Látcső /Beszélgetés színházról, filmről, kultúráról/

N

Naska

Vendég
Mit ér az ember, ha színész?

Vajon, mit ér az ember, ha színész? Áruvédjegy egy mosóporon, álhír egy bulvárlap főoldalán, vagy tiszteletet parancsoló művész, akihez a fiatalabb kollegái alig mernek szólni, vagy csak egy ember, aki bemegy a színházba, és este hét és tíz között a színpadon valaki mássá válik? Hogy a világ merre halad, azt mindannyian jól tudjuk. Vannak-e mégis etalonjaink?
Etalonok, akiknek az emlékét olykor frissíteni kell.
Ha nem lett volna Petőfi, aki megírja a tintásüveg és a sárga kabátos Megyeri -"van-e, ki e nevet nem ismeri?"- történetét, ma alig tudná valaki, hogy ki is volt Ő valójában. És így tudja?
Déryné nevére, ha ráütünk, az interneten először a Déryné Kávéház elérhetőségei jelennek meg, pedig csak 128 éve nincs köztünk. Az én édesanyám, ha élne, 101 éves lenne!
Blaha Lujza mindössze 74 éve énekel az égi színpadon. Nevéről leginkább a Róla elnevezett tér jut eszünkbe, talán azért, mert a metró jóvoltából azt naponta halljuk bemondani.
Mensáros László 17 éve nincs köztünk, és milyen ritkán emlékezünk rá! Leginkább akkor, amikor a Róla elnevezett plakettet odaítélik valakinek.
Ma a köztévé műsorát néztem. Talán nevetséges az egyik legkisebb nézettséggel rendelkező Tv-állomást így nevezni, de én kitartok mellette, mert legalább töredékeiben ott vannak azok az értékek, amire érdemes odafigyelnem. A Sugár Ágnes vezette műsorban Ungvári Tamás és Bálint András Mensáros László valódi arcát igyekeztek bemutatni.
Mensáros magánéletéről keveset tudni. Távoltartott attól minden illetéktelent. Lakása ajtaján tábla jelezte, hogy nem veszélytelen hozzá csak úgy becsöngetni sem.
Mensáros maga volt a tipikus polgár. Zenei műveltségét a családjából hozta, ha zongorázni, énekelni kellett, számára nem okozott gondot.
Magyarországon iskolát teremtett az első önálló estjével, a XX. századdal. Hogy a komoly gondolatok hogyan hatottak a közönségre, a magam bőrén érzékeltem az Egyetemi Színpad zsúfolt nézőterén. Ahogy a versek, dalok a saját gondolataivá váltak, ahogy átadta azokat, nem egy egyszeri élmény volt, hanem életre szóló, teremtő gondolat.
Nem őt ismerte meg a világ, mint egy népszerű focistát vagy operaénekest, hanem Ő teremtett egy valóságos világot a művészet erejével. Mert volt mersze a mélyre hatolni, olyan mélyre, ahol már fájt.
Nagy színész volt akkor is, amikor pincér szerepét játszotta a Margitszigeten -ugyanis politikai okokból kiszabott börtönbűntetése miatt évekig nem léphetett színpadra-. Ismerte az udvariasság szabályait, és azt is, hogy hova és hogyan kell a poharat, a damasztot, a kést és a villát elhelyezni.
Testvére könyvet írt Róla, hogy mennyire volt valóságos vagy regényes, ki tudja. Magánéletéről legfeljebb a Kacsa Magazin pletykált, de a legborzalmasabb, hogy erre sem emlékezik már senki.
A színész az összes kincsével -mondhatnám temérdek kincsével- érdektelenné vált. Pedig csak 17 éve nincs velünk. S mi meg sem néztük az örökséget. Talán, mert nem írt szakácskönyvet, amiből elkészíthető lenne a Vacsoracsata húsleves-különlegessége.
Mindig megdöbbenek, hogy mennyire elfelejtünk beszélgetni. Keveset tudunk a szüleink életéről, mert nincs alkalom, nincs rá mód, nincs fogadókészség, érdeklődés iránta a lelkünkben. Megszüntek a családi bibliák kézzel beírt adatai, és legfeljebb a sznobok kivácsiak a családfájukra.
Nem divatosak ma már a memoárok, a nagy kortársakra való visszaemlékezések, a tisztelet hangja. Talán azért, mert megszünt maga a tisztelet is. Nem a mímelt, a nyálas, hanem a valódi értékeken, a gesztusokban megnyílvánuló csodálat. Olyan gyorsan változnak az értékek, hogy olykor elfelejtjük, hogy vannak állandóak is köztük. De csak az az érték érték, amit nemcsak használni tudunk, hanem, amit használunk is.
" Járt utat a járatlanért..." mondja a népi bölcsesség. A XXI. század útján csak járatlan utak vannak, szüleink, nagyszüleink nem ezen és gyakran nem errefelé jártak. De -könyörgöm!- lépni ugyanúgy kell!
Még mindig gazdagok és hányavetik vagyunk. Én mindenesetre most előveszem a fiókból a lemezt , Mensáros XX. századát. Vagyok már annyira tapasztalt, hogy tudjam, hogy miközben az ember halad, arra a lábára támaszkodik, ami hátrébb van.
 

aryaswitc

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem is nagyon jó lett az A&D. Ezt egyértelműen Ewan McGregornak tudtam be, és annak, hogy végre nem próbálták meg belegyömöszölni a filmbe a könyv hosszas magyarázatait, amiket egyszerűen LEHETETLEN mozgóképen izgalmasan bemutatni.
 

fraffai

Állandó Tag
Állandó Tag
Február 27-én bemutattuk Garaczi László: Csodálatos vadállatok című darabját. Fantasztikus élmény volt benne játszani.
 

fraffai

Állandó Tag
Állandó Tag
A facebook-on több kép is van több előadásról is, csak az a gond, hogy ott csak regisztrált tagok tudják megnézni. Ha valaki mégis megtudja nézni, akkor az OZORAY ÁRPÁD MAGYAR MŰVELŐDÉSI EGYESÜLETET KERESSE.

Melitta, a gratulációt nagyom köszönöm.

Egyépként a darabban én játszottam Terit, az elhagyott, megcsalt halálos beteg nőt.
 

csarly

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem meg nem kellene egyik vallásból sem gúnyt űzni mindenféle fantazmagória filmekkel.
Amúgy az életrajzi filmekkel nincs bajom.
 

BNP

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiáltás

Három éve száműztem a tévét az életemből, mivel úgy éreztem, eljutottunk arra a szintre ahol már nem közvetít értéket számomra. Maradt a színház és az irodalom. Ma azonban egyre inkább úgy érzem a színházba is azok a tendenciák kezdenek érvényesülni, amelyek a tévét is elözönlötték az évezred elején. Szerinetetek van kiút?
 

Zizike07

Állandó Tag
Állandó Tag
Három éve száműztem a tévét az életemből, mivel úgy éreztem, eljutottunk arra a szintre ahol már nem közvetít értéket számomra. Maradt a színház és az irodalom. Ma azonban egyre inkább úgy érzem a színházba is azok a tendenciák kezdenek érvényesülni, amelyek a tévét is elözönlötték az évezred elején. Szerinetetek van kiút?


Én egyetértek részben az előttem szólóval. A TV számomra se jelent szórakozást egy ideje. Nem nézem a "népszerű" sorozatokat és a filmek is többnyire untatnak. Ezért marad a színház és a könyvek.

A színház nálunk elég népszerű, és általában közönség kedvenc darabokat válogatnak össze. A minap láttam Lehár Ferenc Víg özvegyét. Fantasztikus volt az előadás, a színészek csak úgy ragyogtak. Mindig elámulok egy-egy színdarab után. Bármit eltudnak velem hitetni, és úgy érzem magam, mintha kisgyerek lennék, akinek mese a világ.

Szerintem a színház mindig meg tud újulni. Hiába láttam többször a Lili bárónőt, mindig más és más élményt nyújtott számomra.

Vagy a tavaly bemutatott Hajmeresztő című krimi, melynek kapásból 3-4 féle befejezése volt és a nézők döntötték el, hogy végül hogy végződjön a történet. Érdemes volt többször megnézni, hátha az ember elcsípi az összes lehetséges befejezést.

Szerintem csakis a színészeken múlik, hogy mennyire tudják magával ragadni a közönségüket. Lehet hogy egy darabot már milliószor játszottak több évadban is, de mégis tudnak új értelmet adni neki és új káprázatos élményekkel gazdagítani unalmas hétköznapjainkat.
 

katka50

Állandó Tag
Állandó Tag
filmek

Sziasztok

Egy filmklubot indítottam. Komoly témájú, mély érzéseket, gondolatokat ébresztő filmekre, filmcímekre lenne szükségem. Nem tömegfilmekre, kommersz-produkciókra gondoltam. Ha van ötletek, hálás lennék.
Igen, és hol? Jó ötlet, bár azt hiszem, a cím alapján "gagyinak" tűnő mögött is lehet üzenetérték. Számomra ilyen volt a Krupié (C. Owen), a Test (A. Banderas), vagy a Lucky You (E. Bana). Érdekelne, hogy nemzettől független filmekre gondoltál-e? Elsőre azonban azt hiszem a Lady Jane mindenképp ide illik. Tiszta, mély érzelmeket ábrázoló film, ami könnyen beszerezhető, csakhát, feliratos.
 

katka50

Állandó Tag
Állandó Tag
Barátok közt kapcsán

Hát igen! A barátok közt és a többiek...Meg lehet engem kövezni, de szerintem ugyanolyan szerep, mint a többi- a közönségnek játsszák.
Volt szerencsém látni egyik-másik főszereplőt színházban: tehetségesek, sziporkázóak - tehetségük nem kopik amiatt, hogy szappanoperában játszanak. Azt gondolom, minden annyit ér, amennyiért el lehet adni. És ezt a sorozatot jól eladták, csak unalmas lehet már azoknak is, akik nézik.
 
N

Naska

Vendég
Nem dícsérni jöttem Cézárt , de nem is temetni

Amikor a Barátok közt kapcsán leírtam gondolataimat, nem a TV-ről mondtam véleményt, hanem egy emberi magatartásról. Nem elítélni akartam -kinek van ehhez joga?-, hanem beszélni róla. Úgy látom, akaratlanul is elindítottam egy olyan áramlatot, amely a ló túlsó oldala: nem érdemes TV-t nézni, mert értéktelen műsorok tömege megy ott.

18.jpg.ashx



Én abban a korszakban voltam gyerek, amikor nem volt minden lakásban televízió, az emberek sámlival a kezükben indultak esténként a szerencsés és tehetősebb szomszédok felé, ahol működött a csodamasina.

Én abban a korszakban voltam gyerek, amikor vasárnap délután a családfők és fiú utódaik leragadtak a képernyő elé, mert meccset közvetítettek. Levették Vitray hangját, és kinyitották a rádiót, mert ott Szepesi beszélt. Őt szokták meg, hozzá ragaszkodtak...de mennyi ideig! :)
Én abban a korszakban voltam gyerek, amikor TV-játékok garmadája készült, és hetente volt színházi közvetítés.
És abban a korszakban voltam gyerek, amikor az ország nyugati szélén élők -akik fogni tudták Ausztriát-, irigyelték azt az 50 csatornát, ami ott működött, és ami semmivel nem volt magasabb színvonalú, mint a mai kereskedelmi adók. Csak a választás lehetőségét adta, hogy mi az, amit érdemes megnézni, és melyik műsornál lépjen egy állomással arrébb.
Nem azzal van baj, hogy valaki habkönnyű adásokat néz. Az én színház-szeretetem a Vidám Színpaddal, a Budapesti Varietével, az Operettszínházzal és a rádió szombat esti kabaréival kezdődött. Gyerekként oda vittek el a szüleim, itt tanultam meg rajongani egy-egy színészért.
Vagy a mozi...Ha nem láttam volna a Nagy Caruso c. filmet Mario Lanzával -mondjuk, tízszer-, lehet, hogy közelébe se mentem volna soha az Operaháznak.
Ha 14 éves koromig a Verne- és Jókai-regények mellett nem olvastam volna folyamatosan meséket -Illyés Gyulát, Benedek Eleket, Bazsovot és a Nemtudomka csodálatos kalandjait-, akkor lehet, hogy kevesebbet mesélnék, de kevesebbet olvasnék is.
Nem a televízióval van baj, hanem velünk.
Én abban a korszakban voltam gyerek, hogy amikor pénteken megvettük a rádióújságot, akkor rögtön kiolvastam, és aláhúztam benne, hogy mit nézzek meg a televízióban, mit hallgassak meg a rádióban. Mert ahogy a színházba felvettük a legszebb ruhánkat, ugyanúgy öltöztettem díszbe a lelkem egy-egy előadás előtt.
Én abban a korban voltam gyerek, amikor az emberek még megengedhették maguknak, hogy vasárnap vendéglőben ebédeljen a család. De csak odamentünk, ahol jó volt a húsleves és frissen sütötték a rántott húshoz a krumplit. Vagy résztelt májat lehetett kapni, ami különlegességnek számított a családi konyhákban.
Hát, így vagyok valahogy a televízióval is. Csak azt nézem, amitől több leszek. De nézem, ha több leszek! :) Nem akarok olyan lenni, mint a féltékeny férj, aki, mikor rajtakapja a feleségét a házasságtörésen, egyszerűen oldja meg a dolgot: kidobja a kanapét. Használom, mert arra való. Használom, amikor használ.:D
 

maryjane007

Állandó Tag
Állandó Tag
Én inkább a könyvre szavazok. A filmben a főszereplők egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek a könyv alapján elképzeltem őket. A filmet végig sem tudtam nézni:sad:
Szerintem nem az a lényeg, hogy igaz-e, hanem hogy simán igaz lehetne...
 

Bonnie33

Állandó Tag
Állandó Tag
Sors bolondjai - Madách színház. Két óra színtiszta nevetés, úgy hogy potyognak a könnyeid és zsibbad a szád. Ajánlom minden korosztálynak, aki valaha volt, van, lesz szerelmes.
 

moncsika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Imádom ezt az oldalt, csupa aranyos, értelmes ember...én ugyan még nem tudtam semmit hozzátenni...sokkal ügyesebbek vagytok nálam:))
Úgyhogy megint csak kérek: ha tudnátok segíteni,hol juthatnék hozzá az Indul a bakterház színpadi változatának szövegkönyvéhez? Ha esetleg megvan valakinek itt a címem: [email protected] Nagyon hálás lennék....ifjúsági klub amatőr szíjátszóinak kellene...
Köszi a segítséget...!
 
Oldal tetejére