A Legkedvesebb Barátom képelemzése:
Upsidedown
Ez egy szürrealisztikus hatású kép.
Mintha mindent, ami eszébe jutott, amit látott a világból beletett volna; illetve minden színt felhasznált volna, ami a keze ügyébe került.
Amely színek viszont hiányoznak - így pl. a fekete és a fehér - azok a színek nem értékelhetőek a racionális tudat számára.
Alaposan túlzsúfolta a képet az egymással nehezen összefüggésbe hozható szimbólumokkal, amiknek így az összefüggései is értelmezhetetlenek; ezért használhatatlanok.
Mindez pedig egyfajta elszálltságot mutat önmagától: gőgöt és befogadási képtelenséget egy olyan irányvonallal szemben, ami a fejlődésében valóban hatékony segítséget tudna adni.
Mintegy belezavarodik önmaga tudat gubancába, ahol egyre nehezebb rendet tennie.
De épp ez a lényeg, éppen ez a cél, hogy ezt felismerje, megszenvedje, hiszen ha nincs ez a mesterséges eltúlzás, nem alakul ki a megfelelő szintű befogadó állapot, ennek a szükségességének a belátása nem emelkedett volna a megfelelő szintre.
Így viszont a nyitottság maximálissá válik, ezért is nyílik ki a kapu az addig háttérbe húzódó rejtett világ felé.
Ott már minden fakóbb; a formák nem öltenek a racionális tudat számára megfogható, határozott alakot; stilizáltabb minden.
Mindennek a kezdetére kerül újra vissza; egy közvetlenül az ősrobbanást követő pillanatba.
Ahhoz lehetne ezt hasonlítani, mint mikor valaki megtanul rosszul egy nyelvet, ezért utána már nehéz - szinte lehetetlen - a rossz beidegződéseket kiiktatni.
De itt olyan sokkszerűen üti ki a tudatát; olyan zavart okoz önmagában, hogy minden addig tanult szétesik - a formák elmosódnak (főleg a kép felső részén,a legélénkebb, legegocentrikusabb színeknél) - így mégis képes tiszta lappal indulni, és fogékonnyá válni a megfelelő keretek között tartott tanulásra, fejlődésre; képes tisztán újraépíteni mindent.
Fejlődésének járható útjára jól ráérzett, hiszen maga a stílus egyesíti magában azt a szükséges kompromisszumot, ahol a látható valóság és a láthatón túli világ karöltve tud haladni, de a tudata földhözragadtabb része a rendszert nem képes értelmezni: egy csodálatos káoszt lát, amiben nincs semmiféle rendszer, így szabadon bele helyezhető bármi, ami tetszetősebbé teszi.
De ez ekkor már egy mesterséges káosz.
Nincsenek meg benne azok a rejtett kódok, azok a programok, amik az ősrobbanás pillanatában már léteztek.
Ezen szabályok szerint a káoszban is ott a tökéletes rend látensen, még ha az felfoghatatlan is a pillanatra koncentrált tudat számára.
Mindehhez viszont meg kell tapasztalnia azt a káoszt, amit a racionális tudata saját szabályai általi értelmezése okoz - amely viszont valóban egy megfoghatatlan rendszer, mert nincsenek benne jelen a megfelelő programok; csak a pillanatot értő és arra koncentráló, csak a részeket értelmezni tudó racionális tudat ráerőltetett szimbólumai..