Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt....

Ha Orbánnak korábban sikerül megállítania Brüsszelt, Bözsi néni faluja most 562 millió forinttal lenne szegényebb.

A 24.hu utánanézett, nyert-e Orbán Viktor Bözsi nénijének faluja, Nagygéc az elmúlt években uniós forrásokból pénzt. Nyert, egész pontosan 562 millió forintot, amiből az elmúlt években többek között kilátótoronyra, templomfelújításra, őrtűz-oszlopra és látogatóközpontra jutott. Nagygécen Bözsi nénin kívül öt ember lakik, ennek oka, hogy az 1970-es árvíz következtében a falu elnéptelenedett.

A következetes miniszterelnöknek tehát egy olyan nénivel sikerült reklámoznia magát az anyák napjára időzített, könnyfakasztónak szánt videón, akinek faluját saját főellensége az, Európai Unió hozta rendbe néhány éve.



bozsi neni.jpg
 
Ebben a mi kis hazánkban sajnos sokkal több a templom, mint a látogató és ezt a sokkal híresebbekre is értem.
Mellesleg a templomba járás nem jelenti, hogy oda csak hívők és jó emberek járnak.
Valóban nem, Szabolcsban még sosem jártam, még átutazóban sem, nem esik útba. Azt is elfogadom, hogy szerinted túl sok a templom. De: a sok közül valóban egy ezeréves műemlék az, ami fölösleges? Vagy a többi mind, még ennél is régebbi?
 
Valóban nem, Szabolcsban még sosem jártam, még átutazóban sem, nem esik útba. Azt is elfogadom, hogy szerinted túl sok a templom. De: a sok közül valóban egy ezeréves műemlék az, ami fölösleges? Vagy a többi mind, még ennél is régebbi?
Helyes nem szabad úgy járni mint egyes fanatikusok akik a népük, történelmük egy emlékét felrobbantják elpusztítják.
 
Egyetértek veled, a templom felújítása szerintem is fontos volt. Ha egy épületet örökül kaptunk, és előttünk több száz, esetleg több ezer évig gondoskodtak róla, hogy mi is, az utókor is láthassuk, vajon van jogunk hagyni tönkremenni vagy esetleg lerombolni, mert anyagilag nem jövedelmező?

Hirtelen nem jut más eszembe, mint Dachau, ami itt van egy ugrásra. Anyagilag totál ráfizetés a németeknek, mert a látogatóktól egyetlen cent belépőt sem szednek, viszont az állagmegőrzése, a fenntartása, a látogatók igényeinek maximális kiszolgálása gondolom, milliókba kerülhet évente. Mégsem hagyják tönkremenni, nem akarják sem lerombolni, sem bezárni!

Mert az sem a miénk, mi csak megőrzésre kaptuk, egy emberöltőnyi időre.

Amíg ennyi éhező ember van (elsősorban gyerek és öreg), nem tudok egyet érteni.
 
Utoljára módosítva:
És ugyan, miből fizették a 13. havi nyugdíjat?
A 13. havi fizetésből levont járulékokból biztos, hogy nem!
Medgyessiék mit-hogyan variáltak, nem tudom. A 100 napos programból tellett sok mindenre, az árát később fizettük meg. 2008 rátett egy lapáttal, keringtünk, mint az a bizonyos a levegőben. Ha nincs EU és IMF kölcsön, padlót fogunk, persze utólag lehet okoskodni. (tették is, de akkor már csörgött pár forint a kasszában)
 
Valóban nem, Szabolcsban még sosem jártam, még átutazóban sem, nem esik útba. Azt is elfogadom, hogy szerinted túl sok a templom. De: a sok közül valóban egy ezeréves műemlék az, ami fölösleges? Vagy a többi mind, még ennél is régebbi?

Nem, csak talán az összeget egyéb, dülöngélő állapotú híres helyeinkkel megosztva is felhasználhatták volna. Valahogyan úgy érzem a végletek országa lettünk.
Mindent vagy semmit a választási lehetőség. Ez a szomorú!
 
Szerintem egy jól működő államban nem egymás alternatívája a műemlékek felújítása, állagmegóvása és az oktatás színvonalas fenntartása.

Az IMF hitelt sokszor emlegetik. Én is úgy gondolom, szükséges volt. Nem értem Fidesz-körökben, miért cirkuszolnak miatta. (Mintha a Rogán-féle meglehetősen kétes hátterű letelepedési kötvény, nem lenne váltó azoknak a kezében, akik fizettek érte - ha jól tudom, rövid időn belül mintegy 400 milliárdot kell majd visszafizetni a "befektetőknek".)

Gyurcsányékat több probléma is szorongatta, és ezt hidalták át a hitellel - jó lenne, ha azok is elolvasnák, akik csak az őszödi beszéd két sorát mantrázzák:

"Magyarországnak a válság begyűrűzésekor közel hárommilliárd euró egy éven belül lejáró adóssága volt, amit meg kellett újítani, ám ez az állampapírpiac teljes befagyása miatt szinte lehetetlenné vált. Ez nem túl jelentős összeg, ennél sokkal nagyobb tétel az országban tevékenykedő bankok tartozása - 30 milliárd euró -, aminek a finanszírozhatósága, megújíthatósága a bankközi piac beállása után rövid távon szintén ellehetetlenült.

Tartani lehetett attól, hogy a globális pánik és a spekulációk hatására a külföldi befektetők tömegesen vonják ki a devizát, adják el a kezükön lévő állampapírokat, ami valóban a forint bedőlését eredményezte volna. Ráadásul a nagy befektetők többsége egy bizonyos árfolyamszintnél automatikusan elad (ezek a stop-lossok, eladási limitnek nevezett megbízások), ami akár órák alatt képes káoszt előidézni a piacokon. Márpedig az állam nem tudja, hova vannak "belőve" ezek a veszteségbehatárolók - mindegyik befektetőnél máshol -, azaz képtelen megítélni, hol van az a pont a forint gyengülése során, ahol a gátak átszakadnak."
 
Utoljára módosítva:
NEM.
Inkább a klasszikus tanmese a halról és a halászatról.

Annyira nem vészes a lényege hogy ne halat adj a szegénynek hanem hálót.
Persze ...ebbe is belelehet kötni.

Aha...ez oké, egyet is értek (erről jut eszembe, hová lettek a "hálóra" kapott milliárdok és hol van az 1 milió "háló"???), de addig is élni kell és prioritásokat mérlegelni....én így gondolom.
 
Nem, csak talán az összeget egyéb, dülöngélő állapotú híres helyeinkkel megosztva is felhasználhatták volna. Valahogyan úgy érzem a végletek országa lettünk.
Mindent vagy semmit a választási lehetőség. Ez a szomorú!
Ezt látják a választók íme aki a kormányt támogatja az kap aki pedig nem......
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,905
Tagok
615,973
Legújabb tagunk
SzekeresnéKM
Oldal tetejére