Jelenléti iv

[FONT=Times New Roman CE, serif]De megörül Kay, ha viszontlátja kis pajtását, ha megtudja, mekkora utat tett meg érte, és mennyit sírdogáltak odahaza, amikor ő eltűnt. Gerda előre örült a találkozásnak, de félt is tőle.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Elindultak felfelé a hátsó lépcsőn, ahol egy szekrényen kis lámpás pislákolt; amikor fölértek, ott állt előttük a padlón a varjú szelídített menyasszonya, kíváncsian forgatta a fejét jobbra-balra, s jól szemügyre vette Gerdát, aki illedelmesen [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]meghajolt, ahogy nagyanyjától tanulta.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Vőlegényem sok szépet beszélt önről, kis kisasszonyom! - kezdte választékos modorban. - Az ön életútja, hogy úgy mondjam, rendkívül megindító. Szíveskedjék tartani a lámpát, én majd előre megyek. Erre egyenesen, itt[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] nem találkozunk senkivel.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Mintha már jönne is valaki a hátunk mögött! - figyelt föl Gerda. Hirtelen elsuhant előtte valami, mint falra vetődő árnyék: lobogó sörényű, karcsú lábú paripák, vadászapródok, lovagló urak és dámák.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ezek csak álomképek - mondta a varjúmenyasszony. - Jönnek, és vadászatra viszik a fényes uraságok gondolatait. Nagyon jól teszik, legalább nyugodtabban megfigyelhetjük az ágyban maradt testüket. Remélem, ha majd magas méltóságra jut, nem feledkezik meg a háláról.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- A világért sem ! - felelte az erdei varjú.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Bejutottak az első terembe. Rózsaszínű virágos atlasz borította a falakat, itt már messze előttük vágtattak az álombeli lovasok, de olyan sebesen, hogy Gerda nem is láthatta a fényes uraságokat. A következő terem még káprázatosabb volt, álmélkodva néztek [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]k[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]örül. Végre a hálóterembe értek. Ennek a mennyezete olyan volt, mint egy kristályüveg levelű pálmafa koronája; középen két liliomkehely formájú függőágy ringott tömör aranyszáron. Az egyik liliomkehely fehér volt, abban a királykisasszony feküdt, a másik [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]piros - a kis Gerda abban akarta keresni Kayt. Félrehajtotta az egyik píros szirmot, s egy napbarnított nyakat látott a fehér vánkoson. - Igen, ez Kay! - kiáltott fel hangosan Gerda, s fölébe tartotta a lámpát. Az álomképek lovascsapata visszanyargalt a szobába, a királyfi felébredt, és Gerda felé fordult - nem, mégsem Kay volt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Csak a nyaka emlékeztetett Kayra, de különben ő is ifjú volt és szép. Fehér liliom ágya szirmai közül kitekintett a királykisasszony is, és megkérdezte, mi történik. A kis Gerda sírva fakadt, és elmondta neki egész történetét, s azt is, amit a varjak tett[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ek érte.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szegény gyermekem! - sajnálta meg a királyfi meg a királykisasszony, aztán megdicsérték a két varjút; azt mondták, megbocsátják, amit tettek, de azért máskor ne tegyenek ilyet. Különben majd megkapják a jutalmukat.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szóljatok: a szabadságot választjátok, vagy valami biztos állást mint udvari varjak? - kérdezte a királykisasszony. - Akkor benneteket illetne a konyha minden hulladéka.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A varjújegyesek illedelmesen meghajoltak, és a biztos állás mellett döntöttek, mert öregségükre gondoltak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Bizony jó lenne, ha vénségünkre is volna mit a tejbe aprítanunk! - bólogattak.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]A királyfi felkelt, s a kis Gerdát fektette a maga ágyába - többet nem tehetett érte. A kislány összekulcsolta a kezét, és hálásan gondolta: “Milyen jók az emberek meg az állatok!” - aztán behunyta a szemét, és édesen elaludt. Az álombeli alakok megint besuhantak a szobába; most nem vadászok voltak, hanem szánkóhúzó angyalok. A kis szán[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]kón Kay ült és integetett. De mindez csak álom volt, s amikor Gerda felébredt, hirtelen eltűnt az egész jelenés.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Gerdát másnap tetőtől talpig selyembe-bársonyba öltöztették, s azt mondták neki, maradjon a palotában, jobb dolga sehol nem lehet. De Gerda csak egy kocsit kért meg egy lovat, s egy pár kis cipőt, hogy útra kelhessen a messzi világba, megkeresni Kayt.