Hírek Gyurcsány Ferenc: "Itt készülődik valami igen nehéz időszak"

A DK elnöke szerint nyilvánvalóan baj van, ha a kormány már a családtámogatásokhoz is hozzányúl, és ezt mutatja a jövő évi büdzsé is. Az ellenzéki pártok az önkormányzati választásokon "együttműködésre vannak ítélve", Gyurcsány azt fogja javasolni a DK-nak, hogy támogassák Karácsony Gergely indulását.

A volt miniszterelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: a költségvetés azt mutatja, hogy például az oktatás és az egészségügy reálbérben egy hónapnyi pénzt elveszítenek, sőt, olyan, korábban érinthetetlen területeket "áldozott fel" a kormány, mint például a CSOK egy része. Ha a kormány erre készül, nyilvánvalóan baj van - mondta a DK elnöke.

"Itt készülődik valami igen nehéz időszak" - fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc felidézte 2008-at, az akkori válságot, szerinte egy kormány akkor hoz ilyen, a mostanihoz hasonló intézkedéseket, amikor "már nincs hova menekülni". 2008-ban egy gazdasági világválság közepén volt, a mostani helyzetet viszont az Orbán-kormány magának köszönheti - vélte. Szerinte azért tudunk kevesebbet vásárolni idén, mert "ezt elrontották".

A politikus beszélt arról is: a kormány elveszítette Putyinnal szembeni önállóságát, nem tudja szuverén módon képviselni a hazája érdekét, de mint mondta: a miniszterelnök nem a Putyin felőli közvetlen nyomás hatására cselekszik, hanem azt szeretné, ha a nyugat felé irányuló nyomása csökkenne. Szerinte ha a kormány azt látja, hogy más irányt szeretne venni, de ebben a nyugat visszatartó erő, akkor az az érdeke, hogy a nyugat gyengüljön.

Mint mondta, a kormány Oroszországgal kapcsolatos politikája formálisan, jogilag biztosan nem akadálya az uniós pénzek érkezésének, de Brüsszelben azt látják, hogy a közös nyugati fellépéseket folyamatosan akadályozza a magyar kormány, nem csoda, ha talán nem annyira kompromisszumkészek, mint korábban. Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz "elmagányosodott" az Európai Unión belül.

A kormánypártok a tavalyi választáshoz képest mintegy félmillió szavazót elveszített, az a kérdés, hogy ha egy cudar év előtt állunk, elegendő lesz-e az az orbáni politika, hogy ő "megvéd minket a gonosztól" és a rettenetes világtól - fogalmazott a DK elnöke.

Szerinte ha bármelyik pillanatban növelhetik az adót, akkor a legtöbben megpróbálnak minél gyorsabban minél többet kivenni a rendszerből, hiszen azt elvehetik - ez történt az árstopoknál is. Mint fogalmazott, egy kiszámíthatatlan kormány mindenkit az optimalizációra hajt, de egy olyan országban, ahol nincsenek különadók, vagy kegyek, ez nem így van. A nyugalom, a kiszámíthatóság lenne a cél, hiszen "nem lehet így élni" - mondta.
Azt mondta, a 2008-as válságot "Gyurcsány nem okozta, hanem megoldotta", mert kidolgoztak ennek megoldására csomagokat, de most az a pénz, amit gyorsan elköltöttek, felveri az inflációt, vagyis a jelenlegi helyzetet szerinte a kormány okozta.

"Az ellenzék közepe"

Gyurcsány Ferenc felidézte, hogy már több mint tíz éve vannak ellenzékben, szerinte ilyenkor készülni kell a kormányzásra, ezért jó az Árnyékkormány.
Mint mondta, nem az a végcél, hogy a DK az ellenzék legerősebb pártja legyen, hanem hogy kormányozhassák az országot, ehhez azonban kell, hogy legyen az ellenzéknek egy "közepe", és ma pártjának van erre leginkább képessége. Az önkormányzati választáson "együttműködésre vannak ítélve", ez is fog történni, mint mondta, a végén meg kell állapodni a Jobbikkal is, bár a "lényeget tekintve" őket nem tekinti ellenzéki pártnak.
A DK elnöke azt mondta, "egy-két nem kívánt kivétellel" mindenhol egy jelölt lesz, Budapesten is. Hozzátette, Karácsony Gergely személyével kapcsolatban még nincs döntés, a főváros vezetése most egy nehéz küzdelemben van a kormánnyal, a kormány finanszírozási véghelyzetbe akarja sodorni Budapestet, de a fővárosnak van igaza, itt a DK-nak Budapestet kell támogatni.

Karácsonyék és a NAV

Költségvetési csalás gyanúja miatt eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalommal szemben. A múlt hét elején került nyilvánosságra egy titkosszolgálati dokumentum, aminek egyik mellékszálában előkerült a főpolgármesterhez kötődő, az ellenzéki előválasztás idején működő 99 mozgalom is, amelyhez több száz milliós kampánytámogatások futottak be a vizsgált időszakban.
A DK elnöke szerint ha elfogadjuk Karácsony Gergely állítását, hogy ezekkel a pénzekkel az adományozók civil szervezeteket támogattak, ebben nincs semmi jogszerűtlen, de nem lehetett ezt átlátni, de mindenki tudja, hogy aki "Magyarországon ellenzéket támogat, megnézheti magát", és nem sikerült "elhessegetni azt", hogy az előválasztáson ezek a pénzek esetleg előnyhöz juttattak egyeseket.

Gyurcsány Ferenc azt javasolja a DK-nak, hogy támogassa Karácsony Gergely indulását.
Elmondta azt is: későn kezdődik a parlamenti szezon, a terv nagyjából kész decemberig, és tudják, mit és miből fognak csinálni. Amikor valamennyi párttal létrejön a megállapodás - ami reméli, hogy február-március környékén bekövetkezik - akkor születik majd döntés a különböző listákról is, addig az ország ügyeivel kell foglalkozni - szögezte le.

1689073506782.png


 
- Gyurcsány először ''betörte'' Karácsonyt, mint a lovat, így most már alkalmas a támogatásra.
- Az ''Árnyékkormány'' egy jó elnevezés a kormányzásra való felkészülés hosszú és rögös útján. Az ellenzéknek csak az fog problémát okozni, hogy nem tudják hogyan kellene kijönni a fényre az árnyékból. Ide idézem a Gyurcsány által megbuktatott Medgyessy Péter volt miniszterelnök véleményét: Medgyessy Péter szerint ahogy a dolgok állnak, az Orbán-kormány már most elkönyvelheti a győzelmet a következő országgyűlési választáson.
 
Miert is oly nehez a torteneseket a kozelmultat valosagnak megfeleloen talalni? A Meggyesi igazi bukasat az elhallgatott ugynok multja adta vagy szolgaltatta az urugyet hogy sarokba szoritsak. Gy.F. volt akit az Mszp bevalasztotta vagy lecserelte beszavazta Meggyesi helyere. Ma mar azt is allitjak a tulzott osztogatas kiuritette a kaszat /kisertetiesen ezt csinalta legutobb Orban is/.
Az Szdsz szel se volt felhotlen a kapcsolata, mert ok is azt hittek hogy ha Meggyesi megy akkor majd ok mint koalicios partner fogjak adni a MIniszter Elnokot.Sok sok hiba volt.
En nagyon jonak talalom az arnyek kormanyt mert bemutatja az embereknek hogy is lehetne maskeppen csinalni. Ha nem a Dk fog nyerni ebbol nem csak a szavazok de az ellenzeki partok is tanulhatnak es tovabb fejlesztjetik az sajat otleteikkel. HA nem lenne ilyen meg rosszabb helyzet lenne az informaciok a megoldasok hianya miatt, mert a media 90% ban Orban kezeben van.
Valahogy nem latom az ellenzeki partok aktivitasat ugy hogy lathatok is legyenek. A DK tv is jo otlet meg ha csak rovid is de tajekoztat mas velemenyt es lehetoseget mutat es a krtikai is egy fontos dolog hogy a tapsvitezek mellett megertsek a fidesznyikok is hogy nem minden arany ami fenylik az ORbannal.
HA tovabbra maradni fog egy beteg ember orszag vezetonek nem csak kiirja magat az orszag lassan minden nemzetkozi szervezetbol Eu bol Natobol de garantaltan csodbe visszi az orszagot a fidesznyikokkal egyutt. MA nincs olyan figgetlen ellemzo aki ne latna ezt csak fizomabban becsomagolja mert akarja hogy legyen munkaja.
Nem hiba mentes az ellenzek , mert regen lehetne mindnek sajat tv je akar melyik kozossegi platfonal, hisz ujsagok ,ujsagirok heti 1 oras musorokat beszelgeteseket elemzeseket keszitenek , Senki nem tartja a partokat vissza hogy aktivizaljak magukat.
 
Nem hiba mentes az ellenzek , mert regen lehetne mindnek sajat tv je akar melyik kozossegi platfonal,
TV alatt országos lefedettségű működési és frekvencia engedélyt érthetnénk.
Azt nem adnak az a legtöbbe van.
A többi az média!
Videó csatorna, a neten pedig többnek van, online rádió is akad
Érdektelenségből nehéz már kijönni (lakossági közöny)
Azt pedig a meglévő országosok vezénylik(és hitetnek)
De igaz: csinálni kell és koptatni a hitelesnek látszóságát a "közcsatornáknak"
Az ATV önmaga szerint: "hitelesebbként értékelt" A lakosság felmértségéből állítva
 
Utoljára módosítva:
Tudom frekvenciak nem kaphatok lasd a Klub Radioval milyen cirkuszt csianltak veluk es meg most is.
de
majd minden kozossegi oldalaknak podcastnak stb van latogatottsagi merese ami millios szamokat mutat egy egy jo politikus vagy szakember ujsagiro ,sot a radiok is mar lathatok a beszelgetesek riportok stb
Nem lehet ezeket kihagyni hanem rendszeresen kell hasznalni dolgozni vele, hogy minnel tobb emberhez elerjen ez egy lehetoseg, vannak a reklamok a forumok stb aminel meg olcsobb is a netten valo elo beszelgetesek.
Csak nalunk ami vegul is nem, politikai oldal csak mint hirek foglalkozunk vele, es nalunk is hihetetlen nepszeruek ezek a elo video riportok jobb es baloldali riportalanyokkal.



A kintelok foleg azok akik szavazni is jarnak pl erdelyiek nem tudjak kovetni a magyar tv es sok embernek nincs ideje meg nem ismeri az otthoni szereploket partokat azoknak ez a podcast , youtube stb rengeteg informaciot ad pluszba amit esetleg nem is tudott hogy letezik.
Minden lehetoseget ki kell hasznalni az ellenzeknek ,hogy eljuson az emberekhez.
 
Miert lenne reszeg? HA az lett volna azt kilehet aludni de a skrizofeniat nem.
Raadasul nem is kell vele egyetertened ha nem akasz, tapssal kiserd Grazig oda - vissza a kedvenc politikusodat.
 
Ez egy tragikomedia, amit a politikusok művelnek egyik percbe mindennek lehordják a másik percbe meg "támogatják" egymást. Jó lenne, ha összefognának úgy lenne eselyük lrgalabbis szerintem.
Egységben az erő!
 
Ez egy tragikomedia, amit a politikusok művelnek egyik percbe mindennek lehordják a másik percbe meg "támogatják" egymást. Jó lenne, ha összefognának úgy lenne eselyük lrgalabbis szerintem.
Egységben az erő!
Csak mivel hely az kevés jelentkező meg sok így mind úgy gondolja jobb ha összefogás nélkül indulnak.
 
