Játék képekkel

vivo8

Állandó Tag
Állandó Tag
Alap közös nevezős
  1. Sőt, ha valaki megunta az életét, és a folyóba akarja vetni magát, akkor a hatóságokat is a hídmesterek szokták elsőként értesíteni.
  2. Szükségességét már Széchenyi István felvetette. Ürményi József 1850-ben társulatot hozott létre a megépítésre.
  3. 1918-ig használatáért díjat kellett fizetni. Keleti kapuzata eklektikusan klasszicizáló stílusban épült. Nyugati kapuja a háború alatt elpusztult, ezt 1949-ben újraépítették.
  4. A vámház funkció tehát megszűnt, így válhatott a lakás a hídmesterek hajlékává, irodájává.
  5. Azonban 4 éve még egy család élt ott, ám 2009-ben, miután
Egy régi fekete-fehér képet kérek a közös nevezőről, az utolsó nevezőnél lévőt
 
Utoljára módosítva:

Grandilkó

Állandó Tag
Állandó Tag
A válasz:

Budai Váralagút

Lanchid-1.jpg


Új közös nevezős:
-
Több tervváltozat megtekintése után Povolny Ferenc javaslatát fogadták el
- eredeti terveinek nyoma veszett
- építése nem volt eseménytelen
- teljes hossza 167,3 méter

A közös nevező látható festményen is...
Erről képként egy olyan magyar festő művét kérem, aki magát a „Napút festők” közé sorolta
 
Utoljára módosítva:

hegyipatak

Állandó Tag
Állandó Tag
közös nevezős:
-
Több tervváltozat megtekintése után Povolny Ferenc javaslatát fogadták el
- eredeti terveinek nyoma veszett
- építése nem volt eseménytelen
- teljes hossza 167,3 méter

A közös nevező látható festményen is...
Erről képként egy olyan magyar festő művét kérem, aki magát a „Napút festők” közé sorolta

Közös nevező: A kilenclyukú híd

Képválasz: A napút festője: Csontváry Kosztka Tivadar: Vihar a Hortobágyon (1903)
(A hortobágyi kilenclyukú híd.)


csontvary_kosztka_tivadar__vihar_a_hortobagyon_1903_23580_300427.jpg
 

Grandilkó

Állandó Tag
Állandó Tag
Gerard James Butler

Gerard-Butler01_0.jpg


Új
(közös nevezős):
- az álomgyár különleges egyéniségei közé tartozott
- Egyike volt a legtöbbet jótékonykodó hírességeknek.
- nagy álma volt pilótaként szolgálni hazáját a második világháborúban, de színvaksága miatt erre alkalmatlan volt
- szenvedélyes autóversenyző volt, 1979-ben a 24 órás Le Mans-i versenyen második lett
 

hegyipatak

Állandó Tag
Állandó Tag
Paul Newman

Paul-Newman-9422564-1-402.jpg


Paul Leonard Newman (1925 – 2008) Oscar-díjas amerikai színész, rendező.

Élete során összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra. Első aranyszobrát életművéért kapta, és csak ezt követően 1986-ban kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot, A pénz színe című filmben nyújtott alakításáért. Karrierje töretlen volt az 1950-es évekbeli kezdetektől, és 80 felett sem vesztett semmit régi fényéből. Egyike volt a legtöbbet jótékonykodó hírességeknek.
 

hegyipatak

Állandó Tag
Állandó Tag
Új, közös nevezős:
  • katalán építész
  • jellemzően az organikus építészet képviselője
  • Művészete követhetetlen és egyedüli
  • Csavargónak vélték, holttestét a hatóságok ismeretlenként jegyezték be
Kivételesen két képválaszt várok: a művészről és egyik munkájáról
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
250px-Antoni_Gaudi_1878.jpg
Casa_Mil%C3%A0.JPG


Antoni Gaudi


Új:
  • Tervezés és a kivitelezés is szorosan összefonódnak. Utzon radikális megközelítését az épület felépítésére elősegítette kivételes együttműködő és inn
  • Kivitelezése műszakilag komoly nehézségeket okozott. A terv és költségei lázba hozták a város lakosságát.
  • innovatív környezet, a jachtkikötő
  • az eredeti tervben szereplő 3 év helyett 16 évig építették
Kérdés: milyen díjat kapott az építő
és egy képválasz a tárgyról
 
Utoljára módosítva:

Grandilkó

Állandó Tag
Állandó Tag
Tetszett a feladvány! Számomra érdekes volt ily módon eljutni az adott képig. Ügyes vagy Tornando!

Tervezés és a kivitelezés is szorosan összefonódnak. Utzon radikális megközelítését az épület felépítésére elősegítette kivételes együttműködő és inn - Sydney-i Operaház
Kivitelezése műszakilag komoly nehézségeket okozott. A terv és költségei lázba hozták a város lakosságát. - Sydney-i Operaház
innovatív környezet, a jachtkikötő - Sydney-i Operaház
az eredeti tervben szereplő 3 év helyett 16 évig építették - Sydney-i Operaház
Kérdés: milyen díjat kapott az építő
és egy képválasz a tárgyról

Jørn Utzon építő Pritzker-díjat kapott.

2079


(A Pritzker-díjat (mely az alapító, Jay A. Pritzker nevét viseli) 1979 óta osztja ki élő építészeknek a Hyatt Alapítvány. Nyertesei 100 000 dollárt kapnak. A vele járó szakmai elismerés miatt a díjat olykor „építészeti Nobel-díjnak” is nevezik.)

