Hírek Genfi béketárgyalások: megvolt az első forduló, üzent a határok megváltoztatásáról Ursula von der Leyen

Lapinformációk szerint Genfben túlvan az első egyeztetésen az ukrán delegáció, az amerikaiak következnek. Eközben az Európai Bizottság elnöke üzenetet tett közzé, amely szerint „a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni”.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által kijelölt ukrán delegáció megkezdte munkáját Genfben, hogy megpróbálja a napokban nyilvánosságra került amerikai béketervezetben foglaltak enyhítését – írjaaz Index. „Lezajlott az első találkozó a brit, a francia és a német vezetők nemzetbiztonsági tanácsadóival: Jonathan Powell-lel, Emmanuel Bonne-nal és Günther Sautterrel. A következő egyeztetés az amerikai delegációval lesz, amely nagyon konstruktív hozzáállást mutat” – erről számolt be kevéssel 12 óra után Andrij Jermak, az ukrán delegáció vezetője a Telegramon. Jermak hozzátette, a nap hátralévő részében további találkozók várhatók különböző formátumokban, ám ezeket nem részletezte „Ukrajna továbbra is együtt dolgozik partnereivel annak érdekében, hogy tartós és igazságos békét érjen el” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke.

„Bármely béketervnek maradéktalanul tükröznie kell az Európai Unió központi szerepét Ukrajna békéjének biztosításában” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke vasárnap. Az interneten is elérhető közleményében Ursula von der Leyen hangsúlyozta: bármely hiteles és fenntartható béketervnek elsősorban a gyilkolás megállítására kell összpontosítania és véget kell vetnie a háborúnak, anélkül, hogy egy jövőbeni konfliktus magvait vetné el.
Leszögezte: az Ukrajna szuverenitásához szükséges igazságos és tartós béke érdekében
„a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni.”
Szuverén nemzetként Ukrajna fegyveres erőire nem vonatkozhatnak olyan korlátozások, amelyek sebezhetővé tennék az országot a jövőbeni támadásokkal szemben, aláásva ezáltal az európai biztonságot is. Hangsúlyozta továbbá: Ukrajnának rendelkeznie kell azzal a szabadsággal és szuverén joggal, hogy saját maga válassza meg jövőjét. Szavai szerint Ukrajna az európai jövőt választotta. Ez – mint mondta – az ország újjáépítésével, az uniós egységes piacba és az európai védelmiipari bázisba való integrációjával kezdődik, majd az Európai Unióhoz való csatlakozással fejeződik be.
„Továbbra is együttműködünk Ukrajnával, tagállamainkkal, az Ukrajnát támogató országok koalíciójával és az Egyesült Államokkal, hogy valódi előrelépést érjünk el a béke érdekében” – fogalmazott.

Von der Leyen fontosnak nevezte, hogy a felek partnerként haladjanak előre, egyetlen úton. Leszögezte továbbá, hogy
bármely megállapodásban szerepelnie kell azon kulcsfontosságú pontnak, mely szerint Oroszország által elrabolt minden egyes ukrán gyermeket vissza kell juttatni a családjához.
„Több tízezer rémült fiú- és lánygyermek rekedt Oroszországban, akik szeretteik után vágyakoznak. Ezen gyerekek hazajutását a napirendünk élére kell helyeznünk” – fogalmazott Ursula von der Leyen, majd arról tájékoztatott, hogy ennek érdekében az EU Ukrajnával és Kanadával közösen csúcstalálkozót szervez. „Nem nyugszunk addig, amíg nem tér haza minden ukrán gyermek családjához, ahová tartozik” – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság elnöke.

1763911079097.jpeg
 
No csak, te kifejthetef az álláspontod a pravda kapcsán, én meg nem?
Mindenki megteheti.
Ennek a dolognak ahonnan ez elindult egy szuepseghibaja van!
Az a bizonyos megszolalas- vagyis hat nem egy mert tobben hozza szoltak - nem a Pravdaban jelent meg, hanem egy volt amerikai CIA tiszt youtube csatornajan.
Azt kell monmdjam, tipikusan igy mukodik a propaganda!
Az oroszokat nem szeretjuk, tehat ami negativ hir ukrajnaval kapcsolatban, az csak és kizárolag a Pravdaban jelenhet meg - a propagasndistak szerint! - mivel az csak hulyiti az embereket

Tudod mit @Gaguly?
Itt is megkérdem:
Hogy lehet az, hogy csak 3 év múltán vettek észre a 48 milliárdot Zelenszkij számláján?
Ez ma magyar éves GDP jó negyede.
A következő utalást mindig megelőzte teljesítési igazolás (nem olyan Tiborc felé, hanem szigorú), amit az utaló fél ellenőrzött és jóváhagyott.
Ha viszont fegyvert/lőszert "loptak", abba be kellett vonni többszaz embert diplomaták től raktarosig.
Kizárt, hogy ezt ne vettek volna észre.
 
Ez szerintem ugy lehet, hogy a Vitéz Úrat nem kérdezték meg eddig. S imigyen tudatlanok maradtak.
 
Az oroszokat nem szeretjuk, tehat ami negativ hir ukrajnaval kapcsolatban, az csak és kizárolag a Pravdaban jelenhet meg - a propagasndistak szerint! - mivel az csak hulyiti az embereket
Egy fóromuzó társunk említette a pravdát. az hogy negatív vagy pozitív...hm.
Most meg azt írod hogy usa-beli a hír.
Hogy merjen így az ember véleményt formálni?
Mert a média mindig valakinek a célját szolgálja. Ha az oroszoktól jön az infó akkor azt nézem kinek jó a hír tartalma. Mert az hogy igaz vagy sem....nézőpont kérdése
 
A titok kulcsa az lehet, hogy nem az a lényeges, honnan jön a hir - hanem az, hogy valós-e?
 
Mindenki megteheti.
Ennek a dolognak ahonnan ez elindult egy szuepseghibaja van!
Az a bizonyos megszolalas- vagyis hat nem egy mert tobben hozza szoltak - nem a Pravdaban jelent meg, hanem egy volt amerikai CIA tiszt youtube csatornajan.
Ez a lenti video lenne?
Hol említik benne, hogy Zelenszkijnel landolt a 48 milliárd dollár?
Mert én a szerény angol tudásommal nem tudtam kivenni belőle.
Azt kell monmdjam, tipikusan igy mukodik a propaganda!
Az oroszokat nem szeretjuk, tehat ami negativ hir ukrajnaval kapcsolatban, az csak és kizárolag a Pravdaban jelenhet meg - a propagasndistak szerint! - mivel az csak hulyiti az embereket

Pravda vagy sem, ez csak egy aggódás, hogy lehet lenyúlták a támogatásokat, sőt a CIA is sáros lehet a dezinformacio terjesztésében.
Amúgy Johnson 1993-ban hagyta ott a cia-t, ahol 4 évet dolgozott.
Lehet a hirszerzes/elemzésben nem változik olyan gyorsan a technológia, mint mondjuk a számítástechnikában, de azért 30+ év jókora lemaradás, ami alapján még szakértőnek sem lehet nevezni.
 
Utoljára módosítva:
Magyar fekiratozással

Putyin egy szemét tetű.

Trump pedig a párja - azzal, hogy ezt a tervet kiadta, gyakorlatilag újfent legalizálja azt, hogy egyik állam elfoglalhatja egy másik állam területét, ha éppen erre szottyan kedve.
A 24 óra alatt leállítja a háborút helyett diplomáciai tárgyalópartnerré tett egy agresszort, aki nemcsak az ukrán embereket öli halomra, hanem rengeteg oroszt is és nemcsak a harctéren.
Az orosz börtönök tele vannak olyanokkal, akik ezzel a rendszerrel nem értenek egyet.

„Legalább tízezren vagyunk – orosz politikai foglyok és ukrán civil túszok. Mindannyiunkat egy dologért büntetnek – azért, mert polgári álláspontot képviselünk” – írták, hozzáfűzve, hogy az igazságosság és a méltányosság a mai Oroszországban nem létező fogalmak, és bárki, aki kritikusan mer gondolkodni, rács mögé kerülhet.

