„Az ember valódi értéke elsősorban abban nyilvánul meg, hogy mennyire tudta saját magát felszabadítani önmagából.”
(Albert Einstein)
(Albert Einstein)
Irodalom gyöngyszemei -versek,idézetek,tanmesék
- Téma inditó livingstons
- Kezdés dátuma
"Szabadságunkat a hit adja. És a félelem veszi el."
"Ha túl sok fájdalom és öröm ér egyszerre, és ebbe belefáradtunk, akkor erre egyes indián törzseknél ezt mondják:
Most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér."
/Paeli Suutari/
Most megállunk és megvárjuk a lelkünket, míg utol nem ér."
/Paeli Suutari/
" Az álom kicsiny rejtek ajtó lelkünk legmélyebb és legbensőbb szentélyébe"
Dsida Jenő: Minden nap esttel végződik
Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.
Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.
Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.
Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.
Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.
Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.
Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.
Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.
Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját –
minden valami semmivel végződik.
Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.
Márai Sándor:Az elrabolt álmokról...
"Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit.
Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!
Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé.
Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni.
Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána?A z ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak."
"Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit.
Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!
Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé.
Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni.
Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána?A z ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak."
Feldmár András az álmokból....
Két nagyon fontos szempontot fejt ki:
a) egy álomnak sohasem egyetlen megfejtése van, továbbá
b) az álom rétegeiben felfejthetjük a gyerekkor emléknyomait, a jelen külső történéseit és belső dinamikánkat (amely ugyan előremutató lehet, de nem feltétlenül a prekogníció értelmében)
"Az álmokra soha nem lehet azt mondani, hogy megvan az egyetlen értelmezésük.
Lehet bennük négy-öt-hat különböző történet, és mindegyik lehet igaz.
Bármilyen álomról is legyen szó, jó kérdés, az, hogy miért éppen akkor álmodtad, amikor álmodtad.
Valamivel rezonálsz. Azt mondanám, hogy valószínűleg azért álmodtad akkor, amikor álmodtad, mert valami történik az életedben, ami hasonló, mondjuk például új környezetbe akarsz kerülni, s nem tudod, hogy ott elfogadnak-e vagy sem.
Az is lehet, hogy egy új kapcsolatod van kialakulóban. Egy új kapcsolatban is, amikor két ember találkozik, mind a kettő félhet attól, hogy a másik nem fogja elfogadni.
Attól, hogy az én immunrendszerem távol fog téged tartani, s ebből a kapcsolatból nem lesz semmi, vagy a te immunrendszered fog engem távol tartani, és ezért nem lesz jó a kapcsolatunk.
Meg kell az embernek kérdeznie magától, hogy miért pont azon az éjjelen álmodta amit álmodott, s ebből is lehet információhoz jutni.
Az álomnak általában három rétege van.
Az egyik a gyerekkor, a múlt, a másik valami a jelenből, a külvilág, a harmadik pedig a belvilág.
A múlt szólhat anyám s apám kapcsolatáról, a jelen egy – valaki mással való – kapcsolatomról, a belvilág pedig a saját magammal való kapcsolatomról.
Minden álomban meg lehet találni legalább ezt a három szintet.
Benne van a jövő is, de azt azért nem említettem, mert a jövő vizsgálata oda vezetne, hogy az ember kihasználja az álmait.
Szerintem nem jó úgy élni, hogy az ember az álmait arra használja, hogy elhatározzon valamit.
Ezt azért mondom, mert az álmok is hazudhatnak. Az ember minden tudatállapotban tud hazudni.
Szerintem arra, hogy az ember elhatározza, mit akar, s mit nem akar csinálni, a legjobb tudatállapot a normális, éber tudatállapot. Ha az álmodó rájön, hogy az álmait használja arra, hogy másnap mit egyen reggelire, vagy hogy fölhívja-e a barátját vagy sem, szóval arra, hogy minden elhatározását az álmomból próbálja kiszedni, akkor nagyon hamar teljesen beködösíti az egész álmát úgy, hogy nem fogja tudni jóslásra használni őket.
Lehet, hogy pontosan ugyan azok az ambivalenciák jelennek majd meg az álmában is, mint a nappali életében. Az én élményem az, hogy az álmok ilyenkor nagyon fellebbeznek, s egyfajta álomforradalom alakul ki, ha úgy érzik az álmok, hogy az ember nagyon ki akarja őket használni. Ezért nem beszéltem a jövőről."
/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/
Két nagyon fontos szempontot fejt ki:
a) egy álomnak sohasem egyetlen megfejtése van, továbbá
b) az álom rétegeiben felfejthetjük a gyerekkor emléknyomait, a jelen külső történéseit és belső dinamikánkat (amely ugyan előremutató lehet, de nem feltétlenül a prekogníció értelmében)
"Az álmokra soha nem lehet azt mondani, hogy megvan az egyetlen értelmezésük.
Lehet bennük négy-öt-hat különböző történet, és mindegyik lehet igaz.
Bármilyen álomról is legyen szó, jó kérdés, az, hogy miért éppen akkor álmodtad, amikor álmodtad.
Valamivel rezonálsz. Azt mondanám, hogy valószínűleg azért álmodtad akkor, amikor álmodtad, mert valami történik az életedben, ami hasonló, mondjuk például új környezetbe akarsz kerülni, s nem tudod, hogy ott elfogadnak-e vagy sem.
Az is lehet, hogy egy új kapcsolatod van kialakulóban. Egy új kapcsolatban is, amikor két ember találkozik, mind a kettő félhet attól, hogy a másik nem fogja elfogadni.
Attól, hogy az én immunrendszerem távol fog téged tartani, s ebből a kapcsolatból nem lesz semmi, vagy a te immunrendszered fog engem távol tartani, és ezért nem lesz jó a kapcsolatunk.
Meg kell az embernek kérdeznie magától, hogy miért pont azon az éjjelen álmodta amit álmodott, s ebből is lehet információhoz jutni.
Az álomnak általában három rétege van.
Az egyik a gyerekkor, a múlt, a másik valami a jelenből, a külvilág, a harmadik pedig a belvilág.
A múlt szólhat anyám s apám kapcsolatáról, a jelen egy – valaki mással való – kapcsolatomról, a belvilág pedig a saját magammal való kapcsolatomról.
Minden álomban meg lehet találni legalább ezt a három szintet.
Benne van a jövő is, de azt azért nem említettem, mert a jövő vizsgálata oda vezetne, hogy az ember kihasználja az álmait.
Szerintem nem jó úgy élni, hogy az ember az álmait arra használja, hogy elhatározzon valamit.
Ezt azért mondom, mert az álmok is hazudhatnak. Az ember minden tudatállapotban tud hazudni.
Szerintem arra, hogy az ember elhatározza, mit akar, s mit nem akar csinálni, a legjobb tudatállapot a normális, éber tudatállapot. Ha az álmodó rájön, hogy az álmait használja arra, hogy másnap mit egyen reggelire, vagy hogy fölhívja-e a barátját vagy sem, szóval arra, hogy minden elhatározását az álmomból próbálja kiszedni, akkor nagyon hamar teljesen beködösíti az egész álmát úgy, hogy nem fogja tudni jóslásra használni őket.
Lehet, hogy pontosan ugyan azok az ambivalenciák jelennek majd meg az álmában is, mint a nappali életében. Az én élményem az, hogy az álmok ilyenkor nagyon fellebbeznek, s egyfajta álomforradalom alakul ki, ha úgy érzik az álmok, hogy az ember nagyon ki akarja őket használni. Ezért nem beszéltem a jövőről."
/Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa/
Kedvenc versem:
Zelk Zoltán: Úgy tudlak téged
Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz. Fogva tartlak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.
S hogy még gonosznak sem kell lennem
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S mily könnyü szívvel! hisz tudom már
emlékeimtől visszakaplak.
Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
fölépíthetem az egészet. Téged.
S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.
Mit rejthetnél el már előlem?
–Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasít a légben,
ha magadra húzod az inget.
S a guruló vizgyöngyök útját
a két mell közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva, lassan,
felállsz fürdés után, a kádban.
Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam, íme minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.
S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.
Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, ki megteremtett.
Rezgésből, árnyból és szinekből
úújból és újból megteremtlek.
Zelk Zoltán: Úgy tudlak téged
Nem rejtőzhetsz el már előlem,
nem menekülhetsz. Fogva tartlak.
Rab vagy. S megalvadt bánatomban
már csak rabságod vigasztalhat.
S hogy még gonosznak sem kell lennem
ha futni vágysz, én futni hagylak.
S mily könnyü szívvel! hisz tudom már
emlékeimtől visszakaplak.
Egy mozdulat, egy szó, tekintet...
bennem, köröttem rezgő részek.
De ha úgy akarom, belőlük
fölépíthetem az egészet. Téged.
S köréd a szobát, házat,
az utcát is a béna fákkal.
S a napszakot... Így kaplak vissza
tested köré varázsolt tájjal.
Mit rejthetnél el már előlem?
–Megtanulta szemem az ívet,
amit karod hasít a légben,
ha magadra húzod az inget.
S a guruló vizgyöngyök útját
a két mell közt, a test árkában,
amikor nyújtózkodva, lassan,
felállsz fürdés után, a kádban.