Új közös nevezős:

- Védett fekvése és jó vízellátottsága révén egy mesterséges oázis épült itt
- Kr. e. 200 – Kr. u. 100 között élte virágkorát
- "... a világ legcsodálatosabb helye,
csak akkor tudjátok meg, mihez hasonlít,
ha odamentek és megnézitek"

Erről kérek képet.
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Én egy Indiana Jones filmben láttam azt hiszem és nem értettem mi a faranc az dísz vagy épület?Mert sehol termet nem láttam csak ez a homlokfal volt
Megnéznék egy ismeretterjesztő filmet hogy elhiggyem nem csak egy díszlet fal
Ezt látni kell, hozzák már ide hogy megnézhessem. Az egész hegyet

Petra (romváros)
A sziklából kifaragott
A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált.
petra-jordan.jpg


Új:
  • Mert például a híres emberekkel kapcsolatos ételneveket nem ritkán jóval később, tiszteletükre adta hagyományápoló szakács
  • a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben
  • Többszöri melegítésre sem veszít élvezeti értékéből; a legendák szerint minél többször van melegítve,
  • de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros
Képválasz: tetszőleges
Írott válasz
:Kinek a nevéhez fűződik (kis történet leírással vagy hosszabbal)
Mondjuk legyen a forrás az a lap ahol a leve lecso-val kezdődik
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Új:
  • Mert például a híres emberekkel kapcsolatos ételneveket nem ritkán jóval később, tiszteletükre adta hagyományápoló szakács
  • a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben
  • Többszöri melegítésre sem veszít élvezeti értékéből; a legendák szerint minél többször van melegítve,
  • de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros
Képválasz: tetszőleges
Írott válasz
:Kinek a nevéhez fűződik (kis történet leírással vagy hosszabbal)
Mondjuk legyen a forrás az a lap ahol a leve lecso-val kezdődik
 

hegyipatak

Állandó Tag
Állandó Tag
Székelykáposzta

enc-szekelykaposzta.jpg


"Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre"
(forrás: wikipédia)
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
A válasz jó
az írott válasz a wikiepediáról is hiteles
De érdekesebben van leírva itt:
http://lecsogyorsetterem.hu/magyaros-etterem-a-lecso-vilaga/66-szekelykaposzta-tortenete
És számomra ez hitelesebbnek látszik most mint a Wikipédia
Ez meghamisított történetnek írja a más verziót
Ha bárki is összeveti aki tud főzni hitelesebbnek látja a linken található étel-leírást
Inkább tudatos étel-összeállítás lehetett mint maradékok összekutyulása
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Melyik a hihető?
Ezt női szemmel kell megnézni aki gyakorlottan tud székelykáposztát főzni

"Székely uram nem kaphatott mást a Sasban, csak maradék pököttel, lábasaljáról káposztát. Ő aztán összevegyítette."
vagy
"Elmondta, hogy kigondolt valami jót: a paprikás, tejfölös lében főtt sertéshúsos káposzta valami fenségesen nagyszerű lehetne!
A gazda maga is jó szakács és gourmet, házisapkás fejére ráütött és azt mondta: - Holnap!"
 
Utoljára módosítva:

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Új:
Közös nedvezőt kell keresni

három kereshető pontos mondatot adok
  • pálmafaágat tartó nő alak
  • Az eredeti, több kisebb szobrot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése
  • szoborcsoportot Kisfaludi Strobl Zsigmond készítette 1947
Kérek képválaszt
 

Grandilkó

Állandó Tag
Állandó Tag
Szabadság-szobor
beolvas%C3%A1s00117.jpg
bp.jpg
hu-budapest-budapest-es-kornyeke-magyarorszag-europa-panadea-gb-sd-6642-0056.jpg




A Gellért-hegyi Szabadság-szobor Budapest egyik jelképe, felemelt kezében pálmafaágat tartó nő alak, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben elkészült alkotása. Az eredeti, több kisebb szobrot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt.

Új közös nevezős:
- útbaigazítás után tovább haladtak a csillag vezetésével
- A köznyelv királyoknak is nevezi
- Nem említi, hogy hányan voltak. Mégis elterjedt vélekedés, hogy három

A közös nevezőről kérek képet, valamint kérem a hagyomány szerinti magyar nevüket is.
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Grandilkó írta:
Új közös nevezős:
- útbaigazítás után tovább haladtak a csillag vezetésével-Napkeleti bölcsek
- A köznyelv királyoknak is nevezi-Napkeleti bölcsek
- Nem említi, hogy hányan voltak. Mégis elterjedt vélekedés, hogy három-Napkeleti bölcsek
A közös nevezőről kérek képet, valamint kérem a hagyomány szerinti magyar nevüket is.
christmas8.jpg

napkeleti.jpg

  • Gáspár-Kaspar az iráni-perzsa Gathasphar
  • Menyhért-Melkhior kifejezetten héber név:
  • Boldizsár-Dániel próféta babiloni neve,
-----------------------------------
Közös nevezős +1 feladattal =
kezedbe_thumb.gif
Mi a kép címe az eredeti helyén?
Isten tenyerén
  • Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg.
  • Az emberek az utcán mind a karácsonyról beszélnek
  • E pillanatban a nap egy sugara áttört a hófelhőkön és így szólt Fenyőkéhez:
  • Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát.
  • Ezzel a történettel a világ minden táján sok felnőtt és gyerek hívet szerzett magának.
Mi a címe ki írta?
És egy nektek tetsző képet róla
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére