Koós Attila versei

Koós Attila: Szegény Márta


Édesanyánk, hogy eltartson, szinte meggebedt,
de úgy simult mosolyba minden ránca,
ahogy piszkafára cserélt őzike termetet,
szegény Márta, szegény! Voltál, mint fellegek tánca,

voltál, mint eső, voltál, mint szél, hó, voltál
minden, mi minket életben tarthatott!
Szegény Márta, szegény! Negyven évet áttáncoltál,
s nem értél ide, hogy lásd: én, fiad már fény vagyok.

De fényem legszebb rózsája mégis a te lángod,
szegény Márta, szegény! Mért nem bírtad picit tovább?
Most együtt futnák e felgyújtott világot,
s egymásból marnánk valami éltető csodát.

Szegény Márta, szegény! Lesz, kiben nékem marad szikrám?
Bárhogy is, de vágyom egy szebb, élhetőbb világra,
hol az anyák örökké élnek, vérem nem haragszik rám,
s egy élet többet ér, mint gyertyák, mint fellegek tánca.
​

Nyomorultak


Neked csak egy vézna kurva
barna tejből összegyúrva -
nekem anyám. Nekem minden.
Minden helyén semmi nincsen.

Neked csak egy részeg állat,
mankós kezek, botos lábak -
nekem apám. Nekem semmi.
Minden helyett jutott ennyi.

Neked e vers is csak emlék,
hogy eldöntsd, én mi lehetnék
neked, másnak, önmagamnak.
Szeretem, ha békén hagynak.

​

Ölelgetni fákat

Átölelni fák törzsét,
és úgy maradni végleg,
míg az idő lenyúzza
lelkünkről a kérget.

Ölelni, fojtón, görcsös
szerelemmel fákat,
ölelni, ölelni őket, míg tán
visszafogadnának.

Ölelgetni fákat, arcunk
arcuk illatába nyomva,
hogy nőnénk csemetévé
emberként elfogyva.

Csatolás megtekintése Ölelgetni fákat.doc
(A vers rovással megjeleníthető képéhez a kiterjesztést átírni .abw-re)
​