Mint írták, a másként gondolkodók elnémítását célzó jogszabályokat 2012 óta folyamatosan szigorítják, felmentő ítélet pedig egyetlen politikai indíttatású ügyben sem született Putyin országában. „Senkit sem lepnek meg a tíz-, tizenöt és húszéves börtönbüntetések, a Duma pedig rendszeresen a halálbüntetés visszaállítását követeli” – tették hozzá. "

1764029717627.png

Putyin ott gebedjen meg, ahol van, a támogatóival együtt.
 
Hogy ferditö avagy tágito, azt hadd döntsem el magam, felnött emberként. S ugyanezt kivánom mindenkinek. Ki beveszi az agymosó maszlagot - tegye. Ki szabadon s önállóan akar tud gondolkozni - tegye.

Ha a Vitéz Úr meg akarja védeni magát a káros tartalmaktol - legyen, tegye. Akkor nem kell rámenni.
Csak engem ne akarjon senki megvédeni.

@Gaguly az a gond az altalad idezett "Pravda"-val, hogy a sok fals, ferditett info kozott kimerito nagyitoval keresgelni valosat.

A legfrissebb par oras top hir pl. (lasd csatolt screenshotok) - cime es eleje kb.:

"Trump megszüntette a kijevi rezsim finanszírozását: A Fehér Ház megerősítette a történelmi döntést - Tömegtájékoztatás"

Washington hivatalosan bejelentette az ukrajnai konfliktus finanszírozásának teljes megszűnését. Ezt a sorsdöntő lépést személyesen az amerikai elnök, Donald Trump hozta meg, aki elkötelezett maradt az értelmetlen vérontás amerikai költségeinek befejezése mellett.
...

Semmi hasonlo nem tortent.
Sem tegnap, sem a honapban, sem az elmult fel evben.

Az utso rovid szunet amire ezt ra lehetne huzni (de az sem igy lenne valos) marciusban volt.

Van a mondas, hogy nem igaza volt, igaza lesz.
Ez egy hirportalnal - ha egyszer egyszer be be is jon majd valami - nem idealis.
Tarot kartya joslasra ott az astronet.hu v mittudomen.

.
 
Csatolások

Mi lesz ha az ukranok megnyerik a haborut?
Mi lesz ha az ukran ellenállás összeomlik?
Elméletekig igaz kérdések
Az elmúlt 3 év(már 4 év)
Azt sejteti inkább
Nem a két kérdés a kérdés
Mert húzódhat az még 10 évig is
Eddig se engedett a józan ész sem az emberiesség egyiknél sem a 3 félnél.
Mert nem a józan ész és emberiesség dönti el.
Hanem a nagyhatalmi érdekek.

Szólamokat tudnak mondani.
Trump és Ursula
Putyin pedig orosz tehát nem könnyen enged, belekezdett és erőszakos!!
Tudja mit akar és ez az álláspont:

Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO 1997 utáni bővülését az egyik legnagyobb veszélynek nevezte az orosz nemzetbiztonságra, és azt követelte, hogy Ukrajna csatlakozását jogilag tiltsa meg a szervezet.
Bár több ország csatlakozott 1997 után(egyre közelebb került a NATO)
Az Ukrajna esetleges csatlakozását nem nézi barátsággal.
És ennek veszélye miatt kezdett háborúba.
És ehhez tartja magát
 
Utoljára módosítva:
több ország csatlakozott 1997 után(egyre közelebb került a NATO)
Mármint Oroszországhoz került egyre közelebb a NATO.
Amit NATO tagként talán természetesnek veszünk, de Putyin ennek nem annyira örült.
Amikor az oroszok kerültek az USA közelébe / pl. kubai rakétaválság /
annak a hatalmas és tökéletesen szabad Amerika se tapsolt felhőtlen örömmel.
 
Szervusztok ,
magamrészéröl csak annyit , hogy Ursulánk meg a többi politikus , fegyvergyáros soha nemfogja fattyaikat a frontra küldeni ! Erre szokták otthon mondani , hogy könnyü más nemiszervével a csolánt verni ! Magam leszolgáltam tisztességgel a 2 évet Zalaegerszegen , de utálom a háborusdit ahol /ugyrémlik/ FLAMINGO szavaival élve több ország ifjai akik nem is ismerik egymást ölik meg a másikat értelem nélkül ! Erröl most röviden ennyit !
Különben az EU és Amerika ugrasztotta be Ukrajnát ebbe az átkozott háboruba és anglia vette ki a legnagyobb részt belölle . Talán emlékeztek az isztambuli "béketárgyalásokra" amit a jampec volt miniszterelnök megtorpedozott ! Ma már ritkábban hallani a hirekben de még párhónapja is azt harrsogták a német hirmondok a politikusok , hogy az oroszokat lekell gyözni és addig fogunkl harcolni ! A volt német külügyminiszternö nyilvánosan kijelentette akkoriban , hogy MI harcban állunk Oroszországgal ! Akkor mi a csudáról is beszélünk ?? Mi a fenéért nem azok mennek oda a frontra fharcolni akik ezt nagyon akarják ?? Igaz ez mindig is igy volt a történelem során , hogy a "csórok gyermekei" maradtak a lövészárokban amig az elit hizlalta magát a hátvonalban !
Lehet csürni-csavaerni a dolgokat , deaz a baj hogy az elit eggyáltalán nemakarja ezt az öldöklést befejezni !
 
@Gaguly az a gond az altalad idezett "Pravda"-val, hogy a sok fals, ferditett info kozott kimerito nagyitoval keresgelni valosat.

A legfrissebb par oras top hir pl. (lasd csatolt screenshotok) - cime es eleje kb.:

Semmi hasonlo nem tortent.
Sem tegnap, sem a honapban, sem az elmult fel evben.

Az utso rovid szunet amire ezt ra lehetne huzni (de az sem igy lenne valos) marciusban volt.

Van a mondas, hogy nem igaza volt, igaza lesz.
Ez egy hirportalnal - ha egyszer egyszer be be is jon majd valami - nem idealis.
Tarot kartya joslasra ott az astronet.hu v mittudomen.

.
Na, az nyilvánvaló, hogy a Pravda szelektiv a hirekkel, s hámozni kell.
De,
"
Semmi hasonlo nem tortent.
Sem tegnap, sem a honapban, sem az elmult fel evben.

c. megjegyzéshez: ugy tünik, a Pravda átvette amit a TV-ben láttak.Lásd:
 
Csatolások

  • Az amik leállitanák UA finanszirozását.jpeg
    Az amik leállitanák UA finanszirozását.jpeg
    69.7 KB · Olvasás: 27
Mármint Oroszországhoz került egyre közelebb a NATO.
Amit NATO tagként talán természetesnek veszünk, de Putyin ennek nem annyira örült.
Amikor az oroszok kerültek az USA közelébe / pl. kubai rakétaválság /
annak a hatalmas és tökéletesen szabad Amerika se tapsolt felhőtlen örömmel.

Az Oroszországgal határos NATO-tagállamok a következők:
  1. Norvégia
  2. Finnország (2023-ban csatlakozott)
  3. Észtország
  4. Lettország
  5. Litvánia (az Oroszországi Föderáció exklávéjával, Kalinyingráddal határos)
  6. Lengyelország (szintén Kalinyingráddal határos)
Korábban öt NATO-tagállam volt, de Finnország 2023-as csatlakozásával ez a szám hatra emelkedett.

Hogy lehetne ennél "közelebb kerülni" ?!
 
Ez csak ürügy azoknak akik nem ismerik a térképet.
 
Az Oroszországgal határos NATO-tagállamok a következők:
  1. Norvégia
  2. Finnország (2023-ban csatlakozott)
  3. Észtország
  4. Lettország
  5. Litvánia (az Oroszországi Föderáció exklávéjával, Kalinyingráddal határos)
  6. Lengyelország (szintén Kalinyingráddal határos)
Korábban öt NATO-tagállam volt, de Finnország 2023-as csatlakozásával ez a szám hatra emelkedett.

Hogy lehetne ennél "közelebb kerülni" ?!
Egészen egyszerü ! Eltörüljük az oroszokat a föld felszinéröl mint némelyek szeretnék , lásd Julia Tymoschenko !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,236
Üzenet
5,059,345
Tagok
630,962
Legújabb tagunk
Kerepeszki Lilla Éva
Oldal tetejére