Kibeszélem magamból avagy a betegség megelőzése

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Az árulás kora: egy 1958-as könyv az emberiség ellen indított vegyi támadásról

Clymer-RS-Study-Pose1-231x300.jpg
fluorid_csokkenti_az_intelligenciat_01.jpg fluoridos fogkrém.jpg

Dr. R. Swinburne Clymer időben előre láthatott, amikor 1917-ben megírta az étrend és betegség, valamint mentális egészség közti kapcsolatról szóló könyvét, amely kisértetiesen illik a mai helyzetre. Dr. Clymer orvosi diplomáját 1902-ben a chicagoi “College of Medicine- and Surgery” intézményben szerezte. Elég sok ellentmondás veszi őt körül, vannak akik azt hiszik, sosem doktorált le. Ennek az akkor terjesztett hírnek hátterében valójában az orvos kitagadása állhat, illetve az az 1923-as “Journal of the American Medical Association” kiadvány, amely azt állítja, hogy “Adataink azt mutatják, hogy ez az ember sosem végzett semmilyen neves orvosi egyetemet.”
Bár Dr. Clymer személye körül lehet vita, 1958-ban írt: “Your Health and Sanity in the Age of Treason” -az “árulás” korára utal, amelyben az embereket különféle mérgező élelmiszer-adalékanyagoknak és fluorid hatásainak teszik ki. Könyvének legtöbb érvét, mai fő tudományos kutatásokkal ellenőrizni is lehet. Ami ezt a könyvet egyedülállóvá teszi, az az a tény, hogy Dr. Clymer egyike volt az első emberek közül, aki rámutatott arra, hogy “ezeket a toxinokat szándékosan adagolják a népnek “… a tömegek szellemi és erkölcsi romlásának előidézése érdekében.” Az egész könyv angolul itt tölthető le, a “University of Michigan” gyűjtő munkájának köszönhetően.
Dr. Clymer éles figyelmeztetése a jövőre A könyv megfelelő alcíme: “Élelmiszer és folyadékok: a gonosz emberek szándékosan és gondosan megtervezett és kidolgozott módszere az emberiség szellemi hanyatlásának és erkölcsi lealacsonyodásának eléréséhez, a rabszolgává való leigázás eszközeként.”
Dr. Clymer élesen figyelmezteti olvasóit a jövőre nézve: “Képzeld el magad, ha tudod, hogy fokozatosan elveszíted emberséged, az elméd gyorsan romlik, így már nem leszel képes tisztán gondolkodni és megtervezni jövőbeni cselekedeteid.” Ellenállásod annyira legyengült, hogy már nem vagy ura önmagadnak. Röviden: gyorsan idiótává, robottá, zombivá válsz, könnyen mások parancsainak alanyává.” Bertrand Russell: ” The Impact of Science on Society” ( A tudomány hatása a társadalomra) 1953-ban megírt könyvéből Dr Clymer idézi azt a részt, amiben a globális elit azon szándékát nyilvánítja ki, hogy uralja a tömegeket.

Russell megállapította, hogy a tudományos zsarnokság “Táplálkozás, oltások és bizonyos intézkedések együttesen már nagyon fiatal korban felkészítik az embereket egyfajta karakter létrehozására amit a hatóságok kívánatosnak tartanak. Ily módon a hatalom minden komoly kritizálása pszichológiailag lehetetlenné válik. ”

Dietil – endokrin zavarok

Dr. Clymer azonosította a szintetikus ösztrogén dietilstilbesztrolt – amit 1938-ban hoztak létre- az elit céljainak elérése érdekében. Clymer kifejti, hogy a könyvben tárgyalt mérgező adalékanyagok az elit kifejezett céljait szolgálták, mégpedig csodálatosan … “A laikusok egyáltalán nem ismerik a sztilbösztrollal kezelt hús hatásait az emberi szervezetre. Ez gyakorlatilag a tömegek engedély nélküli gyógyszerezésének minősül, meghamisított élelmiszereken keresztül, amely egyetemes katasztrofális eredményeket fog hozni.

Ez különösen igaz főleg gyermekekre, fiatalokra, fiatal nőkre és férfiakra, mert főleg náluk fog sterilizálni vagy rákot okozni – egyszóval különféle betegségeket okoz, amelyeket az emberiség ellenségei buzgón remélnek. “ Mivel a sztilbesztrol egy szintetikus kémiai anyag, “… a test természetes védekező mechanizmusai hatástalanok a káros eredmények kivédésében. A természetes ösztrogén viszont lebomlik, és annak esetleges káros hatásai nem lesznek többé” -írja Dr. Clymer. A sztilbesztrolt különböző típusú rákos megbetegedések gyógyításához és a menopauza tüneteinek enyhítésére használták, de Dr. Clymer kijelenti: “a sztilbesztrol veszélyes gyógyszer, kivéve ha hozzáértő, tapasztalt kéz alkalmazza azt.”

Dr. Clymer arra figyelmeztet, hogy az ilyen vegyi anyagok a férfiak nőiessé tételének az eszközei. “Minden emberi lénynek rá kell ébrednie arra, hogy vannak bizonyos módszerek és eszközök, amelyekkel meg lehet változtatni az ember tulajdonságait, olyan könnyedén, mint az állatokét. Az ember egy harcos természet, családjának, saját jogainak és kiváltságainak védelmezője. Az egyén egy szabad ember … A lény, aki nagy dolgokat vitt végbe, és ha nem avatkoznak be cselekedeteibe, még nagyobb dolgokat képes véghezvinni. Ezt a lényt fogják átalakítani egy olyan lénnyé, aki nem is lesz arra hajlandó, hogy megvédje magát, nemhogy a családját vagy országát a rabszolgaságtól … “

Dr. Clymer aggodalmait a sztilbesztrollal kapcsolatban igazolta az idő, mint növekedési hormont, a 1970-es években rák okozó tulajdonságai miatt kivonták a forgalomból. Emellett 1971-ben az FDA felhívta az orvosok figylemét arra, hogy ne írják fel a sztilbesztrolt terhes nőknek a rák magas kockázata miatt. A gyógyszert 1997 óta nem gyártják.

Egy furcsa egybeesés- Biszfenol A

A mai nyugati világ tudósai folyamatosan problémáznak azon, hogy jelentős szintű biszfenol A (BPA) szennyezést találnak az italokban és az ételekben. A BPA pedig egy szintetikus ösztrogén. A BPA talán egy sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a korábbi sztilbesztrol, annak a ténynek köszönhetően, hogy ez nem csupán a húsokban van jelen, hanem megtalálható számos háztartási termékben és táplálékban.

