Hellinger terapia

A házasságon kívüli kapcsolatok „megbocsátása"
Ha bocsánatot kérek a partnertől, ezzel rá hárítom a felelősséget, hogy újra jó legyen a kapcsolat. Most már minden a másiktól függ. Ezért az, akitől bocsánatot kérünk, rendszerint dühös lesz. Úgy érzi, kihasználták. Hasonló érzés, mint a gyónásnál. Hirtelen annak, akinek valójában nincs is köze a dologhoz, tevékennyé kell válnia, miközben én passzív maradok.
Jobb lenne, ha azt mondaná: „Elkövettem ellened valamit. Viselem a következményeit. Sajnálom az ezzel neked okozott fájdalmat." Ezekkel a kijelentésekkel: önmagáról beszél és cselekvőképes marad. És megtiszteli a partnert.
Aki megbocsát, az fölérendelt helyzetbe kerül
Ha az egyik fél megbocsát, megbocsátja például a partner félrelépését, akkor ezzel kicsivé teszi a másikat. Emiatt azután az a fél, akinek megbocsátottak, esetleg elhagyni kényszerül a másikat. Ezzel tartozik saját méltóságának. Az úgynevezett megbocsátásnak van egy ilyen rossz hatása. Ha azonban a bűnös azt mondja: „Sajnálom", a másiknak lehetősége van előzékenyen közeledni hozzá.

Örökbefogadás

Sziasztok,

Elég nagy a csend megint.
Olyat szeretnék kérdezni, hogy mit lehet tudni az örökbefogadás hátteréről ilyen téren? Mert azt olvastam, hogy a családi kötelék mindenképpen megmarad, akkor is ha pl az apa még születés előtt elhagyja a gyermeket stb. Ez gondolom óriási trauma akkor egy örökbefogadásnál...Mit lehet ilyenkor tenni illetve mit érdemes?

vélemény?

Sziasztok!

Mi a véleményetek a következő dologról. Egy házspár ahol nem született gyerek. A férfi minden hétvégén borozgat titokban. Rendmániás és bórgözösen évente 1x-2x megüti a feleségét. Az utolsó monokli ( felszínre került a tetlegesség) óta megígérte, hogy nem iszik többet.
Mit kellene tenni a feleségnek? Hogy tudja megadni a kellő viszonzást? Lehet ezt a kapcsolatot rendezni?

circo

Rencee írta:

Sziasztok,

Elég nagy a csend megint.
Olyat szeretnék kérdezni, hogy mit lehet tudni az örökbefogadás hátteréről ilyen téren? Mert azt olvastam, hogy a családi kötelék mindenképpen megmarad, akkor is ha pl az apa még születés előtt elhagyja a gyermeket stb. Ez gondolom óriási trauma akkor egy örökbefogadásnál...Mit lehet ilyenkor tenni illetve mit érdemes?

Kattints a kibontásához...

Szia Rencee!

Valóban jól tudod, a kötelék egyértelműen megmarad lélek szinten a vér szerinti szülő és a gyerek között. Hellinger azt mondja, a gyerek maga a szülője. És ez így is van, hiszen egyik fele anyja, másik fele apja. Tőlük kapta a legfontosabbat, az életet.
Az örökbefogadás jó szándékkal történik, de ha nem figyelünk néhány fontos törvényszerűségre, nagy buktatói lehetnek. Pl. nem szabad a lélekből kizárni a vér szerinti szülőket, mert akkor az odatartozás joga sérül.
Valaki azt mondta, hogy az örökbe fogadott gyermek a befogadó családhoz tartozik és mégsem. Ez így is van, de ez csak akkor gond, ha a nevelőszülő problémát csinál ebből, illetve ha eltitkolja az igazságot. A gyerek érzi, hogy valami nem stimmel, de nem tudja, hogy mi, és emiatt "zűrös" lesz. De ha az elejétől fogva úgy viszonyulunk a gyerekhez, hogy : nem az én vérem vagy, de hozzánk tartozol és szeretünk, akkor a gyerek sokkal nyugodtabbá válik.
Vagy ha az örökbefogadó szülők lenézik a vér szerinti szülőket - esetleg azért mert azok züllött életet élnek. Erről T. Schäfer. Ami a lelket megbetegíti és ami meggyógyítja című könyvében így ír:

