másik nagy kedvencem:
A várandós nő hasában:
A terhes nő hasában két baba beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól:
-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után is valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után! Egyébként is, hogyan nézne ki:
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a szájunkkal ezsünk majd.
-Hát ez ostobaság! Lábon menni nem lehet. Szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron kerezstül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni élettet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
-De, de valami biztos lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsi más képpen, mint ahogy itt hozzászoktunk.
-Dehát onnan még senki nem tért viszsa! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben...
-Én pontosan nem tudom, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és Ő majd gondoskodik rólunk.
-A Mamát? Te hiszel a Mamában? S szerinted Ő mégis hol van?
-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
-Nos de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahoygan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünka* világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi Élet még csak ezután vár ránk...
A várandós nő hasában:
A terhes nő hasában két baba beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól:
-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után is valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Butaság! Semmiféle élet nem létezik a születés után! Egyébként is, hogyan nézne ki:
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a szájunkkal ezsünk majd.
-Hát ez ostobaság! Lábon menni nem lehet. Szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron kerezstül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni élettet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
-De, de valami biztos lesz! Csak valószínűleg minden egy kicsi más képpen, mint ahogy itt hozzászoktunk.
-Dehát onnan még senki nem tért viszsa! A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben...
-Én pontosan nem tudom, milyen lesz ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a Mamát, és Ő majd gondoskodik rólunk.
-A Mamát? Te hiszel a Mamában? S szerinted Ő mégis hol van?
-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
-Nos de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahoygan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünka* világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi Élet még csak ezután vár ránk...
