lehet, hogy szigorú vagyok,
de miattad teszem,
hiszen az életnek tanulsz,
és biztos nem nekem.
Megvárom, míg befogja a
száját Kovács Peti,
de tűvel is bevarrhatom,
majd megemlegeti!
Nem árulhatom el, ki volt,
azt sem, hogy mit csinált,
de aki tette, tudja jól,
és szégyellje magát!
Tehozzád képest gyorsvonat
egy reumás csiga.
Mozogjál úgy, mint aki él,
vihogsz, mint egy liba!
Na, csak gratulálni tudok,
ez ám a színvonal.
Szólj, ha befejezted, fiam,
a magánszámodat!
Ő kezdte? Te meg folytatod!
Kipenderítelek!
Mi ez a macskakaparás?
Írásnak nevezed?
Ez nem divatbemutató,
gombold be a köpenyt!
Öltözködjél rétegesen,
még megfázol nekem...
Nem kapsz szemtengelyferdülést?
Hányszor mondjam, ne less?!
Megbukik a szomszédod is
úgyhogy felesleges.
Iskolaundorítiszed
Volt neked, azt hiszem,
Hiányoztál! De kinek is?
Biztosan nem nekem...
Köszönni luxus? Felelés!
Most legyen nagy a szád!
Mással etesd meg ezt, szívem,
én is voltam diák!
Mire vársz, tapsra, kiskomám?
Füleden ülsz talán?
Édesanyád mit szól ehhez?
Tudja egyáltalán?
Mi lenne, ha lélekben is
visszatérnél közénk?
Kérvényt nyújtsak be majd neked,
vagy szóban is elég?
Édeskevés és harmatos
volt ez a felelet,
te hányasra értékeled?
Ne adjunk tippeket!
Csak a jószívemnek köszönd,
kegyelemkettes ez.
(...)
...
Nyertél egy sétát, kisfiam,
irány a szemetes.
Ha még egyszer meghallom ezt,
ugrom az ablakon!
A sok hátul beszélgetőt
ugye nem zavarom?
Habár minden bogár rovar,
Sok rovar nem bogár.
Ha a hülyeség fájna, te
folyton ordítanál!
A pótvizsgán találkozuk,
állítsd le magadat!
Közlöm, van szemem hátul is,
mi megy a pad alatt?
Én ráérek szünetben is,
biztos fontos dolog!
Akkora egyest kapsz fiam,
a naplóból kilóg!
Melyik jómadár mondta ezt?
Gratulálok neki!
Magadtól vagy ilyen zseni,
vagy segít valaki?
A házi feladat magát
majd megírja talán?
Tanárnak szól a csengetés,
ez egy jelzés csupán.
Lackfi János: Tanári ária
---------------------------------
Zöld lepke, mint hulló levél,
melyet tovább legyint a szél,
nem száll virágot lepni meg,
csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
csilló-pora, fény-lemeze;
virágkorát most éli bár:
oly színhagyott köntösbe’ jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
hogy izlelt ő szerelmet is;
most a jövőnek hint magot;
nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! Ha rátoppantanék,
pusztulna ő s egy nemzedék;
de oly bizalmas ott alant:
mért bántsam a kis gondtalant?…
Élj, lepke! éld múló nyarad,
ha még egy-két napod marad:
jöhet vihar nagy-hirtelen,
s megfagysz esőn, hideg szelen.
...
Nyertél egy sétát, kisfiam,
irány a szemetes.
Ha még egyszer meghallom ezt,
ugrom az ablakon!
A sok hátul beszélgetőt
ugye nem zavarom?
Habár minden bogár rovar,
Sok rovar nem bogár.
Ha a hülyeség fájna, te
folyton ordítanál!
A pótvizsgán találkozuk,
állítsd le magadat!
Közlöm, van szemem hátul is,
mi megy a pad alatt?
Én ráérek szünetben is,
biztos fontos dolog!
Akkora egyest kapsz fiam,
a naplóból kilóg!
Melyik jómadár mondta ezt?
Gratulálok neki!
Magadtól vagy ilyen zseni,
vagy segít valaki?
A házi feladat magát
majd megírja talán?
Tanárnak szól a csengetés,
ez egy jelzés csupán.
Lackfi János: Tanári ária
---------------------------------
Zöld lepke, mint hulló levél,
melyet tovább legyint a szél,
nem száll virágot lepni meg,
csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
csilló-pora, fény-lemeze;
virágkorát most éli bár:
oly színhagyott köntösbe’ jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
hogy izlelt ő szerelmet is;
most a jövőnek hint magot;
nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! Ha rátoppantanék,
pusztulna ő s egy nemzedék;
de oly bizalmas ott alant:
mért bántsam a kis gondtalant?…
Élj, lepke! éld múló nyarad,
ha még egy-két napod marad:
jöhet vihar nagy-hirtelen,
s megfagysz esőn, hideg szelen.
