O
oliyboty
Vendég
Ez így van! Ha nemfogadod el a Jelen-t, akkor változtatni sem tudsz rajta.
Keresztkérdés: Ha elfogadod a jelent, akkor miért is akarsz rajta változtatni? A kettő kicsit üti egymást nem?
Ez így van! Ha nemfogadod el a Jelen-t, akkor változtatni sem tudsz rajta.
Totál elegem van :12: :12: :12: 2 héttel ezelőtt kineveztek pénzügyi vezetőnek, 500 helyre kell szétszakadnom, 2 hét alatt kell betanuljak vagy 20 féle folyamatot, amit más X éven keresztül tanul (cégen belül a rendszer és folyamat totális megértése, átlátása és ismerete és az a sok apró kis plusz dolog, amit végezned kell napi szinten, meg X időközönként) és kb X ember munkáját végzem egyszerre..., szusszanni sincsen időm amíg benn vagyok a munkahelyemen és 10 felé kellene koncentráltan figyelnem, csak hát ha szétszórom a figyelmem abból kavar lesz ugyebár..., és lassan 1,5 hete nem tudok meditálni, pedig agyhalott vagyok rendesen és mégsem megy a meditálás és próbálok totálisan a jelenben benne lenni, maximálisan végezni és ellátni a feladatkörömet hibázás nélkül, de hirtelen és egyszerre olyan sok lett rajtam a teher és olyan sok feladat/folyamat van, hogy egyszerűen feszült vagyok... Nem tudom, hogy mit és hogyan csináljak, azt érzem, hogy szellemi szinten olyan sok infót szívtam már magamban, hogy kellene 1 teljes hét, amíg megemésztem és letisztul minden, csakhogy marad rá maximum a hétvége, kemény 2 nap és ennyi...
Szóval tök jó lenne, ha a reakciókat felváltaná a cselekedet, a jelenlét állapota lenne jelen és az angyalkáim besegítenének egy picikét, mert el kell a segítségük rendesen most...
szeretem bizony nálam nincs túlélő küzdelem, ne keverd össze a gyártott példát a valósággal én csak kérdezek, mások helyett is (ha kell, ha nem :grin amolyan belekotyogósan...hitem meg egy dologban van, amit biztosan tudok...hogy ember vagyok, olyan amilyennek éppen akarom magam...
Keresztkérdés: Ha elfogadod a jelent, akkor miért is akarsz rajta változtatni? A kettő kicsit üti egymást nem?
Elfogadni a Jelent, mint problémákat értem. Azok az emberek akik nem mernek szembenézni a Jelen problémáikkal, azokban nem tudatosul az, és inkább menekülnek előle önmagukat becsapva, ezért nemképesek látni a probléma gyökerét ami segítené őket a megoldásban.
Ha nem vagy képes a saját problémáiddal szembenézni és megoldani őket, az mindaddig kísérteni fog, míg a végén elveszted az önmagadba vetett hitedet és teljesen elhagyod önmagad.
bona drága...te is tudod, az élet tele van játszmákkal...ki is játszik ilyenkor?...az emberi kapcsolatok (talán a szűk családi-baráti kört leszámítva) nem őszinték...tele vannak félelemmel, tele vannak álnoksággal, képmutatással...mindenki játszmázik mindenkivel...az ügynök, aki el akar adni neked, nem kíváncsi rád igazán, csak arra kíváncsi, mire van szükséged...(aki meg őszintén kíváncsi, azt egyből észrevenni )...a főnök-beosztott viszony sokszor hierarchián alapuló, szimpátia vagy unszimpátia által vezérelt, hasonlóan a kollégák közötti viszonyokhoz...nagyon kevés az olyan kapcsolat, ahol az ember mer őszinte lenni...ahol nem számít, milyen lesz a beszélgetés kimenete...a világ tele van "akarok tőled valamit" vagy "félek tőled" érzésekkel, amelyek miatt játszmázni kell...a "túlélés" érdekében...és a túlélés az ego világa...kérdés, lehet-e játszmák nélkül élni az életet? és ha igen, van-e esély ilyenkor a "túlélésre"?
Tehát akkor tele vagy végig egós szerepekkel, mert azonosulsz mindennel...? Vagy nem teljesen értem azt, hogy "olyan amilyennek éppen akarom magam"..., mert ebből számomra az válik világossá, hogy folyton folyvást más és más arcod mutatod mindenkinek, s kérdem kíváncsiságból, hogy melyik a te IGAZI arcod? Tudod egyáltalán? Mert ha már feledésbe merült és te magad is "elfelejtetted, hogy ki is vagy valójában" na ott már elkezdődtek a problémák...
Nanana..., kedves Soma, legyél szíves NE általánosíts (nem azonosultam semmivel sem, mielőtt még valaki kukacoskodna itt nekem )
Totál elegem van :12: :12: :12: 2 héttel ezelőtt kineveztek pénzügyi vezetőnek, 500 helyre kell szétszakadnom, 2 hét alatt kell betanuljak vagy 20 féle folyamatot, amit más X éven keresztül tanul (cégen belül a rendszer és folyamat totális megértése, átlátása és ismerete és az a sok apró kis plusz dolog, amit végezned kell napi szinten, meg X időközönként) és kb X ember munkáját végzem egyszerre..., szusszanni sincsen időm amíg benn vagyok a munkahelyemen és 10 felé kellene koncentráltan figyelnem, csak hát ha szétszórom a figyelmem abból kavar lesz ugyebár..., és lassan 1,5 hete nem tudok meditálni, pedig agyhalott vagyok rendesen és mégsem megy a meditálás és próbálok totálisan a jelenben benne lenni, maximálisan végezni és ellátni a feladatkörömet hibázás nélkül, de hirtelen és egyszerre olyan sok lett rajtam a teher és olyan sok feladat/folyamat van, hogy egyszerűen feszült vagyok... Nem tudom, hogy mit és hogyan csináljak, azt érzem, hogy szellemi szinten olyan sok infót szívtam már magamban, hogy kellene 1 teljes hét, amíg megemésztem és letisztul minden, csakhogy marad rá maximum a hétvége, kemény 2 nap és ennyi...
Szóval tök jó lenne, ha a reakciókat felváltaná a cselekedet, a jelenlét állapota lenne jelen és az angyalkáim besegítenének egy picikét, mert el kell a segítségük rendesen most...
Nem értem és azét nem értem, mert ha éber figyelemmel jelen vagy, akkor nincsen milyen problémát elfogadni, mivel nincsen olyankor semmi sem jelen, sem gondolat, sem múlt, sem jövő, sem dualitás, sem hamis azonosulás, sem vágy, sem cél, sem álom, sem semmi, csak az "EGYség" és amiben te benne vagy, így minden, mivel minden jelen van benned, ahogyan te is jelen vagy mindenben. kiss
Soma Drága!
mi ez az új dizájn...le maradt az L-betű az elejéről...L-ego...Na mizu mizu mizu....hé szia heló...álljunk össze mint két kicsi LEGO...na figyu már mondom mi a szitu...én lány te meg fiú...na mizu mizu mizu...
hát most ez csak úgy kicsúszott....kisskiss

Az igazi arc,az őszinte arc!!!és melyik a te igazi arcod?...az édesanyád másnak lát, mint a szerelmed, a barátaid másnak látnak, mint a szomszédod vagy a tanár, aki pikkel rád...mindenkivel ugyan úgy viselkedsz?...megengeded magadnak ugyan azt a viselkedést a szüleiddel szemben, amit megengedsz a barátaiddal szemben vagy a sarki fűszeressel?...mert ha nem, van ott valami, ami tudja, mikor hogy kell viselkedni...és ahogy viselkedsz, olyannak látnak mások...
Az igazi arc,az őszinte arc!!!
Mire való az álarc?? Az előbb-utóbb lehull,és a végén azt sem tudod TE MAGAD,hogy ki is vagy valójában.
Miért kell az,kinek jó az,mert ezzel csak magadat csapod be,mert úgyis érzed,hogy ez egy szinjáték!!
(Úgy látszik ez nekem magas!)
Igen aki elméből gondolkodik az makacsúl ragaszkodik állításaihoz (ami még önmagában nem ego),