Készülődik?...Igen.
Egy nyílt levél...
NYÍLT LEVÉL HAJDÚSZOBOSZLÓ SZÁLLÁSADÓINAK
Tisztelt magánszállás, panzió tulajdonosok, szállásadók!
1f6d1.png
Nagyon fontos ügyben fordulok Önökhöz egy olyan kéréssel, amely érinti az anyagi függetlenségüket is. Viszont nem hallgathatok, nem nézhetem tétlenül azokat az eseményeket, amelyek előttünk állnak, ha nem lépünk időben.
1f6d1.png
A debreceni ipari parkban folyó építkezések miatt több ezer munkavállalónak szükséges rövid időn belül szállást biztosítani. Most ne foglalkozzunk azzal, hogy miért építik ezeket, a kivitelezés akkor is elkezdődött vagy el fog kezdődni, ha az egész megye tiltakozik ellene. Most ne foglalkozzunk azzal se, hogy szavak szintjén évek óta küzdünk a bevándorlás ellen, most mégis hívjuk és várjuk a külföldi tömegeket.
1f6d1.png
A megyében Hajdúszoboszló az egyetlen település, amelyik képes ezeknek a külföldi munkavállalóknak szállást biztosítani. Itt van meg az a vendégtartói kapacitás, amely alkalmas erre. Nyilván a fejvadász cégek jól tudják ezt, és a jelzések alapján már elkezdték lefoglalni azonnal, vagy akár szeptembertől azokat a szálláshelyeket, ahová behoznák a vendégmunkásokat. A folyamat elkezdődött, ezt fényképek és a városban máris tapasztalható esetek bizonyítják.
1f6d1.png
Tudom, hogy nagy a kísértés, hisz a fejvadászok biztosítanák a szálláshelyük teljes foglaltságát egész évben, ráadásul emelt áron. Viszont kérem Önöket, hogy ne engedjenek az anyagi csábításnak! Lássák be, ha 5-6 ezer külföldi vendégmunkás tartósan letelepül a városban, az mekkora biztonsági kockázatot jelent a lakosság részére! Ha ez a helyzet mégis megvalósul és az országos, a román, a lengyel médiában leírják, milyen az itteni helyzet, búcsút mondhatunk a lassan száz év alatt felépített hírnevünknek, turisztikai vezető szerepünknek. 2024-től senki sem fog a városunkba jönni, hosszabb távon Önök is rosszul járnak a most jónak tűnő döntésükkel!
1f6d1.png
Ezért kérem, hogy ne írják alá az Önök elé rakott szerződéseket, az bármennyire is csábító, ne ássák alá ezzel a város hírnevét, biztonságát! Csak kérhetem, mert a város vezetősége jogi eszközökkel ezt nem tudja megakadályozni. Gondoljanak a jövőnkre, gondoljanak a polgárok biztonságára, most szükséges, hogy igazán összefogjunk!
Tisztlelettel:
Jónás Kálmán - önkormányzati képviselő
 
Gyurcsány Ferenc azt javasolja a DK-nak, hogy támogassa Karácsony Gergely indulását.
Az erősít meg benne hogy Karácsony komoly esélyes még most is.
Hogy bízom a Fidesz felméréseiben ami után szokták megsemmisítő taktikájukat média hengerrel folytatni mint személyi össztűz
És a Karácsony Gergely-t a Fidesz felmérése komoly esélyesnek tartja
Ezért nem hagyják naponta 50-100 szor leadnak valami sztorit ami
lakíván járatni A Magyar nemzettől a híradóikon át ez megy és ez éppen megerősíti: tartanak tőle mert mégis népszerű és esélyes maradt.
Ami számomra is meglepetés.Mert valóban okot adott támadásokra
És nem támogatnám ha pesti lennék
De a főváros nem Pestről szól már hanem a Fidesz vesztésről.
Ezért kell nekik annyira.
A Lejárató gyűlöletkampányuk is visszájára fordul.
Ha sokáig művelik.
Erre nem gondol a Habony Árpád médiája
És még lehet bízni Gyurcsány hosszútávú stratégiai érzékében.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,163
Üzenet
4,810,092
Tagok
616,195
Legújabb tagunk
Beaconarx
Oldal tetejére