"pótszülők csak a második helyet foglalhatják el - függetlenül attól, hogy a gyermek mennyire szereti a vér szerinti szüleit. Ha tiszteletben tartják ezt a rendet, akkor a gyermek tisztelni tudja a nevelőszüleit, és elfogadja, amit kap tőlük.
A nevelőszülők nemritkán úgy érzik, hogy jobbak az eredeti szülőknél, például olyankor, ha a vér szerinti szülők züllött életmódot folytatnak. A gyermek viszont ilyenkor is lenézett szüleivel szolidáris, és csak haragszik az örökbefogadóira. Örökbeadáskor a gyermek sok esetben megneheztel a szüleire, és ha a nevelőszülők jobbnak érzik magukat a vér szerintieknél, a gyermek a neheztelését rájuk helyezi át. Haviszont a nevelőszülők beérik a második hellyel, a gyermek haragja a szüleire irányul, és a nevelőszülők iránt jó érzéseket kezd táplálni.”


És ehhez tartozik, hogy a nevelőszülő (tudattalanul) ne akarja pótolni a vér szerinti szülőt, illetve az örökbe fogadott gyermeknek (tudattalanul) ne kelljen pótolni valaki elhunyt családtagot.
Sajnos gyakran nem elég, ha az ember azt mondja magában, hogy "ugyan én senkit sem akarok pótolni." A én tapasztalatom az, hogy: semmi sem az aminek látszik.

circo írta:

Sziasztok!

Mi a véleményetek a következő dologról. Egy házspár ahol nem született gyerek. A férfi minden hétvégén borozgat titokban. Rendmániás és bórgözösen évente 1x-2x megüti a feleségét. Az utolsó monokli ( felszínre került a tetlegesség) óta megígérte, hogy nem iszik többet.
Mit kellene tenni a feleségnek? Hogy tudja megadni a kellő viszonzást? Lehet ezt a kapcsolatot rendezni?

circo

Kattints a kibontásához...

Szia "circo"!

Gondolom, hogy ha valaki elszánná magát, hogy a házasságon javít, az a feleség lenne, és ha a családfelállítást választaná, ő jönne el egy csoportba. Ha felvetné ezt a problémát, ennyi információval, csak az ő és a férje képviselőjét állítanám fel. Az egymáshoz való viszonyukból sok minden kiderülne, de most csak feltételezésekre van lehetőségünk. A férjet valószínűleg a származási családból vonzza valaki, (leggyakrabban halott, vagy a családból kizárt tag - mi van az apjával?) erre utalhat a borozgatás. Az ígéret, hogy nem iszik többet, - ha családi hűségről van szó,- nem jelent sokat.
Hogy miért üti meg a feleségét, annak oka az ő családjában is lehet, de a feleségénél is.
Viszont ott a másik oldal, a nő. Az a kérdés, hogy miért pont ezt az embert választotta férjének? Mi van az ő női ágán?
Az ő családjára fókuszálnék elsősorban.

Érdekes kérdés, hogy hogyan adja meg a kellő viszonzást? Én arra asszociáltam, hogy a férfi (vagy a nő) lelkileg nincs teljesen ott a kapcsolatban, vagyis a rossz viszonzása nem érné el a megfelelő célt.
Lehet-e ezt a kapcsolatot rendezni? Sok mindentől függ.Ha a mélyén ott a szeretet, ha nem olyan erős a eredendő család vonzása, (és ezt fel lehet oldani), ha elfogadják egymást olyannak amilyenek, stb. akkor van esély.

Hogyan válik a nő nővé és a férfi férfivá?