Egy nemrégiben készült kanadai tanulmány felmérése szerint, a BPA a kanadaiak több mint 90%-ának vizeletében nagy koncentrációkban mutatható ki. Az elvégzett vizsgálatok szerint, a BPA a felnőttek 95%-ának vizeletében megtalálható, az 1988-1994 között gyűjtött mintákat elemezve, a 2003-04 közt tesztelt gyermekek és felnőttek vizeletének 93%-ában volt azonosítható. Más kutatások kimutatták, hogy a biszfenol-A lehet oka a férfiak elnőiesedésének és csökkent spermaszámának. Ahogy Dr. Frederick vom Saal fejti ki egy helyi Fox News adásban, a BPA egy gramm trillionod részének mennyisége már megváltoztatja a sejtek működését és növekedésüket. Emellett azt találták, hogy a BPA táplálja a rákos sejtek növekedését és hatással van a patkányok reproduktív rendszerére.

Fluorid

Egy másik veszélyt az emberi egészség jólétjére, Dr. Clymer nátrium-fluoridként azonosított. A fluoridról azt állítják, a vízhez és fogkrémekhez adják azért, hogy megvédje a fogakat a fogszuvasodástól. Dr. Charles E. Perkins, akit Dr. Clymer személyesen is ismert, az Egyesült Államok kormánya Németországba küldött, hogy segítsen átvenni az IG Farben vegyi üzemet, a második világháború végén. A következőkben abból a levélből idézünk, amelyet Mr. Perkins írt a Lee Alapítvány Táplálkozási Kutató Intézetébe, Milwaukeeba, Wisconsin államba 1954 októberében.”

Mr. Perkins levelében kijelenti: “A német vegyészek egy nagyon ötletes és távlati tervet dolgoztak ki a tömegek szabályozására, amelyet el is fogadott a német vezérkar.
A terv az volt, hogy irányításuk alá vegyék a lakosságot egy adott területen azzal, hogy gyógyszerezik annak ivóvíz ellátását. Ezzel a módszerrel irányítani tudták egész területek lakosságát, a víz gyógyszerezésével és a nők sterilizálásával csökkenteni tudták a népességet. Ebben a rendszerben a nátrium-fluorid kiemelt helyet kapott. “Azonban – szeretném nagyon határozottan és nagy nyomatékkal kijelenteni, hogy az ivóvíz fluorozásának valódi oka nem a fogak állagának javítása. Ha ez lenne az igazi ok, számos módja lenne annak, ahogy ezt meg lehetne tenni, mégpedig sokkal egyszerűbben, olcsóbban és hatékonyabban. Az igazi cél a víz fluoridálásában az, hogy csökkentse a tömegek ellenállását, ellenőrizhetővé tegye őket és megtörje szabadságukhoz való ragaszkodásukat …

Dr. Clymer emellett egy 1956-ban íródott levelet is idéz, amit az akkori new yorki “víz biztos”: Arthur C. Ford írt. A levélben, Ford nyíltan nevezi a fluoridot “… nagyon mérgező anyag …”-nak.

“Tudjuk, hogy a fluoridok rendkívül mérgező anyagok, és bizonyítékok vannak arra nézve, hogy még a javasolt szinten: egy rész vízhez milliomod rész fluoridot adva az ivóvízhez, a fluoridált közösségeket kár érte- írja Ford. “A fluorid, amellett, hogy mérgező anyag, nem választódik ki teljesen a szervezetből, és jelentős hányada halmozottan a szervezetben marad. Az ivóvízhez való bármilyen koncentrációban való fluor adása káros az emberi szervezetre nézve.” Magyarországon nem adnak fluort a vízhez, de vigyáznunk kell a fogkrémek és a fluort tartalmazó palackozott vizek vásárlásával. Az utóbbiak esetében a BPA veszély is fenn áll. Az emberiség nyíltan zajló kémiai módosítása folyik, amit csak azzal lehet kikerülni, ha figyelmeztetjük egymást a veszélyekről. Ezek sajnos olyan kihivások, amelyekkel nem csupán mi, de a jövő generáció is szembe fog nézni.

Olvass többet itt:http://naturahirek.com/az-arulas-ko...az-emberiseg-ellen-inditott-vegyi-tamadasrol/
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Takarítás vegyszerek nélkül
Természetesen csillogó otthon

Szerencsére nemcsak úgy varázsolhatjuk ragyogóan tisztává az otthonunkat, hogy ehhez vegyszereket használunk. A természetes módszerek hatékonyak, az áruk is kedvezőbb, és a saját egészségünket és a környezetünket is kímélik.
Mielőtt belevágunk a takarításba, érdemes néhány alapanyagot beszerezni - igaz, ezek nagy része a legtöbb háztartásban megtalálható.

Teszteltünk!

Ezek a cikkek még érdekelhetik!

Kipróbáltuk: öko-tisztítószerek a lakásban

Öko-mosogatógéptablettákat teszteltünk - Vegyes tapasztalatok születtek

A fruktóztól a szukralózig: alternatív édesítőket teszteltünk - Vegyes tapasztalatok születtek

A szódabikarbóna és a só tisztít, szagtalanít és erőteljes súrolószer; a bórax fertőtlenít, szagtalanít és tisztít; az ecet eltávolítja a zsíros szennyeződéseket, a szappanmaradványokat, a vízkövet, megelőzi a penészedést, erőteljes baktériumölő és frissítő hatása is van. Az illóolajokat pedig illatosításra is használhatjuk, de kihasználhatjuk mikrobaölő hatásaikat is.

Egyszerű, de hatékony tisztítószerek
Egy rész bórax, egy rész szódabikarbóna és egy rész só összekeverésével nagyszerű súrolóport kapunk. Szórjuk a megtisztítani kívánt felületre, dörzsöljük át nedves szivaccsal és alaposan öblítsük le.

A vécé vagy a lefolyók alapos megtisztításához öntsünk fél csésze szódabikarbónát a lefolyóba vagy a vécébe, majd öntsünk utána egy csésze ecetet. Hagyjuk pezsegni legalább negyed órát, majd alaposan öblítsük át forró vízzel. Igény szerint megismételhetjük a műveletet.

A legegyszerűbb üvegtisztítóhoz keverjünk össze negyed csésze ecetet négy csésze langyos vízzel egy spricnis edényben. Szórjuk a megtisztítani kívánt felületre és dörzsöljük át száraz ronggyal vagy egy összegyűrt újságpapírral.

takaritas_vegyszerek_nelkul.jpg


Vegyszerek nélkül is lehet takarítani


A vízkő eltávolításához nagyon hatásos az ecet. Ha a csaptelepekről szeretnénk leszedni, egy régi törlőrongyot áztassunk be ecetbe, tekerjük az érintett felületre, és hagyjuk állni néhány órán vagy akár egy éjszakán keresztül.

A penészfoltok ellen használjunk bórax és ecet azonos arányú keverékét. A pasztát kenjük az érintett felületre, alaposan súroljuk át, majd öblítsük le meleg vízzel.

Egy citrom kifacsart levének, egy evőkanál olajnak és egy evőkanál víznek a keverékévelnagyszerű bútorfényezőt keverhetünk magunknak. Egy kis edényben alaposan rázzuk össze.

A régi szőnyegek felfrissítéséhez keverjünk össze egy csésze szódabikarbónát, fél csésze bóraxot és 10-15 csepp illóolajat (kellemes illatot ad a citrom, a narancs, alevendula vagy a rózsa). Tegyük a keveréket egy jól záródó edénybe, melynek a tetejébe lyukakat fúrtunk. Szórjuk a szőnyegre, várjunk 15 percet, majd alaposan porszívózzunk ki!

http://www.hazipatika.com/eletmod/otthon/cikkek/takaritas_vegyszerek_nelkul/20140910133631
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Humor.....

Meghal egy buddhista, felmegy a mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 6-os szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
Elmegy nagy csendben a buddhista.
Megérkezik a mennyországba egy mohamedán, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 9-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el....
Elmegy nagy csendben a mohamedán.
Megérkezik a mennyországba egy sintóista, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 4-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
Elmegy nagy csendben a sintóista.
Megérkezik egy izraelita a mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
- Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 11-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
No, a zsidó vallású ember nem rest, megkérdezi:
- Miért kell nekem a 8. szoba előtt olyan nagy csendben elmennem?
- Hát csak azért, mert ott vannak a római katolikusok és ők azt hiszik hogy egyedül vannak itt!

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szomorú történet egy kisfiúról, aki meghalt 3 nappal az egyik oltása után. Édesanyja bízott és hitt az orvosokban végig, és a boncolás jegyzőkönyvében foglaltakat is elhitte, bár furcsállotta, ahogy abban nem tesznek említést a frissen kapott oltásról. Aztán később egy éjjel megjelent kisfia álmában, és egy férfihang azt mondta, hogy az oltás következtében kialakult "citokin vihar szindróma" vitte el. Ezután nyomozni kezdett egy patológus segítségével, és kiderült, hogy ez ig...az volt. Azóta nem oltatja a gyerekeit, és megosztja a történetet, hogy mások okuljanak belőle. Hosszú történet, de érdemes végigolvasni. Sok tanulsága van, de pl. az egyik, hogy ne adjon senki paracetamolt oltás után. Például, hogy az előzetes laboreredmények alapján lehetett volna tudni, hogy a citokin vihar kockázata fennáll, és nem kellett volna oltani. Vagy, hogy az orvos a Tylenolt ajánlotta lázcsillapításra (amiben paracetamol van), amit szintén nem kellett volna. Az is érdekes, mennyire nem akarták kapcsolatba hozni az oltással a szakemberek, és mennyire nem keresték a halál valós okát: "a halál oka ismeretlen" - írta le a boncoló orvos, akiről az interneten fellelhető olyan korábbi nyilatkozata, ami világossá teszi, miért írta ezt a boncolási jegyzőkönyvbe. Ami nekem nagyon rokonszenves, hogy a cikk végig tárgyilagos hangvételű, nem akar az érzelmekre hatva manipulálni, csupán összerakja azokat a mozaikokat, ami alapján tudható, hogyan és miért következett be a halál az oltás után. A kisfiú története tanulságul kell szolgáljon a szakemberek és a szülők számára is.


Michigan Baby Dies, Pathologists Confirm Vaccines Responsible

http://vactruth.com/2015/05/14/baby-dies-after-vaccines/

Tovább

Michigan Baby Dies, Pathologists Confirm Vaccines Responsible

A 14 month-old baby became ill both times he was vaccinated. The third time he was vaccinated, he died less than three days later.
vactruth.com
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
TITKOK A KAPUN TÚLRÓL - HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYEK MAGYARORSZÁGON

A halálközeli élmények racionális korunk talán legnagyobb rejtélyét jelentik. A misztikus, de valóságosságukban vitathatatlan tapasztalatok ugyanis arra utalnak, hogy tudatunk test nélkül is önálló létezésre képes, így elválaszthatósága a testi funkcióktól – mintegy a lélek vallásos leírásai szerint – a halhatatlan lélek létezését bizonyíthatja…
A testen kívüliség állapotában az átélők pontosan észlelik a környezetüket, ami kizárja a képzelgés lehetőségét, mindezzel ugyanakko...r a mai tudomány még nem tud mit kezdeni. A tudatkutatás és a parapszichológia eredményei azonban már a tudat többdimenziós jellegét sejtetik, ami egy teljesen új valóságlátás kialakulását sürgeti.

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek a jelei, hogy a Vonzás Törvénye működik az életedben.

0c0378278ffea89bab04a6c49002132350b9512a.jpg

Szeretnéd tudni, hogy a vonzás törvénye működésbe lépett-e már a te életedben is? Ha elkerüli a figyelmed a Titok jelei, akkor most segítünk rávilágítani azokra, hogy megnyugodhass, jó irányba tartasz.
A vonzás törvénye napjainkban reneszánszát éli, hiszen az elmúlt években került újra a figyelem középpontjába, könyvek, filmek, előadások, tanfolyamok szólnak arról, hogyan alkalmazzuk az ezotériának ezt a régi módszerét. Hogyan képzeljük el mindazt, amire vágyunk, hogyan töltsük fel energiával a gondolatainkat, napjában hányszor lássuk képszerűen magunk előtt mindazt, amit szeretnénk.

És minél többször gondolunk a vágyunkra, az egy idő után valósággá válik. Amit jól példáz a régi közmondás is, miszerint az emlegetett szamár hamar megjelenik. Vagyis akire sokat gondoltunk, akit többször emlegettünk, az egyszer csak ott terem. Persze erre mondhatjuk azt, hogy színtiszta véletlen, de az ezotéria elveti a véletlen lehetőségét, és azt mondja: a gondolatunkkal bevonzottuk, illetve magunkhoz vonzottuk azt a személyt, akiről beszéltünk.

Felmerül az emberben a kérdés: valóban ennyire egyszerű lenne? Nem kell mást tennünk, mint elképzelni magunk előtt és hinni abban, hogy a sorstól megkapjuk, amire vágyunk? Ha ez így van, akkor vajon mi az oka annak, hogy valaki már harmadik éve vizualizálja, hogy munkát talál magának. Elképzeli a munkahelyét, a kollégáit, a felettesét, a tevékenységet, amit szeretne végezni. Ám a szorgalmasan végzett vizualizáció ellenére még mindig a munkanélküliek táborához tartozik. Vagy a négy éve babára vágyó házaspár – akik számtalan orvosi vizsgálaton, illetve beavatkozáson estek át – hiába hitt a vonzás törvényében, ám miután a babaprojekt nem járt sikerrel, megkérdőjelezték annak hatékonyságát. Egészen pontosan először saját magukban keresték a hibát: talán valamit elrontottak, nem jól csináltak, ezért nem sikerült a babát „bevonzani” az életükbe? Aztán amikor tisztázódott, hogy mindent úgy tettek, ahogyan kell, értetlenül álltak a tény előtt: ami ezzel a módszerrel másnak sikerül, nekik nem. Végül az asztrológiát hívták segítségül. A horoszkópjaikat elemezve egyszerű választ tudtam adni a kérdésükre: mindent jól csináltak, már ami a vonzás törvényét illeti, de a horoszkópjaikban nincs benne a közös utód születésének a lehetősége.

Vagyis ha nincs benne életünk forgatókönyvében mindaz, amit szeretnénk, akkor hiába a vonzás törvénye, a sorstól nem fogjuk megkapni azt, amire vágyunk. Vagyis a vonzás törvénye nem pusztán egy kívánságteljesítő varázslat, illetve csak akkor működik, ha az, amire vágyakozunk, a karmikus feladataink közé tartozik. De vajon honnan tudhatjuk meg, hogy mi a karmánk? Többféle módszer létezik, ám mint asztrológus, természetesen a horoszkóp elemzését tartom a legbiztosabb módszernek a sorsfeladat kiderítésére. Az említett példában a fiatal pár végül elvált, és az új házasságukban mindkettőjüknek született gyermekük.

Apró dolgok jelentősége

A vonzás törvényével kapcsolatban gyakran felmerül egy kérdés: miért tudom bevonzani az apró dolgokat, a hétköznapokkal kapcsolatos eseményeket, és a nagyokat nem? Vagyis ha erősen gondolok arra, hogy a zsúfolt belvárosban találjak parkolóhelyet, akkor az rendszerint sikerül. De hiába gondolok arra, hogy szeretném visszakapni azt a feladatot, amit korábban végeztem, és amit az új felettesem igazságtalanul elvett tőlem, mégsem járok eredménnyel. Pedig mindent megteszek azért, hogy visszakapjam a pénzkereseti forrásomat, ráadásul jól értek hozzá és megfelelő tapasztalattal rendelkezem. Sőt olyan dolgokra is vetemedek, amelyek nagyon távol állnak tőlem, korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyet tegyek: hízelgek és ajándékokkal halmozom el azt a személyt, akin ez múlik, mégsem jutok eredményre.

Ügyfelem feltett kérdéseire könnyű volt felelni. A hétköznapok apró történéseinél nincsenek sorsszerűségek. Vagyis ha találunk parkolóhelyet, vagy még fel tudjuk adni zárás előtt öt perccel a csekket a postán, abban nincs olyan, ami az életünket, a sorsunkat, a jövőnket igazán befolyásolná, esetleg olyan irányba terelné, amilyenre vágyunk. Viszont az, hogy az ügyfelem képtelen volt visszaszerezni a munkahelyén a régi feladatát, amelyet elvettek tőle, abban már van. Ugyanis ennek hatására csökkentek a bevételei, ez aztán arra ösztönözte, hogy elkezdjen állást keresni, amit egyébként nem tett volna. Még akkor sem, ha tudta, a ranglétrán feljebb kellene lépnie, viszont erre a munkahelyén nem volt lehetőség. Így aztán a sors olyan személyt sodort az útjába, aki úgy viselkedett, hogy az ügyfelemnek nem maradt más lehetősége, mint új munkát keresni. Végül sikerült olyan állást találnia, ahol rangban előrelépett, és a fejlődésre, a továbblépésre is lehetőséget kapott. Az ő esete jól példázza, hiába a vonzás törvénye, hiába gyakorolta tökéletesen, éveken keresztül, a vágy valóra válása helyett inkább nehezebb – olykor reménytelennek tartott – helyzetbe került.

Ügyfelem esete ékesen bizonyítja, hogy a vonzás törvénye csak és kizárólag akkor működik, ha a sors paklijában benne van mindaz, amit szeretnénk. A két embert – az új főnököt és a beosztottját – a karma láthatatlan szálai kötötték össze, és azért találkoztak, mert az ügyfelem önként nem tudott állást változtatni. Ezért a főnöke sietett a „segítségére” oly módon, hogy lehetetlen, kilátástalan helyzetbe hozta, így kényszerítette arra, hogy lépjen. Illetve segített a túlzott büszkeségét levetkőzni azzal, hogy elvette tőle a jól fizető feladatát, aminek hatására ügyfelem képes volt úgy viselkedni, ami miatt korábban megvetett és elítélt embereket. Nemcsak a büszkeségét dobta sutba, hanem megtanulta, hogy ne ítélkezzen, ne törjön senki felett pálcát, hiszen nem tudhatja, hogy az illetőt mi mozgatja, miért viselkedik úgy, ahogy.

Jelek arra, hogy működésbe lépett az életedben a Vonzás Törvénye:

1. Gyakori libabőrös érzés

Elegendő egy zenehallgatás közbeni hidegrázás, ami arra utal, hogy kapcsolatban állsz a felsőbb éneddel és vibrációs energia van közted és az élet dolgai között.

2. Megérzed és meglátod az utat

Ha megálmodsz dolgokat, vagy csak egyszerűen erősen érzed, hogy mit kell tenned, az azt jelenti, hogy az Univerzum segít és irányít téged. A kettőtök közti kapcsolat megnyílt.

