Ha van ötleted a világ problémáira, 5 millió dollárt nyerhetsz!

Egy svéd, de magyar származású milliomos a globális problémákat kezelni képes rendszer modelljének ötletért öt millió dolláros jutalmat ajánlott fel. Bárki előtt szabad az út, azonban van néhány feltétele!

Akarsz egy kis – na jó, nagyon sok – pénzt keresni azzal, hogy jól jár az agyad, és van kellően összetett megoldásod a világ globális problémáira? Akkor ez lehet a te időd!

A 86 éves Szombatfalvy László magyar származású svéd milliomos régóta gondolkodik olyan bonyolult rendszereken, melyek megoldást jelenthetnének a világ fő problémáira.

Azonban sem ő, sem az emberiség nem tudott megoldást nyújtani. gyakorlatilag az emberiség 10 éve egy helyben toporog, az idő pedig vészesen ketyeg.

szombatfaly-laszlo-059884a9e4.jpg

Elmondása szerint ez azért van így, mert a ma problémáit a tegnap eszközeivel akarjuk megoldani, holott legalább mai gondolkodással kellene a jövő eszközeit megalkotni. A svéd milliomos, aki korábban a részvénypiacon szerezte vagyonának nagy részét, most 5 millió dollárt ajánlott fel annak, aki megoldást nyújt a világ problémáira.

A kockázatelemző idős úr, aki 2012-ben hozta létre a Global Challenges Foundationt - Globális Kihívások Alapítványa -, ötmillió dollárt ajánlott fel a legjobb ötletért, amely egy olyan új nemzetközi döntéshozatali rendszert teremt, amely képes kezelni a világ legégetőbb problémáit a mélyszegénységtől a nukleáris fegyverek terjedésén át a környezeti károkig.

kornyezetszennyezes-e2241c4f02.jpg

"A mai kockázatok annyira veszélyesek és természetük annyira globális, hogy a jelenlegi nemzetközi rendszerek kifogytak a megoldásokból" - mondta Szombatfalvy.

Nem egyszerű a feladat, és bár nagyon egyszerűen hangzik, könnyen elérhető díjnak tűnik az 5 millió dollár, bele lehet gondolni, mennyire nagy kihívás. Eddig ugyanis senki sem talált megoldást, és egy olyan rendszert, mely képes lenne mindezeket kezelni.

A pályázatokat 2017 májusáig be lehet nyújtani , így bárki, aki elég merésznek érzi magát, és van egy jó, átfogó, és összetett rendszere, mely megoldaná a világban jelenleg is felmerülő problémákat, az ne habozzon.

Sok szakember világított már rá arra, hogy a korábban alapított ENSZ problémakezelő és megoldó mechanizmusa is már évek óta elavult, és valójában már egyáltalán nem működik hatékonyan.

globalis-vizhiany-553a785ba2.jpg

Van azonban néhány apró feltétele is:

A kitalált ötletnek nem arra kell szolgálnia,hogy a globális problémákhoz, mint a klímaváltozás, háborúk és szegénység nyújtson kész megoldásokat, hanem arra, hogy "olyan modellt vagy mechanizmust dolgozzon ki, amely elvezethet a megoldásokhoz".

Feltehetőleg rengetegen fognak pályázni különféle világmegváltó ötletekkel, melyek közül egy komoly tudósokból és szakemberekből álló csapat fogja kiválasztani a győztest.

Van egy jó ötleted, amivel úgy érzed, mindent rendbe lehetne tenni a világon, és képes gyorsan, és egyszerűen kezelni a jelenlegi folyamatokat?