Egy lány csak akkor válik nővé, amikor választ magának egy fér­fit; és ugyanez érvényes a fiúkra is. Ha mindketten a férfit, illetve a nőt látják egymásban, akkor a kapcsolat teljesen másként fog ala­kulni, mintha más okból kötnék össze az életüket, például anyagi megfontolásból, kényelemszeretetből, esetleg vallási meggyőződés vagy társadalmi elismertség okán, vagy „csak" azért, mert anyát vagy apát keresnek a születendő gyermekeik számára. Általában meg­bosszulja magát, ha másodlagos okok vezetnek egy kapcsolathoz, és nem az,, hogy meglátjuk a másikban a férfit vagy a nőt.
Jól emlékszem például egy férfira, akinek szintén „másféle" oka volt a házasságra: negyvenéves elmúlt, és még mindig egyedül élt. Végül megismerkedett egy nővel, akivel nagyon jól megértették egymást, de többről nem volt szó. Miután a barátai és a szülei egyre rágták a fülét, hogy vegye már feleségül a nőt, végül beadta a derekát. A házasság azonban kezdettől fogva problémásnak bizonyult. Tíz gyötrő év után a férfi végül elhagyta a feleségét, és benyújtotta a váló­keresetet.
Egy férfinak általában csak akkor sikerül működőképes kapcso­latot kialakítania, hogy a szíve mélyén elfogadta az apját olyannak, amilyen. A nőkre ugyanez érvényes az anyával kapcsolatban. Ha ez a nő olyan férfival találkozik, aki még nem fogadta el teljesen az ap­ját, akkor (öntudatlanul) nem látja meg benne az igazi férfit. A férfi ugyanis az apjától kapja a férfierőt; ha elutasítja az apját, akkor ezzel a saját férfiasságát is elutasítja.
(T. Schäfer: Hogyan válik a szenvedés ismét szeretetté? részlet)

Kicsit más szemszögből

bucko24 írta:

Sziasztok, köszönöm a véleményeteket. Nem akarom én, hogy végleg kitörölje az életéből. Dehogyis. Én is egy hosszú kapcsolatból léptem ki, tudom mit jelent az elválás. De én elrendeztem magamban a dolgot, és elengedtem a volt páromat. Itt csak szeretném, ha megoldódna ez a probléma, mert már nagyon hosszú ideje tart. Mindketten szenvednek így. Ő nem tudja elengedni, mert a párom jelenti számára a biztonságos hátteret(Ez jött ki a családállításon) a párom pedig nem tud igazán boldog lenni a kapcsolatunkban, amíg azt látja, hogy a másik fél szenved. Borzasztóan sajnálom őket,de ebben a háromszögben élni iszonyat.=( Hiszen nem miattam döntöttek így, hanem mert boldogtalan volt a házasságuk.
Tehát ha jól értettem egy fél évig nem mehet újra. Hát ez nem jó hír, de ez van. Azt semmiképp nem szeretném, hogy a jövendő gyermekeink lássák kárát, így marad hogy feltétel nélkül szeretem és reménykedem benne, hogy egyszer megoldódik a helyzet. Mégegyszer: köszönöm!

Kattints a kibontásához...

Kedves Buckó!

Olvasgatva a hozzászólásokat, úgy látom itt egy kérdés nem kapott választ.
A mi gyakorlatunkban nem félév a két állitás közötti érlelési idő, hanem 21 nap. Ezután elvileg már lehet újra foglalkozni a kérdésekkel, elmehet a párod állitani. Sőt, ha azt a terapeuta jónak látja (ez ritka esetben van igy, de Bert Hellinger gyakorlatában is előfordult), ha úgy látja a páciens tud dolgozni a felfejtendő kérdéssel, akkor akár már következő napon is állithatna. Ehhez viszont már nagy rálátás kell.
Általában a minimum 21 nap érlelési időhöz ragaszkodik a terapeuta.

Te annyiban segithetsz a férjednek, hogy tiszteled az első párját, akkor a helyeden érezheted magad ebben a kapcsolatban.

A férjed esetében pedig: fel kell nőnie ahhoz az érettséghez, és ebben a Hellinger féle terápia segithet, hogy a még mindig ragaszkodó volt párját el tudja engedni. Én megnézném, hogy mi ennek a "gyengeségnek" az oka...Ez a sajnálat, amit a volt párjával szemben érez honnan ered? Mert lehetséges, hogy azért tehetlen vele szemben, mert mert egy máshonnan eredő kötés nem engedi ebben az esetben lépni.
Például, ha gyermekkorában valaha úgy érezte, hogy segitenie kell a szülein, mert azok gyengébbek nála, vagyis ilyen módon a szülei fölé rendelte magát, akkor az is lehetséges, hogy az egyenrangú kapcsolataiban is szülő-gyermekviszonyt teremt, tehát ő az, aki gondoskodik, biztonságot ad, ő a szülő, a másik pedig a gyermek, aki elfogad. Ezt a szituációt egyetlen egyenrangú kapcsolat sem birja ki sokáig.
Ezzel dolgozni kell, hogy a párod megtalálja a helyét az eredendő családjában is, és igy a párkapcsolataiban is. A kettő összefügghet.
Lehetséges, hogy a társad nem a volt feleségéhez kötődik, hanem az édesanyjához, illetve az ő problémáját hordozza, vagy valaki másét a családból. Igy iyen és hasonló csapdákba kerül egy mélyebbről jövő probléma által.
De egy családfelállitás mindeképpen fel tudja térképezni az erendendő kötéseket. Ha ezekből kioldódik, a párodnak lesz ereje érett döntést hozni.

Szeretettel: Csillagvirág

Kedves bucko24!

Reagálva Csillagvirágra, Ha körülnézel más fórumokon a családfelállítás témájában, azt fogod tapasztalni, hogy minden állító más - más várakozási időt javasol a családfelállítások között. Emiatt nagyon nehéz eligazodni ebben az ügyben, mert nincs kőbe vésett szabály. Saját tapasztalatom: a változás az én esetemben, témától függően néhány hónap és másfél év között mozgott. A javaslatom ezért az, hogy akkor menjen el a párod újra családfelállításra, amikor már erősek az érzései. Bizzon az bennük! (Te ne erőltesd, akármilyen nehéz is kivárni a pozitív változást.)

Igen, ez igy teljes!
Valóban ezt rá kell bizni.

Annyiban egésziteném ki, amit fentebb irtam Bucko irányában, hogy azt érzékeltem: segiteni szeretnél egy problémában, ami nem a tied. Illetve azt próbáltam felmérni, mennyiben a tied ez a probléma. Most egy kicsit rálátást nyertél, mit hozhat, miben segithet ez a terápia. Valójában a társad sajátos gondjában te magad nem segithetsz. Ezzel neki kell megküzdenie.
De a párkapcsolatotok már a kettőtök ügye, és saját gondodra ezzel kapcsolatban ránézhetsz te magad is. (Mert az aggodalmad nagyon is érzem a soraidból.) Tehát nem kell képviselni a társ problémáját, hanem a saját kérdéseidet, saját aggodalmaidat, mert az viszont hozzád tartozik. Ilyen szemszögből segithetsz magán a párkapcsolaton, ha te magad állitasz, te magadban helyreteszed az aggodalmaid forrását (amennyiben ezt igényled).

Egyébként teljesen egyetértek, hagyni kell őt az ő ritmusában mozdulni. (Mert valójában a szabály, ami meghatározza, hogy két állitás közben mennyi idő teljen el végülis az ő érési ideje, amit egy terapeuta megpróbál átlátni, és igyekszik erre időt hagyni.)

Csillagvirág

Belső elengedés

A fenti probléma vezetett el a következő idézethez:

"BERT HELLINGER: Szeretnék elmondani neked egy titkot a párkapcsolatokról. Amikor két ember egymásba szeret, mindketten azt gondolják: végre megtaláltam magamnak azt az anyát, akit mindig is szerettem volna!
Erről a gondolatról aztán egy idő után kiderül, hogy önbecsapás. Ilyenkor a csalódás rákényszeriti mindkét embert, hogy olyannak lássa a másikat, amilyen az valójában. Külön személyiségnek.
Még valami fontos a párkapcsolatban: a párkapcsolat olyan, mint egy meghalási folyamat.Egy folyamatos búcsúzkodás. Mig végül egyedül marad az ember. De gazdagabb a megéltek által.(...) Ebben a fajta belső elengedésben - hogy közben mégis ott vagy - rejlik a nagyság."

(Idézet a Mitől működik a szerelem c. könyvből.
Örülök, hogy felkerültek belőle részletek az oldalra, és nem akarlak megtorpantani ... , csak együtt gondolkodom.)

mitől működik a szerelem?

sziasztok

na végre elhárultak a techikai akadályok, meggyógyultak a gépeink:most felteszem ide a könyv nyers szkennelt változatát-hátha valaki már ég a vágytól hogy olvassa
ez nagyon ronda, csálé még-de végül is olvasható, ha valakinek sürgős.
már készitem a jobban használható, praktikus és szebb kivitelét-majd elkészitem pdf-ben, és djvu-ban is.
a körbevágások felénél tartok-még egy hét legalább.

ha meglesz, azt is felteszem-vagy ha valaki vállalkozó szellemű, dolgozhat a nyersanyagon.