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Megkapta a cipőt, karmantyút is kapott, szépen felöltöztették, s amikor kilépett a palotából, egy vadonatúj színarany hintó gördült a kapu elé; a királykisasszony meg a királyfi címere tündöklött rajta, mint az égi csillag; kocsis a bakján, inas a hátsó ülésén, fullajtár a kocsi előtt, s mindegyiknek aranykorona volt a fején. A királyfi meg a királykisasszony maga segítette be Gerdát a hintóba, és s[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]z[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]erencsés utat kívántak neki. Az erdei varjú, aki már feleségül vette szelídített menyasszonyát, elkísérte hárommérföldnyire; melléje telepedett az ülésre, mert ha háttal ült a menetiránynak, szédült; a varjúmenyecske a palotakapuban búcsúzott tőlük sebes [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]s[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]zárnycsapkodással; nem kísérte el őket, mert fejfájás kínozta - alighanem túlságosan sokat evett, amióta udvari állásba jutott. Az aranyhintó édes pereccel volt kibélelve, az ülésen gyümölcs meg mézescsók halmozódott.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Isten veled! Isten veled! - búcsúzot[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]t Gerdától a királyfi meg a királykisasszony. Gerda sírva fakadt, és vele sírt a varjú is kerek három mérföldön át; ott aztán elbúcsúzott tőle. Szívszakasztó búcsú volt. A varjú felrepült egy ágra, s fekete szárnyával addig integetett, míg csak el nem tűn[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] a szeme elől a hintó, amely úgy tündöklött, mint a nap.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]ÖTÖDIK MESE[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]a kis rablóleányról[/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]Sötét rengetegen hajtottak keresztül, ahol a hintó úgy világított, mint az égő fáklya. Meg is látták mindjárt az erdei haramiák, s nem volt maradásuk.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Aranyból va[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]n a hintó! Aranyból! - kiabáltak. Előugrottak a sűrűből, elkapták a lovak zabláját, agyonütötték a fullajtárt, a kocsist meg a kisinast, és Gerdát kiráncigálták az aranyhintóból.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Gömbölyű, takaros, látszik, hogy dióbélen hizlalták - dicsérte egy öreg haramiaasszony. Bozontos szakálla volt, és sűrű szemöldöke belelógott a szemébe. - Akár egy szép, kihizlalt bárány! Igen jóízű lesz! - Azzal kihúzta éles kését; úgy villogott a pengéje, hogy az embernek végigfutott a hátán a hideg.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Juj! - visított fel a köv[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]etkező pillanatban; kislánya, akit a hátán hordozott, a szilaj és neveletlen kis vadóc; úgy beleharapott a fülébe, hogy öröm volt látni. - Te, te undok teremtés! - rivallt rá az anyja, s megfeledkezett Gerdáról.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Legyen a játszótársam! - kiáltotta a kis rablóleány. - Adja ide a karmantyúját meg a szép ruháját, s aludjék mellettem! - Olyat harapott megint az anyjába, hogy az nagyot ugrott, és körbe forgolódott fájdalmában. Az erdei haramiák harsányan nevettek rajta:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nicsak, milyen fiatalosan táncol a kölykével![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Hadd üljek a hintóba! - kiáltotta a kis rablóleány, s amit akart, az úgy is lett, mert nagyon makacs teremtés volt, s el is kényeztették alaposan. Bele is ült a kis Gerdával a hintóba, s árkon-bokron keresztül hajtott az erdő sötét mélye felé. A kis rab[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]l[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]óleány annyi idős lehetett, mint Gerda, de erősebb, vállasabb és sötétebb bőrű; a szeme fekete és szomorkás tekintetű. Hirtelen megölelte Gerdát, és azt mondta:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ne félj, nem ölnek meg addig, amíg én meg nem haragszom rád. Ugye, te királykisasszony vagy?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem - felelte Gerda, s elmondta a rablóleánynak minden hányattatását, beszélt neki Kayról meg arról, hogy mennyire szereti.