Folytatsd a verset!

Beebeus feladványa:

Gázol. Más táj, hová ma mindig s mindegyre jobban,
Hontalanul s örök hű honvágyban visszadobban:
Órákba, hol pár csendes, hótiszta szót cserélve

Talált kezünk - két hűvös kapocs - egymás kezére.
S csak most tudom, hogy akkor egymásban megfogóztunk,
Csak most hiszem: mi egymás kezével imádkoztunk.

Berde Mária: Késői szonett

-------------------------------------------

A hűséged enyém.
Vakon bízom benned.
Hiszem azt, hogy mindig
tudod, mit kell tenned.

A hűséged enyém.
Meghalnék teérted.
„Jóban, rosszban, veled...”
– te is azt ígérted.
(...)

...

Költő szíve mint a kék ég,
Csak malasztra nyilnék;
De a földön nincs meleg szív,
Mily vele betelnék!


Álmodom egy szebb világról,
Mint ez itt köröttem,
Melyben a föld még virágzóbb,
Szebb a nap fölöttem.


Sem szerelmem, sem hazám ez,
A hogy itt találom,
Élet álma, álmok élte
Te vagy én világom!

Garay János: Az én dalom

--------------------------------------

Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, -
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, -
(...)

...
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, -
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, -
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.

Kaffka Margit: Szerettelek
..................................


Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró Májusok
A Sohsem-Nyugvás szent nevében.

Rózsás köd az agyunkra úgy száll
S úgy fűt a megvadulás heve,
Mint a régi, szent kamasz-jussnál.
(...)

Olyanok s még szebbek a tervek,
Mint diák-vágyak bús korán,
Ám telt-begyübbek a szerelmek.

Mert a Májusok visszajárnak
S nem ifjú vágyé való ízük,
De ki túl van laktán a Nyárnak.

Ady Endre: A visszajáró Májusok

---------------------------------------

Halk hangon sírdogálnak a szelek,
Mint eltévedt és meghökkent fiúcskák,
Fakó aranyvonal a holdszelet,
S átlépte már a hervadt hegyek csúcsát
A sápadt hajnal, s halkan közeleg.

Megcsobbanó, híg sárban gázolok,
S az őszi kertben messzenézni félek,
Elhervadt ajkam csendesen zokog,
S érzem édes ízét tört, sűrü vérnek;
Az ágakon gyászlobogó lobog.
(...)

...
Egyszerre édes, lázas képeket
Látok kialvó szemmel, késő vággyal,
Hallok szelíd, lágy menüetteket,
S halk, surranó, selyembevont bokákkal
Az Élet a bús fák közt ellebeg...

Tóth Árpád: A parkban
-------------------------------

Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon

Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
(...)

Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága.

Tóth János: Már vége a nyárnak

--------------------------------------

Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek.
(...)

...
Nincs ennek közepe,
csak eleje és vége. Mondd, nem ilyen-e éppen
az ember élete is, mely elkezdődik,
aztán gyorsan befejeződik? S a közepe, mint a semmi.

Kosztolányi Dezső: Ha játszanak a gyermekek...
..................................................

Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
A háborgó és mulandó világot,
Az örök törvényt betartani sírig,
Spinóza, ez volt a te hivatásod.

Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
A gondolat, kiben ott él az Isten,
Téged nem rendített jó, bal szerencse,
Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn
(...)

Örök körökbe tart és mint a gyémánt
A porban, egyszer fölragyog a lélek
És kiszabadul majd a gondolat.

Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
Ki úgy díszítéd föl magányodat,
Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

Juhász Gyula: A bölcs

---------------------------


Fák sűrű lombja közt nevetve
bujkál egy huncut fénysugár;
nem óriási, mint a medve:
parányi, mint egy mécsbogár.


Álmatlan, kínos éjszakákon
megcéloz titkon dévajul;
nyila elzsongít, mint a mákony,
amint égő szememre hull.
(...)

...
Kiszolgáltatva mord, idétlen
fantomoknak, komor sötétben
lelkem hazátlanul bolyong.


Hogy egyszer csöndes révbe érjen,
hű csillagom, szelíd vezérem
ez a sugárzó, kicsi pont.

Jánosházy György: Csillagom
..................................

Szám íze elérhetetlen szőlőktől savanyú,
és sós a könny, mely szememből elpereg.
Hangom fanyar, míg mondom: emberek,
s édes az ínyem e szónál: szerelem.
(...)

...
De hiába korbács és szégyenoszlop,
hiába a töviskorona, melyet adtál.
Az ecet és az epe, melyet itattál:
még most sem elég keserű az ajkam,
hogy azt mondhassam, hogy gyűlöllek érte.

B.Radó Lili: Az élet ízei
--------------------------------------------------

A félig nyitott ablakon
behajol a szél a szobába,
a világűr csendje, magánya.
(...)

...
tanulj a Naptól forró szerelmet
tanulj az éjtől csillagot keresned

Bencze Mihály: Tanács
-----------------------

Tóparton ülök. Itt az alkonyat:
Bíborló fényt a felhők fodra tör,
Halk sóhajtás sem zizzenti a nádat,
S hallgat az álmos, lomha víztükör.
Tóparton ülök. Iszonyú a csend!
Ilyen a hinduk Nirvánája tán...
...Eltévedt kezem kavicsokkal játszik
S a vízbe dobja mind, egymásután.
Nagyokat loccsan. Megtöri a tükröt
Fájón, vonaglón ezer gyürü kél;
Egymást követve szanaszét kigyódznak...
(...)

Mi vonja őket? Merre van a cél?…

Talán nekem is ilyen tó a lelkem –
És alvó álmok vizével tele – –,
S fehér ruhában partján ül az Élet
És kavicsokat hajigál bele – –

Vágy-gyűrük kelnek – siklanak előre –
Csábítón int nekik a Szép, s a Jó –
Hullnak, hullnak a színes kövecsek
És vonaglik és hullámzik a tó – …

… Egyszer azután kifárad az Élet;
Álomra hajtja fejét szótlanul, – –
A sok törtető gyürű szerteszéled
S a Végtelenben halkan elsímul…
Dsida Jenő: Tóparton

........................................

Minden mozdulatom végleges,
hiszen véges vagyok.
Minden csókom kőbe vésett,
hisz bármikor meghalhatok.
(...)

...

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.

Zokogva már hülő keblére fekszem,
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...


Kosztolányi Dezső: A nyár

_________________________________________



sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni
(...)

...
induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni

Puszta Sándor: Bennünk fénylő csillag
..........................................

Mire szájamra jut mire szájadra jut
elnyomorodik
megromlik a szó
Behabzsolta a száj a test tudását
Folytonos félreértések között botorgunk
Nincs jobb beszéd?
Bölcsebb ha hallgatunk:
nem kavarunk keserűséget
(...)

...
Nekem elég hogy vagy
Legyen neked is elég hogy vagyok
És mert az ölelés is
csak darabos kiáltás
benne se bízzunk egymagában
Hanem bízzunk a test
köznapi életében
mely szürke semmiségek
gyönyörű orgonáján
zeng ki a szerelmet.

Csorba Győző: Bízzunk a test köznapi életében

------------------------------------------------

Egy barát, ki tudja minden gondolatod,
mikor beszél, te figyelmesen hallgatod.
Ki minden bajban melletted áll,
s ha repülni akarsz, ő veled száll!
(...)

...
Figyelmeztet őrültségeidre,
s bólint egyet ballépéseidre.
Mindig veled van ha sírsz,
s ha véletlenül tév útra térsz.
Testvéreként nagyon szeret,
ő az, kiben bízni lehet.

P. Nikoletta: Egy igaz barát
............................

Ó, mondd,
Ha későn, s ha őszi harmat,
Levelek hullása, daru távozása után,
Egyszer,
Egy kék hajnalra, arany délre, piros estre,
Vagy egyetlen órára csak - - -
(...)

S ha küszöbömre nem, hát ablakomba...
Hisz a világ akármi tág,
Nem végtelen,
S az élet kurta bár: morzsa belőle
Napok, hetek, esztendők asztaláról
A múltba vissza mégis elgurulhat -
Ha csókra nem, tán szóra sem,
Egy meglátásra bár -
Eljössz-e még, ó, mondd,
Véletlenül vagy csodamód:
Ahogy vannak álmok,
Melyeket kétszer is megálmodunk!

Berde Mária: Behunyt szemmel

----------------------------------------

,,S mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki költő s fél és így dalol"
(József Attila: Mondd, mit érlel)

És annak a sorsa mit érlel,
aki már mindent feladott,
kiegyezett a szenvedéssel
s szíve megtörve sem sajog?
már azt se bánja, ha reményét
vesztegetik a Halleron,
egyetlen kincse a szegénység -
és el se rejti már nagyon.

És annak sorsa mit érlel,
akit nem véd szakszervezet,
beéri szárazabb kenyérrel
s betegen is dolgozni megy?
Asztalra még akkor se verhet,
ha igaza nyilvánvaló,
szótlanul cipeli a terhet
s futtában székel, mint a ló.

És annak a sorsa mit érlel,
aki máról holnapra él,
ritkán kerül gyomrába étel
s feje fölött már nincs fedél?
Bűzlik a metróállomáson,
szánalmat kelt s orrot facsar,
neki nem ünnep a Karácsony
s nem büszke arra, hogy magyar.
(...)