Pusztán 35 kilométerre Kanada fővárosától, egy városi ember számára teljesen idegen, mégis furcsán romantikus táj vár a Russell nevű településen (lakossága: 15 ezer). Immár 158 éve rendezi meg minden szeptemberben a Russell-i Agrár Társaság őszi búcsúját.
Idén szeptember 8 és 11 között került sor a rendezvényre, amely elsősorban a vidéki, kisgazda létet és kisvárosi közösségi életet hivatott bemutatni, támogatni és ünnepelni. Helyi és hazai termékek sokasága, ismerkedés az állatvilággal, bemutatközó cowboyok (és cowgirl-ök), helyi sörök, élő zene és az észak-amerikai búcsúkban elengedhetetlen ételek (candy apple, vattacukor, hotdogok, poutine-ok és barbecue-n grillezett hamburgerek)–mindez jellemezte a Russell-i búcsút. És természetesen egy olyan térségben ahol nem üzemel semmilyen vidámpark, a gyerekek különösen élvezték az erre a hétvégére behozott és felállított vidámparki játékokat.
Russell-i búcsú (Fotó: Christopher Adam)
Russell egy többségben angol nyelvű kistelepülés. A lakosság 59 százéka az angolt jelölte meg mint anyanyelv, míg 38 százaléknyian franciául beszélnek otthon. A település elnevezése nem túlságosan izgalmas. Russell ugyanis nem valamilyen hősies katona, vagy esetleg nagymultú kormányzó volt. Peter Russell, egy 18. századi brit könyvelő után kapta nevét a település. Russell ugyanis John Graves Simcoe, Felső Kanada első kormányzójának pénzügyeit intézte. 1797 óta viseli a település a néhai könyvelő nevét.
Sajnos szinte alig marad a korai Russellből. 1915-ben egy tűzvész pusztította el szinte a teljes kisvárost. Huszonöt épület teljesen elpusztult és végül az ottawai tűzoltók – akik a New York Central Railway vasútvonalain érkeztek meg a városba – oltották ki a lángokat. A vasútvonal 1884 és 1954 között üzemelt és kötötte össze a települést a külvilággal. Kulcsfontosságú szerepet játszott a fejlődésében. Turisták is érkeztek a régióba, hiszen nem messze található Carlsbad Springs nevű település – az egykori gyógyfürdőkről ismert üdülőtelep – amelyet Karlovy Vary után neveztek el, pusztán romantikából.
Kanadai cowboyok Russellben. Fotó: Christopher Adam
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam
Az évente megrendezett őszi búcsú és a szervező Russell-i Agrár Társaság a kistelepülés lelke. És ezt a búcsún is érezhettem. Az egész rendezvény az önkéntesmunkára és a közösség iránti elkötelezettségre épül. A régió farmerei, kisvállalkozói, tenyésztői és elsősorban idősebb lokálpatriotái tartják életben a várost, amely csak negyven percnyire van Ottawától kocsival, de mégsem eléggé közel, hogy a főváros egyik dinamikusan fejlődő és terjeszkedő elővárosa lehessen.
Fafaragó a búcsún. Fotó: Christopher Adam
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam
Azon a vasárnapi délutánon, amikor én is kimentem, egy közösségi férfikórus szolgáltatta az örökzöld számokat. A kistelepülés könnyűszerkezetű arénájában állítottak fel egy színpadot és nem csak a zene idézte fel a retró hangulatot. Az éppen bezárt büfé fölött egy hetvenes évekbeli neon Pepsi tábla reklámozta az üdítőket, sorban álltak árván és némán a fizetős nyilvános telefonok. A közönség, illetve a kórustagok is mind több mint félévszáda élték át fiatalságuk aranykorát.
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam.
Bár az önkéntesek elsősorban idősebb helyi emberek voltak, több százan vettek részt a búcsún–a helyi középiskola tanulói, akik kisebb csoportokban lézengtek, hiszen máshová aligha mehettek egy vasárnapi délután, fiatal családok és pár urbánus látogatók, mint például e sorok szerzője.
Kellemesnek, barátságosnak és idillikusnak tűnt azon a vasárnap délután ez a vidéki táj. De vajon milyen a kanadai kisvárosi élet, amikor a sátrakat leszedik, a farmerek hazamennek, a vidámparkot összecsomagolják és ismét egy évet kell várni a következő búcsúig?
Nem mernék választ nyújtani a fenti kérdésre. Vasárnap pláne nem. Ugyanis a gondosan becsomagolt helyi sütemények illatai járták be kocsimat, amikor útnak indultam vissza Ottawa felé, Prescott-Russell megye csendes, szinte elhagyatott útjain…
Christopher Adam
Idén szeptember 8 és 11 között került sor a rendezvényre, amely elsősorban a vidéki, kisgazda létet és kisvárosi közösségi életet hivatott bemutatni, támogatni és ünnepelni. Helyi és hazai termékek sokasága, ismerkedés az állatvilággal, bemutatközó cowboyok (és cowgirl-ök), helyi sörök, élő zene és az észak-amerikai búcsúkban elengedhetetlen ételek (candy apple, vattacukor, hotdogok, poutine-ok és barbecue-n grillezett hamburgerek)–mindez jellemezte a Russell-i búcsút. És természetesen egy olyan térségben ahol nem üzemel semmilyen vidámpark, a gyerekek különösen élvezték az erre a hétvégére behozott és felállított vidámparki játékokat.
Russell-i búcsú (Fotó: Christopher Adam)
Russell egy többségben angol nyelvű kistelepülés. A lakosság 59 százéka az angolt jelölte meg mint anyanyelv, míg 38 százaléknyian franciául beszélnek otthon. A település elnevezése nem túlságosan izgalmas. Russell ugyanis nem valamilyen hősies katona, vagy esetleg nagymultú kormányzó volt. Peter Russell, egy 18. századi brit könyvelő után kapta nevét a település. Russell ugyanis John Graves Simcoe, Felső Kanada első kormányzójának pénzügyeit intézte. 1797 óta viseli a település a néhai könyvelő nevét.
Sajnos szinte alig marad a korai Russellből. 1915-ben egy tűzvész pusztította el szinte a teljes kisvárost. Huszonöt épület teljesen elpusztult és végül az ottawai tűzoltók – akik a New York Central Railway vasútvonalain érkeztek meg a városba – oltották ki a lángokat. A vasútvonal 1884 és 1954 között üzemelt és kötötte össze a települést a külvilággal. Kulcsfontosságú szerepet játszott a fejlődésében. Turisták is érkeztek a régióba, hiszen nem messze található Carlsbad Springs nevű település – az egykori gyógyfürdőkről ismert üdülőtelep – amelyet Karlovy Vary után neveztek el, pusztán romantikából.
Kanadai cowboyok Russellben. Fotó: Christopher Adam
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam
Az évente megrendezett őszi búcsú és a szervező Russell-i Agrár Társaság a kistelepülés lelke. És ezt a búcsún is érezhettem. Az egész rendezvény az önkéntesmunkára és a közösség iránti elkötelezettségre épül. A régió farmerei, kisvállalkozói, tenyésztői és elsősorban idősebb lokálpatriotái tartják életben a várost, amely csak negyven percnyire van Ottawától kocsival, de mégsem eléggé közel, hogy a főváros egyik dinamikusan fejlődő és terjeszkedő elővárosa lehessen.
Fafaragó a búcsún. Fotó: Christopher Adam
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam
Azon a vasárnapi délutánon, amikor én is kimentem, egy közösségi férfikórus szolgáltatta az örökzöld számokat. A kistelepülés könnyűszerkezetű arénájában állítottak fel egy színpadot és nem csak a zene idézte fel a retró hangulatot. Az éppen bezárt büfé fölött egy hetvenes évekbeli neon Pepsi tábla reklámozta az üdítőket, sorban álltak árván és némán a fizetős nyilvános telefonok. A közönség, illetve a kórustagok is mind több mint félévszáda élték át fiatalságuk aranykorát.
Russell-i búcsú. Fotó: Christopher Adam.
Bár az önkéntesek elsősorban idősebb helyi emberek voltak, több százan vettek részt a búcsún–a helyi középiskola tanulói, akik kisebb csoportokban lézengtek, hiszen máshová aligha mehettek egy vasárnapi délután, fiatal családok és pár urbánus látogatók, mint például e sorok szerzője.
Kellemesnek, barátságosnak és idillikusnak tűnt azon a vasárnap délután ez a vidéki táj. De vajon milyen a kanadai kisvárosi élet, amikor a sátrakat leszedik, a farmerek hazamennek, a vidámparkot összecsomagolják és ismét egy évet kell várni a következő búcsúig?
Nem mernék választ nyújtani a fenti kérdésre. Vasárnap pláne nem. Ugyanis a gondosan becsomagolt helyi sütemények illatai járták be kocsimat, amikor útnak indultam vissza Ottawa felé, Prescott-Russell megye csendes, szinte elhagyatott útjain…
Christopher Adam
Tonnányi látogató volt, rengeteg külföldi is, nagyon jó volt a hangulat. 
