Tudnátok rövid kis történetet, verset ajánlani, amit be lehetne vinni évzáró tantestületi ebédre?
Ilyesmire gondoltál?
(Eljátszása két módon lehetséges. Vagy egy gyermek meséli az egész történetet, s a többiek pantomimmal szemléltetik a történteket – vagy minden szereplő a saját szövegét is elmondja a cselekvése mellé.)
Mesélő: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.
Azt mondta az első :
1. gyertya: - ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…
Mesélő: Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.
A második azt mondta:
2. gyertya:
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem…
Mesélő: A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.
Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
3. gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…
Mesélő: Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
Gyermek:
- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké…!
Mesélő: Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
4. gyertya
- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.
ÉN VAGYOK A REMÉNY!
Mesélő:
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.
Együtt: Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény…! Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!! Ámen
ADVENT
Karácsony előtt négy héttel egy angyal érkezik a Földre. Égkék ruhában jár-kel az emberek között, de azok annyira el vannak foglalva az ünnepek előtti készülődéssel, hogy észre sem veszik. A vásárlási láz – szebbet, nagyobbat, drágábbat, a pénztárgépek kattogása, a reklámok harsogó zaja elnyomja az angyal szavait, a szupermarketek tarka tömege elrejti törékeny alakját. Minden csillog-villog, zenél, követel: vegyél még, még, még... Színes-fényes papírba rejtik az ajándékaikat, lelkük sivárságát. Pedig csupán egy gyertya fénye s egy kis csend elég lenne ahhoz, hogy az angyal a vendégük lehessen.
Karácsony előtt három héttel egy másik angyal érkezik. Feladata, hogy aranyszálból szőtt kosarát telepakolja ajándékokkal, s felvigye a mennybe. A kosár azonban nagyon törékeny; a rengeteg összevásárolt játék, ékszer, parfüm, plazma-tv súlya összeroppantaná. Az angyal nem is ilyen ajándék után kutat. Türelmesen, embertől emberig haladva keresi azt, ami súlytalan, végtelen, nem kerül semmibe, mégis mindennél többet ér. Az angyal a szeretet apró morzsáival tölti meg a kosarat.
Karácsony előtt két héttel újabb angyal látogat a Földre. Végigjár minden házat, minden otthont, néhol elidőzik néhány percre, máshonnan szinte menekül. Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.
Az angyal örömét leli a látottakban, meg-megérinti az embereket, s azok szívébe békesség, szemükbe ragyogás költözik. A várakozás ünneppé varázsolja a hétköznapjaikat.
Egy héttel karácsony előtt angyalok serege érkezik, elhozzák a dalt, a zenét, a táncot. A várakozás lassan véget ér, a megbocsátás egymásba kulcsolja az emberek kezét. Emberekét, akik nem felejtették el várni az angyalokat, akik nem felejtettek el hinni a csodában, akiknek a karácsony nemcsak a díszes fenyőfát, a finom ételeket, az ajándékokat jelenti, hanem a több mint két évezredes titkot is.
Ők azok, akik a szent éjjelen fürkészve figyelik az eget, s a csillagok fénye a mennybe vitt szeretetet sziporkázza vissza rájuk.