3. Ismétlődő számok

Ránézel az órára és mindig ugyanabban az időben? A leggyakoribb számok, amelyek magas rezgésű energiát sugallnak a 000, 1111, 333, 444.

4. Kedvenc dalok a rádióban

Az agyhullámaid magas rezgése miatt képes vagy befolyásolni a dolgokat. Ez a vonzás törvénye. Ha többször meghallod a kedvenc dalod például a rádióban, ráadásul éppen akkor, ha akkor kapcsolod be, akkor azok magas érzelmi energiára utalnak.

5. Felhőkben látsz formákat

Ha képes vagy tárgyak formáját kivenni a felhőkből, az azt jelenti, hogy az Univerzum üzen neked. Ezek rejtélyes jelek arra, hogy a helyes úton vagy,

6. Erősebb érzések

Ha a szokásosnál jobban megérzed a dolgokat, érzékenyebbé válsz, vagy nagyon magadba tudsz zuhanni, az azt jelenti, hogy a vonzás törvénye él, az Univerzum általad érez. Annyira felerősödnek a gondolataid és az érzéseid, hogy gondolsz valakire, következő percben csörög a telefonod, ő hív…

7. Képes vagy befogadni dolgokat

Nyitott vagy annyira, hogy másik érzéseiből, szeretetéből, és kedvességéből erősítsd magad, magadba tudod szívni a szeretetet, hogy töltekezz. Jobb kedved lesz attól, ha valaki kedvesen mosolyog rád.



Szerző: Tudasfaja.com
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A Chomsky-tízparancsolat, avagy hogyan mossák az agyadat.
Íme a befolyásolás tízparancsolata! Ezek azok az elvek, amelyek mentén mossák az agyunkat. Olvasd el és rá fogsz jönni, mennyire igaz!

agymosas1.jpg



Noam Chomsky aki – a 85 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot, a mai napig a híres MIT(Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát. A számítástechnikával 65 éves korában kezdett foglalkozni.

A jövőre vonatkozó megállapításait az akkori hatalmi tendenciák és folyamatok figyelembevételével állította össze. Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak.


Érdekes ma olvasni, 20 évvel ezelőtt miképp látta a következő időszak vezetőinek ideológiai irányvonalát…

1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

Chomsky.jpg


3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Előző életében afroamerikai nő volt ez az 5 éves kisfiú?
www.facebook.com/Enigmatv

Egy szőke 5 éves amerikai kisfiú megdöbbentő dolgot állít magáról.
Luke Ruehlman meg van győződve arról, hogy ő előző életében egy afroamerikai nő volt, aki egy tűzesetben meghalt....
A szülei egy ideig azt hitték, hogy a gyerek erős fantáziával van megáldva, mint hasonló korú társai.

A kisfiú azonban a szüleinek azt bizonygatta, hogy ő egy Pamela nevű nőként élt egy nagyvárosban és életét vesztette egy tűzesetben.

A kisfiú még egészen kicsi korában, kétévesen kezdte el emlegetni anyjának a Pamela nevű nőt. Az anyja igencsak megrémült és egyszer rákérdezett, hogy ki az a Pamela. A gyerek pedig azt közölte, hogy az ő maga volt. Csak már meghalt, járt a mennyben, ahol találkozott Istennel és utána egy Luke nevű kisfiúként újra megszületett.

A család Cincinattiben él, de a gyerek rengeteg élményt elmondott, ami állítása szerint nőként vele Chicagóban történt. Arról is emlékezett, hogy lányként fekete színű volt a haja.

Luke anyját nem hagyta nyugodni a különös történet és elkezdett nyomozni. Ekkor tudta meg, hogy egy Pamela Robinson nevű nő életét vesztette 1993-ban egy Paxton Hotelben kitört tűzben.
Egy tévéműsorban, ami lélekvándorlással, szellemekkel foglalkozik a gyereket tesztnek vetették alá. Több nő képét mutatták meg neki, köztük volt Pamela fotója is. Luke pedig rögtön rámutatott és azt mondta, hogy ismeri és ő Pamela.

A családot persze megvádolták csalással és hogy a műsort készítő csatorna fizetett nekik a sztoriért. Ők azonban azt állítják, hogy nem akartak hírnevet, csak azt, hogy más szülőkkel megismertessék a történetüket.

forrás: hír24

Tovább
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor egy kis borzalom mára.....

Kóla és tej akciójának az eredménye...



Legyen nagyon szép, és vidám napotok, hétvégétek!
Sok szeretettel Erzsi.
 

most

Állandó Tag
Állandó Tag
Szomorú történet egy kisfiúról, aki meghalt 3 nappal az egyik oltása után. Édesanyja bízott és hitt az orvosokban végig, és a boncolás jegyzőkönyvében foglaltakat is elhitte, bár furcsállotta, ahogy abban nem tesznek említést a frissen kapott oltásról. Aztán később egy éjjel megjelent kisfia álmában, és egy férfihang azt mondta, hogy az oltás következtében kialakult "citokin vihar szindróma" vitte el. Ezután nyomozni kezdett egy patológus segítségével, és kiderült, hogy ez ig...az volt. Azóta nem oltatja a gyerekeit, és megosztja a történetet, hogy mások okuljanak belőle. Hosszú történet, de érdemes végigolvasni. Sok tanulsága van, de pl. az egyik, hogy ne adjon senki paracetamolt oltás után. Például, hogy az előzetes laboreredmények alapján lehetett volna tudni, hogy a citokin vihar kockázata fennáll, és nem kellett volna oltani. Vagy, hogy az orvos a Tylenolt ajánlotta lázcsillapításra (amiben paracetamol van), amit szintén nem kellett volna. Az is érdekes, mennyire nem akarták kapcsolatba hozni az oltással a szakemberek, és mennyire nem keresték a halál valós okát: "a halál oka ismeretlen" - írta le a boncoló orvos, akiről az interneten fellelhető olyan korábbi nyilatkozata, ami világossá teszi, miért írta ezt a boncolási jegyzőkönyvbe. Ami nekem nagyon rokonszenves, hogy a cikk végig tárgyilagos hangvételű, nem akar az érzelmekre hatva manipulálni, csupán összerakja azokat a mozaikokat, ami alapján tudható, hogyan és miért következett be a halál az oltás után. A kisfiú története tanulságul kell szolgáljon a szakemberek és a szülők számára is.


Michigan Baby Dies, Pathologists Confirm Vaccines Responsible

http://vactruth.com/2015/05/14/baby-dies-after-vaccines/

Tovább

Michigan Baby Dies, Pathologists Confirm Vaccines Responsible

A 14 month-old baby became ill both times he was vaccinated. The third time he was vaccinated, he died less than three days later.
vactruth.com
fogalmam sincs mi ellen oltották, de megkérdezem,
ha a negyedik gyermeked veszted el, s a környezetedben sokan, vigasztal e h nem oltottak be senkit ezért alakult ki a járvány,
pedig van vakcina, csak időnként van aki nem bírja
sztem túl jól élünk már csak hírből sem ismerjük a járványokat,nem napi szinten rettegve
e kisfiú a gyermekek őrangyala-miatta tökéletesítik a vakcinákat
 

klarissza4

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem is van egy történetem, ami a családomban történt. A húgom aki 62 éves, influenza oltást kapott. Először náthás lett, majd nem kapott levegőt. Mire odaért a testvérem már fuldoklott. 60 perc elteltével, 2-szeri hívásra odaért a Mentő, és akkor már technikai halott volt. Hála az Istennek a Mentősök újra tudták éleszteni. Jelenleg oxigén palackkal él. Az oltás előtt semmi proklamálja nem volt az egészségével. Ezt a zárójel tanúsítja, aki leírta, hogy klinikai halból hozták vissza, és az Influenza oltás okozta.
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Parajelenségek az állatvilágban.

Az állatok valószínűleg olyan különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat.

A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét.
A fent sorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak.

93026342112_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.

Hazatalálni nagy távolságból

Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról – főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos jól dokumentált esetből a Guinness Rekordok könyvébe több is bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.

Útközben gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát – mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat – a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva – mintegy 5000 kilométert kutyagolt.

A macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó – azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.

Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot?

A tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk megkeresésére még nem sikerült választ kapni.

A veszély előrejelzése

Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan tapasztalták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.

Különféle fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de – bombázásokat is. A II. Világháború idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé.

Dr. Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.

Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér – utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.

Ebbe a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő különböző pontjain áramütés érte őket, általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az áramütést.

Telepátia

A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?

75050479812_sw_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges kolorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.

Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak. Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a – főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár – a gazda – jelen sincs.

Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk, és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a körülmény, amely ezeket a “megmagyarázhatatlan jelenségeket” háttérbe szorította. Mindennapi életünkben többé nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról.

A “hogyan?” kérdése azonban mindmáig megválaszolatlan.

Forrás: fenyportal.hu
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezzel a megható szép dallal emlékezem Édesanyánkra, Nagymamánkra, akik már nem lehetnek velünk!:(

1. Kisfiúcska ül a padon,
könnyes a szeme,
Azt zokogja: "nincs anyukám,...
elköltözött messzire."
2. Körötte még
a fák is sírnak,
Könnyezve sóhajt,
s egy dalt dúdolgat:
Refr.: Édesanya, gyere haza, kérlek!
Azt ígérted, nem maradsz soká.
Minden este sír az apu érted,
olyan üres nélküled a ház.
Édesanya, gyere haza, kérlek!
Nincs, 'ki mondjon szép jó éjszakát.
Minden este sír az apu érted,
Olyan üres nélküled a ház.
3. Van egy ország,
ahova már oly sokan elmentek,
ahova csak oda visz út,
vissza sosem jönnek.
4. Ki itt maradt,
szívét bánat járja.
Fájdalmas sóhaj száll
az éjszakában.
Refr.: Édesanya, gyere haza, kérlek!
Azt ígérted, nem maradsz soká.
Minden este sír az apu érted,
olyan üres nélküled a ház.
Édesanya, gyere haza, kérlek!
Nincs, 'ki mondjon szép jó éjszakát.
Minden este sír az apu érted,
Olyan üres nélküled a ház.

 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A kisfiú története – Így csorbítják a gyerekek kreatívitását egyes tanárok!

Volt egyszer, hogy egy fiúcska elindult iskolába. Ő kicsi volt, és az iskola óriásinak tűnt számára. Mikor azonban látta, hogy osztályának bejárata egyenesen az udvarról nyílik, boldogság töltötte el. Az iskola már nem tűnt olyannyira hatalmasnak, mint amikor először megpillantotta.

kreativitas.jpg

Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:

– Ma rajzolni fogunk.

– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:

– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.

– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:

– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.

A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.

Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:

– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.

A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.

Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.

Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.

– Ma rajzolni fogunk!

– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:

– Talán nem tudsz rajzolni?

– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?

– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.

– Hogyan kezdjem?

– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?

– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral.
 

vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Megindító pillanat, amikor egy nő először látja újra halott testvére arcát, egy idegen férfi testén

Az autóbalesetben elhunyt férfi családja belegyezett a Joshua szerveinek transzplantációjába, az orvosok az arcát is felhasználták.
A 21 éves Rebekah testvére, Joshua 2012-ben halt meg egy autóbalesetben. Családja engedélyezte, hogy a fiatal férfi ép szerveit arra használhassák az orvosok, hogy betegek életét mentsék meg velük. Joshua arcát egy 39 éves férfi, Richard Norris kapta, akinek tizenhét évvel ezelőtt, az arcába robbant egy sörtétes puska – írja a Mirror.

Joshua-Aversano.jpg

Joshua Aversano (kép: findagrave.com)

Arról, hogy Norris arca milyen nagy mértékben károsodott a vadászbalesetben jó képet fest, hogy az övé volt minden idők egyik legdrágább, és legbonyolultabb transzplantációja. Joshuától kapta az állát, a fogait, sőt, a nyelvét is.

A férfi arca annyira eltorzult a baleset miatt, hogy a közel két évtized alatt többször jutott az öngyilkosság szélére, de a családjának mindig sikerült lelket önteni belé: végül nekik lett igazuk.

norris-atalakulasa.jpg

Norris átalakulásának folyamata (kép: University of Maryland Medical Centre)

Bár Norris új arca nem száz százalékosan olyan, mint Joshuáé volt, az elhunyt fiú családja megdöbbent a hasonlóságon: „egyértelműen látom benne a fiamat” – mondta Joshua édesanyja – „örülünk, hogy segíthettünk rajta, bár tragikus veszteség érte a családunkat, megkönnyebbülést okoz, hogy valakinek jobbá tehettük az életét.”

A férfi nagy kockázatot vállalt az operációval, ötven százalék esélye volt rá belehal. A műtét 36 órán keresztül tartott, amit hosszú és fájdalmas felépülési folyamat követett, amit egy kilökődési epizód is súlyosbított.

http://www.hir24.hu/elet-stilus/201...tt-testvere-arcat-egy-idegen-ferfi-testen/#sl
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Parlagfű: árt vagy használ?

Irtása kötelező, neve egyet jelent az allergiával. De vajon biztos-e, hogy így van? A növény mindenesetre különleges és lehet, hogy ártó hatását mi magunk idézzük elő.
A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig Ambrosia trifida. Gaznak nevezik őket, pedig ez nem igaz. Növények között csak haszonnövény és gyomnövény van. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az.
Az ürömfélék hasznos növények, gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor vagy -likőr.
Lajos atya és a családi indíttatás

Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, de más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, nem volt hátsó világítása. Lajos atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem, mert halkan és tisztelettudóan beszélt velem, aki akár az unokája is lehettem volna. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, és még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján.
Lajos atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam – kerestem a vele való találkozási lehetőségeket! –, mert lenyűgözött végtelen egyszerűsége és hatalmas tudása. Addig is sokat tudtam a természet törvényeiről, mert reál beállítottságú is vagyok (akkor már mérnök voltam), az anyai nagyapám, Vincze Ágoston a Heves megyei kis faluban, Fedémesen állandóan járta velem az erdőket, mezőket, és szedtük a gyógynövényeket meg a gombákat. Apai nagyapám, Weixl János pedig egész életét az előszállási (Fejér megye) állatorvos, dr. Eglesz Mihály mellett töltötte felcserként. Mindkettőjüktől sokat hallottam a természet erejéről, szépségéről, az állatok öngyógyító tevékenységeiről, a növények gyógyító és tápláló hatásairól. Olyan bölcsen beszéltek ezekről a dolgokról, hogy felkeltették a figyelmemet, és haláluk után is egyre többet olvastam, tanultam a természetes dolgokról, erdő, mező növényeiről és állatairól.
A természet örök törvényei – és az ambrózia

Lajos atya is megerősített abban, hogy a természet törvényei isten törvényei, és azok változatlan, örök törvények. Azt mondta, hogy a közlekedési törvényeket át lehet hágni büntetlenül, ha nincs rendőr a közelben, és akkor megúszta a felelősségre vonást, de ha valaki a természet törvényeit hágja át, akkor az saját magát bünteti meg! A természet úgy működött már évmilliókkal ezelőtt, ahogy ma működik, és úgy fog működni évmilliók múlva is. Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket, amelyet eddig eszközök vagy tudás híján nem ismert fel vagy meg. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.
Lajos atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövényes könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert a levelei és a virága, még a pollenje is nagyon sok vitamint tartalmaz. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambróziaillat volt az úri, az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az Ambrosia artemisifolia illata volt. Olaját aromamécsesekben hevítették, de lehetett kapni a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.
Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Újvilágot, azaz az amerikai földrészt, akkor „keresztényi szellemben” kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok stb.). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték őket, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Újvilág elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány közép-amerikai rész és Kanada jutott. Kanadát megosztották az angolokkal. Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is.
Az önzetlen parlagfű

A parlagfű ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja az adott föld területét. Később azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot, és neki csak 100 millió kellene, a maradék 900 milliót elosztaná a rászorulók között. Valamennyi parlagfű képes erre az önzetlen cselekedetre, és vajon hány ember lenne képes erre?
A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90%-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80%-a allergiás, mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek! Ugye, mekkora csúsztatás? Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop stb.), és nemcsak a parlagfű pollenjeire, mégis a parlagfüvet kiáltották ki fő ellenségnek. Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrre és ezen állatok ürülékére, mint a parlagfű pollenjeire, és mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat. (Pedig más tekintetben, csak Budapesten, az utcai megszáradt kutyagumik szálló porától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!)
A pollen védőburkát szétmarja a kipufogógáz

Tíz évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermeket kirándultattak Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle. Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele: már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért?
Azért, mert az autók kipufogógázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizált! Akkor most ki a hibás? A parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a kipufogógázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani vagy a városokból kitiltani?
Vajon miért erőltetik a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal működő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése! Ma már a lakosság 30%-a allergiás vagy asztmás, és ők biztos gyógyszerfogyasztók... Mellesleg a légutak nyálkahártyáját a tej- és tejtermékek teszik védtelenné magas kazein tartalmukkal (a tehéntejben 300-szor több a kazein, mint az emberi tejben, és a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, így a parlagfű pollenjeire sem.
A természet törvényeit figyelve

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon (Fejér megye) egy több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, figyelve, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint.

Az első évben teljes területét beterítette a parlagfű (honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több mint 50%-ban visszaszorult, és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu, a lósóska, a fehér üröm, a máriatövis, a paréj, a libatop stb.). A következő évben már 20% alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2%-án volt csak parlagfű! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól – és teszi a „dolgát”!
Egészséges emberek – halott gyógyszeripar

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít. Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág – méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar –, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nemcsak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert.
Mindenki előtt világos, hogy az egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. Nézzünk csak a következő idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. Ellenkezőleg: a német lakosság átlagosan ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt... Hirtelen így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.” (Kurt Blüchel: Weisse Magier, Fischer Verlag, 1976)
Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is, az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Azután egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”
Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják a salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.
Antibiotikumért a húsboltba

Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszakban élünk.
Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent magunk körül, ami virágzik, pollent termel, mindent, ami élő. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elő, mint maga az alapbetegség.
Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy a liszt veszedelmes. Korábban tisztább volt a környezetünk, és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.
A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon, akár gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természetazonos” aromákat, emulgeáló szereket stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyaszt. Az ipari élelmiszerekben levő különböző vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, és ha ilyenkor virágzik a parlagfű, a fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók).
De az étel nemcsak az ipari élelmiszer-előállításkor mérgeződik, hanem a megtermelés folyamán is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél előbb meglegyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert.
Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Táplálékukban sem volt annyi káros anyag, mint napjainkban. Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző betegségeket (száj- és körömfájás, tüdővész, takonykór, streptococcus fertőzés stb.), a tápba keverten különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.
A parlagfű pollenje védőburokban „közlekedik”, ezért nem allergizál. Ezt a burkot azonban az ember tönkreteszi, emiatt lett közellenség e növényből. Mi lehetne a megoldás?
Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyező ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, a fékbetét, kuplungbetét pora stb. A közutaktól számított 50-80 m-en belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.
Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, ha minden út mellett kb. 50 m széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 m széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. A parlagfű irtása helyett mozgalmat kellene indítani: „Erdősávot az utak, a gyárak mellé!”
Mi árt, mi nem?

A közönséges dízelmotorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb, „korszerű” HDI, TDI dízelmotorok üzemanyagát olyan finom szemcsékké porlasztják, amelyeket már nem szűrnek ki a csillószőrök, hanem a tüdőnkbe belekerülve ott lerakódnak és megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allergiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.
A természetes életmód, a természetes ételek adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, amit tettünk, törvénysértő, akkor megbüntetnek, ugyanis a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól – de a felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „jó” étel, vércsoport szerint fogyasztva, védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!
Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék – gomba, tojás stb. – fogyasztását is. Ez még a bio húsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek annak szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok – én is az vagyok már 16. éve – a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madárinfluenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!
Feltételt szabunk a szeretetnek

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma, és a lélek megbetegítheti, meg is gyógyíthatja a testet.
Az emberiség legnagyobb megtartó ereje a szeretet, ami annyit jelent, hogy elfogadom a másikat, a másságot, azaz szeretem. A szeretettel gyógyítani lehet magunkat is, mást is. Magunkat is szeretni kell. El kell fogadtatni magunkat a világgal. Örülni kell annak, hogy egyáltalán vagyunk, élünk.
A civilizálódás, az urbanizáció sajnos távolabb sodorta egymástól az embereket, a szeretet helyett a harag, a gyűlölködés, az irigység, a közömbösség dominál. Minél kevésbé tudja valaki elfogadni a másikat, tudata alatt az énje is válogat, hogy kit szeret, kit nem. Erősen válogatnak az emberek azok közül, akiket szeretni lehetne. Akiket nem szeretnek, azokra „allergiásak”, mérgesek. Tüsszögéssel, köhögéssel fejezik ki, ha valakit vagy valamint nem tudnak elfogadni, szeretni. Persze ezt nem szemtől szembe teszik, ahhoz nem elég bátrak (főnökök, rokonok).
Az el nem fogadott dolgok, helyzetek, személyek helyébe alacsonyabb tudati síkú dolgokat helyeznek, amelyek nem tudnak visszavágni, ilyen például a virágpor, a kutya-, macskaszőr, a szőnyegpor, a poratka, ásványi anyagok, gázok, gőzök stb. Ezek az emberek tudat alatt védekeznek a szeretet ellen, mert nem bírják elviselni annak terhét, mivel akkor nekik is viszontszeretniük kellene. Allergiások másokra és mindenre. (Javasolom elolvasásra Don Miguel Ruiz: A toltékok ősi bölcsessége c. sorozatának könyveit.)
Sokan vágynak a szeretetre, ezért tartanak kutyát. A kutyába bele lehet rúgni, meg lehet szidni, akkor is szereti a gazdáját. A gazda, ha ugyanazt tenné a társával, nem kapna szeretetet tőle. Az emberek nem tudnak úgy szeretni, hogy „Szeretlek! Mi közöd hozzá!”, hanem várják a viszontszeretetet, feltételeket szabnak, elvárásaik vannak stb.
Akár virágporfelhőben is járhatnánk

Minél inkább szeretettel közelítünk élő és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükröződik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe!
A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem előzhető meg az allergia, az asztma, és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki, és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk tőle, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik.
Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek előre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fűzfát, nem a lisztet adó búzát stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erősíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhőben járunk.
Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani. Ez a növény is a természet része, és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének (az ürömfélék, a libatop, a nyírfák), és még sorolhatnám a növényeket, míg végül nem volna körülöttünk természet, mivel a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza stb. pollenjeire is érzékennyé válna. Így lassan kipusztulna az emberiség is.
Úgy irtom, hogy megeszem

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!
Lajos atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, és azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem- vagy zellerzölddel – önmagában sem rossz! –, és rászórom a szendvicseimre, az ételeimre (leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). A zsenge fűből nagyon sokat leszedek és megszárítom, így tárolom, és egész évben tudom használni az ételeimbe, ételeimre a szárított, megőrölt porát. (Sokan nem hitték el, hogy jómagam eszem a parlagfüvet, ezért rám küldték a különböző tv-s társaságokat is, akik felvették, ahogy a parlagfüvet fogyasztom.)
Veterán dobóatléta vagyok, és sokszor vannak olyan monstre versenyek, ahol több órán keresztül kell dobálni különböző súlyú nehézkalapácsokat. Ilyenkor a teljesítményem fokozása céljából szoktam a verseny színhelye körült talált parlagfűből fogyasztani, önmagában és nyersen. El is neveztek a sporttársaim fűevőnek. Aztán megdöbbentette őket, hogy a parlagfűevésem után kb. 20 percen belül egyre javultak az eredményeim. Néhány követőm is akad majdnem mindig, és náluk is hasonló teljesítmény-javulásokat lehetett tapasztalni.
A gyógyító zöld por

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufásskatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejttermelését fokozza a zöld por, és ezzel minden betegséget helyrehoz a szervezetben. Nem vettem meg, pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem és megszagoltam. Kellemes meglepetés ért, ugyanis a zöld por a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta naponta fogyasztok!
Lajos atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejttermelésének fokozásával éri el. Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni a parlagfű rendszeres fogyasztásának hasznáról, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak, még rákból is – vagy a parlagfű allergiából is.
Miért kell irtani?

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irttatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem tesszük. Erre is meg van a válaszom. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal (l. 1 rész – a szerk.), jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer, minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert. Ezért első számú közellenségnek kiáltották ki a parlagfüvet, ezt az embernél is intelligensebb, több földtörténeti katasztrófát is átélt csodálatos ősi növényt.
A megtévesztett emberek közül a gyógyszerek mellékhatásainak következtében csak Magyarországon minden órában meghal egy ember. Sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket...
Weixl-Várhegyi László
mérnök, radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta,
életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta
a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

Forrás:natursziget
2010. jún.

A parlagfű,mint csodaszer (avagy a gyógyszergyárak ellensége).




Én is eszem az abróziát, és semmi bajom sincs tőle. Sőt erősebbenek érzem magam. Kipróbáltam, mert nem tudtam elhinni, hogy ha az indiánok gyógynövénynek használják, az ártalmas lenne.....
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Oldal tetejére