Jelenléti iv

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?

Ki meri meglátni, ki meri idézni

az igazi arcát?

Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak

Szûk folyosóin a szavak úgy lobognak,

mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,

de ma már maga sem tudja hogy mit akar:

talány zaja, csöndje

és úgy támolyog az idõk sikátorán,

mint átvezetett rab a fogház udvarán

börtönbõl börtönbe.

Ki ünnepli ÕT ma, mikor a vágy, a gond

messze az Övétõl, mint sastól a vakond

avagy gyáván bújik,

s a bilincses ajak rab szavakat hadar?

Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal

hozza koszorúit.

Óh vannak, koszorúk, keményebbek, mint a
deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a
hideg temetõnek!...
Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob
emlékére - kõnek!
Kel, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Nem drótos fûzérbe görbítve - légy szabad
virág szabad földön!
hogy árván maradva megrablott birtokán
mondhassa a magyar: "Kicsi az én szobám,
kicsi, de nem börtön!"

Avagy virág vagy te?... légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz
az Õ ünnepségén:
Koporsó tömlöcét akit elkerülte,
most hazug koszorúk láncait ne tûrje
eleven emlékén!