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A rablóleány komolyan ránézett, bólintott, és azt mondta:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Akkor sem ölnek meg a haramiák, ha megharagszom rád, mert akkor magam öllek meg. - Aztán felszárogatta Gerda könnyeit, és belemélyesztette a kezét a puha és meleg karmantyúba.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Egyszer csak megállt a hintó; egy rablóvár udvarának közepén voltak. A vár falán hatalmas repedések tátongtak, hollók és varjak röppente[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]k ki réseiből, s óriási vérebek vágtattak elő; akkorák, hogy széttéphettek volna egy embert. Ugatni nem ugattak, mert úgy idomították őket.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Az ódon, füstfogta teremben nagy tűz égett a kőpadló közepén, füstje felgomolygott a mennyezetre, s ott tört ki a sz[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]abadba; ahol rést talált. Egy nagy üstben leves fortyogott, s nyársakon vadnyulak meg házinyulak sültek.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ma éjjel velem alszol meg az állatkáimmal - mondta a rablóleány. Ettek, ittak, aztán behúzódtak, egy sarokba, ahol szalmazsákok meg szőnyegek heverte[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]k. Fölöttük a léceken, rudakon vagy száz galamb bóbiskolt, s a két kislány közeledtére mozgolódni kezdtek.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ezek az én galambjaim! - mondta a rablóleány, s elkapta a szélsőt. Megragadta a lábait, s úgy megrázta, hogy az rémülten vergődött a kezében. - Csókold meg! - kiáltotta, és Gerda arcába vágta a galambot. - Ott meg az erdei alattvalóim ülnek - mutatott egy falmélyedésre, amelyet lécekből tákolt ajtó rekesztett el. - Vadgalambok; zárva kell tartani őket, mert különben kirepülnek! Ez meg az én kedves ö[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]r[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]eg állatom. Bé! - és egy rénszarvast vonszolt elő az agancsánál fogva. Az állat nyakán rézabroncs csillogott, azon vastag kötél. - Ezt is rövid pórázon kell ám tartani, mert különben megszökik. Minden este megcsiklandozom éles késemmel a nyakát; attól nag[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]y[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]on fél. - És a falrepedésből hosszú pengéjű kést húzott elő, s végighúzta a rénszarvas nyakán. A szegény állat rémülten rúgkapált, a rablóleány jóízűt nevetett rajta, aztán a fekhelyéhez húzta Gerdát.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]- A kést is magad mellé teszed, ha lefekszel? - kérdezt[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]e Gerda, és félősen nézte az éles kést.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Igen, mellettem van akkor is, ha alszom - felelte a rablóleány. - Sose tudni, mi történik. De mondd csak el még egyszer, mit is meséltél a pajtásodról, s mért is vetted nyakadba a világot! - És Gerda újra elmondta [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]töviről hegyire a történetét; fölöttük búgtak a ketrecben a vadgalambok, a szelídek békésen aludtak. A kis rablóleány egyik kezével átkarolta Gerda nyakát, a másikban a kést szorította, s már aludt is, hallatszott nyugodt lélegzete. Hanem Gerdának nem jöt[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] álom a szemére, hiszen azt se tudta, mi vár rá, élet vagy halál. A lobogó tűz körül rablók üldögéltek, ittak, duhajkodtak, a haramiaasszony meg bukfenceket hányt széles jókedvében. A kis Gerda szívszorongva nézte.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Odafönt megszólaltak a vadgalambok:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Bur[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]-ruk, bur-ruk! Mi láttuk a kis Kayt! Fehér madár röpítette a szánkóját, ő maga meg a Hókirálynő szánján ült, alacsonyan szálltak az erdő fölött; mi a fészkünkben ültünk, a Hókirálynő ránk lehelt, s csak ketten maradtunk életben, a társaink mind odavesztek[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]. Bur-ruk, bur-ruk![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Mit mondtatok? - nézett föl a kis Gerda. - Hová ment a Hókirálynő? Mit tudtok róla?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Azt gondoljuk, a lappok földjére röpült a szánján, ott lehet a birodalma, mert ott soha el nem olvad a hó meg a jég. Kérdezd csak meg a rénszarvast![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Igen, ott örök a hó meg a jég, és gyönyörű az élet! - sóhajtotta a pányvára kötött rénszarvas. - Szabadon szökellhet a szarvas a fehéren vakító; tágas völgyekben. A Hókirálynő ott ütötte fel a nyári sátrát, de téli palotája fenn van az Északi-sark felé,[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] azon a szigeten, amit Spitzbergáknak hívnak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ó, Kay, kedves kicsi Kay! - suttogta Gerda.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Elhallgass, mert beléd vágom ezt a nagy kést! - intette csendre a rablóleány. Gerda reggel elmondta neki, amit a vadgalamboktól hallott, s a kis rablóleány igen komoly arcot vágott, de aztán megrázta a fejét és azt mondta:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Hihetetlen! - Mégis megkérdezte a rénszarvastól: - Tudod-e, merre van a lappok földje?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ki tudhatná ezt nálam jobban? - felelte a szarvas, és felragyogott a szeme. - Ott születtem, ott nevelked[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]tem, ott nyargalásztam a fehér hómezőkön.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Jól figyelj! - szólt a rablóleány Gerdához. - Látod, a férfiak mind elmentek, csak anyám maradt itt. Ő reggelenként meghúzza a nagy üveget, aztán szundít egyet, s akkor majd meglátjuk, mit tehetünk.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Azzal kiugrott az ágyból, az anyja nyakába borult, megráncigálta a szakállát, és kedvesen köszöntötte:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szép jó reggelt, édes bakkecském![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]A haramiaasszony csupa szeretetből olyan fricskát adott neki, hogy kék-zöld lett az orra.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Aztán csakugyan húzott egy jót az üvegbő[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]l az asszony, majd elszundított. A rablóleány csak ezt várta, odament a rénszarvashoz, és így szólt hozzá:[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Szívesen megcsiklandoználak még néhányszor a késemmel, mert olyankor mindig olyan mulatságosan viselkedet, de ez most már mindegy. Eloldom a kötőfékedet, és szabadon bocsátalak, hogy elvágtathass szülőföldedre, a lappok országába, s magaddal vihesd ezt a kislányt. A Hókirálynő palotájában él a legkedvesebb pajtása. Különben magad is hallhattad a históriát, elég hangosan mondta, te meg mindig hallgat[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]ózol.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A rénszarvas boldogan szökdelt; a rablóleány a hátára ültette a kis Gerdát, nyeregnek a kisvánkosát adta alája, s nagy gondosan hozzá is kötözte a kislányt a szarvashoz.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Most már mindegy! - mondta. - Visszaadom a prémes csizmádat is, mert hideg lesz[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] ott északon. Hanem a karmantyúdat megtartom, mert az nagyon tetszik nekem! Nem fázol azért, ne félj! Odaadom az anyám kesztyűjét, akkora, hogy a könyöködig ér. Húzd fel no! Nicsak, akkora benne a kezed, mint az én csúfságos anyámé![/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]A kis Gerda sírva fakadt örömében.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif][FONT=Times New Roman CE, serif]- Ne bőgj, azt nem szeretem! - kiáltott rá a kis rablóleány. - Most már végre vidámabb arcot vághatnál! Nesze, itt van az útra két kenyér meg egy sonka, ha megéhezel! - Fölkötötte azt is a rénszarvas hátára, aztán kitárta az ajtót, becsalogatta a nagy kutyákat, végül elvágta a szarvas kötőfékét éles késével, és rákiáltott az állatra:[/FONT][/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Vágtass! Úgy vigyázz erre a kislányra, mint a szemed világára![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Gerda odanyújtotta nagykesztyűs kezét a rablóleánynak, és elbúcsúzott tőle. A szarvas már röpült is vele árkon-bokron, sötét rengetegen át, mezőkön, mocsarakon keresztül, ahogy csak bírta a lába. Mögöttük farkasok üvöltöttek, hollók károgtak a fejük felett. “Zupp, zupp!” - hangzott odaföntről, mintha az ég hirtelen elvörösödött volna.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Ó, az északi fény, a rég nem látott északi fény! - kiáltott fel a rénszarvas. - Nézd, hogy tündököl a magasban![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]És röpült tovább, mind sebesebben, éjjel-nappal vágtatott pihenés nélkül. Mire a két kenyér meg a sonka elfogyott, megérkeztek a lappok országába.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]HATODIK MESE[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]a lapp asszonyról meg a finn asszonyról[/FONT]

