Hírek Krasznahorkai László Nobel-díjas!

"(...) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (...)"

(Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért, fotó: Stiller Ákos)

1760062337430.jpeg
 
Leértékelésről szó se lehet. Azon kívül hogy örülök neki, nem tudok róla mit mondani mert mint Setni, nem olvastam tőle semmit,
Idág csak a róla írt tudósításokat ismertem,
Ma aztán elkezdtem egyik könyvét olvasni.

Tegye fel a kezét az idáig hzzászólók közül aki olvasott egy regényét.
Csak azért szólok közbe mert láttam Wass Albert is szóba került
És ő vele se értettél egyet
Tipikus példa volt Ő is belekerült a politikai adok-kapok-ba mindenki úgy mondott véleményt hagy nem is olvasta
Félrevitte a politika és az előítéletes beskatulyázás.
 
Idáig itt senki sem mondott véleményt Krasznahorkai munkásságáról.
Ha fű alatt Wass Albertet akarod mentegetni, rossz helyen vagy.
 
Meglepő fordulatot vett a venezuelai szabadságharc: María Corina Machado ellenzéki vezető frissen szerzett Nobel-békedíját Donald Trump elnöknek ajánlotta, akit a Maduro-rezsim elleni küzdelemben legfőbb szövetségesének nevezett.
(valamiért mégis az a pletyka jön hogy itt is az USA az olajért adja a támogatást a friss Nobel díjasnak. )
Nagyon ciki, ha valaki Trumpot pozitív fényben tünteti fel manapság... :-D
Ugyanakkor elég sok kritikusa áll az ő oldalára demokrata oldalról is...
 
De érdekes, számotokra nem is az a fontos, hogy ki és miért kapta, csak az, hogy ki NE kapja...
Ezt meg mire alapozod?
A bizottság Máriának ítélte.
A megerdemeltseget senki sem vitatja (itt legalábbis).
Viszont, az, ahogy Trump látványosan kapart a díjért, nem maradhat reakció nélkül.
Ez az, ami igazán leértékeli.
Szerintem meg nem.
Ahogy voltak korszakok a Forma 1-ben, amikor a Ferrarik, a Mercedesek vagy most a McLarenek uralják a mezőnyt és a harc csak a 2.-3. helyért folyt, még nem tették értéktelenné a Forma 1-et (mármint azok szemében, akik figyelemmel kísérik ezt a versenyt).
Szélesebb értelemben véve sokan vannak, akik nem is ismerik Mária Corina Machadot (bevallom nekem sem ugrott be elsőre, hisz Venezuela elég messze van és nem miattuk van nálunk háborús vészhelyzet), de gyanítom, túllépve a CH tagságán, jócskán vannak akik Venezuelát sem tudnák elhelyezni egy világ térképen.
Ezzel szemben Trump, mint az Egyesült Államok elnöke, a mi életünkre is hatást gyakorol, ami miatt még ebben a kérdésben is teljesen érthető módon bekerül a beszélgetés fonalába.
 
A kormány oldal reagálás is nagyon fontos....
Míg orbán taktikus azt nyilatkozza hogy az új nobel díjas nem épp a fidesz választója ...de nem is azért kapta a díjat..
Addig más kormánypárti politkusok....Németh Szilárd azzal gratulált Krasznahorkai Lászlónak, hogy reméli, Wass Albertet is elismerik
Wass jó író volt, de a Nobel-díjhoz nem elég szépen írni, fontos a tartalom is. A művei tartalma alapján ő aligha jogosult rá, ahogy más, NER-kurzus kedvencek sem azok. Legalábbis egyelőre. Persze, ha az EU a Patrióták akarta irányba változna, lehet, hogy megváltozik a helyzet...
 
Nagyon ciki, ha valaki Trumpot pozitív fényben tünteti fel manapság... :-D
Ugyanakkor elég sok kritikusa áll az ő oldalára demokrata oldalról is...
Inkább arról van szó, hogy még a vak is látja, hogy nagyon hiú személyiség.
S felmerül, főleg, látva Putyinhoz közeledését, az orosz elnök hízelgését ebben az ügyben is, de mások visszatetsző törleszkedését is, hogy Trump megvehető hízelgéssel.
Az mindenképpen, hogy nem stabil a véleménye, befolyásolható.
(Az araboktól simán elfogadott egy nagy értékű repülőgépet.)