Kifosztottalak, lásd be végre,
elloptam, íme minden titkod.
Tudom félő, lágy harapásod
s bőröd alatt az eret, izmot.
S mikor szeretsz: leheletednek
gőzét. Síró, kis lihegésed.
Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.
Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, ki megteremtett.
Rezgésből, árnyból és szinekből
úújból és újból megteremtlek.
Tanmese a szerelemről és a házasságról
Egy nap a diák megkérdezte a tanárnőtől, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanárnő.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre.
Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár.
Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt.
Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg sem közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárnőhöz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő. - „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
Egy nap a diák megkérdezte a tanárnőtől, hogy „Mi az a szerelem?”
„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanárnő.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá.
A diák felöltözött és kiment a mezőre.
Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár.
Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt.
Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.
Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg sem közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárnőhöz üres kézzel.
„Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő. - „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”
„Akkor mi a házasság tanárnő?” – kérdezte a tanuló.
„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” – felelte.
„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” – tette hozzá.
A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.
„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” – fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” – tette hozzá.
„Ez a házasság!”
"Ne féljünk a szívünktől és kritikátlanul ne hódoljunk be az eszünknek - ikertrónon ülnek és együtt szolgálnak.
Egyik sem taszíthatja le a másikat következmény nélkül. A józan ész és a tiszta szív egymást támogatják."
/Jókai Anna/
Egyik sem taszíthatja le a másikat következmény nélkül. A józan ész és a tiszta szív egymást támogatják."
/Jókai Anna/
"Hiszek abban, hogy az embernek van egy magasabb küldetése, amit rábíztak.
Értéknek azt tartom, ami ebből a világból olyan dolgot tud felmutatni, amely a bármikor érkező elmúlás pillanatával együtt nem enyészik el.
Hiszem, hogy van, ami túléli az embert, van, ami túléli az írót. És ez nem minden esetben a könyve.
Lehet, hogy egy mondata, lehet, hogy egy megérintő sugallata, ami egy másik emberben megfogan."
/Jókai Anna/
Értéknek azt tartom, ami ebből a világból olyan dolgot tud felmutatni, amely a bármikor érkező elmúlás pillanatával együtt nem enyészik el.
Hiszem, hogy van, ami túléli az embert, van, ami túléli az írót. És ez nem minden esetben a könyve.
Lehet, hogy egy mondata, lehet, hogy egy megérintő sugallata, ami egy másik emberben megfogan."
/Jókai Anna/
"Inkább hazudni szeretetből, semmint az igazat gyűlöletből szólni."
/Jókai Anna/
/Jókai Anna/
"Az ember nem csak tudása szerint ítél, hanem ítéletei szerint is tud."
/Mérei Ferenc/
/Mérei Ferenc/
"Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon."
/Müller Péter/
/Müller Péter/
"Minden ember alapvető vágya, hogy szeretetkapcsolatban élje az életét. A szeretetkapcsolat önbizalmat ad, biztonságot jelent, az ilyen kapcsolat vágya és igénye annyira a lelkünk legmélyéről fakad, hogy gyakran nem is vagyunk képesek szavakba önteni, mit is hiányolunk a párunk magatartásában.
Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás.
A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás."
Az emberi kapcsolatok torzulásának egyik legfájdalmasabb formája a szóbeli bántalmazó magatartás.
A szóbeli bántalmazás sokkal alattomosabb bántási forma, mint a fizikai bántalmazás."
"Hosszú utazás ez.
És ha az érettségi fok nem ugyanaz két emberben, a válás beláthatatlan ideig eltarthat. Szerettem őt, ezért menni hagytam a maga útján. A vérnél ősibb kötéssel tartozik hozzám, de még néhány fordulót meg kell tennie a nagy spirál körtáncban, hogy szorosan együtt haladhassunk."
/Szepes Mária/
És ha az érettségi fok nem ugyanaz két emberben, a válás beláthatatlan ideig eltarthat. Szerettem őt, ezért menni hagytam a maga útján. A vérnél ősibb kötéssel tartozik hozzám, de még néhány fordulót meg kell tennie a nagy spirál körtáncban, hogy szorosan együtt haladhassunk."
/Szepes Mária/
Szép gondolat!
Párkapcsolati teszt
A dolog egyszerű: 26 állítás, be kell karikázni azokat, amik megvoltak a párkapcsolat elején. Ha ez kész, végig kell szaladni a bekarikázottakon, és meg kell jelölni, hogy mi van meg ezekből ma.
A legtöbb párkapcsolatban átlagban a negyede se.
1. Időnként vittem neki olyan meglepetést, aminek tudtam, hogy örül.
2. Beszéltünk arról, hogy milyen jó együtt, esetleg gyakran kimondtam, hogy szeretem.
3. Néha váratlanul érte mentem.
4. Beszélgettünk magunkról, a terveinkről és a múltunkról.
5. Szeretkezés előtt csókolóztunk, és hosszan simogattuk egymást.
6. Elmentem a kedvéért olyan programokra, amikre nélküle sose mentem volna.
7. Dicsértem őt másoknak.
8. Neki adtam a finomabb falatokat.
9. Időnként elmentünk kettesben sétálni.
10. Megfürödtem (megborotválkoztam), és beillatosítottam magam, mielőtt találkoztunk.
11. Olyan programokat szerveztem, amikről tudtam, hogy örömet okoznak neki.
12. Igyekeztem jókedvű lenni, ha vele találkoztam.Állandóan nevettünk együtt.
13. Időnként elmeséltem neki, hogy mit álmodtam.
14. Fejben tartottam a kívánságait.
15. Szívesen elmeséltem neki, hogy hogy telt a napom.
16. Fontos volt nekem, hogy a szeretkezésünket mindenestül élvezze.
17. Ha elutaztam, rögtön telefonáltam/küldtem egy sms-t neki.
18. Jó néhány szokásomat megváltoztattam a kedvéért.
19. Figyeltem az öltözködésemre, a külsőmre.
20. Ha bántott valami a viselkedésében, indulat nélkül meg tudtam mondani.
21. Gyakran felhívtam napközben telefonon.
22. Betartottam a neki tett ígéreteimet.
23. Hosszan tervezgettem, hogy mivel lepjem meg a szülinapjára.
24. Ha bosszúság vagy sérelem érte, végighallgattam és őszintén vigasztaltam.
25. Ha volt idő, átvettem tőle apró munkákat, hogy tehermentesítsem.
26. Unszolás nélkül, magamtól rendbe tettem, megjavítottam, elintéztem dolgokat.
/F. Várkonyi Zsuzsa/
A dolog egyszerű: 26 állítás, be kell karikázni azokat, amik megvoltak a párkapcsolat elején. Ha ez kész, végig kell szaladni a bekarikázottakon, és meg kell jelölni, hogy mi van meg ezekből ma.
A legtöbb párkapcsolatban átlagban a negyede se.
1. Időnként vittem neki olyan meglepetést, aminek tudtam, hogy örül.
2. Beszéltünk arról, hogy milyen jó együtt, esetleg gyakran kimondtam, hogy szeretem.
3. Néha váratlanul érte mentem.
4. Beszélgettünk magunkról, a terveinkről és a múltunkról.
5. Szeretkezés előtt csókolóztunk, és hosszan simogattuk egymást.
6. Elmentem a kedvéért olyan programokra, amikre nélküle sose mentem volna.
7. Dicsértem őt másoknak.
8. Neki adtam a finomabb falatokat.
9. Időnként elmentünk kettesben sétálni.
10. Megfürödtem (megborotválkoztam), és beillatosítottam magam, mielőtt találkoztunk.
11. Olyan programokat szerveztem, amikről tudtam, hogy örömet okoznak neki.
12. Igyekeztem jókedvű lenni, ha vele találkoztam.Állandóan nevettünk együtt.
13. Időnként elmeséltem neki, hogy mit álmodtam.
14. Fejben tartottam a kívánságait.
15. Szívesen elmeséltem neki, hogy hogy telt a napom.
16. Fontos volt nekem, hogy a szeretkezésünket mindenestül élvezze.
17. Ha elutaztam, rögtön telefonáltam/küldtem egy sms-t neki.
18. Jó néhány szokásomat megváltoztattam a kedvéért.
19. Figyeltem az öltözködésemre, a külsőmre.
20. Ha bántott valami a viselkedésében, indulat nélkül meg tudtam mondani.
21. Gyakran felhívtam napközben telefonon.
22. Betartottam a neki tett ígéreteimet.
23. Hosszan tervezgettem, hogy mivel lepjem meg a szülinapjára.
24. Ha bosszúság vagy sérelem érte, végighallgattam és őszintén vigasztaltam.
25. Ha volt idő, átvettem tőle apró munkákat, hogy tehermentesítsem.
26. Unszolás nélkül, magamtól rendbe tettem, megjavítottam, elintéztem dolgokat.
/F. Várkonyi Zsuzsa/
“Mielőtt meg akarunk valamit változtatni egy gyerekben, vizsgáljuk meg, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit inkább magunkban kellene megváltoztatni.”
/Carl Gustav Jung/
/Carl Gustav Jung/
Érdekes teszt, tetszik, de nehezen tudom elképzelni, hogy igazi kapcsolat az, amiben az itt leírtaknak a negyede sem teljesül.