Humoros írások

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy filozófia professzor az elöadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb. 5 cm átméröjü kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg. Igen - volt a válasz.
Ezután elövett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.
A professzor ezután elövett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. "És most" - mondta a prof, "vegyék észre, hogy ez az önök élete.
A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be elöször, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idödet és eregiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetöek a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts idöt orvosi ellenörzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz idöd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Elöször a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok." Késöbb azonban... Az egyik hallgató fogta az üveget, amelyröl a prof és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett.
Tanulság:
Nem számít, mennyire van tele az életed, mindig van benne hely egy sörnek!
 

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány film rövid leírása zsarunyelven

Titanic

A Titanic nevű kétes hírű gőzerejű vizihajón látóterünkbe került L.i Caprio fiatal korú gyanús személy. Nevezett egyén bizalmas viszonyt létesített K. Winslet kiskorúval azzal a célzattal, hogy eltulajdonítsa annak gyémánt ékszerét. Hogy fondorlatos tervét elkövethesse, közösülést eszközölt fiatalkorú K Winslettével, de váratlanul a helyszínre érkezett a jéghegy, miáltal a hajó elsüllyedett, L. i Capro pedig ismeretlen helyre távozott.

Micsoda nő

J. Roberts kéjhölgy türelmi zónán kívül szexuális szolgáltatást kínált föl az eltévedésből kifolyólag arra haladó R. Gere ismert üzletembernek. Utána nevezettek Gere szállodai lakoszályát ismétlődő jelleggel nem rendeltetésszerűen használták.
Végezetül R. Gere fehér színű luxus gépjárművével az úttest közepén szabálytalanul haladott. Majd házassági ajánlatot tett J. Robertsnek.

Több, mint testőr

K. Kostner őrőz-védő bizalmas viszonyt létesített a vele munkakapcsolatban álló színes bőrű énekesnővel, aki folytatólagosan követett el zeneszámokat.
Ismeretlen tettes egy videógépnek álcázott fegyverrel célzott lövést adott le az énekesművésznő irányába, de K. Kostner védelmet biztosított számára, olyan formán, hogy önnön teste által képezett akadályt a lövedék előtt.

Elemi ösztön

S. Stone gyanús életvitelű nőszemély feltételezésünk szerint áldozatait szexuális esemény kilátásba helyezésével lakásába csalta, velük fajtalankodott, majd egy 15 cm pengehosszúságú jegek vágására használatos eszközzel, az úgynevezett jégvágóval, őket nagy alapossággal sérelmükre megölte. Kihallgatás foganatosítása közben nevezett személy előre megfontolt szándékkal lábaival olyan irányú mozgást eszközölt, minek következtében előbb részlegesen, majd teljes terjedelmével felfedte szeméremtestét.

Egri csillagok

A tényállás a csoportosan elkövetett garázdaság klasszikus esete. A török Ahmed bűntársaival sorozatos magánlaksértések megkísérlését eszközölte Eger térségében. G. István és társai jogos önvédelmi helyzetben egy házilagos készítésű fegyvernek számító tárggyal, ami kerek alakú és tüzet lő, súlyos testi sértéseket okoztak Ahmedéknek, akik a helyszínről nagy sietve eltávoztak.

Csillagok háborúja

D. Wader birodalmi állampolgár, aki később a kapitányságon magát Jedi lovagnak nevezte tettét egy 87, illetve 0 pengehosszúságú elektronikai fénykard nevű eszközzel követte el, amelynek működése a rendőrség és a tudomány számára egyaránt ismeretlen. Az elkövető az áldozattal, aki régi ismerőse, délután fél 4 és 4 körül találkozott egy Halálcsillag nevű szórakozóhelyen, az F szektorban. Elkövető sérelmezte, hogy az áldozat megjegyzéseket tett sötét ruházatára, majd dulakodni kezdett.
 

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
Repülős sztorik

1.
Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a TU-154 kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
- Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki a pilóta.
- Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni akart.
- Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül.
A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét és a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert.
- És ez, ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
- Ááá, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött. Látja, nem is mozdulnak a mutatók.
- Óóó, értem. Érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni.
A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattunk, zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. Sanyi bácsi meg is kérdezte:
- Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
- Ööö, igen, pont erre gondoltam.
- Hát olyan - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát ezért állítottak meg? - előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
- Kik nincsenek sehol?
- Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik gép, de az meg késik.
A droid arca felderült:
- Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni!
Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
- Emberek, mit művelnek? Felborulunk!
Erre az utasok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.

2.
Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok műszert, kart, fogantyút, majd megszólalt:
- Én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet.
Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt:
- Mi is ro-bo-tok va-gyunk!
Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
- Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer.
- E-resz-kedj.
- Húsz-e-zer.
A kissrác nézte őket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és elújságolta, mit látott:
- És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!

3.
A helyszín ezúttal is egy Tu-154-es pilótafülkéje, a szereplők pedig a kapitány kollégái és egy hülye utas, aki előrejött műszernézőbe.
- Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogyan repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor, éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit!
A kapitány kimutatott az ablakon.
- Éjszaka még egyszerűbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerűen azok között kell tartani a gépet.
Az utas leesett állal nézett.
- Aha, hát ez tényleg egyszerű.
 

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
Mitől zakatol a vonat?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, meg kell vizsgálnunk a vonatot. Miből is áll a vonat? Van egy mozdony, és van sok (vagy csak egy) kocsi. Namármost a mozdony ugyanúgy zakatol, mint a vagonok, így elég csak a vagonokat vizsgálnunk, a mozdonyt el is hanyagolhatjuk. Ha megnézzük a kocsikat, akkor ugye mindegyik egyforma zakatolás szempontjából, így elég egy kocsit megnézni, a többit elhanyagolhatjuk. De miből áll egy vagon? Van egy felső (utas, vagy rakodó) rész, és van az alsó rész, azaz az alváz. A felső rész ugye nem zakatol, tehát ezt el is feledhetjük, elegendő az alsó részt vizsgálni. Az alsó rész felépítését tekintve áll egy alvázból, és a kerekekből. Innen az alváz ugye megint nem zakatol, tehát azzal sem kell foglalkoznunk, elég megnézni a kerekeket. Kerékből is van azonban egy vagon alatt 4 pár, amelyek mindegyike egyformán viselkedik zakatolás szempontjából, tehát elegendő egy párt is megnéznünk, a többivel nem foglalkozunk. Egy pár kerék felépítését nézzük meg! Áll magából a két kerékből, és van a tengely. A tengely viszont nem zakatol, tehát elhanyagolható. Marad két darab kerék, ami viszont megint teljesen egyforma, így az egyiket elhagyhatjuk. A továbbiakhoz kell egy kis matematika, hiszen nézzük meg a kereket! Az kör alakú! A kör területét úgy számítjuk ki, hogy r^2*Pí (r a négyzeten szorozva Pí-vel). A képletből a Pí=3,14, ami nem zakatol, tehát nem foglalkozunk vele tovább. Az r az a sugár, ami mivel állandó, így megintcsak nem zakatol. Mi maradt meg? Hát a NÉGYZET! És ahogy ez a négyzet billen egyik oldaláról a másikra, na ATTÓL szól a vonat kereke!
 

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
Hány fórumozó kell egy villanykörte kicseréléséhez?
1 aki kicseréli a villanykörtét és beírja, hogy ki lett cserélve
14 aki megosztja a hasonló tapasztalatait a villanykörte cserélésről, és hogy hogyan lehet más módon is kicserélni
7 aki figyelmeztet a villanykörte cserélés veszélyeire
1 aki az egészet átrakja a világítás topicba
2 aki nem ért egyet ezzel és átrakja az elektromosság topicba
7 aki felhívja a figyelmet a nyelvtani hibákra a villanykörte cserélésről szóló hozzászólásokban
5 aki flame-eli a nyelvtanárokat
3 aki kijavítja a nyelvtani hibákat a flame-ekben
6 aki vitázik azon, hogy "villanykörte" vagy " villany körte" másik 6 aki hülyének ítéli ezt a 6-ot
2 gyártásban jártas mérnök, aki felvilágosítja a csoportot, hogy a helyes kifejezés a lámpa
15 mindent tudó aki azt állítja, hogy dolgozott az iparágban, és a villanykörte kifejezés teljesen korrekt
19 hozzászóló aki azt mondja, hogy ez a topic nem a villanykörtékről szól és legyenek szívesek a beszélgetést egy villanykörtés topicban folytatni
11 aki megvédi a hozzászólásokat, mert mindannyian használunk villanykörtét ezért a hozzászólások idevágóak a fórumba
36 vitázik azon, hogy melyik módszer a legtökéletesebb a villanykörte kicserélésére, hol lehet megvenni a legjobb villanykörtéket, melyik márkájú villanykörte a legjobb ehhez a technikához, és melyik márka hibás
7 aki hivatkozásokat ír be, ahol különböző villanykörtékről lehet látni példákat
4 aki megállapítja, hogy az előző hivatkozások nem jók, és beírja a jó hivatkozást
3 aki olyan hivatkozásokat ír be amiket a beírt hivatkozások alapján talált
és ezek alapján hozzákapcsolható a villanykörte a fórumozó csoporthoz
13 aki belinkeli az összes hozzászólást, az összeset idézőjel közé véve odaírja, hogy "én is"
5 aki beírja, hogy nem fog többet írni, mert nem tudják többé kezelni a villanykörte problémát
4 aki azt mondja, hogy "nem beszéltük már meg ezt nem sokkal ezelőtt?"
13 aki azt mondja, hogy "csinálj inkább egy Google keresést a villanykörtékre, mielőtt kérdezel a villanykörtékről"
1 aki az eredeti hozzászólásra válaszol mától 6 hónap múlva, így újrakezdi az egészet
 

Chranian

Állandó Tag
Állandó Tag
A TV2 újragondolja az „Okosabb vagy, mint egy ötödikes?" című műsorát.
A címét is megváltoztatják, készült pár verzió:

"Okosabb vagy, mint egy focista?" kérdései:

Biológia: Melyik csapatot hívják lila majmoknak?
Nyelvtan: Hogy mondják helyesen a bírónak: "[email protected] meg, ez les volt", vagy "Baz meg ez les volt"?
Kémia: Melyik mosópor hozza ki legjobban a focimezbe kent takonyfoltot?
Történelem: Mikor jutott ki utoljára magyar válogatott nemzetközi sporteseményre?
Matematika: Hány méterre van a 11-es pont a gólvonaltól?
Irodalom: Ki van a 2006-os futball-évkönyv címlapján?
Fizika: Miért esik mindig vissza a labda a levegőből a fűre?

"Okosabb vagy, mint egy Playmate?" kérdései:

Biológia: Mit mond a kutya?
Nyelvtan: Melyik a cica betű?
Matematika: Ha 6 almám van ,és abból megeszek kettőt,...ááá hagyjuk.
Kémia: Csinálta már kémiaszertárban?
Történelem: Szeretné, hogy világbéke legyen?
Irodalom: Mit tárolunk a könyvespolcon?
Fizika: Ha egy hengeres testet megdörzsölünk, az izgalmi állapotba kerül?

"Okosabb vagy, mint egy BKV-ellenőr?" kérdései:

Matematika: Ha a lyukasztó három lyukat lyukaszt, de a jegyen csak kettő van, érvényes-e a menetjegy?
Irodalom: Mi a neve a metróbejáratnál szerezhető ingyenes napilapnak?
Ének-zene: Dúdolja el az ajtók záródása előtt hallható szignált!
Fizika: Ha a vonat 50 km sebességgel közeledik az állomáshoz, hány embernek nincs bérlete?
Történelem: Milyen csoportok jutnak eszébe a történelemből, amelyek karszalaggal dolgoztak?
Kémia:Mit jelent az a kifejezés, hogy a bliccelő kámforrá vált?
Biológia: Milyen állatok laknak a metróalagútban?
Nyelvtan: Hány kával írjuk azt, hogy BKV?"
 

talpacska

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis mosolyognivaló

Halló! Jó napot kívánok! Egy kis segítségre volna szükségem. Az adóbevallásomat szeretném beküldeni az APEH elektronikus rendszerén keresztül, de egy kicsit elakadtam.
- Jó napot kívánok! Azért vagyunk, hogy segítsünk az állampolgárok minden ügyes-bajos dolgában. Hol akadt el?
- Hát itt, a számítógép előtt.
- Jó, jó, de meddig jutott el?
- Az idegrohamig.
- Pontosabban kérdem: benne van a magyarorszag.hu-ban?
- Hú, de benne vagyok! Nyakig!
- Nyugalom uram, nincs oka a kétségbeesésre! Ez egy abszolút felhasználóbarát rendszer. Sikerült belépnie az ügyfélkapun?
- Hát ez az! Nem engednek be. Pedig kopogtam is, dörömböltem is, egyszer már a monitort is levertem az asztalról. Könyörgöm, engedjenek be!
- Oké. Haladjunk akkor sorjában! Milyen operációs rendszere van?
- Nézze, utoljára öt éve operáltak aranyérrel, de ebből nem csinálunk rendszert.
- Explorer, Netscape vagy Mozilla?
- Amit az APEH parancsol! Én mindent őszintén be akarok vallani. Egy biztos, mozilla gorillám nincs. Van viszont egy kanárink, de már nagyon öreg.
Leadózom, csak egy szavukba kerül!
- Nézze, az eddigi beszélgetésből úgy veszem ki, hogy maga nem egy kifejezetten számítógépes szakember. Most lépésről lépésre elmagyarázom, mit kell csinálnia. Először is, jelentkezzen be a http://www.magyarorszag /vallalkozas/elethelyzetek /adobevallas/bejelentkezve /allampolgar/szolgaltatasok /szivatas.hu internetes oldalra. Megvan?
- Már a szívatásnál tartok.
- Egere van?
- Jesszusom! Már erről is tudnak?
- Akkor most nyissunk új ablakot!
- Képtelenség. Már most is akkora a huzat a lakásban, hogy kivitte a nagymamát.
- Kattintson a jobb felső sarokba! Mi jött fel?
- Az alattunk lakó felesége. Elfogyott a sörük. Rákattanjak? Várjon! Most egy hibaüzenetet kaptam. Valami baj van a protokollal. Biztos azért, mert csak kőbányai söröm van itthon.
- Türelem! Milyen titkosítása van a számítógépen?
- Semmilyen. Az egész ház tud róla. Sőt, ide járnak szexképeket nézegetni.
- Akkor telepítenie kell a JAVA titkosítót.
- Sejtettem, hogy a java még hátravan.
- Persze, végeredményben továbbmehetünk titkosítás nélkül is, de akkor törölnie kell a cookie-t. Tudja, hogyan kell?
- Őszintén szólva az anyukám nem tanított meg rá. Sőt, eddig nem is tudtam, hogy a kukit is meg kell törölni használat után.
- Akkor most dobja a cookie-t a szemétkosárba!
- Tulajdonképpen én sem vagyok túlságosan elégedett vele, de azért a szemétkosárba dobni, azt azért egy kicsit túlzásnak tartom!
- A következő lépésben feltétlenül le kell töltenünk az e-NYENYI programot az ONYF honlapjáról, mert különben nem tudunk behatolni az EMMA-ba.
- Behatolni? Most dobatta ki velem a kukit!
- Azt mondja meg nekem, hogy most mit lát a képernyőjén?
- Olvasom: Tisztelt Felhasználó! Értesítjük, hogy a http://www.magyarorszag.hu oldal pillanatnyilag nem elérhető. A hiba elhárítása folyamatban van.
- Ez a pech!
- Nem, ez az APEH. Egy pillanat! Most sikerült továbblépnem... Valami angol
szöveg... Azt mondja, Pentagon... Interkontinentális rakétairányítás...
Indítókódok...
Uram, már csak egy apró segítségre volna szükségem. Megadná nekem az APEH pontos koordinátáit?
 

talpacska

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudtátok hogy...


1. Ha 8 év, 7 hónap és 6 napon keresztül egyfolytában üvöltesz, akkor elég akkusztikus energiát termelsz, hogy felmelegíts egy csésze kávét. (úgy tűnik ez nem nagyon éri meg)

2. Ha 6 év, 9 hónapon keresztül egyfolytában pukizol, akkor elegendő gázt termelsz ki egy atombomba energiájának létrehozásához. (na, ez már döfi)

3. Az emberi szív a vér pumpálása közben olyan nyomással dolgozik, amely a vért akár 10 méter távolságra is képes kilőni. (laza!)

4. Egy disznó orgazmusa átlagosan 30 percig tart. (a kis szemét!)

5. Óránként 150 kalóriát égetsz el azzal, hogy vered a fejed a falba. (még mindig nem tértem magamhoz a disznótól)

6. A hangya saját tömegének 50-szeresét tudja felemelni, 30-szorosát vonszolni és mindig a jobb oldalára esik ha elkábítják. (de ezt ki nem szarja le?)

7. Egy csótány (svábbogár) 9 napig él a feje nélkül, ezután éhen hal. (pfújj!)

8. Az imádkozó sáska hímje nem tud közösülni amíg a feje a teste részét képezi, a nőstény azzal indítja meg a párzási aktust, hogy letépi a hím fejét. (rohadt kis dögök)

9. Egyes hím oroszlánok napi 50-szer párzanak. (disznónak, vagy oroszlánnak lenni jobb...?)

10. A pillangók a lábaikkal ízlelnek. (van lábuk is a pillangóknak ??)

11. Az elefánt az egyetlen szárazföldi emlős amelyik nem tud ugrani. (és jobb is ez így...)

12. A macskák vizelete fénylik a "fekete fényben". (erre sem voltam igazán kiváncsi)

13. Egy strucc szeme nagyobb az agyánál. (ismerek ilyen embereket is)

14. A tengeri csillagnak nincsen agya. (ilyen embereket is ismerek)

15. A jegesmedvék balkezesek. (na ezt meg hogy agyalták ki - adtak neki egy cerkát, hogy "rajzoljál egy fókát" - na mindegy, éljen a tudomány!)

16. Az ember és a delfin az egyetlen fajok akik az élvezetért létesítenek szexuális kapcsolatot. (neeeeem, a disznó nem lehet ilyen hülye...)
 

novum

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Ebbe a témába humoros verseket, írásokat, NEM VICCEKET, szeretnék gyűjteni.
Tehát szórakoztassuk egymást versekkel, írásokkal!:555:
 

cmax

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT='Times New Roman','serif']Wagon R+

Megunta a Suzukiját? Cserélje le újra!
Lökhárító elöl-hátul színre legyen fújva!
Az immobilájzer már benne van a 'slusszba'
Sohasem fog csalódni a Wagon R+ -ba.

Beletettek ezer extrát, többet is mint akart
Leverheti félgázon az egész Párizs-Dakart!
A sok extrából kettőt is kiemel a sajtó:
Forgatható kormánykerék, kinyitható ajtó.

Ebben már nem pótkerék van: olyan, mint egy airbus
Jár hozzá egy felfújható full pót-WagonR+.
Hegymenetbe nem szarozik, simán ez a nyerő
Ahogy tombol alatta a tizenhat lóerő.

Sík terepen is odab*sz: gyűrődik az aszfalt
Ha gyorsan tolod feltépi a matchbox-terepasztalt.
Kirándulás? Erre lett a 'kocsi?' kitalálva
Utazhatsz bent négykézláb, guggolva vagy állva.

Ülés nincsen benne, ez már futurizmus
Hogy is nézne az ki, hogy ül a turizmus?
Hely van benne bőven, pótolja a házat
Csak ne menj vele messzire mert százon eszik százat.

Két sajátossága még: az "izomerő-szervó",
Meg a klímarendszer: "ablakfüggő thermo".
A kesztyűtartójában van egy titkos button
Aztat kell megnyomni ha lerohadsz az utton.

Akkor a műszerfal kiírja hogy:"csocsi"
Mert ebből az életben nem lesz már kocsi.
Egy esélyed van még: a szupertitkos kódja
De nehogy elhidd, hogy a problémád megóggya.

A hibamentesítőt aktiválnád vele
Igen ám kistestvér, de hogyan írod bele?
A WagonR+ -ban az a tuti üzlet
Hogy van hozzá titkos kód, de nincsen billentyűzet.

Most aztán szarban vagy; nézel jobbra-balra
Hirtelen új message jön a műszerfalra:
"Szeretnék neked egy jó tanácsot adni
Indujjá el gyalog vagy itt fogsz megrohadni".

Ha WagonR+ -t vásárol számoljon a sokkal,
A kockázatokkal és a mellékhatásokkal.
Amióta gyártják rajta ül az átok
Már a szlogen mögött nagy átk*rást látok.

Gazdaságos motor meg metálfény kaszni
SUZUKI A MI AUTÓNK, meg is lehet b*szni!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>[/FONT]
[FONT='Times New Roman','serif']<o:p> </o:p>[/FONT]
 

cmax

Állandó Tag
Állandó Tag
Hétfővers

A hétfői hangulatom vasárnap kezdődik,
amikor jókedvem már javában vergődik
Agyamra jellemző, hogy túlontúl vérbő:
mi a francnak nekünk e rohadék hétfő?!

A jókedvem itt ülve persze csak tetőzik,
látásom a monitortól lassanként kettőzik.
Arra gondolok, hogy otthon milyen laza...
Ígérem jó leszek, csak menjek má' haza!

Kutatom okait, de nem kell messze menni,
a hétfőt minden naptárból ki kéne venni.
Elkezdődik vele a monoton sok munka,
Kilenc óra sincs, s már mindenki megunta!

A mai rímfaragás csak azért jött ám létre,
hogy ki még nem tette, mosolyogjon végre,
Mindjárt itt a holnap és eljön majd a kedd,
Éppen itt az idő, hogy lábad haza szedd!

ilyenekre gondoltál?
 

phalarisz

Állandó Tag
Állandó Tag
Az orvostudomány rövid története

- Fáj a torkom!

Kr.e. 2000: Tessék, edd meg ezt a gyökeret!
Kr.u. 1000: Az a gyöker pogány dolog, mondj el egy imát!
Kr.u. 1850: Az az ima babonaság, idd meg ezt az elixírt!
Kr.u. 1940: Az az elixír kígyóolaj, nem tesz jót, nyeld le ezt a pirulát!
Kr.u. 1985: Az a pirula hatástalan, vedd be ezt az antibiotikumot!
Kr.u. 2001: Az az antibiotikum nem természetes! Tessék, itt egy gyökér...
 

phalarisz

Állandó Tag
Állandó Tag
Amit nem akarunk hallani a műtőteremben:




- Hoppá!
- Hé, hozdd vissza! Rossz kutya!
- Hívjátok a házmestert! Már nem bírom ezt a mocskot itt!
- Hú! Király! És ettől rángatózik a lába?
- Hogy érted, hogy ez nem az a beteg, aki nővé akarta operáltatni magát???
- Ajjaj! Hé, volt már olyan, aki túlélt 500 ml-t ebből az anyagból?
- Tudod, a vesében nagy üzleti lehetőségek vannak. Azta!! Ide süss, ennek a pasinak kettő is van!!!
- Nem tudnátok megállítani ezt az állandó dobogást?! Nem tudok koncentrálni!
- Na várjunk csak! Ha ez itt a fickó lépe, akkor az ott micsodája?
- Passzold ide azt a... azt a... zizét!
- Elfelejtetted, hogy miért operáljuk? Nos, akkor lepjük meg a pasit!
- Fogadd el ezt az áldozatot, oh, Sötét Erők Ura...
- Mondom a balt! Mondom a lábát! Mondom a betegét!!!

 

phalarisz

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor vagy igazán alkoholista, ha...

...elveszted a vitát, amelyet mozdulatlan tárgyakkal folytatsz.
...kapaszkodnod kell a padlóba, hogy le ne zuhanj a Földről.
...a munka zavar az ivásban.
...az orvosod vérnyomokat talál az alkoholkeringésedben.
...fejed hátsó részén a WC ülőke pihen.
...őszintén hiszed, hogy az alkohol az ötödik nagy élemiszercsoport.
...felismered, hogy 24 óra egy nap, 24 üveg sör egy ládában.
...két kéz, és csak egy száj... ez a probléma az ivással!
...félszemmel jobban tudsz fókuszálni.
...a parkoló arrébb ment, amíg a bárban voltál.
...mindenkinek van egy ikertestvére.
...leesel a padlóról...
...nem eszel, 5 sörben ugyanannyi a kalória, mint egy hamburgerben!
...az üveg mindig elhibázza a szádat.
...a vámpírok dülöngélni kezdenek, miután megtámadtak téged.
...az Anonim Alkoholisták gyűlésén így kezde: „Hello, az én nevem... izé...“
...a mértékletesség számodra a kevesebb só használatát jelenti.
...a hálószobában ébredsz, az alsód a fürdőszobában van, felöltözve aludtál el... hmmm
...a négy alapvető élelmiszercsoport szerinted a koffein, nikotin, alkohol és a nők.
...minden éjszaka jobban és jobban vonzódsz szobatársad macskájához.
„Hello tiszt úr. Nem alkohol vagyok befolyásoltsága felett.“
„Nem én vagyok részeg, te vagy túl józan.“
 

phalarisz

Állandó Tag
Állandó Tag


„Ölni tudnék a Nobel béke-díjért.“
„Dolgozni mentem – tíz perc múlva jövök“
„Ne lopj! Az állam nem szereti a konkurenciát.“
“Az okosság 90 %-a az, ha tudod mihez vagy hülye.“
“Két dolog van a világon, amit rettenetesen utálok: az egyik a fajgyűlölet, a másik a cigányok.“
„Lassan írom ezt a levelet, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.“
„Megszabadultam a gyerektől; a macskám allergiás volt rá.“
„Marx halott. Lenin halott. És én sem érzem túl jól magam.“
„Drogoztam, meghaltam. Ő nem drogozott. Ő is meghalt. /Elütöttem/“
„Egyetlen atombomba tönkreteheti az egész napodat.“
„Csak mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni.“
„Igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de hát miért kockáztasson az ember?“
„Érdeklődés hiányába a holnap elmarad.“
„Magányos így a nyeregben, amióta meghalt a ló.“
„Reggelizni mentem. Ha nem jövök meg 12.30-ra, akkor ebédelni is.“
„Kétféle sebtapasz van: amelyik nem akar ragadni, és amelyik nem akar lejönni.“
„Verekedés közben nem szokott focimeccs kitörni?“
„Okos enged, ha már szenved.“
„Tökély a mindennapi életben ritka jelenség, de az ostobáknál mindennapos.“
„Ne haragudj, hogy csak ilyen ajándékot kapsz tőlem, de a jobb ajándékok áruházi riasztóval voltak ellátva.“
„És akkor a szüleim végre felfogják, hogy elraboltak, és azonnal akcióba lépnek: kiadják a szobámat.“
„Csak két dolog végtelen, a világegyetem és az emberi butaság, de az elsőben nem vagyok biztos. “
„A férjem és én húsz évig boldogok voltunk. Aztán találkoztunk.“
„Az élet a legnagyobb üzlet. Ingyen kapjuk.“
„Ha valaki azt hinné, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, akkor még nem olvasott egyetlen önéletrajzot sem.“
„A borítékos sorsjegy és a kihúzandó vizsgatétel között annyi a külömbség, hogy a sorsjegyben vannak nyerő példányok is.“
„Szeretem az életet, legalább van mit csinálni.“
„TV az egész világ. De kinél van a távirányító?!“
„Kérjük, hogy az utolsó ember, aki elhagyja az országot, oltsa le a villanyt!“
„Sohase mond, hogy vége! Nézz sorozatokat!“
„Aki nem tud úszni, ne másszon fára, mert elgázolja a villamos!“
„A méhek nem olyan szorgosak mint hisszük, csak nem tudnak lassabban zümmögni.“
„Emberek! Kinek van kölcsön egy könyve a szülők neveléséről?“
„Bármi, amiben egy csöpp élvezet van, az vagy erkölcstelen, vagy törvénysértő, vagy hízlal.“
„Elmegyek a suliba, hogy megkapjam az influenzát, amivel otthon maradhatok.“
„Mosolyogj! A főnök a hülyéket szereti.“
„Kifogtam az aranyhalat, de sűket volt.“
„A férfi helye a kertben van…
…ha már befejezte a mosogatást.“
„Ne gondold, hogy az életben mindent elveszíthetsz. Az ellenségeid megmaradnak.“
„Ha megsegíted bajba jutott barátodat, eszébe fogsz jutni – legközelebb, amikor megint bajban van.“
„Az, hogy mások dolgoznak, még nem ok arra, hogy te is dolgozz.”
„A munkahely nem kocsma, ezért ne tartózkodj ott sokáig!“
„Amit ma nem kell megtenned, ne tedd meg holnap sem, és van két szabad napod.“
„Van aki olyan sötét, hogy amikor elrepül mellette egy varjú, azt hiszi, hogy vaku villant.“
„Aki nem dolgozik, az nem ront el semmit, és aki semmit sem ront el, az jutalmat érdemel.“
 

phalarisz

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis MURPHY:



“Ha már minden kísérlet csődöt mondott, olvasd el a használati utasítást“
„Ahhoz, hogy hitelt kapj, előbb be kell bizonyítanod, hogy nem szorulsz hitelre.“
„Sosem lehet tudni, kinek van igaza, de mindig lehet tudni, hogy ki a főnök.“
 

simon zsóka

Állandó Tag
Állandó Tag
scuba camera

Az eladósorban levő lány megkérdezi az édesapját.kiss
---Mit gondolsz apa,milyen férj felelne meg nekem?
---Szerintem jobban tennéd,ha hagynád a férjeket!Kress csak megednek egy partiképes,nőtlen férfit.

Scuba Camera
 
Oldal tetejére