1760172987858.png
 
Ha fű alatt Wass Albertet akarod mentegetni, rossz helyen vagy.
Értelmezési hibád lett
Nem fű alatt és az nem mentegetés volt!!!!!!!!!!!!!
Hanem mutattam miként avatkozott be a politika és lett áldozata butaságból sok iradalmukat nem ismerő kommentelő.
Én nem az íróról mondtam véleményt, hanem a politikáról.
 
Nem mutattál semmit.
 
Nem mutattál semmit.
Ha a leirt példa nem mutatás hát legyen:))
Biztos nem emlékszel mi politikai hiszti ment, amikor újra bevezették a köztudatba az addig tiltott írót.Díjazni kezdték
A média és a MSZP óriási cikkezésbe kezdett.
Ez a példa az addig elhallgatás majd a hőssé emelés és támogatás
több évig folyt.
Ha nem tudsz róla én nem hozok cikkeket milyen vihar ment a biliben
 
Mi köze ennek Krasznahorkaihoz?
Csak Te és Rezsiszilárd boronázzátok össze őket.
 
Mi köze ennek Krasznahorkaihoz?
Még ezt se vetted asszociációként a a divatos díjazottak politikai okból
És hogy sokan úgy mondanak véleményt nem is olvasták.
Ezek a kapcsolódási pontok a kettő közt.
Mi köze?
Nem akarod látni a politikai példát és a média kavar mindkét esetben.
Na isten áldjon vagy verjen
 
Utoljára módosítva:
egy tomeggyilkos naci bribeket ???
halaraiteltek amielol elszokott igaz mikor az amerikaiak rajottek ki is azonnal kiutasitottak es megfosztottak az allampolgarsagatol amit hazugsaggal szerzett
es mi jon azutan meg ????
dijazzunk egy rohadt nacit ???
Hmmmm
Amerikaban halt meg:)
1979-ben kérték a kiadatrását, de az amerikai ihazsagugyi szervek megalapozottság hianyaban elutasitottak azt.
Emigracioja kezdetétol halalaig az USA-ban élt
Ceausescu romania elso szamu kozellenségének nevezte, mert erdélyiként mindent megtett azert, hogy romania geul is ne kapja meg a legnagyobb kedvezmény elvét.

Álhireket ne terjessz!

A szemelye vitatott, ha nem tartod szimpatiikusnak az ok, ha eliteled az ok, de ne terjesz valotlanságokat!
 
Próbálsz tárgyilagos maradni, e felajzott világban.
Sajna a targyilagossag keresése oda vezet, hogy ha nem uvoltesz egyutt a farkasokkal, akkor kimeletlenul le akarnak taposni.
Targyilagossa valni szinte lehetetlen, mert mihelyst a fosodratu elveknek megfeleloenm ertekelsz valamit ami ugy is van akkor kapasbol odasorolnak.
HA szembe mégy veluk a tortenesek miatt, akkor ellenséggé válsz.
A legjobb csak csendben figyelni és hallgatni, de az nem mindig sikerul
 
egy tomeggyilkos naci bribeket ???
halaraiteltek amielol elszokott igaz mikor az amerikaiak rajottek ki is azonnal kiutasitottak es megfosztottak az allampolgarsagatol amit hazugsaggal szerzett
es mi jon azutan meg ????
dijazzunk egy rohadt nacit ???
Was Albert mióta volt náci? Ha nem ismered a történelmet olvass, nézz utána!
Wass Albert Usában halt meg, Ő volt az ki haláláig kiált Erdélyért! A komcsi köpönyeg forgató románok többször kérték a kiadatását, de Amcsik megtagadták!!! A románok hazudtak róla, volt rá példa hogy román ügynökök kint le akarták lőni, de nem jött össze nekik! Az amerikaiak megvédték!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,982
Üzenet
4,992,528
Tagok
627,784
Legújabb tagunk
Annamary01
Oldal tetejére