Folytatsd a verset!

augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.
(Kosztolányi:Mostan szines tintákról...)

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbitő szele!
.......................................................
 
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.
Balassi Bálint: Borivóknak való


Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
 
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.
(Ady:Az Úr érkezése)

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordit, jajgat, sir és bömböl
......................................................
 
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
(Vörösmarty Mihály: A vén cigány)

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
 
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
(József Attila:Karácsony)



Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
 
Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél és sirván, megyen
Uj hont keresni túl a tengeren.
(Tompa Mihály - A gólyához)

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni,
suhogni élivel.
 
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
 
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.


Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

József Attila: Tél

"Fiatal vakok járnak
a nedves falakon s
lábuk nyomán fekete
rózsa virágzik!

Csillag költözik szűz
lányaink hajára,
akik imádni jönnek
gitárral egy most született
csecsemőt, mert életük
elfagy ez összelel..."
 
Radnóti Miklós: Október


"Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Tűnődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi. "
 
"Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerités, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal."

Arany János: A rab gólya


"Ifjuságom sötét, fekete zivatar volt;
csak néha láttam egy kivillant sugarat.
A villám és a szél ellene tépve harcolt,
hogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt."
 
"Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerités, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni átal."

Arany János: A rab gólya


"Ifjuságom sötét, fekete zivatar volt;
csak néha láttam egy kivillant sugarat.
A villám és a szél ellene tépve harcolt,
hogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt."
 
S elértem végre így a Gondolatnak őszét;
most kéne fogni már ásót és gerebent,
s amit gödrösre túrt s úgy hányt a zord eső szét,
mint sír-vájt temetőt: ágyakká töltenem.

(
BAUDELAIRE. Charles: AZ ELLENSÉG)


Ó népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz:
Istenhez méltó születés.
 
Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan:
az Úr Igéje testet ölt,
mint szűz méhben termett gyümölcs.
/Szent Ambrus: Karácsonyi himnusz/


Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
 
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
(Radnóti Miklós: Két karodban)

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, ...
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1] [/SIZE][/FONT]
 
... elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
(Juhász Gyula: Anna örök)
-----------------------------------
Hiszen ismertétek a mosolyt!
Fehér és gyapjas bárányka volt,
nem hasonlított a bivalyfekete
síráshoz, a cinikus, rókaveres
kacajhoz sem. Most elveszett.
 
Pedig nagyon szerettem,
olyan tiszta, olyan őszinte,
szelíd és meleg volt.
Most elveszett


Előttünk már havassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon, ...
 
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fénynek földi mása,
A félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
 
S odakünt már
esteledik, farkasok üvöltenek
mindenfelé, kísértetek járnak
a városvégi elhagyott romoknál,
készülő vihar lengeti a fákat,
a kapukat is be kell zárni,
a gyertyákat is meg kell gyújtani.
Vajon hol jár, hol reszket, milyen
vadon erdőben béget és sír utánam?
(Vajon hol jár?
szerző: Dsida Jenő)
 
Oldal tetejére