üdv:a

ja és részek

Bert Hellinger:Mitől működik a szerelem?

1 rész
2 rész
3 rész
4 rész
5 rész
6 rész
7 rész
8 rész
crc fájl

tudom, ez igy eléggé "nyögvenyelős"-300 oldal szkennelve nagy méretet erdményez-dolgozom az ügyön

egy mappábva leszeditek az összeset, és az elsőre fájlra katt-bal gomb:kicsomagolás ide-és összeillesztve kicsomizza.
de amint tudom, elkészitem a feldolgozott változazot is.

a

a

Köszönjük "ani" munkáját!
És akkor itt az idő a váltásra.
T. Schäfer: Hogyan válik a szenvedés ismét szeretetté. Részlet


EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS I.rész

A gyermek és a szülő kapcsolatától eltérően a férfi és a nő közöt­ti kapcsolat azonos szintű, és egyenrangú. Míg egy gyermek soha­sem tud visszaadni a szüleinek ugyanannyit, amennyit kapott tőlük, addig a sikeres párkapcsolat egyik ismérve a kölcsönös „adok és kapok". Ebből könnyű levezetni, hogy amikor a két ember vissza­esik a szülő—gyermek-rendszerbe, azaz egyikük a másik alá rendeli magát, akkor a párkapcsolat is kudarcot vall. Jellemző példa erre, amikor a nő kisfiúnak tekinti a férjét, és állandóan rendszabályozni próbálja. A férfi pedig nem áll ellen, és a külső szemlélőben fel­merül a kérdés: Hol marad itt a nemek közötti szenvedély? Elillant, mintha ott sem lett volna. Egymás kölcsönös megismerésének a nagy kalandja és a másik nem iránti vágy csak akkor alakul ki, ha komolyan vehető partnernek tekintjük a másikat.
A férfi és a nő közötti egyenrangúság nagyon sok veszélynek van kitéve. Ha például a férfi azt mondja a feleségének: „Nélküled nem tudok élni", vagy „Megölöm magam, ha elhagysz", ezzel a viselkedés­sel megsérti a kettőjük közötti egyenrangúságot. Csak egy gyermek támaszt igényt arra, hogy a másik állandóan gondoskodjon róla.
Az egyenrangúság témakörébe tartozik az a kérdés is, hogy el­fogadjuk-e a társunkat olyannak, amilyen. Amikor megismerkedem valakivel, és a következő alapállásból indítom a kapcsolatot: „Pil­lanatnyilag ugyan nem vagyok elégedett vele, de majd az irányítá­som alatt olyanná fog válni, amilyenné én szeretném", akkor ez­zel megsértem a másik egyenrangúságát, hiszen a szülő szerepébe bújok bele. Hogyan alakulhatna ki tartós, stabil párkapcsolat ilyen körülmények között? Tehát a párkapcsolat egyik legelső kérdése: „El tudom-e fogadni a másikat jelenleg olyannak, amilyen?"

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS II.rész

Mert ha az egyik mindig csak ad, a másik pedig mindig csak kap, akkor ez nem párkapcsolat, hanem szülő—gyermek kapcsolat. A párkapcsolatban emellett arra is célszerű figyelni, hogy ne adjunk töb­bet, mint amennyit a másik visszaadni képes, vagy amennyit adni akar. A férfi és nő közötti szeretet egy másik ismérve ugyanis, hogy mindkét fél ugyanakkora intenzitással veszi ki belőle a részét. A szeretetnek viszontszeretettel kell találkoznia, máskülönben meg­rendülnek a kapcsolat alapjai.
Ha tartóssá válik a helyzet, hogy az egyik fél mindig csak ad, a másik pedig csak kap, ez a kapcsolat halálát jelenti. Ilyenkor nem segít, ha megpróbáljuk idealizálni a szeretetet. Mindenki igazolhatja ezt, aki nyitott szemmel jár a világban, és végiggondolja a saját ta­pasztalatait.
Mindenekelőtt például bizonyos ezoterikus körökben terjedt el a nézet, hogy „önzetlenül és feltétlenül kell szeretni", és annak, aki ad, nem szabad ellenszolgáltatást várnia érte. Egy másik gyakori elképzelésük, hogy minden embert ugyanügy lehet szeretni, mint a társunkat, vagy a szüleinket. Ezek a nézetek nemcsak életidegenek, de alapjaiban lehetetlenné teszik a kapcsolat minden formáját. • Csak az „adok és kapok" egyensúlyára való vágy jelenthet ala­pot egy valódi kapcsolat kialakulásához. Amikor az egyik fél foly­tonosan ad, akkor a másik nyomás alá kerül, mert úgy érzi, hogy neki is adnia kell. Ha a sokat adó ezt megakadályozza, akkor ezzel a kapcsolatot veszélyezteti. Aki megtagadja, hogy kapjon a másik­tól, az ezzel több hatalomra akar szert tenni — és ezt hosszú távon egyetlen kapcsolat sem viseli el.

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS III.rész

Egy harmonikus kapcsolatban tehát nagyon gyakori a kölcsö­nös „adok és kapok", és emellett az, aki kap, gyakran valamivel töb­bet ad vissza. Aki ezt kapja, ugyancsak egy kicsivel többet ad vissza, és így a kapcsolat fejlődhet, növekedhet. Minél nagyobb és intenzí­vebb az „adok és kapok forgalma", annál nagyobb a boldogság. És van egy másik hatása is, amelytől néhányan igencsak tartanak: elmé­lyíti a kapcsolatot.
Aki azonban „szabadságra" vágyik, csak keveset adhat, és nem ve­het részt elegendő intenzitással a kölcsönös „adok és kapok" folyama­tában. Ha úgy véljük, hogy nem kell kapnunk semmit, hanem az a helyes, ha mindig csak adunk, akkor többnek tartjuk magunkat a tár­sunknál, és gyorsan magányossá válunk. Egy párkapcsolat vagy házas­ság nem bírja ki sokáig ezt az egyensúlytalanságot, és szakításba vagy válásba torkollik.



www.csaladfelallitas.5mp.eu

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS IV.rész
Egy harmonikus kapcsolatban tehát nagyon gyakori a kölcsö­nös „adok és kapok", és emellett az, aki kap, gyakran valamivel töb­bet ad vissza. Aki ezt kapja, ugyancsak egy kicsivel többet ad vissza, és így a kapcsolat fejlődhet, növekedhet. Minél nagyobb és intenzí­vebb az „adok és kapok forgalma", annál nagyobb a boldogság. És van egy másik hatása is, amelytől néhányan igencsak tartanak: elmé­lyíti a kapcsolatot.
Aki azonban „szabadságra" vágyik, csak keveset adhat, és nem ve­het részt elegendő intenzitással a kölcsönös „adok és kapok" folyama­tában. Ha úgy véljük, hogy nem kell kapnunk semmit, hanem az a helyes, ha mindig csak adunk, akkor többnek tartjuk magunkat a tár­sunknál, és gyorsan magányossá válunk. Egy párkapcsolat vagy házas­ság nem bírja ki sokáig ezt az egyensúlytalanságot, és szakításba vagy válásba torkollik.
Az „adok és kapok" nagyon sok területen megjelenik, így ter­mészetesen a pénzügyeknél is. Mit várhatunk' például, ha egy jómó­dú nő férjhez megy egy szegény férfihoz? Az ilyen kapcsolatnak rendszerint ingatag az alapja. A nő mindig ad, a férfi pedig mindig kap. A férfi előbb-utóbb megharagszik a nőre, ugyanis természet­szerűleg így reagálnak azok, akik nem képesek egyenlő mértékben adni. Gyakran akkor is komplikációk alakulnak ki, amikor egy idő­sebb férfi feleségül vesz egy fiatal nőt. Nincsenek kialakult szabályai annak, hogy mekkora a két ember közötti optimális korkülönbség, de elgondolkodhatunk azon, hogy az egyik fél „már maga mögött hagyta a jövőt", a másik pedig talán még előtte áll. Ilyen esetekben a fiatal nő rendszerint bosszút áll az idős férfin azért, mert le kell mondania bizonyos dolgokról, amelyeket egy fiatalabb partnerrel át­élhetett volna. Mindezek a folyamatok legnagyobbrészt a tudatalatti síkján zajlanak le.



www.csaladfelallitas.5mp.eu

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS V.rész

Egy másik példa: Egy fiatal nő egy politikailag és gazdaságilag is befolyásos, külföldi férfihoz ment feleségül, akinek rengeteg pén­ze és hatalma volt, viszont félelmetes ellenfelekkel kellett küzdenie: lehallgatták a telefonját, kémkedtek a számítógépében, követték, és gyakran fizikai erőszakkal fenyegették. Amikor a nő megismerte az egzisztenciája állandó védelmére kényszerülő férfit, azonnal meg­esett rajta a szíve: „Hiszen valakinek meg kellett mentenie, segíteni kellett rajta..."
Ötévi házasság után nem bírta tovább idegekkel. Egy család­felállítás során azt mondta a férje képviselőjének: „Teljesítettem • a feladatomat. Meg akartalak menteni — túlságosan elbizakodott voltam. Nagyon sajnálom. Most saját magamra figyelek, és elválok tőled."
A férfi képviselője beleegyezően bólintott: „Olyan voltál hoz­zám, mintha az anyám lettél volna. Köszönöm!"

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS VI.rész

Párkapcsolatokban, de az élet más területein is gyakran találko­zunk nagyvonalú emberekkel, akik mindig csak,adni akarnak. Ez a magatartás, „a segítő prototípusa", komoly társadalmi elfogadott­ságnak örvend. Pedig a segítő kimondatlanul is ezt sugallja: „Inkább te kötelezd el magad, mint én." Elsősorban szociális és pszichológiai jellegű szakmák képviselőinél figyelhető meg ez a hozzáállás. Ám aki vonakodik elfogadni azt, amit kap, gyakran a saját felsőbbrendű­ségét akarja megőrizni, szabad akar maradni, és nem kívánja elköte­lezni magát; belsőleg azonban üresnek érzi magát, és egyensúly­zavarral küzd.
Az a párkapcsolat tehát, amely „megmentő szándékkal", adózási vagy politikai okból, a másik társadalmi helyzete miatt, vagy „csak úgy", a szülők akaratának engedelmeskedve jött létre, csaknem , mindig eleve kudarcra van ítélve. De hogyan jöhetünk tisztába azzal, hogy milyen okok játszottak közre, amikor egy férfi vagy nő mellett döntöttünk?

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS VII.rész
Egyszer egy idősebb páciens ezt mondta: „Annak idején nem lettem volna képes a férjem nélkül élni - másként nem ment volna. Ez a szeretet. A testem minden porcikája csak rá vágyott, és vissza­tekintve kijelenthetem: Minden így volt jó, még ha rettenetesen fájt is."
Ha valóban nagy fájdalmat okoz elképzelni az életet e férfi vagy nő nélkül, akkor mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy nem anyagi, vagy egyéb, másodlagos okok voltak mérvadók! A szeretet mindig azt jelenti, hogy készek vagyunk elviselni a fájdalmat, amely szükségszerűen együtt jár egy kapcsolattal. A kezdeti ideálok előbb-utóbb megrendülnek, és ilyenkor szerepet kaphat a józanság és az értelem, mert egy férfi-nő kapcsolat csak kellően széles alapokon bontakozhat ki. Ha azonban már a legelején is az értelmi meg­fontolás volt az elsődleges - hová is vezethet ez? Nem más, mint a lélek puszta önáltatása.
A lélek önáltatása az is, amikor szánalomból kötünk házasságot.

EGYENRANGÚSÁG ÉS KÖZÖS FEJLŐDÉS VIII.rész
Nagyon kellemetlen következményekkel járnak például az úgyne­vezett „zöldkártya-házasságok", amikor valaki csak azért vesz fe­leségül egy nőt, vagy azért megy hozzá egy férfihoz, hogy tartóz­kodási engedélyt kapjon egy másik országban. Mindazokban az esetekben, amelyekkel eddig megismerkedtem, a későbbiekben na­gyon komoly problémák merültek fel.
Egy másik példa: Egy német nő feleségül ment egy arab férfi­hoz, hogy a férfi Németországban maradhasson. Bár nem vágyott rá mint férfira, mégis „szívességet akart neki tenni". A férfi azóta nagyon súlyos pszichés zavarokkal küzd, a nő pedig rákos. Minden bizonnyal más problémák is állnak a háttérben, de a szánalomból kötött házasság mindkét fél számára komoly bonyodalmakat jelent. Hiszen az „adok és kapok" itt nem szeretetből fakad.