Azt ajánljuk, kezdd, el írni a pályázatod, és kidolgozni az ötleted, mert 5 millió dollárt érhet.

avilagtitkai

foldbolygo-2.jpg
 
Kicsit furcsánlom az irás , vagy nemjól értelmezem , mert ha nem a szegénység leküzdése a klimakatasztrofa és a háboruk megelözése a cél akkor mi a francot szeretne ?? Hiszen az egész misére az ugynevezett"Globalizációból" ered nem ?? Hiszen mi eröszakoljuk mondjuk a "fejlödö" afrikai országokra az akaratunkat , eröszakoljuk ki a "vámmenteséget" a multiknak . Mikor és hol lehet afrikai országból származó terméket mondjuk Europában vásárolni . Most kérem nem a vérgyémántokra gondolok melyett a Belgák csencselnek el , de nem is a Máliból származó uránra melyett Francia erömüvek használnak . Hanem más terméket amit ott készitenek . Elöször ezeket a dolgokat kéne megoldanunk , és majd utána ilyen "fellengzös" ötletekkel jönni .
 
Például vegyük figyelembe Trump győzelmét.
Mit is csinált? Felismerte és meglovagolta a média rosszindulatú hatalmát. Hazug és hibás üzeneteket megfogalmazva a twitteren, a fészbukon és egyéb közösségi oldalakon félrevezette az amerikai társadalmat és így lett ő a győztes. Mára már a részletes szavazási statisztika kimutatta, hogy több, mint 2.000.000 szavazattal vesztett. De a jól elhelyezett hamis hirdetéseivel megszerezte az elektorok többségét.
Kérdezhetitek, hogy mi köze van ennek a cikk témájához. Pedig figyeljetek csak: Trump felismert valamit és elindított egy folyamatot, ami számára győzelmet hozott.
Nekünk az a feladatunk, hogy felismerjünk és megfogalmazzunk egy folyamatot, aminek elindítása után a Föld megmenthető.
A feladat nehéz, mert Trump győzelme a Rossz oldal aktivizálása által sikerült. A mi feladatunk pedig a oldal aktivizálása, amiről pedig sajnos tudható, hogy ez a nehéz és küzdelmes oldal. Lásd például a Csillagok háborúját, ami végül happyenddel végződött, de milyen áron?
 
Éleskés , figyelj csak hagyjunk már Trumpnak legalább annyi idöt mint a többi amerikai elnöknek , hiszen estünk már pofára nem ?? belett igérve hogy a kinzóhelyet , börtönöket melynek alapjai nincsenek /birói döntéshozetel/ megszüntettik aztán mindjárt "Nobel-dij" járt érte ! és mi is let a vége ? Guantanamó pontosan ugy megvan mint volt a háborúk mennek tovább , illletve még meg is nöttek ! tehát várjuk már meg hogy be lesz e az úr iktatva vagy sem ?! Aztán azthiszed Clintoné jobb lenne ? én kételkedek benne , hiszen volt neki egy Bengázija , egy Koszovója , hogy a többit ne is emlitsem . De Trump legalább majdnem maga fedezte a "semmiböl" a vállasztási kiadásait , amig az ellenfele a Bankoktól és majd elfelejtettem az Öböl menti országokból kapta a több száz milliós $-nyi támogatást :D
 
Te el vagy tévedve. Nem a Trump-féle ígéreteket kértem számon ... Légy szíves, olvasd el mit és miről írtam. Mert a fenti válaszod ARRA nem válasz.
 
Például vegyük figyelembe Trump győzelmét.
Mit is csinált? Felismerte és meglovagolta a média rosszindulatú hatalmát. Hazug és hibás üzeneteket megfogalmazva a twitteren, a fészbukon és egyéb közösségi oldalakon félrevezette az amerikai társadalmat és így lett ő a győztes.

ezek közül a hibás, hamis üzenetek közül néhányat felsorolnál ... szerintem az általa felvetett probléma mind megalapozott, valós. Azzal, hogy az amerikai társadalom félre van vezetva és egy érdekeket szolgáló oligarchia birtoloja a hatalmat nem is vitatkoznék.
 
Egy svéd, de magyar származású milliomos a globális problémákat kezelni képes rendszer modelljének ötletért öt millió dolláros jutalmat ajánlott fel. Bárki előtt szabad az út, azonban van néhány feltétele!

Akarsz egy kis – na jó, nagyon sok – pénzt keresni azzal, hogy jól jár az agyad, és van kellően összetett megoldásod a világ globális problémáira? Akkor ez lehet a te időd!

