Külön sávot kaptak a járdán a belga sms-ezők

Így akarják elkerülni, hogy nekimenjenek valakinek vagy összetörjön a telefon.

Ideiglenesen külön sávot festettek fel a belga Antwerpen belvárosában a séta közben sms-t vagy okostelefonon más szöveges üzeneteket író gyalogosok számára, így kevesebb eséllyel ütközhetnek másoknak, ritkábban kerülhetnek veszélybe figyelmetlenségük miatt - írja a BBC.

A kezdeményezés egy helyi telefonboltból indult. A Mlab nevű antwerpeni üzlet szerint a mobiltelefonok tekintélyes része a séta közben írt üzenetek miatt törik darabokra.

Noha a felfestett sávok egyelőre ideiglenesek, a város szerint elképzelhető, hogy a jövőben véglegesíthetik őket.

Becslések szerint nagyjából 7,5 milliárd mobiltelefon található szerte a világon, a szám magasabb a Föld népességének 7,2 milliárdra becsült jelenlegi létszámánál.

smsezok.jpg
 
B
Érthetetlen a számomra az emberek e nagy telefonfüggése, de végeredményben, ha van elég hely egy külön sávra az utcákon, akkor miért is ne?
 
De ha valaki kitalálna egy akadályfigyelő appot, azzal még pénzt is lehetne keresni.
Rájöttem, öregszem. Ez nekem már sci-fi kategória.
Vagy vicc. De annak nem túl jó.
 
Ez vicc kategória hisz honnan tudjam nem jön-e velem szemben s egy sms-ező...már kész a baleset.
Hihetetlen hogy nem tudnak meglenni telefon nélkül. Ja , igen ők nem telefonnak használják mert ez már túllépett a telefonáláson ez már élet stílus, 100 éve az utcákon olvasták az újságot az emberek akkor papír most elektronika.
 
Szerintem alapvetően jó ötlet. Ne arra gondolj, hogy AKI telefonál meg sms-ezik, AZ kevésbé lesz veszélyeztetve a másik ugyanilyen függő pasastól! De kevésbé lesz veszélyeztetve azoktól, akik NEM telefonálnak, s emiatt nem is azt a sávot használják. Szóval, ők majd veszélyeztetik egymást továbbra is, ez az egyéni szocproblémájuk, de neked a másik sávon haladva nem kell folyton kerülgetned őket, meg nekik is jobb azért mert így legalább te meg a többi normális pasi nem veszélyezteted őket, ami a legnagyobb jóindulattal is megtörténhet, mert ha látod is és ki is akarod kerülni, véletlen meglökheted a karját, kiesik belőle a telefon, stb. Így nekik is kevesebb a veszélyforrás.
 
:D
Egyáltalán nem téged minősítve, pusztán a hozzászólásodat végiggondolva nekem az jutott eszemben, hogy "Nyitva van a zárt osztály."

Sms utak helyett azt nem lehetne megoldani, hogy félreálljon, míg megírja? Ha meg nem, hát nem, majd vesz másikat.
Gonosz vagyok, tudom.

Azt meg végképp nem értem, ez miért biznisz a telefonboltnak.
 
P
Aki közlekedik - autóval, motorral, kerékpárral, és akár GYALOG! 'találkozási ponton' (átkelés úttesten, zebrán ) NE! használhasson mobiltelefont, mint ahogy a gépjárművezetők sem vezetés közben. A külön közlekedési útvonal terve is ezt igazolja .
 
Ez a céges társadalmi felelősségvállalás programjuk része.

Tehát teljesen normális, hogy önhibájukon belül VakBottyánok szédelegnek az utcán, és ezért inkább csináljunk nekik terelőkorlátot, bár nagyon kétlem, hogy ha azt nem látja minek megy neki, látni fogja milyen sávban egerészik.
 
Jó pofa csak felesleges , ha a sávon belül tud maradni akkor figyelni is tud. Láthatóan a hölgynek nem megy , szűk a sáv.A sáv a nem sms-ezőkének kéne , azok tudnak figyelni.
sms útévesztő.jpg
 
Jó pofa csak felesleges , ha a sávon belül tud maradni akkor figyelni is tud. Láthatóan a hölgynek nem megy , szűk a sáv.A sáv a nem sms-ezőkének kéne , azok tudnak figyelni.
Csatolás megtekintése 1354752
Mint itthon. A gyalogos megy a kerékpársávban, a kerékpáros a gyalogossávban. Csak ha véletlen arra jár egy szabálykövető, az veszélyes. De az Magyarországon ritka.
 
Ennek a kezdeményezésnek egyetlen értelmét látom: gerillamarketing. A világban (és ami a legfontosabb, Belgiumban, Antwerpenben) most kismillió helyen leírták, megemlítették, hogy a kezdeményezés a helyi Mlab nevű telefonboltból indult, sőt az adat bevonul a történelembe. Az adott nevű üzletet így most már minden antwerpeni ismeri, és ha két helyen egyenlő áron látja a megkívánt telefont, akkor az Mlab-ban veszi meg - sőt, most egy ideig ott egy kicsit drágábban is árulhatnak, mert sikk lesz ott vásárolni. Ez az ötlet a gerillamarketing csimborasszója. Az ötlet nagy marhaság, de jól el lehet sütni egy olyan országban, amelynek az agyára ment a jólét, és jól el lehet érni, hogy sokat beszéljenek róla, az Mlab említésével. Ahogy Gábor Zsazsa mondta, "Mindegy, hogy mit beszélnek rólam, csak beszéljenek!" - ez az ötlet meg sokaknak még tetszeni is fog, illetve jól el lehet beszélgetni róla, hogy kinek tetszik, kinek nem. De az ötletet ellenző antwerpeniek zöme is egy életre szimpatizálni fog az ötletadó, azóta nyilván divatossá, státusszimbólummá vált szaküzlettel.
 
Friss profil üzenetek

T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva
balancewhite wrote on modder's profile.
Helló! Te vagy KÁK?
Valtozott az email.cimem, hova irhatok

Statisztikák

Témák
39,246
Üzenet
5,065,065
Tagok
631,206
Legújabb tagunk
nozsu
Oldal tetejére