Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék

"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat és tett
tiszta tükörként fog
visszamosolyogni rád."

/Vörösmarty Mihály/

"Nincs a világon, ami erősebb, mint a gyengédség."/H. Suyin/

"Ha az élettől citromot kaptál, kérj hozzá martinit !"

"Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...
Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ...
S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem.
Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem.
Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

"Az is, ami elől el szeretnél futni, és az is, amire vágysz, benned van."/Anthony De Mello/

…a léleklátásának (vagy sorslátásának, mert az ugyanaz) oka: a szeretet.Abban a pillanatban, amikor egy embert megszeretünk, belebújunk, és látni kezdjük.Ez lehet egyetlen másodperc is.Ha csak rövid időre megszeretsz, meglátod, ki lakik bennem, mi bánt engem, és olvasni tudsz amúltamban és a jövőmben./Müller Péter: Örömkönyv/

"Szerelem. A napokban rájöttem valamire. Az ember csak akkor szerelmes, ha valami elérhetetlen után vágyódik. És most nem a plátói szerelemre gondolok. Az más. Arra gondolok, amikor nem tudod megfejteni a másikat, nem tudod ő mit gondol, mit érez, de azt tudod, hogy van valami.
Aztán mégsem történik semmi. Eltervezel valamit, megálmodsz pillanatokat találkozásokat, mondatokat, vallomásokat, csókokat, öleléseket, és nem történnek meg.
Soha sem az történik, amit eltervezel. És ilyenkor mit érzel? Hatalmas csalódást. Összetörsz, lehet, hogy nem tudatosan, de folyton csak ezt kérdezed magadtól és az élettől – miért nem történik meg végre egyszer úgy, ahogyan én elterveztem. Annyira boldoggá tenne.
De ez nem az élet. Az élet kiszámíthatatlan, soha nem tudhatod mi a terve, egy biztos: nem az, amit te elterveztél. Ne tervezz. Semmi értelme, csak magadat kínzod vele.
És addig is, élj a pillanatnak, mert hidd el, előbb, vagy utóbb mindenre fény derül, lehet, hogy hetekkel, lehet, hogy évekkel később jössz rá a dolgok értelmére és fejet hajtasz az élet felett, mert lehet, hogy akkor, abban a pillanatban életmentő lesz számodra."

Arcodról a bánatot csak radíroznám szorgosan,
A könnyeket a szemedben én eltűntetném gondosan.
S ha felhők veszik birtokba a csodálatos napokat,
Hevesen a tollammal csak firkálnám a lapokat!
Bazsó Gábor:Rajzolnék
(részlet)

"A remény a sötétben születik, a makacs remény, hogyha megjelensz, és
megpróbálsz helyesen cselekedni: a hajnal eljő. Vársz, figyelsz,
dolgozol: nem adod fel."
Anne Lamott

Tornay András:Nem szabad sietni

nem szabad sietni
addig amíg nem ébred fel a világ
még rá tudunk csodálkozni a titkokra
még meg tudjuk számolni a csillagokat

forrást rejt a pusztaság
gyűrött lepedők redőiben
hófehér tisztaság nemesít meg minket
mozdulatlan magasságokba merülünk
nem szabad sietni

"Érezte, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Két magányos ember repül a szélben, mint a pitypangmagok, és cipelik egymás kívánságait. Persze,megijedt az érzései miatt. A hite minden morzsájával szemben állt ez
az érzés, de hiába próbálta, a szíve mégis gyorsabban kalapált, amikora bőrük egymáshoz ért, és nem bírta megállni, hogy ne keresse, ha úgy gondolta, a közelben lehet. Nem tudta megakadályozni, hogy megszállja
gondolatait. (...) Akkor is a karjai közé keveredett, ha nem tárta ki őket. Hívatlanul állított be, mégis kinyílt előtte minden ajtó, újra meg újra. Vonzotta a jelenléte, vonzották az érzések, amelyeket kiváltott belőle, vonzotta a csend, és vonzották a szavak.
Beleszeretett."
Cecelia Ahern

„Szerintem az individuumhoz csakis individuális
megértéssel szabad közeledni. Más-más nyelven kell beszélni
minden egyes pácienssel. ... A döntő az, hogy emberként
álljak egy másik emberrel szemben.”

/C.G. Jung/

"Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül.
Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás.
Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat...
De mindez nem segít. (...)
Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát...
Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal!
Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
/Márai Sándor/

"Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben...
Tudod, az a dagályos "ünnep van" érzés, mely a legtöbb kezdődő emberi kapcsolatot áthatja... Milyen gyanús ez!
A szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erő, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törődik a viszonylagos emberi érzésekkel.
Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál. Nem lehet másképpen megismerni a szenvedélyt… s milyen kevesen jutnak el idáig!

Az emberek csiklandják és cirógatják egymást az ágyban, nagyokat hazudnak és hamisan érzelegnek, önzően elveszik a másiktól, ami jó nekik, s a maguk öröméből egy kis hulladékot talán odalöknek a másiknak is...
S nem tudják, hogy mindez nem a szenvedély....
Igen, az igazi szerelmesek is vásárra viszik a bőrüket, szó szerint és valóságosan...
Mi más értelme van annak a végzetes és feltétlen odaadásnak, mely a végső szenvedély megérintettjeit egymást felé hajtja?
Az élet kifejezi magát ezzel az erővel, s rögtön közömbösen elfordul áldozataitól. Minden időben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak.
Az igaziak, tudod. A bátrak, a kevesek, a kiválasztottak."
(Márai Sándor)

Márai Sándor: Az emberi érzékenységről

Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában.
Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert.
S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is.
Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.

Márai Sándor:A boldogságról


Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli.
Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi.
Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség.
Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra.
Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával.
S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit.
Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Márai Sándor: Ég és föld: Ajándék



És mégis, ma is, így is, örökké, mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

,,Nincs más ellensége az embernek, csak a bűntudat és a félelem. A szeretet és a tudatosság igaz barátaid."
Dalai láma

"Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság.
Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet.
S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet."
/Márai Sándor/

"Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint a varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel."
/Márai Sándor/