A 86 éves Szombatfalvy László magyar származású svéd milliomos régóta gondolkodik olyan bonyolult rendszereken, melyek megoldást jelenthetnének a világ fő problémáira.

Azonban sem ő, sem az emberiség nem tudott megoldást nyújtani. gyakorlatilag az emberiség 10 éve egy helyben toporog, az idő pedig vészesen ketyeg.

szombatfaly-laszlo-059884a9e4.jpg

Elmondása szerint ez azért van így, mert a ma problémáit a tegnap eszközeivel akarjuk megoldani, holott legalább mai gondolkodással kellene a jövő eszközeit megalkotni. A svéd milliomos, aki korábban a részvénypiacon szerezte vagyonának nagy részét, most 5 millió dollárt ajánlott fel annak, aki megoldást nyújt a világ problémáira.

A kockázatelemző idős úr, aki 2012-ben hozta létre a Global Challenges Foundationt - Globális Kihívások Alapítványa -, ötmillió dollárt ajánlott fel a legjobb ötletért, amely egy olyan új nemzetközi döntéshozatali rendszert teremt, amely képes kezelni a világ legégetőbb problémáit a mélyszegénységtől a nukleáris fegyverek terjedésén át a környezeti károkig.

kornyezetszennyezes-e2241c4f02.jpg

"A mai kockázatok annyira veszélyesek és természetük annyira globális, hogy a jelenlegi nemzetközi rendszerek kifogytak a megoldásokból" - mondta Szombatfalvy.

Nem egyszerű a feladat, és bár nagyon egyszerűen hangzik, könnyen elérhető díjnak tűnik az 5 millió dollár, bele lehet gondolni, mennyire nagy kihívás. Eddig ugyanis senki sem talált megoldást, és egy olyan rendszert, mely képes lenne mindezeket kezelni.

A pályázatokat 2017 májusáig be lehet nyújtani , így bárki, aki elég merésznek érzi magát, és van egy jó, átfogó, és összetett rendszere, mely megoldaná a világban jelenleg is felmerülő problémákat, az ne habozzon.

Sok szakember világított már rá arra, hogy a korábban alapított ENSZ problémakezelő és megoldó mechanizmusa is már évek óta elavult, és valójában már egyáltalán nem működik hatékonyan.

globalis-vizhiany-553a785ba2.jpg

Van azonban néhány apró feltétele is:

A kitalált ötletnek nem arra kell szolgálnia,hogy a globális problémákhoz, mint a klímaváltozás, háborúk és szegénység nyújtson kész megoldásokat, hanem arra, hogy "olyan modellt vagy mechanizmust dolgozzon ki, amely elvezethet a megoldásokhoz".

Feltehetőleg rengetegen fognak pályázni különféle világmegváltó ötletekkel, melyek közül egy komoly tudósokból és szakemberekből álló csapat fogja kiválasztani a győztest.

Van egy jó ötleted, amivel úgy érzed, mindent rendbe lehetne tenni a világon, és képes gyorsan, és egyszerűen kezelni a jelenlegi folyamatokat?

Azt ajánljuk, kezdd, el írni a pályázatod, és kidolgozni az ötleted, mert 5 millió dollárt érhet.

avilagtitkai

Csatolás megtekintése 1507171

Nekem lenne egy ötletem a megoldással kapcsolatban!:

Ha az egész világon nagy mágneses tornyokat építenénk fel magasabb szinteken (de minden városban) és magas feszültségű árammal látnánk el, akkor véleményem szerint, az képes lenne elnyelni, illetve megszűrni, a káros sugárzásokat!
 
Amikor ilyeneket olvasok mindig reménykedem, hogy egy troll követte el a hozzászólást. Kár, hogy egyre több esetben kell csalódnom...
 
Kicsit furcsánlom az irás , vagy nemjól értelmezem , mert ha nem a szegénység leküzdése a klimakatasztrofa és a háboruk megelözése a cél akkor mi a francot szeretne ?? Hiszen az egész misére az ugynevezett"Globalizációból" ered nem ?? Hiszen mi eröszakoljuk mondjuk a "fejlödö" afrikai országokra az akaratunkat , eröszakoljuk ki a "vámmenteséget" a multiknak . Mikor és hol lehet afrikai országból származó terméket mondjuk Europában vásárolni . Most kérem nem a vérgyémántokra gondolok melyett a Belgák csencselnek el , de nem is a Máliból származó uránra melyett Francia erömüvek használnak . Hanem más terméket amit ott készitenek . Elöször ezeket a dolgokat kéne megoldanunk , és majd utána ilyen "fellengzös" ötletekkel jönni .

Konkrétan vettem magyarországi TESCO-ban afrikai rózsacsokrot :) De van tunéziai vagy egyiptomi datolya, dél-afrikai bor. A rejtett dolgokról ne is beszéljünk, amikor nem is tudjuk, hogy a cipő alapanyagát adó bőr Afrikából származik és hogy a legnagyobb aduászt említsem: A világ kakaótermelésének 2/3-át Elefántcsontpart, Ghána, Nigéria és Kamerun adja.
Afrikával a legnagyobb baj, hogy befektetői szempontból rettenetesen kockázatos. Vagy helyi katonai junták, éppen hatalmon lévő puccsisták uralnak óriási területeket vagy nagyon nagy az esélye, hogy ez holnap bekövetkezik. Ilyen környezetbe nehezen helyez bárki pénzt, akár csak annyit is, hogy elhozza onnét a megtermelt árut. A nemzetközi erők meg előszeretettel nézik tétlenül, hogy százezrek ölik egymást halomra, lásd Ruanda esete :(
 
Éleskés , figyelj csak hagyjunk már Trumpnak legalább annyi idöt mint a többi amerikai elnöknek , hiszen estünk már pofára nem ?? belett igérve hogy a kinzóhelyet , börtönöket melynek alapjai nincsenek /birói döntéshozetel/ megszüntettik aztán mindjárt "Nobel-dij" járt érte ! és mi is let a vége ? Guantanamó pontosan ugy megvan mint volt a háborúk mennek tovább , illletve még meg is nöttek ! tehát várjuk már meg hogy be lesz e az úr iktatva vagy sem ?! Aztán azthiszed Clintoné jobb lenne ? én kételkedek benne , hiszen volt neki egy Bengázija , egy Koszovója , hogy a többit ne is emlitsem . De Trump legalább majdnem maga fedezte a "semmiböl" a vállasztási kiadásait , amig az ellenfele a Bankoktól és majd elfelejtettem az Öböl menti országokból kapta a több száz milliós $-nyi támogatást :D

Kedves Ede, szerinted azt a "semmit" hogy szerezte ?
De valóban nem ez volt a kérdés, ill. a Melitta által beidézett cikk tárgya.
Szerény meglátásom szerint nem lesz gazdája az 5 milliónak, vagy akár 5 milliárdnak sem lenne. Minden ország az aranyborjút táncolja körbe és foggal-körömmel védi önérdekét. Lehet itt ötletelni új módszerekről, homolokegyenest más gondolkodásmódról, megközelítésről, a dolog elvérezne a gyakorlati megvalósításnál.
Az ENSZ ér valamit ? Nem... és nem azért, mert elavult, hanem azért mert olyan, hogy globális emberi tudat nem létezik és nem is fog, amíg 2 élő ember lesz ezen a szegény tönkre tett bolygón.
 
Pesszimista vagy.
Globális emberi tudat igenis létezik, csak el van nyomva. Kibontásához kellene ama isteni szikra. Ez a 5mila$ esetleg fellobbantja.
Bizonyára hallottál a Szazadik majom elvéről, avagy a morfogenetikus mező elméletéről. Mindkettő az áltudományos elméletek közé tartozik. Szóval ami nem tartozik a mainstream elméletek közé, az áltudományos. Egyesek szerint a globális emberi tudat is ide tartozik.
 
csak baktass ki Jozsefvarosba
nekem van kulon itt mini Kina nem tudsz uuuugy uuutalni egy nepet mint mi a kinait

En nem hiszem,hogy utalnak a kinait se itt se otthon. JArtam a "kinai"piacon es alkukepes meg ha nem is bobeszeduek magyarnyelven amit hasznalnak, sokan vasarolnak toluk ,mert ocsoooo.
A mandarin etterem lanc igazan mindenki szamara elfogadhato itt. Szorgalmas nep az biztos miert is kene utalnunk? hogy senkit nem illik utalni.
 
Pesszimista vagy.
Globális emberi tudat igenis létezik, csak el van nyomva. Kibontásához kellene ama isteni szikra. Ez a 5mila$ esetleg fellobbantja.
Bizonyára hallottál a Szazadik majom elvéről, avagy a morfogenetikus mező elméletéről. Mindkettő az áltudományos elméletek közé tartozik. Szóval ami nem tartozik a mainstream elméletek közé, az áltudományos. Egyesek szerint a globális emberi tudat is ide tartozik.

Nem pesszimista, realista, de ezen nem fogunk hajba kapni...;)
Nem foglalkoztam semmilyen ál/tudományos elmélettel. Egyszerűen ismerem az emberi természetet. Nézz körül ! Mi változott a barlang óta ?
 
Utoljára módosítva:
Aki realista, az nem biztos hogy álltudományba bujik bele, szokásaink inkább ami egoteriálódik, ha már nem tudjuk hogy minek hol van az eleje-vége, közben hozzá vagyunk szokva, hogy mindent más végez el helyettünk, lásd hogy minek, hol rejtőzik a problémája, mert a majmolás nem minden esetben visz előre!!!
Aki leragad a hétköznapi dolgoknál, az szinte, fától az erdőt!!!
 
Az elektromágnesesség, képes taszítani bizonyos hullámokat, miért ne indúlhatnánk el, ezen az elven?
:rolleyes:o_O
Az így fennálló energiát, pediglen alulról rásugározni az ózonpajzsra, így az képes lenne regenerálódni!
:rolleyes2:
 
En nem hiszem,hogy utalnak a kinait se itt se otthon. JArtam a "kinai"piacon es alkukepes meg ha nem is bobeszeduek magyarnyelven amit hasznalnak, sokan vasarolnak toluk ,mert ocsoooo.
A mandarin etterem lanc igazan mindenki szamara elfogadhato itt. Szorgalmas nep az biztos miert is kene utalnunk? hogy senkit nem illik utalni.
Én sem hinném hogy utálnák a Kínait csak azért mert leverte az árakat.
Bár igen kétséges, sokak felfogásánál, hisz káros volt a hazai könnyűipari termelésre.
Az elektronikai iparunkat mivel nem is volt nem tette tönkre.
Nem túlzottan szeretem a kínai árut mert nem megbízható nem tartós.
Bár ez is inkább a múlt sacc 1989-2015
 
A könnyűipart nem a kínai import tette tönkre, hanem az, hogy a könnyűipari cégek nem tudtak alkalmazkodni a szabadpiachoz. Ennek csak egyik eleme volt a kínai áruk megjelenése, de ott volt a tényezők között, hogy bezárt a nagy orosz piac is számunkra. Pontosabban nem bezárt, hanem nem vett át korlátlanul akár silány minőségű árukat. Ezt pedig a magyar könnyűipar jelentős része nem élte túl. Akik túléltek mind a minőség oldaláról fogták meg a kérdést. Vannak nagyon sikeres hazai könnyűipari cégek.
 
Nézd ha nagyon teljes képet akarsz adni. Bele kell venni a KGST-t igen.
A hazai piacot se felejtsd ki
A hazai piac a legfontosabb abból a szempontból,hogy az összeomlás ne egyszerre következett volna be.
A gépek akármilyen nem korszerű is, de volt.Könnyebb onnan rajtolni mint a semmiből
A szakembergárda az alapanyag beszállítás, a hirtelen sok munkanélküli.
Ezt mind a kínai kereskedelem omlasztotta össze olyan hirtelen.
Ki van most sikeres textilipari cég?
Naturtex
No de ki van sima szövett terén? Mind kínai, vagy Szlovákia jön fel még nagyon.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,536
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére