Folytatsd a verset!

...
ember panaszkodik,
ahogy kopaszodik,
az ember úgy fütyül
halál után szétszórt
atomjai körül.

Tornai József: A telihold alatt sétálok
........................................


Nem a szenvedély, nem az indulat,
csak mert elfogytak benned a szavak,
s a túlfolyó, a sose végleges
szájból kicsusszan, hogy sem az, sem ez.

S fülelsz, mint akit hallgat valaki,
hogy akkor mit kell mért választani,
hová a nincsben a biztos irány,
ha minden minden, csak a semmi hány?
(...)



 
S indulsz, mert menni, s annyi munka van,
tördeled, fested, bütykölöd hogyan,
alul sírt ásol, föléje eget,
középen meghalsz, de nincs felelet.
Bertók László: Nem a szenvedély, nem az indulat

------------------------------

A mindennapi kenyeret
A mindenesti nyughelyet.

Nyáron a nyájas kék eget,
Télen a tűzhely meleget

Vizek jótévő hűvösét,
Tisztaság tiszta köntösét.

A harcban már kiméletet,
Hogy elbirjam az életet.
Kis gondot értem,mennyi bár
Koccant tojásnak is kijár.
És néha jó sugalmakat
Még el ne üljek hallgatag,
(...)
 
...
Mesét mely feltör könny helyett
És másoknak is enyhület.
Fölöslegképp meg ne tagadd:
Néha mosolyom is megadd,
Csak a kevés kedvesekért,
Kiknek ez még örömet ér.
És mindennapi hitemet,
Hogy elvezesse szívemet
A Tőled gyúló pici láng:
A mindennapi Miatyánk

Berde Mária: Add meg Uram
--------------------------

Mikor szemed csillagot nevet,
dallamok születnek és virágok serkennek.
Amíg nem leszel mellettem,
s hajnalonként fáradt tükörképembe
réved tekintetem,
(...)
 
...
csillagaidat majd szemembe képzelem.

Úgy várom majd, hogy homlokomon
virágok ébredjenek,
s dallamaink téged mosollyá varázsolva
arcomra teremtsenek.

Jószay Magdolna: Szemed csillagot nevet
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
- mi minden?
Csak szemem és szemed.
(...)
 
...
Ki végtelen feledésednek ajánlom
múló esetemet,
tőled, magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.

Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel, és ölelkezett:
Sírás, csend, szigor, és révület
- mi minden? mi minden ?
Csak szemem és szemed.

Fodor Ákos: Szemem és szemed
*****************************


Még csak a fák szédülete nyűgöz le,
még csak a tavasz diadalmenete a dombon -
A teljes ég újjászületését nézem
közelről, mint a szemeid.

Még csak a nyers föld fekete pompája tárul
és szerelem helyett a bolyongás hatalma:
lehetetlen ösvények cserepein járunk,
lehetetlen felhőkön, kis fahidakon.
(...)
 
Nem kérdem én, ki akarja, hogy veled járjak
fák gótikus árnyán, a szél völgyeiben,
megyek csak, mint aki hangot hallott,
édes üzenetet a hajnal óráiban.


Tele van utakkal a föld, gyere, tévedjünk el;
kettőnk tévedéséből kihajt majd a szabadság,
mert a megszenvedett élet határtalan, mint minden út,
mint minden szó, melyet a szív bejár.

Csoóri Sándor: Határtalanság

------------------------------

Ne kérdezd tőlem naponta:
szeretlek-e?
Megmártottam benned arcomat
kínomra és kínodra
mint ahogy tűzben mártózik a nap.
(...)
 
...
Sikoltoztál, mert égetett az arcom.
Kiáltottam, mert bőröd égetett.
Most hát hordjuk magunkon mindhalálig
titkon vagy nyíltan a múlatlan jelet.

Györe Imre: Ne kérdezd
--------------------------

Milyen
ijesztő egymagadban ilyen
merev fák, merevebb
hegyek
közt.

A zöld
szentjánost meg ne öld
mert isten világít
rád itt -
ne fuss előle.
(...)
 
...
Dőre

ostoba szóra ajkad ne nyisd
szitál az égi liszt
a köd
a csönd.

Örök
s tökéletes vagy egymagadban
s a két karod
az erők
eredője.

Márai Sándor: Hegyek, erdők
**************************

Szegény magyar volt,
Költő volt, senki,
Nem tudott élni,
Csak énekelni.
Nem volt rossz, sem jó,
(...)
 
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat.
Mély szürkeségben
Színeket látott,
Magyar volt, költő:
Átkozott, áldott!

Juhász Gyula: Fejfámra...

----------------------------

Oly messze már a nyár, oly messze már,
mint bús szívből kiszállt sóhajmadár!
Suhanj madár, suhanj sóhajmadár!

Oly messze már a csók, oly messze már,
mint tengermélyen haldokló madár.
Halj meg madár, halj meg meleg madár!
 
...
Oly messze már a lány, oly messze már,
mint tarló közt felriasztott madár.
Riadj madár, riadj beteg madár!

Oly messze már az élet, messze már,
hogy szinte-szinte el van veszve már...
Suhanj-suhanj békés halálmadár!

Somlyó Zoltán: Tercinák madarakról
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.

Arcom ne lássa senkisem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.

Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyujtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
(...)
 
...
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.

Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.

Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.

Áprily Lajos: Imádkozom, legyek vidám

-------------------------------------

Zúzmara játszik ma a fákon,
fehér arany ül a világon - hidegen,
s a fehér szakáll miden ágon
- mint én itt a földön - örökkön idegen.
(...)

 
...
Dideregve melegszik lelkem

apró, sima, meleg kezedben - ha fázom;
s álmaimmal terítem telkem,
csupán csend csorog le s kopog be a házon.

Messze köd van, homályban a fák,
bár közelről ma szemem jól lát - ma látom,
de pusztán az erdőt, a sok fát,
hiszen kezed néma, s enyém laza álom.

Bognár Barnabás: Hideg van, fázom
........................................................


Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
(...)
 
...
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

William Butler Yeats: Ha ősz leszel, s öreg (ford.: Csillag Tibor)

*****************************



Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...
(...)
 
...
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

William Butler Yeats: Ha ősz leszel, s öreg (ford.: Csillag Tibor)

*****************************



Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...
(...)
Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

1924. április hó 25-én

Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Ha csak egy szőlőlevelet
sikerül megörökítened,

ha egyetlen sorod is odaérez
a feszes fürtszemek fényköréhez,

vagy ha csak vágyad támad a délutáni
tóra tekintve, hozzá szót is találni,
(...)
 
...
vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
semmit sem áhítsz, csak belemerülni

mint lelked otthonába:
már nem éltél hiába.

Devecseri Gábor: Csak
..............................................

Az élet, akár a vers,
szakaszokra bomlik,
rövid, töredezett,
zsúfolt, sűrített,
képekre osztott,
(...)
 
Az élet, akár a vers,
szakaszokra bomlik,
rövid, töredezett,
zsúfolt, sűrített,
képekre osztott,
hangokra hangolt,
egyszeri,
és van benne
valami megfejthetetlenül
isteni.

Ágai Ágnes


Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

(...)
 
...
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,

Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, mondd!"

"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet."
(...)
 
...
"Én meg téged kívánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sírdogálok."

"Énérettem sírdogálsz?
Engem kívánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh szerelmes jó barát!"

"Gyere hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk."

William Blake: Madárszerelem... (Babits Mihály fordítása)

*********************

van valami,
amit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
(...)
 
...
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt

Bajtai András: Van valami

------------------------------------------

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.
(...)
 
...
S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szorits merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Pilinszky János: Tilos csillagon

...........................................

Valamit tudnak Rólad a fenyők,
a hegy, az ösvény,
- amit én nem tudok, -
ismerősen integetnek utánad.
Feketén leng árnyéka minden ágnak,
a völgyeket opálos köd borítja,
s a messzi út ezüstös szalag csíkja
eltünt a fák közötti alkonyatban.
(...)
 
Oldal tetejére