[FONT=Times New Roman CE, serif]Alacsony házikó előtt állt meg a szarvas - ó, micsoda nyomorúságos tanya volt az! Födele leért egészen a földig, az ajtaja olyan alacsony volt, hogy a benne lakók csak hason csúszva járhattak ki-be. A háznép nem volt otthon, csak egy öreg lapp asszony tet[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]-vett a házban, egy halzsírmécs pislogó fényénél: éppen halat sütött. A rénszarvas nyomban elbeszélte neki Gerda históriáját, de még annál is előbb a magáét, mert azt sokkal fontosabbnak tartotta. Gerda úgy összefagyott a hosszú úton, hogy még a száját se[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] tudta mozdítani.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Ó, szegénykéim! - sopánkodott a lapp asszony. - Hosszú út áll még előttetek! Még száz mérföldet kell vágtatnotok, amíg a finnek földjére értek - ott lakik most a Hókirálynő; s minden este tűzijátékot rendez. Majd írok néhány sort erre a szárított tőkehalra, mert papírom nincs, adjátok át a finn asszonynak, az majd okosabb tanácsot tud adni, mint én.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Miközben Gerda megmelegedett, és éhét-szomját elverte, a lapp asszony megírta levelét a szárított tőkehalra, lelkére kötötte a kislánynak, hogy vigyázzon rá, aztán felkötözte megint a rénszarvas hátára, s az elvágtatott vele. Fent a magasban megint fölhangzottak a cikkanó hangok, csodálatos kék sugarú északi fény tündökölt egész éjjel előttük - végül megérkeztek a finnek földjére, s bekopogtak[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] a finn asszony kéményén; mert ajtaja nem volt a házának.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Rekkenőhőség folt a szobában, a finn asszony félig pőrén járt-kelt odabenn. Gerdáról nyomban lerántotta a ruhát, a csizmát, a kesztyűt, hogy ne legyen olyan melege, a rénszarvasnak egy darab jeget tett a homlokára, aztán elolvasta a tőkehalra írott levelet, elolvasta másodszor, harmadszor is, s amikor már betéve tudta, a tőkehalat beledobta a bográcsba, hiszen abból még pompás leves lesz. A finn asszony nem tékozolt el semmit.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]A rénszarvas neki is, elmondta élete történetét, aztán a kis Gerdáét. A finn asszony okosan hunyorogva hallgatta, nem szólt rá semmit.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Te olyan okos vagy - bókolt neki a rénszarvas -, tudom, hogy egy cérnaszállal össze tudod kötni a világ valamennyi szelét. Ha a hajós ki tudja [/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]oldani az egyik csomót, akkor jó szelet kap a vitorlája, ha a másodikat kioldja, erős szél zúg el a tenger fölött, ha meg a harmadikat és a negyediket kibogozza, olyan orkán támad, hogy erdőket csavar ki tövestül. Adhatnál ennek a kislánynak olyan bűvös i[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]t[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]alt, hogy tizenkét ember ereje költözzék belé, és legyűrhesse a Hókirálynőt![/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Tizenkét ember ereje? Az bizony nagyot segítene rajta! - mondta a finn asszony, azzal egy deszkaállványhoz lépett, levett róla egy összegöngyölt, nagy állatbőrt, és kiterítette; különös betűk voltak rajta, s az asszony olvasni kezdte, de olyan nagy erőfeszítésébe került, hogy csak úgy csorgott a verejték a homlokáról.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]A rénszarvas tovább kérlelte, a kis Gerda meg olyan könyörögve függesztette rá könnyes szemét, hogy a finn asszony megint hunyorogni kezdett, és a rénszarvast félrehívta a sarokba. Friss jeget tett a fejére, s közben odasúgta neki:[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Az a Kay nevű fiú csakugyan a Hókirálynő palotájában van, s ott nagyon jól érzi magát, azt hiszi, nincs is különb hely a világon. De ennek az az üvegszilánk az oka; ami a szívébe fúródott, meg az a másik csepp üvegdarab, amely a szemébe esett. Amíg azokat ki nem veszik onnan, addig nem válhat igazi emberré, s a Hókirálynőnek mindig hatalma lesz rajta.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Nem adhatnál a kis Gerdának olyan i[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]talt, hogy ő meg a Hókirálynőnél legyen erősebb? - kérdezte a szarvas.[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]
