Jelenléti iv

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
Bige

Játékszabály: A játéktér egyik végén 4 cm széles, 5 cm mély gödröt ásunk a bigének. Két csapatot választunk (egy-egy csapatban 4-6 játékos legyen). Kiolvassuk, hogy melyik lesz az ütő, és melyik a lesőcsapat. Az ütőcsapat a lyuk mögött feláll, a lesőcsapat a lyuktól 10-30 méter távolságra szétszórtan helyezkedik el.
A játék több részből áll:
- Lökés: Az ütőcsapat első játékosa a lyukon keresztbe fekteti a bigét, és a bige alá dugja a vesszőt úgy, hogy a végét a lyuk falának nekinyomva meghajlítja. A meghajlított vessző a felrántás pillanatában kilöki a bigét. Ha a repülő bigét egy lesőjátékos elkapja, az ütő kiesik, és helyére a következő ütő áll. Ha a bigét senki sem tudja elkapni, az ütő a lyukon keresztbe fekteti a vesszőjét. S arról a helyről, ahol a bige földet ért, valamelyik lesőjátékos felveszi a bigét, és a keresztbe fektetett vesszőre dobja. Ha eltalálja, az ütőjátékos kiesik, és helyére a következő lép.
- Ütés a földről: Ha az eldobott bige nem érinti a keresztbe fektetett vesszőt, akkor új mozzanat következik: az ütőjátékos úgy teszi a bigét a lyukba, hogy az egyik vége kiálljon. A kiálló végre ráüt, mire a bige felpattan.
- ütés a levegőből: A felpattanó bigét a lyuktól a lehető legtávolabbra kell elütni. Az ütő erre három kísérletet tehet. A melléütés is egy kísérletnek számít. Ha az első ütésre talált, tovább üthet. Az elütés történhet egy nagy ütéssel vagy sorozatütéssel (Vagyis felpattintjuk a bigét a levegőbe, s az ütő vagy egy nagy ütéssel messzire üti, vagy ütögeti, s végén vág bele egy nagyot!)
A sorozatütésnél az ütő annyiszor próbálja érinteni a repülő bigét, ahányszor csak bírja! Mert a sorozatütésnek a számolásnál értéke van.
A harmadik, befejező kísérlet után lemérik a bige távolságát a lyuktól. Ennek több módja van: mérhetik lépéssel vagy a bot hosszával. Ha a bigét egy nagy ütéssel küldtük messzire, akkor az ütő minden lépését egyesével (vagy tízesével) számolja. Ha azonban sorozatütést csinált, akkor a lépést az érintés számával megszorozza. Például ha a felpattanó bigét a levegőben háromszor felütötte érintette, és a negyedik ütéssel küldte messzire, akkor négy érintés volt. (Vagyis négyesével, illetve negyvenesével számol!)
A számolás után az ütőjátékos a részjátékot befejezte, és ütés jogának fenntartásával a botot átadja a következő csapattársának. Az elölről kezdi (lökés, ütés a földről, ütés a levegőből, elütés).
Minden játékos pontszámát hozzáadják a következőéhez, vagy felírják egy papírra, esetleg a földre karcolják. Ha elég idő van, megegyezhetnek, hogy meddig játszanak, pl. tízezerig (tízes számolásnál).
A csapatok akkor cserélnek, ha az ütőcsapatból minden játékos elvesztette az ütésjogát. (Vagyis ha a lesők pl. minden bigét sorra elkapnak, vagy eltalálják a lyukra tett vesszőt. Az ütésjog fenntartása azt jelenti, hogy a kiserő ütő helyére ő léphet az ő menetében!)
Mondani se kell, hogy ügyesen és óvatosan kell játszani: fontos a sok gyakorlás s az, hogy az ütést kapó játékosok ne álljanak közel a lyukhoz, mert az induló bige gyors, és nagyot üt.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
A nyomozó

Játékszabály: Kiválasztunk egy nyomozót, aki kimegy. Ezután kiosztjuk a szerepeket pl. egy betörés eljátszásához. A nyomozó visszajön és kérdéseket tesz föl, melyekre azonban csak igen-nem-mel lehet felelni. A játékosok háromszor tagadhatják meg a feleletet, de ha felelnek, csak az igazat mondhatják. A nyomozónak ki kell találnia a bűnös személyét, de egyenesben nem kérdezhet rá. Határt lehet szabni a játékidőnek, és díjat kitűzni a sikeres kitalálónak.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
A halottvigyázó

Játékszabály: A lámpát eloltják, csak egy gyertya világít. Egy vállalkozó felfekszik a "ravatalra", melléje ül a vigyázó. Elmondják, hogy a halott helytelenítheti, ha a vigyázó olyat tesz, ami nem illik a feladatához. A vigyázó egy idő után kenyeret kezd majszolni. A halott tiltakozik. Majd kimegy, és egy újsággal jön vissza. A halott ismét tiltakozik. A vigyázó ismét kimegy, térdhajtásokat kezd végezni amikor visszajön, de most már víz van a szájában. Amikor a halott tiltakozik, ráköpi a vizet és mondja: egy halott nem tud beszélni!
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
2 szinoníma összeadásával alkotunk új értelmes szót:

nagyon régi + biciklit teker + kerti munkát végez = kérés, kívánság
(óhajtás)

szám, ellenérték, múlt jelen jövő = korlátoz
(határidő)

Tv-s rendszer a báj ütem = finomság
(palacsinta)

koreai autómárka + szolmizációs hang = irodalmi alkotást terjesztő
(kiadó)
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
Becslés verseny

Játékszabály: A vezető különböző tárgyakat mutat fel vagy jelöl meg. Ajátékosoknak e tárgyak méreteit kell megbecsülniük és feljegyezniük.
A 10-15 tárgy felmutatása után összehasonlítjuk a becsléseket a lemért valódi távolságokkal és eldöntjük a verseny eredményét.
Ugyanígy egyes tárgyak súlyát is megbecsültethetjük úgy, hogy a tárgyakat körbeadjuk, hogy mindenki kézbe fogva becsülhesse meg. A tárgyak súlyát legjobb már előre mérlegen lemérni, hogy a méricskélés ne vegyen el sok időt.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
A csoport első érzései

Játékszabály: A következő kiegészítendő mondatok segítenek megfogalmazni a csoport első érzéseit. Nem szükséges minden kérdésen végigmenni, ha az idő nem engedi.
- Amikor első alkalommal lépek be egy ismeretlen csoportba, ... érzem magam.
- Az együttlétek, a közös munka során az én erős pontom az, hogy...
- A többieknek mindenekelőtt azt szeretném megmutatni, hogy én... vagyok.
- Számomra a bizalmas, őszinte viszony elsősorban... kérdése.
- Nagyon távol érzem magamat a többiektől, amikor...
- A közös munkában, együttlétben a gyenge pontok, amiben javulnom kellene, a következők: ...
- Úgy gondolom, hogy egy olyan csoportban, mint a mienk, nem kellene...
- Ami engem leginkább motivál a csoportban, a közös munkában az az, hogy...
- Egy olyan csoportban, mint a mienk, hiányzik egy olyan személy, aki...
- Mielőtt eljöttem erre a találkozásra, azt mondtam magamnak, hogy...
- Egy olyan csoportban, mint a mienk, nem könnyű befogadni, beilleszteni olyan személyeket, akik...
- Általában nem tetszik nekem az olyan vezetői stílus, ami...
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy nézőnek az ingét kihúzni

Játékszabály: Egy úrral vitába kell keveredni, eljátszani a helyzetet, majd megfogni az ingnyakát, és kirántani az ingjét. Előre úgy kell neki felöltöznie, hogy az ingbe nem bújik bele a karjaival, csak ráteríti. Csak a mandzsettagombok és a 3 felső gomb van begombolva. Erre ráveszi a zakót, ezzel úgy néz ki, mintha minden rendben volna. A nézők előtt csak a begombolt gombokat kell kigombolni, és a "vita hevében" a nyakánál fogva ki lehet rántani a zakó alól.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
A hottentották királya

Játékszabály: Először abban állapodik meg a társaság, hogy melyik betűt nem szereti a hottentották királya. Például nem szereti a k betűt. Most a játékvezető azt mondja: A hottentották királya éhes, mit adsz neki ebédre? A sorban az első felel: Levest. Utána a második: Húst. A harmadik: Tésztát. A negyedik: Gyümölcsöt.
Tehát mindent adhatunk neki, ami ennivaló, és amiben k betű nem fordul elő. Aki sokáig gondolkozik, vagy elhibázza a választ (pl. tököt vagy kávét adna szegény királynak), az zálogot ad. Ha már hárman adtak zálogot, a játék vezető új kérdést tesz fel.
Pl. A hottentották királya unatkozik: mivel szórakozzék? Más kérdések: Mit olvasson a király? Hova utazik a király? Hol lakik a király? Stb. Ha nem találunk újabb kérdést, választunk egy másik betűt a k helyett, s elölről kezdjük a játékot.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
Add tovább a mozdulatsort!

Játékszabály: A játékosok megegyeznek egy mozdulatsorban, valamilyen tevékenységben, lehetőleg jelenetszerű formában.
Pl. valaki egy szöget üt a falba, de véletlenül az ujjára üt, megsebesült, a másik ezt észreveszi, segítségére siet, bekötözi a sebét. Ezután behívnak egy játékost. A bentiek közül valaki eljátssza neki ezt a jelenetet. Aztán újabb játékost hívnak be, most az első behívott játssza el ugyanazt a másodiknak, és így tovább. Végül, amikor már mindenki játszott a behívottak közül, a legutolsó meséli el, hogy mit értett meg a játékból, majd pedig sorra mindenki elmeséli, mit értett az előző játékból.
 

hgabor47

Állandó Tag
Állandó Tag
Iszik kicsit, s így indít biciklizni mindig.
Bíz` kicsípik, s viszik is nyírpilisi sittig.
Sír-rí, nincs kis rigli, nincs bilincs, mit civil ki bír nyitni.
Illik ily piciny csínyt így, rittig sittig vinni?
(Kárpátia)
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére