Laci
— Laci! (visszhangzik) Lacikám! (még mindig visszhangzik) Édes kisfiam! Lacikám! Nem látta a fiamat? (Halk motyogás: Nem!) Maga, maga se látta? (Nem, ne haragudjon, nem!)
— Laci! Laci! Kisfiam! Kis szõke kisfiú, nem látta? (Nix Verstehen) Maga mellett állt... (Vigyázzon a kölykére!)
— Istenem, Lacikám! Maguk se látták? Istenem, miért versz engem? Hová lett az a gyerek? Hajnalban még, amikor a patakon áttett gerendáról beesett a jeges vízbe, azt hittem, véletlen volt, de most már tudom, hogy ez Isten csapása. Idesanyám is megmondta: hogy ott születtünk a Bakonyban a sziklás alatt, nekünk ott is kell meghalni. Ez ellen nincs lázadás, mert az Isten megbüntet. Ha elhagyod a hazádat, az Isten megver. De miért, Istenem, miért mindig minket büntetsz? Hát tehetek én arról, hogy az uramat megnyomorították? Tehetek én arról, hogy eldugta szegény aratás után a gabonát, amiért megdolgozott, hogy legyen kenyerünk? Miért nem a Bódog szomszédot büntetted meg, aki feljelentette? Szegény uram a halálba menekült, amikor megkínozták. Hát mire maradtunk volna otthon, hogy a ruszkik visszajöttek? Ki tudja, mi várt volna ránk? Miért olyan nagy bûn, ha a gyereket meg akartam menteni?
— Lacim! Lacikám, hol vagy? Nem látták? Csak a kenyérosztásnál álltunk a sorba, amikor közel kerültünk, olyan lökdösés lett, szinte letiporták egymást az emberek. Éppen csak nyúltam ezért a kenyérért, ahogy elkaptam, mondom: Lacikám, idenézz, friss kenyér! S a gyerek sehol!
Laci! Lacikám, itt a kenyér! Hol vagy? Nem látták? Tegnap jelentkeztünk Amerikába. A falunkból még 28-ban elment a Sári néni Amerikába, hátha megtaláljuk. Azt mondják, jó asszony vót. Akkor meg biztos segít majd. A rokona mondta, hogy minden karácsonyra képeslapot küld, angyalokkal, meg csillámporral, gazdagok lehetnek... Mást nem ismerünk kerek e világon, hát hová mennénk... Remélem, szereti a gyereket, a Lacikám meg különben is jó gyerek... Laci! Édes jó Istenem, hát hol vagy? Gyere vissza kisfiam, indulunk Amerikába a Sári nénihez...
Laci! Lacikám! Nem látták a gyereket? Istenem, tegnap is eltûnt egy pillanatra, de aztán elõkerült egy ilyen kolbászforma gyümölcs volt nála... Majszolta, egyre csak majszolta... A lelkem még soha nem látott olyat... Igaz, én se. A pap mondta, hogy ez banán, valahonnan onnan jön, ahová a gólyák elmennek télre... Szegény apja, ha ezt megérhette volna!
— Laci, Lacikám, merre vagy? Kisfiam, az Istenért... megszakad a szívem. Tudom, ez az Isten verése, mert ott hagytuk a falut... Szegény idesanyám hányszor mondta, kislányom én még soha életemben nem vótam ki a faluból... Nem is vót szegény... Én meg elindultam a gyerekkel, de annyit nógatott a Mariska néni, hogy menjünk, ott majd jobb életünk lesz, nem kell rettegni a végrehajtótú, meg a tanácselnöktû, meg a párttitkártú, mert biza szegény uram a megmondhatója — Isten nyugosztalja —, hogy ott csak rettegni lehetett... A templom kijárónál a sánta Kovács mindig megszámóta hányan vótunk... Mondta is a tanácselnök: na, maguk meg lopnak, csalnak, aztán a templomba' szenteskednek! A gazember, lopjuk a magunkét... Hát mire nevelem föl azt a gyereket. Mert tíz napig, amíg a rádió azt bömbölte, gyõztünk, a ruszki haza megy, mindennap elöntött a melegség... imádkoztam is egész nap a pestiekért, mert mást nem tudtam tenni, de amikor a Bakonyból elindultak azok a ruszki hernyótalpas ágyúk, hát fölkaptam a gyereket, usgyi... Drága kisfiam... Lacikám, Lacikám hol vagy? Ne vigyé a sírba kisfiam...
— Laci, Lacikám! Nem látták? Szõke kisfiú! Okos, elsõ ministráns gyerek volt a faluban. Soha nem itta meg a misebort, mint a többiek... Egész évben teheneket õrzött... aratáskor meg kötelet vetett... csépléskor hordta a töreket... Amikor Pesten lövöldözni kezdtek, azt monda: Mama, forradalom van... nemsokára hazamennek a ruszkik a Bakonyból, mehetünk gombát szedni a drótkerítés mögé is... Mert nagyon tudott gombát szedni, ezt az apjától örökölte... az is szegénykém csak úgy kapkodta a gombát... Abba a nagyerdõbe soha nem veszett el... itt meg... Laci!
— Laci, hol vagy, kisfiam? Nem látták? Édes Istenem, ne büntess, senkim sincs, csak ez a gyerek, ne vedd el a kisfiamat... Megszenvedtünk mi már minden bûnünkért már háromszorosan is, ne büntess... Könyörgöm, Istenem, add vissza a fiamat... a tisztelendõ úr azt mondta, mindent látsz, mindent tudsz, hogy mit cselekszünk... akkor tudod, mennyit szenvedtünk... tovább már ne büntess... ne vedd el a fiamat... Laci, Lacikám, hol vagy? (zokogva leborul, elsötétedik) <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o
></o>
Kosaras Vilmos
— Laci! (visszhangzik) Lacikám! (még mindig visszhangzik) Édes kisfiam! Lacikám! Nem látta a fiamat? (Halk motyogás: Nem!) Maga, maga se látta? (Nem, ne haragudjon, nem!)
— Laci! Laci! Kisfiam! Kis szõke kisfiú, nem látta? (Nix Verstehen) Maga mellett állt... (Vigyázzon a kölykére!)
— Istenem, Lacikám! Maguk se látták? Istenem, miért versz engem? Hová lett az a gyerek? Hajnalban még, amikor a patakon áttett gerendáról beesett a jeges vízbe, azt hittem, véletlen volt, de most már tudom, hogy ez Isten csapása. Idesanyám is megmondta: hogy ott születtünk a Bakonyban a sziklás alatt, nekünk ott is kell meghalni. Ez ellen nincs lázadás, mert az Isten megbüntet. Ha elhagyod a hazádat, az Isten megver. De miért, Istenem, miért mindig minket büntetsz? Hát tehetek én arról, hogy az uramat megnyomorították? Tehetek én arról, hogy eldugta szegény aratás után a gabonát, amiért megdolgozott, hogy legyen kenyerünk? Miért nem a Bódog szomszédot büntetted meg, aki feljelentette? Szegény uram a halálba menekült, amikor megkínozták. Hát mire maradtunk volna otthon, hogy a ruszkik visszajöttek? Ki tudja, mi várt volna ránk? Miért olyan nagy bûn, ha a gyereket meg akartam menteni?
— Lacim! Lacikám, hol vagy? Nem látták? Csak a kenyérosztásnál álltunk a sorba, amikor közel kerültünk, olyan lökdösés lett, szinte letiporták egymást az emberek. Éppen csak nyúltam ezért a kenyérért, ahogy elkaptam, mondom: Lacikám, idenézz, friss kenyér! S a gyerek sehol!
Laci! Lacikám, itt a kenyér! Hol vagy? Nem látták? Tegnap jelentkeztünk Amerikába. A falunkból még 28-ban elment a Sári néni Amerikába, hátha megtaláljuk. Azt mondják, jó asszony vót. Akkor meg biztos segít majd. A rokona mondta, hogy minden karácsonyra képeslapot küld, angyalokkal, meg csillámporral, gazdagok lehetnek... Mást nem ismerünk kerek e világon, hát hová mennénk... Remélem, szereti a gyereket, a Lacikám meg különben is jó gyerek... Laci! Édes jó Istenem, hát hol vagy? Gyere vissza kisfiam, indulunk Amerikába a Sári nénihez...
Laci! Lacikám! Nem látták a gyereket? Istenem, tegnap is eltûnt egy pillanatra, de aztán elõkerült egy ilyen kolbászforma gyümölcs volt nála... Majszolta, egyre csak majszolta... A lelkem még soha nem látott olyat... Igaz, én se. A pap mondta, hogy ez banán, valahonnan onnan jön, ahová a gólyák elmennek télre... Szegény apja, ha ezt megérhette volna!
— Laci, Lacikám, merre vagy? Kisfiam, az Istenért... megszakad a szívem. Tudom, ez az Isten verése, mert ott hagytuk a falut... Szegény idesanyám hányszor mondta, kislányom én még soha életemben nem vótam ki a faluból... Nem is vót szegény... Én meg elindultam a gyerekkel, de annyit nógatott a Mariska néni, hogy menjünk, ott majd jobb életünk lesz, nem kell rettegni a végrehajtótú, meg a tanácselnöktû, meg a párttitkártú, mert biza szegény uram a megmondhatója — Isten nyugosztalja —, hogy ott csak rettegni lehetett... A templom kijárónál a sánta Kovács mindig megszámóta hányan vótunk... Mondta is a tanácselnök: na, maguk meg lopnak, csalnak, aztán a templomba' szenteskednek! A gazember, lopjuk a magunkét... Hát mire nevelem föl azt a gyereket. Mert tíz napig, amíg a rádió azt bömbölte, gyõztünk, a ruszki haza megy, mindennap elöntött a melegség... imádkoztam is egész nap a pestiekért, mert mást nem tudtam tenni, de amikor a Bakonyból elindultak azok a ruszki hernyótalpas ágyúk, hát fölkaptam a gyereket, usgyi... Drága kisfiam... Lacikám, Lacikám hol vagy? Ne vigyé a sírba kisfiam...
— Laci, Lacikám! Nem látták? Szõke kisfiú! Okos, elsõ ministráns gyerek volt a faluban. Soha nem itta meg a misebort, mint a többiek... Egész évben teheneket õrzött... aratáskor meg kötelet vetett... csépléskor hordta a töreket... Amikor Pesten lövöldözni kezdtek, azt monda: Mama, forradalom van... nemsokára hazamennek a ruszkik a Bakonyból, mehetünk gombát szedni a drótkerítés mögé is... Mert nagyon tudott gombát szedni, ezt az apjától örökölte... az is szegénykém csak úgy kapkodta a gombát... Abba a nagyerdõbe soha nem veszett el... itt meg... Laci!
— Laci, hol vagy, kisfiam? Nem látták? Édes Istenem, ne büntess, senkim sincs, csak ez a gyerek, ne vedd el a kisfiamat... Megszenvedtünk mi már minden bûnünkért már háromszorosan is, ne büntess... Könyörgöm, Istenem, add vissza a fiamat... a tisztelendõ úr azt mondta, mindent látsz, mindent tudsz, hogy mit cselekszünk... akkor tudod, mennyit szenvedtünk... tovább már ne büntess... ne vedd el a fiamat... Laci, Lacikám, hol vagy? (zokogva leborul, elsötétedik) <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o></o>Kosaras Vilmos