...
...
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Arany János: A lepke
~~~~~~~~~~~~~~~~
Nézd, életem az az évszak, amelyben
Pár rőt-levél (vagy az se) leng, a tar
Fák ágai reszketnek a hidegben:
Dúlt kórusukban nem zeng drága dal.
Bennem már csak az a homály dereng,
Mely alkony után sápad nyugaton
S amelyet lassan, feketén beleng
Az éj, a fél-halál, a nyugalom.
(...)
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Arany János: A lepke
~~~~~~~~~~~~~~~~
Nézd, életem az az évszak, amelyben
Pár rőt-levél (vagy az se) leng, a tar
Fák ágai reszketnek a hidegben:
Dúlt kórusukban nem zeng drága dal.
Bennem már csak az a homály dereng,
Mely alkony után sápad nyugaton
S amelyet lassan, feketén beleng
Az éj, a fél-halál, a nyugalom.
(...)
...
Bennem már csak az a kis láng lidérclik,
Mely ifjúsága hamván haldokol,
Mint ravatalon, amelyen kivégzik:
Amiből kelt, vissza abba omol.
Ezt látva, csak erősödik szerelmed,
Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy
Willian Shakespeare: LXXIII. Szonett / Szabó Lőrinc fordítása
-----------------------------------------------------------
Itt ülök a nyár ölében,
szalma száll a szívem körül
szerteszét.
Nagyanyám idézi ajkam,
és a főszél szövi rajtam
szőttesét.
Fönn kék az ég, mint az élet,
erős a föld, mint a lélek,
hull a Nap.
Nincs felhő, mit elzavarjak,
sárga magra kondor varjak
hullanak.
...
Bennem már csak az a kis láng lidérclik,
Mely ifjúsága hamván haldokol,
Mint ravatalon, amelyen kivégzik:
Amiből kelt, vissza abba omol.
Ezt látva, csak erősödik szerelmed,
Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy
Willian Shakespeare: LXXIII. Szonett / Szabó Lőrinc fordítása
-----------------------------------------------------------
Itt ülök a nyár ölében,
szalma száll a szívem körül
szerteszét.
Nagyanyám idézi ajkam,
és a főszél szövi rajtam
szőttesét.
Fönn kék az ég, mint az élet,
erős a föld, mint a lélek,
hull a Nap.
Nincs felhő, mit elzavarjak,
sárga magra kondor varjak
hullanak.
...
Tegnap – csalfa szájú gorgó –
fordultam, mint napraforgó
örömre,
s úgy nézek ki most e nyárból,
mint ki búcsúzik a tájtól
örökre.
Garai Gábor: Nyári búcsú (1948)
××××××××××××××××××××××××××
fölfeslettek a metafórák
mint valami viseltes dunyhák
pihéjükben már csak a moly rág
szétfújni a szelek is unják
kitakarva bőrig lehántva
kinálja magát pedig tél jő
pucérkodik a vers akár a
saját testéből éldegélő
(...)
fordultam, mint napraforgó
örömre,
s úgy nézek ki most e nyárból,
mint ki búcsúzik a tájtól
örökre.
Garai Gábor: Nyári búcsú (1948)
××××××××××××××××××××××××××
fölfeslettek a metafórák
mint valami viseltes dunyhák
pihéjükben már csak a moly rág
szétfújni a szelek is unják
kitakarva bőrig lehántva
kinálja magát pedig tél jő
pucérkodik a vers akár a
saját testéből éldegélő
(...)
...
kivégzésre ítélt igéknek
jótékony holdja aki voltam
nem leszek nyegle szóvigécek
éltető napja lenyugvóban
nyugodj meg nézz a minden téllel
leomló öles tiszta hóra
senyveszt csiráztat ágyaz bélel
munkál az örök metafóra
Kányádi Sándor: Affektált ars poetica
********************************************
Esett. Megint kisütött. Szanaszét
tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék,
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,
a fekete Föld egy-egy ablaka,
s az Ég beléjük oly mélyre esett,
hogy szédítette a rémült szemet
s egy pillanatra elhitette, hogy
lent valahol egy másik ég ragyog,
igen, egy másik: az, amelyik a
talpunk alatt szikrázik: Számoa
vagy hogy is hívják azt a szigetet,
mely valahol épp alattunk lehet:
...
kivégzésre ítélt igéknek
jótékony holdja aki voltam
nem leszek nyegle szóvigécek
éltető napja lenyugvóban
nyugodj meg nézz a minden téllel
leomló öles tiszta hóra
senyveszt csiráztat ágyaz bélel
munkál az örök metafóra
Kányádi Sándor: Affektált ars poetica
********************************************
Esett. Megint kisütött. Szanaszét
tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék,
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya,
a fekete Föld egy-egy ablaka,
s az Ég beléjük oly mélyre esett,
hogy szédítette a rémült szemet
s egy pillanatra elhitette, hogy
lent valahol egy másik ég ragyog,
igen, egy másik: az, amelyik a
talpunk alatt szikrázik: Számoa
vagy hogy is hívják azt a szigetet,
mely valahol épp alattunk lehet:
...
annak az ege tátongott felém,
vagy majdnem az, olyan iszonyu fény,
oly gyönyörű, gyémántkék áradás
rohant meg lentről, olyan ragyogás
csapott elő, és olyan hirtelen,
hogy azt hittem, mindjárt beleesem,
és csak kápráztam és szédültem és
oly jó volt e gyönyörű tévedés,
hogy sokáig eljátszottam vele
s szerettem volna mutogatni... De
aztán, mégis, nem szóltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
míg most, versben, elhiszik a csodát,
a valóságot: hogy a pocsolyák
tükrös fényükkel a tavaszi napban
kilyukasztották a Földet alattam.
SZABÓ LŐRINC: Pocsolyák
------------------------------------------------
Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.
Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,.....
vagy majdnem az, olyan iszonyu fény,
oly gyönyörű, gyémántkék áradás
rohant meg lentről, olyan ragyogás
csapott elő, és olyan hirtelen,
hogy azt hittem, mindjárt beleesem,
és csak kápráztam és szédültem és
oly jó volt e gyönyörű tévedés,
hogy sokáig eljátszottam vele
s szerettem volna mutogatni... De
aztán, mégis, nem szóltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
míg most, versben, elhiszik a csodát,
a valóságot: hogy a pocsolyák
tükrös fényükkel a tavaszi napban
kilyukasztották a Földet alattam.
SZABÓ LŐRINC: Pocsolyák
------------------------------------------------
Nem voltál velem,
pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.
Fütyörésző szél indult esti útra.
Legényesen. Kék hegy-leányok várták.
Nótás aratók jöttek a mezőkről,.....
...
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.
De nem voltál velem... s az arcokon
hiába simult ma minden redő:
a dombon szürke ködruhában állt
s komoran hallgatott a temető.
Wass Albert: Mert nem voltál velem
-------------------------------------------------
Te táplálsz, mint az élőket az étel,
vagy éhes földet édes záporok,
úgy bízom benned, hogy emészt a kétely,
mint zsugorit, ha pénzén kuporog:
(...)
és a szívükből messzire dobálták
a vidámságot és az életet.
De nem voltál velem... s az arcokon
hiába simult ma minden redő:
a dombon szürke ködruhában állt
s komoran hallgatott a temető.
Wass Albert: Mert nem voltál velem
-------------------------------------------------
Te táplálsz, mint az élőket az étel,
vagy éhes földet édes záporok,
úgy bízom benned, hogy emészt a kétely,
mint zsugorit, ha pénzén kuporog:
(...)
...
örül és közben rettegésben él,
a tolvaj kortól félti birtokát;
arra vágyom, hogy csak velem legyél,
aztán, hogy látva lásson a világ;
felfallak szemmel, eltelek veled,
majd megint lesem pillantásodat,
nincs és nem is kell nagyobb élvezet,
csak az, amit a te látásod ad.
Naponta gyötör étel s éhezés –
hol a semmi sok, hol minden kevés.
William Shakespeare: 75. szonett
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Madár zeng s villan az égen
fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég
lent hamuszürke az árnyék
Röghöz tapad életem - ó jaj
szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába
embernek földön fut a lába
...
örül és közben rettegésben él,
a tolvaj kortól félti birtokát;
arra vágyom, hogy csak velem legyél,
aztán, hogy látva lásson a világ;
felfallak szemmel, eltelek veled,
majd megint lesem pillantásodat,
nincs és nem is kell nagyobb élvezet,
csak az, amit a te látásod ad.
Naponta gyötör étel s éhezés –
hol a semmi sok, hol minden kevés.
William Shakespeare: 75. szonett
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
Madár zeng s villan az égen
fut árnya sötéten a réten
fent tűzben két lila szárny ég
lent hamuszürke az árnyék
Röghöz tapad életem - ó jaj
szállni be bús örök óhaj
örök de örökre hiába
embernek földön fut a lába
...
...
Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam összesebezve
messzire messzire - messze
Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.
Dsida Jenő: Merre száll?
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Emberek mondanám
ha a szó és jelentése összefüggene még
és utópiáitól berúgott századunkban
nem mondta volna embernek magát a tömeggyilkos és az áldozat is
Emberek mondanám
ez itt Guillaume Apollinaire
a meglékelt fejű nagy francia költő a Nemzetközi Versalaptól
ezenfelül életművész hadfi és kiáltványvirtuóz
(...)
Valahol fent két lila szárny ég
rohanok mord és hideg árnyék
botladozom magam összesebezve
messzire messzire - messze
Ó merre száll az a langy dal
az a fényes mennyei angyal?
kinek lila szárnya ragyog
kinek én csak az árnya vagyok.
Dsida Jenő: Merre száll?
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Emberek mondanám
ha a szó és jelentése összefüggene még
és utópiáitól berúgott századunkban
nem mondta volna embernek magát a tömeggyilkos és az áldozat is
Emberek mondanám
ez itt Guillaume Apollinaire
a meglékelt fejű nagy francia költő a Nemzetközi Versalaptól
ezenfelül életművész hadfi és kiáltványvirtuóz
(...)
...
De hallgatok csak hallgatok konokul
Kivesztek mind egy szálig az istenek innen mint a szauruszok
Sőt Isten maga is csupa kétség és a fizika mögé bújik
Minden megtörtént és bekövetkezett
amitől valaha is felnyögtünk szorongásos álmainkban
Törvénykönyvünk lapjai pernyeként szálldosnak egy hamuhegy fölött
S a kaland és a rend pörpatvarát a koponya nyerte meg
Az ő képe függ most a Louvre-ban a főhelyen
Remekmű a maga nemében a Mona Lisa vigyora
Ó fennkölt szófosás avantgárd posztmodern
A szemetes összesöpri a csikkeket és felmossa a vért a kőről
Az ajtón túl egy újabb ezredév
Orbán Ottó: Bemutatnám Apollinaire urat
------------------------------------------------------------
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör –
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
...
De hallgatok csak hallgatok konokul
Kivesztek mind egy szálig az istenek innen mint a szauruszok
Sőt Isten maga is csupa kétség és a fizika mögé bújik
Minden megtörtént és bekövetkezett
amitől valaha is felnyögtünk szorongásos álmainkban
Törvénykönyvünk lapjai pernyeként szálldosnak egy hamuhegy fölött
S a kaland és a rend pörpatvarát a koponya nyerte meg
Az ő képe függ most a Louvre-ban a főhelyen
Remekmű a maga nemében a Mona Lisa vigyora
Ó fennkölt szófosás avantgárd posztmodern
A szemetes összesöpri a csikkeket és felmossa a vért a kőről
Az ajtón túl egy újabb ezredév
Orbán Ottó: Bemutatnám Apollinaire urat
------------------------------------------------------------
Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör –
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
...
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Képes Géza: Te
--------------------
Emlékszel még? Az arcokon.
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.
A Paris Journalt olvasod.
Tél van azóta, téli éjjel.
Megteritesz a közelemben,
megágyazol a holdsütésben.
Lélekzet nélkül vetkezel
éjszakáján a puszta háznak.
Inged, ruhád leengeded.
Mezítelen sírkő a hátad.
Boldogtalan erejü kép.
Van itt valaki?
Éber álom:
felelet nélkül átkelek
a tükrök mélyén heverő szobákon.
(...)
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…
Képes Géza: Te
--------------------
Emlékszel még? Az arcokon.
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.
A Paris Journalt olvasod.
Tél van azóta, téli éjjel.
Megteritesz a közelemben,
megágyazol a holdsütésben.
Lélekzet nélkül vetkezel
éjszakáján a puszta háznak.
Inged, ruhád leengeded.
Mezítelen sírkő a hátad.
Boldogtalan erejü kép.
Van itt valaki?
Éber álom:
felelet nélkül átkelek
a tükrök mélyén heverő szobákon.
(...)
...
Ez hát az arcom, ez az arc?
A fény, a csönd, az ítélet csörömpöl
ahogy az arcom, ez a kő
röpűl felém a hófehér tükörből!
S a lovasok! A lovasok!
Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.
Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna.
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra.
Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!
Falnak támasztom fejemet.
Mindenfelől az irgalomnak
marék havát nyujtja felém
egy halott város a halottnak.
Szerettelek! Egy kiáltás, egy sóhaj,
egy menekülő felhő elfutóban.
S a lovasok zuhogó, sűrü trappban
megjönnek a csatakos virradatban.
Pilinszky János: Utószó
Pierre Emmanuelnek
----------------------
Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.
A nap, a nap
lassan erőre kap.
Remény, remény
ragyog az ág hegyén.
De még, de még
tartja magát a jég.
...
Ez hát az arcom, ez az arc?
A fény, a csönd, az ítélet csörömpöl
ahogy az arcom, ez a kő
röpűl felém a hófehér tükörből!
S a lovasok! A lovasok!
Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.
Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna.
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra.
Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!
Falnak támasztom fejemet.
Mindenfelől az irgalomnak
marék havát nyujtja felém
egy halott város a halottnak.
Szerettelek! Egy kiáltás, egy sóhaj,
egy menekülő felhő elfutóban.
S a lovasok zuhogó, sűrü trappban
megjönnek a csatakos virradatban.
Pilinszky János: Utószó
Pierre Emmanuelnek
----------------------
Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.
A nap, a nap
lassan erőre kap.
Remény, remény
ragyog az ág hegyén.
De még, de még
tartja magát a jég.
...
...
Köd mögöttem,
fény előttem,
lelek utat
ahogy jöttem.
Rab Zsuzsa: Fütyörésző
• • • • • • • • • • • • • • • • •
Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.
Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.
Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.
Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.
(...)
Köd mögöttem,
fény előttem,
lelek utat
ahogy jöttem.
Rab Zsuzsa: Fütyörésző
• • • • • • • • • • • • • • • • •
Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.
Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.
Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.
Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.
(...)
...
Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.
Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.
Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.
Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.
Nagy László: Dióverés
---------------------------------
Jancsi bohóc
a nevem
Cintányér a
tenyerem.
Orrom krumpli,
szemem szén,
Szeretném ha
szeretnél!
Velem nevetsz,
ha szeretsz,
Ha nem szeretsz
elmehetsz!
Szívem, mint a
cégtábla,
ruhámra van
mintázva.
...
Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.
Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.
Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.
Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.
Nagy László: Dióverés
---------------------------------
Jancsi bohóc
a nevem
Cintányér a
tenyerem.
Orrom krumpli,
szemem szén,
Szeretném ha
szeretnél!
Velem nevetsz,
ha szeretsz,
Ha nem szeretsz
elmehetsz!
Szívem, mint a
cégtábla,
ruhámra van
mintázva.
...
...
Kezdődik
a nevetés,
Tíz forint a
fizetés.
Ha nincs pénzed,
ne nevess.
Azt nézd, innen
elmehess!
Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Arcom meghervadt már, barnára szítt a nap,
vad tüske tépte fel fehérlő lábaimat.
A völgyet jártam én, nem tudva, merre térjek,
hívtak mindenfelől szállongó bégetések.
Futottam, s mégse te kiáltottál felém,
más pásztor volt az ott. Ó mondd, hol lellek én,
szépek legszebbike? mondd, merre jár a nyájad?
(...)
Kezdődik
a nevetés,
Tíz forint a
fizetés.
Ha nincs pénzed,
ne nevess.
Azt nézd, innen
elmehess!
Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Arcom meghervadt már, barnára szítt a nap,
vad tüske tépte fel fehérlő lábaimat.
A völgyet jártam én, nem tudva, merre térjek,
hívtak mindenfelől szállongó bégetések.
Futottam, s mégse te kiáltottál felém,
más pásztor volt az ott. Ó mondd, hol lellek én,
szépek legszebbike? mondd, merre jár a nyájad?
(...)
...
mondd, hol legel, delel? mutasd meg azt a tájat,
ne fussak folyton én hiába s tétován
idegen pásztor és idegen nyáj nyomán!
André Chénier: Arcom meghervadt már / Radnóti Miklós fordítása
..........................................................................................................
Ebben az éjben
ebben a szerelem-szagú szélben
bujkál a rontás
s a szívverés is: világomlás.
Villanydúcok havas galambjai
porcelán-párok
világok törtek le rólunk
s ránktelepedtek világok
...
mondd, hol legel, delel? mutasd meg azt a tájat,
ne fussak folyton én hiába s tétován
idegen pásztor és idegen nyáj nyomán!
André Chénier: Arcom meghervadt már / Radnóti Miklós fordítása
..........................................................................................................
Ebben az éjben
ebben a szerelem-szagú szélben
bujkál a rontás
s a szívverés is: világomlás.
Villanydúcok havas galambjai
porcelán-párok
világok törtek le rólunk
s ránktelepedtek világok
...
