Folytatsd a verset!

Mestere voltam már gyerekkoromba',
Lesbe álltam amott a kis ajtóba,
Ha jöttek az iskolából a lyányok,
Kiugrottam, csókkal estem utánok.

Add ide hát azt a piros kis szádat,
Most láttam az ólba menni anyádat,
Tudod, soká szedi össze a tojást,
Addig akár agyoncsókoljuk egymást!
Pest, 1847. jan.
Petőfi Sándor: Ide, kislyány...
----------------------------------------

A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta testünk köré,
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,

a szenvedély majd elmúlik.A boldog
percek, az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok,
ha tömbjüket az idő szét töré.
(...)

...
De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok.

s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten nem szakaszthat.

Illyés Gyula: Kapcsok
...................................................................

Kelj fel, medve, kelj fel már,
hoztunk mézet csöbörrel!
- Nem kelek én, álmomban
eszem teli vödörrel!

- Kelj fel, medve, jaj de szép
a hó a hegy tetején!
- Szebbet látok, álmomban
zöld erdőben járok én!
(...)

- Kelj fel, medve, nóta szól,
varjú mondja: kár, kár, kár...!
- Szebbet hallok, álmomban
vidám tücsök muzsikál!

- No, ha így van, hát aludj:
tavaszig ne bújj elő!
- Nem is bújok, csak ha majd
kicsal Gyertyaszentelő!

Zelk Zoltán: Kelj fel, medve!
-------------------------------------------

Az ég ma fátyolos,
mint egy könnyes lányszem,
de lehajlik kéken,
hogy dalomat kezdem

S mint te szoktál kedves
ajkamra, úgy alél
nyakamba fonódó
szűz karokkal a fény

Zárkám kopott falán,
nézd! nyüzsgő karnevál,
tréfás, víg álarcok
lekacagnak reám,
(...)

...
s a vasrácsok előtt
gomolygó porszemek
csillogó bohókás
körtáncot lejtenek


Hej! ma meghempergős
jókedvembe vagyok,
szemem is másképpen,
kisfiúsan ragyog

Te se zokogj, kedves,
lásd, átszövik a kínt
minden valóságnál
igazabb álmaink!

Gérecz Attila: Van így néha
..................................................

Oly lompos volt és lucskos,
A szőre sárga láng,
Éhségtől karcsú,
Vágytól girhes,
Szomorú derekáról
Messze lobogott
A hűvös éji szél.
Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok
Laktak a szemében
S kenyérhéját, miegymást
Keresgélt.
(...)

Úgy megsajnáltam, mintha
belőlem szaladt volna
elő szegény kutya.
S a világból nyüvötten
ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,
mert lefektet az este,
s elalszunk, mert elaltat
végül a nyomorúság.
De elalvás előtt még,
feküdvén, mint a város,
fáradtság, tisztaság
hűs boltja alatt némán,
egyszer csak előbúvik
nappali rejtekéből,
belőlünk,
az az oly-igen éhes,
lompos, lucskos kutya
és Istenhulladékot,
Istendarabkákat
keresgél.

József Attila: A kutya
------------------------

Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák,
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
(...)

...

hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.

S most add a lelked: karcsu váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.

Áprily Lajos: Ajánlás

..................................................
A sánta művész, a fájó szerelmes
Bús pörölyével verte a vasat.
Pajzsot kovácsolt ádáz győzelemhez.
(És vert a szíve és majd megszakadt.)


Vert ékes művet éktelen csatához,
Vad ostromot, hol tombol száz halál,
Száz férfit is, ki vért özönnel áldoz.
(Ó Aphrodite, tarlott már a nyár.)
...

Vert rohamot, hol a dagadt Skamander
Bősz bíborárral omló partokat ver
S az égre bőg a népverő csata.

S lankadtan, félőn, álmodozva, lágyan,
Egy búsuló juhászt is, nyárfaárnyban,
Ki békés, fáradt, árva, mint maga.

Juhász Gyula: Achilleusz pajzsa
--------------------------------------------

A fasorokban kiirtják a fákat,
nehogy fejünkre dőljenek, mivel
rohadnak mind. Mily kár, hogy ember, állat
helyett a fák s virágok kezdik el

a kihalást. Ha mi jönnénk elsőknek,
tennénk valamit. Vajon nincs elég
kacat a boltban már minden vevőnek?
nem hallhatunk este több jó zenét
(...)

házunkban, mint Bach egész életében?
termett-e ennyi pénz meg ital régen?
nincs-e kocsija majdnem minden háznak,

hogy gazdája kedvére furikázhat
a lég szennyében? És ugyan mit bánja,
ha ebbe fullad bele unokája?

Faludy György, A fák, Budapest, 1994

__________________________
Valaki ma értem imádkozott.
Nem, nem bírom máskép megérteni
Az édes enyhülést, mely elfogott.
Valaki értem jól imádkozott.

Imája roppant kezdő-sebességgel
Megragadott, és végtelenbe vitt,
Sötét sorsommal búgva befutotta
Az Isten-távol fény-mérföldjeit.

...
Mellette naprendszerek múltak el,
Mint vonat mellett éjjel házikók, -
Jézus kikötő-szíve várta már
Az értem kilőtt rakéta-hajót.

És szóltak ott fenn: Jól van, hát legyen.
Függesztessék fel ma este a fátum, -
Egy órára, míg a nap lemegyen,
Legyen neki szabadság, kegyelem.

S egy óráig, míg a nap lebukott,
Áldottam gyöngyházfényű ég alatt
Az ismeretlen rakéta-hajót,
Mely értem Isten trónjáig halad.


Reményik Sándor: Rakéta-hajó
.....................................................

Túl, túl, messze túl
Mi van a hegyen messze túl?
Hej, a hegyen messze túl
Lófej-széles ibolya virul.
(...)

...
Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.

Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.

B. Radó Lili: Versek
...................................................

Fogy az élet, s nemsokára
Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.
(...)

Még most, hála istenimnek!
Kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfogassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkoskodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem

Kazinczy Ferenc: Bor mellett

------------------------------------------------

A kereszt felső
ága égre mutat,
nagy örömhírt tudat:
„itt van a te utad”
(...)

...
Szurkálnak, óvnak tudós orvosok,
irnak is nékem, én hát olvasok.
S „dolgozom”, imhol e papírhalom -
a működésben van a nyugalom.

Én állat volnék és szégyentelen,
nélkületek, kik játszotok velem -
Köztetek lettem bolond, én a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges.

József Attila: (Le vagyok győzve...)
...................................................................
Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem volna sírni,
mert jól tudom: virágnyilás:
egyszerből a sohába nyílni;
(...)

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad * felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

Váci Mihály: Nélküled
-----------------------

azt írom + most 1 smsbe
hogy beléd vagyok kedvesem esve

vágyak dobálnak partra kivetnek
billentyűzárát oldd ki szívednek

Varró Dániel: sms
a Szívdesszert c. kötetből
.......................................................

Érzem mindig jelét az ősz akaratának
Hát a gyümölcs való nekem nem a virág
Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak
Hallani a levert diófa bánatát
(...)

...
Állok tűnt szeretők szép kezek avarában
Ó örök őszidő lelkemnek évszaka
Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam
Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka

Apollinaire, Guillaume : Jel /Signe - Vas István fordítása

(nagyon szép vers Huncili! ...nem ismertem...gyönyörű )

.................................................................

Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben,
vagy ép üvegben a szilánk!
...

Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.

Kiss Dénes: Részem lettél
.............................................

Lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!
(...)

...

Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.

Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.


Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény -
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

Keresztes Ágnes: Egyedül
.............................................

Bottal s öreg kutyámmal indúltam hazúlról.
Dalolva mentem és torkom nem únta még az
országút fáradságos énekét. - Tudod, hogy
a Nap barátja voltam? Ő édesitette
agyamat hajnali rétek szagával; aztán
minden csigát s kavicsot külön megmutatva
látni, szeretni és csodálni tanított...
Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a
friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak
egyenlő távolokból. Majd, lombos hegyek közt,
még szebben tündökölt a sokalaku élet.
(...)