- Nagyobb hatalmat, mint amekkora ennek a kislánynak van, nem adhatok; nem látod, milyen nagy ez? Egy szál maga, mezítláb vágott neki a messzi világnak, és emberek, állatok állanak a sz[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]olgálatába. Tőlünk nem kaphat hatalmat, az ő hatalma a jó szíve, ártatlan lelke. Ha magától nem jut be a Hókirálynő palotájába, és nem tudja kivenni az üvegszilánkot Kay szívéből és szeméből, akkor mi sem tudunk segíteni rajta. Két mérfölddel arrább már a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]Hókirálynő kertje kezdődik - vidd oda a kislányt, s tedd le a hóra, a vörös bogyójú, nagy bokor tövébe, de aztán ne szaporítsd a szót a cimboráiddal, hanem siess vissza hozzám.[/FONT] [FONT=Times New Roman, serif]A finn asszony felültette Gerdát a rénszarvas hátára, s az nyargalt vele, ahogy[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] csak győzte.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Otthagytam a prémes csizmámat! Otthagytam a kesztyűmet! - kiáltotta vágtatás közben Gerda. A jeges hideg nyomban figyelmeztette rá. De a rénszarvas nem mert megállni, röpült tovább, míg csak a vörös bogyójú, nagy bokorhoz nem ért. Ott letette a kislányt, megcsókolta, fényes, nagy könnyeket hullatott, s már iramlott is visszafelé. A kis Gerda meg ott állt a bokor tövében mezítláb, kesztyű nélkül a finnek rémítően hideg földjén.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Futásnak eredt, szaladt, ahogy a lába bírta; egyszer csak nagy se[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]reg hópehely közelgett szembe vele. Nem az égből hullottak - az ég tiszta volt, és tündöklött az északi fénytől -, a földön vonultak seregestül; s minél közelebb értek, annál jobban nőttek. Gerdának azok a nagy és csodálatos rajzú hópehely-virágok jutotta[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]k[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] eszébe, amiket Kay mutatott neki a nagyítóüvegen keresztül. Ezek a hópelyhek a valóságban is nagyok voltak, nagyok és félelmetesek, mert elevenek: a Hókirálynő előőrse közeledett a kis Gerda felé. Különös alakú lények voltak, az egyik csúnya, nagy sünhöz[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]hasonlított, a másik összefonódott kígyók gomolyagának látszott, borzas szőrű, kövér medvebocsnak a harmadik. De ragyogó fehér egytől egyik valamennyi, hiszen eleven hópelyhek voltak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]De most nézzünk Kay után: mi történt közben ővele? Neki persze eszébe se jutott a kis Gerda, azt meg még úgy se gondolta, hogy hajdani pajtása ott kinn áll a palota előtt.[/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]HETEDIK MESE[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]arról, hogy mi történt a Hókirálynő palotájában, és mi történt később[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]A palota falai magasan kavargó hóörvények voltak, kapui meg ablakai me[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]tsző szelek. Száznál is több terme volt a palotának, kisebbek-nagyobbak aszerint, hogy hogyan kavargott a hó. A legnagyobbik terem több mérföld hosszú volt; valamennyit tündöklő északi fény világította be. Hatalmas termek voltak, üresek, jéghidegek és feh[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]é[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ren szikrázók. Nem rendeztek itt soha mulatságot, még egy szűkebb körű medvebált sem, ahol a hóvihar fütyülte volna a talpalávalót, s a jegesmedvék két lábra állva ropták volna a táncot, finom és illedelmes mozdulatokkal; társasjátékot se játszottak itt s[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]o[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ha, pofácskájukat és mancsukat összeütögetve; ezüstróka-kisasszonyok sem pletykálgattak el délutáni kávé mellett - hidegek és néptelenek voltak a Hókirálynő tágas termei. Az északi fény tüzei olyan szabályosan gyúltak fel és lobbantak ki, hogy könnyen ki [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]l[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ehetett számítani, mikor tündöklik a legmagasabban, s mikor a legalacsonyabban. Az egyik végeláthatatlan terem közepén befagyott tó csillámlott. Jégtükre ezer darabra repedt szét, de olyan egyforma darabokra, hogy valóságos műremek volt a tó. Ennek a tóna[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]k[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] a kellős közepén trónolt a Hókirálynő, ha otthon volt - azt mondta, hogy az Értelem tükrének közepén ül, s ez a leghívebb tükör a világon.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]A kis Kay már kék, majdnem fekete volt a hidegtől, de nem vette észre, hogy fázik, mert a Hókirálynő csókjától elmúlt a borzongása; a szíve már különben is jégcsappá változott. Lapos, éles jégdarabokat rakosgatott egymásra meg egymás mellé, valami formát akart adni nekik, mint amikor mi apró falemezekből alakokat próbálunk kirakni, amit kínai játéknak neveznek. Kay műv[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]é[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]szi mintákat, alakokat rakosgatott ki jégből; tökéletes remekek voltak. Az értelem jeges játéka volt ez, az ő szemében nagyszerű és roppant fontos időtöltés - a szemébe hullott üvegszilánk miatt látta annak. A mintákból egy írott szót próbált formálni, de[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]sohasem sikerült neki azt a szót kirakni, amit szeretett volna “Örökkévalóság.” Pedig a Hókirálynő azt mondta neki: “Ha azt a szót ki tudod rakni, újra a magad ura leszel, s én neked ajándékozom az egész világot, még egy pár új korcsolyát is ráadásul.” Ez[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]zel az egy szóval kínlódott hát Kay, de nem tudta kirakni.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Én most meleg országokba repülök - mondta egy napon a Hókirálynő. - Elszállok, és lenézek a nagy, fekete fazekakba! - A tűzhányókra gondolt, az Etnára meg a Vezúvra, ahogy az emberek nevezik őket. - Megfehérítem egy kicsit az oldalukat! Ez a dolgom, meg jót is tesz a citromnak, szőlőnek. - Azzal nagy suhogva elrepült, Kay meg ott maradt magára a sok mérföldes, kihalt teremben, merőn nézte a jégdarabjait, és olyan erősen gondolkozott, hogy majd öss[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]zeroppant a feje. Mozdulatlanul ült, néma csendben, aki látta, azt hitte volna, hogy megfagyott.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Akkor lépett be a kis Gerda a palota nagy kapuján. Metsző szelek vették körül, de Gerda elmondta az esti imádságát, s egyszerre elnyugodtak a szelek, mintha aludni készülnének. A kis Gerda belépett a fehéren tündöklő, nagy, kihalt terembe, s végre meglátta kedves pajtását. Megismerte mindjárt, a nyakába borult és megölelte:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Kay! Édes, kedves Kay! Végre megtaláltalak![/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Kay nem mozdult, csak ült hidegen és mereven, Gerda meg zokogni kezdett nagy fájdalmában, forró könnyei Kay mellére hulltak, leszaladtak a szívért, felolvasztották a jeget, s kimosták onnan a gonosz tükörszilánkot. Kay, mintha álomból ocsúdott volna, Gerdára nézett, s a kislány akkor elénekelte azt a régi dalt[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]kicsi Jézus, látunk nemsokára![/FONT]

[FONT=Times New Roman, serif]Kaynak végre megeredt a könnye, úgy záporozott, hogy elúszott vele a másik kis tükörszilánk; most ismerte csak meg Gerdát, és ujjongva kiáltotta:[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Gerdám, édes kicsi Gerda! Ho[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]l voltál ilyen sokáig? És én hová kerültem? - körülnézett és megborzongott. - Milyen dermesztő hideg van itt! S milyen üres és kihalt minden! - És forrón átölelte Gerdát, aki sírt meg nevetett boldogságában. Ó, milyen öröm volt ez! Még a jégdarabkák is tá[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]n[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]cra kerekedtek jókedvükben, s amikor elfáradtak és megpihentek, éppen azt a szót formálták ki, amelyről a Hókirálynő azt mondta, hogy ha Kay ki tudja rakni, megszűnik a hatalma fölötte, neki ajándékozza az egész világot[/FONT][FONT=Times New Roman, serif] s még egy új korcsolyát is ráadásul.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Gerda megcsókolta Kay arcát, s az egyszerre kivirult, megcsókolta a szemét, s abból tiszta fény sugárzott; csókot lehelt kezére, lábára, s a fiú tagjait erő töltötte el. Hazajöhetett most már a Hókirálynő, nem tartottak tőle. Készen volt már Kay szabadságlevele, ott állt kirakva fényes jégbetűkkel.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]Kézen fogták egymást, és kifelé indultak a Hókirálynő roppant palotájából. Nagyanyóról beszélgettek meg az ereszcsatorna fölött viruló rózsatövekről, s amerre elhaladtak, elültek a szelek, kisütött a nap. A vörös bogyós, nagy bokor tövében ott várta őket a rénszarvas, mellette a duzzadó tőgyű fiatal rénszarvastehén. Megitatta a két pajtást meleg tejjel, s megcsókolta őket. A két szarvas aztán a hátára kapta Kayt meg Gerdát, s először a finn asszonyhoz vágtatott [/FONT][FONT=Times New Roman, serif]v[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]elük. Jól felmelegedtek nála, a finn asszony útba igazította őket, merre van hazafelé. Aztán folytatták az utat, betértek a lapp asszonyhoz is, aki új ruhákat varrt nekik, és megjavítgatta Kay szánkóját. Innen mindannyian együtt indultak tovább, szánkójuk[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]mellett ügetett a két rénszarvas; egészen hazájuk határáig kísérték a gyerekeket. Ott már kipattantak az első rügyek. Kay meg Gerda hálásan búcsúztak el a két szarvastól meg a lapp asszonytól. - Isten veletek! - kiáltották. Megszólaltak a tavasz első mada[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]r[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]ai, kizöldültek az erdők, s a fák közül gyönyörű paripa vágtatott elő. Gerda mindjárt ráismert: az aranyhintót húzta valamikor. Fiatal lány ült a lovon, fején égőpiros sapka, az övében pisztolyok - a kis rablóleány volt, aki megunta az otthonölést, és ész[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]a[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]k felé vette útját, amíg rá nem un arra a vidékre is. Aztán majd más földre vándorol. Nyomban megismerte Gerdát, Gerda is őt - nagyon megörültek egymásnak.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Szép legény vagy, mondhatom, hogy így elcsavarogtál! - kiáltott Kayra a kis rablóleány. - Ugyan, megérdemled-e, hogy a világ végére is utánad menjenek?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]De Gerda megsimogatta a rablóleány arcát, s azt tudakolta, hogy él-e a királyfi meg a királykisasszony.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- Messze járnak azok, idegen országba utaztak! - felelte a rablóleány. - Hát a varjak?[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]- A varjúférj meghalt - felelte a lány. - A szelídített varjúmenyecske megözvegyült, s gyásza jeléül egy kis fekete fonalat kötött a lábára. Folyton siránkozik, gyötrelem hallgatni a sok fecsegését. De mondd el most te, hogy értél oda, s hogy akadtál rá.[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]Gerda meg Kay egymás szavába vágva mondták el történetüket.[/FONT]
[FONT=Times New Roman CE, serif]- Sok beszédnek sok az alja! - kiáltott a kis rablóleány, aztán kezet rázott mind a kettőjükkel, és megígérte nekik, hogy ha egyszer elvetődik a városukba, meglátogatja őket. Aztán elnyargalt a messzi világba. Gerda meg Kay kézen fogva továbbindultak; zöldellő, virágzó tavaszi tájakon vitt át az útjuk, messze előttük harangok zengtek-bongtak, s ők ráismertek városuk magas tornyaira - igen, az ő nagy városuk volt, ott laktak valamikor. Be is fordultak hamarosa[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]n[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif] a házuk kapuján nagyanyó ajtójához, fel a lépcsőn, be a szobába, ahol mindent a régi helyén találtak. Az óra a régi nótát mondta: “tik-tak”, ugyanúgy forogtak körbe a mutatói, de velük mégis nagy változás történt: amikor átlépték a küszöböt, észrevették,[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]hogy felnőttek lettek. A nyitott ablakon behajoltak az eresz alatt a virágzó rózsaágak, ott álltak a kis.székeik, rá is ült ki-ki a magáéra, s megfogták egymás kezét. A Hókirálynő palotájának jeges és kopár pompáját úgy elfelejtették, mint egy lidérces álm[/FONT][FONT=Times New Roman, serif]o[/FONT][FONT=Times New Roman CE, serif]t. Nagyanyó ott ült az áldott verőfényben, és néhány sort olvasott a bibliából: “Bizony mondom néktek, ha csak olyanokká nem lesztek, mint ezek a kisdedek, nem juttok be a mennyeknek országába!”[/FONT]

Vége

[FONT=Times New Roman, serif]Kay és Gerda egymás szemébe néztek, s fülükbe csendült az a régi ének:[/FONT]


[FONT=Times New Roman, serif]Rózsa nyílik, szirma hull az ágra,[/FONT]
[FONT=Times New Roman, serif]kicsi Jézus, látunk nemsokára![/FONT]


[FONT=Times New Roman CE, serif]Ott ültek egymás mellett, felnőttek s mégis gyermekek, gyermekek a szívük mélyén. Nyár volt, verőfényes, gyönyörű nyár.[/FONT]

hozzászólok én is...

köszönöm!

Köszönöm.

Szép napot mindenkinek

Nem szeretném ha úgy tűnne, hogy....

csak a letöltések miatt

regisztráltam,

köszi

hali